Pesti Napló, 1852. március (3. évfolyam, 593–618. szám)

1852-03-13 / 604. szám

ország gyárak nélkül örökre műveletlen és szegény marad , s hogy védvám nélkül az ipar tönkre megy, ily országban már az előítéletek rombolása is nyere­mény. Ezen haladást több csikkeknél ki tudná mu­tatni, de csak a czukor állását mutatja fel, mely vám­a leszállítása következtében ma két akkora fogyasztás­nak örvend, mint 1840-ben. Példa lehet Anglia, hol a védvámok 1846-bani leszállítása a fogyasztást tetemesen felsegíté, így például a gabnavám leszál­lításával a kenyérfogyasztás , mi 1819-ben szemé­­lyenkint 3 fonttal ért fel, most 8 fonton áll. Honnan a jelen vámtariftával, a verseny felélesztése mellett, be kell következni az ár lejebbszállásának, mert a fo­gyasztók szaporodása az ár alábbszállását szokta elő­idézni , minthogy a beszállítandó czikkek biztos piaczra, sebesebb kelendőségre számítanak. Presse (mart. 11. sz.). A bécsi gázvilágitás körül felmerült vita mellett, egy triesti levelet közöl, mely­ben azon tervek érintetnek, melyek ő Felsége ottjá­­rása következtében fognak létrejöni, melyek részint új hajók állítása, a kikötő jobb szabályozása, s egy arsenál alapítása körül központosulnak. FŐVÁROSI ÉLET. — Fővárosunk a vásár folytán számos különböző hangversenyek elveiben részesül, ha ugyan részesül. A budai színházban minap színházunk operaszemély­zetének előkelő tagjai adtak jótékony czélra hang­versenyt. Tegnap délben Talbot Mária k. a. Stutt­gartból, rendezett hangversenyt a nemzeti conser­­vatorium teremében, hol többek közt Hollósy Kor­nélia k. a. és Stéger úr is szerepeltek ; nemzeti szín­padunkon tegnap estre Egghard Julius zongoramű­vész volt szerencsés még egy hangversenyt adni ,,kívánatra.“ (?) Holnap, vasárnap délben pedig a pesti Lloyd társaság teremében tartotik egy jótékony czélú hangverseny, hol ismét Hollósi K. k. a. Sté­ger, Egghard Julius zongoraművész , Orsovenszkyné asszony és mások szerepelnek. Csupa ének, csupa zene , csupa hangverseny az életünk, az az, hogy az élet nálunk is keserű mulatság. — Több lapban olvassuk, hogy egy részvényes társaság alakult, melynek czélja nagyszerű gép­gyárat állítani a vaspálya közelében. E társaságban Dobs és Zobelmann helybeli gépészek nevei emlittet­­nek. Egy részvény ára 500 pengő forint. . —• A Ludoviceum és a katonai kórház között fekvő „aranytó“ nevű tér 1. hónap elején árverés utján eladatott. Az egész térség, mintegy 12 holdat tesz, s holdja 207—655 ftig kelt el. A vevők: dr. Wagner Dániel, ki a vegytani gyár közelében levő két holdat vette meg; továbbá Klavanics András, Pillér Jakab és Kosznics József. Az egész eladási összeg tesz 4834 ft 40 krt pengőben.­­ Egressi Béni emlékének fölállítása végett a hangászegyleti zenede növendékei is fognak egy hangversenyt tartani nemsokára, mely újabb eleven tanúsága lesz annak, mily kitűnő érdekkel viseltetik ezen intézet az elhunyt zeneköltő emlékének örökí­tése iránt. E hangversenyt, mint mondják egy nagy­szerű akadémia fogja követni a nemzeti múzeumban, hol több első rangú műkedvelők járulnak a nemes czélú ügy előmozdításához. — Farkas Józsi ismeretes magyar zenebandája Győrből, fővárosunkba érkezett, s néhány napig vagy tovább is itt maradni szándékozik. — Ma est­e a „Tigris“ vendéglő ét­teremében fog játszani. — Az új piaczra hordogatják már az építési anya­gokat az ideiglenes német színház mielőbbi építése végett. Az építész, mint