Pesti Napló, 1853. június (4. évfolyam, 966-991. szám)
1853-06-03 / 968. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ « Évnegyedre 4 „ — Egy hónapra 1 f. 30 k. p Évnegyedre 5 f. — k. p. Félévre . 10 ,, — „ ,, A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő, úri-utcza 8-dik szám. 968 Szerkesztési iroda: Ori-utcza 8. is. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Péntek, június 3-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések négy-1 hasábos petit-sora 4 p. krjával számittatik. A beiktatási s 10 p. krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták négyhasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadóhivatalába. Hegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve —jelenévnyi alakjában mindennap, reggeli órákban. B. Gyarmat, május 31. -i- Megyénkben a birtokos osztály képe szomorú- Nagy számú közép nemessége érezhetőleg pusztul , s az áruba bocsátott birtokok mennyisége aggasztólag szaporodik. És ez nem csoda. Itt látott először is napvilágot a hírneves korteskedés, melynek sok alispáni s követségi jelölt vagyona tetemes csorbításával áldozott. Sokszor a vendégszeretetet s fényűzést erőn fölül űzték. A különben is adósságokkal terhelt földbirtokos osztályot 1848-ik évi úrbéri veszteség érzékenyen sebző. Hozzá járul még, hogy a nagyobb rész kölcsön,sőt uzsoráspénzen is kénytelenitetett gazdaságát majorsági erőre átalakitni oly időben , midőn a marha háromszoros értékű, a cseléd pedig igen keresett volt. A birtokosság pusztulásának a sok egyeden kívül egyik legfőbb oka a lelketlen uzsoráskodás, mely mesterségképzetik. Hogy ily körülmények közt a mezőgazdaság fölvirágzása gátolva van , igen természetes. A birtokososztály elszegényedése érzékenyen hat valamennyi osztályra. A mesteremberek s kereskedők fogyasztó közönsége főleg a birtokos osztály lévén , most hangosan panaszkodnak üzletek fogyatkozása miatt. Gazdasági iparról, melynél a munkás kezek szokatlanul igénybe vétetnének, szó sem lehet. Szóval, a birtokos osztály hasonlít a húshoz, mely az életműszerek kútfeje, s melynek szenvedő állapota lankadottságot idéz elő a nemzet testében. Nógrádban nincsenek népes miveit városok; az értelmiséget főleg a birtokos osztály képviseli. Ez szelleme a nép testének, s azért kívánatos, hogy erőben s vagyonosságban gyarapodjék, s okszerű gazdálkodás által jó példával menjen a népnek elől. Nem lehet tagadni, hogy többen számítás nélküli életraódjuk által önmagukat döntötték veszedelembe. Az idő változott, az embereknek is meg kell változni. Az adómentesség s urbériség megszűntével , a drága cseléd mellett, szükségként meg kell a háztartást szorítni. Ám de ha hiúságból reszelünk a régi fényűzéssel alább hagyni, ha hét számra karavánostul agarászunk, s a tavali szűk szénatermés daczára valóságos ostromállapotba helyezzük a vendégszerető házigazdát, és szemet hunyunk a háza körül ólálkodó zsidóra, ki vagy pénzt sürget, vagy ha még biztosíték van, szívesebben veszi a prolongatiót : ily életmód mellett pusztulni, veszni kell, s ami legszomorubb, az ily ember maga okozza vesztét tétlenségek tékozlásával. Perditio tua in te Izrael! Hét pedig nekünk magyarokul hazafias kötelességünk a földbirtokot megtartani, ment a birtoktalan proletarius megszűnt tényező lenni, és helyét idegen váltanáa föl.