Pesti Hírnök, 1865. október (6. évfolyam, 225-250. szám)

1865-10-27 / 247. szám

Hatodik évfolyam 247. szám. PESTI Q/VW .A/VV/W'TV'AAA/'/V'/VAATAAA/'A/'/V/'JVVV'iA/W'yV'JV’yV'^VWW'Ar^VW'Ar ^ I Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás- i­k sál vagy postán mindennapi megküldéssel : 5 I egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | I 5 frt. — i'.inden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- | napos előfizetést. ^ POLITIKAI NAPILAP. Péntek, October 27-én 1865. HÍRNÖK ^W’7V,y\AAAA/‘A^V'Ary\r7\/\A/*^\A/VW,y\AA/‘ArA/' AT/VWAAA/VWWV'AAAÁA | Hirdetések hathasábos petitsorért egyszerű hir-1 | detésnél, kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. 5 Szerkesztőség­ és kiadó­hivatal: | 1 a Lipót­ utca 20-dik szám alatt | | földszint. % CrUV\A/W\/WWV\A/VWWW\A/\/\/WWA/\A/\AA/WAA/W\/W\AAA/WV\AA/Y|flAA$ Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Négy­e­dévre...................................... 5 frt Félévre...........................................I0 frt Egész évre......................................frt auszt. ért. Előfizetés minden hó 1-től elfogadtatik Előfizethetni: Vi­déken minden kir. postahivatalnál, h­e­l­y­­ben Pesten, ezentúl a „Pesti Hírnök“ kia­dó hivatalában, barátok tere, 7.sz., Em­ich Gr. újságkiadó­ hivatalában. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyek. Párvonalak az ősi magyar önkormányzat és a parlamentáris képviselet közt. Pest, oct. 27. Ismételve figyelmeztettük már tisztelt olvasóin­kat azon korszerű publicistikai munkára , mely az egyik leggondolkozóbb magyar fő tollából közelebbi napokban a sajtó alól kikerült, a következő cím alatt: a kór­ri­ülottj­a a önkor­m­á­n­y­z­a­ti rendszer vonatkozva hazánkra. Irta Kunágoti.“ .— A könyvet az írónak egyik ügy barátja, Márton Ferenc adta ki Ara­don, ki egyszersmind a cimlapon felfedezi , hogy a ‘Kunágoti’ álnév alatt a biharmegyei birtokos s 61- diki képviselő V­e­r­­­á­n Endre rejlik, ugyanazon fér­fiú, ki néhány év előtt lapunkban a municipiu­­m­o­k mellett szellemdús tollával oly hathatósan fel­lépett. Soha sem volt kivánatosb, mint most, hogy e dolgozat minél elterjedtebb körökben olvastassék, most, midőn a haza sorsáról és nemzet létéről, mely mindkettő oly szoros összefüggésben van ősi institu­­tióinkkal, tán századokra döntőleg fog a törvény­hozás határozni. Habár a szerző egy­némely pontokban eltérését a „Hírnök“ nézeteitől észrevehetőig feltüntetni igyekszik, mind a mellett nagy elégtételünkre szol­gál, a lényegben felállított elveinket e röpiratban sok­kal erősb fegyverekkel és fény­esb sikerrel megvédve s­erincálva látni, mint a minőkről magunk rendelke­zünk. Ezen identitása a felfogásnak kötelességünkké tette, hogy az eszmék nagyobb terjesztése végett az ide vágó főkérdésekre nézve, e jeles röpiratból né­hány szakaszt lapunkba is felvegyünk. E sorozatot mai számunkban a szerzőnek kö­vetkező elmélkedésével indítjuk meg: I. (12—19. 