Pesti Hírnök, 1865. október (6. évfolyam, 225-250. szám)
1865-10-27 / 247. szám
Hatodik évfolyam 247. szám. PESTI Q/VW .A/VV/W'TV'AAA/'/V'/VAATAAA/'A/'/V/'JVVV'iA/W'yV'JV’yV'^VWW'Ar^VW'Ar ^ I Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás- ik sál vagy postán mindennapi megküldéssel : 5 I egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | I 5 frt. — i'.inden hónap 1-től elfogadunk 3 hó- | napos előfizetést. ^ POLITIKAI NAPILAP. Péntek, October 27-én 1865. HÍRNÖK ^W’7V,y\AAAA/‘A^V'Ary\r7\/\A/*^\A/VW,y\AA/‘ArA/' AT/VWAAA/VWWV'AAAÁA | Hirdetések hathasábos petitsorért egyszerű hir-1 | detésnél, kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. 5 Szerkesztőség és kiadóhivatal: | 1 a Lipót utca 20-dik szám alatt | | földszint. % CrUV\A/W\/WWV\A/VWWW\A/\/\/WWA/\A/\AA/WAA/W\/W\AAA/WV\AA/Y|flAA$ Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra. Előfizetési feltételek: Négyedévre...................................... 5 frt Félévre...........................................I0 frt Egész évre......................................frt auszt. ért. Előfizetés minden hó 1-től elfogadtatik Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Pesten, ezentúl a „Pesti Hírnök“ kiadó hivatalában, barátok tere, 7.sz., Emich Gr. újságkiadó hivatalában. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyek. Párvonalak az ősi magyar önkormányzat és a parlamentáris képviselet közt. Pest, oct. 27. Ismételve figyelmeztettük már tisztelt olvasóinkat azon korszerű publicistikai munkára , mely az egyik leggondolkozóbb magyar fő tollából közelebbi napokban a sajtó alól kikerült, a következő cím alatt: a kórriülottja a önkormányzati rendszer vonatkozva hazánkra. Irta Kunágoti.“ .— A könyvet az írónak egyik ügy barátja, Márton Ferenc adta ki Aradon, ki egyszersmind a cimlapon felfedezi , hogy a ‘Kunágoti’ álnév alatt a biharmegyei birtokos s 61- diki képviselő Verán Endre rejlik, ugyanazon férfiú, ki néhány év előtt lapunkban a municipiumok mellett szellemdús tollával oly hathatósan fellépett. Soha sem volt kivánatosb, mint most, hogy e dolgozat minél elterjedtebb körökben olvastassék, most, midőn a haza sorsáról és nemzet létéről, mely mindkettő oly szoros összefüggésben van ősi institutióinkkal, tán századokra döntőleg fog a törvényhozás határozni. Habár a szerző egynémely pontokban eltérését a „Hírnök“ nézeteitől észrevehetőig feltüntetni igyekszik, mind a mellett nagy elégtételünkre szolgál, a lényegben felállított elveinket e röpiratban sokkal erősb fegyverekkel és fényesb sikerrel megvédve serincálva látni, mint a minőkről magunk rendelkezünk. Ezen identitása a felfogásnak kötelességünkké tette, hogy az eszmék nagyobb terjesztése végett az ide vágó főkérdésekre nézve, e jeles röpiratból néhány szakaszt lapunkba is felvegyünk. E sorozatot mai számunkban a szerzőnek következő elmélkedésével indítjuk meg: I. (12—19. 1.) Egyik legnehezebb feladványa nemcsak a gyakorlati közjognak, hanem az elméleti állambölcseletnek is: az állami hatalom felosztása és alkalmazása. Montesquieu államtani rendszerét a hatalmak egyensúlyán építi, s ő volt első, ki a három fő ágra: törvényhozói, birói és végrehajtó hatalomra való osztályozást határozottan formulázta. Minden hatalom centripeta természeténél fogva egy központba igyekszik gyülni , s az oly hatalom, mely meg van osztva, semmi éppen azért, mert szükségkép küzdterévé lesz magának a hatalomnak ; miből tisztán következik,hogy a hatalmat, minek minden államban okvetlen meg kell lennie, tulajdonkép nem is lehet felosztani. A felosztott hatalom küzd egymás ellen mindaddig,míg egymást meg nem semmisíti, így csak anarchia áll elő, vagy egyes hatalmának uralma. Elosztás a dolog természeténél fogva csak elméletileg lehetséges. Az állami életben mindig harca támad az egyes tényezőknek, mely egyik rész túlsúlyával, vagy az egész szervezet felbomlásával végződik. A megállapodott hatalom tulajdonkép mindig egy helyen van: a korlátlan fejedelemnél, a felelős ministernél, a municipális szabadsággal felruházott népnél, vagy a nép teljhatalmú képviselőinél. (Conventnél.) úgy látszik tehát, hogy valamint Montesquieu, úgy utána az egész újabb iskola, az élet könyve nélkül írtak meg tudós tételeket az állami hatalmak megosztásáról. Nem lévén célom tankönyvet írni, hanem csak a nálunk felmerült új és régibb tan közti eltérést concret viszonyainkra alkalmazni, egyszerűen elmondom, hogy hogyan volt nálunk eddig tisztán megyei önkormányzatunknál fogva, és hogyan lenne jövőre a képviseleti rendszer kívánalmai szerint, ha t. i. azok 48-ki viszonyainkra alkalmaztatnak következetesen.