Pesti Napló, 1851. október (2. évfolyam, 469-495. szám)
1851-10-20 / 485. szám
415 135L másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 , - , , Egy évre . 18 . A havi előfizetés, mint a név önkinti eladás is, megszűnt. Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8,-,, Egy évre . 15 „ — „ „ Egyesszám— . 4,, A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-ut. Lai Tertház 449. Szerkesztési iroda: Dri utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap l-jétől számittatik, minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. 11 '-j Hétfő, oct. 20-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 promjával számittatik. A beigtatási s lopkrnyi külön bélyegdíj, előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. TARTALOM: Telegraf! tudósítások. Közgazdászati viták. I. Berlin- (A. király születésnapja. Gabonakivitel. Augustenburg hg. — Bonin tábornok. A londoni osztrák követ eventualis elutazása.) BOOS- (Mivelődési statistika. Albert fölig. körútja. Raják üldöztetése Törökországban. Lőporos torony légberepülése.) Hivatalos- (Beszámitoló-fiók-intézet. Bankjegy. Postaügy.) Vegyes hírek és események. Nevelés ügyében-Politikai szemle. Francziaország- (A miniszterkrizis. A dolgok állása 13 és 14-én ) Nagybritannia- (A máltai helyőrség szaporítása, s a hajóhad. Sir Stratford Canning s a török örmény protestánsok. A királyné körútja. — A királyné és Albert hg. Londonban. Összeütközés az angol s egy olasz kormány közt. Southampton. Kivándorlás. Kiállítás.— Kossuth nem érkezése.) Németország. (Berlin.) Magyar nemzeti múzeum-Dunavszállás. Matár- (ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MOHTÓL. X.) Budapest, oct. 20-án. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Turin, oct. 14. — A Croce di Savoja szerint a közoktatási miniszter beadta lemondását; utódjául Farinit, a Risorgimento szerkesztőjét jelöli. A samoensi municipalitás is Savoyenben kiutasította a fratri ignorantelli-t. Durando nyerte el a főparancsnokságot Szardinia szigetén. Páris, oct. 17. — A miniszterkrízis folyvást tart. Billault, ki hírszerint minisztérium alkotásával bízatott meg, ide megérkezett. München, oct. 16. — A cultusminiszter a követkamarában kijelentette, hogy a kormány nem képes az országgyűlés ebbe a püspöki emlékirat alapján új vallási edictumot terjeszteni. Velencze, oct. 16. — Hiteles tudósítások szerint a két énekes Collini és Fraschini tökéletesen egésséges, tehát az utóbbinak az első általi megöletéséről szóló hir teljesen alaptalan. KÖZGAZDÁSZAT! VITÁK. 1. Megenged az olvasó, ha figyelmét néhány jeles s hazafias czikkre, mik e lapok közelebbi számaiban ,k különbség a munka között“ czim alatt megjelentek, visszavonni igyekszem. Nem gáncsoskodás viszketege, sem nem bírálni akarás indokunk, sőt e czikkek érdemeit olyaknak tartjuk, mik ismételt megolvasást igényelnek ; e sorokban egyedül néhány általános észrevétel leend, miképen azok által költettek. A nemzetgazdászat újabb időben már oly törvényszerű tudománynyá lön, melybe csak kevesen mernek egész elszántsággal bocsátkozni, s melyből még kevesebben birnak kieviczkélni; és szinte elbizottságnak látszik, ha azt mondjuk , hogy az igen egyszerű, s kevés elméleti elvre visszavihető tudomány. A legnagyobb baj pedig nem abban van, hogy talán a kor egyetemes szelleménél fogva csupa áltan hirdettetik, merő félszeg alapokra építtetik — hanem kétségtelenül abban rejlik a baj, hogy tanárai, mindamellett, hogy a tárgynak millió részletei, ezeknek út millió árnyalatai s létezhetésük millió körülményekkel lehetnek kapcsolatban, mindezen árnyalatok igényeit elméletben kimeríteni , azokra általános szabályokat hozni törekszenek. Csak ezért jön abból oly forintos tudomány. Amely országnak minden erejét, fejlődési képességét, külviszonyait, szomszédait ismerem , azon országnak nemzetgazdászati törvényhozója is lehetek. Tudom, mivel bír, tudom mivel képes bírni, tudom mit használhatna tőle szomszédja, s mily föltételek közt? És ez elég. E szerint adok gazdászatának irányt. Ebből következik, hogy ma körülbelül az egész világot kell ismernie e törvényhozónak, egyéb semmit!