Pesti Napló, 1851. augusztus (2. évfolyam, 420-443. szám)

1851-08-04 / 422. szám

1851. másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK, Vidéken : Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 „ — „ „ Egyévre . 18 .­­ , , A havi «lőfizetés, mint a szá­­monkinti eladás is, megszűnt. Pesten: Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egyévre . 15 „ — „ „ Egy­es síim — . 4 B „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-ut. Laffertház 449 Szerkesztési iroda: úri-utcza 449. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bérmentetlen levél visszautasittatik. J 422­­­-n­ Hétfő, aug. 4-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4 pgo lm­jával számittatik. A be­­igtatási s 10p.kinyi külön bélyegdíj , előre lefize­tendő a Magán­viták négyha­­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. • Jelen TARTALOM: Telegraff tudósítások- Esküttszékek II. Páris- (Elnapolás. Elnöki kijelölés. Girardin és Ledru Rollin.) Turin- (Az ülések vége. De Foresta kinevezése. A párisi viták. A Cam­pana ügye. Hadi készületek Szic­iliában. Elfogatott papok.) Vácz- (Munka. Gyilkosság. Próbatétel. Napfogyatkozás. Tervezett ünnepély.) Hivatalos- (Kinevezések. Kitüntetés). Vegyes hírek és események-Francziaország­ (Guizot levele Dehais-hez. Joinville ki­jelölése. A Memóriáié Bordelais nyilatkozata.) Nagybritannia. (Alsóházi ülés jul. 26 és 27-én. Franklin expeditiójáróli hírek. Párisi munkások küldöttsége. Kristálypalota.) Németország- (Berlin : a Bundbai belépési kérdés. Metter­nich. Német alapjogok.) , Olaszország- (A pápai és florenczi kormányok közti vi­szály kiegyenlítése.) Amerika- (Elnökválasztási pártok. Lind Jenni.) Kereskedelmi hírek-Legújabb­ Magyar nemzeti múzeum- Gabonaár- — Dunavízállás- Matár- (Három asszony.) Budapest, aug. 4-én. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK­Páris, jul. 31.—Dupin, 342 szavazattal ismét elnöknek választatott. — 5% rente 95 fr. 55 cent. — 3% 57 fr. 25 cent. — Aug. 1. — 5% rente 95, 80; 3% 57, 40. — Az­ állandó bizottmány megválasztatott. A többségi egyesületeknek jelöltjegyzéke teljesen elkészült. Az ítélet Serulier perében Carlier ellen elha­­lasztatott, Madridból érkezett telegrafi tudósítás szerint a cortes elnapoltatok. Palermo , jul. 18. — Szürakuzában partütegek alakíttatnak, a vár álgyúkkal láttatik el. Gastro Giovanni erősittetik. Livorno, jul. 30. — A brit hajóhad Máltából ide váratik. Turin, jul. 30. — De Foresta igazságügy minisz­ter Nizzából megérkezett. Hírlik, miszerint el volna határozva a Liccardi-féle rendszerrel egészen föl­hagyni, s új intézkedést kezdeni el a romai kormány­nyal. ESKÜTTSZÉKEK. ♦) Előbbi czikkünk azon balfogalom c­áfolatával fog­lalatoskodott, miszerint az esküttek, tudományos, jogászi képesség hiánya miatt, az igazságszolgálta­tás magas czéljának megfelelő birák nem lehetnek. Fölállítottuk a helyesebb fogalmat, hogy az es­küitek , ezen eljárás természete szerint, nem birák, *) Lásd P. I. 121. számát,­­ hogy feladásuk nem tudományos; — hogy ezen feladás megfejtésére, miszerint, az elnöklő törvény­tudó birák által czélszerűleg formulázott, csupán tényt illető kérdésekre, az említett törvénytudó bí­rák vezetése alatt s kimutatása szerint, felelnek, elegendő a józan ész, jóakarat, jószándékú figyelem s gyakorlati élettapaszt­alás és tapintat, mely tulaj­donok még nagyobb mértékben találtatnak fel a köz­­polgárokban , az élet embereiben, mint a többnyire elfogult, s egyoldalúságban szenvedő szobatudósok — s megkövesedett iskolai turistákban. Folytassuk az ellenvetések részletes taglalását.