Pesti Napló, 1851. november (2. évfolyam, 496-519. szám)
1851-11-22 / 513. szám
1851. másod évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Pesten ■ Évnegyedre 5 fr.— kr. p Félévre . . 10 „ — „ „ Egy évre . 18 . » . A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is, megszűnt. Egy hónapra 1 fr 30 kr. p Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ n A sap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaló pedig EMICH G álhoz intézendő,úrint. Laffertház 449 513 Szerkesztési iroda: Dri-utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bérmentetlen levél vlassantasittatik. Sifissa mmsese&sam Szombat, nov. 22-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁN VITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4 pgő kr.jával számittatik. A boigtatási s lop.krnyi külön bélyegdíj , előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ Hegjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a szerkesztő hivatalában. TARTALOM Önkormányzás I. Levelek Osztrák-Olaszországból. XMiskolcz. (Czáfolat gr. Pallavicini kiraboltatása ügyében adott közlés ellen.) Hivatalos- (Kizáró szabadalmak.) Vegyes hírek és események-Bibliographia-Ausztria- (Bécs . az Oest. Corr. a turini parlament megnyitásáról, s a toskánai ügyekről.) Politikai szemle-Francziaország- (A Constitutionnel „képzelt félelmek“ czimű czikke. Az aranyrúd-sorsjáték húzása. A quaestorok indítványa. A pártok állása ezen kérdésben.) Nagybritannia- (A Morningpost a Kossuthdemonstratiókról ) Dánia- (A király megérkezése. Az angol jegyzék.) Délamerika (Buenos-ayresi hírek. Rozas és Urquiza tábornokok. Új granadai hírek.) Legújabb Börze- — Dunavízállás-Műtár (ERDÉLY ARANYKORA. Regény JÓKAI MÓRTÓL. XVIII.) Budapest, nov. 22-én. Önkormányzás. 1. Midőn az administratio rendszeréről gondolkozunk, szeretünk minden elmélettől elvonni, mert nem saját ínyünkre alkotandó állomány, hanem egy létező, s bizony sokféle bonyodalmak kiegyenlítésére hivatott állomány forog szemeink előtt. A kérdés nem oly egyszerű, hogy azt elvi elmélet, vagy financziális czélszerűség egy oldaláról képzelnék megfejtendőnek, s eldönthetőnek. Hogy a szabadságot nem státusformákban kell keresni, és hogy a népigények ezek által nem mindig elégíthetők ki, a régi világ elfeledett tanúbizonysága mellett az újabb idők tapasztalatai is bebizonyítók. Fel tudjuk fogni elméletben egész valóságát Stein azon mondatának: „Minden status formák között a királyság legtisztább kifejezése az önálló személyi államnak.“ De elméletére szükségünk nincs, midőn szívünk minden sugallata , mint a történet vérünkké vált oktatása, a monarchiai érzelem. Az országlás ezen legnagyobb elve mellett azonban a kormányzat alakjai különfélék lehetnek. A harcz, mely ezek iránt szellemi fegyverekkel viseltetik, öszpontosítás és önálló közigazgatás körül forog. Ez utóbbi Magyarországban népszerűbb, kedvesebb, s némileg történeti kegyelet tárgya. Meg kell azonban különböztetni a dolgokat. ) Geschichte der socialen Bewegung in Frankreich. — nem a régi vármegyei rendszer az, mely a valódi politikus szemeiben az önkormányzást képviselé; — nem azon kopott kerék, mely szeszélye szerint az egész kormányzati gépet megakasztható, mely minden kormányt lehellenné tehetett. Az önkormányzás nem negatív erők fitogatásában áll, mert ez csak megállapodást, de haladást nem eredményezhet. Sem nem osztályegyedárú, mint az nálunk volt, de többé nem lehet, és mint ilyenre, a feledés fátyolét minden párt reáboritá. Nem akarjuk , s nekünk legkevésb indokunk volna dicsőíteni ezen rendszert, s a kellőnél több súlyt tulajdonítani neki; de az tény, hogy minden hiányai, s korlátoltsága mellett oly mélyen gyökerezett önkormányzati szellemet érlelt ez a nemzetben, mely legnehezebben simul tít kormányzati rendszerünkhöz, s annak egy minden culpabilitás nélküli önakaratlan legnagyobb gáta; — nem legyőzhetlen, de legyőzése időt fitván. Közjogunk szakaszaiban számtalanszor fordult elő a „non ad normam aliarum provinciarum“ elve; — a nemzeti ellenszenve körül forgott , s ez volt amaz eszköz, melyet