---------s ha e mellett megáldó az Isten képzeletektől megvesztegethetlen józanészszel — mi koránsem oly mindennapi valami, mint sokan hiszik — csak kis szüksége leend elméleti compendiumokra. Az előrebocsátottak után látja az olvasó, mily nagy fába vágta — szerintem — fejszéjét sok martius előtti magyar nemzetgazdász, kik gyárak mozgása, gépek zörgése, s efféle bizony felette száraz portékáról oly dalhangon szónokoltak , milyenen körülbelül szellemi vallomást tehetett — a palócz dalok geniális szerzője. Nagy fágba vágtam volna fejszém magam is, ha meg nem vallanám, hogy az egész világot csak félig meddig ismerve, nem adok javaslatokat , sőt mint tanuló, csak kételyeimmel állok elő. A kételyek merészek, mint a tudatlanság is merész. S Vájjon igaz-e, hogy a földmivelés soha függetlenségbe nem juttatja az országot, ha műipara nem járul hozzá ? És — ámbár ha ez igaz, minden kormány pártolni, emelni, teremteni köteles a műipart vájjon helyesen tesz-e a kormány ezt cselekedvén ? Oly kételyek, miket rég eldöntött a tudomány , de ebben nem tud megnyugodni a tudatlanság, annál kevésbbé pedig, minél iszonyúbb alakban mutatkoznak a még tökélyre sem fejlődött ipar sociális következményei, s minél feltűnőbb tény az, hogy az iparnak Európában tovább terjedtével e következmények is terjednek. E rémkép alatt, megjegyzendő, nemcsak, sem nem főkép a munkásosztály sorsát értem, sokkal magasb morális veszélyeket, mik a társulat minden osztályaira más alakban, de egyiránt rombolólag hatnak, és — úgy látszik — ott hathatósbak, hol az ipar a kormány tettleges befolyásának üvegház növénye. A földmivelés műipar nélkül nem fejlődhetik tovább, mint a közvetlen életszükségek termesztéséig, ez perse nem nagy fejlemény lenne. Hazánkra vonatkozólag mondhatjuk azonban, hogy a szomszéd műiparos, és fogyaszt, bármennyit termesszünk, csak közlekedési eszköz létezzék. Azt mondják, „vége a függetlenségnek mert többet fizetünk az átdolgozott czikkért, mint nyersterményünkért kaptunk? van-e, volt-e oly ország, mely ez úton szegényedett volna el, csak azért, mert több milliót pótolt kereskedelmi mérlegében? kimeríthető-e ez úton az ország, míg képessége szerint termeszt és fogyaszt ? Abnormis mellékviszonyok mellett meglehet, példa az újvilág kincseiben henyén dőzsölt spanyol , —a parasztjait nyírzó, fényűző, de nem termesztő aristocratiája mellett kipusztult Lengyelország? de példa-e Serbia? most is ott a legtöbb ezüst, arany! az iparczikkeket tőlünk is vevő Serbiában! Vagy azért vége a függetlenségnek, mert kénytelenek lévén szomszédunktól vásárolni műczikkeit, —— ő addig veszi terményünket, s úgy mint neki tetszik? — ily colonialis rendszer csak fegyverrel volt eddig gyakorlatba vehető, különben nincs példa reá; ma még kevésbbé, senki sincs kizárólag egy szomszédra szorítva. Egyébiránt megfordítva a tételt: nem függenek-e egymástól a közös kereskedésű nemzetek akár iparosok, akár nem? — csakhogy kölcsönös ez a függés; (közbevetőleg mondva egy jó tényezője a polgárosodásnak!) ha én nem akarok venni tőle, ő sem vesz tőlem, kap másutt. „Ez mind nem újság“ fogná mondani valaki, s igaza volna; meddő vitatás, mert a gordiusi csomót a dolog menetének természete legjobban oldja fel; a földmivelés teremti az ipart, ez pedig amatt, egyszerre karonfogva nőnek-------hanem nem azért, mert a kormány pártolni kezdi, emelni az ipart, nem! — a történet nyomai szerint azért, mert a béke és rend némi színét helyreállító a kormány; a nyugalmasabban élő nemzedék — mert az emberben nagy a mozgató erő — új meg új szükségek, ötletek, találmányok birtokosa, fejlesztője len; ezen érdekek, melyeknek vége a béke, kifejlődtek, jött egy kormány, mely polgár és külhadakkal szembeszállni képtelen, ezen érdekeket védeni gyenge volt: ezen érdekek azt megbuktaták, mást emeltek; később magok jutottak a kormány birtokába, s azt kizsákmányolák; „pártolók és emelék az ipart,tC .