Pesti Napló, 1851. augusztus (2. évfolyam, 420-443. szám)
1851-08-04 / 422. szám
1851. másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK, Vidéken : Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 „ — „ „ Egyévre . 18 . , , A havi «lőfizetés, mint a számonkinti eladás is, megszűnt. Pesten: Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egyévre . 15 „ — „ „ Egyes síim — . 4 B „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-ut. Laffertház 449 Szerkesztési iroda: úri-utcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. J 422-n Hétfő, aug. 4-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgo lmjával számittatik. A beigtatási s 10p.kinyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. • Jelen TARTALOM: Telegraff tudósítások- Esküttszékek II. Páris- (Elnapolás. Elnöki kijelölés. Girardin és Ledru Rollin.) Turin- (Az ülések vége. De Foresta kinevezése. A párisi viták. A Campana ügye. Hadi készületek Sziciliában. Elfogatott papok.) Vácz- (Munka. Gyilkosság. Próbatétel. Napfogyatkozás. Tervezett ünnepély.) Hivatalos- (Kinevezések. Kitüntetés). Vegyes hírek és események-Francziaország (Guizot levele Dehais-hez. Joinville kijelölése. A Memóriáié Bordelais nyilatkozata.) Nagybritannia. (Alsóházi ülés jul. 26 és 27-én. Franklin expeditiójáróli hírek. Párisi munkások küldöttsége. Kristálypalota.) Németország- (Berlin : a Bundbai belépési kérdés. Metternich. Német alapjogok.) , Olaszország- (A pápai és florenczi kormányok közti viszály kiegyenlítése.) Amerika- (Elnökválasztási pártok. Lind Jenni.) Kereskedelmi hírek-Legújabb Magyar nemzeti múzeum- Gabonaár- — Dunavízállás- Matár- (Három asszony.) Budapest, aug. 4-én. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOKPáris, jul. 31.—Dupin, 342 szavazattal ismét elnöknek választatott. — 5% rente 95 fr. 55 cent. — 3% 57 fr. 25 cent. — Aug. 1. — 5% rente 95, 80; 3% 57, 40. — Az állandó bizottmány megválasztatott. A többségi egyesületeknek jelöltjegyzéke teljesen elkészült. Az ítélet Serulier perében Carlier ellen elhalasztatott, Madridból érkezett telegrafi tudósítás szerint a cortes elnapoltatok. Palermo , jul. 18. — Szürakuzában partütegek alakíttatnak, a vár álgyúkkal láttatik el. Gastro Giovanni erősittetik. Livorno, jul. 30. — A brit hajóhad Máltából ide váratik. Turin, jul. 30. — De Foresta igazságügy miniszter Nizzából megérkezett. Hírlik, miszerint el volna határozva a Liccardi-féle rendszerrel egészen fölhagyni, s új intézkedést kezdeni el a romai kormánynyal. ESKÜTTSZÉKEK. ♦) Előbbi czikkünk azon balfogalom cáfolatával foglalatoskodott, miszerint az esküttek, tudományos, jogászi képesség hiánya miatt, az igazságszolgáltatás magas czéljának megfelelő birák nem lehetnek. Fölállítottuk a helyesebb fogalmat, hogy az esküitek , ezen eljárás természete szerint, nem birák, *) Lásd P. I. 121. számát, hogy feladásuk nem tudományos; — hogy ezen feladás megfejtésére, miszerint, az elnöklő törvénytudó birák által czélszerűleg formulázott, csupán tényt illető kérdésekre, az említett törvénytudó bírák vezetése alatt s kimutatása szerint, felelnek, elegendő a józan ész, jóakarat, jószándékú figyelem s gyakorlati élettapasztalás és tapintat, mely tulajdonok még nagyobb mértékben találtatnak fel a közpolgárokban , az élet embereiben, mint a többnyire elfogult, s egyoldalúságban szenvedő szobatudósok — s megkövesedett iskolai turistákban. Folytassuk az ellenvetések részletes taglalását.