Pesti Napló, 1853. január (4. évfolyam, 845-868. szám)

1853-01-26 / 863. szám

1853. negyedik évi folyam. 863 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidéken: Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten: Egy hónapra 1 f. 30 k. p. Évnegyedre 4 ,, — „ Félévre . 8 „ — „ „ Egyes szá­m ■ ■ 4 „ ,, A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Laffert ház 8. Szerkesztési iroda: Úri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. ■■"■". Szerda, jan. 26-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy­hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre le­fizetendő a Magánviták négy­ hasábos sora 5 peng­­krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a PESTI NAPLÓ szerkesztő-hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. TARTALOM. Levelezések. (New-York: Mason és Cass beszédei a senatusban a Spanyolországnak Cuba szigetet bizto­sító hármas szövetségre nézve. stb. — P­á­r­i­s : A császár házassága. Páni félelem a börzén. Capefigue a szövetségesek ellen. Canrobert és a hadügyminisz­­teri tárcza. — London: Az Aberdeen-Russell mi­nisztérium állása a három főpárt között. Erődítések. Ily hadigőzös. Havannai hírek. — Kolozsvár: Szí­nészet , irodalom , Halálozás.) Hivatalos. (Kinevezések. Katonai rögtönbirósági íté­let. Hirdetmény az érettségi vizsgálatokra nézve. Tar­talma a bíród. törvénykönyv Il­d. darabjának ; tar­talma az országos törv. és kormánylap XXIV. darab­­k.) Fővárosi hi­tár. Francziaország. (Montijo kisasszony életrajza. A császár házasságának közbenjárója. Persigny a há­zasság mellett. A börze esése. Becsületrendi kineve­zések. Berryer ellenzéke. Vegyesek.) Nagybritannia. (Az oxfordi választás-harca. Hor­­ler kivégeztetése. A jan. 3-ai vaspályás szerencsét­lenség iránti vizsgálat. Két új sorhajó.) Törökország. (A volt és mostani nagyvezér elvei. Az „Agram. Zig“ boszniai levele a Montenegro el­leni török hadkészületről. — A „Times“ vezérczikke Montenegróról.) Keletindia és China. (Újabb hírek.) Legújabb posta. Vegyesek. (Kereskedelmi hirek.— M­ű­t­á­r. (Rhapsodiák Erdély történetéből.) Budapest, jan. 26-án- New-York, dec. 31. Sok levelező ajka panaszra nyílik, mondván : „nincs tárgy miről írni.“ Sanyar életkor. Nálunk mil­lió a tárgy, melyről nem hasábokat, hanem egész könyveket írhatnánk, ha a drága időnek csak egy­harmadát bírnák azoktól, kik tárgyhiányról panasz­kodnak. De a levelezőnek mégis írni kell. Hogy ir­tasson, mint ön lapjaiból látom, tárgyal egy-egy vi­déki levelezője a meleg czipót, a káposzta fejét, a veres és sárga répát veszi. n­eg­azaz ismét lapokat feketit burgonya, zab, tök, kukoricza s ég tudja, mily növevény históriájával. Jelen czikkem állításomat igazolni fogja. S mielőtt a t. olvasó közönség ennek átolvasására térne , fi­gyelmét kérem. Hallják önök, mit szól Mason és Cass­er az egye­sült államok kül­politikájáról dec. 23-án a Congres­­susban. S e n­a t u s (Tanács). Mason úr a külügyi bizott­mány elnöke, határzatul indítványozza: terjesztetnék elő a hivatalos levelezés ama — különben az elnök által visszautasított — fölhívás tárgyában, melyet az angol és franczia kormányok oly végre intézének az egyesült államokhoz, hogy köttessék szerződvény, miszerint a három nevezett kormány bármelyike Cuba szigetet maga részére megszerezni (elfoglalni) sohasem fogja. Ezen indítvány igen érdekes vitára nyújtott alkal­mat az egyesült államok kül­politikája fölött. Mason úr