Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)

1850-11-22 / 213. szám

prókátort, a­ki aztán nagynehezen talál kerékvágást,­­ ha­nem azért meglesz a sok látásfutás, és a pénzpazarlás, meg időfecsérlés; azonkívül pedig száz más ember vérszemet kap, és a­mint a falun mondják , annyit csak megtesznek, hogy jó lesz megpróbálni! Már csak azért is jó volt ezt a dolgot nyomtatásba tenni, hogy több ember olvassa, és a kihez legjobban tartozik, oko­sodik is rajta, most hány ollyan tisztviselő van — a mint mon­dám — a kinek hisz megvan ugyan az ő titulája , de ha élejbe tennének egy árkus papirost, hogy írja rá azt, a mit egyet­­mást tud , — lelkemiese mondom , az a szép papiros aligha üresen nem maradna. Hanem, ha már eddig nem tett, lásson ezután majd ahhoz a leczkéhez, bizony elhiheti egyik másik tekintetes uram, hogy biz sem ő, sem mi nem vallanék kárát. Ezt is megmondtam ! PARRAG, Bécs, nov. Ifj. CIO) Míg a porosz és helybeli lapok a béke lehetőségéről beszélnek, s a berlini kormány követeléseit mérlegelik , addig a porosz készül és fegyverzi magát szakadatlanul. A bécsi ka­binet, 15-dikei jegyzéke szerint késznek nyilatkozik a had­készületek megszüntetésére, ha a porosz is felhagyana készü­leteivel ; de mig e felett folynak az értekezések , addig a táp­­utakra vonult porosz hadsereg egyre szaporittatik s Rasszel őrsége 2000 emberrel erősittetett meg. - - Ez erőkifejtések végczéljául a porosz miniszteri lapok a népnek olly eredményt ígértek, melly a nép áldozatának s a porosz nemzet becsüle­tének megfeleljen; és mi kétkedünk a felett, hogy a hadsereg és a porosz nép, a miniszteri jegyzékek s a szabad conferen­­tiák iránti megállapodást — ígért eredményül tekintsék. Azonban elmélkedésünkkel felhagyunk. Mi ez értekezletek­ből származható bármi eredményben sem találjuk fel az előz­mények kármentesítését, s ismételve állítjuk, miként e moz­galmakban mi többet tudunk látni, mint egyedül puszta de­monstrate. De miután nemtörténetet írunk , ez események bírálata nem lehet hivatásunk. A minisztertanács komoly feladata és terhes elfoglaltatása mellett is, mint biztos kútfőből tudjuk, hazánk alkotmányi szervezetének végmegállapítása felett is tanácskozik, s ez nem­sokára meg fog jelenni. Azon elv, mellyet a nemzetiségek kép­viseletére nézve a gallicziai statútumban felállítva találunk , hazánkra nézve is álland, de meglehet, némi módosítással. Erdélyben azonban, hol a népiségek olly élesen különözték el, ezen elv teljesen életbelépend. A népiségek szerinti kerületi gyűlések, mint nemcsak a gal­licziai szervezetből láthatjuk, hanem, mint e felől értesülni is alkalmunk lehetett, nem birondnak a törvényhozási institutiók természetével, hanem, mint legfőbb municipiumok az egyes népiségek vágyainak orgánumai leendnek. Törvényt csak a birodalmi gyűlés hozhat, m­ellynek belszerkezetében kell fel­találnunk az alkotmányos elv s a kifejtés biztosítékait. Az egyes koronaországoknak adandott országgyűlések, a természetes szétvonás következményeinél fogva, a kormányzás nehézsé­gét, a dissolutiót s az absolutismusra törekvő pártnak törvény­­hozás nélküli kormányzatot óhajtó programmja igazoltatását vonná maga után. Ez állapot azonban ismét a forradalomra kényszerítvén a népeket, e circulus vitiosusbóli kimenekü­lésre vezető módul, a békés kifejlést elősegítő öszpontosítás mutattatik fel azon politikusok által, kik a foederatioban a for­radalom magvát akarják látni. Nekünk e nézethez itt szavunk már azért sincs, mert a me­rev