Pesti Napló, 1851. február (2. évfolyam, 270-293. szám)

1851-02-21 / 287. szám

egyszersmind ama mozgalom növekedő fontosságára figyelmeztettem e lapok olvasóit. E figyelmeztetés csakugyan nem volt alaptalan , a déli részekből érkező hírek mindinkább magukra vonják, mind a kormány, mind a politikával foglalkozó közönség szemügyét. De habár sűrű köd fedi a bosnyák eseményeket , melyeknek csak néha néha futólagos vonásait tünteti fel egy egy felczikázó villámsugár , mégis könnyen érthető, hogy ama sok érintkezési pont miatt , mely a déli szláv tartományok lakói és a felkelők közt létezik, ama mozgalom reánk nézve közönyös nem lehet. A közvetlenül határos tartományok főnöke, Jellachc-bán már régebben vette innen azon utasítást, hogy a szomszédságában történőket éber figyelemmel kísérje , e napokban azonban személyesen ide jött, mégpedig mint mondják, főleg ezen ügyben : öcsé, az ifjonan alakított dzsidás ezred ezredese volt egyedüli kísérője. A bánhoz jutott hírek az ideérkeztekkel megegyeznek, s mindannyian azt jelentik, hogy a lázadás ama tartományokban nőttön nő, s hogy Omer basa alig leeni képes, idegen segély nélkül azt tökéletesen elnyomni. Nem volna tehát lehetetlen, hogy Ausztria legroszabb esetben itt is közbejárna, s a rendet helyreállítaná, melynek megrázkódtatása a törzs- és nyelvrokon népekre hatás nélkül nem maradna, ha a dolognak hamar vége nem vettetik. — A bán utazásának egy másik czélja az is volt, hogy császár Ő Felségének köszönetet mondjon, ki a bárót nemrég egy ezred tulajdonosává nevezte ki. — A bán kétnapi itmulatás után ismét hazautazott. Azon már régebben emlegetett franczia jegyzék, melyben a köztársaság az ellen tiltakozik, hogy az összes ausztriai birodalom, a német szövetségbe belépjen , megegyező hírek szerint csakugyan létezik. Ez alkalommal a hannoveri hírlapból egy igen érdekes hír jut tudomásunkra, hogy t. i. ezen franczia jegyzék csak másolata egy hasonló okiratnak, mely Londonban múlt évi dec. 3-án kelt. Lord Palmerston ugyanis azon értesítésre, miszerint úgy Ausztria, miként Poroszország összes állományával a német szövetségbe lépni akarna , kinyilatkoztatá, hogy a német szövetség, nemcsak az ezt alkotó német államok önkénytes egyesüléséből keletkezett, hanem egy európai szerződésnek eredménye , melyben az 1815. egyenkedésben résztvevő hatalmak beleegyezte nélkül változtatást tenni nem lehet. — A szövetség megalakulásának főelve — úgymond ama jegyzék — az volt, hogy ez az előbbi német birodalom országaiból állana, tehát tisztán német lenne; ez elvtől eltérni nem volna szabad. A hírek — mondá akkor Palmerston — még nem eléggé bizonyosak arra, hogy ez ügy iránt határozottan nyilatkozni lehetne, de az angol kormány azon reményre érzi magát följogosítva, hogy minden netaláni egyezkedés indítványa vele előlegesen közöltetni fog. Az újabb franczia jegyzék ugyanezt mondja , csak kissé határozottabban, miből azt következtethetni, hogy a franczia kormánynak hivatalosan tudtára adatott, miszerint Ausztria összes birodalmával szándékozik a német szövetségbe lépni; a többször említett jegyzék egyenesen kimondja, miszerint e lépés nem tartozik Németország belügyeihez , hanem fontos európai kérdés, melybe avatkozni, minden az 1815-ki szerződésben résztvevő hatalom csakugyan fel volna jogosítva. Azonban mindezen óvások és tiltakozások, mint látszik , a drezdai conferentiák haladását épen nem gátolja. Schwarzenbergig alkalmasint ma ismét visszatér, hogy ily rövid távollét alatt ily fontos ügyet végeldöntésre hoznia nem lehetett, világos s igy igen valószínű , mit