Pesti Napló, 1850. szeptember (1. évfolyam, 144-168. szám)
1850-09-21 / 161. szám
1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4.,„ Félévre . . . „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám— „ 4„„ Vidéken postán küldve : A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez; anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Egy hónapra 1 fz. 50 kr. , Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 , 15., Egy évre .17,20,, Egyesszám— „ 4 „ „PESTI mm Szerkesztési iroda : Urintcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. 161. Szombat, sept. 21-kén. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4. pengő krajczárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Emich Gusztáv ur könyvkereskedésében. Magánviták három hasábos sora 6. pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Budapest, sept. 21-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Paris , sept. 15. Az elnök visszaérkeztekor, kíséretét bántalmakkal illették. Paris, sept. 17. — 5 prc. rente 93 fr. 45 cent. 3 prc. 58 fr. 50 cent. Az elnök visszajövetelekor történt eseményekért nyomozás rendeltetett. Frankfurt, sept. 16. Semmi üzlet. A hesszeni nagyherczeg ma ideérkezett. Azt mondják, Hassenpflug is. — Tegnap Kasszelben az alkotmányünnepet megülték. Schwerin, sept. 17. — A feloszlatott kamarák elnöke, a kamarák önálló összegyűlésére sept. 24-két tűzi ki. Berlin, sept. 16. — A király Münchebergbe ment, hogy az ötödik hadosztály gyakorlatán jelen legyen. Düsseldorf, sept. 14. Hassenpflug ma ideérkezett, s különvonaton Frankfurtba tovább utazott. A pályafőnél csak rendőrség menthette meg a sokaságtól. Darmstadt, sept. 17. A kamara indítványozza,hogy a herczegségeknek a tartozás mihamar kifizettessék. Cagliari: Az érsek és a szárd hatóságok közt egyenetlenkedések törtek ki. Azon hir terjed, hogy a franczia kormány Franzoni, turini érsek, szabadonbocsátatását kívánja. Frankfurt, sept. 18.— Kémet. 80%, 40%, 70%. Váltófolyam Bécsre: 101%. Verona, sept. 17.— Radetzky tábornagynak az olaszországi hadseregtől emlékül adott tábornagyi páláza tegnap nyujtatott át. Tábori misét tartottak, s több díszlövések történtek. Délben 160 teritékü ebéd, estve tánczvigalom. Turin, sept. 16. — Tegnap az Opinione ismét lefoglaltatott. A Gazzetta Piemontese hivatalosan megczáfolja a Cagliaribani véres összeütközést: egy zászlóalj Genuából még régebben oda volt rendelve. Az ottani érseknek be kellett fogatnia. Paris, sept. 18. — 5% rente 93, 70; 3% 58, 15. A nyomozóbiztos a hírlapok fősegédeit a 12-kei események felöl kihallgatta. — A baloldalból alakítandó minisztérium hire nagyon terjed. Berlin, sept. 19. — A börze igen csöndes, keveset változott. Bécsre: 85%. Frankfurt, sept. 19. — 5 prc. met. 81%, 4% prc. 71. Váltófolyam Bécsre: 101%6. Amsterdam, sept. 18. 5 prc. met. 77%, 2% prc. 41%, uj 5 prc. 82%. Schwerin, sept. 17. — Beszélik, hogy Both tábornok, mint szövetségi követ, Frankfurtba megy. Wetzlar, sept. 16.