Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)
1850-10-10 / 177. szám
— a társaság egytől egyik, mint varázsvesszőtől illetve, térdre omlott, a szónok rövid imát mondott, mellyben a magyarokról is megemlékezett! — a komoly arczokon ismét szende mosolygás tűnt fel, mindenki örült------, jó éjt, jó éjt! hangzott minden oldalról. Később hallom, hogy Angolhonban szokás: a mulatságokat is az úrban és úrral befejezni! A londoni napisajtó , franczia lapok után tudatja a közönséggel , hogy a divánnál ismét szőnyegre került a magyar menekültek ügye. Az angol és franczia követek e részben már tettek lépéseket, de Ali pasának, a külügyminiszternek válasza még nem tudólik; egyébiránt itt hiszik, hogy a porta önállólag fog működni. Sokan, rövid időn, Londonba várják Kossuthot, s hírszerint egy dús lengyel több ezeret ajánlott már az útiköltségek fedezésére. Jobban értesültek, csak későbbre várják. Egy comité, emlékoszlopot szándékozik emelni Cambridge herczegnek, azon herczegnek , ki anélkül, hogy hazájának valaha egy schillingnyi hasznot hajtott volna, évenként a státustól 500,000 ezüst forintot húzott. Szóljon még ezután is valaki a XIX. század hálátlanságáról! Hallottak-e már önök a fekete tudorról? Eddigelé a diplomákat kizárólag fejér emberek kezelték, bírták — ; ők voltak képviselői a lehető emberi tudományosságnak, s kikben a tudományosság annyira túláradott, hogy már fejekben meg nem fért, hanem azonfelül is sugarakat képezett, azok, ebbeli képességüket hiteles iratban kiadatták maguknak. A heidelbergi egyetemnek végre sükerült, a fejér parókák közé, egy feketét is becsempészni : Pennigton, amaz ismeretes negerrab, latinul értekezett és Artium liberalium et Philosophiae doctorrá creáltatott! A londoni németek, következendő jutalom kérdést hirdetnek : adassák elé világos német nyelven, a porosz király legutóbbi német beszédének értelme. Nemde, itt Londonban csak van gond mindenre, van mindenre pénz és idő! Tegnap inauguráltatott két alderman: Carden és Hodgkinson; már Lord Mayor is van , de ennek később nyomják fejébe a szent parókát. Volt ismét spectaculum, szárazon , vizen; volt a Guildhallban 200 vendégre rendezett nagyszerű lakoma, mellynek részletes leírása a nagy „limesben“ egész hasábokat foglal el; megitták fűnek, fának az egészségét, meglehet, hogy titokban még édes mindnyájunkról sem feledkeztek meg. Berlin, oct. 5 T1 Tegnapi levelünkben biztos kútfőből azon hírt közlök, hogy az ausztriai császár a déli német királyokkal, Bregenzben az „Unió“ ellen tanácskozand, sőt mennyire tölüik függ, határozatot hozandnak a teendőkről. — Igaz ritka nálunk a biztos kútfőből eredeti hir, de ha van, megelégedhetünk vele. S ha szóról szóra nem is valósul, szellemileg igazam volt, mint olvashatjuk a most Bécsből érkezett telegrafi tudósításból, mellynek tartalma a következő : „Ausztria, Bajor, Würtemberg és Szászországok között egy támadó (offensiv) és védő (defensiv) szövetség (Allianz) köttetett.