------De vannak számosan, kiknek uzsorás kölcsönhez kelle folyamodni; s ha aztán a közbejött véletlen a visszafizetést csak egyszer is meggátold — mi a gazdánál nem ritka eset, hosszú vége nincs a prolong aulóknak, a kölcsön növekedésének. Egypár ezer forint ily kölcsönnel szép birtoku embert meg lehet buktatni, mert az uzsorás polyp karjai közöl nehéz a menekülés. A birtokos osztály reménye végső horgonyát a magas kormányba veti. Az úrbéri kártalanítási törvények átalános megelégedéssel fogadtattak, bárcsak mielőbb testté válnának. A nemesi birtokok telekkönyve körüli intézkedések az egyedül üdvözítő hitelintézeteket hozzák kilátásba. Vajha az ősiségi pörökön már túl, vagy legalább 1854 május 1-e napja után lennénk , hogy volnának permentes földbirtokok , melyek számára a hitelintézetek szinte megnyílnának, hol a birtokos olcsó pénzt kaphasson , s az uzsorások legföljebb az iparlovagokkali geschaftelésre legyenek szorítva. Ez lenne a legbiztosabb mód hálára kötelezni az egész birtokos osztályt, mely epedve várja a magas kormány közremunkálásától megszabadulását. 1. levelező, London, május 26.) A parliamenti alsóház jelenleg oly ügyekkel foglalkozik, melyek az idegennek unalmasoknak látszanak, de a telivérű angolokra nézve, minthogy pénzhozók, kellemesek, ily ügy p. o. Pegunak a brit keletindiai birodalomba bekeblezése. A cityben lakó angol krézusok azért igen örülnek rajta, hogy e tartományt megszerezni sikerült, mely a britek által magokat boldogíttatni sehogysem engedő birmánok fékezésére, a kik azt tartják, hogy ki a magáé lehet, ne legyen másé) stratégiailag oly hasznos és szükséges, azért is a zsoldjukban álló híres citylap, Times által csípősen gúnyoltatják ama humanisticus irányú parliamenti tagokat , mint Cobden és Brigth urakat, kik a birmánok és általán a keleti népek leigázása ellen a parliamentben kikeltek. Ezeknek Wood miniszter úr válaszképen egyenesen kimondá , hogy nem a keletindiai társaság igazgatósága, hanem magának a birodalmi kormánynak sterlingeken alapuló parancsára történt meg e szép hódítás, vagyis az északamerikaiak — most már az angoloktól is elfogadott —civilizált mesterszava szerint, adnexátiója e termékeny országnak, mely az előbb érintett előnyön kívül még ama jó tulajdonnal is bír, hogy a hadjárati s nem különben a közigazgatási költségeket is bőven ki fogja fizetni, továbbá a brit gyártmányokra nézve jó vásár leend. Wood úr még Brigth urnak azon szemrehányását is, mely a keleti népeknek angol fegyverreli állítólagos leigázását tárgyalja , ünnepélyesen visszautassa, mondván, hogy e tekintetben is az angol kormány és más kormányok közt a különbség igen nagy, mi is a szóló miniszter úr szerint abban áll, hogy a parliamentje által képviselt brit nép szellemében alkotmányosan kormányoztatnak a gyarmatok s azok saját belügyeikre nézve szinte alkotmányos képviselettel vannak ellátva, miért is a központi kormány önkényt vagy zsarnokilag mit sem tesz. A „colonial assembly,“ melyet maguk az illető gyarmatbeliek választanak , saját hazája magánügyei és budgete felett teljes szabadsággal rendelkezik , s független a központi kormánytól, melynek valamint az angol földön, úgy a gyarmatokban is csak a szabad kereskedelmet, szabad ipart, és igazságos törvényszolgáltatást