— Mondatni szokott az esküttszékek ellenzői által, hogy ezen jámbor, egyszerű esküitekre, kiknél a hideg ész uralma nem elég erős , kelletinél nagyobb hatást tesz a szóbeli védelem egy ékesszóló ügyvéd gyakorlott ajkairól, miben a törvényszék feladására nézve, mely nem más, mint az igazság felfedezése, legnagyobb veszély rejlik. A birónak ugyanis nyugalommal , s világos, higgadt értelemmel kell a tárgyakat felfogni, a vádolt mellett s ellen szóló okokat hidegen megmérni, s ítéletet e szerint hozni. E czélra pedig sokkal ajánlatosb az írott, mint az élőszó, mely utóbbi az érzelmeket rázza fel, a nyugodt értelmet pedig könynyen elfogulttá teszi s rablánczra fűzi. És e veszély, ha egyáltalában létezik az élőszóbeli tárgyalásnál, még nagyobb mértékben fenyeget akkor. Ha a bíráskodásra nem oly férfiak vannak hivatva, kiknek magas műveltségében, s szilárd ítélő erejében teljes biztosíték van a szónoki varázs csábjai ellen. Ezen ellenvetés megtámadást foglal magában egyáltalán az első szó, a beszéd ellen, szemközt az írással, s ha alapos volna, a legkomolyabb aggodalmat szülhetne bennünk. Azonban , ha igaz volna , hogy a szónoki tehetség a nyugodt fontolásnak s világos értelemmel, higgadt felfogásnak ellensége, hogy a tárgy mellett s ellen harczoló okok szenvedélytelen mérlegezését nem engedi, hogy tehát a szóbeli eljárás csak az érzelem húrjait pengetvén, s a józan észt fogollyá tevén, alapos és helyes megítélésre nemalkalmas , úgy a szóbeliség káros következéseit nem csak a törvényszékeknél, hanem még inkább ott kellene meggátolni, hol még sokkal több kárt tehetnek , úgymint, a törvényhozásban. De lássuk, mi kárt tehet a törvényszéki ékesszólás az igazságszolgáltatás egyházában? — Ha p.o. egy vádoltnak, ki bebizonyodás esetében halálos büntetést várhat magára, felmentése érdekében, a védő ügyész rendkívüli ékesszólásának egész varázserejét kifejti, s mindazon tekinteteket, melyeket jog, igazság, erkölcsiség, vallás szabnak elébe, feláldozza is ügyvédi hiúságának , vagy nyereségvágyának s ha felteszszük, hogy a vádló állodalmi ügyész önmaga is elragadtatik a szónoklat bűbájos erejétől, hogy vádjának alapossága iránti meggyőződéséről lemond, s az indítványozott büntetés keresztülvitelben fekvő hiúságát feláldozza, ha elérzékenyülésében elfelejti is, hogy valamint a védőügyésznek hírneves hiúsága követeli, hogy a vádalat felmentesse , úgy neki mint vádlónak, szinte híres dicsvágya parancsolja, hogy azt elmarasztaltassa, mert különben könnyen az fogna mondatni, hogy nem eléggé ügyes ügyvéd , nem eléggé kitűnő szónok , sőt hogy az állodalomnak nem elég hű szolgája, ki helyett jobb volna talán mást választani; — ha továbbá feltesszük is, hogy az esküitek elfelejtkeznek hivatásukról , s felindultságuk tetőpontján azon tisztán értelmi kérdést: várjon a vádolt, elkövette-e a vádbeli tényt? kedélyt, vagy színkérdéssé változtatják, sőt tovább menve, ha feltesszük még azt is , hogy az esküttszéken elnöklő törvénytudó bírák is elsodortatnak a szónoki tehetség részegítő hullámai által, s az elnök maga elmulasztja, a vita végével, a tárgyalások rövid, kimerítő összeállítását, és elfelejti az esküiteket kötelességükre emlékeztetni, és ezek is hódolva a felmentést kérő szónoklat tényeket ferdítő , szenvedélyeket ébresztő , a fehért is feketévé, s feketét fehérré változtató ördögi hatalmának, rögtönözve, ellágyulva, elbutulva kimondják a ,,nembűnöst“ — mit ártottak ezzel? — legroszabb esetben egy bűnös felmentetett. A szóbeli eljárás csábító mesterkedései tehát csak egyetlenegy esetre terjedtek. Mily más következményei lehetnek a roszul használt szónoki hatalomnak a törvényhozó testületeknél, honnét pedig azt kizárni akarni