Pesti Napló, 1850. június (1. évfolyam, 68-91. szám)

1850-06-03 / 69. szám

1850. első évi folyam, ...........­ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 Ut. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám — B 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérme­ntes levélben, s egye­nesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENC­Z úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr. , Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9, 15. , Egy évre. 17 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ - 69. — Szerkesztési iroda : Uri­ntcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. .......—~ Hétfőn, junius 3-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­r­i­c­h Gusztáv úr könyvkeres­kedésében. Magán­viták háromha­­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával számittatik. A felvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Budapest, június 3-kán TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Pak­s, május 29. Pak­s csöndes. A hegypárt és a kékek minden javítványai elvettettek. Holnap fognak az egész választóreform-törvény fölött szavazni. A C­onstitutionnel1 élesen gáncsolja Cavaignac tábornok magaviseletét. 5%rente 90 frank 85 cent, 3% rente 56 frank 60 cent. Berlin, május 29. Ő felsége a porosz király szárny­segéde Manteuffel úr Varsóba küldetett, hogy ott kirá­lyának sajátkezüleg irt levelét az orosz czárnak átnyújt­sa , mellyben állítólag azon határozott nyilatkozat fog­laltatik , miszerint Poroszország soha és semmi föltét alatt a régi szövetséggyülés visszaállításába nem egye­­zene, és ha Ausztria és Poroszország közt mindeddig egyetértés nem vola eszközölhető, annak egyedüli oka a bécsi kabinet politikájában fekszik, mellyet tehát szük­ségkép elhagyni kell. Befolyásával e czélra hatni­ ke­restetik meg ő felsége a czár. Berlin, május 30. Poroszország egy 60,000 főnyi hadtestet fog Erfurt és Torgau között, s ugyanannyit a sziléziai-cseh határszélen felállítani. Mi, kik a mártius 4-dikei alkotmányt vettük hírlapi működésünk alapjául, örömmel találkozunk a bécsi la­pok kfjabb számaival, mellyekben hazánk közigazga­tási szervezéséről olly megnyugtató értekezések foglal­tatnak, hogy azok minden őszinte barátját az alkotmá­nyos szabadságnak kielégíthetik.­­ Ezen egy idő óta egymást olly gyakran követő értekezések világos tanú­sága , hogy a minisztériumban hazánk jövő sorsa élénk részvétet talál, s hogy a magyar ügyek tisztábahozatala az illető státusférfiakat komolyan foglalkoztatja. Nem mulaszthatjuk el az illyetén czikkeket­­. olva­sóink tudomására juttatni, hogy — mennyire e lapok­nak hitelt adhatunk — ügyeink vég­elrendezése, s pedig meglehetősen minden magyar kebel megnyugtatására, nemsokára be fog következni. Az Oestr. Korrespondent május 29-dikei számában következőket olvasunk: „Midőn múlt évben a magyar forradalom legyőzetett, akkor nemcsak a kormány, de a pártok is átlátták, hogy Magyar­­ország, sajátságos, régóta meggyökeredzett politikai szoká­sainál fogva, igen kényes bánásmódot igényel. Az ezen igé­nyeknek megfelelő szándék sehol sem nyilatkozik olly világo­san, mint a mártius 4-dikei alkotmányban. A régi magyar al­kotmány csak annyiból tétetett érvénytelenné, mennyiben a köz­birodalmi alkotmánynyal meg nem fér. Minden elfogulat­lannak meg kell engednie, hogy ez­által Magyarország politi­kai életének tetemes önálló működési tér hagyatott. Ez állás­pontot jelenen a kormány annyira magáévá tette, hogy még a kormányzatban a csekélyebb módosításoknak is, mellyek azzal nem egészen látszanak összhangzásban lenni, azon alapelv feltétlen és következetes kivitele miatt, föl kellene áldoztatniok. Meglássuk, vájjon az úgynevezett ó-conservativek pártja meg lesz-e