sokfelől hirdettek, hogy a miniszterelnök mostani utazása csak formaszerű volt s hogy az egész dolgozat már előbb elkészült. A telegráf csakugyan szorgalmasan működött e napokban Bécs, Drezda, és Berlin közt, s az egyes kabinetekhez számos futár küldetett, így tehát e perczben a definitivum alkalmasint már kész, s Németország nemsoká új központi hatalmát veendi, a két miniszterelnök kezéből. Kolozsvár, február elején. A Erdély leendő politikai szervezetét illetőleg a birodalmi lapok egy idő óta nem ábrándos tervvel kívántak bennünket boldogítani, sőt már a kormány EGY TALÁLT NAPLÓ TÖREDÉKEI. Közli ROBOZ ISTVÁN. III. A carrarai márványleány. Folytatás. ') — Üdvözlöm önt, jó barát, házamnál — szólt hozzám a megindulás reszkető hangján. — A minap gondolataim sem valának helyén, tisztán, megköszönni önnek nemes elszántságát, melyet két élet megmentésén tanúsított: fogadja most újra azt a legéberebb s őszintébb lélekből. — Ön engem örökre lekötelezett nemes lelke által; parancsoljon bármit, hatalmam , tekintélyem, s kincseim készen állnak ön vágyait kielégíteni. A megelégedés legdrágább kincs, csak ezt nyerje meg ön házamnál, úgy büszke leszek vendégemre. — Ha ragyogni akar ön, adok fényt, ha a napok sebesen űzésére társalgási órákat, adok tekintélyt, melynek hatalmával a legelső családok kapui nyílnak meg ön előtt. — Ön csak szárnyakat szabjon vágyainak, minél magasabbra szállókat — én a vágyaknak mindig új utat nyitandok, hogy megelégedve térjenek vissza útjukból. Folytatjuk. Lásd P. N. 280.281. 283.283.284. 285. és 286-dik számait, definitív megállapodásáról is több ízben vala szó. Mindezen beszédekből a mi tudomásunkra eddigelé annyi csakugyan való, hogy kormányunk felhívására a Pécsben mulató erdélyi bizalmi férfiak laboratóriumában kis hazánkról tarkábbnál tarkább combinatiók, merészebbnél merészebb kísérletek fordultak meg; ilyek valának például : Erdély egy és oszthatlan nagyfejedelemség, összes nemzeteinek egy orsz. gyűlése; vagy egy Erdély és egy Szászország ; vagy annyi Erdély, ahány nemzet t. i. egy magyar-székely , egy szász és egy oláh, ugyanannyi helytartóval ; vagy Erdély öt kerületre osztva, melyből a két nagyobb oláh, kettő magyar-székely és egy szász lenne. . . . De teljes megállapodásra ezen terveknek egyike sem juthatott, csak miután a magyar és székely bizalmi férfiak a szász Kronlandot többé nem ellenzék, vergődhetének ama többségre, mely szerint külön országgyűlése lenne Erdélynek, s külön a szász Kronlandnak; ezzel tudtunkra az oláhok nincsenek megelégedve, azt sürgetvén, véleményünk szerint helyesen, hogy egész Erdélynek csak egy orsz.gyűlése legyen. Az ügy jelenleg a minisztérium előtt áll. Jellemző tünemény azonban, hogy most, miután a szász Kronland megadása valószínű kezd lenni, mind növekedik azon higgadtabb szász atyafiak száma , kiknek a mit eddig hőn óhajtanak, a külön Szászország már nem igen kell. . . . Bizony, bizony ideje is volna a kicsinykés nemzeti féltékenység és előítéleteken fölülemelkedve, Erdély közhazánk boldogsága, az egyéni és polgári szabadság s jólét megalapítására fogni kezet, ahelyett, hogy a különben is parányi s azért az erősebbnek mindig kénylapjául szolgálható országocskát — mely ezer év óta fenálló Organismus — erőszakkal darabokra szaggatnék s az által jövőjének életidegeit örökre megbénítnák. Mint halljuk, a Bécsben tartózkodó oláh comité múlt év utolsó napján azon kéremmel járult a cultusminiszterhez, hogy eszközölje ki egy oláh nemzeti bölcsészeti jogakadémiának állodalmi költségen leendő felállítását Kolozsvárott. A bizottmány vezérszónoka Saguna püspök úr nemzete forradalmi hűségét és feláldozását a szokott hyperbolákkal kifestvén , a társnemzeteket úgy mutatja be, mint a kik helotákká aljasiták az oláhokat, mint kik e népnek erkölcsi sírját ássák, érzelmi, anyagi és politikai tételétől kívánják megfosztani (?)