Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)
1850-09-21 / 161. szám
Kinek tesznek ez által jó szolgálatot ? ... Bizonyára sem a nemzetnek, sem a birodalmi kormánynak! Amannak nem, mert elkeseredése illy gyanúsító vádak által csak elmérgesült idegenséget szí lelke magába az idegen fajú és nyelvű nemzetiségek iránt, mi jóra sohasem vezetne benne a bizalmatlanság azok iránt, kik a más fajokat, legszentebb igényei és jogainak daczára, kiválólag kegyelik. S a kormány vájjon nyer-e azáltal, ha a nagy birodalomnak mindenesetre egyik legjelentékenyebb ime nemzete — a magyar — illy hangulatra ingereltetik ?... . Szinte nem. Mert a bizodalom szent kapcsa az, mire most népeknek s kormányoknak, a béke és rend érdekében, egykép olly kiáltó, olly sürgető szüksége van! Ki tehát e kapocs tágításán nemzetiségünk bármiképeni lankasztása, nyomása, természet- és alkotmányszerü jogai csorbítása által munkálkodik, s bennünket folyvást alaptalan vádakkal és gyanúsításokkal terhelni iparkodik: az, minthogy barátja a birodalmi nemzetiségek közti konkolyvetésnek, ellensége a testvéries egyetértésnek, a kibékülésnek, következőleg a békének, és rendnek; de ellensége az összes birodalom megszilárdulásának is. És ezt jól megjegyezhetnék maguknak ama lapok, — és levelezőik. Budapest, sept. 21-kén. — * A népjegyzők, a végrehajtó hatalom orgánumai között fontos helyet foglalnak el. E fontosság, jelen állásuk nehézségével naponkint növekedik. Szükséges, hogy ez állás constatkrozása végett valami történjék. Az 1844-iki országgyűlés a honoratiorok ez osztályának törvényes és tekintélyes állást kívánván szerezni, törvényjavaslatot dolgozott ki, de ez is, mint annyi több, királyi szentesítés alá nem kerülhetett. Azóta e tekintetben semmi sem történt. A népjegyzők állása, az 1848-ik évi XXIV-ik törvényczikk azon rendelete ellenére is, melly a községek elöjáróinak választását a megyék ideiglenes intézkedésére bízza, nem rendeztetett; a jegyzők viszonya a községhez, a hatóságokhoz meg nem határoztatott; és bár az V-ik. ez őket is politikailag nagykorúakká tette, amennyiben a képviselők választásában, jövedelmekre való tekintet nélkül, nekik is szavazati jogot adott, a népjegyzők állásának tekintélyesbítése, biztosítása iránt a volt magyar kormány sem intézkedett. A népjegyzők azóta az ország életének minden szenvedését együtt érezték a nemzettel, ők voltak a kormány rendeleteinek, a hatóságok határozatainak végrehajtói, őket nyomta a felelősség terhe. Bennek tekinté a hatalom jónak-rosznak kútfejét, és, kik nem tudák felfogni e nehéz állás kényszerű postulátumait, azok a népjegyzéket a múltért is készek valának feleletre vonni. Mi ismerjük a népjegyzék múltját. A népjegyzők mindeddig a szolgabirák hatalma alatt állottak. Ők voltak többnyire ezek teendőinek végrehajtói, s mi példákat tudnánk felmutatni, hogy a jegyzők nemcsak egyedül az adó fejenkénti kivetésének kötelességével ruháztattak fel, hanem, hogy az adminisztrativnak a tisztelt Judlcumot illető több ágában is, mint végrehajtók, működének. A forradalom alatt e hivatás, az incompetens kötelességek súlya, sokkal jobban nyomta a szegény jegyzőket, mint az előtt; sok kötelességet rótt rájuk a kormány parancsszava, a tisztviselő kényelemszeretete, és így meghisszük, miként, ki a forradalmi idők természetét, a kormánybiztosok rendeleteihez kötött sanctiók kényszerűségét s azon függő állást, mellyben a jegyző a kerületi tisztviselő irányában volt, nem ismeri: kész