indítványa támogatásául az elnöknek legújabb éves üzenetében Anglia és Francziaország említett fölhívására tett megjegyzéseire vonatkozik, s ezekből, valamint magából a fölhívás fényéből mutatá meg, mikép ama két hatalom a kérdéses szer­­ződvényt csak azért köti meg, valamint ama fölhí­vást is csak azért téve, hogy az amerikai népet Cuba megszerzésétől visszariassza. Mason ar ismétlő az amerikai kormány és amerikai államférfiak már gyakran tett ama nyilatkozatát , mikép ők szívesen Cuba birtokában hagyandják Spanyolországot, ha­nem ha Imer önként engedné át a szigetet, vagy a cubai nép, fölbontván viszonyát Spanyolországgal, önkint csatlakoznék az egyesült státusokhoz. Szónok határozottan ellene nyilatkozók, hogy a sziget akár az állami kormány, akár egyes kalandorok (Flibus­­tierek) által erőszakosan elfoglaltassék. Mason­ur továbbá meggyőződését mondá ki, mi­kép Cuba szigete idővel függetlenségét kivánandja Spanyolországtól, — „hogy a gyümölcs egykor meg­­érendik és az anyasziromról leesni fog.“ Akkor a sziget politikai összeköttetése az amerikai szárazföld­del mellőzhetlen leend , s idegen nemzetek beavatko­zása ezen eseményt csak siettetni fogja, de gátolni Európa összes hatalmasságai nem ké­pesek. Mason úr ismét kárhoztatva szól a Cuba megszerzése iránti diplomatiai bizodalmas közlések nyilvánítása ellen; nem tulajdonít ugyan szennyes indokokat az elnöknek, de kétségbe vonja állam­­eszélyét. Nézete szerint a nevezett sziget megszer­zését ama lépés valószínűleg továbbra késleltetendő, mint történt volna az említett oklevelek nyilvánítása nélkül. Mason úr egyébiránt úgy vélekedik, hogy ama levelezés a kormánynak nem válik szégyenére. Végül Mason úr rászólja az elnök nyilatkozatát, mely szerint Imez „a nevezett sziget bekebelezését legnagyobb mértékben veszélyesnek tartja.“ Mason úr ellenkezőleg, hajlandó Cuba mielőbbi bekebele­zését elfogadni, ha a sziget maga óhajtaná azt, vagy ha e bekebelezés más becsületes után és az államok nemzeti becsületével megférhetőleg sikeríthető lenne. Ily esetben Európa legildomosabban cselekvendik,ha békében marad. Cass tábornok hosszabb és nagyérdekű beszédben nyilatkozik az egyesült államok külpolitikájáról ál­talában , s Cuba szigetéről különösen. Magasztalva tesz említést a külügyi bizottmány elnökének tulaj­donairól , s ezek után az államok nyilvános végzet­­szerű hivatásáról szólt, melyet szónok a haladásban, megismerésben, jólétben és más nemzetek ügyei iránt naponkint élénkülő részvétben keres. Ezek után Cass úr határozottan Monroe elve mel­lett nyilatkozik, miszerint a külhatalmak beavatko­zása Amerika ügyeibe ne tüzessék tovább. „De mi — úgymond Cass — nemcsak a népnek joga iránti részvét ime jóságos cselekvényéhez fogunk emelkedni, hanem a Monroe és Polk által védett po­litikát is követendjük , miszerint jövendőben semmi­nemű európai hatalomnak ne legyen szabad e szá­razföld bármely részében is meg­telepednie. Nincs itt arról szó, hogy az idegen hatalmak fenálló gyar­matai m­egszok­tassanak; kijelenté ezt világosan a nevezett két elnök is , de ők meg akarák gátolni, hogy bármelyike azon amerikai új államoknak, melyek függetlenségöket már kivívák és megállapíták, újra gyarmati helyzetbe igáztassék. Két ízben sikerült bennünket e rendszabálytól visszariasztani, de a „vé­res fejek és szétzúzott csontok“ nem lesznek többé rémképek előttünk. A nyilvános végzetszerű hivatás megteszi a magáét, s mi nemsokára úgy