Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)

1850-10-10 / 177. szám

1850. első évi folyam. előfizetési föltételek. Budapesten Vidéken házba küldve, postán küldve: Egy hónapra 1 fr.30 kr.p. Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ — „ „ Évnegyedre 4 , 40 . , Félévre . . 8 „ — „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „ Egyes azám— B 4 „ „ Egy­es szám— B 4 B „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez , anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. 177 Csütört., October 10-én. Szerkesztési iroda : Ori­ utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Il­i Jelesek négyhasá­­bos petit-sora 4. pengő krajczárjával szám­itta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő Ein­ich Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Ma­gán­vi­ták háromha­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­­hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve , jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Budapest, octob. 10-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Alexandria, oct. 4. A kereskedelmi miniszter Artin Bey három órával azelőtt, hogy a vicze-király által kiküldött vizsgálati biztos megjelent, Bejrutba szökött. Hűtlenséggel vádoltatik. (Tengeren túli posta.) Bombay, aug. 31. Falkland lord az ügyek vezérletét ujjalag átvette. Napier csak novemberre váratik állomására. Az összeütközések M­­zamban még folyvást tartanak; ezen ország miniszter­­elnöke a kegyelemből kiesett, a keletindiai társaság­nak megtagadott fizetések végett Torrington lord Cey­lonból elbocsátatási kérelmét beküldő Londonba. A be­­naresi lakosok, egy puskapor kigyulás következtében kárpótoltattak. Bombayban a vasúti munkálatok meg­kezdődtek. A bevitel Calcuttába a múlt hóhoz mérve %-el, a kivitel %-el szaporodott. Hamburg, oct. 6. Willisen hivatalos tudósítása sze­rint a süderstapeli főhadiszállásból, az előbbi tudósí­tások valósultak. A friedrichstadti ostrom 4-kén estve volt. Az árgyúzás a fél várost hamuba dönté. A hol­­steiniak vesztesége nevezetes. A visszavonulás Süder­­stapel felé történt. HISZTORIAI JOG­I HISZTORIAI ALAPOK. Az ausztriai birodalom nagy, erős és hatalmas volt az által, hogy országrészeit, hisztoriai sajátságait és ősi intézeteit tisz­telve s fentartva, egyesítette ezeket a birodalmi közösség által egy testté, hatalmas egységes erővé. Ha­bár ezen egység nem is volt a most úgynevezett orga­nikus státusegység, a mellyben azonban, mint látszik, a részeknek nem egy könynyen fog egyéb szerep jutni, mint kizárólag az egészért élni; s mint látszik, mindinkább távo­zunk azon óhajtott czél megvalósulásától, miszerint öszhang­­zásba hozassék az egész birodalomnak egysége az alkotmány­­szerű részek, t. i. a koronaországok önállóságával és szabad fejlődésével, s hogy az alapítandó új erős birodalmi igazgatás egyaránt távol legyen szűkkeblű és az egyes koronaország nemes erőit a kellő működési tér elkorlátolásával lefojtó merev központosítástól; ha­bár tehát a március előtti birodalmi státusegység nem is volt i­lyen organikus egység, de azért legtávolabb volt a csupa personális unió tag kötelékétől; s a magyar koronatartom­á­­nyok, mellyek a birodalom nagy csoportozatában legkülönle­gesebb állást foglaltak el saját alkotmányuk­ és sajátságos jog­rendszerüknél fogva, s egyedül bírtak beltörvényhozási s bel­­igazgatási autonómiával, de