Pesti Napló, 1851. december (2. évfolyam, 520-543. szám)

1851-12-03 / 522. szám

185L másod­ivi­folyam. 522 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK, Vidéken: Évnegyedre 1 fr.— kr. p. Félévre . . 10 „ — * * Egyéve . 18 — „ B A havi előfizetés , mint a szá­­ttonkinti eladás is, megszűnt. Pesten : Egy hónapra 1 fr 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — , „ Félévre . . 8 „ — „ , Egy évre . 15,­­ , , Egyes szám — B 4 , , A­­lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyaid pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-ut. Lafferb­ox 449 Szerkesztési iroda: Uri-utcza 8. sz. A havonkinti előfizetés (helyben) mindig a hónap 1-jétől számíttatik. Minden bem­entetlen levél vissiantaairatlk. -g Szerda, dec. 3-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy hasá­bos petit-sora 4 pgö kr.­­jával számittatik. A be­­igtatási s­top.krnyi külön bélyegdíj , elére lefize­tendő a Magánviták négy ha­sábos sora 5 pengő kraj­­czárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min-' den­kor előre leteendő, a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, déletti órákban. TARTALOMI: Telegrafi tudósítások. Legsürgetőbb tennivalónk. II. B­é c­s. (A porosz kereskedelmi politika, s az új hanno­­ver­i király. Ausztria iránya a kereskedelmi politi­kában.) Gyula. (Utak. Törvénykezés. Ügyvédi oklevelek. Halá­lozás.) Hivatalos. (Kinevezések. Új 5 ftos bankjegyek le­írása.) A magyar erdész - egylet ügyviteli rendje. Vegyes hírek s események. Ausztria. (Vegyes tudósítások.) Politikai szemle. Francziaország. (Az elnök beszéde. A nov. 26- diki nemzetgyűlési ülés. Vegyesek.) Németország. (Berlin : A Belgiummali szerződés a határrendezési bizottmány. Darmstadt: országgyűlési tárgyalások. München : a falujegyzék iránti törvény­­javaslat a felső tábla által elvettetett. Szerencsétlen­ségek hósuvatagok által.) H­e­l­v­é­t­i­a. (Zürich : a szövetség.) Dánia. (Kopenhága : az államtanács ülésének eredm­é­­nyéről a hírek.) Olaszország. (Turin , Brofferio, Helvetia és Piemont közti vasút.) Törökország. (Hirek Syria, Bagdad és Damaskusból.) Görögország. (Legújabb levantei posta : Giourdis kamara­elnök. — Esküttszék munkássága. A bank­rablók elitéltetése. Görögország felelete Palmerston emlékiratára.) Amerika. (Morgan hardvezérnek Kossuthra vonatkozó sürgönyei a tengerészeti minisztériumhoz. Long ka­pitány nyilatkozata s Kossuth egy levele. Spanyol és amerikai kormány közötti viszony.) Dunavizállás. M­ii t­á­r. (Desertesi kastély. Regény Sand Györgytől. III.) Turin, novemb. 26. — Brofferio tegnap interpel­lálta a hadügyminisztert a katonaság egyenruházá­­sának költségei, s a nemességnek a hadseregben adott előnyök miatt. A miniszter ma fog felelni az interpellare első pontjára, azonban tiltakozik az utóbbi pont ellen. A törvényszéki rendőrség törvénye el van fogadva. Roma, novemb. 24.—Ismét 448,158 scudira terjedő papirjegyek égettettek meg. Páris, novemb. 29. — A lyon-avignoni vasutkér­­désben a nemzetgyűlés, egyenes engedményezés he­lyett odaítélés mellett nyilatkozott. A községtörvény fölötti vitatkozásban egy­ indítvány, mely egyévi ál­landó lakást föltételez, 321 szóval 320 ellen elvet­tetett. E szavazási szám azonban szenvedélyesen kétségbevonatik. A felelősségi bizottmány hét szóval hat ellen kinyilatkoztatta , hogy az elnök bármi pro­­vocatioja az alkotmány 45­. czikkének megsértésére, bűntény. Turin, novemb. 