“ Ez ugyanannyit teszen, mint egy szövetség az éjszaki Unió ellen. És alkalmasint a déli német hatalmasságok olly erőseknek tartják magukat, hogy szinte a tudósításnak azon része is igaz és valósulhatónak látszik, hogy némileg határozatot hozandnak Bregenzben az Unió elleni működésekről. A négy tartomány közt kötött szövetség pedig aligha mást teszen, mint erős nyomatékot adni és támaszul lépni fel a Bundestagnak s jelen talán már a hesszeni dologban hozott határozatnak, azaz a beleelegyedésnek. Tudjuk, hogy az újságok ismét „harczot“ fognak kiáltani, és csakugyan működendnek majd a telegráfok, és fognak ide s tova küldetni sok nagyhangú nóták, — de mind e mellett mi, támadók maradunk természetünknél fogva és a nagy világgal nem egy uton járunk, minthogy minden diplomatikai logikával sem bírják kemény fejünkbe oltani azt, hogy „valódi ellenségeskedésekből történnének az illyen fellépések mint p. o. a felemlített új szövetség vagy az Unió stb. Mi még mindeddig olly együgyüek vagyunk többszöri állításunkat ismételni, a mit a zsidó király olly helyesen mondott s pedig német nyelven: „Alles ist eltel.“------s mindazon időkig keményhitűek maradunk, mig egész Németországban csendben nem csücsülünk s csak akkor fogunk összekoccanásban hinni, — ha a hatalmasoknak idejük volt kissé kényelmesen egy pár évig kipihenni. Már régen kimondott véleményünket, hogy az erfurti országgyűlés összehívását sem hisszük, — a „Neue Preussische Zig“ ma emlegeti, s ámbár ezen lappal nem igen sympathizálunk, meg kell vallanunk, hogy felsőbbköri tudósításai legjobbak szoktak lenni, következőleg azon hír, hogy az „Unió“ oct. 15-e után egy új provisoriumba Upend, de alig az erfurti országgyűlés kíséretében“ — aligha nem igaz. Nem sokára tehát kegyetek megítélhetik, várjon a mi combinatioink s tudósításaink , mennyire voltak légyen helyesek s igazak. Világosvár, oct. 3. 1850. Szüretről jövünk, — tehát tudósításunkat is azzal kezdjük meg. — A ki a ménesi, magyaráti, almási, és mokrai borok minőségét ismeri, mohón fog soraink olvasásához kapni, megtudandó az idei termés eredményét; — de felette sajnáljuk, hogy ezúttal csak szomoritó hirt mondhatunk ! Vannak — különösen a magyaráti hegyen — szőlősgazdák , kik az évnek minden idejét egyedül szőlejük művelésére fordították; és meg is szüretjük — mind a mellett, hogy az aradi és gyulai czigány bandák trombitáinak fülhasogató harsogásai azt indítani igyekeztek — bús volt. — Olly szőlő — mellyben középszerű évben ISO akó bor termett — ezidén alig adott 5 —10 adót, úgy hogy a szőlő művelésére fordított költségek, s a szőlőre kivetett adó sem téritetett meg a különben szorgalmas gazdának ; hát hol van még az úgynevezett földesúr által követelt dézma , vagy heted, vagy kilenczed? mi nálunk divatban van. — És a mi termett, az is többnyire penészes, mintha ezt is átok fogta volna meg! — és még is a mustnak alvóját 8—10 váltóforintért szedegették a kupeczek! — Bizony bizony már magunk is reá adjuk szegény fejünket ezentúl Priznicz oskolájába járni, hová eddig kötéllel sem bírtak volna minket bevonczolni! — — No de igaz is, — eddig sem voltunk baráti ama jobb módú magyar birtokosoknak, kik termesztményeik javát olcsó pénzért az országból kivitetni, s helyébe méregdrága külföldi rosszabb termesztményeket behozatni csak azért vetekedtek, mivel mindaz, mi külföldi, szerintük jobb, finomabb, és nobelebb. — Azért mi eddig is csak a magunké mellett maradtunk, — de ezentúl már a mellett sem maradhatunk, mert kifogytunk