Pesti Napló, 1850. november (1. évfolyam, 196-220. szám)
1850-11-22 / 213. szám
1850- első évi folyam.1 213 ! Péntek, novemb. 22-én. TELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Budapesten házba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre • 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ B A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez ; anyagi ügyeit tárgyaid pedig EMICH G. úrhoz intézendő. Szerkesztési iroda : Uri-utca, 449. ex. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve jelen évnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . . „ 15 B „ Egy évre .17 ,20 „ „ Egyes szám— „ 4 B B HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4. pengd krajczárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Emich Gusztáv ur könyvkereskedésében. Magan viták háromhasábos sora 6 pengő krajczárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre letendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Budapest, novemb. 22-kén. LEGÚJABB. A „Zágrábi újság“ I.nov. 18kai számában imerteja: „Omer basától Szerajevoból szolgálati úton vett tudósítás szerint, a szultán megmérgeztetett.“ TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Kasszel, nov. 17. — A kurhesszeni udvar készületeket tesz Kurhesszenbe visszutazásra. Berlin, nov. 19. — A Börzenhalle azon jelentése, mintha a slezvig-holsteiniak Berlinből a fegyverek letételére szólittattak volna föl, hamburgi hírek által, mint teljesen alaptalan, megcáfoltatik. Frankfurt, nov. 18. — 4%% metall: 63%; 5%; 73%; Bécs: 94%; Turin, nov. 16. — A kereskedelmi miniszter a kamaraülésben ellenmond azon hírnek, melly az állítólag Angolországgal kötött kereskedelmi szerződésre vonatkozik. Athene, nov. 8. — A választások jobbadán a kormány részére estek ki. Budapest, nov. 22-én. *_ Napjaink egyik feltűnő jelensége, hogy a milly ritkán találkozunk komoly, tudományos munkákkal, és olly gyakran van alkalmunk válogatni a gyorstermésű röpiratokban. Ez, kétségkívül, nem ép , egésséges , de sőt ellenkezőleg kóros állapotnak jele; az emberi szellem békétlen, nyugtalan voltának szomorú tanúsága! A tudományokkal társalgásra ugyanis, csöndes, higgadt kedély , békés, nyugodt és megelégedett környezet kívántatik, mit pedig, úgy látszik, napjaink még mindig nem képesek nyújtani — hanem ha talán a világ zajától elszigetelt zárdák lakóinak ? ... S a gondok és aggályok, legyenek azok bensők, avagy támadjanak környezetünk iránt és miatt: megfosztják a szellemet azon nyugodt magábamélyedéstől, melly nélkül lehetlen kívánatos sükerrel forgolódni a tudományok szent hajlékában, lehetlen kívánatos sükerrel áldozni azok szent oltárán. E közben az egymást érő röpiratok, rövid történeti vázlatok , sat. végtelen serege borítja el a könyvárusi asztalokat, állványfoltokat; felül, hogy a könnyű munka, mellyben egyik vagy másik úgynevezett koreszme felől mondatik el vélemény, vagy valamelly forradalmi esemény vázoltatik, igen jól beillik kétes holnapi napjaink rámájába. Tudjuk, hogy az írók és olvasó közönség kölcsönös viszonhatásban állnak egymással, hogy amazok ismerik olvasó kortársaik vágyait, szükségeit, s többnyire ezekhez alkalmazzák magukat. A közönség divatos ízlése, szüksége határozza meg rendszerint az írók, s még inkább az elszaporodott könyvcsinálók irányát. A kor tehát közös, írók- és olvasóknál egyiránt. Ezt mi jól tudjuk, s bár, nálunk kivált, természetesnek is találjuk, fájlaljuk mégis kimondhatlanul, mert szinte mélyen érezzük , milly végtelen nagy szüksége volna Magyar nemzetünknek a tudományos tárgyak