Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)

1850-10-19 / 185. szám

1850­ első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve: Egy hónapra 1 l­ r. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre­­ 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez ; anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fz. 50 kr. , Évnegyedre 4 , 40 . , Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre • 17 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ 185 Ы ! Szombat, October 19-én. Szerkesztési iroda : Dri-utcza, 449 sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen­évnyi alakjában mindennap, délesti órákban. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá- Ьоз petit-sora 4. pengő krajczárjával számitta­­tik. A beigtatási díj elő­re lefizetendő E­ri­­­c­h Gusztáv ur könyvkeres­kedésében. Magánviták háromha­­sábos sora 6. pengő kraj­czárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztő­hivatalában. Budapest, octob. 19-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Trieszt, oct. 15. Az „Europa“ 138 óra alatt érke­zett meg Alexandriából, az egészségi állapot ott leg­megnyugtatóbb. — oct. 16. Londoni váltókeret 11. 51. Ezüst túl­érték: 18. Ankona, oct. 8. Radeczky tábornagy itt a legpom­­pásabban fogadtatott. A város ki volt világítva. Zára, oct. 13. Ilasz pasa exkormányzó m. hó 26án Belgrádira ment, hogy onnan a Dunán Konstantiná­­polyba hajózzék. Omer pasa 29-kén Serajevoba tért vissza. Az újonczozás mindenütt zavar nélkül foly. Két zászlóalj, nagyobb részt magyar menekült, Trebigne és Stolacz-Ъа utasítottak, hogy a cs. ausztriai ügyvivő lakhelyétől eltávolítassanak. A népség panaszkodik az erős és sok requisitio miatt. Berlin, oct. 16. A börzén jobb a hangulat. Bécs 84%. Tegnap utazott el a miniszterelnök Varsóba. London, oct. 14. Cons. 96%. Gabnavásár lanyha. Indigo drágább. Páris, oct. 15. A Moniteur utánnyomja a Consti­­tutionnelböl az állandó bizottmány ellen intézett meg­támadó czikket. Persigny csak rövid ideig marad Ber­linben. A Bulletin de Paris, és a Moniteur du soir a porosz, angol és piemonti szövetségről felvilágosító czikkeket hoz. 5% rente 91 fr. 50 cent. 3% 56 fr. 95 cent. Frankfurt, oct. 14. A nassaui hg egy dessaui hg­­nével, Frigyes hg leányával eljegyeztetett. — oct. 16. 5­0 met. 69, 70. Váltókelet Bécs­re 99%. Koblencz , oct. 14. A Kreuzenachnál állomásozó fi­gyelősereg parancsot kapott tüstint a wetzlarival egyesülni. Budapest, oct. 19-kén. Sokat írtak már a lapok s a birodalom majdnem minden szegletében megjelent röpiratok a jelen kormánynak merev központosító törekvései ellen. Daczára mindezeknek a kezdet vas következménynyel folytattatik, s minden kiadott minisz­teri rendelet ezen alapon szerkesztetett. Úgy látszik, hogy a kormány legmélyebb meggyőződése, mi­szerint azon elvek, mellyek mellett a kormányzási gyeplát átvette, miilyenek : a birodalmi polgárok egyenlő szabadsága, a nemzetek egyenjogúsága, a teherviselés egyarányú elosz­tása stb. más után életbe nem léptethetők, mint a központosí­tási kormányzat útján. Illy birodalom, minő az osztrák, m­elly annyi különböző népfaj, annyi egymástól gyökeresen szokásilag és természe­­tileg eltérő részekből alakítatik egygyé, olly összetartó köte­léket igényel, mellyet sem az idők hatalma, sem az érdekek különszerüsége ne legyen képes felbontani. A jelen kormány e