— Mondatni szokott az eskü­ttszékek ellenzői által, hogy ezen jámbor, egyszerű esküitekre, kiknél a hideg ész uralma nem elég erős , kelletinél nagyobb hatást tesz a szóbeli védelem egy ékesszóló ügyvéd gyakor­lott ajkairól, miben a törvényszék feladására nézve, mely nem más, mint az igazság felfedezése, legna­gyobb veszély rejlik. A birónak ugyan­is nyugalom­mal , s világos, higgadt értelemmel kell a tárgyakat felfogni, a vádolt mellett s ellen szóló okokat hide­gen megmérni, s ítéletet e szerint hozni. E czélra pedig sokkal ajánlatosb az írott, mint az élőszó, mely utóbbi az érzelmeket rázza fel, a nyugodt ér­­telmet pedig könynyen elfogulttá teszi s rablánczra fűzi. És e veszély, ha egyáltalában létezik az élő­­szóbeli tárgyalásnál, még nagyobb mértékben fe­nyeget akkor. Ha a bíráskodásra nem oly férfiak vannak hivatva, kiknek magas műveltségében, s szilárd ítélő erejében teljes biztosíték van a szónoki varázs csábjai ellen. Ezen ellenvetés megtámadást foglal magában egy­általán az első szó, a beszéd ellen, szemközt az írás­sal, s ha alapos volna, a legkomolyabb aggodalmat szülhetne bennünk. Azonban , ha igaz volna , hogy a szónoki tehetség a nyugodt fontolásnak s világos értelemmel, higgadt felfogásnak ellensége, hogy a tárgy mellett s ellen harczoló okok szenvedélytelen mérlegezését nem engedi, hogy tehát a szóbeli eljá­rás csak az érzelem húrjait pengetvén, s a józan észt fogollyá tevén, alapos és helyes megítélésre nem­alkalmas , úgy a szóbeliség káros következéseit nem csak a törvényszékeknél, hanem még inkább ott kel­lene meggátolni, hol még sokkal több kárt tehetnek , úgymint, a törvényhozásban. De lássuk, mi kárt tehet a törvényszéki ékesszó­lás az igazságszolgáltatás egyházában? — Ha p.o. egy vádoltnak, ki bebizonyodás esetében halálos bün­tetést várhat magára, felmentése érdekében, a védő ügyész rendkívüli ékesszólásának egész varázsere­jét kifejti, s mindazon tekinteteket, melyeket jog, igazság, erkölcsiség, vallás szabnak elébe, felál­dozza is ügyvédi hiúságának , vagy nyereségvágyá­nak s ha felteszszük, hogy a vádló állodalmi ügyész önmaga is elragadtatik a szónoklat bűbájos erejétől, hogy vádjának alapossága iránti meggyőződéséről lemond, s az indítványozott büntetés keresztülvite­lben fekvő hiúságát feláldozza, ha elérzékenyülésé­­ben elfelejti is, hogy valamint a védő­ügyésznek hír­­neve­s hiúsága követeli, hogy a vádal­at felmentes­­se , úgy neki mint vádlónak, szinte híre­s dicsvágya parancsolja, hogy azt elmarasztaltassa, mert kü­lönben könnyen az fogna mondatni, hogy nem eléggé ügyes ügyvéd , nem eléggé kitűnő szónok , sőt hogy az állodalomnak nem elég hű szolgája, ki helyett jobb volna talán mást választani; — ha továbbá fel­tesszük is, hogy az esküitek elfelejtkeznek hivatá­sukról , s felindultságuk tetőpontján azon tisztán ér­telmi kérdést: várjon a vádolt, elkövette-e a vád­beli tényt? kedélyt, vagy színkérdéssé változtatják, sőt tovább menve, ha feltesszük még azt is , hogy az esküttszéken elnöklő törvénytudó bírák is elso­dortatnak a szónoki tehetség részegítő hullámai által, s az elnök maga elmulasztja, a vita végével, a tár­gyalások rövid, kimerítő összeállítását, és elfelejti az esküiteket kötelességükre emlékeztetni, és ezek is hódolva a felmentést kérő szónoklat tényeket fer­dítő , szenvedélyeket ébresztő , a fehért is feketévé, s feketét fehérré változtató ördögi hatalmának, rög­tönözve, ellágyulva, elbutulva kimondják a ,,nem­­bűnöst“ — mit ártottak ezzel? — legroszabb esetben egy bűnös felmentetett. A szóbeli eljárás csábító me­sterkedései tehát csak egyetlenegy esetre terjedtek. Mily más következményei lehetnek a roszul hasz­nált szónoki