csak félőrültnek juthatna eszébe! A részul használt szónoklat káros lehet, azt nem tagadjuk, de annak visszaéléseit gátolni nem oly felette nehéz. Ki beszél a törvényszék előtt? egy az állam által nevezett vádoló ügyész, a vádolt védői, tudományosan művelt férfiak , kik az állam iskoláiban , az állam által fizetett oktatók alatt növekedtek, s folyvást az állam ellenőrsége alatt állanak, végre a törvényszéknek a kormány által nevezett bird elnöke, ki épen azért neveztetett e fontos helyre , mert arra magát tudománya, igazságszeretete, becsületessége által alkalmasnak, s érdemesnek bizonyitá, s a ki terjedelmes hatósággal van fölruházva, hogy a nyugalom , rend , s józanság uralmát a törvényszéki tárgyalásoknál föntartsa , s kinek joga van az ügyvédeket, s tanúkat, illetlen vagy helytelen kifejezéseknél rendre utasítani. Ezen férfiaktól kellene-e félni, hogy a szó hatalmával visszaélnek? Jó lélekkel mondhatjuk, hogy azon aggodalom, hogy az ügyvédek, szónoki művészetük által, a józan ész rovására fognak szenvedélyes kedélymozgalmakat előidézni, mik az esküiteket hibás véleményadásra csábítják, hamis előfeltevésen nyugszik. Mert a beszéd nemcsak a szívre, hanem a főre, nemcsak az érzelemre, hanem az észre is hat; nemcsak hajlamainkat határozza el, hanem egyszersmind kötelességeinkre is emlékeztet. A törvényszéki beszédben különösen főleg a logikai elem uralkodik; fődolog , hogy az ily beszéd világosan , s érthetőleg terjessze elő a vádbeli tényt, s azt kisérő eseményeket , s körülményeket, s hogy azon állítást, melyre az előadás épül (t. i., hogy létezik-e bűn vagy nem) bebizonyítsa, és az ellenfelet megcáfolja. Az ügyvéd igen nagy hibát követne el, ha itt szenvedélyességet keverne beszédébe, és ha netalán helyesnek, és czélszerűnek találná is olykor, hogy az érzelmekhez is szóljon , ez csak beszéde elején, s végén, mellékesen történhetik. — S végre is, micsoda érzelmek lehetnek azok, miket a vádló és védő ügyvéd fölébreszteni igyekszik ? — ‘A vádló kérlelhetlen szigorúságot fog kivánni a bűn ellen, a védő pedig kíméletet, s szelidséget az ártatlanság számára. De van-e hát ebben valami rész? tökéletes bírónak mondható-e azon megkövesült egyén, kinek csak helyes, éles értelme van, de e mellett elkeményült, eltompult, emberiségből kivetkezett érzelme ? — mi úgy vélnők, hogy oly törvényszéki eljárás, mely vádlónak, s védőnek alkalmat nyújt oly érzelmeket ébreszteni, mint az említettek, nem érdemli, hogy e miatt megrovassék, veszélyesnek bélyegeztessék, sőt teljes elismerésre, s dicséretre számolhat, hacsak azt nem tartjuk a legtökéletesb igazságszolgáltatásnak, mely minden emberi érzelem nélkül, a törvény holt betűje után, halálos ítéleteket szól. ,,De a szónokok nemcsak ily helyes érzelmeket fognak ébreszteni igyekezni,“ azt mondják a szóbeli eljárás, s esküttszékek ellenzői, ,,a visszaélés túl fogja haladni a szónoklat helyes használatát, s a vádló kérlelhetlen szigort fog kieszközölni akarni az ártatlanság ellen is, a védő pedig kíméletes szelidséget a legundokabb bűn számára.“ — Olykor meglehet. Ha azonban azt tennék : kinek fognak legtöbbet ártani ? — nem annyira az Ítélő birák józan ítéletének, mint a saját ügyességük felőli jó véleménynek. A nép fiainak egyszerű józan esze meg fogja vetni a komédiási fogásokat, mint megvetette már Rómában (Quintilian Inst.orat. VI. 1. 