Pesti Napló, 1851. október (2. évfolyam, 469-495. szám)

1851-10-20 / 485. szám

415 135L másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 , - , , Egy évre . 18 . A havi előfizetés, mint a né­­v önkin­ti eladás is, megszűnt. Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8,-,, Egy évre . 15 „ — „ „ Egyesszám— . 4,, A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-ut. Lai Tertház 449. Szerkesztési iroda: Dri utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap l-jétől számittatik, minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. 11 '-j Hétfő, oct. 20-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4 pro­­m­jával számittatik. A be­­igtatási s lop­krnyi külön bélyegdíj, előre lefize­tendő a Magánviták négyha­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. TARTALOM: Telegraf! tudósítások. Közgazdászati viták. I. Berlin- (A. király születésnapja. Gabonakivitel. Augusten­­burg hg. — Bonin tábornok. A londoni osztrák követ eventualis elutazása.) BOOS- (Mivelődési statistika. Albert fölig. körútja. Rajá­k üldöztetése Törökországban. Lőporos torony légbere­pülése.) Hivatalos- (Beszámitoló-fiók-intézet. Bankjegy. Postaügy.) Vegyes hírek és események. Nevelés ügyében-Politikai szemle. Francziaország- (A miniszterkrizis. A dolgok állása 13 és 14-én ) Nagybritannia- (A máltai helyőrség szaporítása, s a hajó­had. Sir Stratford Canning s a török örmény pro­testánsok. A királyné körútja. — A királyné és Albert hg. Londonban. Összeütközés az angol s egy olasz kormány közt. Southampton. Kivándorlás. Kiállítás.— Kossuth nem érkezése.) Németország. (Berlin.) Magyar nemzeti múzeum-Dunavszállás. Matár- (ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MOHTÓL. X.) Budapest, oct. 20-án. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Turin, oct. 14. —­ A Croce di Savoja szerint a közoktatási miniszter beadta lemondását; utódjául Farinit, a Risorgimento szerkesztőjét jelöli. A samo­­ensi municipalitás is Savoyenben kiutasította a fratri ignorantelli-t. Durando nyerte el a főparancsnoksá­got Szardinia szigetén. Páris, oct. 17. — A miniszterkrízis folyvást tart. Billault, ki hírszerint minisztérium alkotásával bíza­tott meg, ide megérkezett. München, oct. 16. — A cultusminiszter a követ­kamarában kijelentette, hogy a kormány nem képes az országgyűlés eb­be a püspöki emlékirat alapján új vallási edictumot terjeszteni. Velencze, oct. 16. — Hiteles tudósítások szerint a két énekes Collini és Fraschini tökéletesen egés­­séges, tehát az utóbbinak az első általi megöletésé­­ről szóló hir teljesen alaptalan. KÖZGAZDÁSZAT! VITÁK. 1. Megenged az olvasó, ha figyelmét néhány je­les s hazafias czikkre, mik e lapok közelebbi számaiban ,k különbség a munka között“ czim alatt megjelentek, visszavonni igyekszem. Nem gáncsoskodás viszketege, sem nem bí­rálni akarás indokunk, sőt e czikkek érdemeit olyaknak tartjuk, mik ismételt megolvasást igé­nyelnek ; e sorokban egyedül néhány általános észrevétel leend, mik­épen azok által költettek. A nemzetgazdászat újabb időben már oly tör­vényszerű tudománynyá lön, melybe csak ke­vesen mernek egész elszántsággal bocsátkozni, s melyből még kevesebben birnak kieviczkélni; és szinte elbizottságnak látszik, ha azt mond­juk , hogy az igen egyszerű, s kevés elméleti elvre visszavihető tudomány. A legnagyobb baj pedig nem abban van, hogy talán a kor egye­temes szelleménél fogva csupa áltan hirdette­­tik, merő félszeg alapokra építtetik — hanem kétségtelenül abban rejlik a baj, hogy tanárai, mindamellett, hogy a tárgynak millió részletei, ezeknek út millió árnyalatai s létezhetésük mil­lió körülményekkel lehetnek kapcsolatban, mindezen árnyalatok igényeit elméletben ki­meríteni , azokra általános szabályokat hozni törekszenek. Csak ezért jön abból oly fori­ntos tudomány. A­mely országnak minden erejét, fejlődési képességét, külviszonyait, szomszédait isme­rem , azon országnak nemzet­gazdászati tör­vényhozója is lehetek. Tudom, mivel bír, tu­dom mivel képes bírni, tudom mit használhatna tőle szomszédja, s mily föltételek közt? És ez elég. E szerint adok gazdászatának irányt. Ebből következik, hogy ma körülbelül az egész világot kell ismernie e törvényhozónak, egyéb semmit!