Pesti Napló, 1853. április (4. évfolyam, 918-942. szám)

1853-04-20 / 933. szám

1853. negyedik évi folyam. 933 ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva. Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Félévre . 8 Évnegyedre 4 Egy hónapra 1 — i. « 11 11 >1 f. 30 k. p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza Lak­ért ház 8. Szerkesztési iroda: túri-utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szerda, ápril. 20-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy-1 M­a­gá­n­v­i­t­á­k négy­­hasábos petit-sora 4 p. hasábos sora 5 pengő krjával szám­ittatik. A beigtatási s 10 p. krnyi külön bélyegdí előre le­fizetendő a krajcárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a PESTI NAPLÓ kiadó­hivatalába. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. Előfizetési fölhívás A­­PESTI NAPLÓ második évnegyedi (april—jun.) folyamára. Vidékre postán küldve . . 5 fit. Helyben házhoz-hordással . 4 Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs.­kir postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadóhivata­lában úri utcza 8 sz. a­­l­ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri és kígyó utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bér­­mentesittetni kérjük. a „Pesti Napló“ kiadó tulajdonosa. „MINIMUM.“ K. Derekegyház , ápril 19. A föld­birtoklásnak bizonyos minimum alakján akénti korlátozása, hogy a föld tulaj­donosának földjét kénye kedve szerint elaprózni nem szabad, bizonyára ellenkezik a tulajdoni joggal; — a törvényes minimumig leolvasdt földbirtoknak semmi esetben, tehát örökösödési osztálykor sem, feldaraboltathatása pedig ellen­kezni látszik a családi kegyelettel, mi az osz­tályosoknak az örökségben egyenlő részeltetését igényli, holott a minimum elve szerint az el nem aprózható föld vagy egynek jut az örökösök kö­zöl , ki a többieket azután pénzül kielégíti, vagy végképen idegen kézre megy át a földörök­ség, sat. E két ellenvetés hozatik fel közönségesen a minimum alkalmazása ellen, s ki akarná ta­gadni , hogy az ellenvetésben van nyomaték, van súly? Ne felejtsük azonban azt, hogy a minimumnak elvitázhatóan oly előnyei van­nak , mik az ellenvetéseket elnémítják. Ha a föld tetszés szerint eldarabolható, az ez idő szerint például egy testben 60 holdat tevő egy telek a 2-dik a 3-dik osztálykor már, ha főleg az osztályosak számosak, 2—3 holdas szeletekre olvad le ; s mig az osztatlan földön gazdálkodott családfő tisztességes háztartást vitt, gyermekeit rendesen iskoláztatta, földjeit ja­vítva, azokat értékekben öregbítette, s maga is szemlátomást gyarapodott az utódok egy pár, vagy ennél is kevesebb hold földnyi örökségük mellett az ősi tűzhelytől elpusztulnak, s nyo­morúságban tengetik életüket, mert a föld, mit öröklöttek, nem­ képes őket eltartani, épen nem elégséges pedig arra, hogy az utódok részére is valamit megtakarítsanak. Képzeljük már az osz­tozkodást egynéhány nemzedékig alább , nem­­e ott állandónk, hogy az eldaraboltatásban kor­látozatlan földből elvégre majd néhány négyszög­ölet veend osztályrészül a boldog örökös ? A földnek tetszés szerinti eldaraboltathatása által mintegy jutalom tűzetik a földkufárságra. Értjük pedig a földkufár alatt (a németek igen találón Hofmetzger, Hofschlächter­­nek nevezik) emberi fajtánk azon érdemes egyé­neit, kik a földet piaczra viszik, megveszik t. i. a földet nagyobb darabban, s elárulják apró parányokban — csupán nyerészkedésből. Nálunk ezen eljárás áldástalan következései még nem igen láthatók, legalább nem oly mértékben, mint a würtembergi királyságban , de elég hogy él a rász,­álljuk útját ideje korán. Azt sem lehet tagadni, hogy az elaprózott földnek czélszerű mivelése s kihasználása költ­ségesebb , semmint az aránylag nagyobb bir­toké, s lehet-e kétségbe vonni azt, hogy elap­rózott földön lehet ugyan kiállítni sok és szép zöldséget, de a kenyér, hús és gyapjúnak itt már nincs diszlése, s míg ekként a gabona­ter­mesztés és állattenyésztés elsorvad, másrészről a tenyésztési úton