— Nem messze Butzbachtól, a hesszeni határokon, porosz csapatok táboroznak. Budapest, sept. 21-én. .. Némelly tekintélyesb bécsi lapok, mellyek számai újabban kezembe kerültek, keserű hangokan szólnak rólunk Magyarokról. E keserű hangok pedig hazánkból jutnak hasábjaikba ! Hazánkból , s talán magyar tollakból ?!..., mert rég meg vala már írva, hogy köztünk roppant száma az ismeretes kakukfajuaknak. És e faj, úgy látszik, nemhogy enyészetben volna, de sőt szaporodik. Pedig most épen nem vádolhat bennünket senki alaposan azzal, hogy nemzetiségünket, s különösen nyelvünket, a velünk lakó idegen ajkúnkra erőszakoljuk. Hiszen, ha akarnók sem tehetnék azt, miután jelen viszonyaink bizony nem ollyanok, hogy erőszakos prozelíta-gyűjtésre alkalmasak volnának. A megyei teremek zárvák, és az időszaki sajtó orgánjai sem számra nem olly kiterjedésüek, sem irányra nem olly hatalmasak és szabadok, hogy prozelita-gyűjtésre kellő hatást gyakorolhatnának. És mit szóljak irodalmunkról ? Nem akasztatott-e ez meghaladása legundorabb, legfényebb szakában a hatalmas politikai forrongások által ? Avagy megnyittatott-e, a nagy catastropha bevégzése után, mai napig előtte az út, mellyen megszakadt pályáját újból felfogva , olly terjedelmet, olly lengületet nyerhetne, melly prozelita-gyüjtésre alkalmas, hatásos lehetne ? Részesül-e fen, részesül-e alant kellő pártfogásban ? A bírád, kormánynak bizonyosan más teendői vannak, mint hogy a magyar irodalomra fordíthatná gondjait; de talán mégmost nem is látja a nagy birodalom közös érdekében: különös részvéttel lenni a magyar nemzetiség és irodalom iránt? S a nemzet?... Igaz, van sok és nagy vesztesége, melly felett fájdalma tartós lehet. De kell éreznie azt is, s érzi kétségkívül, hogy nemzeti nyelve, féltékenyen őrzött nemzetiségének ezen legszentebb , legbiztosb, legmaradandóbb kincse, egy idő óta, legalább irodalmilag , nemcsak nem emelkedik, de sőt kétségtelen hanyatlásnak indult! És hát teszen-e valamit e drága ősi kincsnek a nagy hajótörésbeli megmentésére, egykori vidor életének visszaidézésére, további tenyésztésére, virágoztatására ? ... Nem is mint nemzet , jelenleg nem is tehet. A kebel sajgása lehet nagy; folyhatnak a részvét könyvgyöngyei a lankadó, elhalványuló kincs felett; de ezek nem adják, nem adhatják annak vissza letarolt zománczát! — Azonban legyünk igazságosak. A kincs gondos, hivatásos, munkás ápolói a körülmények hatalma által nagy részben örök, avagy legalább hosszas némaságra lőnek kárhoztatva ; s a nemzet legbuzgóbb részvétü fiainak nemcsak fájdalma nagy, de az, anyagi vesztesége is. Pedig a kebel részvéte egymaga itt még nem elég. Idejárult neme az ösztönszerü bizalmatlanságnak is a sajtó mindennemű terméke iránt — tudván mozoghatásának szoros korlátait. Mindezt figyelembe véve, úgy hiszem, nemcsak természetes , de menthető is a pangás, a hanyatlás, mellyre a magyar sajtó , mind időszaki, mind egyéb irodalmi ágában, a lefolyt borús hónapokban, az elháríthatlan viszonyoknál fogva, kényszerükig jutott. Hanem illy érezhető hiányában, illy szomorú helyzetében az eszmeterjesztő módok és eszközök leghatalmasbikának, még mindig vádoltatunk és gyanusíttatunk ama régi—nem egészen, nem is általánosan, és nem is föltétlenül nekünk tulajdonítható — bűnről, hogy nyelvünk és fajunk terjesztésében erőszakkal élünk! Ugyan milly módja az erőszakolásnak volna tehát jelenen hatalmában a Magyarnak ?... A mondottak szerint nincs egy is. Avagy bün-e az, ha — élve e joggal, mellyet a martiusi chartának 5. §-a minden osztrák birodalmi polgárnak nemzetisége ügyében megad — nyelvünk s ezáltal fajunk életét mindazánkban, minden szabad úton és módon fentartani igyekszünk ? És a mi bűnünk-e az, ha a századok óta velünk lakó, velünk élő külön ajkú népiségek, tudván, hogy e föld magyar, hogy ez ország magyar, hogy fejdelmünk magyar király is, a fajhoz, melly itt mindenesetre fő, ön lelke sugalatából ragaszkodik , s hozzá tartozni — részint erkölcsi kötelességének , részint politikailag jónak, czélszerünek és talán hasznosnak is látván — magát feljogosítottnak, egyszersmind kötelezettnek érzi? Ez bünül nekünk Magyaroknak csakugyan senki által nem tulajdonítható! Nem szóltam volna e tárgyról , ha az érintett bécsi lapok magyarországi leveleiben, nemzetemet még ma is rész értelemben vett magyaromániáról vádoltatni nem tapasztaltam volna. De e vádat, e gyanúsítást visszautasítni, úgy hiszem, szoros erkölcsi kötelessége minden jóravaló Magyarnak. S higyük el, az volt korábbi időkben is egyik fő oka annak, hogy a külföld rokonszenve falunktól elfordult, mert előtte az illy vádakat s gyanúsításokat elmosni, a dolgok valódi állását kellen felvilágosítni, tunyán igyekeztünk; míg elleneink fürge nyelvessége sietve sietett epét teremteni az idegen felvilágosult népekben irántunk. S vájjon mi kedve telhetik bizonyos embereknek abban, még ma is, hogy a Magyarban minden legkisebb nemzetiségi életjelt kárhoztatnak ? s e nemzetet a kormány és külföld előtt még most is gyanúsítják ? A PESTI NAPLÓ mTAHA. KÖNYVISMERTETÉS. A KUNOK EREDETE. Vizsgálta: Fejér György. — Pest, 1850. Kiadja Edelmann Károly. N8 adrét. 104 lap. Ára 1 fz. 20 kr. p. p. A hon most elborult vidék , mellyre kényes szemmel néz az ég. Határán kel fel a nehéz sóhaj, melly a bánat kebléből fakad. — Mert mindenütt sír, és mert mindenütt rom borong felénk. A romon ül a bús emlékezet; a síron ül a sújtó fájdalom. Mint lombjafosztott erdő él a nép. Mélyen alszik most a rengeteg, melly ezer karával vitt a förgeteggel. Elhalt a nagy erdő zúgása, mellyre a közel bérez koronája és a tenger s a föld megingott. Elröpült fájáról a madár, mert zöld lomb közt él a csalogány. A hon csendes, mint az elhagyott ház; hallgatag mint az Ur bezárt egyháza. A hazának népe visszanéz a múltra, elmereng eszével a messze jövőre, és míg egy pillanat meghozza a vigaszt , a másik pillanatban öt csüggedés fogja el. E gyászoló hazában él azonban többek közt egy férfiú, kinek szivében nem lakik csüggedés, ki egy élet tapasztalásival mérlegeli a múlt napok szenvedését, ki erős hittel tekint a jövőbe. S mig vándorutjában a sírokon mulat, mint a múlt időknek tündér ösregéje, vigasztaló hangon beszél az erdőnek gazdag zöld lombjáról, mellyet egykor-máskor megszaggatott a szél, de az erős tölgyet ki nem sodorhatá, és elhinti magvát a hit ezédrusának, hogy a Magyar élni fog! E férfiú az ősz FEJÉR GYÖRGY. Tisztelet nevének. Fejér György , mint tudjuk, egy hosszú életet szentelt a hazának és a tudománynak. Az ő napjainak legjobb része nehéz kutatásban telt el. Ő a múlt időkből fenmaradt nyomokon visszaáll a hon azon napjaira, midőn a magyar név hét országra szólt, midőn nemzeteket rendítő karával járta be a Magyar nyugatot, keletet. Ő megőrzi nekünk e hagyományokat, melylyek az ország fénykoráról szólnak, s mint a fáradt vándor sötét romok közöl várja a keleti ég