... kik okai, hogy a szegény elnyomott (?) oláh nép misera contribuens plebs, quae praeter mercedem laboris nihil habet stb. kikkel szemben az oláhság úgy tekinthető, mint a méhköpü , melyből a társnemzetek mézet és viaszt szűrnek, ő meg a méhek sorsában osztozik: O vos non vobis mellificatis apes! Ezen nyomoron segitendők kérik, hogy Kolozsvárra, hol a kormány több középépületről rendelkezhetik, s a város is elég czélszerű az ifjúság befogadására — állítson egy oláh nemzeti bölcsész-jogakadémiát. — Mire a miniszter úr megígéri, hogy a kormány gondoskodik az oláhok műveléséről, óvni fogja az elnyomástól, de azon véleményben nem osztozhatik, hogy a kormány állítson minden nemzetnek külön egyetemet, mert ez csak nevelné a birodalom népei közt a szakadást; azonban akármelyik nemzetnek nyitva áll az új nemzeti tanodát alapítania saját költségén. Tisztelt olvasóinknak bizonyosan híven él még emlékében, minő hallatlan vandalismussal rohaná meg 1849 jan. nyolczadikának éjjelén, valódi szibériai fagyban. Nagy-Enyed fegyvertelen békés lakóit a magyarság kiirtására fanatizált román tömeg, mint gyújtá föl ezer ponton a szerencsétlen várost, és mily kínok közt mészárlá le álmaikból fölriadt lakóit, s még azt is, mit az utolsó tatár csorda megkímélt, a nagy Bethlen Gábor dicső emlékét, Erdély legdúsabb, legvirágzóbb főtanodáját mikép pusztító el, kirabolván századokon keresztül kegyelettel gyűjtögetett történeti emlékeit s kincseit; miként raka válogatott gazdag könyvtárából s a nemzeti nyelv- és történeti iratomra nézt milliókat érő kézirat-gyűjteményéből máglyát ; mintha egy csapással elmetszeni akarta volna Európa e végső miveltségi állomásának életfonalát, az emésztő lángoszlopok világánál egy új középkor születését megünnepelni. .. Olvasóink mondom minderre, az itt úgy is el nem beszélhetőre , még fájdalmasan emlékez-Adok mindent, áldozok mindent, csak életet nem adhatok, mit ön nekem, s egyetlen unokámnak biztosított. Mélyen meghatottak az öreg szavai. Elvégzett beszéde után átkarolt. Kért, beszéljem el kilétemet, származásomat. Kérdezte hazámat, s midőn ezt emlitem, bonyolult szemébe. Elbeszéltem neki sorsom büntető ostorát, el nyomoraimat, szenvedésim üldöző perczeit, s a meggyilkolt szülőknek hamvait, kik reményeimnek legfényesebb oszlopai valának. — Az öreg még megindultabbnak látszék, sirt, mint zápor, sorsom csapása tőrként hatott rá , melyet szivébe hajítottak a részvét karjai, — mialatt nehéz selyemkendőjébe megtörté ősz pilláit, s félig zokogó hangon folytató beszédét. — — E könyeknek hihet ön, mert hetvenedik évemben hullatom azokat, s mi könyeket ez időre meghagy az élet számunkra, azok minden kis porszemnyi okért nem rontanak ki száradó forrásaikból; mert az ifjú sirhat gyönyörei között, sirhat fájdalmában , könynyel keresztelheti meg minden virágát: az öregnek azon szerencse nem jutott, hogy mindig kényezzen, ha a gyötrelmek szivébe üték tépő körmeiket ; érzése annál mélyebb , s a sírás helyett az élettől összekarczolt szíve reped meg. Ön sorsa kegyetlenebb a zsarnoknál, mert még az én lelkemet is lánczra vévé, — azért e rendkívüli perczekben ne csodálja ön az arczbarázdákon végig folyó könycsepeket, részvétnek jelkincse az, mely önnek összetiport lelke felett ragyog s őrködik. Biztosítom