termelendett trágya hiánya miatt a föld termési képessége napról napra alább száll. Lehet-e­, szabad-e az állam kormányának ezt közönyösen néznie, s a pauperismus ezútoni bi­zonyos meggyökerezését tétlenül bevárnia ? Nem-e inkább elengedhetlen kötelessége, habár a tulajdoni jog látszólagos sérelmével is, (ha­sonlóul mint az erdőknél, miknek okszerű hasz­nálata akadályozva nincs, a szándékos avagy tudatlanságból­ pusztítás azonban gátoltatik) a bizonyos elszegényedésnek elejét venni az által, hogy oly földbirtoki minimumot állapit meg, miből egyes családok nemcsak megélni, sőt va­gyonban is gyarapodni bírván, az állam állan­dóul egy élet­erős kisebb földbirtoki osztállyal bírjon ? Mellőzzük a minimum egyéb elő­nyeit, s ha, mint hiszem, az előadottak foly­tán bátran kimondhatjuk, hogy bizonyos föld­birtoki minimum alkalmazása jó, sőt szükséges, nem szeretnek megállapodni ott, hol a német mezőgazdák gyűlései a föld elaprózását ellenző tanácskozásaikban megállottak, jelesül, hogy a föld szertelen elaprózásának káros volta iránt az illető földbirtokos osztály világosítassék fel. Ez hosszú s bizonytalan eredményű út. Sok em­bernek saját javát fel kell erőszakolni; itt tehát, hol egyesek java az állam közjólétével karöltve jár, félszabálynak nincs helye. Állapítsa meg a törvény a földbirtoki mini­mumot, s kivétel a törvény alól csak annyiban legyen, mennyiben a minimum színvonalán álló föld elosztása által másrészről földbirtoki öreg­bítés eszközölhető. A mondottak következtében legtermészete­sebb kérdésül most már az merül fel, mennyi legyen tehát a földbirtoki minimum ? Szívesen elismerem, hogy e kérdésre kifogás alá nem es­hető határozottsággal megfelelni nem lehet. Van­nak ugyan előttünk példák, mik mások ez ügy­­beni eljárását elénk tükrözvén, legalább némi részben útbaigazításul szolgálhatnának. — így név szerint Svédhonban, a földbir­toki minimumot szabályozó 1827-dik évi kormányi­ intézmény, a legkisebb földbirto­kot oly kiterjedésben rendelte megállapitni , minek terméséből 3 munkaképes egyén megél­hessen, s egy ló, két jármos ökör, 3—4 tehén s 5 — 6 juh vagy kecske télen nyáron eltartat­­hassék. A tapasztalás azt mutatta, hogy a mon­dott czélra 9—15 tonna föld, (12—20 hold 1200 □ ölével) elégséges. Ez azonban csak közbevetőleg legyen érintve, nem lehetvén he­lyén e lapokban számszeres hosszadalmas tárgya­lásba ereszkedni; annyit még­is szabadjon el­mondani , hogy nagy városok közelében, gyár­iparos területen a földnek kihasználása s értéke eltérő lévén az inkább gazdasági üzletre utasí­tott vidékekétől, amott a földbirtoki minimum­nak kisebbnek, emitt nagyobbnak kell lennie; különösebben pedig tekintetbe vévén, hogy az ezidő szerinti nagy városok, illetőleg gyáripa­ros területeken a túlnyomólag gazdálkodó vidé­kekhez képest a telekállomány úgy is cseké­lyeb , s hogy a birtokrendezések most a kü­szöb előtt állanak, egyelőre az 1836-ki tör­vények által megszabott minimum megtartható lenne, a zsellérilletményekre nézve azonban azoknak oszthatlansága mondassák ki. Az utóbbi években ébredt tevékenység s vál­lalkozási szellem csak egy év­tized alatt is neve­zetes tapasztalati adatokat nyujtana a minimum­nak miképeni alkalmazása, s mint hiszem a ne­mesi birtokzat is kiterjesztése iránt. E r k­ö v u. Paris, april 13. Paris a földgömbnek, sőt a világnak oly pontja, melyen ha megáll az ember, mindent vagy legalább sokat tudhat meg; ennek oka hihetőleg az, hogy itt szolgálatára azon embereknek, kik, jegyezzük meg jól, valamivel többet tudnak, mint konyitni fejeikkel, a föld, jég, s tenger különböző rétegein keresztül kí­gyózó annyi telegráfs­odrony áll, mennyi csillag lát­ható az égboltozaton. Állításom tán túlcsigázottnak tetszik önöknek, de én nem tehetek róla, mert ellenére különösségének, még­is igaz. Én nem tartok a gúnydús Volt­aire-rel kinek különöz állítása szerint a türelem ritkán az embernek , de mindig a füles állatnak való erény ,s azért merek kis türelemért esedezni, hogy igazoljam a telegráfról tett megjegyzésemet. De