*) Tudjuk, hogy a három fő állami hatalmat nálunk a megyék universitásai, tehát maga a magyar nép, 48-ig természetesen Werbőczy „populaea“ — gyakorolta közvetlenül, s e jogát csakis a koronával osztotta meg, vagy inkább minden egyes tagja a nemzetnek a „magyar szent korona tagjának“ nevezvén magát, a legfőbb fenségi jogoknak, személyes joggyakorlat alapján részese volt. A törvényhozási jogot a megyei közgyűléseken organikus tanácskozások által a nemzet gyakorlottá, a kötelező utasítások folytán, az országgyűléseken a megyék többségének, tehát a megyei felosztás után, magának a nemzeti többségnek akarata emeltetett törvénynyé. A magyar országgyűlés oly választmány volt, mely a megyében az egész jogképes nemzet által megvitatott nemzeti akaratot formulázta törvénynyé , míg a mostani oly választmány lenne, mely a normát helyett önmaga vitat és dönt teljhatalmilag néhány száz ember egyéni belátása és hazafisága szerint. A végrehajtó hatalmat szinte a nemzet gyakorlottá általa megyénként választott, csak neki felelős, és a közgyűléseken általa ellenőrzött megyei tisztviselői által , és ezen ellenőrzés oly féltékeny és lélekismeretes volt, hogy minden fontos, közigazgatási, sőt magán ügy is, csak köz és nyilvános tárgyaltatás mellett hajtathatott végre. Állandó és legmakacsabb gravamenseink a praesidialisok ellen irányultak, mint oly elnöki megbízatások ellen, melyek a bureaucratiától iszonyodó nemzetnek e féltett jogkincsét veszélyeztették az által , hogy a végrehajtással egyeseket biztak meg. Végre a nép részint önmaga választotta szabadon megyénként időről időre biráit, részint ellenőrzötte nyilvánosan, főleg a politikai, mint közjogilag leginkább veszélyes perbefogatást, s a felsőbb birói intézkedéseket, sőt a legfelsőbb biróságoknak választása is hajdan annyira megosztva volt, hogy a hétszemélyes tábla az ország, valamint a királyi tábla a korona bíróságának tekintetett , ezen fölül állott s főbb személyeiben kinevezéstől nem függött. Maga az ország fükormányzója és bírája a Nádor, az országos rendek által — a királytól ajánlottakból — választatott. Világos tehát, hogy mind a három állami főhatalmat maga, akkori törvények értelmében vett nemzet, közvetlenül önmaga gyakorlottá, s ezen jogát csak törvényesen megkoronázott királyával osztotta meg. Nem volt nálunk e szerint az állami hatalom megosztva a mostani alkotmányos elméletek értelmében, mert a törvényhozást, végrehajtást és bírói hatalmat a nép és korona — populus et rex — együtt és egyaránt gyakorlották. Nem volt a néptől független törvényhozó testület, nem volt különálló bírói hatalom, nem volt független végrehajtás, vagyis a mai alkotmányos értelemben kormányi kinevezéstől függő hivatalnoki osztály, hanem mindez maga volt a nemzet, azaz: független volt maga a nemzet minden idegen hatalomtól. Hasonlítsuk már most öszve a megyei önkormányzat, és az úgynevezett Parlamentarismus (képviseleti rendszer) logikáját. Megyei önkormányzatunk mellett, miután maga az eddigi törvényes értelemben vett nemzet tanácskozott közgyűlésein a hozandó törvények felett, megválasztotta országgyűlési követjeiül azokat, kik*) Éppen ezen fejtegetésem célja megmutatni, hogy ezen alkalmazást tenni nem kell, nem célszerű, de nem is lehet, ha a régi nemzeti alapot el nem dobjuk. Szerzőiben bizalma volt, kikben tehát értelmet és becsületességet feltételezett, vagyis kikről feltette, hogy tudják és akarják is tolmácsolni és érvényesíteni akaratát , mi csak egyes ügynökök közbejöttével lehetséges egy oly országban, mely Rákoson már tömegesen meg nem jelenhetik. De a választással magával törvényhozási jogát