Pesti Napló, 1851. július (2. évfolyam, 393-419. szám)
1851-07-10 / 401. szám
1851. másod évi folyam.------------1 —_ ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Pesten : Évnegyedre 5 fr.— kr. p . Egy hónapra 1 fr 30kr u. félévre . 10 , - , , Egyévre . 18 , - , , A* havi «Kifizetés, mint a »*«»önkinti eladás«, megszűnt. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egyévre . 15 , - , » Egyes szám — „ 4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazta pedig EMICH G. álhoz intézendő, ári-ut. Laffertház 449 Szerkesztési iroda: Ori-utcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. 401 ! 1 ■-11-1.1"!Csütörtök, julius 10-én-HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgö kr.jával számittatik. A beiktatási stop.krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 penge krajcárjával számíttatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. TARTALOM: Telegrafi tudósítások Szabály a hadsereg szállásolása tárgyában 11 Makó- (Megyei főnök. Hivatalnokok visszaélése. Folyamodások. Adó. Aránytalan behajtás. Bírói számadás.) Szeged. (Főispáni körút. Nyert engedélyek és remény a többiek iránt. Burger. Színészet. Nagyszerü égi tünemény.) Értesítés-Vegyes hírek és események-Politikai szemle-Francziaország- (A hírlapok véleménye az elnök beszédéről. A Patrie Thiers beszéde fölött. Lamartine nyilatkozata.) Németország- (A N. P. Z. véleménye a porosz-keleti tartományok jövendőbeni állásáról. Karlsruhe : Oldenburgnál házmotozás. A hamburgi sajtótörvény-javaslat.) Nagybritannia. (Parliament viták. Az angol lapok véleménye. Az angol követ Florenczben Aldborough fiainak ügyébe beavatkozik. A czimbill 3-ik olvasása és elfogadása.) Olaszország (Genua : a hajóhad. Tinelli pőre. Toskanai kölcsön.) Portugallja. (Választási rendelet. Croft angol pere, és Thomar gr.) Törökország. (Inség, nyomor, és önkény Bolgárországban. Kőszénbányák. Adóbérlet.) Algier (Hadi működések.) Legújabb. Magyar nemzeti múzeum-Börze — Dunavízállás-Mistár. (Két Vitt testvér.) Budapest, julius 10-én- TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Berlin, jul. 7. — 5% 106%; állód, kötelezv. 89; bankrészv. 99%; Krakó 84%; alsó-sziléziai 89%; felső-sziléziai 136%. Amsterdam, jul. 6. — 5% met. 75; 2%?, 39%; áj 80%. Frankfurt, jul. 7. — Bécs 97%; 4% 69%; 5% 79%; lombardi 76%, Paris, jul. 7. — 5% rente 94. 55. 3% 56. 80. A revisio-bizottmány Tocqueville jelentését vizsgálja, mely jövő szerdán fog a törvényhozó gyűlésekbe terjesztetni. Napoleon Beauvais-ből visszatért, hol jól fogadtatott. , Paris, jul. 8. — Tocqueville felolvassa a revisioróli jelentést, az alkotmány föltétlen tiszteltetését követeli, ha a képviselők két harmadából álló többség sükerülend, mely jelentés nagy sensatiót okozott. London, jul. 7. — Consol 96% — 97. Buzavásár roszabb, mint 14 nap előtt. Florencz, jul. 7. — Toszkána szerződése a pápai székkel jun. 19-éről, mely által a Leopold-féle egyházi törvényhozás részint megszüntettetik, részint módosittatik, s a római egyháznak tökéletes szabadság engedtetik, közzétetetett. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A KÉT WITT TESTVÉR. (Epizód.) Duman Sándornak „A FEKETE TULIPÁN“ czimű regényéből fordította Majer Károly. Folytatás. *) A holditó s a kalóz képe közt mi különbség található ? mondák a régiek. Az, mi a sas és keselyű között. A derültség, vagy nyugtalanság, így ez elképedt arczulat, a törékeny és beteges test, ezen nyugtalan járás, mely a Brytenhofftól a Hoogstraetig mind ez orditozó nép kiséretében ment, kiyomata és képe volt egy gyanús mester, vagy nyugtalan tolvajnak ; s a rendőrségi ember bizonyosan ez utóbbi ismervényt választotta volna azon gond miatt, melylyel az, kivel e pillanatban foglalkozunk, magát elrejteni igyekezett. Egyébként az idegen egyszerűen volt öltözve, s minden látható fegyver nélkül; sovány, de izmos karja; száraz , de fejér, finom , aristocratikus keze, nem karjára, hanem vállára támaszkodott egy