40.); és ha korunkban valaki, főleg törvényszéki tárgyakban, színészettel és túlságos pathossal akarna hatást idézni elő, a néposztályoknál élő józan, és most főleg anyagi érdekekre irányozott értelmesség mellett, legfeljebb ki fogna kacagtatni. Ha az állami ügyész , mint közvádló, ahelyett, hogy a kivilágosodás s megismerés minden forrásait kimerítse, s a tény valóságát bebizonyítsa, az esküitek érzelmeit kisértené meg a vádolt ellen föllázítani, valóban igen roszul értené a maga javát, s ön czélja ellen dolgoznék. Mert a védőügyész azt fogná ebből kiokoskodni , — és méltán — hogy a vádló, ki ilyen fegyverekhez nyúl, erőtlennek érzi magát a vád bebizonyítására. Hasonlóképen, ha a védőügyész ahelyett, hogy védencze ártatlanságát alapos belső és külső okokkal támogassa, s a vádlót megcáfolja, oda munkálna, hogy az esküitekben kimélet és irgalom érzelmeit keltse föl, ezáltal csak védencze ügyének ártana, mert annak bűnösségét, s a vád alaposságát ismerné el. Azonban mindezen okoskodások fölöslegesek, ha meggondoljuk , hogy az említett aggodalom elleni biztosíték már magában az esküttszékek természetében fekszik. Az esküttszék ugyanis oly esküttpolgárokból áll, kik azon kérdésnek : „elkövettetett-e a bűn vagy nem ?“ csak logicai része fölött ítélnek. Ha tehát a bírónál igen kívánatos is a bűnös elleni kérlelhetlen szigor, az ártatlanság iránti kíméletes szelídség, ha az élesbítő vagy enyhitő okok megfontolásánál szüksége van is helyes érzésre, s ezen helyes érzés kifejtésére a szónoklat hatással bírhat is : mindennek az esküiteknél semmi helye. Ezeknek esküjük s kötelességök szerint az érzéssel épen semmi dolguk; nekik azon kérdésekre kell száraz igennel vagy nem- s mel felelni, melyeket az esküttszék biróelnöke nekik A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. HÁROM ASSZONY. Folytatás. *) Hasztalan tekintgetett a gyerek — tizenkettőt elvervén az óra, ember nem volt a piaczon, mert aki koldulni jár is, az is már a konyhára vetődött. ,„Itt van a pénz"“ ordított a gyerek, s kínjában a tizenegy forintot majdnem duflán olvasta le. Illyen nagy ütközet után etetni ménének, és uzsonnatájon befogván a lovaikat szépen kiindultak. Amint már a város végét járnák, Kajári Pál megállt, és a szomszédjának visszakiáltotta: ,Szomszéduram sok lesz azt a tizenegyedik forintot asszonykézre adni, nem mutatnánk inkább egyet itt az „utolsó garas“ban? „Nem bánom , — ha ked gondolja !“ kiáltá a szomszéd — benézhetünk egyet, a lovak elállhatnak, épen most ettek abrakot,és ezzel betekintettek az „utolsó garas“ba. Beérvén a fogadóba, mielőtt innának, kiveték mennyi marad tiz forinton felül minden mérőn elkölteni való, s mikor a pénzt külön válogatták, . . . . neki kaptak a jó mulatságnak. Az asztal végeinél *) Lásd P. N. 421. számát. legyet fogott három éhes czigány, jó izüen lesvén, ha valaki nótát parancsolna a vendégek közöl. ,Húzd meg czigány, — kurjantá a két jó pajtás, — ne félj lesz ma huszas, került a zsidótól. És a három czigány , mintha mind a három egyetlen egy füllel hallgatóznék, egyszerre fogott a keserves nótához , ami a két mutatkozót — hozzá gondolván a boritalt is — majd oldalra dönté. Kinn a lovak elunatkoztak már , s utóbb leeresztett fejjel búsan álldogáltak. Hanem akadt ezeknek is ébresztőjük, mert az utcza belsejéből épen az a zsidó bujt ki, a mellyiknek tizenegyedik forintját itták gazdáramék. Fölismerte ő kelme a kocsikat, s a kocsma mellett elmentében bepillantván,, látta ám a vigadókat, kik a tizenegyedik forinton négykézláb mulattak. Ezt már nem tűrhető, hanem, hogy az ő mulatsága is meglegyen, a tizenegyedik forintért, s a négy álmos lovat jól megkorbácsolván útnak indította. El is mentek a jól ismert országúton, hol ügetve, hol lassabban, mint ösztönükből telett, s éjfél