még se kimerítve , se biztosítva nem hitte, hanem hogy akár emberében , akár annak véleményében meg se is csalatkozhassék, határozott és formulázott akaratát adta át neki írásban, néha meg is eskette hűségre, a legvégső esetre fentartotta visszahivatási jogát. Nem elégedett meg továbbá azzal , hogy ha majd jól, roszul, vége lesz mindennek , képviselője itthon is mondjon el egy jó vagy rosz „dictiót“, hanem megkívánta, hogy az időről időre jelentéseit tegye meg, hogy maradjon vele folytonos és közvetlen összeköttetésben ; következőleg, hogy a nemzet maga segíthessen az országgyűlés folyama alatt is ott, hol felakadás vagy összeütközés történhetnék. Az utasítási jog által tehát minden arra képesített akkori honpolgárnak is megvolt törvényhozási joga az egész országban. Nem volt a képviselő választása csak az, mint a képviseleti rendszernél, miről csakugyan jó adag fictióval lehet állítani, hogy az nem egyéb, mint a törvényhozásbani részvétnek homaeopathiai tized diluzioja.Tettleges és néha döntő befolyása volt abban a képzettségnek, függetlenül minden kortes-választási kegytől, mi még túlnyomóbb lett az által, hogy a testvérmegyék minden életbevágó kérdésre nézve egymással kölcsönös érintkezésbe bocsátkoztak , s így fontos ügyekben mondhatni az összes nemzet tömör intelligenciájának megvitatott és érett döntvénye lehetett törvény. A képviseleti rendszer szerint a választás választókerületenkint történik, melyek minden három évben újból népösszeírás alapján alakulnak, s a választási tény bevégeztével ismét azonnal eltűnnek, hogy, ellenőrzési viszketegük se ébredhessen. Minden rágalom nélkül mondhatni tehát róluk, ha nálunk is egyebek akarnának lenni, mint magát a népválasztást könnyítő intézkedések, hogy ephemer életük az organikus életű megyei közgyűlések, vagyis a néptanácskozások megsemmisítésére látszik alkotva lenni. Az ily tugkerület, melyben lehet egy-két értelmes ember ugyan, de a legfőbb természetesen értetlen, széles választási basis mellett elválasztja a parlamentáris képviselőt, ki a képviseleti rendszer logikája szerint nem is választóit, hanem az egész országot képviseli. Világos tehát, hogy itt a választásnak magának szűkebb vagy demokratikusabb organisatiója minden, s az értelemre nincs is sem szükség sem tekintet, legalább annyiban, amennyiben ily szervezet mellett az alkotmányos jogok ezen legtöbbikére nincs semmi súlya. A legtanultabb is csak egy golyót lök a szavazási medencébe, mint a legegyügyübb, s legfeljebb azé a babér, kinek legtöbb eszköze van nem a választók értelmére és hazafiságára, hanem önzésére hatni. A kerületenként választó nép minden tanácskozás hiányában választottját utasítással le nem kötheti, következőleg feleletre sem vonhatja, mert hogy a felelősség valóság lehessen, formulázott kell hogy legyen. Az elválasztott képviselő tart ugyan ilyenkor egy beszédet, amint tud és akar, mit választási programmnak, képviselői credonak neveznek, min aztán épülne az, mit erkölcsi felelősségnek neveznek, de az ily programmok valóban igen egy ügyűek kell hogy legyenek, ha a biztosítást előre magukban nem foglalják annál, ki talán két kulaccsal akar indulni útra. Ellenőrzésről és bírálatról szó sem lehet itt, mert pártja természetesen miután elválasztotta, bízik is benne, az ellenfél pedig ezen nyílt vagy elzárt képviselői nyilatkozatokat éppen azért nem ellenőrizheti, mert ezen egész alkotmányos joggyakorlat csak választás, minél kisebbségben maradt. És ezzel a legközelebbi három évig vége minden személyes joggyakorlatnak a népre nézve mindkét részről, mert a felett is, hogy a választás maga helyes volt-e vagy sem ? már maga a souverain parlament hoz ítéletet. A szárnyra kelt madárnak már semmi köze az anyai fészekkel, mert ő nem elválasztókerületét, hanem az egész országot képviseli. Ha már most a kellő öszhangzás megvan a kormány és képviselők közt, a parlamentáris alkotmányosság egészen correct. Minden feltételei megvannak. Egyik felelőssége, másik választatása által biztosítja a sáfárkodásukra bízott népszabadságot és közjólétet, — mondják, de mivel az ifjú Parlamentarismus históriája