Pesti Napló, 1851. november (2. évfolyam, 496-519. szám)

1851-11-22 / 513. szám

1851. másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Pesten ■ Évnegyedre 5 fr.— kr. p Félévre . . 10 „ — „ „ Egy évre . 18 .­­ » . A havi előfizetés , mint a szá­­monkinti eladás is, megszűnt. Egy hónapra 1 fr 30 kr. p Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ n A sap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig EMICH G­ álhoz intézendő,úri­nt. Laffertház 449 513 Szerkesztési iroda: Dri-utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bérmentetlen levél vlassantasittatik. Sifiss­a mmsese&sam Szombat, nov. 22-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁN VITÁK. Hirdetések négyhasá­bos petit-sora 4 pgő kr.­­jával számittatik. A bo­­igtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj , előre lefize­tendő a PESTI NAPLÓ Hegjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magánviták négyha­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre leteendő, a szerkesztő­ hivatalába­n. TARTALOM Önkormányzás I. Levelek Osztrák-Olaszországból. X­Miskolcz. (Czáfolat gr. Pallavicini kiraboltatása ügyében adott közlés ellen.) Hivatalos- (Kizáró szabadalmak.) Vegyes hírek és események-Bibliographia-Ausztria- (Bécs . az Oest. Corr. a turini parlament meg­nyitásáról, s a toskánai ügyekről.) Politikai szemle-Francziaország- (A Constitutionnel „képzelt félelmek“ czimű­ czikke. Az aranyrúd-sorsjáték húzása. A quaestorok indítványa. A pártok állása ezen kér­désben.) Nagybritannia- (A Morningpost a Kossuthdemonstra­­tiókról ) Dánia- (A király megérkezése. Az angol jegyzék.) Délamerika­ (Buenos-ayresi hírek. Rozas és Urquiza tá­bornokok. Új granadai hírek.) Legújabb­ Börze- — Dunavízállás-Műtár (ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MÓRTÓL. XVIII.) Budapest, nov. 22-én. Önkormányzás. 1. Midőn az administratio rendszeréről gondol­kozunk, szeretünk minden elmélettől elvonni, mert nem saját ínyünkre alkotandó állomány, hanem egy létező, s bizony sokféle bonyodal­mak kiegyenlítésére hivatott állomány forog sze­meink előtt. A kérdés nem oly egyszerű, hogy azt elvi elmélet, vagy financziális czélszerűség egy ol­daláról képzelnék megfejtendőnek­, s eldönt­hetőnek. Hogy a szabadságot nem státusformákban kell keresni, és hogy a népigények ezek által nem mindig elégíthetők ki, a régi világ elfele­dett tanúbizonysága mellett az újabb idők tapasz­talatai is bebizonyítók. Fel tudjuk fogni elméletben egész valóságát Stein azon mondatának: „Minden status for­mák között a királyság legtisztább kifejezése az önálló személyi államnak.“ De elméletére szükségünk nincs, midőn szívünk minden sugal­lata , mint a történet vérünkké vált oktatása, a monarchiai érzelem. Az országlás ezen legnagyobb elve mellett azonban a kormányzat alakjai különfélék lehet­nek. A harcz, mely ezek iránt szellemi fegyve­rekkel viseltetik, öszpontosítás és önálló közi­gazgatás körül forog. Ez utóbbi Magyarországban népszerűbb, ked­vesebb, s némileg történeti kegyelet tárgya. Meg kell azonban különböztetni a dolgokat. ) Geschichte der socialen Bewegung in Frankreich. — nem a régi vármegyei rendszer az, mely a valódi politikus szemeiben az önkormányzást képviselé; — nem azon kopott kerék, mely szeszélye szerint az egész kormányzati gépet