Pesti Műsor, 2008. november (63. évfolyam, 45-48. szám)

2008-11-06 / 45. szám

zene ■ KONCERT JEAN MICHEL JARRE Alig hihető, de a francia szinteti­­zátorkirály nemrégiben töltötte be a hatvanadik életévét, és ez persze módot ad egy kis vissza­tekintésre, nosztalgiázásra is. Legendás zenei anyaga, az Oxy­gens ugyancsak jubileumhoz ért; három évtizede látott napvilágot a történelem egyik legsikeresebb­nek számító albuma. Jarre tehát fogta magát, és újra feljátszotta a hatrészes kompozíciót, futurista megoldásokkal, dallamos, különle­ges hangzásokkal teli anyag szü­letett ezúttal is. A mostani turnén is természetesen az új Oxygene­­albumot mutatja be. A Budapest Sportarénában sorra kerülő kon­certen egyedülálló és senki másé­val össze nem téveszthető szerze­ményeket hallhatunk, csodálatos minőségben, amit még teljeseb­bé tesz a háttér és a színpadkép, amelyre Jarre mindig is nagy hangsúlyt fektetett. A mintegy Levegőt! hatvanmillió eladott lemezzel büszkélkedő Jean Michel Jarre 1995-ben kapta meg a Fran­cia Becsületrendet, többszörös Grammy-díj győztes, nem melles­leg pedig az UNICEF jószolgálati nagykövete. November közepén Budapesten köszönthetjük. ■ Papp László Budapest Sportaréna 12., szerda, 20.00 9500-18 900 Ft November 01. November 02. November 06. November 07. November 09. November 13. November 14. November 15. Lattmann - Csanyi Quartet Kaltenecker & Lukács & Borlai Organ Trió Jam session (Fekete Kovács-Oláh-Szakcsi Jr.-Pecek Lakatos-Kőszegi­ Berki Tamás Band Szakcsi Jr. Trió Lantos Zoltán Mirrorworld Kovács Linda Quartet Szakcsi Trió Balázs Elemér Quartet KONCERTEK MINDENNAP C­OLUMBUS j­azzklub ^ * SZTÁROK A FEDÉLZETEN November 16. Dés András Trió November 19. Oláh Kálmán Sextet November 20. Borbély Műhely November 21. Babos Project Special November 22. Fourtunes November 26. Fábián Juli Jazz Riff November 30. Fekete-Kovács Kornél Quintet Columbus Pub és Étterem • Vigadó tér, 4. sz. kikötő Asztalfoglalás és információ: 266-9013 www.zeneafedelzeten.hu Koncertek: minden nap 20.00 órától Jegyek: 1500 Ft (diákigazolvánnyal: 950 Ft) info@majazz.hu • www.majazz.hu • A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk! Fundamenta SZEMÉLYI BANKÁR peximbank f-n m) nka ITI ESUi w«,—,—- tuíTíme kJ AMH2M! 18 Pesti Műsor MAGAZi' 2008. november 6 - 12. Snétberger-Stockhausen duó Világhírű, Berlinben élő gitárvir­tuózunk, Snétberger Ferenc ismét Budapesten lép fel, méghozzá egy igen különleges zenei pro­jekt keretében. Társa ugyanis az a Markus Stockhausen lesz, akit a szakma korunk legsokoldalúbb trombitaművészének tart, hiszen egyaránt otthon van a kortárs zene, a jazz és a klasszikus műfaj zenei világában is. Édesapja, a világhírű zeneszerző, Karlheinz Stockhausen, akivel ugyancsak számos nagy sikerű művet hoztak létre közösen. Snétberger Ferenc és Markus Stockhausen már a kilencvenes évek óta játszanak együtt, azóta is rendszeresen dol­goznak a teljesen egyedi stílusú duett-improvizációikon - tele dal­lamos találékonysággal, izgalmas ritmusokkal, klasszikus vonások­kal, technikai merészséggel és szilaj sziporkázással. Nemrégiben készült el a Streams című zenei anyaguk, amelyen egészen új kompozíciók és korábbi művek újragondolásai is szerepelnek. Ebből a nagyszerű albumból kaphat ízelítőt a Zeneakadémia közönsége november 11-én. ■ I Zeneakadémia 11., kedd, 19:30 7500-9900 Ft Szondi két matróza I FREDDY COLE Mindegyik testvére zenész lett, egy ilyen chicagói családban pedig senki sem lehet különutas; természetes volt, hogy a legkisebb Cole fiú, Freddy is zongorázni kezdjen. A család rendszeres látogatói között a legnagyobb jazz-világsztárok fordultak elő, így a pezsgő zenei élet alól, ha akarta, sem tudta volna kivonni magát a legkisebb fiú. Eleinte kisebb klubokban lépett föl, majd mikor komolyra for­dult a helyzet, sorban elvégezte a legjobb zenei iskolákat a chicagói Roosevelt Intézettől kezdve egészen a New York-i Juillard School of Musicig és a New England Conservatory of Musicig. A karrier aztán már New Yorkban lódult meg végérvényesen. Megalakította azóta is működő trióját, de szólózenészként is vendégeskedik egy sor európai és amerikai albumon. Öt évti­zede folyamatosan úton van, rekedtes hangját szinte bár­milyen nyelven képes egy-két helyi dalt is előadni, miközben utánozhatatlan stílusban zon­gorázik, sőt, ha úgy adódik, még a gitárt is a nyakába akasztja. ■ Millenáris Teátrum 6., csütörtök, 20.00 7900 Ft Freddy, kút

Next