buzgó felkarolására, a valódi tanulásra, a komoly tudományos művelődésre!... A vég nélküli röpiratokat azonban , megvalljuk, nem győznék olvasni, annál kevésbbé azokról véleményt mondani, s megbocsátják. olvasóink, ha talán vágyaikkal ellenkezőleg, nyíltan kimondjuk , miszerint mi nem tudjuk hivatásunknak s még kevésbbé kötelességünknek tekinteni e szomorú iránynak annyira hódolni, hogy a röpirat-zápor ismertetésének özönével borítsuk el komolyabb irányú lapjainkat. Mit e részben teszünk és tehetünk, s mit a közönség s min magunk irányában tennünk köteleségünkül ismerünk, csak annyira megy, hogy a jobbakat átfutjuk, az érdekesbeket és alaposbakat figyelemmel átolvassuk és — helyi idő engedvén — megismertetjük, a legtöbbnek pedig csak czimét nézzük meg, s egy egy szomorú mosolylyal visszautasítjuk a könyvárushoz, ki azt hozzánk küldeni szives volt. Az újabb röpiratok közös, tárgyának mind fontossága, mind érdekes és tanulságos volta tekintetéből, nemcsak említésre, de ajánlásra is méltónak tartjuk a következő czimet: „A Josephinismus és az egyházat illető legújabb császári rendelvény. Bécsben, Jasper, Hügel és Manz sajátja. 1851." Szerzője nevét nem írja ki, s igy mi, tiszteletben tartván névtelenségi akaratát és jogát, kilétét nem fürkésszük; csakazon általános hirt említjük meg, melly szerzőt a Magyar Anyaszentegyház fényesb tudományu főpapjai egyikének állítja. S hogy e hit nem alaptalan, mutatja a könyvnek tartalma, mellyben a történeti és politikai tudományokban jártasság olly megragadó ékesszólással, a tárgy rendszeres előadása olly szoros logikával van összekapcsolva, hogy olvasván azt, szerző magas, mind egyházi, mind világi tudományos képzettségéről, s egyszersmind nemesi dialektikai és parlamentáris ügyességéről, lehetlen meg nem győződnünk. A könyv czíme elég világosan mutatja a tárgyat, mellyet szerző kidolgozásul magának tűzött. — Kifejti t. i. a Josephinismus értelmét, melly, mint t. olvasóink szinte tudni fogják , egyházi tekintetben nem egyéb, mint a II. József császár által megkezdett egyház körüli reformok, s különösen az egyháznak a világi állodalmi fő hatalomtól polgári viszonyokban függővé tétele, és sajátlag azon tanok összege, mellyek előbb Febronianismus név alatt voltak ismeretesek, s védi annak f. évi aprilban, most uralkodó fejdelmünk által közbejött megszüntetését. Nem czélunk, de nem is szoros hivatásunk, e munkát bővebb itészettel mutatni be t. olvasóinknak. Mi a kir. tetszvény megszüntetése iránt, melly e könyvben olly ritka ékesszólással védetik, elmondottuk annak idejében véleményünket, s arra most visszatérni sem időnk, sem kedvünk nincsen. A miénkkel merőben ellenkezik a t. szerző véleménye, s mi azt, a legnemesb hangon, a legmagasztosb türelem szavával előadottat , őszintén tiszteljük, s ha visszaemlékezünk a polémiára , mellybe min meggyőződésünk miatt akkoriban keveredünk, szinte fájlaljuk, hogy vitatkozásunkban nem illy magas szellemű, illy apostoli szelidségü és valódi keresztyén türelmü férfiúval találkozónk! Fő tárgyát bevégezvén , néhány sort szentel még a t. szerző a szerzetes társulatok védelmének, s a házassági törvényhozásról mond el némellyeket, szerinte, az egyház és állam közös érdekében. A munkához függelékképen adott okiratok közöl, mint a magyar egyházi történetre nézve legérdekesbet, kiemeljük az I. sz. alattit: „II. József császár leiratát a magyar Kanczelláriához“ 1782. május 9-ikéről. PARLAGI LEVELEK. XVIII. Szép egy csomó levelet összeábdáltam már, aztán mégis csak akadok itt ott egy csomóra, a mit oldatlanul sehogysem