1.) Egyik legnehezebb feladványa nemcsak a gya­korlati közjognak, hanem az elméleti állambölcselet­nek is: az állami hatalom felosztá­sa és alkalmazása. Montesquieu államtani rendszerét a hatalmak egyensúlyán építi, s ő volt első, ki a három fő ágra: törvényhozói, birói és végrehajtó hatalomra való osz­tályozást határozottan formulázta. Minden hatalom centripeta természeténél fog­va egy központba igyekszik gyülni , s az oly ha­talom, mely meg van osztva, semmi éppen azért, mert szükségkép küzdterévé lesz magának a hatalomnak ; miből tisztán kö­vetkezik,hogy a hatalmat, minek min­den államban okvetlen meg kell lennie, tulajdonkép nem is lehet felosztani. A felosztott hatalom küzd egy­más ellen mindaddig,míg egymást meg nem semmisíti, így csak anarchia áll elő, vagy egyes hatalmának uralma. Elosztás a dolog természeténél fogva csak el­méletileg lehetséges. Az állami életben mindig harca támad az egyes tényezőknek, mely egyik rész túlsú­­­lyával, vagy az egész szervezet felbomlásával vég­­­­ződik. A megállapodott hatalom tulajdonkép mindig­­ egy helyen van: a korlátlan fejedelemnél, a felelős­­ ministernél, a municipális szabadsággal felruházott népnél, vagy a nép teljhatalmú képviselőinél. (Con­­ventnél.) úgy látszik tehát, hogy valamint Montesquieu, úgy utána az egész újabb iskola, az élet könyve nél­kül írtak meg tudós tételeket az állami hatalmak megosztásáról. Nem lévén célom tankönyvet írni, hanem csak a nálunk felmerült új és régibb tan közti eltérést con­­cret viszonyainkra alkalmazni, egyszerűen elmondom, hogy hogyan volt nálunk eddig tisztán megyei ön­­kormányzatunknál fogva, és hogyan lenne jövőre a képviseleti rendszer kívánalmai szerint, ha t. i. azok 48-ki viszonyainkra alkalmaztatnak követke­zetesen.*) Tudjuk, hogy a három fő­ állami hatalmat ná­lunk a megyék universitásai, tehát maga a magyar nép, 48-ig természetesen Werbőczy „populaea“ — gyakorolta közvetlenül, s e jogát csakis a koronával osztotta meg, vagy inkább minden egyes tagja a nem­zetnek a „magyar szent korona tagjának“ nevezvén magát, a legfőbb fenségi jogoknak, személyes joggya­korlat alapján részese volt. A törvényhozási jogot a megyei közgyűléseken organikus tanácskozások által a nemzet gyakorlottá,­­ a kötelező utasítások folytán, az országgyűléseken a megyék többségének, tehát a megyei felosztás után, magának a nemzeti többségnek akarata emeltetett törvénynyé. A magyar országgyűlés oly választmány volt, mely a megyében az egész jogképes nemzet ál­tal megvitatott nemzeti akaratot formulázta törvény­nyé , míg a mostani oly választmány lenne, mely a norm­át helyett önmaga vitat és dönt teljhatalmilag néhány száz ember egyéni belátása és hazafisága szerint. A végrehajtó hatalmat szinte a nemzet gyakor­lottá általa megyénként választott, csak neki felelős, és a közgyűléseken általa ellenőrzött megyei tisztvi­selői által , és ezen ellenőrzés oly féltékeny és lélek­­ismeretes volt, hogy minden fontos, közigazgatási, sőt magán ügy is, csak köz és nyilvános tárgyaltatás mellett hajtathatott végre. Állandó és legmakacsabb gravamenseink a praesidialisok ellen irányultak, mint oly elnöki megbízatások ellen, melyek a bureau­­cratiától iszonyodó nemzetnek e féltett jogkin­csét veszélyeztették az által , hogy a végrehaj­tással egyeseket bizta­k meg. Végre a nép részint önmaga választotta szaba­don megyénként időről időre biráit, részint ellenőr­­zötte nyilvánosan, főleg a politikai, mint közjogilag leginkább veszélyes perbefogatást, s a felsőbb birói intézkedéseket, sőt a legfelsőbb biróságoknak vá­lasztása is hajdan annyira megosztva volt, hogy a hétszemélyes tábla az ország, valamint a királyi táb­la a korona bíróságának tekintetett , ezen fölül állott s főbb személyeiben