állandóak itt, mint meleg és munkás támogatói ama fontos két politikai hitágazatnak, melyek állásunknál és köz­­intézményeinknél fogva kiválólag sajátunk. Ez igény különös, nem kevésbé igazságos mint parancsoló te­kinteteken alapszik. A népek joga nem szigorú, hajthatlan törvénykönyv, hanem a világ változékony állapotaihoz simul, és a történetek számtalanszor tanusíták, mikép az mindannyiszor a körülmények­hez idomítja magát. E félgömbnek, az ó világgali általános viszo­nyain kívül, külön, sajátszerű érdekei vannak, mik tőle éber utalmat követelnek. Gyarmati állapotában Amerika a legkíméletlenebb harczokba sodortaték az európai uralkodók dynastiai érdekeiért, és várjon mit aratott egyebet, mint szenvedéseket. Ez állapot nem volt tovább tűrhető, és az amerikai forradalmak vé­get vetének neki. — Miután a spanyol gyarmatok leveték az anyahon igáját, jogunk úgy mint érde­künk hozza magával, hogy őket újabb leigázás és gyarmatosítás ellen megotalmazzuk. Ez a kérdés állása, s úgy látszik, nemsokára me­gint föl leendünk hova erélyesen köz­benjárni ama fontos elv fentartása mellett, miszerint Amerika szabad­sága minden európai beavatkozástól megóvó legyen. Nem hihetem ugyan, hogy a franczia kormány kísérletet tegyen Mexico földének valamely részét elfoglalni; de ha csak ugyan ilyes czélra törekednék, szilárdul hiszem, hogy ilyes kísérlet honunk egyetemes erejével elleneztetni fogna, s meggyőződésem szerint minél előbb kifejezi ezen szándékot kormányunk ezen és minden hasonló esetben, annál nagyobb lesz e kijelentés sikere tartós érdekeinkre és becsüle­tünkre nézve.“ Áttérvén ezután Cass­ar a cubai kérdésre, kiemelé Cuba jelentőségét az egyesült államokra nézve, s e tekintetben következő helyeket idéz öt év előtt ugyan­ e tárgyban tartott beszédéből: „Önvédelem épen oly szükség álladalmakra mint egyénekre nézve, s ildomos előrelátás parancsol őr­ködnünk az uralomvágy minden veszélyes tervei fö­lött s összes erőnkkel fegyverkeznünk ellenök. Ismét­lem, ily körülmények közt minden nemzetnek önma­gával kell ítélnie. Szükség megfontolni a fekvés kö­zelségét, a kártétel lehetségét és sok más tekintetet. Véleményem szerint mi a magunk iránti tartozásunk világosan kijelenteni a világ előtt, mikép minden akár békés akár erőszakos kísérlet Cuba szigetét Spanyolországtól más nemzetre átruházni e hon egye­temes erejével elleneztetni fogna. Másokra nézve Cuba megszerzése lehet birtokterjesztés vagy keres- A PESTI NAPLÓ MŰTÁRA RHAPSODJÁK. ERDÉLY TÖRTÉNETÉBŐL. I. A dák nemzet. Valamint az emberiség, úgy egyes nemzetek, egyes országok 63 kora felett is homály ül, mit a törté­nelem soha sem foghat felderíteni. E veszteségben Erdély is osztozott. Mi történt Erdély földén Roma fénykora előtt, semmi iromány nem emlékezik róla. Ezen korszak előtt csupán egy homályos érintést leírunk Herodo­tus görög történésztől, ki hazája történetét írván, futó pillanatot vet az akkori Scythiára, s megemlíti, mikép egyik folyója ennek a Maris, s mellette aga­­bhirzek laknak. *) A Marisban Maros folyónkat akarják némelyek ázni, s fel kívánnák állítani a tant, mikép hazánk a fajdan erős Scythiának végszéle volt. *) Félrevetve a gyanitásokat, ott kezdem felfogni a történet fonalát, hol adatokra építhetünk. Kö­vetkezőleg Erdély történetét a dák nemzet nyitja meg. Honnan jött,* 2) minő nyelvet beszélt a dák nemzet, nem tudjuk bizonyosan megmondani. Történetírója sem volt. Mit róla tudunk, az nem lesz a nemzet­örténetének szakadatlan folyama, egyes töredékek : Herodoti Halicarnass. Históriáé. Francos. 