köteléket a központosításban keresi, és úgy látszik tökéle­sen bízik czélszerűségében, mert különben nem foghatnak meg azon kitartást, mellyel a központosítás ellen gördített aka­dályokkal megküzdött, és folyvást küzd. Mert, meg kell vallani, hogy a centralizatiónak nem csak nálunk, hanem a többi koronaországokban is vannak hatalmas ellenei, és ez ellen­ségek szaporodnak azon népfajokban, mellyek nemzetiségüket inkább féltik, mert már általánossá vált azon hit, hogy a köz­pontosítás a nemzetiséget veszélyezteti. E központosítási ellenszenv csak egy módon enyészhetnék el, ha valaki képes lenne bebizonyítani, miszerint az előre vergődött kormány egyik nemzetiséget sem fogná a másik fölébe emelni, mindegyik nemzetiség kifejlődését nem csak nem gátolandja, sőt minden, hatalmában levő móddal előse­gíti, mert azon meggyőződés, hogy lassan kint a központosítás által majd hozzászokunk nemzetiségünket, mint mellékes dol­got tekinteni, nem bir vonzerővel, s legalább a magyar előtt nem. Az egyéni szabadság védelme, s az anyagi jólét előmozdí­tása nem kis vonzerővel bírnak egy kormányforma meghono­sítására, s csak akkor lehet majd e vagy amaz igazgatási for­mára, mint egyedül czélra vezetőre hivatkozni, ha általa a birodalomban mind azok eléretnek, mellyeket a népek óhaj­tásaik főczéljává tűztek ki. Még mindezek csak a jövő bizonytalanságában tükrözik ma­gukat élőnkbe, még theóriákban a rendszer ellen annyi érvek hozathatnak fel, sőt tán több is mint mellette, ne csodálkoz­zék senki azon mutatkozó ellenszenven, melly ezen eljárás ellen mindenütt nyilatkozik. Már most is helyzetünk jelen állását vesszük tekintetbe, mindenesetre bánat fogja el keblünket dolgaink zilált menete miatt, melly egyrészről a kormány következetességéből, más­részről a pártok e központosítás ellen mutatkozó ellenszenvé­nek szintén következetességéből ered. Mindegyiknek megvan saját hite­s meggyőződése, melly cselekvényénél irányadóul szolgál, csak a haza kénytelen a kettő közt állva tűrni mind azon bajokat és szenvedéseket, mellyeket e súrlódások okoznak. A két vételkedő rész egyikénél van a hatalom , ez cselek­szik , mert szervezni akar, a másik semmit sem tesz, mert a dolgok menete neki nem tetszik, hogy így helyzetünk nem valami fényes, mindenki átláthatja. Nem volna-e jó tán egy kissé engedékenyebbnek lenni a haza javáért ? A PESTI NAPLÓ MÍJTÁRA. LILIPUTI TÓBIÁS DE ERDEM. REGÉNY. VI­dik Fejezet. Liliputi nagyszerű ismeretsége Európa első rangú notabilitásaival. Folytatás.­­) Az orvos-tudor egészen el volt törődve az álmatlanság miatt. Svatopluk pedig erősen fájlalta minden részét, különösen a lapocskáját és csípőit, mellyek a kibukott ajtó závárja­ és vas­sarkai által keményen sértettek. A mint a nap első sugá­­ra, az ólomkarikás ablakon a szobába betévedt, Pospes kilo­­pódzott szép csendesen a fészeres terembe, s bevágta magát a felpárnázott ágyba. — Na itt embereimre akadtam, ezeket meg fogom koppasz­­tani, mielőtt tovább állanék. Annak a fogatlan és hajatlan ba­nyának, hajat és fogakat ígérek növeszteni. Abból a hóbor­tosból meg, Nabukodonozort csinálok, s kicsapom a mezőre. Hanem azzal a kiszolgált huszárral meggyűl a bajom, annyi­val vigyázóbb leszek. A róka szélben működik, hogy a sza­gát meg ne érezzék. S ha végtére kifáradhatlan lenne is a türelemben, és ingatlan a bátorságban: nem foghatnám-e az elefántot egy kis bogárral zavarba hozni, mint az oroszlán, megfutamlik a skorpió előtt.... Itt fel kell szednem magamat, elég volt ebből a csavargó életből. Ilyen gondolatok forogtak Pospes úr agyában, míg nem elszenderült. Tóbiás is kiheverte a molnár ütlegeket és vizbezuhanást úgy a hogy. Felöltözködött az öreg Mártha néni k­ulánkodása­ és kérelmének daczára. A mint pedig értesítve jön vendége ér­') Lásd PESTI NAPLÓ 158. 