Pesti Napló, 1851. október (2. évfolyam, 469-495. szám)
1851-10-23 / 488. szám
135L másod évi folyam. 488 . Csütörtök, oct. 23-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁN VITÁK. Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 . — „ „ Egy évre . 18 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a számonkinti eladás is, megszűnt. Pesten : Egy hónapra 1 fr 30kr.p, Évnegyedre 4,,, Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ , Egyes szám— »4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő,úri-ut. Laffertház 449 Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik Minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgö kr.jával számittatik. A beigtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj, előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Előfizetés a „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi folyamára. Több oldalróli fölszólítás folytán a „Pesti Naplóra úgy vidéken mint Budapesten új előfizetést nyitunk két hónapra, u. m. november 1-től kezdve december végéig. Vidékre postán küldve . . . . . . . 3 ft. 20 kr p. p. Budapesten házhozhordással........................................2 ft. 40 kr p. p. Lapunk bértartalmát olvasóink ismerik. A szerkesztőség mindent el fog követni e lap érdekességének növelésére, hogy az mind politikai részét, mind a lap műtárát illetőleg az előfizetők várakozásának megfeleljen. Az előfizetési leveleket bérmentesítetni kérjük. PESTI NAPLÓ szerkesztősége. TARTALOM: Telegraf! tudósítások. Helyzetünk- II Pest- (Ő szentsége IX. Pius pápának allocutiója.) Bécs- (Az osztrák kabinet s a dán kérdés.) Bécs- (Pénzügy és pénzfolyam. Törökországgal viszony. Toszkána bekebelezéséről hir. Kollár felolvasásai.) Rév-Komárom- (Tanodai ügy és Rimely apát.) Hivatalos- (Kitüntetés : megkegyelmezés. Kinevezések. Postaügy. Kormánylap.) Vegyes hírek és események. Adakozás a losoncziak részére-Ausztria- (Ő felséges Albert hg. körútja. Vegyes tudósítások). Politikai szemle-Francziaország- (A Constitutionnel a politikai helyzetről. Az Indépendance belge a párisi munkás osztályok felöl. Cher megyei zavar.) Németország- (Frankfurt: Bréma alkotmányügye ; egyesületi ügy. Berlin : kalapkészitők, zsidók, és házmotozások Boroszlóban. Holstein : Augustenburgi herczeg és a dán kormány; gróf Criminill : házmotozások. Bréma : tanács és polgárság. Marburg : községi választmány feloszlatása. Kurhesszen : iskolamesterek ; trónörökös ; hanaui várostanács.) Legújabb Dunavízállás Matár.(ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MOHTÓL. XI.) Budapest, oct. 23-án. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Athen, oct. 14. —Az igazságügyi miniszter és Miczaki, a hivatalától elmozdított államügyész között folyt hosszú vita után a kamara napirendre tért által. — Palmerston valamint minden más, úgy a görög udvarhoz is, állítólag panaszló jegyzékiratot küldött Görögország politikája ellen, mely jegyzékre az itteni kabinet még aligha felelt. Az ismeretes bankjegyhamisítás miatt új elfogatások történtek; a főgyártó úgy látszik külországi, s már megszökött. Eddig e gyártmányból csak 500 darab került a bankigazgatóság kezeibe. London, oct. 20. — Az új-yorki gőzhajóposta megérkezett s jelenti, hogy a bizalom lassan kezd visszatérni; csekély a pénzforgalom; a gyapot ára nyomott; a forradalom Mexicoban terjed ; a kafferháború kedvezőtlen. A PESTI NAPLÓ MŰTÁBA: ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓR. Folytatás. *) XI. Lange moarte. A czirkáló és kísérője fél napnál tovább haladt már a batrinai rengetegben Mariséi falva felé. Kelemen diák fűtől fától kérdezősködött, hogy