belőle, újabb nem sok termett, s ami termett is, arra a külföldi szomszédoknak nagyobb szükségük van, mint nekünk, mert a jó szomszéd inkább magától vonja meg, sem hogy szomszédját fogyatkozást szenvedni engedje; aztán meg, valljuk meg csak az igazat: azok a mi szomszédaink sokkal finomabb, sokkal kényesebb érzékűek, mint mi, tehát inkább ők igyák a javát, mi pedig majd lőrével is beérhetjük. Édes szerkesztő úr ugyan ne nehezteljen reánk az illy hiábavaló beszédekért, hiszen mi falusiak úgy sem tudunk valami okosabb dolgokról álmélkodni, — politizálni pedig épen nem. — A múltkor is a magyaráti hegyeken szüreten lévén, — mint illyen helyeken történni szokott, — többen gyűltünk öszsze, és poharozás közben elkezdettünk politizálni! — de bezzeg megjártuk! — mert egy érdemdús karevális tisztartó azt kívánta általunk megfejteni : miként lehessen egy pár száz forintnyi fizetéssel becsületesen megélni, öt vagy hat gyermeket urfiasan felneveltetni, és mind a mellett 100 mond százezer forintot szerezni? — e kérdést a jelenvoltak közül senki sem bírta megfejteni, s igy kénytelenek voltunk önként meggyőződni, hogy mi a politizáláshoz — mint ő is mondá — egyáltaljában nem értünk; — azért felhagytunk a politizálással végképen , s egymásnak jó éjszaká mondottunk. Napi eseményeinkről csak annyit mondhatunk, hogy a mai hadeg még most is uralkodik, főleg megyénknek Erdéllyel határos vidékein, s ezért a szarvasmarhák elöl az utak zárvák — de rétég lovas kocsin sem vihetünk magunknak ülés alá val szénát, mert biz azt szépen leszedetik velünk, és a szekér kas fenekére ülhetünk , ha utunkat tovább folytatni akarjuk. Csak politikai életünkről ne kívánjon ön tőlünk tudósítást mert mi még eddig nem élünk! — Az úgy nevezett juridic. sphaera már ugyan megalakult in papiro, — de azért hiába keresünk egy járásbirót, lámpával sem találjuk azt fel rendeltetése helyén. — A politicus tisztviselők azonban legideiglenebbesítettek, vagyis akik eddig ideiglenesen neveztettek ki, azok most legújabban legideiglenesebbeknek nyilvánitottak! — s igy bizony mi sehogy sem tudjuk, hányadán vagyunk! — Aztán meg csak azok az újságírók ne bántanák szegény tisztviselőinket, mint a múltkor is az e Magyar Hírlap neki rohant szegény juridicus tisztviselőinknek, s őket még csak gyerekeknek is elnevezte! — Az Istenért, ugyan mit tehetnek ők arról, ha még nem öregedtek meg, vagy hogy néhányan még oskoláikat sem végezhették! — hiszen majd csak lassan belejönek ők is! — Részünkről eltökéltetjük magunkban , hogy cáfolatot küldendünk a Magyar Hírlapnak, de attól tartunk, hogy csak az illetőknek árthatunk vele, mert eddig is az egyik hivatalától már elmozdittatott, a másik pedig önként lemondott, s igy van kilátás hozzá, hogy megyénk tisztviselői kara tisztulásnak indul! — Egyszer ugyan már szeretnék azt az erélyességéről különben közösen ismert n.váradi miniszteri biztos urat is közöttünk üdvözölni, s előtte bajainkat s megyénk sorsa feletti aggodalmainkat kitárni, — de mi kicsinyeknek jobb nem szólanunk, mint fejünket betöretni engednünk, azért ezúttal is azon remény fejében , hogy a tisztelt miniszteri biztos úr magától is ketté vágandja a megyénkben eddig is még fenálló szoros ligát, mi hallgatunk, s