hatalomnak a törvényhozó testületeknél, honnét pedig azt kizárni akarni csak félőrültnek jut­hatna eszébe! A részul használt szónoklat káros lehet, azt nem tagadjuk, de annak visszaéléseit gátolni nem oly fe­lette nehéz. Ki beszél a törvényszék előtt? egy az állam által nevezett vádoló ügyész, a vádolt védői, tudományosan művelt férfiak , kik az állam iskolái­ban , az állam által fizetett oktatók alatt növeked­­tek, s folyvást az állam ellenőrsége alatt állanak, végre a törvényszéknek a kormány által nevezett bird elnöke, ki épen azért neveztetett e fontos helyre , mert arra magát tudománya, igazságszeretete, becsü­letessége által alkalmasnak, s érdemesnek bizonyitá, s a ki terjedelmes hatósággal van fölruházva, hogy a nyugalom , rend , s józanság uralmát a törvény­­széki tárgyalásoknál föntartsa , s kinek joga van az ügyvédeket, s tanúkat, illetlen vagy helytelen ki­fejezéseknél rendre utasítani. Ezen férfiaktól kelle­­ne-e félni, hogy a szó hatalmával vissza­élnek? Jó lélekkel mondhatjuk, hogy azon aggodalom, hogy az ügyvédek, szónoki művészetük által, a jó­zan ész rovására fognak szenvedélyes kedélymoz­galmakat előidézni, mik az esküiteket hibás véle­ményadásra csábítják, hamis előfeltevésen nyugszik. Mert a beszéd nemcsak a szívre, hanem a főre, nemcsak az érzelemre, hanem az észre is hat; nem­csak hajlamainkat határozza el, hanem egyszersmind kötelességeinkre is emlékeztet. A törvényszéki be­szédben különösen főleg a logikai elem uralkodik; fődolog , hogy az ily beszéd világosan , s érthetőleg terjessze elő a vádbeli tényt, s azt kisérő eseménye­ket , s körülményeket, s hogy azon állítást, melyre az előadás épül (t. i., hogy létezik-e bűn vagy nem) bebizonyítsa, és az ellenfelet megc­áfolja. Az ügy­véd igen nagy hibát követne el, ha itt szenvedélyes­séget keverne beszédébe, és ha netalán helyesnek, és czélszerűnek találná is olykor, hogy az érzel­mekhez is szóljon , ez csak beszéde elején, s végén, mellékesen történhetik. — S végre is, micsoda ér­zelmek lehetnek azok, miket a vádló és védő ügyvéd fölébreszteni igyekszik ? — ‘A vádló kérlelhetlen szigorúságot fog kivánni a bűn ellen, a védő pedig kíméletet, s szelidséget az ártatlanság számára. De van-e hát ebben valami rész? tökéletes bírónak mondható-e azon megkövesült egyén, kinek csak helyes, éles értelme van, de e mellett elkeményült, eltompult, emberiségből kivetkezett érzelme ? — mi úgy vélnők, hogy oly törvényszéki eljárás, mely vádlónak, s védőnek alkalmat nyújt oly érzelmeket ébreszteni, mint az említettek, nem érdemli, hogy e miatt megrovassék, veszélyesnek bélyegeztessék, sőt teljes elismerésre, s dicséretre számolhat, hacsak azt nem tartjuk a legtökéletesb igazságszolgáltatás­nak, mely minden emberi érzelem nélkül, a törvény holt betűje után, halálos ítéleteket szól. ,,De a szónokok nemcsak ily helyes érzelmeket fognak ébreszteni igyekezni,“ azt mondják a szóbeli eljárás, s esküttszékek ellenzői, ,,a visszaélés túl fogja haladni a szónoklat helyes használatát, s a vádló kérlelhetlen szigort fog kieszközölni akarni az ártatlanság ellen is, a védő pedig kíméletes szelid­séget a legundokabb bűn számára.“ — Olykor meg­lehet. Ha azonban azt tennék : kinek fognak legtöb­bet ártani ? — nem annyira az Ítélő birák józan ítéletének, mint a saját ügyességük felőli jó véle­ménynek. A nép fiainak egyszerű józan esze meg fogja vetni a komédiási fogásokat, mint megvetette már Rómában (Quintilian Inst.­orat. VI. 1. 