Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)

1850-09-21 / 161. szám

Kinek tesznek ez által jó szolgálatot ? ... Bizonyára sem a nemzetnek, sem a birodalmi kormánynak! Amannak nem, mert elkeseredése illy gyanúsító vádak által csak elmérgesült idegenséget szí lelke magába az idegen fa­jú és nyelvű nemzetiségek iránt, mi jóra sohasem vezet­­ne benne a bizalmatlanság azok iránt, kik a más fajokat, leg­szentebb igényei­ és jogainak daczára, kiválólag kegyelik. S a kormány vájjon nyer-e azáltal, ha a nagy birodalom­nak mindenesetre egyik legjelentékenyebb ime nemzete — a magyar — illy hangulatra ingereltetik ?... . Szinte nem. Mert a bizodalom szent kapcsa az, mire most népeknek s kormányoknak­, a béke és rend érdekében, egykép olly ki­áltó, olly sürgető szüksége van! Ki tehát e kapocs tágításán nemzetiségünk bármiképeni lankasztása, nyomása, természet- és alkotmányszerü jogai csorbítása által munkálkodik, s bennünket folyvást alaptalan vádakkal és gyanúsításokkal terhelni iparkodik: az, minthogy barátja a birodalmi nemzetiségek közti konkolyvetésnek, el­lensége a testvéries egyetértésnek, a kibékülésnek, követke­zőleg a békének, és rendnek; de ellensége az összes biro­dalom megszilárdulásának is. És ezt jól megjegyezhetnék maguknak ama lapok, — és levelezőik. Budapest, sept. 21-kén. — * A népjegyzők, a végrehajtó hatalom orgánumai között fontos helyet foglalnak el. E fontosság, jelen állásuk nehézségével naponkint növekedik. Szükséges, hogy ez állás constatkrozása végett valami tör­ténjék. Az 1844-iki országgyűlés a honoratiorok ez osztályának törvényes és tekintélyes állást kívánván szerezni, törvény­­javaslatot dolgozott ki, de ez is, mint annyi több, királyi szen­tesítés alá nem kerülhetett. Azóta e tekintetben semmi sem történt. A népjegyzők állása, az 1848-ik­ évi XXIV-ik törvényczikk azon rendelete ellenére is, melly a községek elöjáróinak vá­lasztását a megyék ideiglenes intézkedésére bízza, nem ren­­deztetett; a jegyzők viszonya a községhez, a hatóságokhoz meg nem határoztatott; és bár az V-ik­­. ez­ őket is politikai­lag nagykorúakká tette, a­mennyiben a képviselők választásá­ban, jövedelmekre való tekintet nélkül, nekik is szavazati jo­got adott, a népjegyzők állásának tekintélyesbítése, biztosí­tása iránt a volt magyar kormány sem intézkedett. A népjegyzők azóta az ország életének minden szenvedé­sét együtt érezték a nemzettel, ők voltak a kormány rendele­teinek, a hatóságok határozatainak végrehajtói, őket nyomta a felelősség terhe. Bennek tekinté a hatalom jónak-rosznak kút­fejét, és, kik nem tudák felfogni e nehéz állás kényszerű postu­­látumait, azok a népjegyzéket a múltért is készek valának feleletre vonni. Mi ismerjük a népjegyzék múltját. A népjegyzők mindeddig a szolgabirák hatalma alatt állot­tak. Ők voltak többnyire ezek teendőinek végrehajtói, s mi példákat tudnánk felmutatni, hogy a jegyzők nemcsak egyedül az adó fejenkénti kivetésének kötelességével ruháztattak fel, hanem, hogy az adminisztrativnak a tisztelt Judlcumot illető több ágában is, mint végrehajtók, működének. A forradalom alatt e hivatás, az incompetens kötelességek súlya, sokkal jobban nyomta a szegény jegyzőket, mint az előtt; sok kötelességet rótt rájuk a kormány parancsszava, a tisztvi­selő kényelemszeretete, és így meghisszük, miként, ki a forra­dalmi idők természetét, a kormánybiztosok rendeleteihez kö­tött sanctiók kényszerűségét s azon függő állást, mellyben a jegyző a kerületi tisztviselő irányában volt, nem ismeri: kész