itt lesze már a falu é s szüntelen azon választ kapta, hogy még jó messze van. Majd egyegy oláh paraszt jött reájok szentbe; hosszú szekerébe bivalyok voltak fogva; az ember szüntelen kiabált a lomha állatokra s ijesztgető kézmozdulatokkal iparkodott azokat sebesebb menésre serkenteni , majd egyegy patakon kellett átgázolniok, hol félmeztelen, de rongyaiban is tarka czigánynép mosott a sövényből sáraranyat, a kérdezősködő idegenre bámészkodva vadállat módjára: itt ott az útfélen mohos faodvába egy egy szent kép volt felállítva, melynek elavult festéséből csak a halvány aranyozás látszott még meg; a pudvás fülkébe le volt téve a pontana, egy korsó tiszta forrásvíz, melyet fiatal oláh leány állított oda hagyományos kegyes szokásból a szomjú utazóknak. Az út majd a mélybe, majd a magasba vitt, az utazók többet vezették lovaikat gyalog, mintsem rajta ültek. Köröskörül változékony rengeteg, magas egyenes bükkfák, terebélyes tölgyek, néhol sötét zöld fenyves. Egy helyen kétfelé látszott válni az út; egyik ága ment végig a völgyön, másik felvonult oldalt a meredeknek, egy kopasz hegy tetejére, melyről egy kiálló szikla oly meredeken függött alá, mint minden perezben alá készülne rohanni. — No most merre menjünk ? kérdé tétovázva Kelemen, ennyire soha sem jártam. *) Lásd Pesti Napló 486. sz. — Hát csak menjünk a járt úton, feleli Zülfikár, ki bolond menne fel ide a meredekre ? ez bizonyosan valami humorba vezet. Kelemen diák kételkedve tekinteszéllyel s ime megpillanta egy embert ott azon sziklán ülni, mely meredeken az út felett függött. Fiatal oláh legény volt, sápadt arczczal, hosszan lelóggó göndör hajfürtökkel; bőrködmenc szét volt nyílva mellén; süvege mellette hevert; ott ült gunynyasztva a százlábnyi magas szikla szélén, lábait a mélységbe laggatva, s fagyos arczát két tenyerébe fektetve, mialatt szemei mereven látszottak a távolba bámulni. — Héj! hopp frátye ! kiáltá fel rá Kelemen diák, keverve magyarral és latinnal az oláh szót: ungye méra ista via ? Az oláh hallani sem látszott a kiáltást, azon helyzetben maradt, bámulva és könyökölve. — Ez süket, vagy meghalt. Szólt Zülfikár, miután hiába kiabáltak fel rá mind a ketten. Legjobb lesz, ha megyünk odább a tört úton. — S azzal ügettek előre. Az oláh utánok sem nézett. Már az est is elközelgett s a mariseli útnak még mindig nem szakadt vége, egyik völgyből a másikba ment az út, a nélkül, hogy valahol emberi hajlék mellett vitt volna el, az útban heverő kövek s a keresztül szivárgó vadvíz csaknem járhatlanná tevék. Végre valahol az erdőben tüzet láttak fellobogni maguk előtt, s énekhangos rikoltozás üté meg füleiket. Közelebb jutva a helyhez, egész faderekakból rakott máglyát láttak égni egy fáktól beárnyazott téren, melyeknek lombjait veresre perselő a koronájukon túlcsapkodó láng. A máglyától nem messze egy csoport oláh tánczolt, szilaj tagjaztatásokkal; bosszú botjaikat leütötték a földre s nagyokat vetettek magukon vele, lábaik rángatózásai jegyeket látszottak írni a földre s kezeikkel vadul hadarászva, átkozódó verseket mondtak közbe, mintha valami boszantó szellemhez beszélnének. A férfiak körül fiatal lánykoszorú tánczolt, egymás kezét fogva amazokat körülvevék, s jobbra balra körül keringők; szép, fiatal nyájas arczaik gyöngyökkel és szalagokkal átfűzött fekete hajtekercseik, virágokkal hímzett öltözetük, tánczos patyolat ingeik, széles csikós katrinczáik, gömbölyű nyaka Azonban, sem ezek, sem amazok nem tesznek jó szolgálatot, a békés kifejtés és előhaladás érdekeinek. Amazok nem, mert az öntudatra ébredt, és a méltó igényekkel bíró, műveltség bizonyos fokára emelkedett nép