ime ép most veszem észre, hogy ebbeli igazo­lásom fölösleges fogna lenni, mert önök villany­se­bességű esze már­is látja, hogy igazam van. Ugyan­is önök régen ismerik, ezen, Mirabeau által ekkép formulázott igazságot ,,la tête de l’ homme d’ esprit est aussi une puissance,“ azaz a szellemdús ember feje szinte egy hatalom; régen ismerik a tapasztalás, gondolkozás, írás, sajtó, társalgás s főleg a logica­­teremtette azon csodálatos, túlsebes s láthatlan köz­lekedéseket, m­­elyek mint megannyi sokszorozott tele­­grafsodronyok az egyik emberfőtől a második, har­madik, századik főig, és igy tovább végtelenig ve­­zetvék. S ezen imént érintett telegrafok nemcsak oly szám­talanok Párisban, mint csillagok az ég boltozatán, hanem egyszersmind haladásuk s mozgalmuk is oly logikai, mint mathematikailag szabályozvák revolu­­tiói az égi testeknek. Napóleonnak, a nagynak, azért igaza volt, midőn zsarnoki kísérleteinek füstbe mente után szent Hona szigetén mondá: „les siecles ne reculerons pas,“ a századok, az idők nem h­átrá­­landnak ! A logica mindenütt a legnagyobb zsarnok , s kér­­lelhetlenebb a halálnál is. Ha valaki közülünk a föld­­gömb legtitkosb odújába vonulván, önmagától kérdi, hogy kétszer kettő mennyi, minden ellen­kező akaratának daczára is, a logikától kénysze­rülve mondja : négy. Ha a rejtett helyet ott hagy­ván , a világ tribunejére lépend, s az őt körülhul­­lámzó sokaságnak, nagynak , kicsinynek , fi­ és le­ánynak , boldog boldogtalannak, szabadalmazott, szabadalmazatlannak , be fogja akarni tekintélyével bizonyitni, hogy p. o. kétszer kettő öt, vagy három és fél, továbbá hogy a víz nem nedves , vagy hogy az alávaló hizelgés dicső erény, és a nagylelkűség mindig bűn stb., senki, legalább bensőleg, habár hinni akarni igyekezete oly roppant volna is, mint nagy vála­sz. Pál hite, nem fog szerezhetni hitett tekintélybe burkolt szavának. Ezek után tegyük tehát mozgásba logikai telegram­jainkat, s lássuk , mily tényeket távirdáznak ezek Isztambulból ide Pakisba, mert hiszen minket magyarokut nagyban érdekel vagy legalább érdekelhet ezen az osztrák bi­rodalomra nézve oly fontos kérdés, elő­ször mint jelenleges szomszédait a töröknek; másod­szor mint hajdani birtokosait azon szép dunai tarto­mányoknak, melyek ha éber szemünk és erős karunk nincs, tán rövid időn a török erőtlen és azért türel­mes önkénye alól az orosznak erőteljes és türel­metlen önkénye alá kerülendnek; harmadszor érde­kel m­inket a keleti kérdés kereskedelmi, gazdasá­gi , de sőt politikai szempontból is, mert valóban nem lehet közönyös reánk nézve, hogy a honunkat ketté vágó folyamnak torkolatainál, és e folyamunk parttartományaiban ki uralkodjék. E pontra vonatkozólag még többet tudnék önök­nek amúgy négyszem­közt barátilag elmondani, de, tartván az igen igen tisztelt szerkesztő urnák erős cen­­zurájától, fölhagyok észrevételeim további vázlatá­val , kivéve, hogy negyedszer elmondom, miszerint ha a mindennap magasztalt históriai jogok csakugyan még érnek valamit, az ausztriai császár úgy is mint magyar király , e magyar történeti jogokból indul­va , hatalmas szót emelhet Magyarország s ezzel összeolvadt egyetemes birodalma érdekében; mi, ha az itteni telegráfok tudósításai igazat szólnak, miről alig kétkedhetni, már meg is történt. Leiningen gr. az osztrák rendkívüli követ ugyan­is dörgött a zultán fülébe , de Menzikoff az orosz rendkívüli követ e dör- NEMZETI SZÍNHÁZ. (Vége.