Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)

1850-05-23 / 61. szám

tett, s a pesti nemzetgyűléshez tárgyalás végett megküldött, de ez által elég esélytelenül félretett „Emlékirat“ az egész birodalom érdekeihez képest kiegyengette;— mert az 1848. előtti állapotot, vagy az 1848-ki törvényeket úgy, miként hozattak, józan észszel még csak óhajtani sem lehetett, s nem lehet; s hogy a többi néptörzsek nemzetisége is biztosíttas­sák, a szegedi gyűlésen e tárgyban hozott határozat is életbe­léptetett volna. Vagy, támaszkodva az 1849-dik évi mártius 4-kei birodal­mi alkotmányra, az egész státus egységi eszméjét megteste­síteni, s beváltani a birodalom s dynasztia érdekében, úgy a tu­lajdon nemzetiségük megőrzése végett harczolt és sokat szen­vedett nemzeteknek az adott ígéreteket a charta 5-ik §-ában kitűzött „minden nemzetek egyenjogúsága“ alapelv nyomán olly formán, miként azt a főeszme, a birodalom egysége, megengedi. Az első eset, kétségkívül kibékítendezte a birodalomnak mindenesetre legtöbb erélyt kifejteni biró, s legharcziabb nem­zetét, a magyart, s a forradalmi vágy, vagy viszketeg, vala­mint az elmúlt idők utáni keserű, jóllehet néma epedést vég­kép megszüntette volna; mert a nép látván az eltántorodás iránti kegyelmet s nagylelkűséget, azokat, kik a forradalom élén állottak, s utoljára eszöket vesztve nyakrafőre futamod­­tak meg, a félrevezetetteket hagyván a bajban; a nép mondom, azokat csak átkozni tudta volna, a helyett, hogy, mikép a ta­pasztalás tanúsítja, most mint ügye egyedüli bajnokait tekinti, s azoktól remél — mint a M. Hírlap május 19-diki szám­ában, Békés megyei közlés mutatja — jobb jövendőt, kik magukon sem képesek segíteni. A többi nemzetek pedig, ha a „szerb­vajda, és románok nagy herczege“ czimeket ” felsége föl­­veendette czimei közé: a szegedi gyűlésen hozott határozat által, nemzetiségeket eléggé biztosítottnak tapasztalhatták volna. A birodalmi minisztérium azonban, melly mindezt kétségkívül igen jól tudta, ezen kiindulási pontot nem fogadta, nem fogadhatta el cselekményeiben, nemcsak azért, mert miután nem angyalok­ból, hanem emberekből áll, nem­ bíró magában elfojtani azon méltó neheztelését, hogy az egész erejében kitört forradalom a le­győzésre idegen erőt szükségelt, hanem azért is, mert a márt. 4-bén engedményezett birodalmi alkotmányt, — mellyről szá­mos kiáltványaiban kinyilatkoztatá, hogy tőle egy hajszálnyit sem távozik el, — életbeléptetni szilárdul eltökélte, miszerint megmutathassa Európának , hogy szándéka tiszta, s tette ko­moly valóság. De más részről egy morális kötelesség is ösz­tönző erre azért is, hogy a forradalmi ár ellenében küzdött nemzetek kívonatait a lehetőségig kielégítse. Ez irányban ha­ladt eddig a kormány. Hogy minő sükert fog aratni ime mű­ködése ? azt csak a jövő határozandja el. A különféle nemzetiségek vágyai kielégítésének elvében fek­szik, a nov. 18-ikai pátens következtében közigazgatási tekin­tetben mint önálló, Magyarországtól elkülönített kerületté alakí­tott, s közvetlen a birodalmi kormány alá rendelt „Temesi Bánság, és Szerb­ Vajdaság“ alapja is. A birodalmi minisztérium ugyanis múlt évi nov. 18-kan Ő felségéhez benyújtott előterjesztésében hosszasan rejtegetvén a szerb nép által a birodalom érdekében tett szolgálatokat, támaszkodva a bírádó alkotmány IX. fejezete 72-ik §-ában ün­nepélyesen biztosított ígéretre , azon intézkedéseket hozó ja­vaslatba , mellyek e czikkünk elején velős kivonatban foglal­tatnak. S minthogy az újon alakított önálló közigazgatási ke­rület legszámosabb ős népessége a román — melly