központosításról ön lapja kimerítő czikkeket közölt. A helybeli lapok, kevés kivételével, tegnap 100 pft bünte­tésben marasztaltattak el azon közleményeikért, m­ellyekben az átvonuló haderőről tettek említést. Míg tehát helybeli lap­jaink ezentúl a hadi készületekről hallgatni kényteleníttetnek , a külföldi lapok bécsi levelezői kényelmesen tudósítandják lapjainkat mind e felől. A lefelsőbb fölebbviteli, és semmiteszek magyar osztályának elnökévé, hir szerint Zár­ka János úr, neveztetett volna. A perlekedő felekre nézve nem tartjuk érdektelennek meg­jegyezni, miként a váltófeltörvényszéktől fölebbezett csőd­­igény és egyéb váltó­kereseti perek, miután a legfelsőbb tör­vényszék e perekre nézve még szabályokat nem bír, ad acta tétettek. E perek tárgyalására nézve egy külön osztály fog alakíttatni. LEVELEK A BIRODALMI SZÉKVÁROSBÓL. LXX. , Bécs, nov. 20. Omer basa török hadvezér részéről köz­­lött jelentés szerint a török császár megmér­gezt­etett... Ha e hir való, a függöny felgördült, s első hajborzasztó jelenetét lát­juk azon nagyszerű drámának, vagy tán helyesebben szomo­rújátéknak, mellynek színhelye Europa keleti része leend , s mellyre e lapok olvasóit már néhány hét előtt figyelmez­tettük. A fentebbi két sor az, mit amaz eseményről eddig megtudtunk , s legyen szabad ennek fontosságát egykét szóval érintenem. Abdul Meshhid, a török szultán , élte virágszakában , felvilágosodott s felvilágositni akaró fej­delem , — ha oldala mellett Rescind minisztériuma állott, mert őszinte barátja a haladásnak s korszerű törekvéseire nézve nevezetesen Angliában hatalmas gyámollal bírt. A török kormány azon meggyőződésből indult ki, hogy Törökországot egyedül a korszellemmeli haladás mentheti meg a lassankénti elmállástól, átlátta, hogy Európa földén ázsiai vadság s tétlenség sohse fogna tenyészhetni s az Ozmán hírod., mellynek felbomlá­sát évek óta hirdeti némelly túl bölcs politikus, csakugyan ifjúti erővel látszott virágzásának indulni. De ott sem hiányzott a csö­könyösen conserváló párt, melly az előmenetellel sehogy sem tu­dott megbarátkozni, s e tekintetben karöltve járt Törökország Áal-elleneivel, kik szinte nem igen örültek rajta, hogy az enyészet várva várt órája nem akart megjelenni, sőt mindennap nagyobb távolba vonult. E törekvésekben kereshetni a bolgár és bos­­nyák lázadások főokait, — a nép, tán nem egészen önkén­tesen, szegült ellene fegyveres kézzel a behozatandó újítások­­nak. A törvényes kormány győzött, s az újítások behoza­­talához fogott, s e perezben a szultán megmérgeztetett. Nem ismerjük a m­egetetési kísérlet eredményét, de bár minő le­gyen is az, más, mint igen szomorú nem lehet. Ha a szultán felgyógyul, nemcsak testi ereje meg lesz gyengítve, hanem szellemi rugékonysága is odavan, s alig remélhetni, hogy ezentúl elég lelki ereje leend, az eddigi úton megmaradni, ha­bár életébe nem kerülne is. Ha pedig csakugyan halálos volt e csapás, a pártdüh s az interregnum minden zordonságaira kell elkészülnünk, mellyeknél ha a régi török párt nyerne, e nye­reség, aligha egyszersmind a szabadság és felvilágosodásnak is nyereségére válnék. Az európai politikában ez esemény legalább pillanatjailag lényeges változtatást fog okozni, s a nagy­hatalmak — nevezetesen Angol- és Oroszhon figyelme melly eddig Közép-Európa felé irányult, azonnal csaknem kizá­rólagosan kelet felé fog fordulni, mi közvetve reánk nézve sem maradhat befolyás nélkül. Ha tegnapi levelemben Kossuth megmenekülése valóságán kételkedtem, e kétkedést ma