megakasztható, mely minden kormányt lehel­lenné tehetett. Az önkormányzás nem negatív erők fitoga­­tásában áll, mert ez csak megállapodást, de haladást nem eredményezhet. Sem nem osztály­­egyedárú, mint az nálunk volt, de többé nem lehet, é­­s mint ilyenre, a feledés fátyolét minden párt reáboritá. Nem akarjuk , s nekünk legkevésb indokunk volna dicsőíteni ezen rendszert, s a kellőnél több súlyt tulajdonítani neki; de az tény, hogy minden hiányai, s korlátoltsága mellett oly mé­lyen gyökerezett önkormányzati szellemet érlelt ez a nemzetben, mely legnehezebben simul tít kormányzati rendszerünkhöz, s annak egy min­den culpabilitás nélküli önakaratlan legnagyobb gáta; — nem legyőzhetlen, de legyőzése időt fitván. Közjogunk szakaszaiban számtalanszor for­dult elő a „non ad normam aliarum provincia­rum“ elve; —­ a nemzeti ellenszenv­e körül for­gott , s ez volt amaz eszköz, melyet régi idő­ben a lázitani akaró nagyok leghatályosabbként fölhasználtak. Bármit állítsanak hívatlan szószólók és azok, kik e nemzetnek általok előidézett ínségét nem elégetve, gazsággá fajult könynyelműségükkel éle­tünket akarnák koczkára tenni, minden jelen­ség oda mutat, hogy a nemzet többsége az álla­mi önállóság azon álmaival, mikkel a magyar közjog kommentálása néhány év előtt kecsegte­tett , számot vetve, értelmisége által azon ész­szerű következtetésre jutott, hogy az ausztriai császárság egy birodalom, egy status, s egyéni állami életét korlátolnunk sem nem lehet, sem nem szabad. És ennyiből a magyar nemzet a Corpus juris szavaitól elvállt, elszakadt. Másrészről ellenben mind a mélygyökű nem­zeti sajátságokat, mind az öntudatos törekvé­seket azon pontban hisszük egybegyülni, s ön­kénytelen kezet fogni, hogy az önkormányzás e nemzet méltó igénye , é­s hogy ez azt teljesen ki fogná elégíteni, megnyugtatni, boldogítani. Hogy ezen eszme általános uralommal bír, hisszük, s megvalljuk, abban szívesen osztoz­nánk is. Egészen más térre vezet azonban az alkal­mazás gyakorlati kérdése. Az önkormányzás­határai, az ezek iránti nézetkülönségből ere­dendő pártok, az általa előmozdított, könnyí­tett pártmozgalmak.--------­És várjon, ki komoly figyelmére méltatja Eu­rópa mai helyzetét, s a közös állam fentartása szeretetétől, mert ez a mi biztosítékunk is é­rvénye, melyet azok a fejedelem tudta nélkül számí­tottak ki, jól tudva, hogy a végrehajtott tettre köny­­nyebb megnyerni a jóváhagyást, mint a végrehaj­­tandóra. De a merénylet nem sükerült s a megszaba­dult oroszlánnak ereje is, akaratra is maradt elég üldözőire visszafordulhatni s őket megtanítani a tör­vények tiszteletére. A város alatti mezőn épen hadgyakorlatot tartot­tak Bánfi seregei a reggeli órákban, midőn vezérük hozzájok érkezett, sápadt arczal, féreg és felöltöny nélkül, fegyvertelenül. Hadnagyai ijedten futottak elé kérdezősködve. — Rabló támadás elől jövök, monda Bánfi rekedt hangon, elfulladt kebellel; ellenségeim orozva raj­tam ütöttek, magam megmenekvem, de feleségem ott maradt. Üldözőim szavában Kornis és Daczó hang­jára ismerek. — Valóban. E paripa nyeregtakaróján is Daczó neve van kihimezve. Monda az oda érkező Angyal Mihály. Bánfi arcza egészen zavarodottnak látszik, mintha nem volna tisztában sem a múltakkal, sem a jö­vőkkel. —• Én e dolgokat nem értem , monda hadnagyai­nak , — ha e támadás fejedelmi parancsból történ­nék, elébb pert, idézést, vagy legalább ítéletet kel­lene ismernem. Ha pedig magány boszú, akkor fél­kezemre kevés a két jámbor székely. Mindenesetre maradjanak kegyelmetek itt a város alatt indulásra *) Lásd P. N. 512. számát. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓR­­XVIII. A feleség és az odaliszk. Folytatás. *) Bánfi Dénes ezalatt a Koppándon vetett tőrből kiszabadulva, midőn az üldözés zaja elmaradt mö­götte, tájékozni kezdé magát a csillagos éjszakában s erdőkön és tarlókon keresztül oly szerencsésen vá­­lasztá irányát, hogy mire kihajnalodott, Kolozsvár tornyait látta maga előtt. Az üldöztetés félelmén átesve, a düh és boszú ereje maradt meg szívében. Első gondolatja az volt, hogy ez­éjt roham egyedül magány ellenségei me­részen, míg én kastélyomba sietek; néhány óra múlva megtudandom, merre kell fordulnunk ? Ezzel Bánfi belovagolt a városba Angyal Mihály­­tól kisérve. A mint palotája Szegletén befordult volna, azon teleknél kellett elvonulnia, melyen egy­kor Szentpáliné háza állott. Csak egy szegletkő állt még a lehordott házból, s a mint Bánfi véletlenül oda­­tekinte, ez egyetlen kövön a ház egykori asszonyát látta ülni, ki ott várt kárörömtől sugárzó arczal a főúrra, s a mint az megdöbbenve félrekapta fejét, gúnyosan üdvözlé. — Jó reggelt méltóságos uram! Bánfi büszkén vágtatott tova. Kastélya kapujá­ban már bonczhidai kulcsárja várt reá, ki a széke­­­lyek erőszakossága után megszökött s nem akarva zajt ütni a balhirrel, azt senkinek sem mondta el, s a megérkező főúrnak is csak suttogva adá tudtára, hogy palotája szétdulatott, s benne a székelyek gaz­dálkodnak kedvük szerint. Bánfi egy szót sem válaszolt rá. Fegyverzetét, csatamenet parancsolá s nyugodtan készült. — Méltóságos uram, jó volna sietni, sürgeté a kulcsár. A székelyek elfoglalták a szobákat. — Jól van, monda Bánfi s összefont karokkal járt fel s alá a teremben. — De nem jól van méltóságos uram. Ott benn mindent összezúztak, a szőnyegeket széthasgaták, a drágaságokon megosztoztak, a pinczében a borokat kiereszték, a lovakat elrabták. — Nem tesz semmit, viszont a tompán a fi­úr. — Mit érdekeltek őt e pillanatban drágaságai, borai, paripái ? — Még többet is tettek uram. Nőd hálószobájába berontottak s a méltóságos asszony arczképét elék­­telenítve czéltáblának tevék ki, s hahotával futtták össze. — Mit! nem arczképét? Kiálta fel kardjához kapva Bánfi. Nem képét mondád ? ismétlé újra, vil­logó szemekkel. — Hah ! — ordíta s kardját ki­rántva hüvelyéből, arczát az égnek emelte, oly kife­jezéssel, minőt nem látott azon soha senki. Az erővel lelánczolt boszú tigrisképe volt ez, vérben forgó szemekkel, a homlokon végig dagadó erekkel, s vér­­szomjtól reszkető ajkakkal. — Isten legyen nekik izgalmas,kegyelmes! hörgő rettenetes hangon spam­­pájára vetve magát, nyargalt ki a mezőn hagyott seregéhez. — Barátaim ! Kiáb­a még alig érve a sorok elé. Egy rabló darázsraj bonczhidai kastélyomra ütött és azt felprédálta. Szobáimat összezúzták, ólaimat kiüríték, családom kincstárát kirabták. Ezzel én mind nem törődöm. Lakjanak jól az éhek­holtak,­ legyen nekik, a­mi még nem volt. Hadd lopjanak. Azért én még úr maradok, s e rablás után is ki tu­dom fizetni egyik zsebemből valamennyi koldus szé­kely herczeget. De nem arczképét