hagyhatok. Szó nélkül pedig azért sem hagyhatom, mert annyi az a kezdőhivatalnok, ki a sok mindenféle dolog között úgy összekeveredik, hogy ha tükröt mutatnának neki talán, még a maga képét sem ismerné meg! Hajdan, mikor a földesúrnak még ollyan tulajdona volt a jobbágytelek, hogy akkor vehette el a jobbágytól, a mikor az egy magának tetszett, és odaadhatta annak, a ki neki legeslegjobb tetszett, — mondom, abban a világban az is nem egyszer megtörtént, hogy a melly jobbágyember nem birt a telkével, de legkivált az özvegyasszony, keresett magának egy kenyérkeresőt, legtöbbnyire pedig az ollyan özvegyasszony , ki még szemrevaló is volt, férhezment, és húzta aztán férj uram a terhet, és ha került miből, a hasznát is vette! Aztán nem is kéne mondanom, hogy mindez a földesúrnak tudtával történt, mert akkorában az volt még a mindenparancsoló. Történt igen sokszor, hogy az ilyen beházasodott ember helyrerántotta a pusztult gazdaságot, sőt némellyik egypár forintocskát is szerzett magának. Azt is akarom még az előbbihez mondani, hogy mikor abban a régi világban valamelly jobbágy bitangjára hagyta csak a telket, a földesúr egyszer másszor rá is szólongatott, s ha nem használt, azt is értésére adta, hogy, jó barátom , ha a munka után nem látsz, szedd-vedd, a mid a földemen van, aztán pusztulj innét, és adj helyet ollyannak, a ki majd a földnek tenáladnál jobb hasznát is veszi! így jött elő az az eset, hogy az özvegyasszony kezén maradt jobbágytelek pusztulásra jutván: a földesúr megintette az özvegyet, ha nem bírja megmunkálni, odábbadnak rajta! Illyenforma üzenetre a legtöbb asszony férfi után nézett, s akit kapott, annak a nevére ment át aztán a telek! Amint én tudom, nagyon jó gazdák kerültek ezen emberekből , s van ollyan, aki már 40 esztendő alatt szép jócskán is szerzett, és éli békében az élete javát. Hanem 1848-dik esztendő óta számtalan helyt úgy megtermett a pereskedő ember, mintha szalmaszálon nőne. Akad ollyan ember, aki vagy a maga eszéből, vagy másoknak felbiztatásából elszaladgál a járásbiróhoz, és bepanaszkodja, hogy ez meg ez, Varga János, bennül egy telekben, melly ezelőtt negyven esztendővel a panaszos fél édes apjáé volt, és a miért Varga János egy krajczárt sem adott, hanem csak átírták a nevére, és most minden haszon, de még a birtok is mindegy szálig az övé, — kéri tehát, hogy őkérmét verjék ki a házból, pereputnyával együtt, és hadd legyen a birtok a panaszosé , mint az első férj fiáé! Ennyi volt a panasz, — hanem hadd szóljak most én is! Negyven esztendő előtt a telek a földesuré volt, — és ha a jobbágy kellően nem mivelte, továbbadott rajta. — Nehezebb is volt ám ezelőtt negyven esztendővel az igában lenni, a mikor az uraságnak a bárány farkához is megvolt az ő jussa; és volt annyi teher egy-egy jobbágytelken, hogy ugyan nézhetett ám a gazda mind a két szemével, mig meglátta: hol kellene egy font sónak árát megkeresni ? Tudta ezt jól a panaszos fél is, hanem hallgatott is ám egész negyven esztendeig; mig tudniillik sok aprólékos teher, meg a dézma és robot megvoltak. Hanem 1848-ban szabad lett a telek, és a panaszos félnek az ötlött eszébe, hogy most talán ingyenfejben könnyebb kézzel állna ki a munka, azért szaladj prókátorhoz, és járj el a bíróhoz. Némelly faluból tíz illyen per is kikerekedik most. Van ollyan járás, ahol valami tapasztalt ember a bíró, az aztán könnyen talál feleletet, ami ilyent a panaszos nem tesz az ablakba, hanem dugja szép csendesen a szarujjába, és szégyen fejjel haza ólálkodik. De van megint arra is már példa, hogy valami gyerekember