leene felelőssé tenni a népjegyzőt mindazért, mi az ország több községében történt szükségképen. A népjegyzők e terhes állása a forradalom után még növekedett. • Most a jegyző ollyan, mint az út melletti fa, mellyről minden vándor szaggat egy két ágat. Mindenki hozzá tart és tőle követel; ha a község hanyag, a népjegyző lakói, azonban megszabva nincs köre, hatása, kiről most nem tudjuk, ha elöjáró-e, avagy csak bérleti szolgája a községnek ? Ki e napokban a vidéken megfordult, alkalma volt tapasztalnia , miként jelenleg a népjegyzők állása majd tűrhetetlen. Tömérdek zaklatásnak van a jegyző kitéve, és sok olly befolyás és tekintély hatalma alatt áll, mellyről eddigelé még fogalma sem volt. És ha panaszkodik, ellene szól a múlt; ha eljárásában szigorú és pontos, ellene fordul a község neheztelése , melly benne ellenét látja. A jegyzőt nem védi a törvény a tisztviselők önkénye s a község szeszélye ellen. Pedig a végkivitelben a jegyző azon személy, ki ezidőre a hatalom intézkedéseinek érvényt szerez. Ezen állás, e hivatás fontosságát az igazságügyi minisztérium is átlátta. És, mint tudjuk, nemrég Ausztriában a község-jegyzők állásának rendezése iránt ideiglenes rendelet bocsátatott ki. E rendeletet, elvonva abból a reánk alkalmazhatókat, más alkommal meg fogjuk ismertetni. És elmondandjuk nézetinket jegyzőink rendezése iránt is. Ezúttal csak némi figyelmet kívántunk gerjeszteni, csak e rendezés szükségességét kívántuk megemlíteni. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL, XLVI. , Bécs, sept. 18. A mai hírlapok ritka egyetértést bizonyítnak. Igaz, most olly ügyben szólalnak fel, melly őket igen közelről érdekli, s tudvalevő dolog, hogy az embernek csak valaki zsebébe kell nyúlni, ha magától az utolsó baráttól mogorva képet akar látni. A hírlapokra szabott új postadíj miatt mindnyájan tűzbe jöttek. Valójában alig gondolhatni rendeletet, melly a sajtó ügyét és anyagi emelkedését olly mélyen és kárositólag érintené, mint ez. A Lloyd, melly a tárgyat szokott éles modorával tárgyalja, megmutatja, hogy ez esetben a külföldi sajtó a belföldinek rovására nagyobb kedvezményben részesíttetik, nem tekintve arra, hogy a külföldi lapok megrendelése a postáknak sokkal több alkalmatlanságot okoz, mint a belföldieké. Úgy vélekedik, hogy a külföldi lapoknak bejöveteli jutalomdíjuk van. Végre azon véleményét mondja ki, hogy az összes ausztriai sajtó egyesített előterjesztésének siikerülend a kiadott rendelet visszavételét eszközleni. Ez olly nézet, mellyet mi, fájdalom! nem oszthatunk , mert igen kevés esetre emlékezünk, hol a kormány a sajtó szavára hallgatott volna; és e lap utolsó nagy önmeghazudtolása után, midőn a bank arra hivatkozott, hogy folyvást a kormány egyetértésében és megelégedésére gazdálkodott, most illyesmi annál kevésbbé remélhető. Tegnapelőtt reggel bizonyos Weinberger szállásán megjelent egy rendőri biztos, és azt elfogta, papírait pedig elkobozta. Arról gyanusíttatott, hogy a Kölnische Zeitung levelezője , de, mint várni lehetett, ártatlanságát igazolta. Egyébiránt nem tudhatni, várjon a rendőrség a rosszul s durván irt bécsi levelek szerzőjét kutatja-e, vagy az igen éles és fájdalom, a pénzügyi állapotról közlött talpraesett czikkek íróját ? Mint mondják, a kormány nem kíméli a költséget, miszerint a szerzőt kitudhassa, kire 5 évi várfogság vár. Mi sem az egyiket, sem a másikat nem hisszük, mert a mi jeles rendőrségünk a gonoszt bizonyosan fel fogja fedezni. Egyébiránt úgy