régi időben a lázitani akaró nagyok leghatályosabbként fölhasználtak. Bármit állítsanak hívatlan szószólók és azok, kik e nemzetnek általok előidézett ínségét nem elégetve, gazsággá fajult könynyelműségükkel életünket akarnák koczkára tenni, minden jelenség oda mutat, hogy a nemzet többsége az állami önállóság azon álmaival, mikkel a magyar közjog kommentálása néhány év előtt kecsegtetett , számot vetve, értelmisége által azon észszerű következtetésre jutott, hogy az ausztriai császárság egy birodalom, egy status, s egyéni állami életét korlátolnunk sem nem lehet, sem nem szabad. És ennyiből a magyar nemzet a Corpus juris szavaitól elvállt, elszakadt. Másrészről ellenben mind a mélygyökű nemzeti sajátságokat, mind az öntudatos törekvéseket azon pontban hisszük egybegyülni, s önkénytelen kezet fogni, hogy az önkormányzás e nemzet méltó igénye , és hogy ez azt teljesen ki fogná elégíteni, megnyugtatni, boldogítani. Hogy ezen eszme általános uralommal bír, hisszük, s megvalljuk, abban szívesen osztoznánk is. Egészen más térre vezet azonban az alkalmazás gyakorlati kérdése. Az önkormányzáshatárai, az ezek iránti nézetkülönségből eredendő pártok, az általa előmozdított, könnyített pártmozgalmak.--------És várjon, ki komoly figyelmére méltatja Európa mai helyzetét, s a közös állam fentartása szeretetétől, mert ez a mi biztosítékunk is érvénye, melyet azok a fejedelem tudta nélkül számítottak ki, jól tudva, hogy a végrehajtott tettre könynyebb megnyerni a jóváhagyást, mint a végrehajtandóra. De a merénylet nem sükerült s a megszabadult oroszlánnak ereje is, akaratra is maradt elég üldözőire visszafordulhatni s őket megtanítani a törvények tiszteletére. A város alatti mezőn épen hadgyakorlatot tartottak Bánfi seregei a reggeli órákban, midőn vezérük hozzájok érkezett, sápadt arczal, féreg és felöltöny nélkül, fegyvertelenül. Hadnagyai ijedten futottak elé kérdezősködve. — Rabló támadás elől jövök, monda Bánfi rekedt hangon, elfulladt kebellel; ellenségeim orozva rajtam ütöttek, magam megmenekvem, de feleségem ott maradt. Üldözőim szavában Kornis és Daczó hangjára ismerek. — Valóban. E paripa nyeregtakaróján is Daczó neve van kihimezve. Monda az oda érkező Angyal Mihály. Bánfi arcza egészen zavarodottnak látszik, mintha nem volna tisztában sem a múltakkal, sem a jövőkkel. —• Én e dolgokat nem értem , monda hadnagyainak , — ha e támadás fejedelmi parancsból történnék, elébb pert, idézést, vagy legalább ítéletet kellene ismernem. Ha pedig magány boszú, akkor félkezemre kevés a két jámbor székely. Mindenesetre maradjanak kegyelmetek itt a város alatt indulásra *) Lásd P. N. 512. számát. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. ERDÉLY ARANYKORA. REGÉNY IRTA JÓKAI MÓRXVIII. A feleség és az odaliszk. Folytatás. *) Bánfi Dénes ezalatt a Koppándon vetett tőrből kiszabadulva, midőn az üldözés zaja elmaradt mögötte, tájékozni kezdé magát a csillagos éjszakában s erdőkön és tarlókon keresztül oly szerencsésen választá irányát, hogy mire kihajnalodott, Kolozsvár tornyait látta maga előtt. Az üldöztetés félelmén átesve, a düh és boszú ereje maradt meg szívében. Első gondolatja az volt, hogy ezéjt roham egyedül magány ellenségei merészen, míg én kastélyomba sietek; néhány óra múlva megtudandom, merre kell fordulnunk ? Ezzel Bánfi belovagolt a városba Angyal Mihálytól kisérve. A mint palotája Szegletén befordult volna, azon teleknél kellett elvonulnia, melyen egykor Szentpáliné háza állott. Csak egy szegletkő állt még a lehordott házból, s a mint Bánfi véletlenül odatekinte, ez egyetlen kövön a ház egykori asszonyát látta ülni, ki ott várt kárörömtől sugárzó arczal a főúrra, s a mint az megdöbbenve félrekapta fejét, gúnyosan üdvözlé. — Jó reggelt méltóságos uram! Bánfi büszkén vágtatott tova. Kastélya kapujában már bonczhidai kulcsárja várt reá, ki a székelyek erőszakossága után megszökött s nem akarva zajt ütni a balhirrel, azt senkinek sem mondta el, s a megérkező főúrnak is csak suttogva adá tudtára, hogy palotája szétdulatott, s benne a székelyek gazdálkodnak kedvük