*) A harmadik újdonság legörvendetesebben lepett meg bennünket: a Cid, a franczia classicus szín­műveknek ezen első remek megnyitója, melynek, szépsége már Lajos udvarában példabeszéddé vált. Nem geniál­is shakespearei alkotás, de kerekded, ösz­­hangos költői kép ; nem fenség, de kellem. Feltesszük azon olvasókörrül, melynek e sorokat írjuk, hogy Cidet ismeri; nem szólunk tehát a mű tárgyáról, nem is e tárgy kiviteléről, csak annyit je­gyezünk meg, hogy a darab jelleme kitűnőleg sza­val­atos , és ennélfogva kedvező alkalmat nyújt színészeinknek egy szerfelett elhanyagolt műágbani gyakorlásra. Ezúttal egyébiránt nagy mértékben kell­ tapasztalnunk a szereplőknek ilynemű drámák kö­rüli járatlanságát, s kénytelenek vagyunk megval­­lani, hogy az előadás nem tükrözi vissza annak szel­lemét. Ennek oka egyrészt a hibás szerepkiosztás is lehet. Rodrigo, a hős, Szigeti kezében volt, ki belőle közönséges szerelmest csinált; mi Rodrigót Felekinek adtuk volna. Urrakát, kiben a büszkeség győz a szere­. Lásd P. N. 932-dik számát. lem felett, Bulyovszkiné, és Chimént, kiben a szere­lem győz a büszkeség felett, Jókainé személyesité; mi Urrakát bíztuk volna Jókainéra, és Chimént Bu­­lyovszkinéra. Chimén szerepe kétségkívül a nehezebb és háládatosabb, s Jókainé annak lehetőleg meg is felelt, de­­ - mégis jobban esnék cserélve. Sokat és nem „semmit“ lehet ám Chimén szerepéből csinálni! Nem tudjuk, a fordító vétségének kell-e tulajdoní­tanunk, vagy általában a játszók közti megegyezés­nek , hogy az eredetinek egyszerűsége több helyütt ferdítő , sallangos toldatokkal piszkoltatott be. Az utolsó felvonásban ugyan, mint bekövetkezett végle­ges kiegyenlítést, megbocsátanék talán a függeléket, hanem a harmadik felvonás utolján, hol Diego szavai legtökéletesebben végzik a szakaszt, Rodrigo ügyet­len tirádáját oroszlánról és galambról és házáról, — ugy szinte a negyedik felvonásnak mind első mind második jelenete végén Chimone helytelen feljajdu­­lásait, kénytelenek vagyunk egyenes rontásnak, s a szerző művén elkövetett ízlési bűnnek nyilatkoztatni. A­mi a darabnak ezen már harmadik fordítását illeti, mások hadd ítéljék meg, jobb-e az, mint a két előt­bi. Mi csak annyit mondunk , hogy Hegedűs úr itt ott lényegesen eltér az eredetitől, a jambusok pedig olyannyira nem jambusok , hogy alkalmasint hasznosabb lett volna egyszerű prózát adnia. Egyébiránt örömmel jelenthetjük, hogy a terem­ben ez­estve nem ugyan igen számos, de minden­esetre igen választékos közönség jelent meg, mit a színházi igazgatóság bizton tekinthet az elismert becsű remekművekre fordított gondoskodásának há­lás méltánylásául. Midőn azonban hazafias bizodalomm­al kérjük fel egy részről nemzeti szintházunk kormányát a komo­lyabb és classicus dráma további pártfogolására, másrészről pedig szinmű-íróinkat e fájdalom­ még parlag mező lelkiismeretes és buzgó megmivelésére; nem titkolhatjuk el egyszersmind azon meggyőződé­sünket, miszerint nekünk a nemzeti színház alap­tőkéjű, jelenleg már csekélynek látszik, csekélynek nemcsak a dráma és kivált az opera magasabb ki­­fejlettsége, s még inkább kifejtendősége miatt, ha­nem azért is, hogy mind mostani közönségünk mű­veltebb ízlése , mind pedig mostani irodalmunk bel­­terjesb állása, sokkal nagyobb igényekkel lépnek fel az intézet irányában, semhogy ez, tényleges pénzalapjánál fogva, azoknak kellően megfelelhetne. Hazánkfiainak újra gondolkodni kellene a nemzeti mivelődésre oly gyümölcsözőleg hatható tőkének gyarapításáról .------­Minden bővebb magyarázat helyett, sietünk köz­leni olvasóinkkal a nemzeti színház tevékeny igaz­gatója , gr. Festetics Leo úrnak a Délibáb legköze­lebbi számában megjelent költségvetését, melyben minden elfogulatlan magyar, fentebbi szavaink iga­zoltatását fogja találni-A tisztelt gróf következőleg terjeszti elő a bud­ge­t­e­t az 1853-diki april elsejétől egész az 1854-ki april elsejéig. Költségek: ft. pp. 1. A díjak összege.......................................123138 2. Kamat 25000 ft után 6 ft.................... 1500 3. A tárházak és műhelyek bérletdíja. . 1340 fáz intézetnek sem diszitményi magazi­nuraa, sem szabó, sem asztalos mű­helye.) Elkerülhetetlen bizonyos kiadások öszvege 125978 Jövedelmek: 1. Bérletekből: a) 13 földszinti páholy, a 1100 f. 14,300 2 földszinti páholy, a 900 f. 1800 b) 15 első emeleti páholy, a 1100 f. 16500 c) 1 másod emeleti páholy 900 f. 900 . 33500 d) Földszinti zártsz. a tavali számadás szerint 3548 e) Az erkély feléért fizet a nemz. casino . 2200 2. Napi jövedelmek: a) 21 karszék az erkélyen, csak 140 előa­dást számitva, egy karszék 2 f. . . . 5880

Next