katonatisztnek, ki, kezével kardján, ép azon pillanatban, midőn társa útnak indult s őt magával ragadó, a Brytenhoff minden jeleneteit könnyen megérthető érdekkel nézte. *) Lásd P. N. 400. iramát. A Hoogstraet-térre érkezve, a halványarczú férfi a másikat egy nyitott szín menedéke alá taszitá, s szemeit a városház erkélyére szegezé. A nép őrült kiáltásira a Hoogstraet ablaka megnyílt, s egy férfi közeledett ahoz, a néppel párbeszédet tartani. — Ki jelent meg ott az erkélyen ? kérdé az ifjú ember a katonatisztet, egyedül szemmel mutatván neki az igen megindultnak látszó szónokot, ki a rácsozatot inkább gyámul használó, mintsem ráhajlott. — Ez Bowelt képviselő, viszonzó a tiszt. — Milyen ember ez a Bowelt képviselő ? ismeri ön őt? — Igen derék ember, legalább mint én hiszem, kegyelmes uram. Az ifjú férfi, hallván Bowelt jellemének a tiszt által tett ezen méltánylását, oly különös mozdulatát hagyá felötleni a csalódott várakozás és látható elégületlenségnek, hogy a tiszt észrevevé azt, és sietett hozzáadni: — Legalább azt mondják , kegyelmes uram. Mi engem illet, én semmit sem állíthatok, nem ismervén személyesen Bowell urat. — Derék ember, ismétlé az, ki „kegyelmes úr“nak szólittatott; derék ember az, kit Ön bátornak akart nevezni ? — Ah ! meg fog engedni, uram: nem merem megállapitni ezen külömbséget oly ember ellenében, kit, ismétlem fenségednek csak látásból ismerek. — Valóban, mormogá a fiatal férfi, várjunk, legitt meglátjuk. A tiszt megegyezése jeléül meghajtá fejét, s hallgatott. — Ha ez a Bowell derék ember, folytatá ő fensége, furcsán fogadandja a kérést, mit e dühös emberek terjesztenek elibe. És erős mozdulata kezének, mely akarata ellenére nyugtalankodék társa vállán, mint zenész ujjai zongora érintésénél, elárulá égő türelmetlenségét, melyet némelykor, s különösen e pillanatban, oly roszul palástolt el jegedt és komor vonásaival arczának. Ezután a polgárküldöttség főnökét hallották , ki a képviselőt fölhivá, miszerint mondja meg neki, hol volnának föltalálhatók társai, a többi képviselők. — Uraim, ismétlő másod ízben Bowelt úr, mondom önöknek, hogy e pillanatban egyedül vagyok Asperen úrral, s én egyedül nem hozhatok határozatot. — Rendeletet! rendeletet! kiáltó több ezer hang. Bowelt úr szólni akart, de nem érték szavait, s egyedül kezeinek sokszoros mozgása s kétségbeesett tagjáztatása volt látható. De látván, hogy nem értethető meg magát, a nyílt ablak felé visszafordult, és Asperen urat hízta. Asperen úr is megjelent az erkélyen, hol még erélyesb kiáltásokkal üdvözöltetett, mint melyek tiz perczczel ezelőtt Bowell urat fogadák. Ő is hozzáfogott a nehéz munkához , szónokolni a sokasághoz; de a sokaság jobbnak tartá erőszakot tenni a felséges népnek , egyébiránt is ellen nem álló rendi őrségen, mint Asperen úr szónoklatát hallgatni. — Jevünk, mond hidegen a fiatal férfi, míg a nép beörvényelt a Hoogstraet főajtaján; úgy látszik, ezredes , hogy a végzés belől fog hozatni. Jerünk hallani a végzést. — Ah! kegyelmes úr, kegyelmes úr vigyázzon! — Mire ? — E képviselők közt sokan vannak , kik viszonyban valának önnel, és elég, ha csak egy is megismeri fenségedet. — Igen, hogy vádoljanak, miszerint mindennek bujtogatója én vagyok. Igazad van, mond a fiatal férfi, kinek arczái pillanatra elpirultak a bánkódástól, és amiatt, hogy annyi elhamarkodást mutatott kivánataiban, igen, igazad van, maradjunk itt. Innét látni fogjuk őket, midőn visszajőnek a fölhatalmazással, vagy a nélkül, és a szerint fogunk ítélni, vájjon Bowell úr derék, vagy bátor ember-e, mit tudni vágyom. — De, mond a tiszt bámulattal nézvén arra, kit kegyelmes úrnaki czímezett; de én gyanítom, hogy fenséged egy pillanatig sem teszi föl, miszerint a képviselők távozást parancsoljanak Tilly lovasainak, nemde ? — Miért ? kérdé hidegen a fiatal férfi. — Mert, ha ezt parancsolnák, egyszerűen aláírnák Witt Kornél és Jánosnak halálítéletét. —Majd meglátjuk , felelt hidegen ő fensége; egyedül Isten