mondják, ifj. Pollák építész vállalta magára, s nem tiz hét, hanem három hónap alatt kell azt elkészítenie. Az ácsmunkát Reischl budai ácsmester úr fogja végezni. Az épület minden tekintetben a legczélszerübb s legcsinosabb akar lenni. — Garay János „Szent László11 czimü történeti költeményéről említve volt nemrég lapunkban, hogy annak már második kötetét is bevégzi a költő. Ezt sokan oly értelemben vették, hogy az már a sajtót is elhagyta. Ne­hogy ez további félreértésekre s idő­előtti sürgetésekre szolgáltasson alkalmat, meg­jegyezzük, miként Szent László második kötete, mint ezt magától a szerzőtől hallottuk, csak egy pár hét múlva kerül ki sajtó alól. — E napokban ismét volt alkalmunk az ismeretes lángelmének, mely „szellemi műveiről“ ismeretes a közönség előtt, egy eredeti levelet olvashatni. Köz­mandikat, Barna Pétereket, Zöld Marczikat figyel­mesen átolvasó, már láthatta volna, hogy a nép maga jobban szolgáltat igazságot költészetében, s amollyan cynicus módon nem veszi a dolgot, hogy ez mivel gyilkolt, lopott, már azért boldogságot ér­demelt. Tán kivezekle bűnét a huszárságban ? Szépre tanítja a népet, ha ugyan hallgatna reá. De annak költészetben ízlése tisztább, sem hogy pongyola pó­­riasságot, mi szerzőnek minden sorából kirí, tetszés­sel fogadjon. Olvastuk betyároknak siralomházban költött verseit, s azokban több emelkedést, több egyszerű tisztaságot, s mi legtöbb, igazibb költésze­tet láttunk, mint e czifra műben. Ezekben legalább nem olvassuk ama tótos potom árig­ócsó, amacsár­­daras gatyaráncz, kutyus bajsz kifejezéseket, sem azt hogy: „szinte tajtékos hab kezdte verni száját, miglen leőrlötte czifra miatyánkját.“ Sem ezt: „úgy szeret engem. .. hogy beállna érttem ágyú húzó ló­nak.“ Ez nem poezis. Továbbá a magyar nem hátára gyújtja valakinek házát, hanem fejére. Ezek pedig: kevésséges, engem(ez) (I)sten akaratjával, mindig nyelvhibák maradnak ,• valamint ezek is : takarodj, türelmetlenkedj, takarodjál türelmetlenkedjél helyett. — Áltálján ajáljuk szerzőnek, hogy, mielőtt hős költeményeket írna a közönség számára, salakosságá­ból tisztuljon ki s ne kenteredjék porba az utczai suhanczok közé, hanem lesse el a népnek életéből a tiszta egyszerűséget, az érzelmek szentebbeit, s tanulja meg nyelvéből a mi eredeti, magyar, és iga­zán szép. Ne „rugdaltassa a szégéresház falát“ „ne termessze a szerelmet sárgarépa gyanánt“, ne „düledeztesse hősei szemét“, ne „rakjon kaszatok­­mányorrokat képükre“ s ne „baktasson olvadozó szerelmese a lány után“ s ne „nyalassa ezt holmi kiénekelt Márton-féle bortömlökkel“ stb. stb. Az elbeszélő költemények sorába tartozik Tompa M. „Lidércz“ regéje. Eleje, mintegy bölcs beszéde, ki szépen beszél a dualismusról, hogy a világ anyag, és titkos szellemi valami. Ez utóbbi személyülve van légben, tűzben, vízben, miként Hellasz hitregéiben. Csakhogy itt a kincsszellem nem az a jótékony vi­dám nemző, ki a görög életet oly gyönyörködtetővé varázslotta. Itt a szellem sötét, mérges lény, haragra lobbanó az emberi kincsszomj ellen: bolygó lidércz­­ként gyötri, ingoványokba csalja a kincssovárt, ki elől mammonját mélyen a földbe sülyeszté. A nyelv, bár itt-ott nehézkes, szaggatott, de azért tömör, és költői. Lévainak „Szerelmes betyárja“, mely szinte ide sorozandó kevéssé sükerült hézagos darab. „A szép dombfájan pedig Vahot Sándortól érdek­etlen valami.