eléktelenítek ! Az én nőmét! Ezért boszút állok rajtok, rettenetes bo­­szút. Utánam ! A bonczhidai kert fái úgy is régóta nem hoztak gyümölcsöt, most felgyümölcsözzük őket! át van hatva, hiszi-e kedvezőnek az időpontot ily fordulat kezdeményezésére? The present time is indeed a time of peace and order. But it is at such a time that foolsare most thoughtless, and wise men most thoughtful. — Ez a nézet uralkodik hazánkról, s méltatla­­núl-e — nem oly csekélység elhatározni. Y. LEVELEK OSZTRÁK-OLASZORSZÁGBÓL. (**) Mint előbb a leuchtenbergi herczeg utazása, úgy újabban Castelcicala herczeg nápolyi követnek a st­jámesi udvartól lett visszahívása, s helyébe Ca­­rini herczeg volt madridi követnek Londonba kül­detése ad bőséges tárgyat az olasz lapoknak czikkek­­re, vitatkozásokra. Mi okból hivatott vissza épen most Castelcicala herczeg, egyike a legrégibb követeknek az angol udvarnál ? s miért küldetik oda ezen minő­ségben épen Carini herczeg ? ezek a kérdések, melyek fejtegetésével hasábok töh­etnek meg. A nápolyi kormánynak válasza Gladstone híressé vált leveleire, Castelcicala által adatván át Palmerston lordnak, s ennek szinte ismeretes jegyzékirata, melynek kemény modora oly nagy zajt csinált a diplomatikai körök­ben , ő hozzá intéztetvén: természetes, hogy a két miniszter között az állás fölötte kellemetlenné lön, s így a herczegnek nem maradt egyébb hátra, mint ré­gi állomását elhagyni. Hanem helyébe Carini herczeget küldeni! ekkép sóhajt fel egy piemonti lapnak nápolyi levelezője. E lap ismét a genuai „Corriere Mercantile,“ s a leve­lező nem hiszi, hogy Castelcicala utóda csakugyan Carini herczeg lehessen, kiről némely csintalan adat­­kákat közöl Madridban volt működéséről, s azért, ha csakugyan ő leend­e Castelcicala utóda nem jósol neki Londonban barátságos fogadtatást. E körülménynyel összefüggőig adják az olasz la­pok Fortunato marchese, nápolyi külügyminiszter jegyzék válaszát lord Palmer­sión azon iratára, mely­nél fogva a Gladstone leveleire készült kormányf c­áfolat kívánt szétküldését megtagadta, minthogy ezen okiratot önök másonnan ismerhetik, fölösleges­nek tartom annak közlését, avagy csak bővebb is­mertetését is. Sziczilia szigetéről jövő h­írek a gabnakereskedés lankadtságáról adnak tudósítást, mit az ottani hiva­talos lapok a földbirtokosok csökönyösségének haj­landók tulajdonitni, kik tavali bő termésöket, csupa nyereségvágyból, felhalmozva tartogatók magtáraik­ban, s a külföldi kereskedők másunnan látván el ma­gokat gabnakészletekkel, most akarva sem adhatnak túl nagymennyiségű gabnájokon, mely átmelegedvén, már romlásnak is indul.. Ezt aztán „gazdagság mi­atti zavarnak“ mondhatni! Egyébiránt, ha az e mi­atti roszkedvűséget kivesszük a szigeten, az említett lapok szerint, merő boldogság, nyugalom s elégedett­ség uralkodnak, minek csak örvendeni lehet. Piemontot három tárgy foglalatoskodtatja ezidőre. Mikor pedig azt mondom: „Piemontot, akkor önök fogják érteni, hogy a journálokat és kávéházi pub­licistákat akartam megnevezni — csakhogy aztán egy - három közöl valóban nagy senzatiót okozott az úgy nevezett népben is, s ez, hogy mindjárt legelől elmondjam , a protestáns templom felavatása Turin­­ban, melynek ünnepélyén jelen voltak Abercombry úr angol, és gf­­edern porosz követek is. Nem aka­rok értekezést írni, különben elmondhatnám hossza­san , minő benyomást tett e dolog a havasalatti ál­­lodalomban, melynek lakosi tiszta katholikusok. Az előítéleteken azonban, melyek e részben ott is ural­kodnak, győzelmeskedett a kormány, hiven gyámo­­littatva minden igazi barátai által az alkotmányos szabadelvűségnek.