érzeményeit számba nem véve, könnyen viszályos indulatot támasztanak, s a nép érdekét elmellőzik. Emezek szinte nem szolgálják a rend érdekeit , midőn azon befolyásnál fogva, melyet a meggyőződés — legyen bár helyes , vagy helytelen — a kor nézeteinek alakulására vagy módosulására gyakorol, bizalmatlanságot táplálva a főhatalom iránt saját kebelekben, egyszersmind igen sokat tesznek e bizalmatlanság megizmosulására, s százados kapcsok szétszakgatására. Kétségtelen, mikép egy ország elégültségének gyakorlati értelmét meghatározni, nem épen könnyű , kiváltott és akkor, hol és midőn a nemzet bármi oknál fogva nélkülözni kénytelen a közvélemény nyilvánításának orgánumait. Ily esetben egyéni nézettől és combinatiótól függ minden, egy állításnak a közvélemény ítéletére vonatkozólag, épen ellenkező állítás szegeztethetik ellenébe, s a főhatalomnál természet szerint rendesen az nyer elfogadtatást, mely az álladalmi gép működtetéséhez épen illik. Ha valamely intézkedésre nézve tegnap azt mondatott, hogy találkozik a közvélemény he-lyeslésével, és elégültséget szül, ma egy másikon csengő bongó arany, ezüst pénzfüzéreik, farkas, piros csizmácskáik oly kellemesen ellentétezve férfiaik vad, marezona képeivel, a bozontos hajgubanezra felnyomott magas csalmákkal, a vörösre égett mezetlen nyakkal, a zsíros bőrködmönökkel, a széles rézcsatos tüszőkkel s a szíjas bocskorokkal. Még a táncz és ének is oly különböző volt; a hölgyek összefogózva lebegék körül a férfiakat s valami panaszos andalgó danát énekeltek azalatt, mig a férfiak vad rugdalózásokkal tapodták a földet, rikoltozó kurjantással szólva közbe. A mellettük lobogó tűz vörös fényt és sötét árnyat vetett a vad csoportozatra. Végül egy fatörzsön ült egy vén dudás, kiáltozó kecskebőrét nyeggetve hóna alatt, melynek egyforma czifrázatai szilaj disharmoniával keveredtek az énekbe. Midőn a máglya már egészen parázszsá égett, hirtelen szétváltak a tánczolók, s előhozva egy szalmából kitömött s rongyokkal felöltöztetett nő alakot, azt fölfekteték két nagy rúdra s vadul kiáltozva : „Marcze Záré! Marcze Záré!“ a tűzhöz vivék azt, s ott felkiáltva mindannyian háromszor : „egy meg átkozott kedden esti * boszorkány !“ bele hajiták azt a tüzbe s azzal az összefogózott nők körültánczolák öröm danával a máglyát, míg a báb el nem égett; azután pedig a férfiak ugráltak keresztül a tűzön vad örömmogással. — Hát ti kik vagytok s mit csináltok itten ? kiálta rájok Kelemen diák, kit egész odáig senki sem vett észre. — Mariseli lakosok vagyunk, Marcze Zárét égettük meg; felelék azok egyhangúan és komoly képpel, mint kik valami bölcs dolgot végeztek. — No hát csak végezzétek hamar, aztán jöttek a faluba, mert törvényt kezdeni jöttem ide, az én uram, a fejedelem parancsából. — Én pedig az új adót beszedni, folytató a szót Zülfikár, — az én uram a hatalmas nagyváradi Ali basa parancsából. Az oláhok szótlanul néztek a czirkáló után, mig szemeik elől eltűnt, akkor ökleikkel fenyegetőzve kiáltanak utána: — Vigyen el a Marcze Záré! Azután előlbocsátva a dudást, s hosszú sorban Hosszadalmas oláh helység volt, melybe a czirkálók jutottak. Egyik ház olyan, mint a másik, magas tetejű sarkályibák , kiálló szarufáikkal, sövénynyel körülfonva , az ajtók alacsonyak, aki belép rajtok, fejét alá kell hajtania. A ház egyetlen szobából áll, abban lakik az egész család , gyermekek , vének, és tyúkok és kecskék. A falu elején áll egy óriási diadalív , roppant márványdarabokból összehordva, a portalé tetején egy Minerva fő nélkül, a homlokzaton csaták alakjai domborművezetben, alattuk nagy betűkkel, római nyelven: „e várost építteté a győzhetetlen Traján diadalai emlékére.