ezzel elégedve; mi reméljük, hogy meg, mivel feltesz­­szük felőle, miszerint elismeri, hogy a kormány a­mit csak tehet, a lehetőségig megteszen, és mivel, ha a párt mostani agitatiója mellett megmaradna, fel kellene róla tenni, hogy nem gyakorlati s elérhető czél felé törekszik, hanem hogy elő­mozdítsa azon törekvéseket, mellyek jelenen Európát s ha­zánkat is felforgatással fenyegetik. Ha jól vagyunk értesítve, a kormány hajlandó, nemcsak a régi megyei felosztást, hanem minden a magyar népélet előtt kedves s a monarchia egysé­gére nézve nem veszélyes szokásokat sértetlenül meghagyni. A kormány elismeri Magyarország területi épségét egész terje­delmében, s csupán a Horvát­ és Magyarország köztil régi kapocs felbontását tekinti bevégzett s megmásolhatlan ténynek. A régi magyar alkotmány formájára a jövő magyar országgyűléseken a két kamra­rendszer ismét kedvessé válhatik. Működésének elegendő anyaga leend, ha megfontoljuk, hogy a birodalmi alkotmány illető §-a a polgári s büntető törvény rendezését vi­lágosan ennek tartotta fen. A­mi még a birodalom egysége ve­szélyeztetése nélkül a magyar országgyűlésnek megengedhető leend, bizonyosan el nem fog mellőztetni. Ezzel azonban vé­leményünk szerint azon figyelem mértéke, mellyel a kormány e koronaország sajátságos viszonyainak tartozik, kétségkívül be van töltve. A­mi ezen vonalon belől megadható , az nem engedmény a szó közönséges értelmében, hanem egy saját öntudatával előre haladó kormány cselekvénye, melly Magyar­­országban nem épen olly siktéren mozog, hogy előlegesen több­et ne kisértessék meg, m­ig a valódi fölfedeztetnék. A birodalmi alkotmány határozataihoz a kormány szorosan akar ragaszkodni, s valamint a magyaroknak tagadhatlanul joguk van, a mindenütt kihirdetett alkotmány üdvös eredményében részesülni, azon­­képen a kormánynak is sérthetetlen joga van, az alkotmány jótékony korlátain belül,­ a viharos és semmi tekintet­ben nem igazolható követelések irányában elzárkózni. Hát Magyarország, vagy az ó-conservativ párt épen semmit sem remélhet az életbeléptetendő alkotmány kifejlődésétől? Mi­ért nem szorítkoznak kívonataik elhalasztására, s miért nem törekszenek azokat alkotmányos, egyedül érvényes úton meg­­valósítni ? Miért nem adott ki a párt program­mot, jólehet a közvélemény s ausztriai érzelmű sajtó által annyiszor felszólít­tatott? Vagy talán az ismeretes emlékirat aláírói csupán nega­tív eszmékben állapod­nak meg? Nem volnának egy akaraton az iránt, mit positív valósítni akarnak ? Vagy talán kívánataik a birodalmi alkotmány határain is túlterjeszkednek ? Nem tud­nak , vagy nem akarnak-e az egyenjogúság eszméjével meg­barátkozni? Várjon az elrejtett czél, melly felé törekszenek, csakugyan a személyes unió volna, mint sokan nem alap nél­kül gyanítják? Mindezen kétes és aggasztó kérdéseket a con­­servativek viselete felelet nélkül hagyja. Ha tehát eddigi tak­­tikájukban szilárdul meg akarnak maradni, e taktika a párt­­emberek taktikája, s előttünk sem státusférfiakhoz, sem haza­barátihoz illőnek nem látszik. A­mint gyanítjuk, magyar rész­ről is fognak bizalmi férfiak összehivatni, hogy a kormányt az ország utan­alakításában tanácsuk­s tapasztalataikkal támogas­sák. Ki fogja-e az e-conservativek pártja nyilatkoztatni e ta­nácskozások eredményeinek­ megelégedését, vagy nem ? A helybenhagyásuk vagy ellenmondásuk mértéke világosítana föl bennünket sajátképein c­élzataikról. Minden esetre tetemes nyereség kitudni, mit akar az ellenfél. Betölthető kivonatok­­ban senki sem leend olly kész beleegyezni, mint a kormány. A­mi azonban Ausztria egységével ellenkezik: annak megada­­tását, becsületes kormányról, sértés nélkül, föltennünk nem lehet.