— mint a földbirtokosok kormánya azt „nem pártolá, nem emelé,“ hanem használta, s nyomta. — (A rabló lovagok ide nem tartozván, rólok hallgatunk.) Ezt mutatja a történet, mint természetes menetet. Ezért hitünk, hogy a rend, törvény minél ügyesebb fenntartása, kezelése : ebben áll minden, mit egy kormány a műiparért tegyen; míg szerepe semleges, csak addig természetes; ápoljon és pártoljon mindent, ami csírázik, de nem szerepe teremteni, sem egyik vagy másik oldalra hajolni. Minden érdek felett őrködő igazság, ez kell, s az ipar és földmivelés balance-ít kifejti a viszonyok hatalma. Itt a bor ott a selyem, itt a búza, ott a vas, itt az olaj, ott a gyapot utólérhetlen. Francziaország a második iparűző, nagy kereskedő ország, de sokkal több politikai sebe ered azon védrendszerétől, mely sok iparágára üdvösen hatott ugyan maga idejében, de viszont egy mesterségesen előidézett, és mégis kifejlődni, megerősödni nem bíró iparágnak (p. o. a vas és gyapotgyártmányok) más tökélyeset (mint a selyem , bor) csaknem föláldoz, sokkal több politikai seb ered e védrendszertől, mint azt elkülönzötten véve egyelőre föltennők ; ezen védrendszertől, melytől most a kormány menekülni A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓR. Folytatás. *) IX. A czirkáld. Kelemen diák dugá az ő tollát a füle mellé és olvasá azon szép verseket, melyeket épen leirt vala, s melyekben kétszáz strófán keresztül minden sor ezen szón végződék : „vaa“, nagynéha szakasztva meg egy-egy „volna“ által. Apafi Mihály urama5 kegyelme rendesen megszokván bánni, ha valakit megbántott, ez indulatból nem illható, hogy Kelemen diákot a minapi kudarcz után neg ne engesztelje, melyet is a képen intéze el, hogy jámbor poétát kineveztek czirkáló hadiagynak. Ezen hivatallal sok szép foglalatosság volt azon dőben összekötve, melyeket Kelemen diák hagyottörténni, a hogy akartak; e helyett irt verseket és Tónikákat nagy bőséggel. Tehát most is épen egy hőskölteményén legelteti remeit, melyben megiratik; Apafi Mihály uram ő lagysága Érsekújvár ostromához miként indult vala; ha szép bátorságban miként érkezett vala; az ellenéget meglátván, kardjához miként kapott vala; s *) Lásd Pesti Napló 481. sz. meggondolván a dolgot, vissza miként fordult vala; a vele levők közöl egy is ott nem maradott vala. Kelemen diákot annyira elfoglaló a költői szórakozás , hogy már egy hete, mióta az inasa megszökött s sarkantyús csizmáit szinte elszökteté , s még nem tudott hozzá jutni czirkáló hadnagy létére, hogy a szökevényt fölkerestesse, mindig ebben a circulus vitiosusban tekeregvén, hogy mikor a csizmáit kereste, eszébe jutott, hogy azokat az inasa ellopta , s ha aztán az inasa után akart látni, eszébe jutott, hogy csizmái nincsenek, s ilyenkor mit tehetett egyebet ? leült ismét és irt megfoghatatlan mennyiségű verseket. Szobája számtalan heteken keresztül nem volt már seperve, minélfogva por és pókháló látszott benne elég, hanem a palló tele volt fecskendve tintacseppekkel , az egyetlen asztal körül, melynek két lába téglákkal vala kiegészítve. A poéta itt, törült, rágta a tolla szárát; az ablak hídján állt egy darab kenyér, meg egy darab sajt; a poétának eszébe jutott, hogy azt neki meg kell enni; de még elébb ki akarta írni a tollába vett tintát s mig azt kiírná, megint másik gondolat jött bele, azután meg egy harmadik, meg egynegyedik; ezalatt előjött három egérke az ablakból : szőttek , fontak, tánczoltak, nekiestek a kenyérnek, sajtnak, azt megették szépen, azután megint