Pesti Napló, 1853. június (4. évfolyam, 966-991. szám)

1853-06-03 / 968. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ « Évnegyedre 4 „ — Egy hónapra 1 f. 30 k. p Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 ,, — „ ,, A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza 8-dik szám. 968 Szerkesztési iroda: Ori-utcza 8. is. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Péntek, június 3-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy-1 hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beiktatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre le­fizetendő a Magánviták négy­hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte min­denkor előre lefizeten­dő a PESTI NAPLÓ kiadó­hivatalába. Hegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve —jelen­évnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. B. Gyarmat, május 31. -i- Megyénkben a birtokos osztály képe szomorú- Nagy számú közép nemessége érezhetőleg pusztul , s az áruba bocsátott birtokok mennyisége aggasztólag szaporodik. És ez nem csoda. Itt látott először is napvilágot a hírneves korteskedés, melynek sok alis­­páni s követségi jelölt vagyona tetemes csorbításával áldozott. Sokszor a vendégszeretetet s fényűzést erőn fölül űzték. A különben is adósságokkal terhelt földbirtokos osztályot 1848-ik évi úrbéri veszteség érzékenyen sebző. Hozzá járul még, hogy a nagyobb rész kölcsön,­sőt uzsoráspénzen is kénytelenitetett gaz­daságát majorsági erőre átalakitni oly időben , mi­dőn a marha háromszoros értékű, a cseléd pedig igen keresett volt. A birtokosság pusztulásának a sok egyeden kívül egyik legfőbb oka a lelketlen uzsoráskodás, mely mesterségkép­­zetik. Hogy ily körülmények közt a mezőgazdaság fölvirágzása gátolva van , igen ter­mészetes. A birtokososztály elszegényedése érzékenyen hat valamennyi osztályra. A mesteremberek s kereske­dők fogyasztó közönsége főleg a birtokos osztály lé­vén , most hangosan panaszkodnak üzletek fogyat­kozása miatt. Gazdasági iparról, melynél a munkás kezek szokatlanul igénybe vétetnének, szó sem lehet. Szóval, a birtokos osztály hasonlít a húshoz, mely az életműszerek kútfeje, s melynek szenvedő állapota lankadottságot idéz elő a nemzet testében. Nógrádban nincsenek népes miveit városok; az értelmiséget főleg a birtokos osztály képviseli. Ez szelleme a nép testének, s azért kívánatos, hogy erő­ben s vagyonosságban gyarapodjék, s okszerű gaz­dálkodás által jó példával menjen a népnek elől. Nem lehet tagadni, hogy többen számítás nélküli életraódjuk által önmagukat döntötték veszedelembe. Az idő változott, az embereknek is meg kell változni. Az adómentesség s urbériség megszűntével , a drá­ga cseléd mellett, szükségként meg kell a háztartást szorítni. Ám de ha hiúságból reszelünk a régi fény­űzéssel alább hagyni, ha hét számra karavánostul agarászunk, s a tavali szűk szénatermés daczára valóságos ostromállapotba helyezzük a vendégsze­rető házigazdát, és szemet hunyunk a háza körül ólálkodó zsidóra, ki vagy pénzt sürget, vagy ha még biztosíték van, szívesebben veszi a prolongatiót : ily életmód mellett pusztulni, veszni kell, s a­mi legszo­­morubb, az ily ember maga okozza vesztét tétlensége­k tékozlásával. Perditio tua in te Izrael! Hét pedig nekünk magyarokul hazafias kötelességünk a földbir­tokot megtartani, ment a birtoktalan proletarius meg­szűnt tényező lenni, és­­ helyét idegen vál­taná­­­a föl.