Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)
1850-10-18 / 184. szám
séges tudatlanságnak, vagy nemzetünk elleni keserű gyűlöletnek és irigységnek eredménye. Nekünk szavunk egyikhez sincs ezek közel, és józanul nem is lehet, mert hiszen miért is beszélnénk a született vaknak a szivárvány színeiről, vagy a siketnek a hangok harmóniájáról ? Legkevesebb kedvünk sincs taglalni vagy döntögetni az ollyan vádakat, mellyek ellen századoknak történetei, annyi egyeseknek nemes küzdelmei, s magok az illető tárgyak és eredmények a legegyenesebb czáfolatok. Legczélszerübbnek látszik, az illyszerü megtámadók irányában azon véleménynyel és érzülettel lenni, mint épen ide vonatkozólag Mátyási József volt a „Magyar nyelv iránti vélekedésében“ Pest, 1808. 81.: „jól esik mellesleg — úgymond, — azon örvendeni, hogy csupán a magyarul teljességgel nem értő idegenek irigységből, és a magunk tanulni nem akaró karcsai tudatlanságból, rágalmazzák miveletlenséggel nyelvünket. Mert az elsők, csak színről ábrándozó született vakok, az utolsók pedig lanthoz szamarak lévén, helytelen ráfogásaik, magoknak az őket ösmerők előtt csufjokra, nekünk pedig ösztöneinkre válnak, stb. stb.“ Miután azonban, vannak közöttünk is olly kicsinyhitüek, kik minden megtámadtatást tüstint meggyőzetésnek vesznek, s kivált a legközelebb múltak után, nyelvünk s nemzetiségünk felöli kétségbeeséshez olly közel állanak; s miután végezetre nem egy felsőbb iskolában szenvedett nyelvünk az újabb időkben tetemes hátrataszíttatást, s talán épen amollyan balvélemény következtében , most, midőn kedvem és akaratom jött, a tisztelt szerkesztőség nagy becsü engedelmével, időnkint némelly töredékeszméket közleni e lapok hasábjain a magyar nyelv ügyében, — szinte lehetetlen vala, nyelvünk felöli ama balitéletet hallgatással elmellőznöm. Ha nagy buzgalma Horváth Istvánunk életben volna, bizonyosan egy egész könyvvel lépne fel ez ügyben nyelvünk védelmére, miként egykor Schwwartner ellenében tévé, ki nehány szóban Nagy Lajos és Hunyadi Mátyás királyainknak nemzeti nyelvünk iránti részvétlenségét állítani merészli. Ő túlzó hazafiúi buzgalmában, bizonyosan felélesztené amaz egykori véleményét, miszerint az egyptomi pyramisok magyar nemzeti művek, s a cynica philosophia kun vagy magyar nemzeti bölcselet volt; sőt még az első ember is a paradicsomban nyelvünkön beszélt, s hogyha majd végre eljö ama boldog idő, mellyben az egész emberi nemzet egy nyelven beszélend, ezen egyetemes nyelv más nem lehet, mint a magyar, a mint ezt különben egy újabb nyelvtudósunk is állítani merészli. Azonban nekünk, a tudományos vizsgálódás mezején, sohasem szabad elfelejtkezni a kritikáról, melly adatokat szintúgy, mint véleményeket, szigorúan és önzéstelenül megbíráljon elébb, mintsem azokat közrebocsátanék, melly nélkül mindennemű haladás csak vakon tévedezés; soha sem szabad a nemzeti dicsőség vagy hiúság költői pegasusára ülnünk, habár a vizsgálódás fonala, kietlen és nehéz utakra vinné is különben lépteinket. R. I. London , oct. 9-én. Mi a londoni életet és politikát illeti, olly parlagon hever minden, a dolgok folyama olly rendesen és rendszeresen siet czéljára, mint a slezvig-holsteiniak bukása, az újságírók csaknem kétségbeesnek. — A királyné Balmardban és mindenütt igen jól érzi magát kedves alattvalóinak hódolatai közt. A miniszterek falusi kastélyaikba vonultak, s szinte nagyban fogadják jobbágyaiknak hódolatait. — A parliamenti tagok nagy része szinte távol van, faluznak, s űzik nagyban a bak- és szarvasvadászatot. — A