kinevezéstől nem függött. Maga az ország fükormányzója és bírája a Nádor, az országos rendek által — a királytól ajánlottakból — választatott. Világos tehát, hogy mind a három állami főha­­talmat maga, akkori törvények értelmében vett nem­zet, közvetlenül önmaga gyakorlottá, s ezen jogát csak törvényesen megkoronázott királyával osztotta meg. Nem volt nálunk e szerint az állami hatalom megosztva a mostani alkotmányos elméletek értelmé­ben, mert a törvényhozást, végrehajtást és bírói ha­talmat a nép és korona — populus et rex — együtt és egyaránt gyakorlották. Nem volt a néptől független törvényhozó tes­tület, nem volt különálló bírói hatalom, nem volt füg­getlen végrehajtás, vagy­is a mai alkotmányos ér­telemben kormányi kinevezéstől függő hivatalnoki osztály, hanem mind­ez maga volt a nemzet, azaz: független volt maga a nemzet minden idegen hata­lomtól. Hasonlítsuk már most öszve a megyei önkor­mányzat, és az úgynevezett Parlamentarismus (kép­viseleti rendszer) logikáját. Megyei önkormányzatunk mellett, miután ma­ga az eddigi törvényes értelemben vett nemzet ta­nácskozott közgyűlésein a hozandó törvények felett, megválasztotta országgyűlési követjeiül azokat, kik­*) Éppen ezen fejtegetésem célja megmutat­ni, hogy ezen alkalmazást tenni nem kell, nem cél­szerű, de nem is lehet, ha a régi nemzeti alapot el nem dobjuk. Szerzői­ben bizalma volt, kikben tehát értelmet és becsüle­tességet feltételezett, vagyis kikről feltette, hogy tudják és akarják is tolmácsolni és érvényesíteni akaratát , mi csak egyes ügynökök közbejötté­vel lehetséges egy oly országban, mely Rákoson már tömegesen meg nem jelenhetik. De a válasz­tással magával törvényhozási jogát még se kime­rítve , se biztosítva nem hitte, hanem hogy akár emberében , akár annak véleményében meg se is csalatkozhassék, határozott és formulázott aka­ratát adta át neki írásban, néha meg is eskette hű­ségre,­­ a legvégső esetre fentartotta visszahivatási jogát. Nem elégedett meg továbbá azzal , hogy ha majd jól, roszul, vége lesz mindennek , képviselője itthon is mondjon el egy jó vagy rosz „dictiót“, ha­nem megkívánta, hogy az időről időre jelentéseit te­gye meg, hogy maradjon vele folytonos és közvetlen összeköttetésben ; következőleg, hogy a nemzet ma­ga segíthessen az országgyűlés folyama alatt is ott, hol felakadás vagy összeütközés történhetnék. Az utasítási jog által tehát minden arra képesí­tett akkori honpolgárnak is megvolt törvényhozási joga az egész országban. Nem volt a képviselő vá­lasztása csak az, mint a képviseleti rendszernél, mi­ről csakugyan jó adag fictióval lehet állítani, hogy az nem egyéb, mint a törvényhozásbani részvétnek homaeopathiai tized diluzioja.Tettleges és néha döntő befolyása volt abban a képzettségnek, függetlenül minden kortes-választási kegytől, mi még túlnyo­móbb lett az által, hogy a testvérmegyék minden életbevágó kérdésre nézve egymással kölcsönös érintkezésbe bocsátkoztak , s így fontos­ ügyek­ben mondhatni az összes nemzet tömör intelligenciá­­jának megvitatott és érett döntvénye lehetett törvény. A képviseleti rendszer szerint a választás vá­lasztó­kerületenkint történik, melyek minden három évben újból népösszeírás alapján alakulnak, s a vá­lasztási tény bevégeztével ismét azonnal eltűnnek, hogy, ellenőrzési viszketegük se ébredhessen. Minden rágalom nélkül