Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)

1850-10-10 / 177. szám

— a társaság egytől egyik, mint varázsvesszőtől illetve, térdre omlott, a szónok rövid imát mondott, mellyben a magyarok­ról is megemlékezett! — a komoly arczokon ismét szende mosolygás tűnt fel, mindenki örült------, jó éjt, jó éjt! hangzott minden oldalról. Később hallom, hogy Angolhonban szokás: a mulatságokat is az úrban és úrral befejezni! A londoni napisajtó , franczia lapok után tudatja a közön­séggel , hogy a divánnál ismét szőnyegre került a magyar menekültek ügye. Az angol és franczia követek e részben már tettek lépéseket, de Ali pasának, a külügyminiszter­nek válasza még nem tudólik; egyébiránt itt hiszik, hogy a porta önállólag fog működni. Sokan, rövid időn, Londonba várják Kossuthot, s hírszerint egy dús lengyel több ezeret ajánlott már az útiköltségek fedezésére. Jobban értesültek, csak későbbre várják. Egy comité, emlékoszlopot szándékozik emelni Cambridge herczegnek, azon herczegnek , ki a­nélkül, hogy hazájának valaha egy schillingnyi hasznot hajtott volna, évenként a stá­tustól 500,000 ezüst forintot húzott­­. Szóljon még ezután is valaki a XIX. század hálátlanságáról! Hallottak-e már önök a fekete tudorról? Eddigelé a diplo­mákat kizárólag fejér emberek kezelték, bírták — ; ők voltak képviselői a lehető emberi tudományosságnak, s kikben a tu­dományosság annyira túláradott, hogy már fejekben meg nem fért, hanem azonfelül is sugarakat képezett, azok, ebbeli képességüket hiteles iratban kiadatták maguknak. A heidel­­bergi egyetemnek végre sükerült, a fejér parókák közé, egy feketét is becsempészni : Pennigton, amaz ismeretes neger­­rab, latinul értekezett és Artium liberalium et Philosophiae doctorrá creáltatott! A londoni németek, következendő jutalom kérdést hirdet­nek : adassák elé világos német nyelven, a porosz király leg­utóbbi német beszédének értelme. Nemde, itt Londonban csak van gond mindenre, van mindenre pénz és idő! Tegnap inauguráltatott két alderman: Carden és Hodgkin­­son; már Lord Mayor is van , de ennek később nyomják fe­jébe a szent parókát. Volt ismét spectaculum, szárazon , vi­zen­; volt a Guildhallban 200 vendégre rendezett nagyszerű lakoma, mellynek részletes leírása a nagy „limesben“ egész hasábokat foglal el; megitták fűnek, fának az egészségét, meglehet, hogy titokban még édes mindnyájunkról sem fe­ledkeztek meg. Berlin, oct. 5 T1 Tegnapi levelünkben biztos kútfőből azon hírt közlök, hogy az ausztriai császár a déli német királyokkal, Bregenzben az „Unió“ ellen tanácskozand, sőt mennyire tölüik függ, ha­tározatot hozandnak a teendőkről. — Igaz ritka nálunk a biz­tos kútfőből eredeti hir, de ha van, megelégedhetünk vele. S ha szóról szóra nem is valósul, szellemileg igazam volt, mint olvashatjuk a most Bécsből érkezett telegrafi tudósításból, mellynek tartalma a következő : „Ausztria, Bajor, Würtemberg és Szászországok között egy támadó (offensiv) és védő (defensiv) szövetség (Allianz) köttetett.