hasonlag tett a császári ügynek, Lippánál, és Bogschánnál némi szol­gálatokat — se legyen mellőzve: a tartomány az érintett ne­vezettel láttatott el. Magának az önálló kerületté alakított tar­tománynak mellyik koronaországhoz leendő hozzákapcsolását azonban, valamint a birodalmi alkotmány 72-ik §-a, úgy a miniszteri előterjesztés sem dönté el, hanem ígéretet ten, hogy az alakulandó kerületi képviselet nyomán fog ezen igen fontos ügy elhatároztatni. Már most ki a körülményeket, s a Temesi Bánságban, és Szerb-Vajdaságban lakó különféle népek egymáshozi, és kü­lönösen a szerb néphezi állását figyelmére méltatván, combi­­nálni tud , és akar, könnyen megfoghatja azon állításom va­lóságát , hogy a magyarnak a Temesi Bánság és Szerb­ Vajda­ságnak az anyabonteli elkülönítése miatt épen semmi oka sincs kétségbeesni. Miután az azon kerületi különféle népiségeknek a szerbhezi állása erre nézve koránsem hízelgő , mert ki a la­pokban megjelenő levelezéseket Szabadkáról, N. Kanisáról, Bajáról sat., hol a lakosság nagy része kath. rácz, azaz bunye­­vácz, vagy sokacz, olvassa; könnyen tisztába lő magával e tárgy iránt, ha hozzá veszi, hogy még ezek is, kik pedig nyelvre nézve egy­ eredetüek, s csak a vallás teszi közöttük, s a g. n. e. szerbek között a különbséget, minő idegenkedés­sel viseltetnek a g. n. e. valódi szerbek iránt, szüntelen pa­naszkodván elnyomatásról, és méltatlanságokról; hát akkor a románokról, kik pedig az egész kerületben legtöbben vannak, németek­ és magyarokról mint mondjunk? !! Maguk a g. n. e. hitvallású igazi szerbek pedig az öszves lakosságnak csak a részét teszik. És így, ha a minisztériumi előterjesztés szerint a kerületi képviselet, természetesen a népiségek számáhozi arányban, — mert az egyenjogúság nem tűri egyik nemzetnek a másik feletti uralmát — m­egalakuland, s arról leend a kérdés: m­ely­­lyik koronaországhoz csatoltassék a „Temesi Bánság és Szerb- Vajdaság“ ? az eredmény minden tisztán­látó előtt világos. Szerviához ? nem lehet, mert az, jóllehet a magyarországi király czímében előfordul, de ma az ausztriai birodalomhoz nem tartozik. Horvátországhoz­ ehhez maguknak a szerbeknek sincs ki­váló hajlamuk, mióta a Bécsben volt horvát küldöttség nem engedi a Szerémséget és vukovári kerületet, Horvátországtól elszakittatni; de ha quo casu volna is, mint már mondom , a g.n.e. igazi szerbek az egész tartomány népességének csak egy­ötödét tevén , a négyötöd rész által contracarrieroztatni fog­nak, mert ahhoz sem a románnak, sem a németnek, sem a magyarnak nincs hajlandósága. Erdélyországhoz, mit a románok, mint a tartományi né­pesség egy harmadrésze, szeretnének ? a kétharmad rész ál­tal kivonatuktól elültetnek, Styriához, vagy más német közelfekvő koronaországhoz? Meglehet, hogy a németek közöl sokan ráállanának, de ezek­nek nagyobb része is megszokván Magyarországot, inkább ez utolsóhoz csatlakoznának. S végre a jelentékeny számú magyarság, úgy a kath. jobbára elmagyarosodott, vagy ma­gyarul érző ráczek, hogy hová szítnak inkább ? az, senki előtt sem titok. Már­pedig ezek a fő népességek, s így ezektől függ a fon­tos kérdés eldöntése. Azért tehát bizalom Istenben, az ügyben, s a kormány részrehajlatlanságában. Egyszerre az ügyet pr­ecipitálni nem lehet, erőszakolni kábaság volna. Mi a dolgok kényszerű helyzeténél fogva előbbutóbb meg­lehet , alkalmasint meglesz, a­nélkül, hogy a számtalan te­endők óriási munkájával elhalmozott kormányt eszélytl­enül megrohanni, vagy gyanusítni szükség volna, s megtörtén­hetik, igen könnyen, ezen csiklandós ügynek Magyarország javára