azért fiaik legjobb vérével s min­den megkivántató anyagi eszközökkel áldoztak a birodalom oltárán. Nem azon mértékben, (véve a kiterjedést és népes­séget) mellyben a többi tartományok ? Ezen mértékben nem is lettek volna képesek, mert a gazdászati fejlődésnek nem állottak s nem állanak azon fokán. De nem is képességük ará­nyában? Ez természetes következménye azon alkotmányos viszonynak, miszerint az országban új adónem be nem hozat­hatott , vagy a létező nem volt öregbíthető a király és az or­szággyűlés közti öszszeegyezkedés, azaz törvény nélkül, természetes következménye volt e viszonynak akkor, midőn a szerkezeténél s elvénél fogva absolut birodalmi kormány ellentétben a Magyarországon uralkodó alkotmányos elvvel, mintegy szükségesképen volt oda utalva, hogy ezen alkot­mányos elvnek minél korlátoltabb fejlődést engedjen, melly úgy is hatalmas élesztőül s ingerlő például szolgált a biroda­lomnak alkotmányos szabadságért sóvárgó többi tartományai előtt. Ez volt a magyar­ korona-tartományoknak hisztériai állása a birodalom kebelében. Ezen jogi s tettleges állásuk mellett a birodalom, az egyes részeit m­artius előtt egybefűző kapocs mellett, valóságos egységes állodalom volt, a personalis uniónál sokkal bensőbb és szorosabb közösség által egybetartva , mert im, a régi jogot és a tettleges állást merőben megdöntő 1848-diki tör­vények ném­elly rendelkezéseinek kell­ hozzájárulni, hogy e közösség puszta personális unióvá táguljon. A martius előtti korban sok nemes erő, sikeresebb gyü­­mölcsözésre érdemes, veszett el azon terméketlen öszsze­­koc­czanásokban és folyvást tartó küzdelmekben, m­ellyekben a birodalom absolut s a Lajthán inneni részek alkotmányos kormányelve állott egymással szemben. E természetelleni feszült állásnak a martius 4-diki charta véget vetett, melly az egész birodalom testére kiterjesztette az alkotmányos érvényességet. A martius 4-diki charta nem semmisítette meg Magyaror­szág hisztoriai jogait s állásának hisztoriai alapjait. Mi, hírlapi működésünkkel, a martius 4-diki charta me­zején állunk. E charta, vészes és sürgető körülmények közt kiadva, szerkesztésében nem ölelhetett fel részleteiben minden egyes viszonyt a birodalom és koronaországok közjogi életéből. Maga hagyta nyitva az utat revisiora, kifejtésre. Ezért ha a martius 4-diki charta szükséges czél, mellynek megvalósítására minden polgárnak törekednie kell, még koránt sem azon non plus ultra, mellyen túl nincs pillantás a jöven­dőbe , nincs czél, mellyet kitűzni lehessen; csak hogy egy illy czélnak avval lényeges ellentétben természetesen nem lehet állnia. Több lényeges kérdést, — egyes koronaországokra nézve nemcsak fontos, de valóságos életkérdéseket — nyitva ha­gyott. Előttünk természetesen legfontosabb Magyarország jövendő koronaországi alkotmányának kérdése, melly eddigelé nem nyert megoldást. Ismételjük, a mártius 4-diki charta nem semmisítette meg Magyarország hisztériái jogait, s állásának a birodalom kebe­lében hisztériai alapjait. Csupáncsak ezeket egybehangzásba kell hozni a birodalmi alkotmány mellőzhetetlen igényeivel. Lehetetlen, hogy azon szellem , melly Magyarországnak életelve, megtagadja magát; minél szabadabban fog az uj vi­szonyok közt is működhetni, annál szebben fog fejlődni, mi­nél inkább fog korlátoltatni, vagy minél inkább fogna épen elfojtatni, annál szerencsétlenebbek, belsejökben megszag­­gatottabbak