“ Ez ugyanannyit teszen, mint egy szövetség az éjszaki Unió ellen. És alkalmasint a déli német hatalmasságok olly erőseknek tartják magukat, hogy szinte a tudósításnak azon része is igaz és valósulhatónak látszik, hogy némileg határo­zatot hozandnak Bregenzben az Unió elleni működésekről. A négy tartomány közt kötött szövetség pedig alig­ha mást teszen, mint erős nyomatékot adni és támaszul lépni fel a Bundestagnak s jelen talán már a hesszeni dologban hozott határozatnak, azaz a beleelegyedésnek. Tudjuk, hogy az újsá­gok ismét „harczot“ fognak kiáltani, és csakugyan műkö­­dendnek majd a telegráfok, és fognak ide s tova küldetni sok nagyhangú nóták, — de mind e mellett mi, támadók mara­dunk természetünknél fogva és a nagy világgal nem egy uton járunk, minthogy minden diplomatikai logikával sem bírják kemény fejünkbe oltani azt, hogy „valódi ellenségeskedések­ből történnének az illyen fellépések mint p. o. a felemlített új szövetség vagy az Unió stb. Mi még mindeddig olly egy­­ü­gyüek vagyunk többszöri állításunkat ismételni, a mit a zsidó király olly helyesen mondott s pedig német nyelven: „Alles ist eltel.“------s mindazon időkig keményhitűek ma­radunk, mig egész Németországban csendben nem csücsülünk s csak akkor fogunk összekocc­anásban hinni, — ha a ha­talmasoknak idejük volt kissé kényelmesen egy pár évig ki­pihenni. Már régen kimondott véleményünket, hogy az erfurti or­szággyűlés összehívását sem hisszük, — a „Neue Preussi­­sche Zig“ ma emlegeti, s ámbár ezen lappal nem igen sym­­pathizálunk, meg kell vallanunk, hogy felsőbbköri tudósításai legjobbak szoktak lenni, következőleg azon hír, hogy az „Unió“ oct. 15-e után egy új provisoriumba Upend, de alig az erfurti országgyűlés kíséretében“ — alig­ha nem igaz. Nem sokára tehát kegyetek megítélhetik, várjon a mi com­­binatioink s tudósításaink , mennyire voltak légyen helyesek s igazak. Világosvár, oct. 3. 1850. Szüretről jövünk, — tehát tudósításunkat is azzal kezdjük meg. — A ki a ménesi, magyaráti, almási, és m­okrai borok minőségét ismeri, mohón fog soraink olvasásához kapni, meg­tudandó az idei termés eredményét; — de felette sajnáljuk, hogy ezúttal csak szomoritó hirt mondhatunk ! Vannak — különösen a magyaráti hegyen — szőlősgaz­dák , kik az évnek minden idejét egyedül szőlejük művelésé­re fordították; és meg is szüretjük — mind a mellett, hogy az aradi és gyulai czigány bandák trombitáinak fülhasogató harsogásai azt indítani igyekeztek — bús volt. — Olly szőlő — mellyben középszerű évben ISO akó bor termett — ezidén alig adott 5 —10 adót, úgy hogy a szőlő művelésére fordí­tott költségek, s a szőlőre kivetett adó sem téritetett meg a különben szorgalmas gazdának ; hát hol van még az úgyneve­zett földesúr által követelt dézma , vagy heted, vagy kilen­­czed? mi nálunk divatban van. — És a mi termett, az is több­nyire penészes, mintha ezt is átok fogta volna meg! — és még is a mustnak alvóját 8—10 váltóforintért szedegették a ku­­peczek! — Bizony bizony már magunk is reá adjuk szegény fejünket ezentúl Priznicz oskolájába járni, hová eddig kötél­lel sem bírtak volna minket bevonczolni! —­­ — No de igaz is, — eddig sem voltunk baráti ama jobb módú magyar birtokosoknak, kik termesztményeik javát olcsó pén­zért az országból kivitetni, s helyébe méregdrága külföldi rosszabb termesztményeket behozatni csak azért vetekedtek, mivel mind­az, mi külföldi, szerintük jobb, finomabb, és nobe­­lebb. — Azért mi eddig is csak a magunké mellett maradtunk, — de ezentúl már a mellett sem maradhatunk, mert kifogy­tunk