------­De vannak számosan, kiknek uzsorás kölcsönhez kelle folyamodni; s ha aztán a közbejött véletlen a visszafizetést csak egyszer is meggátold — mi a gaz­dánál nem ritka eset, hosszú vége nincs a prolong a­­ulóknak, a kölcsön növekedésének. Egypár ezer fo­rint ily kölcsönnel szép birtoku embert meg lehet buktatni, mert az uzsorás polyp karjai közöl nehéz a menekülés. A birtokos osztály reménye végső horgonyát a magas kormányba veti. Az úrbéri kártalanítási tör­vények átalános megelégedéssel fogadtattak, bárcsak mielőbb testté válnának. A nemesi birtokok telek­könyve körüli intézkedések az egyedül üdvözítő h­i­­telintézeteket hozzák kilátásba. Vajha az ősi­ségi pörökön már túl, vagy legalább 1854 május 1-e napja után lennénk , hogy volnának permentes föld­birtokok , melyek számára a hitelintézetek szinte megnyílnának, hol a birtokos olcsó pénzt kaphas­son , s az uzsorások legföljebb az iparlovagokkali geschaftelésre legyenek szorítva. Ez lenne a legbiz­tosabb mód hálára kötelezni az egész birtokos osz­tályt, mely epedve várja a magas kormány közre­­munkálásától megszabadulását. 1. levelező, London, május 26.­­) A parliamenti alsóház jelenleg oly ügyekkel fog­lalkozik, melyek az idegennek unalmasoknak látsza­nak, de a telivérű angolokra nézve, minthogy pénz­hozók, kellemesek, ily ügy p. o. Pegunak a brit ke­letindiai birodalomba bekeblezése. A cityben lakó angol krézusok azért igen örülnek rajta, hogy e tar­tományt megszerezni sikerült, mely a britek által magokat boldogíttatni sehogysem engedő birmánok fékezésére, a kik azt tartják, hogy ki a magáé lehet, ne legyen másé) stratégiailag oly hasznos és szükséges, azért is a zsoldjukban álló híres city­­lap, Times által csípősen gúnyoltatják ama humani­­sticus irányú parliamenti tagokat , mint Cobden és Brigth urakat, kik a birmánok és általán a keleti népek leigázása ellen a parliamentben kikeltek. Ezeknek Wood miniszter úr válaszképen egyenesen kimondá , hogy nem a keletindiai társaság igazga­tósága, hanem magának a birodalmi kormánynak sterlingeken alapuló parancsára történt meg e szép hódítás, vagyis az északamerikaiak — most már az angoloktól is elfogadott —civilizált mesterszava sze­rint, adnexátiója e termékeny országnak, mely az előbb érintett előnyön kívül még ama jó tulajdonnal is bír, hogy a hadjárati s nem különben a közigaz­gatási költségeket is bőven ki fogja fizetni, továbbá a brit gyártmányokra nézve jó vásár leend. Wood úr még Brigth urnak azon szemrehányá­sát is, mely a keleti népeknek angol fegyverreli állító­lagos leigázását tárgyalja , ünnepélyesen visszauta­ssa, mondván, hogy e tekintetben is az angol kormány és más kormányok közt a különbség igen nagy, mi is a szóló miniszter úr szerint abban áll, hogy a par­­liamentje által képviselt brit nép szellemében a­l­­kotmányosan kormányoztatnak a gyarmatok s azok saját belügyeikre nézve szinte alkotmányos kép­viselettel vannak ellátva, miért is a központi kor­mány önkényt vagy zsarnokilag mit sem tesz. A „colonial assembly,“ melyet maguk az illető gyarmatbeliek választanak , saját hazája magán­ügyei és budgete felett teljes szabadsággal rendelke­zik , s független a központi kormánytól, melynek valamint az angol földön, úgy a gyarmatokban is csak a szabad kereskedelmet, szabad ipart, és igaz­ságos törvényszolgáltatást kötelessége előmozdítni. Köztudomású dolog, hogy a nagy brit szigeten a chinai thea első élelmi czikkek közé tartozik; itt sza­bály szerint mindenki, legyen bár gazdag vagy sze­gény, fiú vagy leány, fiatal vagy öreg, úr vagy szolga stb., kétszer napjában theát iszik; az angol földön azért a thea-fogyasztás nagyobb, mint a­ földgömb többi részeiben együttvéve. Az angolok ez oknál fogva egyetemes összeköttetésbe tették magukat a chinaiakkal, kiknek ők kereskedelmi cserekép, egész­ség fentartó, s testtápláló theáért, csupán felebaráti szeretetből, egészségrontó , s testrongáló mákonyt adnak, de sőt és ismét csak keresztényi indulatból meg is kartácsozzák a mennyei közép­birodalom fe­ketesárgás