önt, hogy kincseim meg fogják vesztegetni ön felett a nők; nem is szándékom a szerencsétlen város tragikus sorsát az országos részvétnek méltán örvendő Losoncz ismeretes gyászesetével párhuzamba tenni; tudni fogják úgyis a két testvérhen lelkes polgárai hazafi és emberi szent kötelességöket.... Most csak az ottan virágzott Bethlen-tanodáról— melyet közelebbről még az is fenyegetett, hogy a nagy alapító s több hagyományozok szent czélja ellenére normális iskolává sülyedjen—mondom ezen elhagyott intézetről akarok pár vigasztaló adatot közölni. A collegiumot az igaz milliókra menő kipótolhatlan veszteség érte, de Istennek hála, sikerült a tanároknak minden létezési föltételeit, jövőjének legbiztosabb palládiumát teljesen megmenteni; igen, egy a katastropha előtt elásott ládában — most jön tudomásunkra—mindazon diplomatikai oklevelek, legfelsőbb ítéletek, melyek által az intézetet javainak birtokában , úgy nemzeti mint dicsőségesen országló fejdelmi házunk ünnepélyesen megerősíti , továbbá mindazon adósságlevelek, melyekben tőkét feküsznek , bántatlanul megmenekültek. ... Vajha ezen gondoskodásuk a pénz- és kéziratgyűjtemény kora biztosítására is kiterjedhetett volna! Megvannak tehát az eszközök, melyek az angol bankban őrzött alapítvány segélyével képesek a nagy Bethlen intézetet hamvaiból phönixként föltámasztani. Egyházi főtanácsunktól meg elvárjuk a szükséges intézkedéseket oda fen és ide jen, hogy az elszórva levő tanulókat és tanárait mielőbb összegyűjtse, s a már néhány gyermekkel megkezdett tanítást nagyobbszerüleg kiterjesztesse. — Nemzeti színházunk iránt a közönség részvéte növekedésben van, mit az is emelt, hogy múlt hó folytán egy kedves pesti vendéghez is valt szerencsénk. Szatmári-Laczkócziné hétszeri föllépésével (Deborah, Mari, egy anya a népből, Egy pohár víz, Semeterre marquisne, Ezredleánya, Velenczeiné és Lecouvreur Adrienne darabokban) a leglelkesebb elismerésben részesült. Annál szomorítóbb volt, hogy vendégünk s az itteni primadonna közt oly szenvedélyes meghasonlás tört ki, mely képes lön a közönséget is pártokra szaggatni, s az ifjúságot egy fenyegető koszom- és verscsatára hívni fel... Fáj kimondanunk, hogy ifjú szépreményü Jánosinénktől több kegyeletet vártunk volna oly művésznő irányában, kitől oly sokat tanulhatna; valamint másfelől Szatmári-Laczkoczinétól az ő kiérdemelt állpontján még több elnézést, méltányosb eljárást ifjabb társnője ellenében. Mindkettőtől s az egész társulattól pedig lovagiabb és gyöngédebb magaviseletét közönségünkkel szemben, azon hazafias érzelmű közönséggel, mely tönkrejutott vagyoni állása mellett is nagy áldozatot hoz a nemzeti ügynek. ... De jobb jövő reményében fátyolt akarunk vonni ezen versenyzésre annyival inkább, hogy tudomásunkra a társulat lépéseket ten újabb élvezetet készitni közönségünk számára.... Azért hiteles hírt is nagy örömmel vevők városszerte, hogy régi kegyenctünk Szerdahelyi az alapos zeneismerő és a pesti színház derék operarendezője húsvétra meg akar látogatni, magával hozván több jók között az itt jó emlékben levő Nelli leányát, Lukácsi Antóniát és Follinusnét. Előre figyeltetjük a derék vállalkozó művészt, hogy jó eleve gondoskodjék a zenekar mikénti kiállításáról, mert ez nálunk, mióta a katonai zenészek eltiltják a színházi előadásoktól, nem kis feladat. — Múlt helkén vidéki biztosunk által megnyitott ipar- és kereskedelmi kamra, (mely a kolozsvári, rettegi és fehérvári vidékek képviselőiből áll) mint tudva van, elnöknek Dietrich Samu vassárost, másodelnöknek Rajka Péter gépészt választó meg. Ez