Pesti Napló, 1851. október (2. évfolyam, 469-495. szám)

1851-10-23 / 488. szám

135L másod évi folyam. 488 . Csütörtök, oct. 23-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁN VITÁK. Magánviták négyha­­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 fr.— kr. p. Félévre . 10 . — „ „ Egy évre . 18 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a szá­­monkinti eladás is, megszűnt. Pesten : Egy hónapra 1 fr 30kr.p, Évnegyedre 4,­,, Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ , Egyes szám— »­4 „ „ A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő,úri-ut. Laffertház 449 Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számittatik Minden bérmentetlen levél visszautasíttatik. Hirdetések négyhasá­­bos petit-sora 4 pgö kr.­­jával számittatik. A be­­igtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj, előre lefize­tendő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Előfizetés a „PESTI NAPLÓ“ november-decemberi folyamára. Több oldalróli fölszólítás folytán a „Pesti Naplóra úgy vidéken mint Budapesten új előfizetést nyitunk két hónapra, u. m. novem­ber 1-től kezdve december végéig. Vidékre postán küldve . . . . . . . 3 ft. 20 kr p. p. Budapesten házhozhordással........................................2 ft. 40 kr p. p. Lapunk bértartalmát olvasóink ismerik. A szerkesztőség mindent el fog követni e lap érdekességének növelésére, hogy az mind politikai részét, mind a lap műtárát illetőleg az előfizetők várakozásának megfeleljen. Az előfizetési leveleket bérmentesítetni kérjük. PESTI NAPLÓ szerkesztősége. TARTALOM: Telegraf! tudósítások. Helyzetünk- II Pest- (Ő szentsége IX. Pius pápának allocutiója.) Bécs- (Az osztrák kabinet s a dán kérdés.) Bécs- (Pénzügy és pénzfolyam. Törökországgal­ viszony. Toszkána bekebelezéséről hir. Kollár felolvasásai.) Rév-Komárom- (Tanodai ügy és Rimely apát.) Hivatalos- (Kitüntetés : megkegyelmezés. Kinevezések. Postaügy. Kormánylap.) Vegyes hírek és események. Adakozás a losoncziak részére-Ausztria- (Ő felsége­s Albert hg. körútja. Vegyes tudó­sítások). Politikai szemle-Francziaország- (A Constitutionnel a politikai helyzetről. Az Indépendance belge a párisi munkás osztályok fe­löl. Cher megyei zavar.) Németország- (Frankfurt: Bréma alkotmányügye ; egye­sületi ügy. Berlin : kalapkészitők, zsidók, és házmoto­zások Boroszlóban. Holstein : Augustenburgi herczeg és a dán kormány; gróf Criminill : házmotozások. Bréma : tanács és polgárság. Marburg : községi vá­lasztmány feloszlatása. Kurhesszen : iskolamesterek ; trónörökös ; hanaui várostanács.) Legújabb­ Dunavízállás Matár­.(ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MOHTÓL. XI.) Budapest, oct. 23-án. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Athen, oct. 14. —Az igazságügyi miniszter és Miczaki, a hivatalától elmozdított államügyész kö­zött folyt hosszú vita után a kamara napirendre tért által. —­ Palmerston valamint minden más, úgy a görög udvarhoz is, állítólag panaszló jegyzékiratot küldött Görögország politikája ellen, mely jegyzékre az itteni kabinet még aligha felelt. Az ismeretes bank­­jegyhamisítás miatt új elfogatások történtek; a fő­gyártó úgy látszik külországi, s már megszökött. Ed­dig e gyártmányból csak 500 darab került a bank­igazgatóság kezeibe. London, oct. 20. — Az új-yorki gőzhajóposta megérkezett s jelenti, hogy a bizalom lassan kezd visszatérni; csekély a pénzforgalom; a gyapot ára nyomott; a forradalom Mexicoban terjed ; a kaffer­­háború kedvezőtlen. A PESTI NAPLÓ MŰTÁBA: ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓR. Folytatás. *) XI. Lange moarte. A czirkáló és kísérője fél napnál tovább haladt már a batrinai rengetegben Mariséi falva