leendőek azok, kik nem lehetnek azok, miknek lenniök kellene, s nem válhatnak azokká, mikké őket átala­­kítni akarnák. Úgy hiszszük, ez azon jóérzés és szempont, mellyet min­denki érez, mindenki említ, s melly néha a nyilatkozók lel­két annyira elfogja, hogy bajosan tudják felfogni a birodalmi alkotmány öszszeegyeztethetését Magyarország hisztoriai jo­gainak s állásának hisztoriai alapjaival. Miután a birodalomnak, mint egésznek, alkotmányi kér­dése a martius 4-diki charta által meg van oldva , nincs kér­dés , melly lényegesebb és behatóbb összekötettésben állana a birodalom egész jövendőbeli állandó virágzásával mint ez. A dolog fontos és kényes természete daczára megkisérten­­dünk megoldhatása körül, miután nyílt kérdés forog fen, kife­jezni némelly eszméket, elfogulatlanul azon meggyökerezett s a lélekben önként s észrevétlenül most is ható, bár tisztes előitéleteiröl azon kiváltságos osztálynak, melly Magyarorszá­gon politikailag és anyagilag legtöbbet vesztett; de elfogulat­lanul azon kedvezőtlen benyomásoktól is, mellyekkel Magyar­­ország legközelebbi múltja elfátyolozhatja azoknak szabad íté­letét , kik hivatásuknál fogva a birodalom egysége­s hatalma fölött kiválólag őrködnek. London , sept. 30. 1850.­­/Barátim! fényes esti társaságba vezetem önöket, de mi­előtt belépnénk, meg kell jegyeznem, hogy Angolhonban, különösen Londonban, hol a magasabb társalgási körök, csak hasonszőrű embereknek nyitvák, a magyarok irányában je­lenleg példás kivételt tapasztalhatni. A gazdag angol, szívesen fogadja a magyart, ha­bár sze­gény is , azért, mivel magyar, örömmel mutatja be vendé­geinek , s a vendégek, őszinte rokonszenvvel nyújtják kezei­ket : sajnálják, ha hivatalban van; sajnálják, ha hivatalban nincs­! Fáj lelkem, hogy ennyire sajnálatra méltók va­gyunk , megvallom, inkább óhajtnám, a sárga irigységet ma­gam körül látni. Az említett estvelin, jelen volt néhány előkelő, szopott ar­­cza, mint az alföldön mondanák, asszonyias kinézésű férfiú, de annál több és szebb hölgy. Thea, kávé, zongora, hárfa, ének, kiszabott udvarias társalgás képezik felváltva a mulat­ságot ----.Az idő eljárt, már búcsúzó szépségeken töröm fejemet­, midőn a mosolygó arczokat hirtelen elkomolyodni látom------: néma csend, a férfiak egyike, a szent bibliát veszi kezébe, olvassa Dániel próféta egyik titokteli jóslatát, s nagy ügyességgel kihozza belőle, hogy hosszú küzdelmek után, el­végre is a szabadság napja fog sütni az égen, s fel­­elevenitendi a haldokló népeket, s boldogitandja az élőket! A PESTI NAPLÓ MÉTÁRA. KÉNYTELEN MULATSÁG. (Humoresk). BÁTOR MIKLÓSTÓL. Folytatás. . . . Lám ! megmondtam Angyal Bandi! Népdal. És nekem nincs most kedvem a csillagokat nézni. Nézem azon érdekes férfiút, ki szolgálatban született, szolgálatban nőtt fel és szolgálatban fog meghalni. Vagy­is a hajdani Kis Tükör szavai szerint: árva fuisti Petre! árva eris et in Arva morieris! Ez azon érdekes drabant, ki most engemet szolgál, azaz ebédemet és vacsorámat helyembe hozza. A többiek Bregyónak szólították. Én is megadtam neki e nevet a mint illett... Bregyónak borotvált nagy szöszke képe volt. Orra alatt, mint két tapintószál, két vékony czérnabajusz nyúlt el, mellynek minden reggelre egy garasára fekete kulimáz du­kált. Hanem aztán állott is az a bajusz, mint a Sión hegye. Egész légmérője volt az Bregyó kedélyének. A mint Bregyó a küszöbön átbotorkázott, mindjárt