---------s ha e mellett megáldó az Isten képzeletektől megvesztegethetlen józan­­észszel — mi koránsem oly mindennapi valami, mint sokan hiszik — csak kis szüksége leend elméleti compendiumokra. Az előrebocsátottak után látja az olvasó, mily nagy fába vágta — szerintem — fejszéjét sok martius előtti magyar nemzetgazdász, kik gyárak mozgása, gépek zörgése, s efféle bizony felette száraz portékáról oly dalhangon szóno­koltak , milyenen körülbelül szellemi vallomást tehetett — a palócz dalok geniális szerzője. Nagy fágba vágtam volna fejszém magam is, ha meg nem vallanám, hogy az egész világot csak félig meddig ismerve, nem adok javaslato­kat , sőt mint tanuló, csak kételyeimmel állok elő. A kételyek merészek, mint a tudatlanság is merész. S Vájjon igaz-e, hogy a földmivelés soha füg­getlenségbe nem juttatja az országot, ha műipar­a nem járul hozzá ? És — ámbár ha ez igaz, minden kormány pártolni, emelni, teremteni köteles a műipart vájjon helyesen tesz-e a kormány ezt csele­kedvén ? Oly kételyek, miket rég eldöntött a tudo­mány , de ebben nem tud megnyugodni a tu­datlanság, annál kevésbbé pedig, minél iszo­nyúbb alakban mutatkoznak a még tökélyre sem fejlődött ipar sociális következményei, s minél feltűnőbb tény az, hogy az iparnak Eu­rópában tovább terjedtével e következmények is terjednek. E rémkép alatt, megjegyzendő, nemcsak, sem nem főkép a munkás­osztály sorsát értem, sokkal magasb morális veszélyeket, mik a tár­sulat minden osztályaira más alakban, de egy­­iránt rombolólag hatnak, és —­ úgy látszik — ott hathatósbak, hol az ipar a kormány tettle­ges befolyásának üvegház növénye. A földmivelés műipar nélkül nem fejlődhetik tovább, mint a közvetlen életszükségek ter­mesztéséig, ez perse nem nagy fejlemény lenne. Hazánkra vonatkozólag mondhatjuk azonban, hogy a szomszéd műiparos, és fogyaszt, bár­mennyit termesszünk, csak közlekedési eszköz létezzék. Azt mondják, „vége a függetlenségnek mert többet fizetünk az átdolgozott czikkért, mint nyersterményünkért kaptunk? van-e, volt-e oly ország, mely ez úton szegényedett volna el, csak azért, mert több milliót pótolt kereske­delmi mérlegében? kimeríthető-e ez úton az or­szág, míg képessége szerint termeszt és fogyaszt ? Abnormis mellékviszonyok mellett meglehet, példa az újvilág kincseiben henyén dőzsölt spa­nyol , —­­a parasztjait nyírzó, fényűző, de nem termesztő aristocratiája mellett kipusztult Len­gyelország? de példa-e Serbia? most is ott a legtöbb ezüst, arany! az iparczik­keket tőlünk is vevő Serbiában! Vagy azért vége a függetlenségnek, mert kénytelenek lévén szomszédunktól vásárolni mű­­czikkeit, —— ő addig veszi terményünket, s úgy mint neki tetszik? — ily colonialis rendszer csak fegyverrel volt eddig gyakorlatba vehető, különben nincs példa reá; ma még kevésbbé, senki sincs kizárólag egy szomszédra szorítva. Egyébiránt megfordítva a tételt: nem függe­­nek-e egymástól a közös kereskedésű nemzetek akár iparosok, akár nem? — csakhogy kölcsö­nös ez a függés; (közbevetőleg mondva egy jó tényezője a polgárosodásnak!) ha én nem akarok venni tőle, ő sem vesz tőlem, kap másutt. „Ez mind nem újság“ fogná mondani valaki, s igaza volna; meddő vitatás, mert a gordiusi csomót a dolog menetének természete legjob­ban oldja fel; a földmivelés teremti az ipart, ez pedig amatt, egyszerre karonfogva nőnek-------­hanem nem azért, mert a kormány pártolni kezdi, emelni az ipart, nem! — a történet nyomai sze­rint azért, mert a béke és rend némi színét helyreállító a kormány; a nyugalmasabban élő nemzedék — mert az emberben nagy a mozgató erő —­ új meg új szükségek, ötletek, találmá­nyok birtokosa, fejlesztője len; ezen érdekek, melyeknek vége a béke, kifejlődtek, jött egy kormány, mely polgár és külhadakkal szembe­szállni képtelen, ezen érdekeket védeni gyenge volt: ezen érdekek azt megbuktaták, mást emel­tek; később magok jutottak a kormány birtokába, s azt kizsákmányolák; „pártolók és emelék az ipart,tC .