látszik, hogy a házkutatások gyakoriabbak, mint ezelőtt. Titkos gyülekezetek nyomában is akarnak lenni. Egyébiránt az eddig fölfedezett két egylet épen nem politikai irányú volt, és különösen az egyik, melly a schwechati sör fogyasztását tűzte ki feladatául, üléseit közelebb megkezdheti. A másiknak, úgy látszik, nagyobb fontosságot tulajdonítnak, mert két tagját elfogták. A császár őfelsége visszajövetele, kit mára várnak, annál bizonyosabban bekövetkezhetik, minthogy a német- és olaszországi ügyek kormányunk egész figyelmét igénybe veszik. Hir szerint Nápolyból sürgönyök érkeztek volna, mellyek az ország állapotát épen nem nyugodtnak rajzolják. Rómába szinte nem bíznak, s azt hiszik, hogy minden eseményre elkészülve kell lenniük. A községi tanács választásai kissé nagyobb figyelmet kezdenek gerjeszteni. Át kezdik látni ez ügy fontosságát, s e szerint akarnak tenni. Ha a választások általánosan, mint máskép nem is várható, conservativ értelemben ütnek ki, mikép fogják akkor a lakosság gonosz szellemét, melly az ostromállapotot még mindig szükségessé teszi, értelmezni ? Berlin , sept. 15. — A politikailag elsápadt német, új lélekzetet vesz, kezdi magát érezni és többet remél a közel jövőtől, mint eddig. És ezt csak azért, mert látta, hogy egy kis népecske , mint a hesszeni, mennyit viszen véghez, ha egyakaratú és komoly. — Megtanulta, miszerint a népnek, hogy igazságait megvédje nem kell zavarokhoz, árgyakhoz folyamodnia; elég az akarat és a szenvedőlegesség, ezen, eddig nevetségessé vált negativtett. Igaz, olly nagy mértékben s kitartással még sehol sem mutatkozott az egyetértés, mint Hesszenben, mert nem is gondolható az olly könnyen egy nagy országban. — Különben a németek józanul gondolkodnak és nem is remélnek a jelenre e dologból sokat. A mostani körülmények közt ez is igen soknak mondható, mert látjuk, hogy a hesszeni nép eszélyes magatartása s csöndes föllépése által, kormányával, melly roppant megfeszítések által keres okot egy kérendő interventióra, minden fegyverét kiüti kezéből, a nélkül, hogy maga fegyverhez fogna. Merném állítani, hogy a tegnapi rövid telegrafi sürgönyben , több rejlik, mint ollykor egy egész nemzet történeti szakaszában. „Plus habet in recessu, quam in prima fronte promittit.“ A telegrafi tudósítás ezt mondja : „a hesszeni nép passiv ellenkezése következtében a herczeg és minisztériuma elhagyák a fővárostEz annyit teszen, hogy sem polgári, sem katonai orgánumai a kormánynak jogtalan ordománezek kivitelére nem lévén, a minisztérium megfutamodott. Vagy: Ha a hesszeni nép nem a passiv ellenkezést használta volna védelmid, akkor a herczeg és minisztériuma Rasszelben maradtak volna; vagy, ami ugyanaz: a Hassenpflugminisztérium csak arra várt, hogy a nép tettleg, active, lépjen fel, akkor katonái által neki vágtathatott, és akaratját kivihette volna. De igy, a nép a csend és rend szeretetét tettleg megmutató s a minisztérium kénytelen volt a csend és rend miatt a várost, a herczeg pedig országát, elhagyni. E csekély történet nagy tanulságot rejt, és szerencsés kimenetelétől e peretben Európa nyugalma függ. Nem, mintha azon meggyőződésben élnénk, hogy a hatalmasságok ollyn könnyen egymás elleni háborúba bonyolódhatnának, hiszen ép az ellenkezőt mutattuk meg többször, — de akaratuk daczára, egy előre nem látott eset, okozója lehet, nem a nép, hanem a kabinetek meghasonlásának. — Tegyük csak fel, hogy a hesszeni herczeg tovább fog Hassenpflug minisztériuma által