160. 163. 164. 165. 168. 170. 171. 172. 183. és 184. számát. kezeséről, sietett a fészeres terembe, Európa első rangú vegy­tanárának megtekintésére. Zakariás azalatt több ízben megemlékezett a szalmás üveg­ről. Besurrant a cselédszobába. Mártha nem volt ott, Sva­topluk pedig még egyre nyújtózkodott a patka mellett, néha néha álmos szemeit, kormos öklével dörzsölvén. Zakariás csön­desen kibontotta a patikás málháját, a láda nem volt lakatra vetve, a závár nyelvét kihúzta a reteszből minden lárma és baj nélkül, kicsente a szalmás üveget, jót húzott belőle. Pom­pás szilvorium, gondolta magában, azután elővett a gerendá­ból egy izeres czilindert és szappant. A szalmás üvegből ki­töltötte a jóféle szirmiumi slivoviczát a czilinderbe, szappan­habbal, bekente Svatopluk száját, hogy csak úgy tajtékzott és buborékolt, az üres szalmás üveget pedig mellé fektette a földre. Ekkor lármát csinált, hogy a patikáriussegédben meg­­gyuladt a pálinka. A nagy zajra befutott Mártha néni. — Fogja be kend az orrát, aztán a kis ujját meg szorítsa meg, ezt a nyavalya töri, javasolta az öreg néni. Zakariás, megszorította irgalmatlanul a Svatopluk kisujját, az orrát pedig összefogta az alsó ajakával, hogy ne ordíthas­son. Csak úgy szuszogott, rugkapált az az istenadta. A rán­­galódzásban valahogy kiszabadult a Zakariás körmei közöl, s megeresztette torkának csatornáit, mint a bölömbika. Az iszo­nyú hunyorgásra fölébredt Pospes is, kinek ágyánál Tóbiás, keresztbe tett kezekkel állott, s bámulta nagy vendégét, mint mikor a keleti bölcsek a bethlehemi jászolt bámulták. A mint az orvos-tudor felébredt, nyakába ugrott Tóbiás borzasztó örömrivalgással, hogy Pospesnek a hálóinge kettérepedt, pa­rókája pedig az enthusiásta Tóbiás fogai közé akadt. — A hajam, a hajam! — Nagy Liebig, dicső vegytanár, háromszor nagyobb Ber­­zeliusnál, kit Európa csodál. — Bocsásson, kérem, nem hallja, mint ordít a segédem. Na itt egérfogóba mentem, ezek haramiák. — Még egy puszit, kiáltott Tóbiás, s ezzel úgy esett a Pos­pes ajakának, hogy annak rakott első sor foga, mind a paplanra hullott. — Bocsásson, nem vagyok én Liebig. — Tehát Liebignek a tanítványa, úgy is jó. Nagy ember tanítványának lenni, annyi, mint nagy embernek lenni. Pospes azt gondolta, hogy Svatoplukot nyúzzák, sietve ma­gára húzta kaczabajkáját, ijedtségében azonban minden ruhá­ját fonákul vette, a nadrágát pláne,ujjaspuszlija gyanánt öltötte fel, az ujjaspuszliját pedig, nadrága gyanánt. Azzal kifutott, Tóbiás utána, belefogazván keskeny szárnyába a frakkvágású kaczabajkának, így érkeztek a cselédszobába. Mártijának nyílt meg először a szája. — Itt van ja, ezt itt a nehézség járja. — Én meg azt vélem, hogy az álkörmös gyuladt meg benne, szólt Zakariás. Pospeshez fordulva, tessék csak a szalmásüveg­re nézni ott mellette, nincs abban egy csepp sem. Pospes előbb csak azt gondolta, hogy haramiák közé jutott, hanem most többet gondolt, t. i. hogy Svatopluk megcsalta. A haramiák