— mint a földbirtokosok kormánya azt „nem pártolá, nem emelé,“ hanem használta, s nyomta. — (A rabló lovagok ide nem tartoz­ván, rólok hallgatunk.) Ezt mutatja a történet, mint természetes me­netet. Ezért hitünk, hogy a rend, törvény minél ügyesebb fenntartása, kezelése : ebben áll min­den, mit egy kormány a műiparért tegyen; míg szerepe semleges, csak addig természetes; ápol­jon és pártoljon mindent, a­mi csírázik, de nem szerepe teremteni, sem egyik vagy másik ol­dalra hajolni. Minden érdek felett őrködő igazság, ez kell, s az ipar és földmivelés balance-ít kifejti a vi­szonyok hatalma. Itt a bor ott a selyem, itt a búza, ott a vas, itt az olaj, ott a gyapot utólér­­hetlen. Francziaország a második iparűző, nagy ke­reskedő ország, de sokkal több politikai sebe ered azon védrendszerétől, mely sok iparágára üdvösen hatott ugyan maga idejében, de viszont egy mesterségesen előidézett, és mégis kifejlődni, megerősödni nem bíró iparágnak (p. o. a vas és gyapotgyártm­ányok) más tökélyeset (mint a se­lyem , bor) csaknem föláldoz,­­ sokkal több politikai seb ered e védrendszertől, mint azt el­­különzötten véve egyelőre föltennők ; ezen véd­rendszertől, melytől most a kormány menekülni A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓR. Folytatás. *) IX. A czirkáld. Kelemen diák dugá az ő tollát a füle mellé és olvasá azon szép verseket, melyeket épen leirt vala, s melyekben kétszáz strófán keresztül minden sor ezen szón végződék : „v­a­­­a“, nagynéha sza­­kasztva meg egy-egy „volna“ által. Apafi Mihály uram­a5 kegyelme rendesen megszok­ván bánni, ha valakit megbántott, ez indulatból nem illható, hogy Kelemen diákot a minapi kudarcz után neg ne engesztelje, melyet is a képen intéze el, hogy­­ jámbor poétát kinevezte­k czirkáló had­iagynak. Ezen hivatallal sok szép foglalatosság volt azon dőben összekötve, melyeket Kelemen diák hagyott­örténni, a hogy akartak; e helyett irt verseket és Tónikákat nagy bőséggel. Tehát most is épen egy hőskölteményén legelteti remeit, melyben megiratik; Apafi Mihály uram ő lagysága Érsekújvár ostromához miként indult vala; ha szép bátorságban miként érkezett vala; az ellen­éget meglátván, kardjához miként kapott vala; s *) Lásd Pesti Napló 481. sz. meggondolván a dolgot, vissza miként fordult vala; a vele levők közöl egy is ott nem maradott vala. Kelemen diákot annyira elfoglaló a költői szóra­kozás , hogy már egy hete, mióta az inasa megszö­kött s sarkantyús csizmáit szinte elszökteté , s még nem tudott hozzá jutni czirkáló hadnagy létére, hogy a szökevényt fölkerestesse, mindig ebben a circulus vitiosusban tekeregvén, hogy mikor a csizmáit ke­reste, eszébe jutott, hogy azokat az inasa ellopta , s ha aztán az inasa után akart látni, eszébe jutott, hogy csizmái nincsenek, s ilyenkor mit tehetett egye­bet ? leült ismét és irt megfoghatatlan mennyiségű verseket. Szobája számtalan heteken keresztül nem volt már seperve, minélfogva por és pókháló látszott benne elég, hanem a palló tele volt fecskendve tintacsep­pekkel , az egyetlen asztal körül, melynek két lába téglákkal vala kiegészítve. A poéta itt, törült, rágta a tolla szárát; az ablak hídján állt egy darab kenyér, meg egy darab sajt; a poétának eszébe jutott, hogy azt neki meg kell enni; de még elébb ki akarta írni a tollába vett tintát s mig azt kiírná, megint másik gondolat jött bele, az­után meg egy harmadik, meg egy­­negyedik; ezalatt előjött három egérke az ablakból : szőttek , fontak, tánczoltak, neki­estek a kenyérnek, sajtnak, azt meg­ették