27. — Abercromby nagybritan­­niai követ a hágai udvarhoz van kijelölve. Turin­­ban előlegesen csak egyszerű ügyviselő marad , mi végett sok a zaj. A hadügyminiszternek Brofferio általi interpelláltatása sem vezetett eredményre. Az interpelláló eleve bizonyos lévén a nemsiikerülésről, motivált napi­rendet nem indítványozott. Lamarmo­­ra védelme nagy tetszéssel fogadtaték; ő tudja, hogy ellenségei vannak a hadseregben, nem vágyik azonban, ármányok segélyével semmi népszerűségre. A követi kamara egy, a takarékpénztárak szabá­lyozása iránti törvényjavaslat fölött vitázott. A Sena­­tusban Castagnac interpellátiót jelentett be egy pro­testáns imaház építése végett. Budapest, dec. 3-án. A Magyar Hírlap mai száma egy rendkívüli mellékletben éjjel 12 óra után kapott következő távirati magánsürgönyt hoz: „A nemzeti gyűlés szét van kergetve. A törvényhozó épület katonaság által megszállva, Chan­­garnier, Lamorid­ére el vannak fogva. A hatalom Napoleon La­jos kezében.“ TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK Tmvi , novemb. 25. — A követkamara a tör­vényszéki rendőrségre vonatkozó törvényjavaslatot tárgyalja s annak 5 czikkét néhány módosítással el­fogadta. A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA. A DESERTESI KASTÉLY. REGÉNY SAND GYÖRGY-tfil. II. A szentjános-bogár. Folytatás. *) Mivé lesz a mester törekvése, a dallam értelme, a szerep szelleme, midőn az énekes­nő, természetes szavalás helyett, melynek, hogy valószínű és érze­lemteljes legyen, a szenvedély, nyugalom , levertség és fölemelkedettség különböző árnyéklatait kell kife­jeznie — képtelen szólani, képtelen énekelni; kiál­­tozik, sóhajtozik s szerepét elejétől végig elkesergi. Azonkívül mily színezettel, mily kifejezéssel és mily értelemmel bírhat a szavakra írott ének, midőn élő emberi hangok helyett, csak kiáltozik, kialedik és örökké fuldokol a kimerült művész. E kép énekelni Mozart dallamait, annyi, mint a nyavalyás ember hörgéseinél lenni jelen. — Helyes! festész úr, mondá a herczegnő gúnyos és bájos mosolylyal, nem hittem, hogy ön oly jártas és fellengő a művészetben. Miért van, hogy csak most beszél így először ? Mindig az ön véleményén lettem volna — elméletben, mivel ön e pillanatban roszul teszi az alkalmazást. Szegény Boccaferri tökéletesen *) Lásd P. N. 521. ». egy azon elhasznált és kidalolt hangnak közöl, kik többé nem tudnak énekelni. — És ő mégis mindig énekel, viszonzám határo­zottsággal, ő nem tesz mást csak énekel, ő soha nem kiáltozik, sohasem fuldokol, s mindez azért van, hogy a hízelgő közönség semmi figyelemre nem méltatja. Hiszi ön, hogy ő oly kevéssé volna ügyes, mikép nem tudna sükerre törekedni, szintúgy mint más, s pótolni a művészetet mesterség által, hogyha ennyire meg­hajthatná lelkét és tudományát. Hagyja magát ész­revétlenül holnap , s igyekezzék hallgatóit ideglázba hozni kiáltozásai által, nem is kétkedem, hogy ver­senytársait elhomályosítandja. Kissé fátyolozott hang­műszere teljesen egyike azoknak, melyek külső ere­jük által ragyognak, és melyek hatalmasan rezegnek, midőn az énekes föl akarja áldozni a bájt a bámu­lásnak, az igazságot a hatásnak. — De akkor, megegyezik-e ön is benne , mi ma­rad neki, ha nincs sem bátorsága, sem akarata bizo­nyos mesterség által hatást idézni elő, sem­ pedig oly hangműszere, melyben