láttam, hogy nem úgy jött elő, a mint eltávozott. Bajszának egyik fele még úgy volt a mint reggel kipödö­retté, hanem a másik igen szomorú állapotban összevissza gyűrve csüggött alá. Komoran közeledett hozzám. Hol jobbra, hol balra ténfe­redett, mintha mázsányi teher lett volna azon ételcsésze, mely­­lyel balkezében lógatott. — Már maga a mint látom megvacsorált, Bregyó ? — Csak egy félmeszely bort megittat­ott a kocsmába , da­dogó alig érthető tótos magyarsággal. — Egy félmeszelyt! csak egy félmeszelyt! illy derék szá­las ember mint maga! — Bízom isten csak félmeszely. Nekem több, ha úgy foly mint víz, nem kell. Mert megvagyok ám mindig talpon, mi­kor szólityak; a becsület nagyobb a félmeszely bornak. E be­széd közben kézzellábbal olly hevesen kezdett ágálni, hogy én folyvást hátráltam előre az ablak felé. Épen a csészét akarta föltenni az asztalra, s mivel ő úgy látta, hogy az asztal sokkal szélesebb most, mint máskor, te­hát csak a székb­e tette, azaz oda, hol az asztal már elvégző­dön, s csak puszta levegő volt. A csésze darabokra szakadt, és az én vacsorám­ ki lett tálalva a sáros padlóra. — Hopp! elkiáltá magát Bregye­r­sztyi matyere! most az urnák­kal megcsinálik. — Már Bregyó még­sem egy félmeszely bort ivott maga; magát most magyarul részegnek hívják. Bregyó neki tüzesedett. Még azt a cserepet is elhajtja ke­zéből, mit már fölszedett. Haragos szemmel nézett rám. — Én részeg, én nem részeg! Azt nekem senki sem m mond­­ja­. Azért, hogy az edény megesett a Bregyónak nincsen sem­mi baj. Én megállok a talpán, mint egy ember, én csak egy félmeszely bort ittak. És Bregyó valóban mód nélkül töreke­dett a talpán megállani. De a feje mindig arra unszolta, hogy ő rá álljon. Mikor épen igy küzdött magával, s azon félmeszely borral, mellyet igazabban két szerének mondhatni, egy biztos érke­zett, ki egyike a szoba lakóinak, s most épen, mint soros ve­lem töltendi az éjét. Bregyó röstelni látszott e véletlen megjelenést. Ismét a cserép fölszedéséhez fogott. — Hát bízom ez esik akárkin, zugye komizarus úr ? — Azt mondom kendnek Bregyó, egyszeribe kitakarodjék, válaszolt a biztos, hivatalos kemény hangon. — Egyszeribe, komizarus uram! Bregyó kitántorgott. Ketten maradtunk. Egy darabig szó nélkül társalogtunk egymással. Azután én leültem, ő pedig fel s alásétált, s öklelő pillantásokat szórt felém. Szólni, beszélni akart igen, de nem mert, vagy átallotta. Végre, neki köhögött, és elkezdte. — Kérem az urat, e szobában nem szabad föltett kalappal mulatnia... Kalapom épen fejemen volt, mivel a szalon, azaz a börtön levegőjét nem akartam volna egy könnyen fejem fáj­dalmával érezni. — Hát küldjenek haza e mulatságból. — Már arról nem szólok, csak a kalapját tegye le. — De mi okból, ki parancsolja? — Látja, hogy én is leteltem. — Értem!... kalapomat félredobtam. Kevés idő múlva a másik biztos is elérkezett. A beszélgetés élénkebb jön közöttünk. Mindketten nyájasabbak lettek irán­tam, hogy a kalapom letettem. Bregyóról kérdezősködtem. S azon meglepő fölfedezésre jutottam, hogy Bregyó két nap óta eszik, iszik és dorbézol az én kontómra azon vendéglőben, honnan nekem ételt hord. Ez lesz aztán a gyönyörű mulatság!.. Most itt vagyok, s ha kimegyek, viszont ide hoznak azon hitelezők, kiknél a nya­kamra kifizethetlen adósságot csináltak örszeim, jóltevőim, a világvárosnak Bregyói.... És Bregyó egy félmeszely bort ivott!

Next