Pesti Napló, 1850. augusztus (1. évfolyam, 119-143. szám)

1850-08-02 / 120. szám

1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve: Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre 15 „ — „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Vidéken postán küldi­k: Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ 130. Szerkesztési iroda : Dzi­ntcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Péntek, august 2-kán. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­­bos petit-sora 4. pengő krajczárjával szám­itta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­m­­­c­h­­Jusztáv úr könyvkeres­kedésében. Magánv­iták három ha­sábos sora 6. pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Budapest, August 2-kán. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Kopenhága, jul. 27. Schleppeyrel tábornok, ki Na­poleon alatt szolgált és Trepka Läsä ezredes, azelőtt Cavaignac táborkari segéde Algírban, halálát lelé azon roham-hadoszlop élén, melly a holsteiniak centrumát áttörte s a nap kimenetelét eldöntötte. A parancsnok­ságot de Meza vette át, tehetséges tüzérliszt és Alsen megerősítöje. Berlin, jul. 30. Lanyha hangulat, csekély kelet. Bécs: 87 levél. Hannovera, jul. 29. Nagy népgyűlés. Meghatároz- Jatolt ebben feliratot intézni a királyhoz azon kéréssel, hogy Slezvig-Holsteinba seregeket küldjön. Frankfurt, jul. 30. Metall: 81%, 71%; Bécs 101%. (A berlin-aacheni vonalon közbejött megszakadás még nincs elhárítva). Turin, jul. 28. Supergában és a székesegyházban, ma, Albert király halála évnapján, halotti gyászmise tartatott. Nizza, jul. 24. Az egészségi felügyelőség azt ren­delte, hogy csak azon Marseilleből jövő hajók­­mehes­senek be a kikötőbe, mellyek kimutatják, hogy ott 21 napig időztek; ellenkező esetben negyvennapi vesz­­teglést kell kiállaniok. Florenz, jul. 28. A Nazionale és Constitutionale ma, mint Károly Albert király halála évnapján, fekete sze­géllyel jelent meg. Paris, jul. 29. A kormány a paris-lyoni vaspályát 65 millió franknyi kárpótlás mellett egy társaságnak akarja 99 évre átengedni, s a lyon - avignoni pályát maga bevégezni. — A törvényhozó gyűlés a kiadási költségvetést elfogadta. Baroche nemzetőrségi törvényjavaslatot ter­jeszt elő. Az elfogatások folyvást tartanak. 5% rente 96 ft 85 cent. 3% 58 fr. 35 cent. ...­­«■ Aachen, jul. 30. A bajor király müncheni útjában ide megérkezett. Amsterdam, jul. 30. 214% mézáik 42%; 5% 803/16; uj 847.«. Pest, aug. 2. Szél­csendes napok vannak hazánk politikai időfo­­lyamában. Meggyérültek a hirek, nem olig feszült a várakozás. Az élet, visszamenve rendes kerékvágásá­ba , szabályos mindennapiságban halad elő. S habár az európai láthatáron szemlélhetők is felle­gek, mellyek nagyobbszerű háborús viharrá fejlődhet­nek, habár több külországok bonyodalmai egy lépéssel sem közeledtek megoldásukhoz, de ezek nem foglalják le a nagy közönség figyelmét olly mértékben, hogy a fejlemények iránti várakozása égő türelmetlenséggé alakulna. Közéletünk ij örvendetes stádiumba lépett; valóban, a szorongó kétes aggály ködét, melly annyiaknak lel­két sötétité, eloszlatá a királyi kegyelem sugára; s melly ezerek jelenét komoritá s jövőjét biztalanná tévé, nem függ többé ezeknek fejek felett Damocles kardja. Vidámabban alakul a családi élet, mellynek érző kötelékei meg voltak vagdalva, s az alig egyéves múlt a nép legnagyobb része előtt már csak távoli emlék. Alig egy éve, hogy a forradalom Világosnál végsőt lehel le, s hazánk földje és lakosai a csend és béke ál­dását zavartalanul élvezik, nem háborítják a közbátor­ságot merész pártfőnökök, kik fanatizált csapatokkal az ügy bukása után is máshol olly sokáig tartották ma­gokat s késlelették a teljes pacificatiot, megörökítve a háborút. A mintegy varázs­szóval felbüvölt forradal­mi hatalom épen úgy foszlott szét, mintegy varázs­szóra , s elemei elenyésztek. Az utó­fájdalmak s bajok mind kisebb körre szorul­nak, s jó­akarat és elfogulatlanság, ha mindenütt ér­vényesülhet, ezeket is teljesen orvosolandja. Magyarország népe, melly mérsékletének s rend­szere idének a leganarchikusabb napok alatt is legtöbb vidéken tiszta bizonyságait adta, azt még fényesebben tanúsította a kivételes állapot egész eddigi folyama alatt; a