némi természeti báj rejlik ? Ezen szegény leány nem tesz semmit sem a képzelő­dés­, sem a fülek kielégítésére nézve. Elmondja sze­repét úgy a mint írva van; nem sérti a fület soha, s nem ront soha. Hangértő , lehet, abban megegyezem, s jó a többivel, de külön magára semmi. Jöjön be, vagy menjen ki, a színpad mindig üres, midőn sze­repdarabkájának és lepergetett kicsi mondatainak vége van. — Ez a­mit én tagadok, én nézetem szerint, úgy látom , hogy nemcsak a színpadot tölti be jelenlété-­­vel, hanem hogy a dalművet értelmiségével áthatja és lelkesíti. Hasonlókép tagadom, hogy hangműszere teljességének hiánya kizárta annak kellemetességét. Ez nem beteges, hanem szelíd hang, valamint Boc­caferri kisasszony szépsége is nem valami kirívó, ha­nem elfátyolozott. Ezen kedves szépség, ezen kelle­mes hang nem hatnak mindig a kissé zavart közön­ségre, hanem a művész, ki azokat fölfogja, fölfedezi, mily kincs rejlik benne összeszoritva, s a lélek any­­nyival becsesebb, mivel nem kecsegtet és ki nem me­rül, mert nem is vesztegeti meg önmagát. — Oh! ezerszer, meg ezerszer bocsánat, kedves Salentini! kiáltott föl a herczegnő mosolyogva s ke­zet nyújtva, vidám és tettetett képpel; én nem tud­tam, hogy ön szerelmes Boccaferribe; ha tudtam volna, nem mondok felőle semmi roszat. Ne hara­gudjék ön, igazán, nem tudtam ! Keményen a herczegnőre néztem. Ha ezen érdek­telensége őszinte volt volna, ismét beleszeretek; de tekintetem ki nem állhatta, s az ördögi mosoly kivil­lant szemeiből. — Asszonyom , a­nélkül, hogy gyöngéden tar­tott kezeit megcsókoltam volna, szóltam hozzá, nincs miért mentse magát, és mi engemet illet, én ezen da­rab előadása előtt, melyben őt először értettem meg, nem­ voltam soha szerelmes Boccaferri kisasszonyba. — S én kétségkívül segítettem önt ezen fölfede­zésben ? — Nem, asszonyom, Celio Floriani az,ki segített! A herczegnő összeborzadt, és én hidegen tovább folytatom . Midőn megláttam, hogy mily lelkiisme­retlen ezen fiatal ember, érezni kezdem a lyrai mű­vészetben a lelkiismeret becsét, oly világosan mint más művészetben, festészetben s többekben érezni szoktam. — Magyarázza meg ezt nekem, szólt a herczegnő, tettetve magát, hogy ismét pártját fogja Ohionak. Én nem láttam, hogy ezen fiatal embernek lelkiisme­rete hiányzott volna; szerencséje nem volt, ebből áll az egész. ■— Az hiányzik nála, mi legfontosabb és legszen­tebb, válaszoltam hidegen , hiány benne a művészete iránti tisztelet és szeretet. Megérdemelte, hogy a közönség megbüntette , bár a közönség ritkán bír a büszkeség és igazságosság ezen ösztöneivel. Mind­amellett vigasztalja ön­magát, asszonyom, győzelme csak egy hajszáltól függött, és a művész sokszor merészséggel s önmagában­ bizalommal lépve föl, megtapsolhatják , bolondokká tehet másokat, s láthat áldozatokat; de a­mi engemet illet, én, ki tisztán lá­tok , és a­ki egészen részrehajlatlan vagyok a kér­désben , mindjárt fölfogtam, hogy ezen fiatal ember­nél a kedvesség és hatály hiánya hiúságából, bá­­multatási szükségből, azon munka iránti csekély szeretetből, melyet énekel, és szerepének szelleme és hagyományai iránti tiszteletlenségből származik. Bi­zonyos vagyok benne, hogy egész életében azon eszme táplálta, hogy ő nála mi sem hiányzik, s­ hogy bir azon adománynyal, hogy másokon uralkod­­hatik. Hihetőleg ez egy kényes gyermek. Ő szép, értelmes, kedves; anyja