önnek. szerkesztő úr a viszonlátásig Istenáldjon-t mondunk. Bécs, oct. 7. (N. B.) Azon állítás, hogy a cs. k. csapatok még nem lépték át az ausztriai határt, már bebizonyult. Azonkívül hogy két osztály indulóban áll, más katonai előkészületek nem létettek. Az indulási rendelkezések ezek: Főherczeg Leopold altábornagy osztálya, Collery és Gorge vezérőrnagyok dandáraival, 1. és 7. zászlóalj császárvadászok, 3 zászlóalj Benedek, 3 zászlóalj főherczeg Lajos, és 3 zászlóalj Nugent gyalogsággal, a II. és 12. gyalog üteggel, továbbá Bromberg vezérőrnagy lovas dandáréval, 8 század Windischgrätz könnyű lovassággal, 4 század Koburg huszárral, és az 5. számú lovas üteggel. Parrot alt. n. osztálya Leiningen és Stillfried vezérőrnagyok dandáraival, a 16. és 18. vadász zászlóaljjal; Don Miguel 3, Haugwitz 3 , Weiden 3 gyalog zászlóaljjakkal, a 7. és 8. sz. gyalog üteggel; tovább Horváth vezérőrnagy lovas dandáréval, 8 század föb. Károly dzsdásokkal ,6 század bajor király dragonyosokkal, és a 3. számú lovas"üteggel. Összesen mintegy 30,000 ember, 6000 lóval. — Salvandy gróf küldetése Frohsdorf-ba kívánt sükerrel járt. Mint hallatszik, a két száműzött franczia kir. család között tervezett egyezkedés már aláíratott. Orleans herczegné Ebenzheier-hbz tegnapelőtt érkezett Frohsdorf-Ъа, ki szinte beleegyezett. A mennyit ezen egyezkedésről hallani, az orleansi herczeg Francziaország törvényszerű királyának elismertetik, de kötelezve van a párisi grófot fia helyett fogadni, minthogy neki örököse nincsen. Az ausztriai, és szárd kabinetek között az egyházi ügyekre nézve már történt levelezés. Szardínia azt felelte volna, hogy a benső viszonyok által parancsolt szükségesség eljárását igazolhatja, de van remény, miszerint az összeütközésnek kielégítő vége vettethetik. Menjetek ! takarodjatok!... Azt mondják, irtóztok a világosságtól. Égve hagyom gyertyámat egész éjjel, hogy ne kínozzatok. Hiában! hiában ! Fel sem veszitek, hogy a gyertya lobog, rá sem hallgattok azon emberek zsibongására, kik mellettem lármáznak, s reggelig szemöket nem hunyják be. Előrohantok titkos barlangjaitokból, vérszomjasan seregestül jöttök. Mintha meg volna parancsolva, hogy engem üldözzetek, marjatok s messze riasszátok pilláimtól a pihentető álmot. A garasos faggyúgyertya hosszú hamvat eresztett. Néhanéha csípte el két ujjával egy hivatalos férfi. Mert koppantónak híre sem volt a szobában. Egy bözalkotmány nyújtózott nagy lomhán a fal mellett. Másutt divánnak nevezik. Itt karszék, ágy, ruhatartó, és poloskafészek helyét állotta. Szomorún vetettem rá szemeimet. Szerettem volna ráheveredni. De már akkor más hempergett rajta. — Ugyan, nem engedné ön át azt a bivaltól született pamlagot? Kérdem heverő czimborámat, midőn a hosszú sétát és ácsorgást egészen eluntam. — Hehe ! az volna furcsa , hogy a rab foglalná el az inspectiós tiszt nyoszolását! Ezzel a fal felé fordult. — Nem akarom elfoglalni, hanem szeretnék lefeküdni. — Tessék, tessék ! Akár a földön, akár a széken... Mégis jobb lesz összetenni ezt a három széket, azt az üres puttont a feje alá nyomhatja s úgy elalszik rajta mint az aludttej.... Ezt egy vörös ember mondta, kinek szavai olly erős borillatuak voltak, hogy egy pohár vizet képes lett volna