belőle,­­ újabb nem sok termett, s a­mi termett is, arra a külföldi szomszédoknak nagyobb szükségük van, mint ne­künk, mert a jó szomszéd inkább magától vonja meg, sem hogy szomszédját fogyatkozást szenvedni engedje; aztán meg, valljuk meg csak az igazat: azok a mi szomszédaink sokkal finomabb, sokkal kényesebb érzékűek, mint mi,­­ tehát in­kább ők igyák a javát, mi pedig majd lőrével is beérhetjük. Édes szerkesztő úr­ ugyan ne nehezteljen reánk az illy hiábavaló beszédekért, hiszen mi falusiak úgy sem tudunk valami okosabb dolgokról álmélkodni, — politizálni pedig épen nem. — A múltkor is a magyaráti hegyeken szüreten lévén, — mint illyen helyeken történni szokott, — többen gyűltünk öszsze, és poharozás közben elkezdettünk politizál­ni! — de bezzeg megjártuk! — mert egy érdemdús kar­e­­vális tisztartó azt kívánta általunk megfejte­ni : miként lehes­sen egy pár száz forintnyi fizetéssel becsületesen megélni, öt vagy hat gyermeket urfiasan felneveltetni, és mind a mellett 100 mond száz­ezer forintot szerezni? — e kérdést a jelen­voltak közül senki sem bírta megfejteni, s igy kénytelenek voltunk önként meggyőződni, hogy mi a politizáláshoz — mint ő is mondá — egyáltaljában nem értünk; — azért fel­­hagytunk a politizálással végképen , s egymásnak jó éjszaká mondottunk. Napi eseményeinkről csak annyit mondhatunk, hogy a mai hadeg még most is uralkodik, főleg megyénknek Erdéllyel ha­táros vidékein, s ezért a szarvasmarhák elöl az utak zárvák — de rétég lovas kocsin sem vihetünk magunknak ülés alá val szénát, mert biz azt szépen leszedetik velünk, és a szekér kas fenekére ülhetünk , ha utunkat tovább folytatni akarjuk. Csak politikai életünkről ne kívánjon ön tőlünk tudósítást mert mi még eddig nem élünk! — Az úgy nevezett juridic. sphaera már ugyan megalakult in papiro, — de azért hiába keresünk egy járásbirót, lámpával sem találjuk azt fel ren­deltetése helyén. — A politicus tisztviselők azonban legideig­­lenebbesítettek, vagy­is a­kik eddig ideiglenesen nevez­tettek ki, azok most legújabban legideiglenesebbeknek nyil­vánitottak! — s igy bizony mi sehogy sem tudjuk, há­nyadán vagyunk! — Aztán meg csak azok az újságírók ne bántanák szegény tisztviselőinket, mint a múltkor is az e Magyar Hírlap neki rohant szegény juridicus tisztviselőink­nek, s őket még csak gyerekeknek is elnevezte! — Az Istenért, ugyan mit tehetnek ők arról, ha még nem öregedtek meg, vagy hogy néhányan még oskoláikat sem végezhették! — hiszen majd csak lassan belejönek ők is! — Részünkről eltökéltetjük magunkban , hogy c­áfolatot küldendünk a Ma­gyar Hírlapnak, de attól tartunk, hogy csak az illetőknek árt­hatunk vele, mert eddig is az egyik hivatalától már elmozdit­­tatott, a másik pedig önként lemondott, s igy van kilátás hoz­zá, hogy megyénk tisztviselői kara tisztulásnak indul! — Egy­szer ugyan már szeretnék azt az erélyességéről különben kö­zösen ismert n.