rab, kellett, hogy legyen mellette, és mindazon nőknek, kiket látogat, gyö­nyörbe kell, hogy őt ful­lasszák. Ezen dicsőség leg­halandóbb mindenek között. A közönség előtt úgy mutatta be magát, mint egy szeméremnélküli ka­­czérkodó, megvetéssel tekintve fogata tetejéről a szegény világra. Ki sem tagadhatja , hogy ifjú, szép és csinos, de minden gyűlöli őt, mert külsején némi karczerkodást vesz észre. Igen, a kaczérkodás szó legjobban talál reá. Herczegnő asszonyom , tudja-e ki a kaczér ? — Nem tudom Salentini úr, de ön kétségtelenül tudja. — Kaczér , feleltem neki, a­nélkül, hogy megza­vartattam volna megvető tekintete által, az olyan nő, ki hiúságból teszi azt, mit egy kéjhölgy kíván­csiságból szokott t­enni, egy olyan lény, ki az erőset játsza, hogy gyöngeségeit eltitkolhassa, ki tetteti magát, mintha mindent megvetne, hogy a közmeg­vetés súlyát magától elhárítsa, ki a tömeg legyalá­­zására igyekszik, hogy feledtesse, ő mennyire alant áll, s hogy mindenki előtt földön csúszik; ez vegyi­teké a merészség és gyávaság, a vakmerő daczolás Legsürgetőbb tennivalóink. *) ii. Ki magának világot képzel, tehát benne az embereket, s­­ melyek között okvetlenül élnek,­­ a viszonyokat is önleges tetszése szerint alakítja, s igaznak, valónak, fáradozásra méltónak csak azt véli, mit ő maga, önleges képzelődései után, szeret vagy óhajt, az természetesen összeütkö­zik az erős külső világgal, a tárgylagosság egész egyetemével, valahányszor képzelgéseiből kilép­nie kell; s összeütközése a dolgok prózai való­jával annál fájdalmasb lesz neki, mennél éde­sebben, s mint ő gondolta, nagyobb meggyő­ződéssel álmodozott. Minden egyed, ki így képzelt magának világot, mely csak agyában létez, kénytelen vagy elvonatkozoti, s mintegy remeteségre adni magát, vagy , ha ezt nem te­heti , mivel talán az ő viszonyai is hatalmasab­ban fűzik a valósághoz, mint ő elvonatkozni szeretne, folytonos ütközésben lenni mindennel, a mi környékezi, s ezen örökös tusában el­veszni. *) Lásd P. N. 521. számát. Nemzetek is sodortathatnak ily képzelgésbe , mely azután hamis közvéleményt szül bennök. Hogy a hamis közvélemény okvetlen a végső ve­szélybe dönti a képzelgő nemzetet, azért bizo­nyos , mert nemzet, bármi kicsiny volna is, remetéskedni s a világ felőli álmeggyőződései­ben édelegni nem tud, mert minden nemzet a valók között első helyen áll, mivel maga, ter­mészeténél fogva, nem tud egyébként lenni, mint valóan vagy eltűnni. Minden nemzet tehát egészen s mindenestül él a hideg, való tárgy­lagosság rendében. Nem világos-e ebből, mennyi kimondhatlan vesztességet hoznak a nemzetre azok, kik hamis közvéleményt szórnak közéje! nem világos-e, hogy ilyen emberek annál inkább vesztik el nem­zetüket, mennél több hitelre találnak közte ? De másfelől azon elmulaszthatlan kötelesség is kitű­nik, hogy minden intézet, minden ejtett és írott beszéd és szó egyedül a tárgylagos valóságot ke­resse , ha a nemzetet akarja illetni. S egyre akarjuk még olvasóinkat figyelmez­tetni , mit kiki mindennap tapasztalhat. A gyer­mek és ifjú annál hajlandóbb képzelegni, minél több elmebeli tehetséggel bír, mert a képzelgés a lelki erőnek munkálkodása, s teszi majd láng­­észszé az embert, ha nem magába vonult egy­oldalú , hanem a tárgylagos valóságot felvett és azt újra szellemibb alakban előállító munkálko­dássá lett; vagy teszi eszelőssé, ha