lakóit, ha a háromszor fölséges mennyei uroknak eszébe jó gátolni imet , a leyális alattva­lókra ártalmas, de a brit „vöröshaju barbárokra“ nézve smint a chinaiak nevezik az angolokat) hasz­nos thea-mákony kereskedést. Midőn a Times-nek Chinábeli levelezői jelentet­ték, hogy ama chinai tartományokban, hol a jó thea díszük, ütött ki a forradalom, e hongkongi hír fellob­­banta a thea-ivó John Bulit, s észrevehető lett rend­kívüli érdekeltsége a hírlapokban, meetingekben, magán­­körökben, sőt a parliamenti alsóházban is, hol Jocelyn úr Russel John lordhoz e kérdést intézé: vájjon van-e alapja azon hírnek, mely szerint a chi­nai alattvalók szükségtelennek tartják a jobbágyi engedelmességet a mennynek fia irányában ? vájjon továbbá ezen forradalmi fölkelés következtében a mákony-theávali kereskedelem nem szenvedett-e ká­rokat? s váljon ő felsége a brit királynőnek Chi­­nában lakó alattvalói élete, pénze , s egyéb vagyona biztosítják-e ? John lord valónak állitá a hírt, hogy a felkelők Nankinget, Chinának egyik fővárosát megrohanással fenyegetik, s hihető, hogy el is foglal­ják azt; de miután a chinai-brit adásvevés főleg Kantonban pontosul össze, nincs oka hinni, hogy „kereskedelmünket“ és „polgártársainkat“ valami komoly veszély fenyegetné, kiknek biztosítására egyébiránt ő felsége kormánya már megtette a si­kert ígérő“ intézkedéseket, kik közé tartozik a hajó­hadnak illő felszerelése és szaporítása. Mi akár az idő , akár a távolság tekintetében messze áll tőlünk , rendszerint nem szokott annyira érdekelni bennünket , mint a sarkunkba nyomuló tárgyak. Hagyjuk annálfogva a britázsiai ügyeket nyugodni ott, hol vannak, s forduljunk Európa felé, úgy látszik vénségére jutott érdekes állapotba , s ha nevetséges egeret nem szül a világra, mire nagy a kilátás, az angolok legtöbbet nyerendnek , kik meg nem elégedvén eddigi európai befolyásukkal, annak emelésén, és szilárdításán mindegyre dolgoznak, hogy bizonyos események beálltával a Francz­­honnak­ s az ez országon keresztülvezetett közleke­dési eszközökön kívül még más közlekedési kulcsok­kal is bírjanak, melyek segélyével szakadatlan ösz­­szefüggésben lehessenek minden európai kormány­nyal , s a continenst minden pere­ben megnyugtat­hassák, hogy ime a legyőzhetlen brit szigony, s a mindenható brit arany nem szűnt meg intézkedni, s őrködni a vénségére reményteljes Európa fölött. És azért intézkedtek az angolok, hogy mielőbb elkészüljenek a tengeralatti távirdai rézsodronyok, melyek a brit partoktól Belgium és Hollandia part­jaira vonattak, minek következtében a londoni egye­nes összeköttetésbe hozatik a berlini, bécsi és péter­­vári kormányokkal, s nem lesz mint eddig, szükség a Dower-Calaisi telegrafi sodronyhoz folyamodni, melyet III. Napóleon vaskeze kénye szerint igaz­gathat , s minden sürgönyt elfogathat még akkor is, midőn oly egyszerű jelentésről van szó, mint p. o. a belgák királyának junius havában történendő an­golországi utazásáról, melylyel a fejedelem be akarja zárni politikai utazásait. Az itteni hírlapok pokoli zajt ütnek a keleti kér­désben , s igy akaratom ellen kényszerűnek egypár szóval tudósítni önöket e kérdésről, mint t. i. e kér­dést itten az angolok fogják föl. A magas Porta nem tűrheti az orosz kormánynak a Törökhon belügyeibe avatkozását, mert ha azt tenné, önállóságát fogná feláldozni. Az orosz kor­mány, látván az angolok s francziák közti egyenetlen­­kedéseket, el­hitte érkezettnek az időt, midőn Stam­­bul erkölcsi s rögtöni elfoglalása történhetik. Men­­zikoff úr első fölléptes vasgyúró magaviselete, mely szerint amúgy könnyedén bánt a magas Portával, világosan igazolja az orosz szándékot, mely ha való­­síttatik, az angol kereskedelem, és a franczia