még határozottabban kell kije­lentenem. Kezünk közt vannak i. h. 18-kán kelt trieszti leve­lek, mellyek ama szökésről még mit sem tudnak, és mint hi­teles kútfőből hallom, a kormányhoz jutott legújabb sürgö­nyök róla szinte említést nem tesznek. A ma érkezett „Indépendance beige“ egyik bécsi levelező­jétől azon közlést hozza, hogy az idevonuló horvátok Mürz­zuschlag helységben a lakosoktól élelemszereket s más holmit erővel szedtek el, hogy a császár Ő Felsége ennek megtudá­­sára azonnal magához hivatta a bánt, s megparancsolá, miként a horvátok Jüstint hagyják el a fővárost, és Csehországba kül­dessenek, hol illy viselet ellen czélszerű intézkedések fognak tétezni. — Eközlésre meg kell jegyeznünk, hogy mi, kik kö­zelebb v­agyunk a nevezett helységhez, mint ama brüsszeli lap, ez eseményről mit sem hallottunk. Vasból, nov. 11. Múlt havi kurtára font levelünkben, a szürethezi készület­ről tettünk említést; most tudatjuk önökkel, miszerint az ér­dekeltem szüret nálunk is végbement. Mennyiségre nézve illy mostoha szüretünk rég nem volt, de e parányi termésünk minőségével sem igen lehet kérkedni. Hol 40—60 akó szokott teremni, sok helyütt alig szűrhetének 4—6 akót; de több helyen csak böngészőt tartatott, szűrésről álmodni sem mer­hetvén. Más időkben általános vigalmak közt végződött ez él­vezetdús iparunk ; mi tagadás benne, ez alkalommal kivéte­les állásunkhoz illőleg, minden kedv és szüreti zaj nélkül jön befejezve. De különben is ollyak az emberek, mintha csak ki volná­nak cserélve. A néhai magyar szívesség s barátság, ez elvi­­tázhatlan jellemvonásunk, nagyrészt száműzve, vagy legfö­­lebb alig szembetűnő kis körökre szorítkozik. Hivatalnokainkra a m.­hó áldásosan végződött, vagyis: rég kiérdemlett díjaikban részesültek. Sokak reményének ugyan nem felelt meg, de leverőleg sem hatott reájuk, mert ollykén értesültek, hogy az ez évi fizetés csak ideiglenes; ennélfogva az illetékes, rendes fizetést még csak jövőben hazaadják. Megyei törvényszéki ülnökeink, minden különbség nélkül, 1,200 pf. évi járandóságnak a lefolyt szolgálati időhöz aránylagosan kiszabott részletével dijaztattak.­­ A teherviselők számával a közjöve­delmi források is, az eddigelé ismeretlen adónemekkel, megsza­porodván: igen jól esik tapasztalnunk a kormánynak abbeli in­tézményét, miként az állam hivatalnokait illően kívánja fizetni. Ezen elvet minden jólelkű honpolgárnak nem lehet nem tisz­telnie. Kívánatos azonban , hogy minden néven nevezhető köz­hivatalnok mielőbb érezhesse amaz áldásos törekvés fényol­dalát. Mert elhallgatva bár ezúttal az annyira szükségesnek is­mert népnevelők aggályos helyzetét, segélyért kiáltó nyomo­rúságát , nem lehet meg nem említeiük a megyei orvosokat és mérnököket, kik a múlt korból öröklött igen mérsékelt fizetésük javítását, két izbeni folyamodásuk daczára sem ér­hetik el. Bizony pedig, részrehajlatlanul vévén a közügyet, amaz osztálybeliek mindegyike, igen sok és szép hasznára­­ hivatvák az emberiségnek. Tán nem fogunk tulságról vádol­­­­tatni óhajtván, hogy az illy közhivatalnokok is úgy fizettes­ s­senek, hogy rész­fizetésük miatt ne legyenek kénytelenek magán keresettel foglalkozni, s ezt egyedül a szegényebb­­ osztály tekintetéből, — mert az úr amúgy is képes bizalma­­ szerinti orvosát minden áron oldala mellé lekötni. Milly m­áskint áll e tekintetben az ügy a szegény osztálylyal, s melly erejéhez mérten szinte fizet, s mindennemű közterhek­­­­ben részesül ? Ebbéli figyelmünket az illető osztálybeliek tu­­­­dományos