a gyerme­­kies egyoldalúságból nem bir kibontakozni, mert az ész szabályozá­s egyszersmind igazán cselek­vő ereje nem fejlődött ki mellette. E tapaszta­lásból ezen igazságot vonhatjuk ki, hogy min­den lény, ha bizonyos gátló körülmények beál­­lanak , annál inkább romlik, minél nemesebbé tud való lenni, ha amolyan körülmények nem ferdítik el fejlődését. Nemzetünk tehetségét, kiváló elmebeli tehet­ségét alig veheti valaki kérdésbe, ámde azt sem tagadhatjuk, hogy sok nemzetnél inkább sze­ret képzelegni. Valamint már ez általában fia­talságról és dús lelki erőről tesz tanúságot: úgy felette kell óvakodnunk , kik legparányit is te­hetünk a közvélemény alakulására, hogy nem­zetünk eszelőssé ne váljék és azon tehetségénél fogva, mely neki az elsőség kivívása végett adatott. Ez ellen egyetlen, de biztos orvosság, az, hogy nemzetünk közvéleménye a komoly va­lóságot felismerje, azon valóságot, mely a ré­giek fogalma szerint a végzet, kénytelenség volt, s melynek hatalmát Jupiter is uralta. Az emberi egész létben változhatlan törvény mutatkozik, miszerint az adott alapon még a' munka kénytelen mind azt termelni, mi a tár­­sadalmat keletkezteti, és tartja, s mi általában a szellemi és anyagi jólétre megkivántatik. Ezen törvény a hideg tárgylagosságnak, szabad le­gyen így mondanom, hátgerincze, melyből a társadalom és állam képzésére az idegek szár­maznak , s mely az egészet fenn és összetart­ja; ennélfogva mind nemzetek mind egyesek életében az el nem mellőzhető külső kényte­lenség , fatum. Az alapot, úgymint a termé­szetet, és annak ereit, s az elmét oda nyújtja a gondviselés az emberi munkálkodásnak, hogy ez önmagát fejlesztvén a külső természetet ha­talmába kerítse. S minden emberi fejlődésnek foglalatja és czélja nem egyéb, mint a szellem általi uralkodás a természeten. Sőt az emberi élet, nagyban és kicsinyben nem más, mint az itt említett fejlődés; tehát az egy szóval: mun­kálkodás. Többet és teljesebben él úgy nemzet mint egyed, mely többet munkálkodik , azaz, mely az elmét jobban kifejtette , s a kültermé­­szetet inkább tudja használni. Viszont, minél kevesebbet munkálkodik valamely nemzet vagy egyed, az annál kevesebbet él, úgy hogy a sem­mi munkálkodás okvetlenül halál volna. .Ugy de a jog az élettel jár. A gondviselés az elmét és a kültermészetet, amazt önnek, subjectumnak, ezt tárgynak, dolognak, egy­aránt minden egyednek nyújtván, azokat egyen­lőkké tette; s egyenlők is, a­mig munkálkodni kezdenek. De a gondviselés az erény tiszteletét is oltotta az emberi keblekbe; az erény pedig általában a munkálkodás jelessége; s erre nézve az egyedek nem egyenlők, hanem munkálko­dásuk jelességére nézve különböznek , s annak sükerére nézve inkább vagy kevesbbé foglalnak helyet a természetben s a társadalomban. Mint­hogy pedig az emberi élet nem azon állapot, mely a munkálkodást megelőzi, s melyre nézve az emberek egyenlők, hanem maga a munkál­kodás : innen az egyesek életei nem lehetnek egyenlők, mivel nem függnek a természet ösz­töneitől, hanem a természeti alapon működve önmagukat határozzák el. Az élő emberek, azaz a munkálkodó emberek, azért szükségkép mun­kásságuk arányában élnek és bírnak jogokat, mert a jogok nem egyebek, mint a munkásság által fejlett viszonyok kifejezései, melyeket az emberek, mint ugyan­csak munkálkodó lények, okvetlenül elismernek. Ne gondolja senki, hogy

Next