­váradi miniszteri biztos urat is közöttünk üd­­vözölni, s előtte bajainkat s megyénk sorsa feletti aggodal­mainkat kitárni, — de mi kicsinyeknek jobb nem szólanunk, mint fejünket betöretni engednünk, azért ezúttal is azon re­mény fejében , hogy a tisztelt miniszteri biztos úr magától is ketté vágandja a megyénkben eddig is még fenálló szoros ligát, mi hallgatunk, s önnek­­. szerkesztő úr a viszonlátásig Istenáldjon-t mondunk. Bécs, oct. 7. (N. B.) Azon állítás, hogy a cs. k. csapatok még nem lépték át az ausztriai határt, már bebizonyult. Azonkívül hogy két osztály indulóban áll, más katonai előké­születek nem létettek. Az indulási rendelkezések ezek: Fő­­herczeg Leopold altábornagy osztálya, Collery és Gorge ve­zérőrnagyok dandáraival, 1. és 7. zászlóalj császárvadászok, 3 zászlóalj Benedek, 3 zászlóalj főherczeg Lajos, és 3 zász­lóalj Nugent gyalogsággal, a II. és 12. gyalog üteggel, to­vábbá Bromberg vezérőrnagy lovas dandáréval, 8 század Win­­dischgrätz könnyű lovassággal, 4 század Koburg huszárral, és az 5. számú lovas üteggel. Parrot alt. n. osztálya Leiningen és Stillfried vezérőrna­gyok dandáraival, a 16. és 18. vadász zászlóaljjal; Don Miguel 3, Haugwitz 3 , Weiden 3 gyalog zászlóaljjakkal, a 7. és 8. sz. gyalog üteggel; tovább Horváth vezérőrnagy lovas dan­dáréval, 8 század föb. Károly dzsdásokkal ,­6 század bajor ki­rály dragonyosokkal, és a 3. számú lovas"üteggel. Összesen mintegy 30,000 ember, 6000 lóval. — Salvandy gróf küldetése Frohsdorf-ba kívánt sükerrel járt. Mint hallatszik, a két száműzött franczia kir. család között tervezett egyezkedés már aláíratott. Orleans herczegné Eben­­zh­eier-hbz tegnapelőtt érkezett Froh­sdorf-Ъа, ki szinte be­leegyezett. A mennyit ezen egyezkedésről hallani, az orleansi herczeg Francziaország törvényszerű királyának elismertetik, de kötelezve van a párisi grófot fia helyett fogadni, minthogy neki örököse nincsen. Az ausztriai, és szárd kabinetek kö­zött az egyházi ügyekre nézve már történt levelezés. Szardí­nia azt felelte volna, hogy a benső viszonyok által parancsolt szükségesség eljárását igazolhatja, de van remény, miszerint az összeütközésnek kielégítő vége vettethetik. Menjetek ! takarodjatok!... Azt mondják, irtóztok a világosságtól. Égve hagyom gyer­tyámat egész éjjel, hogy ne kínozzatok. Hiában! hiában ! Fel sem veszitek, hogy a gyertya lobog, rá sem hallgattok azon emberek zsibongására, kik mellettem lármáznak, s reggelig szemöket nem hunyják be. Előrohantok titkos barlangjaitokból, vérszomjasan sereges­tül jöttök. Mintha meg volna parancsolva, hogy engem üldözzetek, marjatok s messze riasszátok pilláimtól a pihentető álmot. A garasos faggyúgyertya hosszú hamvat eresztett. Néha­­néha csípte el két ujjával egy hivatalos férfi. Mert koppantó­­nak híre sem volt a szobában. Egy bözalkotmány nyújtózott nagy lomhán a fal mellett. Másutt divánnak nevezik. Itt karszék, ágy, ruhatartó, és po­loskafészek helyét állotta. Szomorún vetettem rá szemeimet. Szerettem volna ráheve­­redni. De már akkor más hempergett rajta. — Ugyan, nem engedné ön át azt a bivaltól született pam­­lagot? Kérdem heverő czimborámat, midőn a hosszú sétát és ácsorgást egészen eluntam. — Hehe ! az volna furcsa , hogy a rab foglalná el az in­­spectiós tiszt nyoszolását! Ezzel a fal felé fordult. — N­em akarom elfoglalni, hanem szeretnék lefeküdni. — Tessék, tessék ! Akár a földön, akár a széken... Mégis jobb lesz összetenni ezt a három széket, azt az üres puttont a feje alá nyomhatja s úgy elalszik rajta mint az aludttej.... Ezt egy vörös ember mondta, kinek szavai olly erős borilla­­tuak voltak, hogy egy pohár vizet képes lett