­­ A festő s leiró költeményekből Kis­kunság Petőfi­től , Az ő torony Aranytól, szüretünk Lévaitól, szü­reten Gyulaitól mindnégy kedves mű. Aranyéban a gondolat megkapó, Lévaié a legkedvesebb családi kép, egyszerű szép nyelven , szabatos tiszta alak­ban , a könyvnek legbecsesb verse ; Gyulaié szinte szép s m­agyarabb , mint egyéb efféle darabkái. Az alanyi költeményekből Jennyhez Székely­­Jó­zseftől­­gerjeszt figyelmet, merész képei, erős nyelve által. Tóth Endrének „Szakaszszátok le“ czimü versezete annyiból feltűnő, hogy képes képtelen­ségekből van összerakva, érthetlenül. E versben a kőből metszett koldus formája képviseli a bánkodót, s a remény harangvirága kong , és a fényes szivár­vány pántlika széthull, a sorshajó a kikötő dombon vet horgonyt, s végül leszakasztják az őrült virágot. Tessék megérteni! Székács József egy pár sükerült epigramján kívül,­­ a többi verses költeményt kevésbé tartjuk említésre méltónak. — Függelékül a Phönix jövedelméből Losonczváros részére tett alapitványozás körülményei és oklevelei közöltélnek, újra elmondván kivonato­san azon czikket, mely a Reményben „Látogatás Losonczon“ czím alatt már megjelent. Nem akarjuk itt szembetűnőkké tenni azon gyöngeségeket, melyek e függelékből kirínak : csupán azt szeretnék tudni, vájjon mi nagy vétket követtek el V. úr vállalata ellen a hírlapok, hogy Losonczon „azt is kimutatá többek közt, mily jó lélekkel, s barátságos indulat­tal igyekezett ez ügyet előmozdítani a journalistica“ ? Efféle vádnak itt­ sem oka, sem helye, s az egész függelék bátran elmaradhatott volna. Ennyiből áll, miket a Phönix ezen utolsó kötetére egyéni nézetünk szerint elmondani jónak láttunk. Nem dicsérni, hanem gyöngeségeket fölmutatni volt szándékunk, s ki sorainkat talán túlszigorultnak tar­taná , gondolja meg , hogy mi nem a jótékony czélt, hanem az irodalmat tartók szem előtt. Méltó elisme­réssel viseltetünk a szerkesztő kiadó nemes czélu tö­rekvése iránt, de a mellett irodalmunknak is foly­tonos haladását óhajtjuk. MINOSZ­­lünk abból egy pár helyet curiosum gyanánt. A levél­­ egy ismeretlenhez van intézve, ki mulatságból meg­rendelte a szerzőnél “ama „szellemi műveket.“ „Lát­hatja ön, minő adományok ezek — mond a levél. Eszméletét a milyennek látom, ezek fényes üveg kúpjával borítandják el ezek, csak buvárolja fel őket fenékig, stb.“ „A helyin volna, ha önök ott azt a bűnös közönyű könyvárust felszólítanák, hogy műveimet szerezze meg bizományba. Az az ember tüsköt élesztgető hozzáfogásokban működik, s az én Jupiter ültette csillagaimat fitymaként odamellel­­lezi, kicsoda micsoda ember ez ? felem ! működjék ön, hogy meg legyen életével elégedve, stb. Magas kegye­lete irántam igen jól esik belsőm világbirodalmának.És én önt ezennel meglepem, mint egy dobicsányi vércse az isteni hajnal boronyában ablakán.“ De hagyjuk a többit és térjünk a Rókus-kórházra. ” A Rókus-kórházban múlt február hó folytán 842 beteg volt ápolás alatt, kik közül 306 felgyó­gyult, 28 javultan bocsáttatott el; 51 , kik közt 2 haldokló félben hozatott be, meghalt. A többi 457 egyén, martius hónapra is ápolás alatt maradt. Az összes ápoltak közül a bujakór különböző nemeiben szenvedtek 213-an, tüdőbajban 61, typhusban 8, váltó lázban 21. VIDÉKI ÉLET. ERDÉLYI LEVELEK. IX. Febr. 28. A farsang tova tűnt, nyomtalanul mint akármelyik hétköznap. Sohasem köttetett talán kevesb szerelmi viszony Erdélyben, mint az utóbbi pár évben. Az if­júság mint szét­kergetett nyáj, szét van falvakra oszolva, kik