pirosulását: ez ősz hazafi is eként reméli az épülő égen a hon nap támadatát. Mennyi boldogság fekszik ez ősz hitében, mennyi nyugalom rejlik a gondolatban, hogy a nép, melly a múltban illy erős volt, mellyet meg nem tört a századok veszélye, élni fog; meg nem halt, csak erőben lankadt! E hitet találjuk fel azon művében, mellyet „A politikai forradalmak okairól“ nemrég közrebocsátott. E hitet találjuk fel minden szavában. Ha egy ősz férfiúval fogtok találkozni, kinek vállaira nyolczvannál több év terhe ül, és ha ez ősz férfiú szelíd tekintetét egy átmenő ifjún nyugodni látjátok, mialatt ajkain az öröm mosolya látszik: tudjátok meg, hogy ez ősz férfi FEJÉR GYÖRGY, s hogy szemében a melegség azért árad, mert az ifjúban látja a jövőnek zálogát. És az irodalom e tisztes Nesztora, becsülettel végzett hoszszú munka után sem vonul el tőlunk, nem teszi le tollát. Szól a vigasztalás, a reménynek hangján s egyegy fát ültet irodalmunk kertébe. Fejér György a magyar történeti irók sorában az elsők között áll. Codex Diplomatikus czimű, 40-nél több kötetre terjedő, gyűjteményében hosszas életímvázlatának kincsét rakta le. Tanulmányának, munkájának tárgya a Magyar nemzet története. Ö őseink történetében azon küzdelmek, azon vércsaták emlékeit kívánja bennünk felkölteni, mellyek által e föld megszereztetett, megvédetett. Hogy aztán el ne felejtse a késő utód: milly drágán szereztetett e hon! Fejér György mindannyiszor felszólalt, valahányszor a nemzet becsülete, őseink emléke, vérünk tisztasága rosz akarat , vagy otromba tudatlanság által megsértetett. Ifjú hévvel látjuk ilyenkor ez ősz hazafit a küzdtéren, és látjuk, mint tárja fel ismeretének gazdagságát a magyar név becsülete mellett; felszólalni látjuk azon bátorsággal, mellyet a becsületes embernek a védett ügy szentsége nyújt; azon nyugalommal , melly állításunk igazságából s az említett hitből támad. E nézet, e czel adott életet azon munkának is, mellyet ezennel megismertetni szándékunk. Ugyanis, Neumann Károly Frigyesnek „Die Völker des südlichen Russland in ihrer geschichtlichen Entwickelung“ czimű s a párisi régiség-nyomozó Akadémia által koszorúzott munkájában „a Magyarokról, Kunokról és Kazárokról, szerző szerint, alaptalanul, hibásan és sértőleg szólván nemzeti hagyományaink nem ismeréséből vagy megvetéséből leginkább és miután „a Hunnokat, az attilaiakat is, a középkeleten feltűnt Hynonkkal azon egy nemzetnek vitatja szerző, nemzeti becsületünk érdekében, ez állítás megczáfolását tűzte ki jelen tudományos műve feladatául; e munkában egy ollyan nép (a hunok) eredetét kutatván, melly a mi testünk teste és a mi vérünk vére; melly velünk együtt egy azon törzsnek két rokonsága, mellynek vére együtt omlott a mi vérünkkel e haza földére, melly dúló csatákban megosztá a magyar fegyver dicsőségét, s a Magyar hazának egyik legszebb éke. A KUN és a MAGYAR, mint az egybeömlő két folyam, egygyé len, amint hogy egy forrásból is fakadt a két ág. Egy a története, nyelve és szokása. Midőn tehát szerző a Kunok eredetére vezeti az olvasót, nem kis fényt dorít akkor a Magyarfaj eredetére is. E munka tehát reánk nézve nem csak tudományos érdekkel bír. Mi azonban e munkának csak rövid ismertetését adandjuk. A forrásokat, az adatokat bírálatunk alá nem veendjük. En. Folytatjuk.