alkalommal a lelkes tagok egy szívvel lélekkel elhatározók tanácskozásaikat és jegyzőkönyvüket édes anyanyelvekön vezetni,mi anál örvendetesb jelenség, hogy az indítvány több idegen névhangzásu, de magyarszivü polgártársaktól jőve,kik azérletök gondteljes pályáján is hazafi kötelességöket első helyre szokták tenni. Vidéki biztosunk múlt hó 15-kén kezdve a mészárosszéhtől elvéve azon bitorolt kiváltságot, mely szerint a marhahús mellett minden egyéb húsneműeket is csak nekie vala szabad árulni, és mindenkit felszabadja az úgynevezett ázalék (sertés-, ürü-, kecskehús) árul hatására; ugyanakkor a kenyérsütési jogot is kiterjesztő az egész vidékzsarnok végzetet, s még boldog leend a megelégedés lágy vánkosán , mint mily boldogtalan volt az üldözések befalazott, sötét börtönében. —Feledjük azért a szomorú múltat, töröljük ki szemeinket, jöjjön ön velem, unokám kért, hogy mutassam be önt neki, mert megrongált egéssége már tökéletesen helyreállt. — Egy kissé rendbeszedtem magamat, s néhány percz múlva öthat termen keresztül Spiletto karján unokájának bemutattattam ezen szavakkal: Ormai Vilmos , magyar ifjú, ki ezelőtt néhány nappal életünket mente meg, — ajánlom őt önnek, gyönyörű kis gyermekem. Orsina teremében voltam. Ez volt neve a tizenhetedik tavaszt hölgynek. Kék bársony pamlagon ült, egy kis ezüst szelenczét tartva kezében. Habtermetét selyemcsipkefodrokkal ékített könnyű sötétvidaszin selyemruha fedé, mely alól büszkén emelkedett föl a két hóhalom, a gyönyöröknek még szűzies s ártatlan hazája, hová, ha rászállt a legszilárdabb tekintet is, elolvadt, mint a kemény érez az izzó tűzelemek között. A hófehér vállak , melyekre lomhán ereszkedtek le a hosszú, selyemlágy, göndör hajfürtök— feketék, mint az éj. A hajnál még sötétebb szempár, mint egy kiszakított, darab a csillagtalan éjből. Sötét is volt, mint a könyörtelen izgalom, csillag is, melynek sugara ezer világot átragyog, s mégsem törik meg, mégsem lesz halványabb, mégsem fárad el. Sötétek is valának, mert bennök eltévedtem, égővilágnak is, mert fényüknél száz világ ragyogott föl előttem, égetők is, mert még így te---- Ezen üdvös és igazságos rendelet eddig részint vállalkozók hiánya, részint az itteni ezédeknek kijátszása miatt a fogyasztó nép nagy kárára, nem termé meg az óhajtott eredményt. Kedvetlen érzéssel véve az illető közönség hazánk kincstartóságának m. év december 30-kán kelt azon rendeletét, melynél fogva mindazoknak, kik 1851-re szóló naptárakat a bélyegzési parancs előtt vásároltak, folyó februárius végéig pótlólagos bélyegeztetésre az egész országból Nagy-Szebenbe kell küldeniük, különben az illető büntetés érendi őket. Már ha az állodalom ki nem kerülheti, hogy a szegény népnek kirekesztőleges olvasmányát, a naptárakat , megadóztassa, mindenesetre óhajtandó lenne az adózók kötelességének teljesítését is a lehetőleg megkönynyítni. Vidékünkön nemcsak a telet ették meg a farkasok , hanem a farsangot is. Régi nevezetes tánczmulatságaink egyéb élvezéseinkkel egyetemben nincsenek többé. IRODALMI SZEMLE. A falu könyve A nép használatára szerkeszti VAS GEREBEN. Kiadja EMICH GUSZTÁV. I. füzet. xp Gyakran hallunk panaszt a magyar köznép müveletlensége, tudatlansága ellen. Iskolákban—úgymond — a magyar paraszt csak nagy ritkán tanulta meg az öreg ábéczét; egyéb hasznos ismereteket annyival kevésbbé ten sajátjává. A közéletben pedig senki sem gondoskodott, hogy amit az iskola elmulasztott, azt társadalmi intézkedések pótolják. E vád nincs minden alap nélkül, s terhét annyival inkább érezzük, mivel fajunk szembetűnő hátramaradásának