tudhatja azt, mi az emberek szivében történik. A tiszt lopva tekinte társa mozdulatlan alakára, s elhaloványodott. E tiszt derék, egyszersmind bátor ember volt. A helyről, hol ő fensége és társa maradának, halják a nép lármáját és lábdobogásait a városház lépcsőin. Majd kihalni és terjedni haltak e zajt nyitott ablakain át azon teremnek, melynek erkélyén Bowell és Asperen urak megjelentek, kik a terem belsejébe vonultak, kétségkívül attól félvén, miszerint a nép taszigálása a karfán átugratja őket. Majd forgó és zajos árnyak voltak ezen ablakok előtt láthatók. A tanácsterem megtelt. A zaj hirtelen megállapodik, azután még hirtelenebbül, megkettőztetett hevességgel tört ki, végre a dörgés oly fokát érte el, miszerint a régi épület tetejéig megrendült. Elvégre az ár gomolyogni kezdett a karzatok és lépcsőkön át az ajtóig , melynek boltozata alatt megtorlott , miként vízforgatag. Az első csoport élén repült inkább, mint futott, egy az öröm által iszonyúan eléktelenített ember. Ez Tickelaer sebész volt. — Megvan! megvan! kiáltott, egy papírt mozgatván a levegőben. — Megkapák a parancsot, mond a katonatiszt bámulva. — Most tehát ime meghatározom, mond nyugodtan ő fensége. Ön, édes ezredesem, nem tudá, vájjon Bowell úr derék, vagy bátor ember-e. Ő sem egyik, sem másik. SZABÁLY a hadsereg szállásolása tárgyában. # ír. # * # A szállásolás és élelmezés történetének részletei közül csak néhány főbb pontokra szorítjuk itt előadásunkat, mint egy hírlapi czikk tartalomköre engedi. A) Szállásolás. Az őrseregek, melyeket régibb törvényeink leginkább a véghelyek őrizetére állitanak, várakban laktak. Miután azonban külföldi seregek szállották meg az országot, s ezeknek befogadására szűkek lévén a várlakók, behozatott az adózónép házaihoz beszálásolás, vagyis az ugynév, síkon-tanyázás rendszere. E rendszer számos, addig szokatlan terhek kiséretében jött be. Az adózó nép , tűzhelye és világítója megosztott használatán túl, ágygyal, az ételhez sóval, sőt ez úgynevezett salgamalis tartozások fölött, nem ritkán borral, sörrel és főtt étellel is tartozott ellátni katonavendégét. Az ország mindenkép igyekvék e rendszert megszüntetni, így történt, hogy a gyalog seregek, miután 1723-ban a hongyülés az őket illető szállásadási terheket megváltotta, s általában várakba rendeltettek szállásoktatok Nem oly könnyen ráztak le, sőt egy 1728-ki oct. 29-ki föliratban egyenesen elvállalák az országos rendek a lovas katonaság szállásolása terheit. E terheket a megyék megosztás által igyekvőnek mérsékelni. Hatóságukban állott ugyanis a kebelekbe rendelt katonaság állomáshelyeit kijelölni, s e kijelölési jogot úgy gyakorlák , hogy a községek közt a teher minél szétterjedtebb elhelyezés által minél inkább megoszoljék. Innen viszálkodások támadtak a megyék és katonai parancsnokságok közt. Ezeknek ugyanis nemcsak az időnkint fölváltva, őrhelyekre, s egyéb szolgálatokra parancsolt katonaság kímélése, de a fegyelem könnyebb fentarthatása miatt is, minél összevontabb elhelyezés van érdekükben. E viszályok közben 1755-ben veszi kezdetét az összehozottabb elhelyezés, mire nézve az ápr. 21-én kiadott felső rendelet, egy már előbbi évben kelt helytartó tanácsi intézmény nyomán rendelkezett. E rendeletek azonban a megyék (különösen Pozsony) részéről hatalmas ellenmondásra találtak. E viszályok megbüntetésére, de általában *) Lásd P. II. 400. számát, egyéb fontos tekintetekből is jótékony volt II. Józsefnek 1786-ban behozott ifjabb rendszere. Az eltörlött szerzetes zárdák is kaszárnyákká alakíttatván, mindennemű katonaság azokba és a várakba szállásoltatok A szállásolási terhek évenkint 120,000 pftat váltattak meg. József halála után azonban csakhamar (1791-ben) ismét visszajött a régi rendszer, magával hozván a salgamalis követelések fölött annyi más anyagi és erkölcsi ártalmakat. Nem szükség említni, mennyire súlyosodtak e terhek az átkelő katonaság gyakran nagy száma miatt. Súlyosodtak a szállásolás terhei