Pesti Műsor, 1983. június (32. évfolyam, 22-26. szám)

1983-06-15 / 24. szám

Portrék, csendéletek, figurális kompozíciók, tájképek, hímeskövek Szekszárd­on, a Babits Mihály Művelő­dési Központban állandó bemutatón, Szé­ő­csényben, a Kubinyi Ferenc Múzeumban szeptember 15-ig időszaki kiállításon gyö­nyörködhetnek Mattioni Eszter műveiben a tárlatlátogatók. A művésznő hat évti­zedes munkásságát követhetjük nyomon az alkotásokon egészen napjainkig. Nem várja kérdéseimet, emlékeivel kezdi a beszélgetést. — Tolna megyében, Szekszárdon szü­lettem. Apám olasz származású, ez a ne­vemből is kiderül. Bezerédy Pál, a se­lyemgyár vezetője hozta annak idején Magyarországra, mint selyemtenyésztési szakembert. Édesanyám családja Tolna megyei. Nagymamámhoz, Sas Erzsikéhez írta Petőfi Sándor a Négyökrös szekeret. Sokat nyaralt Szekszárdon a költő, s a kúria méhesében született sok híres ver­se, például az Őseimnek véres kardja is. De a család után magamról is kell mond­jak valamit. Az Iparművészeti Iskolán öt évig grafikát tanultam, majd a Képző­­művészeti Főiskolát Rudnay Gyula tanít­ványaként végeztem el. Első csoportos kiállításon az Ernst Múzeumban 1931- ben szerepeltem több fiatal művésztár­sammal, például Domanovszky Endrével, Koffán Károllyal. Huszonhat monumen­tális munkám van az országban. Gon­dolom, a hímeskövekről is kérdezni sze­retne. A Szolnoki Művésztelep törzstagja voltam, előzőleg Szentendrén festettem. Itt kezdtem falba építhető freskókat, szekkókat, pannókat készíteni, majd az építészek hatására nemes anyagból önt­­vényszerűen hímeskövet, s ezután kőmo­zaikot. A népviselet? Gyermekkorom óta szeretem Sárköz falait. Jól ismerem szőt­teseiket, varrottasaikat, faragásaikat, cse­repeiket, szokásaikat. Ez impulzust adott, s így érdekelni kezdett az ország külön­böző pontjainak mindenféle viselete. * Mattioni Eszter tájképei meghittek, csendéletei színköltemények, portréi ka­rakteres jellemábrázolások, figurális kompozíciói kifejezőek. Hol a színek, fol­tok dominálnak, hol zárt formarendbe tömörít, hol szűkszavúan leegyszerűsít, hol kiemel, hogy hangsúlyt adjon gondo­latainak, érzelmeinek, élményeinek, ta­pasztalatainak, látomásainak, elképzelé­seinek. Sajátos módon, egyedülállóan ké­szíti hímesköveit. Márványdarabkákból, féldrágakövekből, kőzúzalékokból nemes kőzeteket csiszol egybe, hogy megeleve­nítse mélytengerek nyüzsgő világát, a nö­vények vegetációját, meg­lapozó lányo­kat, tehervivő nőket, hímzések, ornamen­­sek alakzatait káprázatos festői gazdag­sággal. „Alkotásain jelentősége, értelme van az emberi arcnak, kéznek” — ahogy Molnár József is írta. A Nógrádi asszony ujjainak nyugalma, a Sárközi kislány kézfejének gyöngédsége, a Fiatalkori ön­arckép kézmozdulatának lágysága meg­ragadó, míg a Kettős önarckép összefo­nódott karjai a szeretetet, az összetarto­zást szimbolizálják meghitten. Csorba Mária GEOD Sárközi cserépíró lány.

Next