kötelessége előmozdítni. Köztudomású dolog, hogy a nagy brit szigeten a chinai thea első élelmi czikkek közé tartozik; itt szabály szerint mindenki, legyen bár gazdag vagy szegény, fiú vagy leány, fiatal vagy öreg, úr vagy szolga stb., kétszer napjában theát iszik; az angol földön azért a thea-fogyasztás nagyobb, mint a földgömb többi részeiben együttvéve. Az angolok ez oknál fogva egyetemes összeköttetésbe tették magukat a chinaiakkal, kiknek ők kereskedelmi cserekép, egészség fentartó, s testtápláló theáért, csupán felebaráti szeretetből, egészségrontó , s testrongáló mákonyt adnak, de sőt és ismét csak keresztényi indulatból meg is kartácsozzák a mennyei középbirodalom feketesárgás lakóit, ha a háromszor fölséges mennyei uroknak eszébe jó gátolni imet , a leyális alattvalókra ártalmas, de a brit „vöröshaju barbárokra“ nézve smint a chinaiak nevezik az angolokat) hasznos thea-mákony kereskedést. Midőn a Times-nek Chinábeli levelezői jelentették, hogy ama chinai tartományokban, hol a jó thea díszük, ütött ki a forradalom, e hongkongi hír fellobbanta a thea-ivó John Bulit, s észrevehető lett rendkívüli érdekeltsége a hírlapokban, meetingekben, magánkörökben, sőt a parliamenti alsóházban is, hol Jocelyn úr Russel John lordhoz e kérdést intézé: vájjon van-e alapja azon hírnek, mely szerint a chinai alattvalók szükségtelennek tartják a jobbágyi engedelmességet a mennynek fia irányában ? vájjon továbbá ezen forradalmi fölkelés következtében a mákony-theávali kereskedelem nem szenvedett-e károkat? s váljon ő felsége a brit királynőnek Chinában lakó alattvalói élete, pénze , s egyéb vagyona biztosítják-e ? John lord valónak állitá a hírt, hogy a felkelők Nankinget, Chinának egyik fővárosát megrohanással fenyegetik, s hihető, hogy el is foglalják azt; de miután a chinai-brit adásvevés főleg Kantonban pontosul össze, nincs oka hinni, hogy „kereskedelmünket“ és „polgártársainkat“ valami komoly veszély fenyegetné, kiknek biztosítására egyébiránt ő felsége kormánya már megtette a sikert ígérő“ intézkedéseket, kik közé tartozik a hajóhadnak illő felszerelése és szaporítása. Mi akár az idő , akár a távolság tekintetében messze áll tőlünk , rendszerint nem szokott annyira érdekelni bennünket , mint a sarkunkba nyomuló tárgyak. Hagyjuk annálfogva a britázsiai ügyeket nyugodni ott, hol vannak, s forduljunk Európa felé, úgy látszik vénségére jutott érdekes állapotba , s ha nevetséges egeret nem szül a világra, mire nagy a kilátás, az angolok legtöbbet nyerendnek , kik meg nem elégedvén eddigi európai befolyásukkal, annak emelésén, és szilárdításán mindegyre dolgoznak, hogy bizonyos események beálltával a Franczhonnak s az ez országon keresztülvezetett közlekedési eszközökön kívül még más közlekedési kulcsokkal is bírjanak, melyek segélyével szakadatlan öszszefüggésben lehessenek minden európai kormánynyal , s a continenst minden pereben megnyugtathassák, hogy ime a legyőzhetlen brit szigony, s a mindenható brit arany nem szűnt meg intézkedni, s őrködni a vénségére reményteljes Európa fölött. És azért intézkedtek az angolok, hogy mielőbb elkészüljenek a tengeralatti távirdai rézsodronyok, melyek a brit partoktól Belgium és Hollandia partjaira vonattak, minek következtében a londoni egyenes összeköttetésbe hozatik a