1620. Libro IV. 260. 1. 0 E tan főhőse a nemrég élt főkormányi titoknak Cseke József, ki meg akarván mutatni, hogy a székelyek scythák , Scythiáról egész könyvet ha­­gy a kéziratban. Czime : Scythia képe , vagyis seb­­­elye. Irta egy hazafi scytha. 1818. 2) Engel több görög és romai iró után mutogatja, hogy a dák, geta, trak egy nemzet; s hogy a tra­­kusok bölcsője a Kaukázus hegy körül keresendő. Engeli commentatio de expeditionibus Trajani. Vindobonae. 1794. 46—48. 1. lesznek, miket a görög-római irók, a velők folyta­tott érintkezés következtében feljegyeztek. Igen ter­mészetesen , feljegyezték a nagyobb csatákat; de a dák birodalom bel­szerkezetét, népének jellemét, kormányformáját, mind elmellőzték. Mondhatni, csak annyi bizonyost tudunk bele életé­­ről, hogy királyok kormányozták. Legsajnosabb, hogy semmi nyelvészeti emléket se hagytak fen, a­­honnan még azt se tudjuk gyanítani, minő nyelvcsaládhoz tartoztak, b) Sarmir királyuk nevével maradt ugyan fen pénzök, de a betűk eze­ken is görög vonásokat hordanak c.) Vallásukról Strabo beszél bővebben:?d) akarja tudni az öreg történész , hogy Zamolxis, főpapjuk, az isteni tiszteletet földalatti barlangokkal kötötte volna egybe; ezt Herodotus is említi, de már ő is mesének találja. e) II. Az utolsó dák király. (Ur. u. 89—105.) Decebál egyike vola a porból felemelkedett láng­elméknek. Fellépésekor Roma már kimonda volt a halált Dacia fejére. Decebál ismerte Roma akkori erejét, azonnal megkezdi Roma ellenségeiből, s önnépéből védser­­get állítani. Népét hadi oskolába Moesiába vezérlé, s Moesiát meghóditá. Mire a legyek öldökléséről hi­res Domitianus császár kegyenezét, Corn. Fuscust, a) Minden, mi fenmaradt, néhány helység, s néhány plánta neve. Lássd elő számlálva, Engel de exped. Trajani 72—73 1. 84—85 1, b) A dákok és geták egyszerre lakták Erdélyt. Tör­­té­netbaváraink szerint egy­­nyelvet beszéltek. Minő nyelvet, arra a közikbe száműzött Ovidius nyújt némi világot, következő versében : In paucis extant gratae vestigia lingvae Haec quoque jam getico barbara facta sono. Tristium Libr. V. Elegia VII. Unus in hoc populo non est, qui forte latine Quaelibet e medio reddere verba queat. lib­ ego, romanus vates, ignoscite musae­­ Sarmatico cogor plurima more loqui. Tristium Libr. V. Elégia III c) Legközelebb Tordán is szántottak ki, 1826-ban. Hene’ s Beyträge z. dacisch. Geschichte. 16. 1. d) Strabo. Libro VII. e) Herodotus. Libro IV. Decebál ellen küldé, de veszteségére, mert ez a csatával életét is elveszté. Roma sergének élére a derék Julianus jött, ki, hogy katonái szunnyadni indult lelkét felverje, min­den katona sisakjára felmetszett nevét. Használt. Az igy lelkesített sereg Decebált megverte. Ekkor regélik, hogy a dák király haza futtában, fő­városa mel­lett , a vaskapunáli erdőket, levágatta, a fa­ törzseit katonaruhába öltözteté , mit midőn Julianus látna , seregnek vélvén, visszafordult. Domitianus e győzelme mámorában, Germania el­len megy, de elveszté sergét. Decebál is élt az al­kalommal : Roma ellen indult. S fél Európa főváro­sa , a büszke Roma, hogy oda ne menjen, Decebál­­nak adót ígért, s fizetett tizenkét évig, így elsülyedt volt Roma, mikor az ő trónára is egy lángelme lépe fel — Trajánus. Trajánus Germanián kezdő csatáit, azt ismét Ro­ma jármába görbité. Decebálnak az adót megtaga­dó , s mikor