okai legnagyobb részt min magunk vagyunk. . Avagy mit tettek a nép művelésére , főrangú magyarjaink? Mit a közrendű nemesség? Mit ten még eddig maga az irodalom is ? . Főrangú arisztokratiánk, mely idegen nyelv, idegen szokások s idegen országok bálványainak áldozott, alig gondolt néha néha azokra, kiknek verítékéből halmozá össze a kincset, melyet idegen istenek oltárira pazarolt. Ma találkozott közöttök itt ott egy két buzgó emberbarát , ki jobbágyainak sorsát szivén hordozó, csekély körre szorított törekvése csak homokszem volt a közműveltség nagy épületéhez. A nemesség , mely még mindig kiváltságaiban kereste az idvesség elrejtett kulcsait, egész az újabb időkig alig ten e részben egyebet fényes dictióknál, melyekben ország és megyék gyűlésében szónoki hevének szabad útat engedett. És mit áldozott a népért maga az irodalom, mely más nemzeteknél ezer meg ezer csatornán keresztül szivárogtatja a műveltséget, fölvilágosodást a népesség legalsóbb rétegei közé; mely másutt mint jótevő nap a szegények kunyhójára is egyiránt hinti áldásait; mely tanácsolja a tévelygőt, vigaszt nyújt a kesergőnek s igy előre segíti a gyöngét is ? Nálunk az irodalom, mint mostoha édesanya, elfordult a néptől. Ujabbkori fejlődését egészen idegen alapokra fektető, idegen föld czifra öltönyeit szedé magára, s gyönyörködhetett benne más akárki, csak az nem, kinek nevét viselő, az egyszerű magyar köznép, maga az összes nemzet. Irtunk és forditunk regényeket, Veszélyeket; pengettünk lantjainkon idegen szabású dalokat s verseket; tánczot jártunk német, franczia s lengyel nótákon és a népéletet, a nemzetiségnek ez örök forrását, magára hagytuk , tekintetbe sem vettük. Alig néhány éve, hogy tévúton járó költészetünk észrevette magát, s azon alapon kezde új pályát, melyen egyedül válhatik valódi magyarrá , nemzetivé t. i. a népiesség alapján. S már maga a kezdemény fényes diadalt biztosit, főleg Arany János és Petőfi működése által. Óhajtandó, hogy mindkettőjük műveit ismerné meg már valahára a magyar, egy olcsó népszerű kiadásban. Nem boszantó-e az, hogy amannak Toldiját, emennek verseit előbb élvezi a külföld , mint saját vérünk, a magyar nép!! Egy kissé messze tértem czélomtól, midőn Vas Gerebennek új irodalmi vállalatát, a falu könyvét soha el nem égtem. A márványfehér, sima homlok, görög orr, az ezekkel szépségben vetélkedő liliomarcz, kerekded kedves ajk, a piczi piros szájjal, melyen minden egy szó mézharmat volt, minden egy csepével egy hosszú kínszenvedést megédesítő. Az igéző homlok alatt a szemöldpár sötét félabroncsa — színellentétben a homlokkal, szépek-------igézők, mintha összeveszett volna nappallal az éjszaka. Az egész lény nem e világi... mintha csak mintaképül alkotta volna a legmagasabb gondolat — az Isten, hogy csodáljunk benne mindent, mi nem emberi, mi nem e porhazába való, hanem csak bűnmegváltóul küldetett el közibénk, s hogy azon gondolatra jöhessünk , mily szegény most a menny , mert legszebb angyala száműzve van. Szép , minő egy megtestesült szent gondolat, mint egy fellengző eszmekép az ihletett költő agyában; szép , minő szépek s magasztosak lehettek legelső ábrándjai Raffaellonak „Madonnája“ megteremtésében. — Sok szépet láttam életemben; sokat mégis bámultam , istenítettem ; de ennyire lekötve, megistenülve öngondolataim nagyságában még soha nem valók huszonkét éven át. —Meg levők bűvölve. Lelkemnek leestek szárnyai, el volt foglalva önmagában, mint rendesen szokott történni , ha a lélek szeme az előtte teremthető nagyságoknál valami sokkal magasztosabbat, megragadóbbat lát.