máris elég példát mutat fel arra, hogy éppen ezen egyetértés, ezen szívélyes ősz hangzás mellett gyűl meg gyakran a nép baja, alighanem biceg logikája ez oldalról is. A minister felelősség ugyanis csak a nem-felelős képiselő testület irányában áll, mely éppen azért, mert teljhatalmú, a néptől függetlenül jár el. A kormány felelőssége tehát feleletre nem vonható képviselők ellenében létezvén, minden attól függ, hogy ezeknek jóakaratát és néha elnézését megnyerhesse, mi nem mindig oly nehéz egy ministernek, mihelyt hatalmas, mivé ma éppen felelőssége teszi. A nép maga már csak néző. Az ő szerepe a választással egészen megszűnt. Ez a képviseleti rendszer eljárásának logikája, a nép törvényhozási jogára nézve. A törvények végrehajtása körüli befolyásról és a bírói hatalomról nem szólok tüzetesen, mert ezek iránt nekünk még biztos támpontunk nincs ; bár az európai gyakorlat, és azon természetes jogcorollárium, hogy ki a törvényt nem hozza, az nem is ellenőrizheti azt, irányadókul vehetők. Itt tehát e pontra nézve is csak a két rendszer között a fő eltérési momentumokat jegyzem meg. A magyar önkormányzat szerint a végrehajtás oly tisztviselők által történhetik, kiket maga a nemzet megyénként szabadon választ, s kik csak neki tartoznak felelősséggel. — Európai felfogás szerint a ministérium maga nevezi ki hivatalnokait, kik felelősséggel csak is neki tartoznak. Továbbá nálunk a kormány a végrehajtó tisztviselőkkel nem közvetlenül, hanem a megyei közgyűlések által közlekedik. Végrehajtható csak az, mit a nép ezen jury-ja megenged. — Parlamentáris felfogás szerint a minister, mert felelős mindenért, szabadon rendelkezik, s ezen felelőssége csak a végrehajtás utáni, tehát utólagos. Végre minden megyei közgyűlésnek joga van a végrehajtást megtagadni, a tisztviselőit attól eltiltani, ellene felírni, és a koronára vagy országgyűlésre hivatkozni. — Európai felfogás szerint ez lázadás, mire börtönnel vagy eayenni útlevéllel felelnek. Minthogy pedig az alkotmányosság természeténél fogva a főhatalomnak monarchiában a két fő tényező : a fejedelem és nép közt egyenlően kell feloszlatnia, illustrálnom kell logikáját ez oldalról is. KÖZINTÉZETEK ÉS TÁRSULATOK. Magyar Tudom. Akadémia. Pest, oct. 27. A magyar tud. akadémia három heti üléséről kell a tudósítást utánpótolnunk. Ez ülésekben kivétel nélkül tisztán oly szaktárgyak voltak napirenden, melyek csak az illető közönséget fogják tüzetesebben érdekelni. S igy, ha megemlítjük, hogy az oct. 9-diki nyelv- és széptud. osztályülésben Budenz cseremisszótárát s Vámbéry Ármin a Közép- Ázsiából magával hozott könyvek s kéziratok egy részét mutatá be, az oct. 16-diki philosoph. törv. s történettudományi ülésben Henszlmann Imre Böhm Dániel József hazánkfia, a hires bécsi numismaticus, s ennek múzeumáról, Horváth Cyrill pedig Cartesius dualismusáról értekezett, s hogy végül az oct. 23-diki mennyiségtani s természettudományi szakülésben Győry Sándor a mathematical műszavakról tartott felolvasást, s Dörner József pedig bemutatá Kanitz Ákos egyik növénytani dolgozatát, mely ebbeli nagyobb művének kivonatos ismertetését képezi, elősoroltuk ez ülések minden főbb mozzanatát, s áttérhetünk oly tárgyra, mely több rendbeli indokoknál fogva a legnagyobb figyelemre méltó. S ez az akadémia történeti bizottságának működése. E bizottság 1854 ben állíttatott fel , s báró Eötvös József elnöklete alatt Csengery Ann) A praesidiális rendeleteknek, ha azok közgyűlésiig nem ismertettek el a törvényekkel öszhangzóknak, tisztelettel félretétele, vagy az ellenük való felírás, mint egy fennállott ugyan megyei rendszerünkben, de az életben ritkán fordult elő, mert a kormány, a törvénytelen rendeleteknek sorsát előre tudta, és az 1823-diki események után törvénytelen erőszakos kísérleteknek nem is tudjuk példáját. Fordultak ugyan elő egy két megyében azóta is összeütközések, de azok rendszerint a túlzó ellenzék által mesterkélten idéztettek elő, s a rendes kormányzatot egy pillanatig sem akasztották meg, s az országgyűlési sérelmek legnagyobb része nem a megyei, hanem az államjogi viszonyokra vonatkoztak. Szerk.