“ így ír a nevezett bécsi lap. Valamint hazafiúi örömmel üdvözöljük a bíród, mi­nisztériumot az ösvényen, mellyet a fenebbi sorok­ban kijelölve látunk, úgy kötelességünknek ismerjük az e czikkben foglaltató dolgokhoz érdemleg is szólani, s pedig annál inkább, hogy az Oestr. Reichsz. egyik újabb számában tett azon szemrehányását, miszerint az általa a múlt hónap utolsó felében megkezdett fejtege­tését a magyar ügyeknek föl nem fogtuk, s a kimuta­tott vitatkozási pályára ki nem léptünk, magunkról el­hárítsuk. Hajdú-Böszörmény, május 27-én. Egy munkácska forog e vidéken is, mellynek szerzőjét az ujságlapok nem is tudom mellyike meg is nevezte; én nem állítom. Olvastam azon munkácskát én is. — Folytában várva vár­­tam a P. Napló­tól, hogy szokott és magyar nyíltsága szerint szólani fog erről hasábjában, a végből, hogy azokkal is, kik azt nem olvasták, megismertesse; azokkal pedig, kik olvas­ták , és kurtalátók, — minek bizony mi itt e földön nem is kevés számmal vagyunk — azt valódi értékére leszállítsa; — mondom: vártam, hogy a P. Napló az ország szivéből e tü­neményre vonatkozólag, reánk figyelmeztetőleg, és igazitó­­lag fog hatni; várakozásom azonban megcsalt, mert ezt — nem tudom melly szempontból vezéreltetve — nem tette.­­ én tehát, ki ezt olvastam, róla értekezni — mellette és ellene — hallottam: a P. Naplónak megküldöm ezen, Ungarns Gegen­­h­arlt czímű munkácskáróli nézetemet csak azért is, hogy a P. Napló-­ e feletti talán helyesebb, de mindenesetre részle­­tes­ hozzászólásra bírjam , vagy ha másért nem, egynéhány csillagra szolgáltassak alkalmat.2) Én a nevezett munkácskát a 24 tagú Memorandum commen­­tárjának tartom és tekintem, mellyben, igen okos modorral, a Memorandumban hiányzottak pótoltatnak, egyúttal hazánk katastrophák utáni sorsa, nem minden részvét gerjesztése nélkül, ildomosan ecseteltetik. Az ecsetre nézve megjegyzem, hogy az nem adta hív vo­násait sem azon okoknak, mellyeknél fogva a hivatallal meg­kínáltak visszaléptek, sem azon időnek, mellyben azok a hivatalt elvállalni vonakodtak, é­s igy a hivatalt viselni nem­akarás , mint fő momentum, minden kellékeiben, ildomosan és számítással ugyan, de híven adva nem lévén: e fő mo­mentumot tudnunk kell, és pedig tudni különösen azt, hogy néhánya azon uraknak nem a miniszterbiztosi hivatal felállítá­sának szakában — és igy december hónapban — hanem már julius, augustus és September hónapokban léptek vissza, mi­") Csalódik a t. értekező úr. Szóltunk e röpiratról a NAPLÓ 58. és 60-dik számában , s annyit a mennyit mondunk — iránya kimutatására — elégnek híven , nem tartottuk érdemesnek bővebb s komolyabb ele­mezésre. 2).Ezt szívesen megteszszük , de magát a röpiratkát, a már említett oknál fogva , részletezni bizony nem fogjuk. Szerk. A FESTI NAPLÓ HATÁRA. HETI SZEMLE A NEMZETI SZÍNHÁZRÓL. Május 26. BÁNYARÉN, eredeti népszínmű, dalokkal és tánczc­al, 3 szakaszban. Vahot Imrétől, zenéje Szerdahe­lyitől. Május 27. TÜNDÉRREGE, vígjáték 3 flúban. Írták Leuven és Brunsvik, fordította Somolki F. Május 28. De la Grange assz. első föllépéséül olasz nyel­ven : SEVILLAI BORBÉLY, opera 2 flv. Rossinitól. — A tisztelt vendégnő fölléptét feszült várakozás előzte meg, s ő ma estve fényesen elégítette ki a legnagyobb igényeket is, mellyekkel egy európai hirű nevezetességhez járulhatni, ritka terjedelmű, szép és erős hangja a legjobb iskola által lévén kiművelve. Mind azon jelességek, mellyek az olasz énekis­kolának mások felett elsőséget adnak, rendkívüli tökélyben egyesülnek a művésznőnél, kinek páratlan terjedelmű bájos hangja szinto oly biztos a virágzatos énekben, mint a recita­­tivban, a kifejezés minden árnyalataiban az erőt igénylő for­tétól a leggyöngédebb pianoig, a legnehezebb trillák és fu­tások összolvadó és elpontozott előadásában, valamint az éne­kelt szavak