felé. Ke­lemen diák fűtől fától kérdezősködött, hogy itt lesz­­e már a falu é s szüntelen azon választ kapta, hogy még jó messze van. Majd egyegy oláh paraszt jött reájok szentbe; hosszú szekerébe bivalyok voltak fogva; az ember szüntelen kiabált a lomha állatokra s ijesztgető kéz­mozdulatokkal iparkodott azokat sebesebb menésre serkenteni , majd egyegy patakon kellett átgázol­­niok, hol félmeztelen, de rongyaiban is tarka czi­­gánynép mosott a sövényből sáraranyat, a kérdezős­ködő idegenre bámészkodva vadállat módjára: itt ott az útfélen mohos faodvába egy egy szent kép volt felállítva, melynek elavult festéséből csak a hal­vány aranyozás látszott még meg; a pudvás fülkébe le volt téve a p­ontana, egy korsó tiszta forrás­víz, melyet fiatal oláh leány állított oda hagyomá­nyos kegyes szokásból a szomjú utazóknak. Az út majd a mélybe, majd a magasba vitt, az utazók többet vezették lovaikat gyalog, mint­sem rajta ültek. Köröskörül változékony rengeteg, ma­gas egyenes bükkfák, terebélyes tölgyek, néhol sötét zöld fenyves. Egy helyen kétfelé látszott válni az út; egyik ága ment végig a völgyön, másik felvonult oldalt a me­redeknek, egy kopasz hegy tetejére, melyről egy ki­álló szikla oly meredeken függött alá, mint minden perezben alá készülne rohanni. — No most merre menjünk ? kérdé tétovázva Ke­lemen, ennyire soha sem jártam. *) Lásd Pesti Napló 486. sz. — Hát csak menjünk a járt úton, feleli Zülfikár, ki bolond menne fel ide a meredekre ? ez bizonyosan valami humorba vezet. Kelemen diák kételkedve tekinte­széllyel s ime megpillanta egy embert ott azon sziklán ülni, mely meredeken az út felett függött. Fiatal oláh legény volt, sápadt arczczal, hosszan lelóggó göndör hajfürtökkel; bőrködmenc szét volt nyílva mellén; süvege mellette hevert; ott ült guny­­nyasztva a százlábnyi magas szikla szélén, lábait a mélységbe laggatva, s fagyos arczát két tenyerébe fektetve, mialatt szemei mereven látszottak a távolba bámulni. — Héj! hopp frátye ! kiáltá fel rá Kelemen diák, keverve magyarral és latinnal az oláh szót: ungye méra ista via ? Az oláh hallani sem látszott a kiáltást, azon hely­zetben maradt, bámulva és könyökölve. — Ez süket, vagy meghalt. Szólt Zülfikár, mi­után hiába kiabáltak f­el rá mind a ketten. Legjobb lesz, ha megyünk odább a tört úton. — S azzal ügettek előre. Az oláh utánok sem nézett. Már az est is elközelgett s a mariseli útnak még mindig nem szakadt vége, egyik völgyből a másikba ment az út, a nélkül, hogy valahol emberi hajlék mellett vitt volna el, az útban heverő kövek s a ke­resztül szivárgó vadvíz csaknem járhatlanná tevék. Végre valahol az erdőben tüzet láttak fellobogni maguk előtt, s énekhangos rikoltozás üté meg füleiket. Közelebb jutva a helyhez, egész faderekakból ra­kott máglyát láttak égni egy fáktól beárnyazott té­ren, melyeknek lombjait veresre perselő a koronáju­kon túlcsapkodó láng. A máglyától nem messze egy csoport oláh tán­­czolt, szilaj tagja­ztatásokkal; bosszú botjaikat le­ütötték a földre s nagyokat vetettek magukon vele, lábaik rángatózásai jegyeket látszottak írni a földre s kezeikkel vadul hadarászva, átkozódó verseket mondtak közbe, mintha valami boszantó szellemhez beszélnének. A férfiak körül fiatal lánykoszorú tánczolt, egy­más kezét fogva amazokat körülvevék, s jobbra balra körül keringők; szép, fiatal nyájas arczaik gyöngyökkel és szalagokkal átfűzött fekete hajteker­­cseik, virágokkal hímzett öltözetük, tánczos patyolat ingeik, széles csikós katrinczáik, gömbölyű nyaka­ Azonban, sem ezek, sem amazok nem tesznek jó szolgálatot, a békés kifejtés és előhaladás ér­dekeinek. Amazok nem, mert az öntudatra éb­redt, és a méltó igényekkel bíró, műveltség bi­zonyos