40.); és ha korunkban valaki, főleg törvényszéki tárgyak­ban, színészettel és túlságos pathossal akarna hatást idézni elő, a néposztályoknál élő józan, és most főleg anyagi érdekekre irányozott értelmesség mel­lett, legfeljebb ki fogna kac­agtatni. Ha az állami ügyész , mint közvádló, a­helyett, hogy a kivilágosodás s megismerés minden forrásait kimerítse, s a tény valóságát bebizonyítsa, az esküi­tek érzelmeit kisértené meg a vádolt ellen föllází­­tani, valóban igen roszul értené a maga javát, s ön czélja ellen dolgoznék. Mert a védőügyész azt fogná ebből kiokoskodni , — és méltán — hogy a vádló, ki ilyen fegyverekhez nyúl, erőtlennek érzi magát a vád bebizonyítására. Hasonlóképen, ha a védő­ügyész a­helyett, hogy védencze ártatlanságát alapos belső és külső okok­kal támogassa, s a vádlót megc­áfolja, oda munkálna, hogy az esküitekben kimélet­ és irgalom érzelmeit keltse föl, ezáltal csak védencze ügyének ártana, mert annak bűnösségét, s a vád alaposságát is­merné el. Azonban mindezen okoskodások fölöslegesek, ha meggondoljuk , hogy az említett aggodalom elleni biztosíték már magában az esküttszékek természe­tében fekszik. Az esküttszék ugyan­is oly eskütt­­polgárokból áll, kik azon kérdésnek : „elkövettetett-e a bűn vagy nem ?“ csak logicai része fölött ítélnek. Ha tehát a bírónál igen kívánatos is a bűnös elleni kérlelhetlen szigor, az ártatlanság iránti kíméletes szelídség, ha az élesbítő vagy enyhitő okok megfonto­lásánál szüksége van is helyes érzésre, s ezen helyes érzés kifejtésére a szónoklat hatással bírhat is : mind­ennek az esküiteknél semmi helye. Ezeknek esküjük s kötelességök szerint az érzéssel épen semmi dolguk; nekik azon kérdésekre kell száraz igennel vagy nem- s mel felelni, melyeket az esküttszék biróelnöke nekik A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. HÁROM ASSZONY. Folytatás. *) Hasztalan tekintgetett a gyerek — tizenkettőt el­vervén az óra, ember nem volt a piaczon, mert a­ki koldulni jár is, az is már a konyhára vetődött. ,„Itt van a pénz"“ ordított a gyerek, s kínjában a tizenegy forintot majd­nem duflán olvasta le. Illyen nagy ütközet után etetni ménének, és uzson­­natájon befogván a lovaikat szépen kiindultak. A­mint már a város végét járnák, Kajári Pál megállt, és a szomszédjának visszakiáltotta: ,Szomszéduram­­ sok lesz azt a tizenegyedik forin­tot asszonykézre adni, nem mutatnánk inkább egyet itt az „utolsó garas“ban? „Nem bánom , — ha ked gondolja !“ kiáltá a szomszéd — benézhetünk egyet, a lovak elállhatnak, épen most ettek abrakot,é­s ezzel betekintettek az „utolsó garas“ba. Beérvén a fogadóba, mielőtt innának, kiveték mennyi marad tiz forinton felül minden mérőn elköl­teni való, s mikor a pénzt külön válogatták, . . . . neki kaptak a jó mulatságnak. Az asztal végeinél *) Lásd P. N. 421. számát. legyet fogott három éhes czigány, jó izüen lesvén, ha valaki nótát parancsolna a vendégek közöl. ,Húzd meg czigány, — kurjantá a két jó pajtás, — ne félj lesz ma huszas, került a zsidótól. És a há­rom czigány , mintha mind a három egyetlen egy füllel hallgatóznék, egyszerre fogott a keserves nó­tához , a­mi a két mutatkozót — hozzá gondolván a boritalt is — majd oldalra dönté. Kinn a lovak el­unatkoztak már , s utóbb leeresztett fejjel búsan áll­dogáltak. Hanem akadt ezeknek is ébresztőjük, mert az utcza belsejéből épen az a zsidó bujt ki, a mellyik­­nek tizenegyedik forintját itták gazdáramék. Fölismerte ő kelme a kocsikat, s a kocsma mellett elmentében bepillantván,, látta ám a vigadókat, kik a tizenegyedik forinton négykézláb mulattak. Ezt már nem tűrhető, hanem, hogy az ő mulatsága is meglegyen, a tizenegyedik forintért, s a négy álmos lovat jól megkorbácsolván útnak indította. El is mentek a jól ismert országúton, hol ügetve, hol lassabban,­­ mint ösztönükből