mellben támadnak meg, a csaló, beköti szemünket, vagy hátulról jön. — Hah dusu___rivalkodott a nyegle, Svatoplukra, s egy oldalrugást akart neki adni csizmája orrával. — De hát segítsünk rajta orvos úr, az istenadtán , hiszen csak az a baj, hogy nagy adagban vette az orvosságot. — A nagy Liebig tanítványának az e utitársa, szólt Tóbiás. — Hát az orvosság is lehet méreg? kérdé Mártha. — Jó lenne talán tejet tölteni a szájába , folytatá Zakariás, én mindig hallottam, hogy a tej, jó óvszer az efféle gyuladá­­sok ellen. Pospes nem akarta magát Zakariás előtt elárulni, bár erő­sen meg volt győződve , hogy ha Svatopluk csakugyan kiürí­tette a szalmásüveget, úgy a menyke üti meg, ha tejet nem öntenek mocskos gyomrába. Az üvegben a legfinomabb szir­­raiumi a szilva-pálinka volt. — Igen, szólt végre , a tej is jó, az álkörmös által oko­zott gyuladások ellen. PARLAGI LEVELEK. XI. El is mentem , vissza is jöttem , s még azóta csak egy lé­pést sem voltam ki a küszöbön, talán meg is érzik még rajtam a várósi szag. Nem is csoda, mert a füstölt hús sem megyen annyi páczon keresztül, mint a­mennyi lébe engem megmár­tottak , ebben az útban; most is bánom, hogy a fele útján vissza nem fordultam. Alig mentem egy etetést, már a harmadik faluban kereket köttettek velünk, azaz, hogy majd nem magunkat kötöttek meg. A­mint a korcsma előtt a hídra térnénk, látom, hogy a sok ember közt, mert épen ott vásár volt, elejbem kerül két zsandár, és csak úgy „se jó nap, se fogadj isten-formán rám kiáltanak, hogy: megállj! Én jó formán magamra sem vettem a szót, mert ha otthon épen minden szére szóra meg nem utaztak is, de azért a kend szóval sem illettek, fenek pedig ugyan senki nem szó­lított. De még az eszem is máshol járt, és jobban mondva, nem is előre hanem hátra járt, mert egész után haza gondol­tam. Annál jobban megértette a kocsisom, mint a féle katona­viselt ember, tíz esztendeig eleget ette a kenyeret, a­hol azt mondják , hogy megállj ! Meg is állt, én meg csak megültem a kocsi hátuljában, mert tulajdonképen azt is gondoltam, hogy talán itt is ollyan a híd, mint nálunk, járjuk szekérrel is, gyalog is, de csak a mellé­két ! Azonban a­mint megállunk, — lovaimat szemügyre ve­szik , — már szinte azt gondoltam, hogy meg akarják venni, nekem pedig nem volt érkezésem lovat adni venni, hát csak oda kiáltok. „Hiában nézik figyelmetek, úgy sem eladó.“ Hanem aligha el nem szóltam magam , mert az egyik akkorát nézett rám, hogy majd hanyatt estem. „Ki kérdezte, eladó-e vagy nem, azt nem te rád bízták“ ki­­áb­a az egyik úgy féloldalról, nem is felém, hanem a lóra te­kingetve. Még mindig azt hittem, hogy bizony nem nekem szól, ha­nem a kocsisomnak, mert azt gondolom, ha már én is te va­gyok, hát akkor a cselédemet hogyan titulálná ? — azért csak újra szóhoz tértem : ,Mondom, hogy nem eladó, aztán meg nem is ezé a kocsisé a ló, a ki hajtja, hanem az enyim, mert én vagyok az ura!‘ „Majd azt más mondja még kié ? — mond az egyik — hol itt ezen a lovon a billeg ?“ ,Hol­é ? — mondom én — hát... sehol, meg nem is lesz, mig az én ablakomat eszi, mert meg nem fotózom a lovat senki drága jó kedvéért.„ „Lopott ló“ kiáltanak mind a ketten, faluházra mindenestül együtt.“ ,No, még csak az kell, hogy a magamét is úgy lopassák ve- i lem , a mit a magam lova vetett, s mondám én is m­egmér­­gedve.‘ „Hol az írás ?“ kérdezkedének aztán.

Next