szépen, azután megint bebújtak lyukaikba; a poéta ezalatt ütötte az ekébe fogott pegazust, míg el nem bódult bele, mikor aztán fölocsúdott, kereste a kenyeret és sajtot, s a­hogy látta, hogy csak a mor­zsák maradtak ott belőle az ablakon, azt gondolta, hogy maga ette meg s elhitte, hogy már jól lakott és ismét leült és itt. A­mint eképen törné magát az utókor javáért, va­laki el kezd kaparászni az ajtaján, elébb az ajtósa­roknál keresve a kilincset, s a­hogy végtére ráakadt, jobbra balra nyomogatva ugyanazt, mint a ki nem tudja a nyitját. —­ Kelemen diákot kellemetlenül zavaró föl e zakatolás költői lelkesüléséből, s miután egypárszor hasztalan kiáltá el nagy haraggal, hogy nincs zárva az ajtó! utóbb is kénytelen volt fölkelni helyéről s kinyitni az ajtót, nehogy a bejönni akaró letörje a kilincsét, vagy sarkából emelje ki. Egy tátottszájú oláh állt előtte , pecsétes levéllel kezében, ki rendkívül meglátszott ijedni, a­mint meg­látta, hogy kinyílik az ajtó, pedig maga is azt akarta. •­No mi kell! förmedt rá Kelemen diák, iszo­nyúan haragudva, hogy miért nem szól ? Az oláh fölhúzta gömbölyű szemöldökeit, melyek mintha szénből lettek volna kanyarítva az orrtól a halántékig, mozdulataik által szabadon tolták előre hátra a homlokra lenyomott báránybőrsüveget , s fejbenézve a poétát karikára kinyílt szemeivel, ilyen kérdést intéze hozzá: — Rend az az ember, a­ki pénzért szokott ha­zudni ? Ilyen terminológiával írta körül az oláh Kelemen diák hivatalos hatáskörét. Kelemen diák méregbe jött. — Hát te ki ökre vagy ? kiálta az oláhra. — A dumnye nagyságos úré, a ki ezt a levelet küldi, felele az egész ártatlanul. — Hogy híják az uradat ? kérdé­smez boszúsan kapva el a levelet az oláh kezéből. — Hát nagyságos úrnak. Kelemen diák fölszakitá a levelet s ezen szavakat olvasá belőle: — Jöjjön kegyelmed egy szóra hozzám, a­hová ezen ember vezetni fogja. Kelemen diák idáig is dühös volt, végre még azon gondolat, hogy őt valahová hívják , mikor csizmája nincsen, egészen kivette sodrából. — Eredj J­ordita az oláhra, mond meg az urad­nak, akárki fia legyen, hogy —­eb ura a fakó, — ő is annyira van én hozzám, mint én ő hozzá, ha ő akar velem beszélni, ő fáradjon ide. Értetted ? — Értettem dumnye macska, — viszonzá az oláh; ijedtében azt a czímet ejtve ki száján, melyen egy­más között szokták emlegetni a czirkálót; hanem azután kotródott is. Kelemen diák pedig nagy prosopopoeával helyze el magát magashátú székére, két rettenetes nagy folianst helyezve maga elé a földre, hogy az érkező észre ne vehesse mezítlábas voltát. Nemsokára kemény, nyomatékos léptek hangzottak kívül az utczán, s a­mint Kelemen diák kitekinte az ablakán, nagy megütközéssel véve észre, hogy a ki őt látogatni jó, senki más,mint gróf Csáky László uram ő méltósága, két aranysújtásos hajdú által kisérve. No Kelemen, gondolá magában a diák, most tarts tekintélyt; ez ugyan gróf és méltóságos úr, de olyan férfi, ki a fejedelemnél kegyvesztésben áll, te pedig grátziában vagy és azonfölül hivatalbeli ember. — Tehát eldugó lábait a könyvek alá s tollát keresztbe­­téve szájában engedte Csáky Lászlót maga elé já­rulni. Föl sem kelt előtte. Csáky bosszúsnak látszott a fogadtatásért. ■— Kegyelmed nagyon fen tudja tartani a hivatali tekintélyt, monda Kelemennek némi duzzogással. — A mi vagyok, az a fejedelem ő nagysága ke­gyelméből vagyok ; viszontá csinált büszkeséggel Kelemen, s összefonta karjait nagy kevélyen. — Hiszen én is a fejedelem akaratából jöttem kegyelmedhez. Épen egy igen kényes dologgal bízott meg ő nagysága, melyben kegyelmednek segítsé­gemre kell lennie, hanem az egész titokban vég­zendő , s csak ezért kívántam volna , ha kegyelmed jött volna hintómhoz. Kelemen diák e fölvilágositásra elfeledő tekin­télyét. — Engedelmet instálok, hebegé megzavarodva, s fejét alázatosan nyakába húzva, nem tudtam — tessék leülni. Nem lévén azonban több szék annál a

Next