­­ A másik tárgy : Farini és is­mét Farini, az új cultusminiszter, ki nem talál ma­ga mellé állodalmi altitkárt? A„Croce di Savoja“ nemrég jelente, mikép­p Farini úr valahára csaku­gyan talált maga mellé első hivatalnokot, Albini tanár személyében.“ A „valahára“ kifejezés csintalanságát elérte a „Risorgimento“ s megtámadva azért az érin­tett lapot,egyszersmind kijelenté, mikép Farini úr nem tette ugyan első hivatalnokká Albini tanárt, de te­hette volna ; miután azonban a kinevezés épen nem sürgetős,a „Croce di Savoja“ gúnyos kitételével bátran elhallgathat. — A harmadik végre Gioja, a volt cul­­tusminiszter úr levele Brosferio ügyvédhez, a „La voce del Deserto“ czimű lap szerkesztőjéhez, melyet, ez utóbbi lapjában kinyomatott. Gioja úr következő kifejezése: „kilépni oly komédiából, mely hiú sóhaj­­tozásokban emészti fel magát, a nélkül, hogy magá­nak öröme, másoknak haszna volna abból,“ nagy zajt ütött ” a hírlapokban ; de hiszen majd elnémul­nak ; azt vélik azonban sokan, hogy e kitétele követ­keztében Giuja úr megszűnnék tagja lenni az állo­dalmi tanácsnak is. Miskolcz, nov. 17. A „Pesti Napló“ közelebbi számai közöl egyben, Borsodból egy névtelen valaki, értesíteni akarta az olvasó közönséget egy, octob. 27. Rurityán nevű helységben véletlenül történt kiraboltatásáról egy grófi háznak. Ily közlések fölött az ember nem tud hidegvérű maradni, midőn látja, hogy minden lép­ten nyomon meg kell ütközni a szarvas­hibákon. Nem személyes kötődések, de tisztán ügy miatt szólok, és azért engedjen meg borsodi torzított hír, de nem valóság írója, most az egyszer, ha kinyi­latkoztatom , hogy a közönséget roszul értesítette, és hozzá még, hogy elég szerénytelen volt, az ille­tőknek ez alkalommal is oly tisztán kimutatott nagy­lelkűségét árnyékba állítani akarni, ha ugyan meg­ismeri ön, hogy a tiszta bátorság, nagy lélek szü­leménye. — Az eset valódilag ez : Octob. 27-én eszve alkony után mindjárt, Kurí­­tyánban a grófi udvar véletlenül megtámadtatott 15—16 rablóktól; kik, miután legelőször is az ud­vari cselédséget tartózkodási helyeiken meglepvén, ezeket — töltött pisztolyok­ és puskáknak fejek elébe tartása által, mintegy magokat magokból ki­szedve — tehetetlen állapotba tették; — később magát, a még pzsonnánál vígan beszélgető egész grófi családot hárman a rablók közöl meglepvén, tüs­tént pénzt s csak pénzt követeltek; — mire a gróf maga, egész lélekjelenléttel, a puskákkal és piszto­lyokkal ellátott három rablókat puszta kézzel meg­ragadja ; és sükerült is neki őket egyik szobából a másikba magával kihurczolni; azonban a birkózás zajára, a három — már csaknem meggyőzőttek se­gítségére ismét berohant 4-ik és 5-ik rablók, a há­rommal küzdő grófot, puskaagyával és baltákkal tetemesen megvagdalván, neki csaknem eszméletle­nül kellett sebeiben ledőlni, a sok vér elvesztése miatt ellankadt, különben személyes bátor, s mond­hatni vitéz férfiúnak. — Ezután a rablók két óra hosszáig bántatlanul, s egész otthonossággal folytat­

Next