nagy katonai összevonulások idején is. S noha a gyalog katonaság szállásolása megváltozott, a várakból főleg városokba gyakran kiszállásoltatott a gyalogság. E szokás részint az 1751-ki hadszabályzat 8-dik pontján alapult, miszerint a laktanyákból kiszorult várbeli katonaság, egy krajczár hálapénz fizetés mellett, a házakba is elszállásoltathatik. Egy 1780 márt. 28-án kelt felső rendelet már öt gyalog ezredet rendelt sikon elhelyezni. Ez ellen azonban a helyi, tanács is felszólalt. B) Élelmezés. A várhelyek és végvidékek őrsergei hajdan csak annyiban voltak terhére a népnek, mennyiben a készpénzben fizetett zsold (1638: 34, 1659: 2, és 1681: 5 stb.) a törvényekben (1635: 1, 1638: 6, 1647: 35, 1649: 12, 1655: 3, 10, 1662: 12 stb.) kijelölt királyi jövedelmekből ki nem telt, s az országra adóképen felosztatott. Az ily adózásban az 1662: 12 tezikkben kimondott közteherviselési elv szerint részt a később adómentes nemesség is (1649: 3, 1655: 5, 1659: 8.) A régibb törvényekben katonatartásra rendelt jövedelmek voltak: a városok taxái, a bányák haszonvétele, a harminczadok fele jövedelme. így tartatott az 1721 évi orsz. iratok szerint, a leopoldvári katonaság a karlóczai vámjövedelemből, s az érsekujvári, komáromi, győri, esztergomi és nagyváradi várak őrsergei számára így volt odaengedve a királyi borméret és jul. és aug. havi haszonvétele. Miután azonban a katonaság megszaporodott ez országban, ezek tartására lassankint rendes közadó hozatott be. Ez adó 1722-ig részint élelmi czikkekben (portiókban, honnan a nép máig is portiónak hívja az adót), részint pénzben, s nem ritkán vegyesen mindkettőben követeltetett. S ez adót 1715-ig fejedelmi rendeletek határozák meg, többnyire osztrák birodalmi szempontból. I. Leopold 1700 dec. 4-ki rendeletében előadván, hogy Ausztria státusainak költségei összesen 9 milliót tesznek, e mennyiség egy harmadát kívánta Magyarországtól. Ellenben 1713, 1715, 1721 stb. években országos panaszok fordulnak elő, hogy ez országnak háború, döghalál, éhség által kínzott népe nem segíttetik a romlott várak igazítási költségeiben a szomszéd tartományok által. Az 1683-ki első hadszabályzat nemcsak vendégévé, de már kosztosává is teszi a katonaságot a népnek. Rendeli, hogy a szállásadó gazda havonkint egy tallérért adjon minden hétre a katonának 5 font húst, 14 font kenyeret, 70 font szénát, 1/2 mérő zabot. E követelés előbb csak a téli élelmezésre szorítkozott, később, minden evások daczára, a nyárira is kiterjesztetett. S mindez súlyosodott a terményeknek főállomás helyekre , s raktárakba ingyen szállítása által. Az ország rendei hasztalan tettek óvást ezek ellen, hasztalan hivatkoztak a törvényekre, hogy a katonaságnak zsoldjából kell élni, hasztalan számítgaták a veszteséget (deperditát), mit az adózó nép a hadszabályzati és piaczi ár közötti különbség miatt szenved. Nyújtott ugyan némi könnyebbülést már 1695-ki hadszabályzat is, mely nádori közbenjárásra adatott ki. Ez megengedő váltatni a termesztményeket a szállásadó gazdának, s a hadszabályzati ár meghatározását küldöttségre bízta. Az 1715. 8. t. ez. sem szünteté meg a panaszokat. Kimondá ugyan, hogy az adó, melynek megajánlási joga az országot illeti, zsoldra adatik; mindazáltal már 1722-ben ismét sürgetniök kelle az ország rendeinek az élelmezés megszüntetését. Több terheket meg is váltottak, a váltságöszletet az adóhoz kapcsolván. Kérték továbbá nádori gyülekezeteken és hongyüléseken, hogy az adózó népnek választás engedtessék, adóját pénzben vagy folyó piaczi áron elfogadott termékekben fizetni. Noha az 1723-ai, s több hadszabályzatban tetettek is némi könnyiségek, nagyobb változást csak az 1751-ki utolsó hadszabályzat eszközlött, mely az orsz. egybegyűlt rendek közremunkálásával készült. Ez megszüntette akkor az élelmezésből származó veszteséget. Egy részlet kenyeret 2, egy részlet szénát szinte 2, a zabot 4 krajczáron, s az akkori piaczinál magasabb áron, rendelt kiszolgáltatni.