fényes aristocraták is megunták az angol gőzt, s költik pazaron a continensen fényes fontjaikat. — — Mennyi csalódás — a királyné azt hiszi, hogy az izlandi arczok mindig olly mosolygók, millyenek a diszhintó körül tolonganak: üdvözlendők, látandók, a valóban kedves, és népének boldogságát szivén hordozó királynét! — a vadászok azt hiszik, hogy ha családi köreikben a puskaport mind ellődözik, nem marad egy lövetnyi sem, a jövő parliament baklövéseire, és az utazók, ■ ezek járják még csak meg igazán, tiszta jég után sóvárognak, s a continensre sietnek, pedig itt sem ragyog mindig a nap,i fellegek is itt borongnak, s tán épen most sűrűbben, mint egyébkor! Cobden, Bright, Hume, Walmesley a nagy agitátorok szinte ■ visszavonultak a színtérről, csak a chartisták, e tüzes barátai az általános szavazásnak, és kiengesztelhetlen ellenei minden parókának, akik a mesterséget szakadatlan il: meetingeket tartanak, s izgatják jelenleg a nép alsóbb rétegeit, a munká-sokat. A műipar olly tevékenységet fejt ki, mint eddigelé tán so- s ha. A százezernyi szövőszék Glasgowban a milliónyi orsó , Manchesterben, s a megszámlálhatlan kalapács Shhepfeldben olly zúgást tesznek, mintha a világot akarnák összeszőni, vagy üllőiken simára kalapálni. A munkaidő félórával meghosszabbíttatott, s a gyárak és műhelyek még sem győznek eleget előteremteni, mintha az összes világ minden népei, angol védőegyleti tagokká szegődtek volna. Glasgowban nagyszerű meeting tartatott a rabszolgakereskedés ellen, a philanthropicus szónokok szivrázólag festék ez embertelen kereskedés gyalázatát, de meg van mindennek a maga tulajdon oka és gyenge oldala.-------A keletindiai coloniák, a rabszolgakereskedés megszüntetése után, egyáltalában nem bírják ki a versenyt Gubával és Brazíliával, hol a feketéket még javában korbácsolják, s keserítik élöket, hogy az európai fejér rabszolgák és tulajdonosaik édes kávét ihassanak. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. LVI . Bécs, oct. 15. Mióta a belügyminiszter útjából visszaérkezett, a múlt hetekben fölmerült különféle hírek egy kevéssé háttérbe szorultak , de még mindig nem történt határozottabb lépés, melly szerint biztosan lehetne mondani, melly ponton állunk. Senki sem kételkedik azon, hogy a császár visszajövetele utáni napok több tárgyra felvilágosítást hozandnak, annyival inkább, minthogy mindenki sürgeti az eldöntést, és egy pártnak sem volna kedves néhány hónapok múlva magát ugyanazon téren találni s talán gyöngébb erővel. Hogy az aristocratia nem hanyag, és Magyarországban épen úgy, mint Csehországban működik bizonyos, és ha azon ténynek, hogy Windischgrützig a telet Tepliczen hajlandó tölteni, nagyobb nyomatékot nem tulajdonítunk is, de mégis egy kissé feltűnő, hogy a legújabb időben több oldalról bizonyosnak mondják, miszerint Teplitz ősszel azon congressusnak folytatását látandja falai közt, melly már 1849-ben ott tartatott. Más részről hallatszik, hogy a nemesség egyik fiatalabb töredéke, több szabadabb szellemű elemeket foglalva magába. Coalitioról gondolkozik, melly szerint a monarchia minden tartománya képviseltetvén, az alkotmánynak központosítási iránya inkább szövetségire változtassék, melly minden országnak nagyobb autonómiai kifejlődést engedjen. E párt vezérének Bécs egyik legszellemdúsabb publicistáját mondják, és tudni akarják, hogy a magyar conservativekkel a legszorosabb egybeköttetésben van. Mellyik pártnak van nagyobb kilátása és általában van-e ? és várjon az utolsó időnek fenyegető jelei által