ez fenhangon követelné, Dáciának ha­dat szene. Feszült figyelemmel néze a két nagy birodalom jövője elé. Mindkét nemzet harczias, mindeniknek élén koruknak legtekintélyesebb főnöke. Egyik sem királyi vér, mindkettőnek fegyvere nyitó utat tró­nára. Hogy Decebál trónjára léphessen, Duras előre lelépett, s hogy Trajanus oda juthasson , Nerva őt, ki még római földön sem született, fiának fogadta. Mindkettő jó hadvezér, jó k­ormány férfi, bátor ellen­ség , vezér és nép, méltók valának egymásra. Trajánus közeledett, csatát ajánlt; Decebál ke­rülte elfogadni. Trajánus már Dacia határán van : Decebál békét ajánl, de a császárnak nem béke, ne­ki győzelem kellé. Végre csakugyan csatára került az ügy. Daciának Dierna nevű városánál, a mostani 'fordánál, szép rónáján az Aranyos vizének, szembe nézett a két roppant tábor. Trajánus győzött,­­­e győzelme drága volt, mert sebesülteit kötelékkel se győzé, s Roma történészé hagyá fen , hogy a sebekre saját császári bíborát is szaggatá. *) ^ így viva meg a két tábor 102-ben. S e nap em­lékére e­zért az oláh nép sokáig Traján rétjének ne­vezte. Decebál fővárosában ak­art menedéket keresni. Trajánus nyomában volt, fővárosát bevette, leron­totta , s Decebálnak nem maradt fen egyéb, mint Trajánus béke-pontjait elfogadni, melynek követ­keztében Dacia lefegyvereztetett, várai lerontatának, s Romának adófizetőjévé lett. A büszke Decebál nemzete nyakán Roma jármát nem tűrheté. A mint Trajánus elment, népét fegy­verzeni , várait felépíteni törekedett. A hit Romába ment. Trajánus a senatussal ismét kimondata a ha­dat , s jelen látta a perczet, melyben régi kedvencz eszméjét, Dacia meghódítását, végrehajtsa. Trajá­nus újra beindult. Decebal, hogy a bizonyos részt pár pillanatra feltartsa, Trajánhoz küld, hogy kül­dené hozzá leghívebb emberét tanácskozatra. A csá­szár Longinust, vezérét küldé, s az egyébiránt lova­­gias Decebál most azon cselhez nyúlt, miszerint Lon­ginust börtönbe veté, s váltságául a császár vissza­térését kívánta. A derék római vezér, hogy császára terveit ne zavarja, mérget ivott... Ennek porai felett áll a­­sírbolt, mi ma Demsuson oláh templom. *) Az esemény hírére Trajánus készülten előrohant. D­aciába betört, a fővárost bevette, földig leronta­tá'__S Roma saját Daczia romjaira felüté, így lett vége Daciának, Kr. után 105-ben. 2) A hontalan királynak rabság vagy halál közt kelle választania : rabság helyett, kardjába ereszkedett. 3) Mennyire örvendett Roma e hoditásnak, tanúja a roppant triumphus, mit Trajánusnak rendelt, ta­núja az oszlop, mit Trajánusnak ezen győzelme em­lékére emelt, mi Romában most is áll, mikor a dák nemzetnek már csak halvány hite. 4) 1) Lásd rajzát sat. Erdély régiségei lap 15. 2) Hogy épen ide esik Roma építtetésétől a 858-dik év, lásd a számítást Engeli commentatio., 190­1. 3) Az ezt tanúsító romai pénz leírását lásd Érd. ré­giségei 46­1. Az erre vonatkozó kőiratát eredeti­leg, Seivert: Inscriptiones monumentorum. lap. 5. 4) Az oszlop, s a rajta találtató féldombor mivű ábrázolatok leírását, melyekben a dák mérget iszik, a dák nő a romai katonát égeti. sat. lásd Hene’s Beiträge zur Dacisch. Geschichte. 65 lap. Ismét: Joan. Chr. Engel Commentatio de Expe­ditionibus Trajani ad Danubium. Vindobonae 1794 19—40 lap. Tovább 148—288 lap. (Folyt. köv.)­ ­ Quum deficerent ea, quibus vulnera militum obli­­garentur , fertur nec vestl quidem suae pepercis­­se. Dio Cassius. Libro LXVIII.

Next