fokára emelkedett nép érzeményeit számba nem véve, könnyen viszályos indulatot támasz­tanak, s a nép érdekét elmellőzik. Emezek szinte nem szolgálják a rend érde­keit , midőn azon befolyásnál fogva, melyet a meggyőződés — legyen bár helyes , vagy hely­telen — a kor nézeteinek alakulására vagy módosulására gyakorol, bizalmatlanságot táp­lálva a főhatalom iránt saját kebelekben, egy­szersmind igen sokat tesznek e bizalmatlanság megizmosulására, s százados kapcsok szétszak­­gatására. Kétségtelen, mikép egy ország elégültségének gyakorlati értelmét meghatározni, nem épen könnyű , kivált­ott és akkor, hol és midőn a nemzet bármi oknál fogva nélkülözni kénytelen a közvélemény nyilvánításának orgánumait. Ily esetben egyéni nézettől és combinatiótól függ minden, egy állításnak a közvélemény ítéletére vonatkozólag, épen ellenkező állítás szegeztethetik ellenébe, s a főhatalomnál termé­szet szerint rendesen az nyer elfogadtatást, mely az álladalmi gép működtetéséhez épen illik. Ha valamely intézkedésre nézve tegnap az­t mondatott, hogy találkozik a közvélemény he-­­lyeslésével, és elégültséget szül,­­ ma egy más­i­kon csengő bongó arany, ezüst pénzfüzéreik, farkas, piros csizmácskáik oly kellemesen ellentétezve fér­­fiaik vad, marezona képeivel, a bozontos hajgu­­banezra felnyomott magas csalmákkal, a vörösre égett mezetlen nyakkal, a zsíros bőrködmönökkel, a széles rézcsatos tüszőkkel s a szíjas bocskorokkal. Még a táncz és ének is oly különböző volt; a h­öl­­gyek összefogózva lebegék körül a férfiakat s valami panaszos andalgó danát énekeltek azalatt, mig a férfiak vad rugdalózásokkal tapodták a földet, rikol­­tozó kurjantással szólva közbe. A mellettük lobogó tűz vörös fényt és sötét árnyat vetett a vad csopor­­tozatra. Végül egy fatörzsön ült egy vén dudás, kiáltozó kecskebőrét nyeggetve hóna alatt, melynek egyforma czifrázatai szilaj disharmoniával keveredtek az énekbe. Midőn a máglya már egészen parázszsá égett, hir­telen szétváltak a tánczolók, s előhozva egy szal­mából kitömött s rongyokkal felöltöztetett nő ala­kot, azt fölfekteték két nagy rúdra s vadul kiál­tozva : „M­arcze Záré! Marcze Záré!“ a tűzhöz vivék azt, s ott felkiáltva mindannyian há­romszor : „egy meg átkozott kedden esti *­ bo­szorkány !“ bele hajiták azt a tüzbe s azzal az össze­fogózott nők körültánczolák öröm danával a mág­lyát, míg a báb el nem égett; azután pedig a férfiak ugráltak keresztül a tűzön vad örömm­ogással. — Hát ti kik vagytok s mit csináltok itten ? ki­­álta rájok Kelemen diák, kit egész odáig senki sem vett észre. — Mariseli lakosok vagy­unk, Marcze Zárét éget­tük meg; felelék azok egyhangúan és komoly kép­pel, mint kik valami bölcs dolgot végeztek. — No hát csak végezzétek hamar, aztán jöttek a faluba, mert törvényt kezdeni jöttem ide, az én uram, a fejedelem parancsából. — Én pedig az új adót beszedni, folytató a szót Zülfikár, — az én uram a hatalmas nagy­váradi Ali basa parancsából. Az oláhok szótlanul néztek a czirkáló után, mig szemeik elől eltűnt, akkor ökleikkel fenyegetőzve kiáltanak utána: — Vigyen el a Marcze Záré! Azután előlbocsátva a dudást, s hosszú sorban Hosszadalmas oláh helység volt, melybe a czirká­­lók jutottak. Egyik ház olyan, mint a másik, magas tetejű sarkályibák , kiálló szarufáikkal, sövénynyel körülfonva , az ajtók alacsonyak, a­ki belép rajtok, fejét alá kell hajtania. A ház egyetlen szobából áll, abban lakik az egész család , gyermekek , vének, és tyúkok és kecskék. A falu elején áll egy óriási dia­dalív , roppant márványdarabokból összehordva, a portalé tetején egy Minerva fő nélkül, a homlokza­ton csaták alakjai domborművezetben, alattuk nagy betűkkel, római nyelven: „e várost építteté a győzhetetlen Traján diadalai emlékére.