bíróságra kapott, és csak ott veszi fel a dolgot, hogy ki volt a te apád? te annak fia vagy, a mostohád nem adott pénzt a telekért, tehát az a tiéd. Persze, hogy a másik is aztán megfutja a várost, és nem hagyja a dolgát illyen kurta végre, hanem fogad magának A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A HUSZÁR BOSZÚJA. irta PETŐFI JÚLIA. II. A bünhödés. Folytatás. (l) Másnap reggel templomba hivá a népet a harangok messze elhallatszó zúgása. A rendes templomjárókon kívül még tömérdek kiváncsi nép is tolult a templom felé, mert a helységben állomásozó huszárok is ki voltak rendelve a szokott ünnepi tisztelgésre. Többen maradtak künn a templom előtti téren bámulni a huszárokat , mint kik bementek hallgatni az isten igéjét. De gyönyörűség is volt e fiatal vitézeket látni, mert mind egy szálig lóratermett, büszke, szép fiúk voltak. Legszebb volt köztük Bandi. Kis pörge bajusza alatt mosolygó ajkain .) Lásd : PESTI NAPLÓ 211. 212. számát, életkedvtől ragyogó szemein nem egy leány tekintet andalodott el. Tüzes, prüszkölő lovát lábainak egy szorításával fölágaskodtatá, míg ő maga úgy megült rajta, mintha minden izma aczélból volna. De ő nem sokat törődött a rá bámuló leánysereggel. Közéjök nézett egyet egyet, de csak, hogy Erzsit keresse köztük. De azt mindig hiába kérése kutató tekintete, s így előbbi jó kedve is mindig alább alább szállott, mert igen számított reá , hogy majd miilyen szerelmes pillantásokat fog reá vetni a szép leány, ha majd ő lesz a legbátrabb , legszilajabb legény az egész században. Most vette észre, hogy a legénység közel is hibázik egy. Ez utáni kérdezősködéseire azt felelék neki, hogy Barna Jancsi ma reggel hirtelen megbetegedett s úgy kényszerült otthona maradni. Bandinak szíve sebesebben vert, mikor az jutott eszébe, hátha Jancsi megtudta tegnapi találkozásukat, és most talán kérdőre vonja Erzsit, s ez oka elmaradásuknak. Barna Jancsi reggel csakugyan, mikor indulóra kiállt a legénység, betegnek jelenté magát s az istállóban lova mellé feküvén, otthon maradt. Szó nélkül, néha néha egyet nyögve feküdt szalmanyughelyén, míg a fiúk mind egytől egyig eltávozának. Ekkor fölkelt, az istálló ablakához fölkapaszkodott és fürkészve tekintett az utczára. Szemügyre vett minden leányt, kik ünnepiesen felöltözve haladtak a templom felé. Végre láta közeledni egyet messziről, piros kendőrei fején, rövid rokolyában és magassarku kopogós csizmában. Ez volt a legszebbik, a legnagyobbik. Jancsinak egész testét reszketés fogá el ennek láttára , leereszté magát az ablak párkányzatáról s az ajtónak rohant. De a felindulás annyira erőt vett rajta, hogy az ajtóhoz érvén, egy lépést sem tudott tovább tenni, lábai mintha földbe gyökereztek volna, nem bírált őt egy lépésre sem tovább vinni. Pár perczig állt ott lélekzet után kapkodva, meredt szemekkel, mozdulatlanul. Aztán nagy erőmegfeszítéssel fölemeli két karját, kezeivel végig simító arczát, s vánszorgó lépésekkel haladt ki az utczaajtón Erzsi után, mignem utólérést. Jéghideg kezeivel érinté Erzsi kezeit, ki ez érintésre ijedve hátra tekintett, és csodálkozva látá itt Jancsit, kit szinte a kirukkolt legénység közt vélt tenni. „Mi bajod , Jancsi, hogy ollyan halovány vagy, mint a meszelt fal?“ kérdést Erzsi részvéttel. „Nagyon beteg vagyok , szép galambom , alig tudtam magamat ide vonczolni, de tudtam , hogy erre jösz , hát ide jöttem utánad, hogy kérjelek, ne menj a templomba, gyere hozzám, ülj le mellém, ha öledbe hajthatom fejemet, úgy hiszem, majd jobban leszek.“ Erzsi Bandira gondolt és kérőleg monda Jancsinak.