leene felelőssé tenni a népjegyzőt mindazért, mi az ország több községében történt szükségképen. A népjegyzők e terhes állása a forradalom után még növe­kedett. • Most a jegyző ollyan, mint az út melletti fa, mellyről minden vándor szaggat egy két ágat. Mindenki hozzá tart és tőle kö­vetel; ha a község hanyag, a népjegyző lakói, azonban meg­szabva nincs köre, hatása, kiről most nem tudjuk, ha elöjáró-e, avagy csak bérleti szolgája a községnek ? Ki e napokban a vidéken megfordult, alkalma volt tapasz­talnia , miként jelenleg a népjegyzők állása majd tűrhetetlen. Tömérdek zaklatásnak van a jegyző kitéve, és sok olly be­folyás és tekintély hatalma alatt áll, mellyről eddigelé még fo­galma sem volt. És ha panaszkodik, ellene szól a múlt; ha el­járásában szigorú és pontos, ellene fordul a község nehez­telése , melly benne ellenét látja. A jegyzőt nem védi a törvény a tisztviselők önkénye s a község szeszélye ellen. Pedig a végkivitelben a jegyző azon személy, ki ezidőre a hatalom intézkedéseinek érvényt szerez. Ezen állás, e hivatás fontosságát az igazságügyi minisztérium is átlátta. És, mint tudjuk, nemrég Ausztriában a község-jegy­zők állásának rendezése iránt ideiglenes rendelet bocsátatott ki. E rendeletet, elvonva abból a reánk alkalmazhatókat, más alkommal meg fogjuk ismertetni. És elmondandjuk nézetinket jegyzőink rendezése iránt is. Ezúttal csak némi figyelmet kívántunk gerjeszteni, csak e rendezés szükségességét kívántuk megemlíteni. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL, XLVI. , Bécs, sept. 18. A mai hírlapok ritka egyetértést bizo­­nyítnak. Igaz, most olly ügyben szólalnak fel, melly őket igen közelről érdekli, s tudvalevő dolog, hogy az embernek csak valaki zsebébe kell nyúlni, ha magától az utolsó baráttól mogorva képet akar látni. A hírlapokra szabott új postadíj miatt mindnyájan tűzbe jöttek. Valójában alig gondolhatni rendeletet, melly a sajtó ügyét és anyagi emelkedését olly mélyen és kárositólag érintené, mint ez. A Lloyd, melly a tárgyat szokott éles modorával tárgyalja, megmutatja, hogy ez esetben a külföldi sajtó a belföldinek rovására nagyobb ked­vezményben részesíttetik, nem tekintve arra, hogy a külföldi lapok megrendelése a postáknak sokkal több alkalmatlanságot okoz, mint a belföldieké. Úgy vélekedik, hogy a külföldi la­poknak bejöveteli jutalomdíjuk van. Végre azon véleményét mondja ki, hogy az összes ausztriai sajtó egyesített előter­jesztésének siikerülend a kiadott rendelet visszavételét esz­­közleni. Ez olly nézet, mellyet mi, fájdalom! nem osztha­tunk , mert igen kevés esetre emlékezünk, hol a kormány a sajtó szavára hallgatott volna; és e lap utolsó nagy önmeg­­hazudtolása után, midőn a bank arra hivatkozott, hogy foly­vást a kormány egyetértésében és megelégedésére gazdálko­dott, most illyesmi annál kevésbbé remélhető. Tegnapelőtt reggel bizonyos Weinberger szállásán meg­jelent egy rendőri biztos, és azt elfogta, papírait pedig elko­bozta. Arról gyanusíttatott, hogy a Kölnische Zeitung leve­lezője , de, mint várni lehetett, ártatlanságát igazolta. Egyéb­iránt nem tudhatni, várjon a rendőrség a rosszul s durván irt bécsi levelek szerzőjét kutatja-e, vagy az igen éles és fájdalom, a pénzügyi állapotról közlött talpraesett czikkek íróját ? Mint mondják, a kormány nem kíméli a költséget, miszerint a szerzőt kitudhassa, kire 5 évi várfogság vár. Mi sem az egyiket, sem a másikat nem hisszük, mert a mi jeles rendőrségünk a gonoszt bizonyosan fel fogja fedezni. Egyébiránt úgy