szerint. Bánfi egy szót sem válaszolt rá. Fegyverzetét, csatamenet parancsolá s nyugodtan készült. — Méltóságos uram, jó volna sietni, sürgeté a kulcsár. A székelyek elfoglalták a szobákat. — Jól van, monda Bánfi s összefont karokkal járt fel s alá a teremben. — De nem jól van méltóságos uram. Ott benn mindent összezúztak, a szőnyegeket széthasgaták, a drágaságokon megosztoztak, a pinczében a borokat kiereszték, a lovakat elrabták. — Nem tesz semmit, viszont a tompán a fiúr. — Mit érdekeltek őt e pillanatban drágaságai, borai, paripái ? — Még többet is tettek uram. Nőd hálószobájába berontottak s a méltóságos asszony arczképét eléktelenítve czéltáblának tevék ki, s hahotával futtták össze. — Mit! nem arczképét? Kiálta fel kardjához kapva Bánfi. Nem képét mondád ? ismétlé újra, villogó szemekkel. — Hah ! — ordíta s kardját kirántva hüvelyéből, arczát az égnek emelte, oly kifejezéssel, minőt nem látott azon soha senki. Az erővel lelánczolt boszú tigrisképe volt ez, vérben forgó szemekkel, a homlokon végig dagadó erekkel, s vérszomjtól reszkető ajkakkal. — Isten legyen nekik izgalmas,kegyelmes! hörgő rettenetes hangon spampájára vetve magát, nyargalt ki a mezőn hagyott seregéhez. — Barátaim ! Kiába még alig érve a sorok elé. Egy rabló darázsraj bonczhidai kastélyomra ütött és azt felprédálta. Szobáimat összezúzták, ólaimat kiüríték, családom kincstárát kirabták. Ezzel én mind nem törődöm. Lakjanak jól az éhekholtak, legyen nekik, ami még nem volt. Hadd lopjanak. Azért én még úr maradok, s e rablás után is ki tudom fizetni egyik zsebemből valamennyi koldus székely herczeget. De nem arczképét eléktelenítek ! Az én nőmét! Ezért boszút állok rajtok, rettenetes boszút. Utánam ! A bonczhidai kert fái úgy is régóta nem hoztak gyümölcsöt, most felgyümölcsözzük őket! át van hatva, hiszi-e kedvezőnek az időpontot ily fordulat kezdeményezésére? The present time is indeed a time of peace and order. But it is at such a time that foolsare most thoughtless, and wise men most thoughtful. — Ez a nézet uralkodik hazánkról, s méltatlanúl-e — nem oly csekélység elhatározni. Y. LEVELEK OSZTRÁK-OLASZORSZÁGBÓL. (**) Mint előbb a leuchtenbergi herczeg utazása, úgy újabban Castelcicala herczeg nápolyi követnek a stjámesi udvartól lett visszahívása, s helyébe Carini herczeg volt madridi követnek Londonba küldetése ad bőséges tárgyat az olasz lapoknak czikkekre, vitatkozásokra. Mi okból hivatott vissza épen most Castelcicala herczeg, egyike a legrégibb követeknek az angol udvarnál ? s miért küldetik oda ezen minőségben épen Carini herczeg ? ezek a kérdések, melyek fejtegetésével hasábok töhetnek meg. A nápolyi kormánynak válasza Gladstone híressé vált leveleire, Castelcicala által adatván át Palmerston lordnak, s ennek szinte ismeretes jegyzékirata, melynek kemény modora oly nagy zajt csinált a diplomatikai körökben , ő hozzá intéztetvén: természetes, hogy a két miniszter között az állás fölötte kellemetlenné lön, s így a herczegnek nem maradt egyébb hátra, mint régi állomását elhagyni. Hanem helyébe Carini herczeget küldeni! ekkép sóhajt fel egy piemonti lapnak nápolyi levelezője. E lap ismét a genuai „Corriere Mercantile,“ s a levelező nem hiszi, hogy Castelcicala utóda csakugyan Carini herczeg lehessen, kiről némely csintalan adatkákat közöl Madridban volt működéséről, s azért, ha csakugyan ő leende Castelcicala utóda nem jósol neki Londonban barátságos fogadtatást. E körülménynyel összefüggőig adják az olasz lapok Fortunato marchese, nápolyi külügyminiszter jegyzék válaszát lord Palmersión azon iratára, melynél fogva a Gladstone leveleire készült kormányf cáfolat kívánt szétküldését megtagadta, minthogy ezen okiratot önök másonnan ismerhetik, fölöslegesnek tartom annak közlését, avagy csak bővebb ismertetését is. Sziczilia szigetéről jövő hírek a gabnakereskedés lankadtságáról adnak tudósítást, mit az ottani hivatalos lapok a földbirtokosok csökönyösségének hajlandók tulajdonitni, kik tavali bő termésöket, csupa nyereségvágyból, felhalmozva tartogatók magtáraikban, s a külföldi kereskedők másunnan