leendő eldöntése a nélkül, hogy a birodalmi kormány legkevésbbé is comprom­ittáltassék. BANATIANU: Nagyváradon , május 15. Tek. Szerkesztő úr ! A M. Hírlap által 151. sz. a. az úrbéri kármentesitésre nézve javaslatkép felhozott tervre — miszerint „a földbirtokosságot, ha a majd kárpótlásképen nyerendő üszvegnek felét nagylelkűen oda ajándékozná a volt jobbá­gyoknak , örök hála kisérendené“ — jogosítva érezzük ma­gunkat felszólalni, s megköszönvén, kijelenteni, hogy mi azt üdvösnek nem találjuk. Tekintsünk vissza az 1838 évi törvényekre, midőn a nem­zet engedékenyebb lévén, a volt jobbágyoknak apróbb tizedi jövedelmeit el­engedte, s azóta országgyűlésről-országgyű­­lésre szakadatlan engedmények által kedvezőbb állásba hely­­heztette a volt jobbágyokat, m­ig végre az 1848. országgyű­lés alatt, megyei utasításon kívül, a birtokosságnak minden úrbéri javadalmait odaajándékozván, többen ez által szegény állapotra jutottunk, erőtelenek lévén majoros földeinket is munkálni; a volt jobbágyság pedig nem tekintvén csüggedtsé­günket, rajtunk nemcsak nem segített, de mindazon odaaján­dékozott javadalmaink hálája fejében még majorföldeinket s erdeinket is elfoglalni kezdette, kisebb kir. jogainkat bito­rolni, sőt tőlünk elsajátítni próbálta, lakhelyeinket sokhelyütt elfoglalni megkísértette, sőt a vadabb, erdősebb helyeken kegyetlenkedéseket is követett el a volt földes­urakon. Olly számos ajándékozásokat semmibe sem vett, sőt gyűlöleteseb­bek lettünk előttök most, mint valánk míg nem ajándékoz­tunk! Mig az urbér fennállott, 10 p.kron válthatták meg egyegy gyalog napjukat: jelenleg sokhelyütt pénzért sem mennek volt földesuraknak dolgozni, és ha dolgoznak, 48, 30 leg­kevesebb 24 p.krt kívánnak napjáért; minekünk utolsó fillérig kellett fizetni a kir. kamarának a jószágért, senki semmit nem ajándékozott, sőt midőn magunkat terhes fizetésekkel megváltottuk, adó alá, közterhek viselésére is vettettünk. Nem ajándékozhatunk többé, arra képtelenek vagyunk; az e-conservativek 12 pontját pártoljuk; tisztelettel lévén. Kelt stb. TÖBBEN, volt földes­urak. Jegyzet. Hogy a kárpótlási összeg felének odaajándékozása, annyi veszteség után , túlságos kivonat, önként elismerjük ; bár azt, hogy mi üdvtelen volna benne , átlátni szinte nem bírjuk. Hogy a volt job­bágyság az 1848-diki engedmények után itt-ott bizony nem úgy viselte magát volt földesurai irányában , mint kellett volna , az szinte tagad­­hatlan ugyan , de oka — nem egészen ő volt, hanem inkább azok ha­nyagsága , kik a körülmények váratlan kényszerűsége által mintegy­­ szükségelt ezen nagy jótékonyságról a volt jobbágyokat kellően felvilá­­gosítni elmulasztották ! De ha sokhelyütt visszaélt a volt jobbágyság nyereményivel, melly visszaélés soha senki által nem menthető , vol­tak viszont példák arra is , hogy készséggel sietett volt földesurának segítségére a mezei munkában , s nemcsak nem támadta meg sajátját, sőt védte is azt. Hogy a napszám ma drágább az úrbéri 10 p. krnál , az baj a földbir­tokosra, de igen természetes, mert hiába f­élni kell a napszámosnak is, hogy pedig 10 p. k­rból meg nem­ élhet, kivált ha többed magával van, az világos. Egyébiránt a napszám méregdrágaságáról mi budapestiek s vidékebeliek még inkább panaszkodhatnánk , mert itt a 24 p. kr. csak megjárná, de mikor a munka sürgős, 60-ra is fölmegy — s még tar­tást is követelnek ! Végül, hogy a tisztelt TÖBBEN urak az ó-conservativeknek — álta­lunk nem­ ismert — 12 pontját egész terjedelmükben pártolják, azt múltkori s jelen felszólalásukból , ha nem mondanák is , kitaláltuk volna ; s nincs is erre nézve más mondani­valónk mint , hogy : értjük, urak , értjük ! A Szerkesztőség, vagy más kiadónál jelenhetett meg, míg Eötvös regényei Hartleben által ezrekkel dijaztattak , addig a szinte nagy kö­­zönségű Jósika ivenkint csak néhány nyomoru forinttal di­­jaztatott! Avagy — és e vád illeti általában a magyar könyvkiadókat — rokonszenvre, áldozatkészségre mutat-e az, hogy Garayné., a Magyarországban, ha nem is meggazdagodott, de legalább biztos existentiát nyert könyvkereskedők szeme láttára egy második Camoenskil szükséggel küzdött: míg gyönyörű mű­veinek nem akadt kiadója? avagy a magyar irodalom ápolásá­nak jele-e az, hogy a Kisfaludy társaság Évkönyveinek VII-dik kötetére kiadó nem akadt ? Mellyik kiadó és könyvárus gyá­­molitá Toldyt, ki a magyar irodalom történetén dolgozik? mellyik indított meg a nép számára hasznos olvasmányt, mint jön egykor a derék Wigand a külföldre utazó Vajda Péter fölsegélésére a Fillértár megindításával? mellyik járult se­­gélylyel a beteg iró ágyához? serkenté a tehetséges irót? előlegezett olly művekre, mellyek hosszú, fárasztó munkát feltételeznek ? ... Egy sem! Sehol sem találjuk fel azon jóakaratot, azon áldozatkészséget,­­ miről fentebb születtünk. És mig ez igy van : ez alatt Heckenast Gusztáv úz irodai -­­ munkát a röpiratok özönével árasztja el. A forradalom napjai után boldog volt az, ki feledni tudott.­­ Minek tehát felrázni az elalélt emlékezetet ? minek felszaggatni a hegedő sebeket ? Még minden olly közel van hozzánk, hogy­­ szívünknek még minden név, minden szó fáj, még érezzük arczainkon a lelkesedés lángját, még le nem apadt bennünk a keserűség hulláma, minek tehát elmondani, miként történt a temetkezés, ha a gyászolók számára nincs és nem lehet vigasz­taló szavunk? Azonban illy műveknek mindig van közönsége. A sajtó­­szabadság harmadik évét éljük. Az ember tudni kívánja : mint mondatnak el e művekben dolgok és események, miként bírál­tatnak meg személyek és tények? E mellett, e kivételes álla­potban irodalmunk pang, journalistikánknak köre szűk, termé­szetes tehát az olvasónak azon mohósága, melylyel minden új művet, mi olvasmányt nyújt, megragad. És a jámbor olvasó megvásárolja e gyárműveket, s ha türel­me volt azokat végig olvasni, önkénytelen fogott benne a kér­dés támadni: mi czélból irta azokat a szerző ? Valamint Francziaországban egykor a kormány legkeserűbb kritikája volt Bér­inger tíz évig tartott hallgatása, úgy jelen állapotunknak leghűbb tükre, irodalmunk jelen állásának leg­szomorúbb jellemzése azon körülmény, hogy most egyedül csak Szilágyi Sándor ír és irhát, Szilágyi Sándor, kiről né­hány nap előtt még mit sem tudott a civilizált világ. Szilágyi Sándor azonban, Heckenast G. rendeletére, eddig megírta: A MAGYAR FORRADALOM NAPJAIT JULIUS 1-je UTÁN, melly már 3-dik kiadásban jelent meg; A MAGYAR FORRADALOM TÖRTÉNETÉT 1848 ÉS 1849-ben, mellyből már két füzetet leírunk; A MAGYAR FORRADALOM FÉR­­FIAIT, mellynek átdolgozott 2-ik kiadásából eddig három fü­zet jött ki; a FORRADALMI ADATTÁR­ban fordításban és jegyzetekkel adta Kossuth viddini levelét, s MAGYAR EMLÉK­­LAPOKat ad ki a FORRADALOM KORÁBÓL, mellyekről a PESTI NAPLÓ tárczája más alkalommal már emlékezett. Mi, főkép fiatal embernél, nagyra tudjuk becsülni a munkás­ságot és szorgalmat, méltánylattal üdvözlünk minden munkát, melly a Studium, a hideg fejtörés, a gondos combinatio bélye­gét viseli magán. De ép ezért legjobb szándékunk mellett sem szólhatunk di­­csérőleg, de csak méltánylólag sem , Szilágyi S. művei felöl, m­ellyeknek egyetlen érdemük, miként a külön hírlapokban és plakátokon elszórva levő adatokat fűzte egybe a forradalom történetének és a t.