látszik, hogy a házkutatások gyakoriabbak, mint ezelőtt. Titkos gyülekezetek nyomában is akarnak lenni. Egyébiránt az eddig fölfedezett két egylet épen nem politikai irányú volt, és különösen az egyik, melly a schwechati sör fogyasztását tűzte ki feladatául, üléseit közelebb megkezdheti. A másiknak, úgy látszik, nagyobb fontosságot tulajdonítnak, mert két tagját elfogták. A császár ő­felsége visszajövetele, kit mára várnak, annál bizonyosabban bekövetkezhetik, minthogy a német- és olasz­­országi ügyek kormányunk egész figyelmét igénybe veszik. Hir szerint Nápolyból sürgönyök érkeztek volna, mellyek az ország állapotát épen nem nyugodtnak rajzolják. Rómába szinte nem bíznak, s azt hiszik, hogy minden eseményre el­készülve kell lenniük. A községi tanács választásai kissé nagyobb figyelmet kez­denek gerjeszteni. Át kezdik látni ez ügy fontosságát, s e szerint akarnak tenni. Ha a választások általánosan, mint máskép nem is várható, conservativ értelemben ütnek ki, mi­kép fogják akkor a lakosság gonosz szellemét, melly az ost­romállapotot még mindig szükségessé teszi, értelmezni ? Berlin , sept. 15. — A politikailag elsápadt német, új lélekzetet vesz, kezdi magát érezni és többet remél a közel jövőtől, mint eddig. És ezt csak azért, mert látta, hogy egy kis népecske , mint a hesszeni, mennyit viszen véghez, ha egyakaratú és komoly. — Megtanulta, miszerint a népnek, hogy igazságait megvédje nem kell zavarokhoz, árgyakhoz folyamodnia; elég az akarat és a szenvedőlegesség, ezen, eddig nevetségessé vált negativ­­tett. Igaz, olly nagy mértékben s kitartással még sehol sem mutatkozott az egyetértés, mint Hesszenben, mert nem is gon­dolható az olly könnyen egy nagy országban. — Különben a németek józanul gondolkodnak és nem is remélnek a jelenre e dologból sokat. A mostani körülmények közt ez is igen sok­nak mondható, mert látjuk, hogy a hesszeni nép eszélyes magatartása s csöndes föllépése által, kormányával, melly rop­pant megfeszítések által keres okot egy kérendő interventióra, minden fegyverét kiüti kezéből, a nélkül, hogy maga fegyver­hez fogna. Merném állítani, hogy a tegnapi rövid telegrafi sürgöny­ben , több rejlik, mint ollykor egy egész nemzet történeti szakaszában. „Plus habet in recessu, quam in prima fronte promittit.“ A telegrafi tudósítás ezt mondja : „a hesszeni nép passiv­ ellenkezése következtében a herczeg és minisztériuma elhagyák a fővárostEz annyit teszen, hogy sem polgári, sem katonai orgánumai a kormánynak jog­talan ordom­ánezek kivitelére nem lévén, a minisztérium meg­futamodott. Vagy: Ha a hesszeni nép nem a passiv ellenkezést használta volna védelmid, akkor a herczeg és minisztériuma Rasszel­­ben maradtak volna; vagy, a­mi ugyan­az: a Hassenpflug­­minisztérium­ csak arra várt, hogy a nép tettleg, active, lép­jen fel, akkor katonái által neki vágtathatott, és akaratját ki­­vihette volna. De igy, a nép a csend és rend szeretetét tettleg megmutató s a minisztérium kénytelen volt a csend és rend miatt a várost, a herczeg pedig országát, elhagyni. E csekély történet nagy tanulságot rejt, és szerencsés ki­menetelétől e peretben Európa nyugalma függ. Nem, mintha azon meggyőződésben élnénk, hogy a hatalmasságok ollyn könnyen egymás elleni háborúba bonyolódhatnának, hiszen ép az ellenkezőt mutattuk meg többször, — de akaratuk da­czára, egy előre nem látott eset, okozója lehet, nem a nép, hanem a kabinetek meghasonlásának. — Tegyük csak fel, hogy a hesszeni herczeg tovább fog Hassenpflug minisztériuma által kormányozni