kormányozni akarni: remélhet-e sükert, ha székét a kormánynak Rasszelből Bokenheimba tette át ? — Bizonyosan nem, mert mióta a herczeg országát elhagyá, maga a katonaság legvisszahatóbbjai átlátják az alkotmány megsértését; s a rögtönitélet kihirdetése sem használhat, mert a hesszeni nép közt nem fog bakó találkozni, mint nem találkozók végrehajtó rendőrség egyszerű parancsokat életbeléptető. De az országot illy állapotban hagyni lehetlen, s bizonyosan a többi kormányok, vagy meg fogják inteni a herczeget, hogy minisztériuma tetteit défavouirozza, vagy pedig Bajorország és Hannover, kérésére, közbejőnek (interveniálnak).— Hogy a porosz kormánynak általában most elve ellen volna a direct beleelegyedés, abból tűn ki, hogy azon órában, mellyben a telegrafi sürgöny hozzánk érkezett, melly szerint a hesszeni minisztérium Bokenheim felé tart, az ottan állomásozott porosz ezrednek parancsot küldött a visszavonulásra. Tehát még a legkisebb támaszkodtatási okra sem akar Hassenpflugunk alkalmat adni, miáltal azt szeretné bizonyítni, hogy a többiekhez képest, szabadelmű, s az alkotmányosságot Németországban ő képviseli. — Különben, ha hannoveri és bajor katonaság, akár fölkérve, akár hívatlanul, a határt túllépné, akkor Poroszország kénytelen volna interveniálni, s hogy az büszkeségből a hesszeni alkotmány mellett, vagy legalább Hassenpflug ellen történnék — ezt azon oknál fogva hisszük, mert a porosz kormány érdekében van , hogy Baden és Poroszország között inkább a constitutionally hesszeni nép legyen az erősebb, mint hogy Hassenpflug akarata alatt nyugödjék, ki Frankfurthoz szít, s nem északi Németországhoz. A kormányok meghasonlását az fogná előidézni, ha a déli német tartományok, mint hihető, a nép elleni Poroszország Hassenflug ellen küldené a határon felállított seregosztályát, miből igen könnyen eredhet azon összekocczanás a különböző sergek közt, mellytől a kormányok annyira félnek. Összevonjuk véleményünket a történhetendőkről ezen szavakban , hogy ha Hassenpflug a herczegtől besavouíroztatni nem fog : interveniál a bajor és hannoverai király, utána a porosz , ki is kiegyenlítőleg fog föllépni akarni azáltal, hogy a premier-minisztert egyszerűen lemondatja, többire a herczegnek hagyván szabad kezet. De, ha mindez nem történnék, akkor azon bonyolódások veendik kezdetüket, mellyek egész Németországot magokkal ránthatják. Hogy mennyire bírtam megítélni a lehető történendőket ? olvasóim már egypár nap múlva meg fogják ítélhetni, s ha még hazámon kívül sem voltam próféta, tulajdonítsák a nyíltan nem járó diplomaták ügyeségének, de nem az én ügyetlenségemnek , mert nem tehetek róla, hogy ez egyszer szabadelműnek mutatkozik a porosz kormány. Illyesmi, legerősebb stélő nyergéből is nagyon könnyen kivetheti az embert. London, sept. 10. ip Az itteni lapokat még folyvást foglalkoztatja le. Haynau esete. A Standard különösen azon meetingről (népgyűlésről), melly tegnapelőtt este Snok-Hillben a Farringdon-teremben tartatott, angol szokás szerint, részletes leírást tartalmaz. A czél e gyűlésben az volt, hogy fontolóra vetessék Barkley és Perkins urak serföző munkásinak azon magok viselete, mellyhez képest idegenkedési érzelmeiket, mellyeknek minden igaz angolban meg kell lenni, b. Haynau irányában, nyomatékosan kifejezzék; valódilag azonban olly czélból, hogy egy újabb spectaculuma legyen a népnek. És e spectaculum meg is lett! A gyűlésben volt ének, forradalmi s hazafias dalok éneke, voltak népszónoklatok, közbeszövő