nemzet, melly szive mélyében föllelte királya iránti hűségét, a törvény és felsőbbség tiszteletét, elismerést érdemlő magatartása által olly szelíddé tette rendre e kivételes állapotot, mintha ennek törvényei szelidit tet­­tek volna fokozatosan. Egy lépés még, és a nemzet újra megszokott s­óhaj­tóit közéleti terén, az alkotmányos élet terén álland. Ha valósulni találna a hír, mit a székvárosi lapok hoztak volt, hogy a minisztérium Magyarország statútu­mára nézve azon középutat választandja, miszerint an­nak kidolgozásában kiválólag egy ideiglenes választási törvényre szorítkozzék, s ennek alapján egybehívja a magyar országgyűlést, mellyen az ország alkotmányát s alkotmányi állását illető pontok rendes törvényhozási után, a királyain összeegyezkedés útján állapíttassanak meg; ha tehát valósulni találna e hít, ez mindenesetre a legkedvezőbb fordulat volna az ország ügyeire néz­ve, s bizonyítná, hogy a fejedelem teljes bizalommal öleli népeit, hogy bízik, miszerint Magyarország népe, midőn hona ügyeiről fog képviselete által tanácskozni, nem tévesztendi el szemei elől a birodalmi érdekeket, s elismerendő, hogy azok csak az ezekkeli őszinte ki­egyeztetés mellett megoldhatók békességre, állandó­ságra s mindkét részről a közmegelégedésre. Békésből, jul. 27. Múlt hó első napjaiban meglátogató megyénket is igazságügyi miniszteri biztos Szerdahelyi Pál úr ő maga, adatokat gyűjtendő az itt fellábítandó megyei törvényszék s jarási bíróságok személy­zetére nézve, s hiszszük, hogy a felterjesztést azóta meg is tette, azonban a kinevezések mindez ideig meg nm érkeztek, holott e vidéknek is, mint általában az egész országnak első rendű szükségei s óhajtásai közé tartozik, hogy az igazságki­­szolgáltatás minél előbb szabályszerű vágásba jőjön. Igaz, hogy megyénkben még a múlt év november havában rendeztettek A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. JACOPO ORTISZ UTOLSÓ LEVELEI. Olasz regény. Fordította CSÁSZÁR FERENCZ. Folytatás. Október 28-kán. Hallgass, hallgass, — vannak napjaim, midőn önmagam­­ban sem bizhatom; egy rosz szellem éget, izgat és emészt. Talán túlbecsülöm magamat, de lehetlennek tartom, hogy hazánk olly igen el legyen tiporva, mig még életünk meg­marad. Mit teszünk mi folyvást élve és panaszkodva? szóval, az egekre kérlek, szót se többé róla. Végtelen nyomorunk­ról beszélve, talán azt veted szememre, hogy tunyán itt veszteglek? s nem veszed észre, hogy ezernyi kín között téped szét telkemet. Oh, ha a zsarnok csak egyetlenegy vol­na, s a szolgák kevésbbé ostobák, három elegendő lenne. De, a ki most gyávának gúnyol, akkor bűnösnek vallana; s maga a bölcs inkább sajnálná bennem az esztelen ádázatot, mint a hős elszánást. Mihez akarsz fogni két hatalmas nemzet közt, mellyek egymásnak kegyetlen, örök, esküdt ellenségi, csak azért szövetkeznek, hogy minket békákba verjenek; s hol erejök nem elég, az egyik a szabadság lelkesedésével, a másik az egély vakbuzgóságával amit bennünket, és mi a régi szolgaság s az új szabadosság által mind pulyákká tétet­ve , gyáva rabszolgákkint nyögünk elárulva, kiéhitve, s föl nem izgatva sem árulás, sem az éhség által! — Oh, ha te­hetném , eltemetném házamat, szeretteimet, el önmagamat, hogy semmit, de semmit se hagyjak fen, mi őket mindenha­tóságuk s az én szolgaságom miatt büszkékké tehetné. És voltak népek, mellyek, hogy ne legyenek kénytelenek a vi­lágrabló romaiaknak hódolni, elhamvasztották házaikat, fele­ségeiket , magzataikat, s önmagokat, hazájok dicső romjai s tiszkei alá temetve szent függetlenségöket. Lásd PESTI NAPLÓ 119-dik számát. November 1-jén. Jól érzem magamat, még most jól, mint beteg, ki alszik s nem érzi fájdalmait; egész napokat töltök T** urnái, ki szeret, mint saját gyermekét, csalódásoknak engedem át magamat, s azon jó család látszólagos boldogságát valónak képzelem, s enyémnek is. Csak ha az a jegyes nem volna, mert valóban — én nem gyűlölök senkit a világon, de vannak némelly emberek, kiket csak távolról kell látnom. — Spa teg­nap este hosszan sorolgatá föl dicséretét, ajánlólag mondván: jó — pontos — türelmes! És semmi más? Bírná bár e tu­lajdonokat angyali tökélylyel, ha szive mindig olly fásult, és hivatalos arczát sohasem lelkesitendi meg sem a vigságnak mosolya, sem