érdek egyiránt tetemesen szenvednek. Időközben az orosz diplomata fényes mámorában elszédült, s nem lát­ván, mi körülre történik, tovább ment, mintsem kellett volna, s most már diplomatái becsületének koc­káz­­tatása nélkül alig léphet vissza. Ágyút elsüttetni nem lehet kedve, mert tudja — de mi is tudjuk, hogy az angol-franczia combinált flotta játszva pörzsölné föl az orosz hajóhadat, mely sok időbe­n tömérdek pénzbe került , fölpörzsölné továbbá Odessát, Sevasztopolt, stb. oda volna az orosz nim­bus ! Más alakban háborút indítni szinte nem lehet kedve, mert tudja, de mi is tudjuk, hogy valamint más európai kormányok, úgy saját kormányának is odahaza váltig jó sok, és bajos dolga van. Ezért nem fél napjainkban senki az orosz fenyegetésektől, vagyis inkább mit sem bizonyítható demonstrátióktól, é­s azért kell referálnia ezúttal az orosz diplomatiának. Szászváros, máj. 27. Kezdjük, hol más végzett, az asztaltánczon; itt sehol semm sikerült, de ha chatouille-feneket vagy laskanyujtó deszkát üvegre helyeztünk, már az ke- A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) XXVI. Bourgueil sokkal nagyobbra tartá bosszúját, hogy sem azt azáltal koc­káztatta volna, hogy nejét kény­szerítse magát elárulni; e mellett a Roland tábor­nokról kezdett beszélgetés, melyben az ártatlan és naiv gyermek minden szavával tört döfe anyja szi­vébe , annyi kegyetlen élvezetet ígért neki, hogy ezt részekre felosztva többszörösen akará ízlelgetni, csep­­penkint kifacsarandó a kincs, rágó epét, mely szi­vében fészkelt. És igy — mint későbben látni fogjuk — kegyetlen bánásmódja ha nem is menthető, legalább kimagyarázható azon rettenetes kínokból, melyeknek ő maga is folyvást martaléka volt. Az inas kitávozván, Bourgeil ur Adelinához és nejéhez fordult s szeretetteljes, megindult hangon igy szólt: „Képesek volnátok-e ketten annyira félreismerni vonzalmamat hozzátok ? ... De többet akarok még mondani. Én érzem, hogy jogom van igy beszélni. Azt kérdem hát, megtudtok-e ti annyira feledkezni a bál­ványozásról, melylyel titeket környeztek, hogy komo­lyan képesnek tartsatok azon gondolatra, mintha le­ányom, az én kedvenczem, megvetőleg fogadná sze­­retetemet s Roland tábornokot kívánná apjának ? . .. Látod, kedves nőm, te jó és okos vagy,a téve hozzá, nejére tekintve, é s ennélfogva józan belátásodhoz, szivedhez folyamodom. Segíts nekem e szegény gyer­meket meggyőzni afelől, hogy csak tréfáltam, midőn úgy tevék, mintha kétkedném benne. Nem tartom kártékonynak a tréfát, és ime, csalódtam : tréfám szomorú, rosz és büntetésre méltó élet jön, mivel *) Lásd P. N. 967-dik számát. perczig oly kellemetlenül hatott reátok, drága bará­tim ! Bűnbánólag járulok elétek s feltétlen megadás­sal esedezem kegyelmetekért... Meg fogtok-e bocsá­tani a szegény apának , ki alig bírja elviselni, hogy nektek szomort okozott ?“ Ez utolsó szavaknál, melyeket a legmeginditóbb hangon ejtett ki, karját Adelina felé terjeszté; ez sietett, elérzékenyedve átkarolta , és így szólott: „Igenis, jó atyám, megbocsátok. Hiszen ha csak perczig is kell vala bennem kétkedned, az neked szerfelett fájt volna.“ ,,És te , kedvesem,“ szóla Bourgueil úr, kezét ne­jének nyújtva, „remélem, te is megbocsátasz?“ „Kétségkívül,“ válaszola Bourgueil asszony meg­­erőtetéssel. „De jövendőre felhagysz efféle szomorító tréfákkal, ugy­e ? Ezek mind Adelinára mind rám nézve igen fájdalmasak.