bebújtak lyukaikba; a poéta ezalatt ütötte az ekébe fogott pegazust, míg el nem bódult bele, mikor aztán fölocsúdott, kereste a kenyeret és sajtot, s ahogy látta, hogy csak a morzsák maradtak ott belőle az ablakon, azt gondolta, hogy maga ette meg s elhitte, hogy már jól lakott és ismét leült és itt. Amint eképen törné magát az utókor javáért, valaki el kezd kaparászni az ajtaján, elébb az ajtósaroknál keresve a kilincset, s ahogy végtére ráakadt, jobbra balra nyomogatva ugyanazt, mint a ki nem tudja a nyitját. — Kelemen diákot kellemetlenül zavaró föl e zakatolás költői lelkesüléséből, s miután egypárszor hasztalan kiáltá el nagy haraggal, hogy nincs zárva az ajtó! utóbb is kénytelen volt fölkelni helyéről s kinyitni az ajtót, nehogy a bejönni akaró letörje a kilincsét, vagy sarkából emelje ki. Egy tátottszájú oláh állt előtte , pecsétes levéllel kezében, ki rendkívül meglátszott ijedni, amint meglátta, hogy kinyílik az ajtó, pedig maga is azt akarta. •No mi kell! förmedt rá Kelemen diák, iszonyúan haragudva, hogy miért nem szól ? Az oláh fölhúzta gömbölyű szemöldökeit, melyek mintha szénből lettek volna kanyarítva az orrtól a halántékig, mozdulataik által szabadon tolták előre hátra a homlokra lenyomott báránybőrsüveget , s fejbenézve a poétát karikára kinyílt szemeivel, ilyen kérdést intéze hozzá: — Rend az az ember, aki pénzért szokott hazudni ? Ilyen terminológiával írta körül az oláh Kelemen diák hivatalos hatáskörét. Kelemen diák méregbe jött. — Hát te ki ökre vagy ? kiálta az oláhra. — A dumnye nagyságos úré, a ki ezt a levelet küldi, felele az egész ártatlanul. — Hogy híják az uradat ? kérdésmez boszúsan kapva el a levelet az oláh kezéből. — Hát nagyságos úrnak. Kelemen diák fölszakitá a levelet s ezen szavakat olvasá belőle: — Jöjjön kegyelmed egy szóra hozzám, ahová ezen ember vezetni fogja. Kelemen diák idáig is dühös volt, végre még azon gondolat, hogy őt valahová hívják , mikor csizmája nincsen, egészen kivette sodrából. — Eredj Jordita az oláhra, mond meg az uradnak, akárki fia legyen, hogy —eb ura a fakó, — ő is annyira van én hozzám, mint én ő hozzá, ha ő akar velem beszélni, ő fáradjon ide. Értetted ? — Értettem dumnye macska, — viszonzá az oláh; ijedtében azt a czímet ejtve ki száján, melyen egymás között szokták emlegetni a czirkálót; hanem azután kotródott is. Kelemen diák pedig nagy prosopopoeával helyze el magát magashátú székére, két rettenetes nagy folianst helyezve maga elé a földre, hogy az érkező észre ne vehesse mezítlábas voltát. Nemsokára kemény, nyomatékos léptek hangzottak kívül az utczán, s amint Kelemen diák kitekinte az ablakán, nagy megütközéssel véve észre, hogy a ki őt látogatni jó, senki más,mint gróf Csáky László uram ő méltósága, két aranysújtásos hajdú által kisérve. No Kelemen, gondolá magában a diák, most tarts tekintélyt; ez ugyan gróf és méltóságos úr, de olyan férfi, ki a fejedelemnél kegyvesztésben áll, te pedig grátziában vagy és azonfölül hivatalbeli ember. — Tehát eldugó lábait a könyvek alá s tollát keresztbetéve szájában engedte Csáky Lászlót maga elé járulni. Föl sem kelt előtte. Csáky bosszúsnak látszott a fogadtatásért. ■— Kegyelmed nagyon fen tudja tartani a hivatali tekintélyt, monda Kelemennek némi duzzogással. — A mi vagyok, az a fejedelem ő nagysága kegyelméből vagyok ; viszontá csinált büszkeséggel Kelemen, s összefonta karjait nagy kevélyen. — Hiszen én is a fejedelem akaratából jöttem kegyelmedhez. Épen egy igen kényes dologgal bízott meg ő nagysága, melyben kegyelmednek segítségemre kell lennie, hanem az egész titokban végzendő , s csak ezért kívántam volna , ha kegyelmed jött volna hintómhoz. Kelemen diák e fölvilágositásra elfeledő tekintélyét. — Engedelmet instálok, hebegé megzavarodva, s fejét alázatosan nyakába húzva, nem tudtam — tessék leülni. Nem lévén azonban több szék annál a