volna velek hozrá disputáink Lemondtam a reményről, hogy ez éjjel csak egy perczet is nyugodhassam. Azonban az álmatlanság addig küzdött velem , mig végre megtörte erőmet. Ledőltem a három székre a mint ajánltatott. Szemem önkénytelen lezáródott. Alig érkeztem meghallani azt is, hogy az óra kettőt üt éjfél után. Iszonyú érzések, iszonyú álmok!! Öltönyömnek minden fonalszála egy egy kígyóvá változott, melly falánkját mélyen mártogatta testembe. Véremet szívta, lelkemet gyötrölte. Álmomnak apró részleteit nem tudom. Annyit tudok, hogy kétszer lehömpörödtem a székről s ingemet összetéptem a nagy háborgatás és csipkedés miatt. Összekuszált rendetlen alakok, félelem, remény szövődtek álmaimba. Sürü bokros erdőségben bolyongtam. Sehogy sem tudtam kivezető útra találni. .. Itt amott látszott egy egy nyílás, s ha ráléptem összefutott előttem a bozót s többé sem előre sem hátra nem valók képes mozogni. Néha óriási tölgyek düledeztek elöm­be. Legerősebb lakói az erdőségnek. Egy láthatlan erő döntögető ki tövükből. Olly helyzetben jelent meg nekem Bobodey Franciska. Ha megborzadtam e szép teremtéstől akkor, midőn ünnepi köntösében, emberi alakban kopogtatott be hozzám, százszor jobban megirtóztam e másodszori találkozáson. Egy bokor tövéből ugrott örömbe saját mineműségében. Még csak füge­falevelekről sem gondoskodott. Szemei piroslottak mint a bakator. Haja szétszórtan libegett lobogott. De nem is haj volt az, hanem olly valami, mint a gyönge kukoric­atakaró selyme. Minden bevezetés nélkül nyakamba szökött. Csókolt, hara­pott, tépett. Azután egy szalmakötéllel magához kötözött ke­gyetlenül. Én láttam hogy valóságos szalmakötél, de ő azt mondta arany láncz. Izzadtam az iszonyú kínlódás miatt. I­lyenkor mondják, hogy boszorkány szállja meg ez embert... Szerencsémre egy undok állat fölcsipett mély elragadtatá­somból , egy széket kirúgtam magam alól s Bobodey Fran­ciska eltűnt előlem az éji homályban. Később ismét elszenderültem.... Újra elkezdték körültem bűvös játékukat az álom szellemei. . . . Régen meghalt nagyapámat láttam lóháton. Kezében irtó­zatos buzogány... utána tömérdek nép, egy egész tábor, egész Borsod vármegye. Én is köztük voltam. Nagy verekedést indítottunk. Szinte csürkig gázoltak lovaink az embervérben. Senki sem irtózott vértől. Mindenki dühös kaczajjal ölte meg ellenfelét... Az ellenség futni kezdett... Nyomukban voltunk, űztük, ka­szaboltuk s­em egyszerre lezuhant az égről a nap. Épen élőnkbe esett. Körültünk égni kezdett a levegő ... Ismerőstül szemem lát­tára sültek meg... Én is éreztem, hogy tagjaimat verdesik az emésztő lángok... S ez élet- és halálküzdelemben pilláim fölpattantak... Sze­gény nagy­apám csont öklével, nagy buzogányával visszaszállt a föld alá deszkát árulni. A fölkelő nap sugarai ablakomra verődtek az átellenben levő ház faláról. Hallottam a kívül ébredező élet zaját. Úgy szerettem volna kirohanni büzhödt szállásomból... s ki nem mellettem. Képzeletem Bicskéjének mondám: suhanj ki az ablakon ked­ves madaram ! Látogasd meg a hajnali fényben fürdő hegye­ket ... mosd meg szárnyaidat a mezők fris harmatában. Re­pülj kedvesimhez, vig pajtásm­hoz s mulattasd titkos éneked­del távozni készülő álmaikat... A fecske elvillant, én bent maradtam. Vége követkesik.

Next