a kegyeletnek szelíd sugára, olly virágtalan rózsabokornak fogom tekinteni, mellynek félem tövéseit. — Mi lesz az emberből, ha ez a hideg, számoló észre bízod ? gonosztevő, aljas gonosztevő. — Egyébiránt Odoardo érti a zenét; jól játsza a sakkot; eszik, olvas, alszik, sétál, s mind ezt órával kezében; s csak akkor beszél lelkesedéssel, ha gazdag és válogatott könyvtárát magasztalja. De mikor előttem ama tanszéki hangon ismétli: „gazdag és válogatott,11 már már nyelvemen van, et nyilván meghazudtolnám. Ha azon emberi őrjöngések, mellyek minden népeknél tudomá­nyok s tanok neve alatt századokon át írattak és nyomattak, legfölebb vagy ezer kötetre mennének, úgy hiszem, a ha­landók önhitségének nem volna oka panaszkodni — de félre ezen örökös értekezésekkel. Addig is magamra vállaltam Tereza kis öcsének nevelését: olvasni s írni tanítom őt. Mikor vele vagyok, arczom­ földe­rül , szívem vigabb, mint valaha, s ezernyi gyermekséget követek el. Nem tudom hogyan van, engem minden gyer­mek szeret. És e leányka valóban kedves! Haja szőke és für­­tözött, szemei égszinüek, két orczája fris, fejér és teljes, mint a rózsák, mintha csak négy éves kegyistennő volna. Ha látnád, mint szalad elém, mint csimpaszkodik térdeimre, mint fut tova tőlem, hogy utolérjem, mint tagadja meg csók­ját s majd ismét mint függeszti az ő kis ajkait számra várat­lanél! Ma egy fa tetején állok gyümölcsöt szedegetve, s azon kis ártatlan, felém terjesztve karjait, akadozó hangon kére : az Istenért le ne essem. Milly gyönyörű ősz! Isten hozzád Plutarchosz! mindig be­téve hónom alatt. Három nap óta reggelenkint egy kosárkát szedek teli szőlővel és haraczkkal, s betakarom levelekkel, az­tán megindulva a patak hosszában, midőn a nyaralóhoz érek, az egész családot fölverem álmából szüreti dalt énekelve. November 12-kén. Tegnap ünnep lévén, egész pompával ültettük át a közel halmak fényeit a templom irányában emelkedő hegyre. Már atyám is megkísértette beültetni e kopár hegyecskét, de a küpreszek, mellyeket ő rakott, sohasem verhettek gyökeret, s a fenyvek még fiatalok. Több munkás segítségével megkoro­náztam a tetőt, mellyről a víz szakad, öt nyárfával árnyazván be keleti oldalát, sürü ligettel, mellyet először fog üdvezölni a nap midőn fényesen tünend fel a hegyek ormairól. S épen tegnap szokottnál derültebb nap melengeté föl a haldokló ősz ködétől megmerevült leget. Déltájá­n eljöttek a pórleánykák is ünnepi kötényeikkel, dalokat s felköszöntéseket szőve a já­tékok s tánczok közt. Egyik fiatal neje, a másik leánya s a harmadik kedvese volt a munkások valamellyikének; s te tu­dod azt, hogy parasztjaink, mikor fákat ültetnek, örömmé szok­ták változtatni a fáradalmat, őseik s dédeseik régi hagyománya szerint azt tartván, hogy azok poharazás kérelmei nélkül nem vernek erős gyökeret az idegen földben. Én azalatt hasonló tavaszi napot képzelek magamnak a távol jövőben, mikor majd öszbeborultan halk léptekkel vánszorgok botomra támaszkod­va , magamat az öregeknek olly kedves napsugarakon fel­­üdítni, ü­dvezelve a templomból kijövő meggörbedt pórokat, kik, midőn az ifjú kor erőben tartá tagjainkat, társaim való­nak, és örvendve a késő gyümölcsöknek, mellyeket az atyám által ültetett fák hozaadottak. Elbeszélem akkor rekedező han­gon saját, a te és Tereza kis unokáinak, kik közöttem fognak játszadozni, szerény történeteinket. S midőn hideg csontaim amott a már dús és árnyékos liget tövében nyugvandanak, ta­lán egyesilni fogják nyári estéken a gályák szomorú susogá­­sival sóhajukat a falu agg apói, kik hangjára a lélekharang­nak , imádkozni fognak azon jóravaló ember lelki nyugal­máért s ajánlani fiaiknak az ő emlékezetét. És ha ollykor a fá­radt arató eljöend felüditni a júniusi hőségtől magu­kkalt ere­jét, látván síromat, fel fog kiáltani: „Ö, ö emelte e vendég­szerető, fris árnyakat!“ — 0 csalódások?! s mint mondhatja az, kinek nincs hazája itt, vagy amott hagyandom hamvaimat ? 0 boldogok , mert mindegyük tudá azt, Hogy sírja meglesz , s nem volt akkoron még Franczhon miatt egy ágy is elhagyatva. DANTE, PÁRÁD. XV-ének. Folytatjuk. ') E harangot De profundisnak nevezik a falusiak, mert midőn meg­huzatik , e zsolosmát szokták az elhunytak lelkeiért elmondani. Az olasz kiadó.

Next