kurrogásokkal (groans) és tetszési vagy nem-tetszési zajos nyilatkozatokkal. A főszerepet a szónokok közt bizonyos Buffy vitte, ki. Haynau eljárását Magyarországon volt főparancsnoksága alatt a legélesb színekkel nem annyira festette, mint mázolta. Hanem e nehézkes népnek csak így is tetszhetik az előadás. A gyülekezet eloszlása előtt még hármat kurrogott le. Haynau, a Times és M. Chronicle említésére , aztán többek közt hazánkat is, és Barkley és Perkins serfőző munkásit éltette. De talán elég is lesz már e tárgyról? Ha valami igen különös nem merülne föl, ismételni nem fogom. Megtörtént, maholnap híre is elhangzik, azonban tanulhatnak abból sokan, ha akarnak. Ki várta volna, hogy e munkás nép illy demonstratiokra volna kész olly távol földről jövő idegen ellenében ? A népek ébervoltának, viszonos részvétüknek jele ez; intő szózat azoknak, kik azok sorsát vezérlik. Ez esemény egyébiránt ébresztő villanyul szolgált, melly a politikai csöndes életet egy pillanatra fölverte. Mert most valóságos szélcsend van a politikai világban. De éz azért igen feltűnő, mit tegnap egy ismerőmtől hallok, ki most nemrég jött Plymouthból. Ő mondja , hogy ott a hajóhadgyárban elgondolhatlan munkásság uralkodik; éjjelnappal mintegy ötezer ember dolgozik felváltva nyakrafőre, s mi még feltűnőbb, mondá azt is , miszerint biztos hír szerint a kelet-indiai vizekben létező angol hajóhad parancsot kapott volna a kormánytól, hogy része Európába térjen vissza. — Mit jelenthet mindez ? Talán Palmerston úr még nem bízik eléggé tartósságába azon barátságos viszonynak, mellyet a királynővel a múlt hónapban a parliament előtt hirdettetett ? s hajóhada, melly elöl most is kész kitérni az európai hatalmak bármelylyike, talán nem eléggé erős messzeható tervei kivitelére? E kérdésekre csak a diplomaták titkos könyve volna képes világos feleletet nyújtani, én azokat, minthogy diplomata nem vagyok, megfejteni nem tudom; de annyit — ismerve az angol diplomatia tőzsértermészetét — mondani merek, hogy fog találkozni hatalmasság, melly e milliókra menő költségeket megfizetendi. Utoljára is a népeket fogja érni e költségek viselése; de hiszen ők, ha szabad hazában lakhatnak, örömest viszik a közterheket, mellyek természetét, okát, származását különben is ismerik. Példa erre épen az angol nép, melly nagyban fizet, de van is látszata szabadságának — melly ollykor, az igaz , igen is kézzelfoghatólag nyilatkozik, de agyonverésig mégis ritkán megyen. PARLAGI LEVELEK. ') III. Biz én meg sem tudnám mondani a napját, mikor írtam utolján kegyednek ? de hogy akkor már neki engedett az idő, arra jól emlékszem , mert épen mikor el akartam Pestre küldeni a levelet, akkor volt nálam a gyapjas-zsidó; még azt is tudom, hogy kínálta magát a levélvitelre, de biz abból semmi sem lett, mert a selmával ollyanformán jártam, hogy az alkut ollyan móddal kötöttem, — tulajdonképen nem is én, hanem az asszony, — hogy fele bankó, fele pénzt ad, — de biz a nádhordta elesküdte az ígéretet, én pedig senki fiától sem hazudtoltatom meg magamat, s minthogy utóbb erőszakoskodni akart, megmondtam neki előre, ne házsártoskodjék, mert ha megharagit, úgy jár, hogy majd csak én maradok magam időben; erre még azzal fenyegetett, hogy majd felad, mert még én a pénzben is válogatok; erre aztán fölmérgedtem, és nézhette az ajtót — kívülről, mert belülről nézegetni alig maradt még félórája! ") Lásd PESTI NAPLÓ 38. és 39. számát, mellyekben az 1-ső és 11-dik megjelent.