nem képez-e tümöttebb alkotmányi phalanxot, mint eddig; ezek a kérdések mellyek most sokakat foglalkoztatnak, s mellyek megoldását mindegyik máskép várja. Bármennyire is hihetlen, hogy ez ősszel Németországban a béke megzavartassék, mégis Ausztria részéről minden események figyelembe vétetnek, és mi sem mulasztatik el, miszerint a cseh határoknál álló és a vorarlbergi figyelősereg nagy hadtestté kiegészítessék. A cseh sereg, mellybe a szabadságon lévőknek már be kellett rukkolni, 85,000 főből áll, és 140 álgyuból, a vorarlbergi épen most kapott volna 25,000 fő- és 50 álgyuból álló segédsereget. De e készületek daczára senki , sem gondol háborúra, és a salonokban Manteuffel miniszter , mondata köröztetik, ki az Ausztria és Poroszország közti , háborút japáni párbajnak nevezte, hol mindkét fél testét felú hasítja. Az esküdtszéki bírók névsorozata elkészíttetett és az első 3 esküdtszék november hó folytán fog megnyittatni. Jól esik látni, hogy a reformok legalább ez után haladnak, s ha a törek-vés szemléltetik, mellyel az alkotmány ígéretei egymásután valósíttatnak. A nyilvános törvénykezési eljárás mélyen hatott népünkre, és a nyilvános törvényszékek irányában tanúsított részvét világosan mutatkozik; látszik tehát, miszerint a törvényes szabadság értelmét csak fel kell ébreszteni, hogy létezzék. Hogy a császár ez évben Magyarországba utazzék, arról szó sincs többé. Ellenben mondják, hogy a kereskedelmi és igaz■ ságügyi miniszter Magyarországot meglátogatni szándékozik. • Hogy egy külön bizottmány fog egybelépni a Magyarország■ ban építendő s szabályozandó utakra nézve, hihetőleg tudni fogják önök. Amit eddig e tárgyban dolgoztak, úgy látszik ■ meg nem egyez a kereskedelmi miniszter nagyszerű terveivel. Debreczen, oct. 13. Lássuk törvényszékünknek a polgári ügyek körüli teendőit. A segédbiró előtt fölvett perben ő maga egyedül működik. Ö teszi a tanúhallgatást, s azokat a kihallgatáskor rendesen nyomban meghitelteti, ö ítél, és ö, a vizsgáló és ítélő, egyszersmind végrehajtó bíró is. Ezen alkalmazása az új rendszernek még a táblabirói korból ismeretes szolgabirói intézménynél is sokkal roszabb, mert a szolgabiró mellett rendesen esküdt is volt, s a szem mégis csak többet látott, mint kettő! — A segédbiró ezen itt előszámlált teendőin kívül még a felsőbb törvényszékek ítéleteinek is végrehajtója; sürgetős ügyekben, mind a főbíró, mind a megyei törvényszék által rendelt biztosítási és kielégítési végrehajtásnak egyedüli gépszerü mindenesete mellett még vásári biró is. De ez nem elég. Ő még a haldoklók végrendeletének kivételével — melly különös halaszthatlan teendőinek egyike — is megbizatik; majd a járás távolabb első helyeire gyakran rögtöni intézkedés végett akkor küldethetik ki épen, midőn a peres felek lesik szájából az ítéletet, vagy biztosítási, végrehajtási vagy végrendeletkivételi rendeletet kap, melly pedig mind igen sürgetés. — Mi aztán ezen tömérdek teendőkkeli elhalmozásnak eredménye ? Az, hogy az igazságszomjazók húzzák a rövidebbet, és ezen rendszer által kitűzött elv, t. i. a gyorsaság és költségkímélés elve csak úgy lép életbe, mint ezelőtt, vagy néha csupán elv marad az! — A végrehajtásra szintolly nehezen és későn kerül a dolog, mint ezelőtt . Tehát csak a szép elv van kimondva , hanem az csak írott malaszt marad mindaddig, mig, kivált a népesebb helyeken, a járásbíróságok személyzete nem szaporíttatik. Hát az úgynevezett igtató? Erről elég annyit mondani, hogy ez egy személyben igtató, jegyző, pertárnok, levéltárnok , kiadó, és a kincstári díjak kezelője! A telek könyvvivő 2. írnokkal! És pedig a régibb időkből is pontos combinatiot kell tennie, hogy csak valamennyire is hű osztályozást tehessen. Egy véletlen eset kell csak, mellyben igaztalan bizonyítványt adjon valakinek a zavarban levő birtokviszonyok közt, és becsülete vagyonával együtt oda van! A járásbíróságoknál még az a felötlő, hogy a dijak némelly helyen a váltótörvénykönyv szerint, másutt a régi szokás alapján, ismét másutt épen semmi részben sem vétetnek. Itt már sem a centralisatio eszméjének kivitelét, sem az egyenlőséget nem látván: legjobbnak tartanám, ha a miniszteri biztos urak ollykor meglepnék a járásbírákat, vagy általános utasítást bocsátanának ki a kormánylap , illetőleg a váltótörvény folytán, de éjszakát“ akart kívánni, ha az ágy meglett volna számára vetve s azonfelül még egy fontos kérése nem lenne a nemzetes asszonyhoz, melly abban állott, hogy szokása szerint borzsufát reggelizhessen. Pospes úr, a mérsékleti egyesület tagja volt, azért itta a bort is főve, egyébb szeszes italokkal pedig csak kivételképen élt, ki is vette a maga részét, ha valahol illyesmihez jutott. Mártha néni felettébb örült a „nemzetes asszony“ megszólításnak , mellyet életében csak két ember mondott még neki, egy szép bogárszemü béres, ki özvegykorában megkérette, hanem aztán összezörrentek és hátat fordítottak egymásnak; meg az angyalfalvi orgonahúzó, ki a tütüt szerette; most pedig Pospes orvos-tanár úrtól kell azon kedves megkülönböztetést hallania , ki ugyan , az orgonahúzáshoz nem értett, de nem is flótázott. Ha az ember, még illyen késő vénségében sem szabadul meg a hiúságtól, jele annak, hogy feles benne az életerő, épen úgy mint Pospes urban feles volt a nyegleség. Vala pedig az urasági ház elején egy fészer forma épület, mellynek két deszkatáblás ablakát, ember emlékezete óta nem igen nyitották ki, be is lepte a pókháló, mint a zöld inda , az állóvizet. Igen régi időben, a Liliputok társalgási terme lehetett , midőn az egész házkészségnek még más formája volt, t. i. nem horpadozott ennyire. Fakó, kétféle nyíló ajtajának szárnysarkait, a kuvaszok rágták össze, az újabb korban, midőn szalonnás kamarának használtatott. Későbben borházzá, kendertörő helylyé, raktárrá alakitatott át; de mivel nem volt bele mit rakni, pusztán állott, az ősi bútorok korhadt maradványaiból, tiltul felbóbitázva. Ezen kizsarolás, kefélés és felmálházás az utósó főispáni instellatio alkalmával történt, midőn még minden a boldogult nagyságos mama ízlése szerint ment a háznál. Tiszteletben is tartatott a liliputház fényűzésének ezen végső öröködése, mert a nagyságos kimultával, a terem ,az udvarban , nagy elugatónak hitták) illetetlen hagyatott, mint a császárné hálószobája Gödöllőn; be is lepte a pókháló, por, és pipa-füst, maradványa a boldogabb időknek. E volt a vendégszoba. Egyenetlen barna falán egy pár régi kép, termetnagyság- és kopott aranyzalu rámákban függött. Az egyik még hajadon, alig 16 éves, tojásdad alabástrom homlokkal, mellyről a gesztenyeszin fürtök hátra vannak fésülve , s púderrel behamvazva; a termet kifejlett és teljes, eleven kék szemei a selyem ivek árnyában, mint esteledéskor az ég, midőn rajta a nyughajnali csillag egyedül halad; szelíd , ömlő tekintete, mellynek sugáraitól, arczának hava verőfényt kap, hogy a pir futos rajta , mint a leveles mezőn a délibáb ; ajkai első mosolyra nyílva, mint a kiboruló rózsabimbó ; pihegő mellét gazdag aranycsipkézet folyja körül, melly habos atlasz öltönyének