látván el magokat gabnakészletekkel, most akarva sem adhatnak túl nagymennyiségű gabnájokon, mely átmelegedvén, már romlásnak is indul.. Ezt aztán „gazdagság miatti zavarnak“ mondhatni! Egyébiránt, ha az e miatti roszkedvűséget kivesszük a szigeten, az említett lapok szerint, merő boldogság, nyugalom s elégedettség uralkodnak, minek csak örvendeni lehet. Piemontot három tárgy foglalatoskodtatja ezidőre. Mikor pedig azt mondom: „Piemontot, akkor önök fogják érteni, hogy a journálokat és kávéházi publicistákat akartam megnevezni — csakhogy aztán egy - három közöl valóban nagy senzatiót okozott az úgy nevezett népben is, s ez, hogy mindjárt legelől elmondjam , a protestáns templom felavatása Turinban, melynek ünnepélyén jelen voltak Abercombry úr angol, és gfedern porosz követek is. Nem akarok értekezést írni, különben elmondhatnám hosszasan , minő benyomást tett e dolog a havasalatti állodalomban, melynek lakosi tiszta katholikusok. Az előítéleteken azonban, melyek e részben ott is uralkodnak, győzelmeskedett a kormány, hiven gyámolittatva minden igazi barátai által az alkotmányos szabadelvűségnek. A másik tárgy : Farini és ismét Farini, az új cultusminiszter, ki nem talál maga mellé állodalmi altitkárt? A„Croce di Savoja“ nemrég jelente, miképp Farini úr valahára csakugyan talált maga mellé első hivatalnokot, Albini tanár személyében.“ A „valahára“ kifejezés csintalanságát elérte a „Risorgimento“ s megtámadva azért az érintett lapot,egyszersmind kijelenté, mikép Farini úr nem tette ugyan első hivatalnokká Albini tanárt, de tehette volna ; miután azonban a kinevezés épen nem sürgetős,a „Croce di Savoja“ gúnyos kitételével bátran elhallgathat. — A harmadik végre Gioja, a volt cultusminiszter úr levele Brosferio ügyvédhez, a „La voce del Deserto“ czimű lap szerkesztőjéhez, melyet, ez utóbbi lapjában kinyomatott. Gioja úr következő kifejezése: „kilépni oly komédiából, mely hiú sóhajtozásokban emészti fel magát, a nélkül, hogy magának öröme, másoknak haszna volna abból,“ nagy zajt ütött ” a hírlapokban ; de hiszen majd elnémulnak ; azt vélik azonban sokan, hogy e kitétele következtében Giuja úr megszűnnék tagja lenni az állodalmi tanácsnak is. Miskolcz, nov. 17. A „Pesti Napló“ közelebbi számai közöl egyben, Borsodból egy névtelen valaki, értesíteni akarta az olvasó közönséget egy, octob. 27. Rurityán nevű helységben véletlenül történt kiraboltatásáról egy grófi háznak. Ily közlések fölött az ember nem tud hidegvérű maradni, midőn látja, hogy minden lépten nyomon meg kell ütközni a szarvashibákon. Nem személyes kötődések, de tisztán ügy miatt szólok, és azért engedjen meg borsodi torzított hír, de nem valóság írója, most az egyszer, ha kinyilatkoztatom , hogy a közönséget roszul értesítette, és hozzá még, hogy elég szerénytelen volt, az illetőknek ez alkalommal is oly tisztán kimutatott nagylelkűségét árnyékba állítani akarni, ha ugyan megismeri ön, hogy a tiszta bátorság, nagy lélek szüleménye. — Az eset valódilag ez : Octob. 27-én eszve alkony után mindjárt, Kurítyánban a grófi udvar véletlenül megtámadtatott 15—16 rablóktól; kik, miután legelőször is az udvari cselédséget tartózkodási helyeiken meglepvén, ezeket — töltött pisztolyok és puskáknak fejek elébe tartása által, mintegy magokat magokból kiszedve — tehetetlen állapotba tették; — később magát, a még pzsonnánál vígan beszélgető egész grófi családot hárman a rablók közöl meglepvén, tüstént pénzt s csak pénzt követeltek; — mire a gróf maga, egész lélekjelenléttel, a puskákkal és pisztolyokkal ellátott három rablókat puszta kézzel megragadja ; és sükerült is neki őket egyik szobából a másikba magával kihurczolni; azonban a birkózás zajára, a három — már csaknem meggyőzőttek segítségére ismét berohant 4-ik és 5-ik rablók, a hárommal küzdő grófot, puskaagyával és baltákkal tetemesen megvagdalván, neki csaknem eszméletlenül kellett sebeiben ledőlni, a sok vér elvesztése miatt ellankadt, különben személyes bátor, s mondhatni vitéz férfiúnak. — Ezután a rablók két óra hosszáig bántatlanul, s egész otthonossággal folytat