mondhatni tehát róluk,­­ ha nálunk is egyebek akarnának lenni, mint magát a népvá­lasztást könnyítő intézkedések,­­ hogy ephemer életük az organikus életű megyei közgyűlések, vagyis a néptanácskozások megsemmisítésére látszik alkot­va lenni. Az ily tugkerület, melyben lehet egy-két ér­telmes ember ugyan, de a legfőbb természetesen ér­tetlen, széles választási basis mellett elválasztja a parlamentáris képviselőt, ki a képviseleti rendszer logikája szerint nem is választóit, hanem az egész or­szágot képviseli. Világos tehát, hogy itt a választásnak magának szűkebb vagy demokratikusabb organisatiója minden, s az értelemre nincs is sem szükség sem tekintet, legalább annyiban, a­mennyiben ily szervezet mellett az alkotmányos jogok ezen legtöbbikére nincs semmi súlya. A legtanultabb is csak egy golyót lök a szava­zási medencébe, mint a legegyügyübb, s legfeljebb azé a babér, kinek legtöbb eszköze van nem a vá­lasztók értelmére és hazafiságára, hanem önzésére hatni. A kerületenként választó nép minden tanács­kozás hiányában választottját utasítással le nem köt­heti, következőleg feleletre sem vonhatja, mert hogy a felelősség valóság lehessen, formulázott kell hogy legyen. Az elválasztott képviselő tart ugyan ilyenkor egy beszédet, a­mint tud és akar, mit választási pro­­grammnak, képviselői credonak neveznek, min aztán épülne az, mit erkölcsi felelősségnek neveznek, de az ily programmok valóban igen egy ügyűek kell hogy legyenek, ha a biztosítást előre magukban nem fog­lalják annál, ki talán két kulac­csal akar indulni útra. Ellenőrzésről és bírálatról szó sem lehet itt, mert párt­ja természetesen miután elválasztotta, bízik is benne, az ellenfél pedig ezen nyílt vagy elzárt képviselői nyilatkozatokat éppen azért nem ellenőrizheti, mert ezen egész alkotmányos joggyakorlat csak választás, minél kisebbségben maradt. És ezzel a legközelebbi három évig vége min­den személyes joggyakorlatnak a népre nézve mind­két részről, mert a felett is, hogy a választás maga helyes volt-e vagy sem ? már maga a souverain par­lament hoz ítéletet. A szárnyra kelt madárnak már semmi köze az anyai fészekkel, mert ő nem elválasz­­tó­kerületét, hanem az egész országot képviseli. Ha már most a kellő öszhangzás meg­van a kormány és képviselők közt, a parlamentáris alkot­mányosság egészen correct. Minden feltételei meg­vannak. Egyik felelőssége, másik választatása által biztosítja a sáfárkodásukra bízott nép­szabadságot és közjólétet, — mondják, de mivel az ifjú Parla­mentarismus históriája máris elég példát mutat fel arra, hogy éppen ezen egyetértés, ezen szívélyes ősz hangzás mellett gyűl meg gyakran a nép baja, aligha­nem biceg logikája ez oldalról is. A minister felelősség ugyan­is csak a nem-fele­lős képiselő testület irányában áll, mely éppen azért, mert teljhatalmú, a néptől függetlenül jár el. A kor­mány felelőssége tehát feleletre nem vonható képvi­selők ellenében létezvén, minden attól függ, hogy ezeknek jóakaratát és néha elnézését megnyerhesse, mi nem mindig oly nehéz egy ministernek, mihelyt hatalmas, mivé ma éppen felelőssége teszi. A nép maga már csak néző. Az ő szerepe a vá­lasztással egészen megszűnt. Ez a képviseleti rendszer eljárásának logikája, a nép törvényhozási jogára nézve. A törvények végrehajtása körüli befolyásról és a bírói hatalomról nem szólok tüzetesen, mert