velek hozrá disputáink Lemondtam a reményről, hogy ez éjjel csak egy perczet is nyugodhassam. Azonban az álmatlanság addig küzdött velem , mig végre megtörte erőmet. Ledőltem a három székre a mint ajánltatott. Szemem önkénytelen lezáródott. Alig érkeztem meghallani azt is, hogy az óra kettőt üt éjfél után. Iszonyú érzések, iszonyú álmok!! Öltönyömnek minden fonalszála egy egy kígyóvá változott, melly falánkját mélyen mártogatta testembe. Véremet szívta, lelkemet gyötrölte. Álmomnak apró részleteit nem tudom. Annyit tudok, hogy kétszer lehömpörödtem a székről s ingemet összetéptem a nagy háborgatás és csipkedés miatt. Összekuszált rendetlen alakok, félelem, remény szövődtek álmaimba. Sürü bokros erdőségben bolyongtam. Sehogy sem tudtam kivezető útra találni. .. Itt amott látszott egy egy nyílás, s ha ráléptem összefutott előttem a bozót s többé sem előre sem hátra nem valók képes mozogni. Néha óriási tölgyek düledeztek elömbe. Legerősebb lakói az erdőségnek. Egy láthatlan erő döntögető ki tövükből. Olly helyzetben jelent meg nekem Bobodey Franciska. Ha megborzadtam e szép teremtéstől akkor, midőn ünnepi köntösében, emberi alakban kopogtatott be hozzám, százszor jobban megirtóztam e másodszori találkozáson. Egy bokor tövéből ugrott örömbe saját mineműségében. Még csak fügefalevelekről sem gondoskodott. Szemei piroslottak mint a bakator. Haja szétszórtan libegett lobogott. De nem is haj volt az, hanem olly valami, mint a gyönge kukoricatakaró selyme. Minden bevezetés nélkül nyakamba szökött. Csókolt, harapott, tépett. Azután egy szalmakötéllel magához kötözött kegyetlenül. Én láttam hogy valóságos szalmakötél, de ő azt mondta arany láncz. Izzadtam az iszonyú kínlódás miatt. Ilyenkor mondják, hogy boszorkány szállja meg ez embert... Szerencsémre egy undok állat fölcsipett mély elragadtatásomból , egy széket kirúgtam magam alól s Bobodey Franciska eltűnt előlem az éji homályban. Később ismét elszenderültem.... Újra elkezdték körültem bűvös játékukat az álom szellemei. . . . Régen meghalt nagyapámat láttam lóháton. Kezében irtózatos buzogány... utána tömérdek nép, egy egész tábor, egész Borsod vármegye. Én is köztük voltam. Nagy verekedést indítottunk. Szinte csürkig gázoltak lovaink az embervérben. Senki sem irtózott vértől. Mindenki dühös kaczajjal ölte meg ellenfelét... Az ellenség futni kezdett... Nyomukban voltunk, űztük, kaszaboltuk sem egyszerre lezuhant az égről a nap. Épen élőnkbe esett. Körültünk égni kezdett a levegő ... Ismerőstül szemem láttára sültek meg... Én is éreztem, hogy tagjaimat verdesik az emésztő lángok... S ez élet- és halálküzdelemben pilláim fölpattantak... Szegény nagyapám csont öklével, nagy buzogányával visszaszállt a föld alá deszkát árulni. A fölkelő nap sugarai ablakomra verődtek az átellenben levő ház faláról. Hallottam a kívül ébredező élet zaját. Úgy szerettem volna kirohanni büzhödt szállásomból... s ki nem mellettem. Képzeletem Bicskéjének mondám: suhanj ki az ablakon kedves madaram ! Látogasd meg a hajnali fényben fürdő hegyeket ... mosd meg szárnyaidat a mezők fris harmatában. Repülj kedvesimhez, vig pajtásmhoz s mulattasd titkos énekeddel távozni készülő álmaikat... A fecske elvillant, én bent maradtam. Vége követkesik.