érthetőségében. Illy Rosina még aligha fordult meg nemzeti színpadunkon. Egész előadásának két fénypontja volt első nagy áriája, mellyet, a magában is elég nehezet, hangvirágzatokkal annyira elhintve adott elő a nagy művész­nő, hogy a közönséget ez első énekszámban egészen elra­gadta, ezenkívül az énekleczkei jelenetben előadott hegedű­­változatok, mellyeket Rode, Catalani számára irt. Minden vá­rakozást felülmúlt azon meglepő könnyűség, biztosság és prae­­cisio, mellyel a tisztelt színművésznő e változatok utolsóját előadta, mellynek első és második része csekély különbség­gel csaknem azon hangokból állván egymástól egyedül a le­gato és staccato előadás által különbözik, s mint illyen az elő­adónak a legszebb alkalmat nyújtja művészete tökéletességé­nek kitüntetésére. Felesleges említnünk a művésznő szíves és zajos fogadtatását, valamint sürű­ kihivatásait. — Az egész operából nemcsak a próza, hanem sok énekszám is kiha­gyatott. — A jeles vendégnő mellett mind énekükkel, mind játékukkal emelték az előadás becsét Farkas (Almaviva), Benza (Bartolo), Köszeghi (Basilio), leginkább pedig Reina (Figaro).­­ A zenekar szokottnál is erősebb vola, mi dicsé­retesen tünteti ki az igazgatóság figyelmét mind a vendég mű­vésznő, mind a rendkívüli árt fizető közönség iránt. Erkel F. jeles igazgatása alatt a zenekar ritka összevágással adá elő az opera minden egyes számait, s bár ez magában is teljes mértékben érdemel méltánylást és dicséretet, midőn egy olly jeles művésznő, ki nemcsak utánénekli a megirtat, hanem előadása közben teremt, épen ez utolsó által egyszersmind nehezíti a kerek összevágást, de mindamellett különösen meg kell említeni a nyitányt, melly olly meglepő összevágással, az árnyéklatok olly helyes kifejezésével adatott elő, hogy az bár­­melly zenekarnak teljes mértékben dicséretére s becsületére válandott. Rossini zenéje messze hátra marad ugyan a klassi­­czitás megett, mellytől nemzeti színházunk ügyviselősége, kü­lönben is iszonyodni látszik; de mindamellett is dallamai­nak kedvessége, s a jelen operában nem kis mértékben jel­­lemzettsége s eredetisége, számos fokkal töl­be emeli azt azon Donizetti-féle hangáradásnak, melly opera-repertoiiunkat el­­özönlötte, s élni fog akkor is, midőn imezek már rég feledve lesznek. Azon köztetszés, mellyel a közönség a jobbat a ke­vésbé jó felett fogadja, rá­bírhatná az opera-rendezőséget valahára, hogy annyi év után valami nagyon jóval is tenne kísérletet zene dolgában. Május 29. Először KIRÁLYI CSÓK, vígjáték 3 felv., Bayard és Dumanoir után ford. Csepreghi és Egressi B. — Finom szövedékű s mulatságos vígjáték, melly leginkább az aristo­­kraczia felfuvalkodását és ostobaságait ostorozza Pompadour korából. Az előadás, a műnek megfelelőleg, annyi könnyűség­gel és olly kerekded összevágással történt, melly intézetünk tagjainak, a franczia színművek kitünőleg avatott előadóinak, a legszigorúbb követelésű néző helyeslését is képes biztositni. Minden előtt Szathmáry-Laczkóczynét kell megemlítnünk, ki d’Herouville marquisnét egy előítéletekkel tömött, ősei cso­­dálása mellett felhizott, minden más embert az ős-ősökön kí­vül , bután megvető saját fajtája közt is dölyfösen fitymáló s parancsolgató asszony, ki, mint szokták mondani, büdös a gőgtől és nem tud földre lépni a kevélység miatt, azonfelül szívtelenül vétkes, érzés és lelkism­eret nélküli némber, ki, mind a mellett, hogy jelenleg rangjabelieken kívül más embe­rekhez szólni is alig akar, fiatalkorában olly közel szerelmi viszonyban állott egy haszonbérlő fiával, hogy anyjává lön egy gyermeknek, kit most Tancred lovag név alatt látunk a darab folytában megjelenni. E lovagot a marquisné titkon látja el évpénzzel, azonban rangbeli előítéleteinek annyira rabja min­

Next