akarni: remélhet-e sükert, ha székét a kormány­nak Rasszelből Bokenheimba tette át ? — Bizonyosan nem, mert mióta a herczeg országát elhagyá, maga a katonaság legvisszahatóbbjai átlátják az alkotmány megsértését; s a rög­­tönitélet kihirdetése sem használhat, mert a hesszeni nép közt nem fog bakó találkozni, mint nem találkozók végrehajtó rend­őrség egyszerű parancsokat életbeléptető. De az országot illy állapotban hagyni lehetlen, s bizonyo­san a többi kormányok, vagy meg fogják inteni a herczeget, hogy minisztériuma tetteit défavouirozza, vagy pedig Bajor­ország és Hannover, kérésére, közbejőnek (interveniálnak).— Hogy a porosz kormánynak általában most elve ellen volna a direct beleelegyedés, abból tűn ki, hogy azon órában, melly­ben a telegrafi sürgöny hozzánk érkezett, melly szerint a hesszeni minisztérium Bokenheim felé tart, az ottan állomá­sozott porosz ezrednek parancsot küldött a visszavonulásra. Tehát még a legkisebb támaszkodtatási okra sem akar Has­­senpflugunk alkalmat adni, miáltal azt szeretné bizonyítni, hogy a többiekhez képest, szabadelmű, s az alkotmányossá­got Németországban ő képviseli. — Különben, ha hannoveri és bajor katonaság, akár fölkérve, akár hívatlanul, a határt túllépné, akkor Poroszország kénytelen volna interveniálni, s hogy az büszkeségből a hesszeni alkotmány mellett, vagy leg­alább Hassenpflug ellen történnék — ezt azon oknál fogva hisszük, mert a porosz kormány érdekében van , hogy Baden és Poroszország között inkább a constitutionally hesszeni nép legyen az erősebb, mint hogy Hassenpflug akarata alatt nyu­­gödjék, ki Frankfurthoz szít, s nem északi Németországhoz. A kormányok meghasonlását az fogná előidézni, ha a déli német tartományok, mint hihető, a nép ellen­i Poroszország Hasse­nflug ellen küldené a határon felállított seregosztályát, miből igen könnyen eredhet azon összekoc­czanás a különbö­ző sergek közt, m­ellytől a kormányok annyira félnek. Összevonjuk véleményünket a történhetendőkről ezen sza­vakban , hogy ha Hassenpflug a herczegtől besavouíroztatni nem fog : interveniál a bajor és hannoverai király, utána a po­rosz , ki is kiegyenlítőleg fog föllépni akarni azáltal, hogy a premier-minisztert egyszerűen lemondatja, többire a herczeg­­nek hagyván szabad kezet. De, ha mind­ez nem történnék, ak­kor azon bonyolódások veendik kezdetüket, mellyek egész Németországot magokkal ránthatják. Hogy mennyire bírtam megítélni a lehető történendőket ? olvasóim már egypár nap múlva meg fogják ítélhetni, s ha még hazámon kívül sem voltam próféta, tulajdonítsák a nyíl­tan nem járó diplomaták ügyeségének, de nem az én ügyet­lenségemnek , mert nem tehetek róla, hogy ez egyszer sza­­badelműnek mutatkozik a porosz kormány. Illyesmi, legerő­sebb stélő­ nyergéből is nagyon könnyen kivetheti az embert. London, sept. 10. ip Az itteni lapokat még folyvást foglalkoztatja le. Haynau esete. A Standard különösen azon meetingről (népgyűlésről), melly tegnapelőtt este Snok­-Hillben a Farrin­gdon-teremben tartatott, angol szokás szerint, részletes leírást tartalmaz. A czél e gyűlésben az volt, hogy fontolóra vetessék Barkley és Perkins urak serföző m­unkásinak azon magok viselete, melly­­hez képest idegenkedési érzelmeiket, mellyeknek minden igaz angolban meg kell lenni, b. Haynau irányában, nyomatékosan kifejezzék; valódilag azonban olly czélból, hogy egy újabb spectaculuma legyen a népnek. És e spectaculum meg is lett! A gyűlésben volt ének, for­radalmi s hazafias dalok éneke, voltak népszónoklatok, köz­­beszövő