képzettsége és a szegénység sorsa igényli. Legyen szabad ezúttal eszmelánczolatnál fogva megyei köz­életünkből még egyet fölemlítnem , vájjon mi lehet ez? épen semmi egyéb, mint a végső szegénységbeni osztálynak orvos­lati tekintetben sü­lyesztet sorsa. Különös, legközelebbi múl­túnkra tekintve, midőn azt hívők, hogy honunk egy erős kompakt test, egyes megyék beléletére vonatkozott rendele­­tek olly eltérőknek mutatkozának, mintha nem is ugyanazon hon és kor polgárai részére hozattak volna. De tán nem hibá­zom , állítván, hogy azon egy megyében néha pár év alatt olly egymással ellentétes határozmányok jöttek napfényre, mintha más népfajok képviselői, vagy egészen új nemzedékek fiai voltak volna a tényezők. Megyénkben néhány év előtt azon szokás divatozott, hogy a szegény sorsúnak, megbetegedvén, illető lelkészétől nyert szegénységi bizottmány előm­utatása mellett, bármellyik megyei gyógyszertárban is a szükségelt orvosság haladéktalanul kiszolgáltatott, a megyei orvosok illy bizonyítvány hiányában is föl lévén, legalább szokásilag, hatalmazva: a megye költségére tett orvosság iránti ren­­delkezhetésre ; illy esetekben a szegények rovata alatti árjegyzékek a kir. Helyi­ tanácstól visszaérkezvén, az első alispáni utalványozásra a közpénztárnoki hivatal által leg­ott kifizettettek. Ezért az emberileg gondolkozott néhai Kir. és Rendeknek örökre köszönet az emberiség nevében. — Utóbb azonban, némelly helyeken történt botrányos vissza­élések miatt, a megye rendei ebbeli nemes intézménye­­ket kényteleníttettek odamódositni, hogy egyedül a hely­ség elöljáróságától nyert szegénységi bizonyítvány előmu­­tatói nyerhetenének orvosságot, a­ki lévén egyszersmind mondva , hogy köteles minden helység a saját szegényei ré­szére kiszolgált orvosságot fizetni. Ez, és az előbbi szokás melletti rendelvények közti különbség, alig képzelhető.­­­ Mi ez utóbbit helyesleni sohasem tudnék, mert nem tekintve az egyes helyeken uralkodó lelki atyafiság és sógorsági sympa­­thizálást, ismerni kell a népben az egymás iránti szeretetlen­­séget, — ha főleg a felebaráti szeretet gyakorlata fizetéssel jár, nem lehetvén egyszersmind szem elöl téveszteni ama számtalanszor fölmerülő bizalmatlanságot és egyenetlenséget, mellyek, mint a műveltebb körökben — főleg napjainkban — annyival inkább a nép között épen nem a legritkább tünemé­nyek közé számítandók. — S igy a vagyonosságra soha nem vergődhetett honpolgár illyes súrlódás miatt néha a leghosz­­szabb kínok özönének elvégre is áldozatául esik, — minden orvosi segély és vigasz nélkül! — Részünkről min­dig nagyobb garantiát találnánk az előbbi eljárásban a sze­génység vigasztalása­ és sok tekintetbeni megmentésére néz­ve. Mert a lelkész hívét, vagy legalább embertársát, magasztos hivatásánál fogva sem tartaná vissza, sőt késztené a gyógy­szereknek szükség kívánta fogyasztására, egyedül az ellenőr­­ködési szerepet engedhetvén által a község elöjáróinak. Legyen szabad remélnünk , hogy a kormánynak e tekintet­ben rövid időn behozandó czélszerű intézményei által aggo­„Engedj a templomba mennem, hiszem nem sokáig tart a mise, s aztán mindjárt ide jövök hozzád s itt maradok!