felső nyílásait fedezi; fehér patyolat vállujjai széles fodrokban szorulnak gömbölyű kezecskéihez , mellyek egyikén drága mozaik karpereczet visel; hattyunyakáról háromsoros gyöngyök folynak, egészen a mellközepéig, hol egy pompás mellék két ölelkező angyalaira, kék szalag bokrai, vetnek árnyékot. A kép lebegésben mutatja a fiatal leányt, egy aranyos szárnyú pillangó után, mellyel a kezében levő liliomszállal igyekszik leütni s azon pillanat van a festő által vissza adva, a mint a hajtásban a liliomszál eltörik. A megrettenésnek ama mosolygó kifejezése , melly ártatlan dolgok illanása felett szokott támadni, és soha gond árnyékot az arezon , pillanatnál tovább vissza nem hagy, azon játszi kellem, melly magának a fátyolt keresi, mint leveles bokrát a fülemile; és végre ama szelíd átható öröm , melly a lépe szabadulásán, mintegy a tekintetben elő szökik, mesteri kézzel volt a képen átvive. Különösen kitűnt ez az árnyékozásban és szinvegyitésben. A másik egy körrajz volt, melly a Róma utczáin verekvő Barbarossa Frigyest ábrázolta, a mint oroszlán szivü Henrik segítségére siet. Remeke a másolatoknak, s tisztán kivive. Mind a két kép, becses régiség volt, hanem mivel senki sem viselte gondját, biz egy kissé belepte azt a piszok. Ebből állott a fal ékessége, meg egy ketreczes órából, melly vagy másfél esztendő óta mindig fél-egyet mutat, s ha nem jár, de nem is kityeg-kotyog. Ezenkívül egy pár tábori — egy fénymázos ágy, medvebörös pamlag, fakarszékek, két fiókos asztal, és egy álló tükör, melly előtt nehéz, virágos szőnyeg — darab hevert. Sok viseltes jót és szépet lehetett volna bizott még összeszedni egy pesti házalónak. Megjegyzendő, hogy a szoba kettős boltívén három vassin vonult keresztül, mellyekről nem tudta az ember zsirosak-e inkább vagy rozsdásak. Lehet képzelni hogy már kolbász is lógott azokon a síneken; középen pedig egy olasz fal-féle glkotipány állott, melly hármas szárnyával az összetartó vasak irányában a termet, három apró boudoirera osztotta. Ezek egyikében vettetett ágy, a különösen kedvelt Pospes urnak , ki a nemzetes nagyasszonynak most már kezet is csókol, ha Mártha néni nem huzakodik. — Nagyon is ellátja kend azt a titokust, szólalt meg Zakariás , amint a pitvarból az istálló felé kifordult. — Hát már az is az orrán akad, — felelt az öreg néni. — Nem biza, hanem csak úgy tartom, hogyha orvos, üljön a beteg mellett. — Lelkem adta, hiszen úgy kifáradt, mindig gyalogol, hogy a kocsijuk a szomszéd határban összetört. — Azért jött hát az apostolok lován. Ezalatt Svatopluk lefordult a patkáról. A kandúr pedig oda kuporodott a válla közé és ott dorombolt. Pospes, a cselédszobába viszszament, vagy inkább akart menni, mivel az ajkító, a neki nyújtózkodott laboráns lábai miatt nem nyílt, addig próbálgatta, addig próbálgatta, hogy egyszer az ajtó egész sarkával kiemelkedett, Pospes pedig ajtóstul a szegény patikai aprószeresre dőlt. Bozsemoi, bozse moi — kiáltott ez az istenadta, a felriadt macska pedig úgy belevágta körmeit bal pofájába, hogy a fájdalomtól elbödülve, egész ököllel csapott a reázuhant ajtó fölé, s Pospest úgy fültövön vágta, hogy nem is nyikkant, hanem csak elnyúlt a szoba hideg földjén. Zakariás már künn volt az istállóban, Mártha néni ott szundikált a Tóbiás ágya mellett, s nem hallott semmit a zuhanásból. így történt hogy a két bajvívót, azon helyzetben érte a hajnal, amellyet maguk találtak maguknak. Pospes mikor magához jött és feltápászkodott, a kuvaszok miatt nem mert a fészeres terembe kimenni. Folytatjuk.