telett, s éjfél táj­ban haza értek szépen. Nyitva volt a kapu, nem lévén, a­ki a kapunyi­tásért két garast kívánjon, minden baj nélkül egyik ide, másik oda, a­hová való volt, az udvaron meg­állt. Ott álltak éjféltől egész hajnal hasadtáig, vár­ván , hogy a gazda majd beköti őket. Mikor a legelső kakaskukorikálást meghallotta Kajáriné , kinézett az ajtón, s ott látta a gazdátlan lovakat. ,Apjuk ! kiálta az udvarvégre,.. .. apjuk! .... ismételé, nem adván semmi jelt.... Te ember! kiáltá még harmadszor is,... hol a pokolban vagy ?... pedig dehogy volt ott, s talán most is ott van még az „utolsó garas“ban. A lármára legelőször Pista jött ki nyughelyéről, s a mint a lovakhoz érne , ekkép szól a lármázó anyjának! ,Édes anyám­­ hasztalan kiabálja apánkat, mert, a mint látom a lovak már régen itthonn vannak, egy állóhelyükben szinte lyukat vágtak." „Hát hol maradt el az Isten nélkül való édes apád" lármázott az anyjuk. ,Baja alig lehet — anyám — mert a gyeplő azon módon van helyre kötve, a hogy édes apám szokta, hanem a­míg bemehetett valahova, — a lovakat va­lami jöttment nép útnak indította." „Már most mit csináljunk ?“ tű­nődék az asszony. ,Mit csinálnánk ?........édes anyám,.... megete­tem egy kicsit a lovakat, s elmegyek apámért,.. .. vagy hogy — gondolá a gyerek — megkérdem a szomszédokat, megjött-e a gazda ? .... „Oda bizony nem megy , kapott szóba a vén néni — mi közük apádhoz !“ s ezzel bement a szobajtón. Rövid abrakolás után fölkészült a gyerek, s elin­dult az országútnak, keresvén az apját. Megiramo­dott a két ló, s a­mint egy hujjában elment, a szőlők sarkánál látta meg a szomszédok kocsiját, szinte Veszprém felé. ,No most itt megkérdem,.... látták-e apámat ?" gondolá a gyerek, s a két lovat ostorhegyre vette. Nagy szorítás nem kellett, néhány percznyi idő alatt elérte a kocsit, s akkor látta, hogy Örzse hajtotta a lovat." ,N­át te Örzse,... hova sietsz?" kérdé Pista, oldalt járván a másik kocsinak. „Édes­apámért megyek........monda sirva Örzse — a Jézus tudja há lett,.........a két ló ma virradóra üresen jött haza." „Hát a zsákok megvoltak a kocsin ?"..... kérdi Pista a lányt. „Az megvolt,.... felelt siránkozva Örzse,.. szűre, tarisznyája; mindenét megleltük, de magának se híre, se hamvai" .No csak nesirj,.... vigasztalá Pista — az én apám is oda van, én is azért megyek ,... bizonyosan bementek a csárdába az utón, s addig a lovaink szépen hazajöttek! Ne busulj, vagy az utón érjük őket, vagy még valahol a boros üveg mellett." Ezzel útnak indult mind a kettő, s faluról falura, csárdáról csárdára kérdezgettek a két gazda után, így tartott ez fele után, és a két öreget sehol sem találták. „Menjünk odább" monda Pista a megszo­morodott lánynak — egyszersmind megkérdezvén, hogy ő hozzájuk mért nem jöttek kérdezkedés végett. „Anyám­ nem eresztett — mondás — (mi már tud­juk, miért ?) cselédinket szétfuttatta mindenfelé, meg­hagyván nekik, hogy apám hite nélkül haza ne jő­­jenek, s utóbb magunkra maradván, addig beszél­tem anyámnak, hogy engemet küldött a lovakkal." A végszónál épen az alsó-dakai csárdát érték, megálltak és bementek a csárdába kérdezkedés vé­gett. Ide sem ért még hire a megtévedteknek, h­a min a keresők, de legkivált őrzse, szörnyűen meg­rémült, már, mire Pista a csárdással együtt vigasz­talni kezdé. Mig ezek oda benn nem tudtak hova lenni, addig a két öreg gyalog kullogott a csárdától nem messze, s a­mint lovaikat ott látták a csárda előtt, azt mondja rá Kajári Pál: ,Ugy­e ? szomszéduram, megmondtam, hogy az én lovam, ha máshol nem, megáll Alsó-Dakán , mert én valahányszor ide járok, egész után csak itt issza

Next