berlini, bécsi és pétervári kormányokkal, s nem lesz mint eddig, szükség a Dower-Calaisi telegrafi sodronyhoz folyamodni, melyet III. Napóleon vaskeze kénye szerint igazgathat , s minden sürgönyt elfogathat még akkor is, midőn oly egyszerű jelentésről van szó, mint p. o. a belgák királyának junius havában történendő angolországi utazásáról, melylyel a fejedelem be akarja zárni politikai utazásait. Az itteni hírlapok pokoli zajt ütnek a keleti kérdésben , s igy akaratom ellen kényszerűnek egypár szóval tudósítni önöket e kérdésről, mint t. i. e kérdést itten az angolok fogják föl. A magas Porta nem tűrheti az orosz kormánynak a Törökhon belügyeibe avatkozását, mert ha azt tenné, önállóságát fogná feláldozni. Az orosz kormány, látván az angolok s francziák közti egyenetlenkedéseket, elhitte érkezettnek az időt, midőn Stambul erkölcsi s rögtöni elfoglalása történhetik. Menzikoff úr első fölléptes vasgyúró magaviselete, mely szerint amúgy könnyedén bánt a magas Portával, világosan igazolja az orosz szándékot, mely ha valósíttatik, az angol kereskedelem, és a franczia érdek egyiránt tetemesen szenvednek. Időközben az orosz diplomata fényes mámorában elszédült, s nem látván, mi körülre történik, tovább ment, mintsem kellett volna, s most már diplomatái becsületének kockáztatása nélkül alig léphet vissza. Ágyút elsüttetni nem lehet kedve, mert tudja — de mi is tudjuk, hogy az angol-franczia combinált flotta játszva pörzsölné föl az orosz hajóhadat, mely sok időben tömérdek pénzbe került , fölpörzsölné továbbá Odessát, Sevasztopolt, stb. oda volna az orosz nimbus ! Más alakban háborút indítni szinte nem lehet kedve, mert tudja, de mi is tudjuk, hogy valamint más európai kormányok, úgy saját kormányának is odahaza váltig jó sok, és bajos dolga van. Ezért nem fél napjainkban senki az orosz fenyegetésektől, vagyis inkább mit sem bizonyítható demonstrátióktól, és azért kell referálnia ezúttal az orosz diplomatiának. Szászváros, máj. 27. Kezdjük, hol más végzett, az asztaltánczon; itt sehol semm sikerült, de ha chatouille-feneket vagy laskanyujtó deszkát üvegre helyeztünk, már az ke- A SZERELEM GYERMEKEI. (Folytatót. *) XXVI. Bourgueil sokkal nagyobbra tartá bosszúját, hogy sem azt azáltal kockáztatta volna, hogy nejét kényszerítse magát elárulni; e mellett a Roland tábornokról kezdett beszélgetés, melyben az ártatlan és naiv gyermek minden szavával tört döfe anyja szivébe , annyi kegyetlen élvezetet ígért neki, hogy ezt részekre felosztva többszörösen akará ízlelgetni, cseppenkint kifacsarandó a kincs, rágó epét, mely szivében fészkelt. És igy — mint későbben látni fogjuk — kegyetlen bánásmódja ha nem is menthető, legalább kimagyarázható azon rettenetes kínokból, melyeknek ő maga is folyvást martaléka volt. Az inas kitávozván, Bourgeil ur Adelinához és nejéhez fordult s szeretetteljes, megindult hangon igy szólt: „Képesek volnátok-e ketten annyira félreismerni vonzalmamat hozzátok ? ... De többet akarok még mondani. Én érzem, hogy jogom van igy beszélni. Azt kérdem hát, megtudtok-e ti annyira feledkezni a bálványozásról, melylyel titeket környeztek, hogy komolyan képesnek tartsatok azon gondolatra, mintha leányom, az én kedvenczem, megvetőleg fogadná szeretetemet s Roland tábornokot kívánná apjának ? . .. Látod, kedves