városokon hivataloknál alkalmazták magukat, s a bureauban ülnek — egy szóval gyön­gén megy a széptevés. De hogy a szíves olvasók nőnek ne véljenek, csak fölhagyok a szerelmi tárgyakkal. Országszerte folyamatban van ismét az ujonczo­­zás, e tárgy mely most leginkább elfoglalja az igaz­gatást. De könnyen haladnak, e nép annyiszor szám­ba volt már véve, hogy most e munka igen könnyű szerrel végrehajtható. Nem mondhatjuk ezt a nép előtt igen kedves tárgynak : a szász már természeténél fogva nem gyö­nyörködik a fegyverben, az oláh lomhább minthogy a katonáskodást szeretné, a székely pedig régibb időben nemzeti kiváltságánál fogva sorkatonaságra az újabb időkig nem köteleztetett, mindamellett megnyugta­tó engedelmességgel hódolnak mindnyájan a rende­letnek. Főkint oly helyeken, hol a nép avatottak által ka­­pacitáltatik, nem lát az ilyen természeteknél fogva terhes felsőbb rendeltetések után is aggályos jövő elébe. — A jövedelemadó szintén napirendre jött nálunk is, rég nem láttam vidékem népességét, inkább meg­rettenve egy tárgytól mint ettől. Kénytelen vagyok felemlíteni, hogy az újabb tör­vényes szül nem bir azon rövidséggel s szabatosság­gal, mellyel mi megszoktunk, s melylyel a törvény nyelvének bírnia kellene. Maga a német szöveg is többnyire fárasztó, de a magyar fordítások szórakásaiban annyi a germanis­­mus, hogy a nép nem értheti, az oláh fordításokat pedig az oláh papok sem értik, mert e nép még most teremti nyelvét s század kell oda, hogy e nyelven törvény szerkesztethessék. — A magyar fordítók igen hibáznak hogy nem az értelemhez, hanem a szóhoz ragaszkodnak, pedig a német nyelvben annyi a pleonasmus, hogy kaptájára hozni nyelvünket képtelenség. A magyar nyelv rö­vidség előnyével bir, minél rövidebb s határozottabb, annál érthetőbb, a kiczif­rázott tételek elhomályosít­ják az értelmet. Erdély három század óta többnyire magyar nyelven szerkesztett törvények alatt élt, ol­vasni tudó népe, minő például a székelység, mindig megértő kormánya nyelvét, irataiból, de most, mond­hatom, hogy hivatalnokai sem értik sokan. — Elég baj, hogy a törvényt maguk sem értve, ilyen­kor meg nem magyarázhatják a népnek, s ha ma­gyarázzák is, nem mindig helyesen, így történt a jövedelemadóval is. A nép sokfelé úgy van értesítve, hogy ez egy új adó földje jövedelmére is, valamint iparüzleteire sat. Hozzám jöttek némelyek az e tárgybeli rendele­­tekkel: magyaráznám meg, hogyan értem azt ? Mondom nekik, miszerint én a rendeletben kifejez­ve látom, hogy a­mi termény egyszer földadó alá van vetve, az jövedelemadó alá nem jön. Nekik, mint mondják, ellenkezőt magyaráztak, miszerint a föld terménye, újból meg fog adóztatni mint tiszta jövedelem , s nemcsak a rendeletben em­lített erdők, hanem gabona, széna sat, a­mint ezeket ők név szerint felhozzák. Ez előttem, a­mennyiben a jövedelemadó termé­szetét ismerem, megfoghatlan, de a rendelvényben semmi öszhangzót nem lelek azon ellenkező magya­rázattal, kivéve azon esetet, hol valakinek termény­ben jár fizetése, — így van a nép e törvénynyel. De sok más rendelkezésekkel is így vagyunk, fa­­kint midőn oly intézkedések hozatnak be, melyek hazánkban még elméletileg is ismeretlenek. Csak a pálinkafőzetés ügyével is örökké vajúd­nak két év óta s máig sem tudták az illetők megér­tetni a néppel, hogy mik szabatosan a törvény hatá­rozatai. Időjárásunk csöndes, tiszta, a jég enyhe, a hó el­tűnt hegyeinkről is; ha fagyok nem állanak