ezek iránt nekünk még biztos támpontunk nincs ; bár az európai gyakorlat, és azon természetes jogcorollárium, hogy ki a törvényt nem hozza, az nem is ellenőrizhe­ti azt, irányadókul vehetők. Itt tehát e pontra nézve is csak a két rendszer között a fő eltérési momentumokat jegyzem meg. A magyar önkormányzat szerint a végrehajtás oly tisztviselők által történhetik, kiket maga a nem­zet megyénként szabadon választ, s kik csak neki tartoznak felelősséggel. — Európai felfogás szerint a ministérium maga nevezi ki hivatalnokait, kik fele­lősséggel csak is neki tartoznak. Továbbá nálunk a kormány a végrehajtó tiszt­viselőkkel nem közvetlenül, hanem a megyei közgyű­­lések által közlekedik. Végrehajtható csak az, mit a nép ezen jury-ja megenged. — Parlamentáris felfogás szerint a minister, mert felelős mindenért, szabadon rendelkezik, s ezen felelőssége csak a végrehajtás utáni, tehát utólagos. Végre minden megyei közgyűlésnek joga van a végrehajtást megtagadni, a­ tisztviselőit attól eltiltani, ellene felírni, és a koronára vagy országgyűlésre hi­vatkozni. — Európai felfogás szerint ez lázadás, mire börtönnel vagy eayenni útlevéllel felelnek. Minthogy pedig az alkotmányosság természeté­nél fogva a főhatalomnak monarchiában a két fő té­nyező : a fejedelem és nép közt egyenlően kell fel­oszlatnia, illustrálnom kell logikáját ez oldalról is. KÖZINTÉZETEK ÉS TÁRSULATOK. Magyar Tudom. Akadémia. Pest, oct. 27. A magyar tud. akadémia három heti üléséről kell a tudósítást utánpótolnunk. Ez ülésekben kivétel nélkül tisztán oly szaktárgyak voltak napirenden, melyek csak az illető közönséget fogják tüzetesebben érdekelni. S igy, ha megemlítjük, hogy az oct. 9-diki nyelv- és széptud. osztályülésben B­u­d­e­n­z cse­remis­­szótárát s Vámbéry Ármin a Közép- Ázsiából magával hozott könyvek s kéziratok egy részét mutatá be, az oct. 16-diki philosoph. törv. s történettudományi ülésben Henszlmann Im­re Böhm Dániel József hazánkfia, a hires bécsi numismaticus, s ennek múzeumáról, Horváth Cyrill pedig Cartesius dualismusáról értekezett, s hogy végül az oct. 23-diki mennyiségtani s termé­szettudományi szakülésben G­yőry Sándor a mathematical műszavakról tartott felolvasást, s D­ö­r­­ner József pedig bemutatá Kanitz Ákos egyik növénytani dolgozatát, mely ebbeli nagyobb művének kivonatos ismer­tetését képezi, elősoroltuk ez ülések minden főbb mozzanatát, s áttérhetünk oly tárgyra, mely több rendbeli indokoknál fogva a leg­nagyobb figyelemre méltó. S ez az akadémia történeti bizottságának működése. E bizottság 1854 ben állíttatott fel , s báró Eötvös József elnöklete alatt Csengery An­n) A praesidiális rendeleteknek, ha azok köz­gyűlésiig nem ismertettek el a törvényekkel ösz­­hangzóknak, tisztelettel félretétele, vagy az ellenük való felírás, mint e­g­y fennállott ugyan megyei rendszerünkben, de az életben ritkán fordult elő, mert a kormány, a törvénytelen rendeleteknek sorsát előre tudta, é­s az 1823-diki események után törvénytelen erőszakos kísérleteknek nem is tudjuk példáját. Fordultak ugyan elő egy két megyében azóta is összeütközések, de azok rendszerint a túlzó ellenzék által mesterkélten idéztettek elő, s a rendes kormányzatot egy pillanatig sem akasztották meg, s az országgyűlési sérelmek legnagyobb része nem a megyei, hanem az állam­jogi viszonyokra vonatkoztak. Szerk.

Next