“ — Túl rajta rongyos, sárral tapasztott kalyibák. Egy halottasház előtt ül ledőlt corynthi oszlop capitaléján a legvénebb vénasszony, a profika, megfizetett jajgatással siratva a benn holtan fekvő fiatal hajadont. Fűvel benőtt domboldalban látszik valami gömbölyű kőépület; hajdan tán egy római hős emlékére épült fánum lehetett az, most az oláhság elfoglalta azt templomnak, hegyes tetőt épített rá, s belsejét bemázolta szörnyű festésekkel. A czirkáló más nyilvános hely hiányában a templomba gyűjté össze a népet. A sokaság körül állt, az öregek mankóikra támaszkodva. Az alkony vereslő sugára keresztül sütött a gömbölyű ablakokon, sajátszerű világítást adva az ódon épület belsejének, mely földig tele volt festve idomtalan szentek képeivel, miket paraszt művészek szörnyeteg phantasiája fölöltöztetett piros palástokba, sarkantyús csizmákba. A sok csodakép közöl nem hiányzott azon szokott allegóriás kép , mely a háláit ábrázolja , karjai közt egy királyt, egy koldust és egy papot ragadva magával , s az ájtatos szent képek között ott terpeszkedtek a nyelvöltögető ördögök, elkárhozott bűnösök üstökébe kapaszkodva. Egy egy alak akkora, mint egy óriás, a másik, mint amannak az ökle. Az ikonostás mögött állt a pópa és a czirkáló, aranyos képek s szentelt koszorúk özönében, a midőn a czirkáló fölolvasva a nép előtt szokott megbízó levelét, a korláthoz szólítja a bírót, egy magas , nagyfogú férfit, s e következő kérdéseket intézi hozzá: — Vannak-e közöttetek bűbájosak és *) Marcze Záré annyit jelent mint „kedden este“ ekkor van a babonahír szerint a boszorkánynak hatalma. J. M. HELYZETÜNK. *) II. Közelebb kifejezni igyekeztünk, mily káros és veszélyes a kormányhatalomra nézve általánfogva az országos viszonyok és vélemények balfölfogása, vagy félreértése. Vannak ugyan hazánkban épen úgy, mint mindenütt, kik a nép elégültségét vagy elégedetlenségét , s a nemzet gondolkozásának nyilvánulását semmi áron sem akarják a közpolitika irányának kijelölésében tényezőül elismerni, s vannak ismét a nép között, kik sohasem tudják magukkal elhitetni, hogy a kormányhatalom számba veszi a nép igényeit, midőn a közügyre vonatkozó intézkedéseket megállapítja. *) Lásd P. N. 487. számút. sík oldalon hasonló erős hangon mondathatik, mikép az elégültlenség magvait szórja szét, és keserűséget támaszt. Mindkét résznek egyenlő joga van saját meggyőződését tartani helyesnek, mivel egyik sem cáfoltatik meg a közész és közakarat nyilvánulása által. Önként következik, hogy a meggyőződés szavai közé nem egyszer vegyülnek az áruba bocsátkozó önzés, kislelkűség, vagy hízelgés hangjai, melyek annál könnyebben félrevezetnek , mert róluk a meggyőződésnek álpajzsa le nem rántathatik. Ez egyébiránt bizonyos időszakokban hátránya minden főhatalomnak, és e hátrány csak azzal szűnik meg, ha a megzavart közélet ruganyosságát, és az országos műszerezet rendes működését visszanyeri. Ki mindezeket figyelembe veszi, pillanatra sem csodálkozhatik, hogy kevés hetekkel ezelőtt, midőn a mart. 4-ki alkotmány még teljes épségben fönállott, ezen alkotmánylevélre nézve, mely a viszonyoknál fogva szabad vitatás tárgya nem is lehetett — sokan hinni látszottak, legalább erősen állították; — mikép az ország tökéletesen meg volt elégedve azzal, és az értelmiség nagy többsége belátja, mikép a XIX. század alkotmányosságának elveire fektetett s amaz alkotmány többet ért elrongyollott, és az előhaladó eszmék által messze elhagyott megye rendszeres alkotmányunknál, melytől maga az ország szabadulni kívánt, hinni látszottak, összekapaszkodva nagy énekszóval vonultak be a nem messze eső faluba.