kurrogásokkal (groans) és tetszési vagy nem-tetszési zajos nyilatkozatokkal. A főszerepet a szónokok közt bizo­nyos Buffy vitte, ki­­. Haynau eljárását Magyarországon volt fő­parancsnoksága alatt a legélesb színekkel nem annyira fes­tette, mint mázolta. Hanem e nehézkes népnek csak így is tetszhetik az előadás. A gyülekezet eloszlása előtt még hár­mat kurrogott le. Haynau, a Times és M. Chronicle említésé­re , aztán többek közt hazánkat is, és Barkley és Perkins serfőző­ munkásit éltette. De talán elég is lesz már e tárgyról? Ha valami igen kü­lönös nem merülne föl, ismételni nem fogom. Megtörtént, maholnap híre is elhangzik, azonban tanulhatnak abból sokan, ha akarnak. Ki várta volna, hogy e munkás nép illy demon­­stratiokra volna kész olly távol földről jövő idegen ellenében ? A népek ébervoltának, viszonos részvétüknek jele ez; intő szózat azoknak, kik azok sorsát vezérlik. Ez esemény egyébiránt ébresztő villanyul szolgált, melly a politikai csöndes életet egy pillanatra fölverte. Mert most való­ságos szélcsend van a politikai világban. De éz azért igen fel­tűnő, mit tegnap egy ismerőmtől hallok, ki most nemrég jött Plymouthból. Ő mondja , hogy ott a hajóhad­gyárban elgon­­dolhatlan munkásság uralkodik; éjjelnappal mintegy ötezer ember dolgozik felváltva nyakrafőre, s mi még feltűnőbb, mondá azt is , miszerint biztos hír szerint a kelet-indiai vi­zekben létező angol hajóhad parancsot kapott volna a kor­mánytól, hogy része Európába térjen vissza. — Mit jelenthet mindez ? Talán Palmerston úr még nem bízik eléggé tartós­ságába azon barátságos viszonynak, mellyet a királynővel a múlt hónapban a parliament előtt hirdettetett ? s hajóhada, melly elöl most is kész kitérni az európai hatalmak bármely­­lyike, talán nem eléggé erős messzeható tervei kivitelére? E kérdésekre csak a diplomaták titkos könyve volna képes világos feleletet nyújtani, én azokat, minthogy diplomata nem vagyok, megfejteni nem tudom; de annyit — ismerve az angol diplomatia tőzsértermészetét — mondani merek, hogy fog találkozni hatalmasság, melly e milliókra menő költsége­ket megfizetendi. Utoljára is a népeket fogja érni e költségek viselése; de hiszen ők, ha szabad hazában lakhatnak, örö­mest viszik a közterheket, mellyek természetét, okát, szár­mazását különben is ismerik. Példa erre épen az angol nép, melly nagyban fizet, de van is látszata szabadságának — melly ollykor, az igaz , igen is kézzelfoghatólag nyilatkozik, de agyonverésig mégis ritkán megyen. PARLAGI LEVELEK. ') III. Biz én meg sem tudnám mondani a napját, mikor írtam utolján kegyednek ? de hogy akkor már neki engedett az idő, arra jól emlékszem , mert épen mikor el akartam Pestre kül­deni a levelet, akkor volt nálam a gyapjas-zsidó; még azt is tudom, hogy kínálta magát a levélvitelre, de biz abból semmi sem lett, mert a selmával ollyanformán jártam, hogy az alkut ollyan móddal kötöttem, — tulajdonképen nem is én, hanem az asszony, — hogy fele bankó, fele pénzt ad, — de biz a nádhordta elesküdte az ígéretet, én pedig senki fiától sem hazudtoltatom meg magamat, s minthogy utóbb erőszakos­kodni akart, megmondtam neki előre, ne házsártoskodjék, mert ha megharagit, úgy jár, hogy majd csak én maradok magam időben; erre még azzal fenyegetett, hogy majd felad, mert még én a pénzben is válogatok; erre aztán fölmérged­­tem, és nézhette az ajtót — kívülről, mert belülről néze­getni alig maradt még félórája! ") Lásd PESTI NAPLÓ 38. és 39. számát, mellyekben az 1-ső és 11-dik megjelent.

Next