be ez­után, lehet reményünk alkalmas terméshez. A juhokban sokfelé károsodások történtek; a ta­­vasi nedves idők a mételyt beléjük oltották, termé­szetes hogy marhaorvosaink nincsenek. A vadállatok is sokhelyett tettek kárt, miután a rókák s farkasok kényelmesen találják magukat ho­nunkban. A folytonos vadászatok korában sem hiányoztak ezen ,,toportyán férgek“, de most, midőn nálunk még azok is, kiknek fegyver engedélyeztetik, a vadász­­fegyverért 10 print évi adót vagy mit fizetni tartoz­nak, a szegény ember nem érez semmi hajlandósá­got oly hasztalan keresetben koczkáztatni életét. Azon falragasz, melyet múlt levelemben említet­tem­, most minden helységben ki van szegezve, mely­­szerint, lázitó irományok terjesztői, fegyvercsempé­szek, izgatók, tilos iratokat s izgató egyéneket rej­­tegetők, föl nem jelentők sat. kemény büntetéssel fe­­nyegettetnek. A M. H-nak írják Bácská­ból: — Bizonyos családapa Bajmokról Szabadkára utazván, útközben tartván a lehető megtámadástól, a nála lévő pénzösszegből csak 50 vizot tarta magá­nál, a többit vele utazó 13—15 éves lánykájának adta át. Alig hagyták el a kaponyai csárdát, három útonálló megrohanta őket. Az apát meggyilkolták, a lányka visszabirt jutni az elhagyott csárdába, s ott a nála lévő pénzösszeget hirtelen a csaplárnénak adta át, s annak pártfogásáért rimánykodott, ki őt rög­tön egy kamrába zárta. A rablók utána mentek. A csaplárné mindent elárult, s azt határozták, hogy a lánykát elevenen meg fogják sütni. A szerencsétlen­nek azonban sikerü­lt nagy kínnal félmeztelen kibújni a kamara ablakán s futásában véletlenül három czir­­káló zsandárra talált, kik aztán a hely­színére siettek, s ott a rablók közöl kettőt — ellentállás után — agyon lőttek. Később a harmadikat is kézre kerí­tették. Jolsixí-ról ugyanazon lapnak : — A kassai vásárról jolsvai vásárosok utaztak haza felé. Görgő helység mellett, a tornai völgyön, oly iszonyú szélvész lepte meg őket, hogy egy több mázsányi bőrrel terhelt szekér fölfordult s egy mel­lette gyalogló jolsvai lakosra dőlt oly szerencsétle­nül , hogy az tüstént meghalt. Ennek fiát, midőn a szekér alatt fetrengő apjának segítségére sietne, a megvadult lovak közöl egyik úgy megrugta, hogy szinte ő is nem sokára kiadta lelkét. Két nőszemély is tetemesen megsérült, úgy hogy utjukat tovább nem folytathatták. Miskolcz­ról érkezett hírek szerint: — E városban 1. hón­ap 9-kén napközben tűz ütött ki. Oly iszonyú szélvész dühöngött, hogy az oltás teljes lehetetlenné vált. A füstöt leverte a föl­dig , úgy hogy az égő­ házakhoz is alig férhettek. Harmadik, negyedik utczára is ragadta a szikrákat, s új gyuladásokat okozott. Mint mondják, körülbelől 26 ház lett a lángok martaléka. A Kolosv. lapban olvassuk : — Hornayai Ambrus a kegyes tanitórend hely­beli társházának igazgatója f. hó 2-án halt meg éle­tének 61-dik, papi pályájának 44-dik évében. Az uralkodó iránt bizonyított hűségéért, nem rég a póig, rend arany-koronás keresztjével diszesitteték föl. Ugyanazon lapnak írják Kenyérmező­ről: — A nagyenyedi könyvtár ügyében tett fölszólí­­tás pusztában elhangzó szó volt, s még eddig semmi eredménye. Fölszólítás közöltetett t. i. még a múlt évi septemberben , hogy a felfordult n. enyedi tano­dai könyvtár és múzeum­ számára egy egy könyvet vagy más ritkaságot ajándékoznának a honfiak és honleányok. E gyűjteményt Nagy Leopold úr Szász­városon, 150 db becses könyvvel meg is kezdé. Má­sok