“ „De már akkor késő lesz, én most akarom, hallod! mondá Jancsi kemény hangon s megfogván Erzsi kezét, olly pilla­natot vetett rá, hogy az bűne tudatában jéggé dermedni érzé vérét, elsápadva hajtá le fejét és szó nélkül követé Jancsit, ki őt inkább haza, mint vezető lakása felé. Oda érkezve, Jancsi előre lépett be az utczaajtón. Erzsi pedig hátrafordult és sóvár szemekkel kiséré a templomba haladókat s nagyot sóhajtva gondolá, miilyen boldogok azok, kik oda mehetnek és Bandit, az ő Bandiját láthatják, ki ellen­ben csak őt fogja keresni és elszomorodva tér haza, ha majd nem találja ott. Nemcsak önnön fájdalma, kedvese látásának nélkülözésén, hanem Bandi majdani elszomorodásának elgondolása, vagy pe­dig előérzet, úgy elfogák egyszerre a leány szívét, hogy midőn Jancsi után belépett az utczaajtón, s az visszafordult feléje, nagy nehéz könycseppeket látott legördülni a leány arczán. E látványra végkép eltűnt minden szelidebb kifejezés Jancsi vonásaiból, és elsötétült, elvadult arczczal mormogó foga között: „Verje meg az én Istenem, mennyire szereti ama tejképű kölyket! csak azon gondolat is m­egríkatja, hogy most az egy­szer nem láthatja őt, hátha tudná, hogy soha nem fogna többé látni. —“ Egész udvaron senki nem volt, mert a háziak mind a tem­plomba menének, így hát észrevétlenül, szó nélkül mentek rajta keresztül az istálló felé. Mikor oda beértek, Jancsi betevé Erzsi után az istállóajtót s csak a keskeny nyílásokon, mik ablak helyett szolgáltak, jött be imitt-amott némi világosság, s így félhomályban mara­dónak. Szó nélkül ült le Erzsi a szalmanyughely mellé, várva, hogy majd Jancsi oda fog fekünni. Összetett kezeire nyu­­gasztó fejét s elmerült gondolataiba. A huszár lova, jól ismervén a leányt, barátságosan nyerített feléje, várva a szokott kedveskedéseket, mert azelőtt mindig volt Erzsinek egy egy hízelgő szava Jancsi kedves lovának, szikrának számára. De most észre sem véve azt, kezeit nem emelé föl, hogy megsimogassa és megveregesse a lovat s a szegény állat lábaival kapálta a padlót türelmetlenségében,vagy talán, hogy őt magára figyelmeztesse. De Erzsi folyvást le­hajtó fejét. Az Isten tudná, miről gondolkodott, vagy mi fájt úgy neki, hogy szíve úgy elszorult bele, s majd meg­szűnt dobogni. — Jancsi az ablaktartó láda felé ment, belőle egy tárgyat vont elé, melly, midőn avval egy ablakhasadék mellett elhaladt, hosz­­szú csillogást vetett, mint az érez, ha világosság éri. Aztán csizmája szájába dugá s odalépett Erzsihez, keményen meg­foga annak kezét, és fölránta őt magához. Föltekintett a leány e váratlan durva bánásmódra és elsikolta magát, a mint a fél­homályban Jancsinak elsötétült arczát s irtóztatón fenyegető tekintetét megpillantó. „Az Isten szerelmére, mi lett Jancsi? meghatok félelmem­ben, ha így tekintesz reám !“ Nem kapott feleletet, odavonszolá­tt Jancsi a jászolhoz, belőle kivett egy kötelet s a gyengén küzködő leányt odakö­­tözé a jászolgerendához. Egyetlen szó nélkül tévé ezt, csak sebes és nehéz lélekzete hallatszott, melly borzasztó volt, mint a halállal­ tusakodónak fuldokló véghörgése. Midőn egészen oda kötözé a leányt Jancsi, leoldá fejéről a piros ünnepi keszkenőt és nyakáról is a kis kendőcskét, mi a hófejér ingváll fölé volt szorítva, aztán ki akaró oldani, de káprázó szemeivel nem láthatván jól, durván fölszakitá a kis szűk mellénykét. Aztán lehasítá a fejér, hólyagos újja inget, mire a leánynak sima fejér, s még a patyolatnál is gyengébb kebele kerekded vállai és gömbölyű karjai egészen fedezetle­­nül maradónak. A szemérem, e haláltusa közepett is, pirosra festé egy pillanatra Erzsi arczát, de aztán ismét halvány lett és irtózattal meresztő borzalomtól kitágult nagy fekete szemeit Jancsira, félörült kandisággal kiséré ennek minden mozdula­tát, de ajkai nem bírtak egyetlen kérő hangot kiejteni. Vége kár.

Next