-nek nevezett munkáiban. De ép ez érdem­ben fekszik egyszersmind e mű bírálata is, miután ez adat­halmaznál a szerző forrásul egyedül a magyar és német hír­lapokat használta. Azonban tegyük fel, hogy szerző több titkos s a hírlap— olvasó közönség előtt ismeretlen adat birtokában volt, kérd­jük : miután e művek egy része a nagy és szomorú katastroph után néhány hétre jelent meg, az augustus és October hóna­pokat rögtön követő idő olly kedvező volt-e az illyféle válla­latra, miként a forradalom történetét írni kívánó ember abban bátorítást találhatott fel ? De szerzőben és műveiben nem ez az, mi leginkább meg­rovandó ; nem azon speculatív szellem, minél fogva a könytől nedves hantokon irta meg a halott történetét, hanem azon el­­bizottság és szerénytelenség, m­ellynél fogva históriai jellemek és be nem bizonyult tények felett mond ítéletet, és ezt hírlapi czikkek­, tábori anekdoták- s egy­oldalu mendemondákra építve, hanem azon könnyelműség, minélfogva szól dolgok­ról , mellyekre világot csak a jövő vethet, és szól elitélőleg, szól törpe vétkekről, mellyeket a nép nagysága mellett el kell felejtenünk, hanem megrovandó azon ignorantia, melly e művek minden lapján szemünkbe ötlik. Miután a tisztelt olvasó ismeri a letűnt napok történetét, miután sok ténynek, eseménynek szemtanúja volt, meg va­gyunk győződve, miként e műveknek hiányait, hamis ada­tait, első tekintetre észreveendi, s meg fogja ítélni azon le­írások hűségét, mellyeknek forrása: a sz. Pétervárra küldött hadi bulletinek, az augsburgi Allgem. Zeitung bécsi tudósításai s a szerzőnek minden helyismerés nélkül tett hadi combinatiói. E miatt nem is ereszkedünk e müvek analytikus bírálatába; s mert ha azoknak minden hiányát ki akarnék mutatni, ha e müvekről eddig általában mondott ítéletünket e művek részletes bírálatával akarnék igazolni, akkor e munkákat kellene ide nyo­matnunk, miután állításunkat e munkák minden lapja igazolja. Hanem kötelességünknek ismerjük eddigi állításunk igazo­lását, s e czél miatt e munkákból egy két helyet fogunk megis­mertetni , hogy azon fövádunk, minél fogva szerző műveit ignorantiával bélyegezzük, az olvasó, s maga a szerző előtt, alapot nyerjen. Vége köv. VEGYES HÍREK és ESEMÉNYEK. Budapest. Május 23. Nemzeti színházunkban, ma csütör­tökön adatik: AZ EZRED LEÁNYA, víg opera 2 felv. Saint- Georges és Bayard eredetije szerint ford. Egressi Béni, zené­jét szerzette Donizetti. —­s Tegnap estre adatott Dobsának ,Öcsém házasodjál, czimü társalgási vigjátéka. A darabnak egybevágó ügyes szer­kezete, jellemrajzai, s a benne eretetés nélkül vittele jókedv, megtették a közönségre azon hatást, mellyet e darabtól várni bátrak voltunk. A közönség — dicsérettel legyen említve a karzat is — megmutatta, hogy ízlése nem jár olly alant, mint azt egy némelly szinmasra képzeli, hogy tetszését, tapsait nem szükség fölezifrázott absurditásokkal kierőszakolni, mert meg tudja érezni, tudja élvezni egy társalgási könnyű vígjátékban is azt, mi valódi jó, s át bírja látni czifra szűr alatt is azt, mi valódi rész... Színészeink nem épen jól fogták föl szerepei­ket, egészen komoly drámai szint adván a könnyelműség ele­ven színe helyett. Szorgalmas játékuk azonban dicsérettel em­lítendő. Mind őket, mind a szerzőt, kétszer tapsolta elő a kö­zönség. Dobsa szép jelét adta e darabbal színműírói hivatá­sának, s nagyon sajnálnák, ha a rendezőség tovább is háttérbe akarná őt szorítani beadott s elfogadott műveivel. Egy drá­

Next