nem igen követték jó példáját. Brassó­ból írják a Fr.bl-nak : — Bizonyos vendéglőben egy kézműves legény borozott, s miután becsületesen elázott, oly garázda lármát kezdett indítani, hogy végre erőszakosan akarta eltávolítani a vendéglős. A legény azonban ugyancsak ütött jobbra balra. A zajra egy csinos fiatal­ember is eljött, ki szinte azon vendéglőben volt szállva, s belekeveredett a zenebonába. Mit nyert vele? Azt, hogy a részeg legény, ki utoljára dühö­sen rugkapált, csikart és harapott, véletlenül elha­rapta az orra hegyét. Rögtön egy ügyes sebészt hi­vattak , de az sem bírt már az ifjú emberen segí­teni , mivel az orrnak elharapott részét csak másnap reggel találták meg az ajtószegben. Ebből az a tanú­ság, hogy ne üsse az ember orrát mindenüvé. A ha­rapós legényt aztán a rendőrség vette által. AUSZTRIA, Bécs, mart. 11. A cs. kir. szab. első ausztriai biztosító társulatnak imént közzétett számadása sze­rint , az egy 3,708,554 fr. 53 pp. vagyont mutat ki s egy 465,602,510 p. ftnyi biztosított tőkét. Azon vagyon, mely valamennyi német biztositó intézetek­nél biztosítva van , az 1851-d. évi kimutatás szerint mintegy 1000 millió tallérra terjed. — A montenegrói vlachba, sz. Pétervárba teendő útjában, tegnapelőtt est­­e érkezett ide. — A cs. kir. igazságügyi minisztérium febr. 25- kéröl kelt kibocsátványa által megrendeltetett, hogy a törvényszékek és államügyészségek az ő irataik és tudósításaikban , melyeket más hatóságokhoz in­téznek, általánosan a korábbi udvariasságot és czim­­zetet használják. — A cs. kir. csend­őrség a birodalomban mily hasznos intézet, világosan szem elé tüntetik az utolsó évnegyedi (1851 évi nov. 1-jétől f. évi jan. végéig­­ terjedő) kimutatásból kivont következő adatok. A csendőrség elfogott csalás s tolvajság miatt 8188, gyújtogatás miatt 29, csempészet és egyéb jövedék­kihágások miatt 489, csendzavarás, éjjeli és nap­pali garázdálkodás, stb. következtében 6535, hazárd­játékok miatt 984 egyént. Továbbá elfogott: 15,989 gyanús és útlevél nélküli egyént; 138 megszökött fegyenczet; 843 , tiltott fegyverekkel birót; 45 ön­­csonkítót; 607 szökevényt; 223, nyomozó levelek által üldözöttet, 5 kémet és csábítót; 666, ujon­­czozás elől megszokottét; 4657, politikai rendszabá­lyok áthágóit; 1817 vadászat-, erdő-, és halászati jog­sértőt; 624, fogozat nélküli h­ázallót; végre 319 rablót és 150 gyilkost. — Felfedezött 302 halottat és 103 sebesültet, azokról egyszersmind kellőleg gondoskodván. — Az általa eszközlött házkutatások száma 4522 , az égési és vizáradási esetek száma , melyeknél erélyt és tevékenységet fejtett ki, 913-ra terjed. — A Holsteinből visszatért gyalogezredek sza­badságra bocsátás által békelábra helyeztettek s a tovább szolgáló legénység már szabadságlevéllel a behívásig hazájokba is költözött. — Fensőbb utasításnál fogva oly egyének utleve­­­­leiben , kik fegyvertartásra jogositvák , ha útra kel­nek , ezen jogozat kiteendő. — • 4830-dik év óta a magán levél-forgalom Ausz­triában négyszerte magasbra növekedett. Csehor­szágban 1830-ban öszvesen 1,886,494, 1849-ben pedig már 4,007,623 levél küldetett szót. Bécs, mart. 12. — 13 cs. kir. Ap. Fölsége tegnap délben érkezett meg Triesztből a birodalmi fővá­rosba. — A „Wiener Zeitung“ mai száma nem hivatalos részét e sorokkal kezdi meg „A Neue Preussische Zeitung“-ban közzétett tudósítás egy Ausztria részé­ről a franczia elnöknek tett, s Belgium, Helvétia és

Next