“ — Túl rajta rongyos, sárral tapasztott kalyibák. Egy halottasház előtt ül ledőlt corynthi oszlop capitaléján a legvénebb vénasszony, a profika, megfizetett jajgatással siratva a benn holtan fekvő fiatal hajadont. Fűvel benőtt domboldalban látszik valami göm­bölyű kőépület; hajdan tán egy római hős emlékére épült fánum lehetett az, most az oláhság elfoglalta azt templomnak, hegyes tetőt épített rá, s belsejét bemázolta szörnyű festésekkel. A czirkáló más nyilvános hely hiányában a temp­lomba gyűjté össze a népet. A sokaság körül állt, az öregek mankóikra támaszkodva. Az alkony vereslő sugára keresztül sütött a gömbölyű ablakokon, saját­­szerű világítást adva az ódon épület belsejének, mely földig tele volt festve idomtalan szentek képeivel, miket paraszt művészek szörnyeteg phantasiája föl­­öltöztetett piros palástokba, sarkantyús csizmákba. A sok csodakép közöl nem hiányzott azon szokott allegóriás kép , mely a háláit ábrázolja , karjai közt egy királyt, egy koldust és egy papot ragadva ma­gával , s az ájtatos szent képek között ott terpesz­kedtek a nyelvöltögető ördögök, elkárhozott bűnösök üstökébe kapaszkodva. Egy egy alak akkora, mint egy óriás, a másik, mint amannak az ökle. Az ikonostás mögött állt a pópa és a czirkáló, ara­nyos képek s szentelt koszorúk özönében, a midőn a czirkáló fölolvasva a nép előtt szokott megbízó leve­lét, a korláthoz szólítja a bírót, egy magas , nagy­fogú férfit, s e következő kérdéseket intézi hozzá: — Vannak-e közöttetek bűbájosak és *) Marcze Záré annyit jelent mint „kedden este“ ekkor van a babonahír szerint a boszorkánynak hatalma. J. M. HELYZETÜNK. *) II. Közelebb kifejezni igyekeztünk, mily káros és veszélyes a kormányhatalomra nézve általán­­fogva az országos viszonyok és vélemények bal­fölfogása, vagy félreértése. Vannak ugyan hazánkban épen úgy, mint mindenütt, kik a nép elégültségét vagy elége­detlenségét , s a nemzet gondolkozásának nyil­­vánulását semmi áron sem akarják a közpoli­tika irányának kijelölésében tényezőül elismerni, s vannak ismét a nép között, kik sohasem tud­ják magukkal elhitetni, hogy a kormányhata­lom számba veszi a nép igényeit, midőn a köz­ügyre vonatkozó intézkedéseket megállapítja. *) Lásd P. N. 487. számút. sík oldalon hasonló erős hangon mondathatik, mikép az elégültlenség magvait szórja szét, és keserűséget támaszt. Mindkét résznek egyenlő joga van saját meggyőződését tartani helyesnek, mivel egyik sem c­áfoltatik meg a közész és közakarat nyilvánulása által. Önként következik, hogy a meggyőződés szavai közé nem egyszer vegyülnek az áruba bocsátkozó önzés, kislelkűség, vagy hízelgés hangjai, melyek annál könnyebben félrevezet­nek , mert róluk a meggyőződésnek álpajzsa le nem rántathatik. Ez egyébiránt bizonyos idő­szakokban hátránya minden főhatalomnak, és e hátrány csak azzal szűnik meg, ha a megza­vart közélet ruganyosságát, és az országos mű­szerezet rendes működését visszanyeri. Ki mindezeket figyelembe veszi, pillanatra sem csodálkozhatik, hogy kevés hetekkel ezelőtt, midőn a mart. 4-ki alkotmány még teljes ép­ségben fönállott, ezen alkotmánylevélre nézve, mely a viszonyoknál fogva szabad vitatás tárgya nem is lehetett — sokan hinni látszottak, leg­alább erősen állították; — mikép az ország tökéletesen meg volt elégedve azzal, és az értel­miség nagy többsége belátja, mikép a XIX. század alkotmányosságának elveire fektetett s amaz alkotmány többet ért elrongyollott, és az­­ előhaladó eszmék által messze elhagyott megye­­­ rendszeres alkotmányunknál, melytől maga az­­ ország szabadulni kívánt,­­ hinni látszottak, összekapaszkodva nagy énekszóval vonultak be a nem messze eső faluba.

Next