“ „Felhagyok, megígérem. S most, kedves Adeli­­nám , hogy megérdemeljem a nyert kegyelmet, ko­molyan , tréfán kivül nyilatkoztatom ki, hogy én Ro­land tábornok iránti csodálatodban teljesen osztozom. Nincs ugyan szerencsém, valamint anyádnak sem, őt személyesen ismerhetni, de többen közös bará­tunk közöl, kikben tökéletesen megbízom, őt közel­ről vizsgálták, s ezeknek szava után az ember nem képzelhet igazságosabb szivet, nemesebb jellemet, magasztosabb lelket, mint Roland tábornoké. — Te azt kérdezed, jó gyermek , mit gondolunk — én és anyád — a grófnőről és férjéről, most már tudod. .. De lám! Minthogy épen a tábornokról beszélünk, el­mondok róla valamit, mi neki ugyancsak becsületére válik.“ „Most hát, édes atyám, előadhatom kérelmemet is-------“ „Ejnye, csintalan kis fecsegő!“ feddezék Bour­gueil úr jókedvűleg, „tehát nem is akarod meghall­gatni történetemet ? ” Majd azután adhatod elő ké­relmedet.“ „Jól van, atyám. Halljuk hát.“ „Képzelhetitek, barátim,“ kezdé Bourgueil úr, a bizalmasság és átengedés családias hangján . „Kép­zelhetitek Roland tábornok mostani alakja után, hogy ő ifjúságában rendkívüli szépség lehetett, ugy­e?“ „Annyi bizonyos , édes atyám,“ veté közbe Ade­lina , „hogy az ember alig találhat nemesebb és tisz­­teletes b­arczra , mint az övé; legutoljára is, midőn egy társaságban valánk vele, én egészen .“ „Tovább, tovább !“ biztatá Bourgueil úr, „miért akadsz meg ?“ „Ha folytatom“, m­ondá Adelina vidámul, anyjá­hoz fordulva, „ez a rész atya még egyszer azt fogja mondani, hogy Roland kisasszony szeretnék lenni.“ „Ezt már szeretem“, nyilatkozik Bourgueil úr mosolyogva. „Ebből legbizonyosabban kilátom, hogy gonosz tréfámat megbocsátottad. — Ha nem folytasd, gyermekem.“ „Azt mondom , hogy legutoljára , midőn egy tár­saságban valánk Roland tábornokkal , Daverpuis asszonyságnál, azt suttogták körülöttem, hogy nem­sokára nápolyi követté fogják nevezni, s én azt gon­dolom magamban, midőn szép és tiszteletes arczába néztem, hogy tökéletesebb külsejű követet nem is kívánhatni.“ „S ezzel bebizonyítottad“, felele Bourgueil úr, „hogy jó ízlésed van.“ „De mindjárt meglátod, mi történt. Én a tábor­nokot vigyázva, úgy hivom , nem fogok tőle észre­­vétetni, egyszerre .“ „Nos ?“ „Egyszerre az ő szeme az enyémmel találkozok.... Képzeld, mennyire szégyenkeztem !“ „Azt hiszem“, mondá Bourgueil úr mosolyogva. „Ekkor aztán a lelkesedett kisasszony ott ült s nem merészelte többé felemelni szép szemét.“ * „Legalább néhány perczig nem. S midőn végre mégis újra felemelem , tudod-e, mi történt akkor ?“ „Ugyan mi!“ „Láttam, hogy a tábornok szeme még mindig raj­tam nyugszik , hanem tekintete oly szelíd, oly jó­akaró volt, hogy én .“ „Nos?“ „Te ki fogsz nevetni, édes atyám. De minek ta­gadjam ? Én szinte elérzékenyedtem.... De tulaj­donképen miért ? Ezt kérdezem tőled.“ „Ezt, gyermekem, kérdezd anyádtól. Ő talán meg­mondja. ... De nem tudom, miért, ő — úgy látszik — nem osztozik véleményünkben a tábornok szép külsejére nézve....“ „Valóban , édes anyám­ ?“ „Gyermekem“, válaszola Bourgueil asszony, ki arczát hímző munkája fölé hajtotta s könnyeit kíno­san elfojtotta volt, midőn azon leányát megható te­kintetről hallá beszélni, melyet reá Roland tábor­nok vet vala : „gyermekem, én megvallom, ne­kem kevésbbé tűnt fel, mint neked és atyádnak, mindaz , a mi Roland tábornok külsejében oly szem­beötlő.“ „Óh, a felett nem csodálkozom!“ kiálta Bour­gueil úr csupa jószívűséggel. „Mindamellett, hogy már huszonegy éves nagy leányod van, te mégis oly szemérmes vagy, mint a neveidéből kikerült leányka, s erősen meg vagyok győződve , hogy a tábornokot sem nézted meg jobban , mint a többieket.... Hogy azonban visszatérjünk történetemre—mert valahára mégis csak végére kell jönnünk — tehát képzeljétek magatoknak — s ezen nem fogtok csodálkozni — képzeljétek magatoknak, hogy a tábornok csodaszép­­ volt ifjúságában, s emellett a legcsábítóbb alak. Elég az hozzá, valamennyi leány bolondulásig szerette őt, s ez annyira ment, hogy bizonyos nő, ki mind-­­ addig feddhetlenül.“

Next