tájban haza értek szépen. Nyitva volt a kapu, nem lévén, aki a kapunyitásért két garast kívánjon, minden baj nélkül egyik ide, másik oda, ahová való volt, az udvaron megállt. Ott álltak éjféltől egész hajnal hasadtáig, várván , hogy a gazda majd beköti őket. Mikor a legelső kakaskukorikálást meghallotta Kajáriné , kinézett az ajtón, s ott látta a gazdátlan lovakat. ,Apjuk ! kiálta az udvarvégre,.. .. apjuk! .... ismételé, nem adván semmi jelt.... Te ember! kiáltá még harmadszor is,... hol a pokolban vagy ?... pedig dehogy volt ott, s talán most is ott van még az „utolsó garas“ban. A lármára legelőször Pista jött ki nyughelyéről, s a mint a lovakhoz érne , ekkép szól a lármázó anyjának! ,Édes anyám hasztalan kiabálja apánkat, mert, a mint látom a lovak már régen itthonn vannak, egy állóhelyükben szinte lyukat vágtak." „Hát hol maradt el az Isten nélkül való édes apád" lármázott az anyjuk. ,Baja alig lehet — anyám — mert a gyeplő azon módon van helyre kötve, a hogy édes apám szokta, hanem amíg bemehetett valahova, — a lovakat valami jöttment nép útnak indította." „Már most mit csináljunk ?“ tűnődék az asszony. ,Mit csinálnánk ?........édes anyám,.... megetetem egy kicsit a lovakat, s elmegyek apámért,.. .. vagy hogy — gondolá a gyerek — megkérdem a szomszédokat, megjött-e a gazda ? .... „Oda bizony nem megy , kapott szóba a vén néni — mi közük apádhoz !“ s ezzel bement a szobajtón. Rövid abrakolás után fölkészült a gyerek, s elindult az országútnak, keresvén az apját. Megiramodott a két ló, s amint egy hujjában elment, a szőlők sarkánál látta meg a szomszédok kocsiját, szinte Veszprém felé. ,No most itt megkérdem,.... látták-e apámat ?" gondolá a gyerek, s a két lovat ostorhegyre vette. Nagy szorítás nem kellett, néhány percznyi idő alatt elérte a kocsit, s akkor látta, hogy Örzse hajtotta a lovat." ,Nát te Örzse,... hova sietsz?" kérdé Pista, oldalt járván a másik kocsinak. „Édesapámért megyek........monda sirva Örzse — a Jézus tudja há lett,.........a két ló ma virradóra üresen jött haza." „Hát a zsákok megvoltak a kocsin ?"..... kérdi Pista a lányt. „Az megvolt,.... felelt siránkozva Örzse,.. szűre, tarisznyája; mindenét megleltük, de magának se híre, se hamvai" .No csak nesirj,.... vigasztalá Pista — az én apám is oda van, én is azért megyek ,... bizonyosan bementek a csárdába az utón, s addig a lovaink szépen hazajöttek! Ne busulj, vagy az utón érjük őket, vagy még valahol a boros üveg mellett." Ezzel útnak indult mind a kettő, s faluról falura, csárdáról csárdára kérdezgettek a két gazda után, így tartott ez fele után, és a két öreget sehol sem találták. „Menjünk odább" monda Pista a megszomorodott lánynak — egyszersmind megkérdezvén, hogy ő hozzájuk mért nem jöttek kérdezkedés végett. „Anyám nem eresztett — mondás — (mi már tudjuk, miért ?) cselédinket szétfuttatta mindenfelé, meghagyván nekik, hogy apám hite nélkül haza ne jőjenek, s utóbb magunkra maradván, addig beszéltem anyámnak, hogy engemet küldött a lovakkal." A végszónál épen az alsó-dakai csárdát érték, megálltak és bementek a csárdába kérdezkedés végett. Ide sem ért még hire a megtévedteknek, ha min a keresők, de legkivált őrzse, szörnyűen megrémült, már, mire Pista a csárdással együtt vigasztalni kezdé. Mig ezek oda benn nem tudtak hova lenni, addig a két öreg gyalog kullogott a csárdától nem messze, s amint lovaikat ott látták a csárda előtt, azt mondja rá Kajári Pál: ,Ugye ? szomszéduram, megmondtam, hogy az én lovam, ha máshol nem, megáll Alsó-Dakán , mert én valahányszor ide járok, egész után csak itt issza