nőm, te jó és okos vagy,a téve hozzá, nejére tekintve, é s ennélfogva józan belátásodhoz, szivedhez folyamodom. Segíts nekem e szegény gyermeket meggyőzni afelől, hogy csak tréfáltam, midőn úgy tevék, mintha kétkedném benne. Nem tartom kártékonynak a tréfát, és ime, csalódtam : tréfám szomorú, rosz és büntetésre méltó élet jön, mivel *) Lásd P. N. 967-dik számát. perczig oly kellemetlenül hatott reátok, drága barátim ! Bűnbánólag járulok elétek s feltétlen megadással esedezem kegyelmetekért... Meg fogtok-e bocsátani a szegény apának , ki alig bírja elviselni, hogy nektek szomort okozott ?“ Ez utolsó szavaknál, melyeket a legmeginditóbb hangon ejtett ki, karját Adelina felé terjeszté; ez sietett, elérzékenyedve átkarolta , és így szólott: „Igenis, jó atyám, megbocsátok. Hiszen ha csak perczig is kell vala bennem kétkedned, az neked szerfelett fájt volna.“ ,,És te , kedvesem,“ szóla Bourgueil úr, kezét nejének nyújtva, „remélem, te is megbocsátasz?“ „Kétségkívül,“ válaszola Bourgueil asszony megerőtetéssel. „De jövendőre felhagysz efféle szomorító tréfákkal, ugye ? Ezek mind Adelinára mind rám nézve igen fájdalmasak.“ „Felhagyok, megígérem. S most, kedves Adelinám , hogy megérdemeljem a nyert kegyelmet, komolyan , tréfán kivül nyilatkoztatom ki, hogy én Roland tábornok iránti csodálatodban teljesen osztozom. Nincs ugyan szerencsém, valamint anyádnak sem, őt személyesen ismerhetni, de többen közös barátunk közöl, kikben tökéletesen megbízom, őt közelről vizsgálták, s ezeknek szava után az ember nem képzelhet igazságosabb szivet, nemesebb jellemet, magasztosabb lelket, mint Roland tábornoké. — Te azt kérdezed, jó gyermek , mit gondolunk — én és anyád — a grófnőről és férjéről, most már tudod. .. De lám! Minthogy épen a tábornokról beszélünk, elmondok róla valamit, mi neki ugyancsak becsületére válik.“ „Most hát, édes atyám, előadhatom kérelmemet is-------“ „Ejnye, csintalan kis fecsegő!“ feddezék Bourgueil úr jókedvűleg, „tehát nem is akarod meghallgatni történetemet ? ” Majd azután adhatod elő kérelmedet.“ „Jól van, atyám. Halljuk hát.“ „Képzelhetitek, barátim,“ kezdé Bourgueil úr, a bizalmasság és átengedés családias hangján . „Képzelhetitek Roland tábornok mostani alakja után, hogy ő ifjúságában rendkívüli szépség lehetett, ugye?“ „Annyi bizonyos , édes atyám,“ veté közbe Adelina , „hogy az ember alig találhat nemesebb és tiszteletes barczra , mint az övé; legutoljára is, midőn egy társaságban valánk vele, én egészen .“ „Tovább, tovább !“ biztatá Bourgueil úr, „miért akadsz meg ?“ „Ha folytatom“, mondá Adelina vidámul, anyjához fordulva, „ez a rész atya még egyszer azt fogja mondani, hogy Roland kisasszony szeretnék lenni.“ „Ezt már szeretem“, nyilatkozik Bourgueil úr mosolyogva. „Ebből legbizonyosabban kilátom, hogy gonosz tréfámat megbocsátottad. — Ha nem folytasd, gyermekem.“ „Azt mondom , hogy legutoljára , midőn egy társaságban valánk Roland tábornokkal , Daverpuis asszonyságnál, azt suttogták körülöttem, hogy nemsokára nápolyi követté fogják nevezni, s én azt gondolom magamban, midőn szép és tiszteletes arczába néztem, hogy tökéletesebb külsejű követet nem is kívánhatni.“ „S ezzel bebizonyítottad“, felele Bourgueil úr, „hogy jó ízlésed van.“ „De mindjárt meglátod, mi történt. Én a tábornokot vigyázva, úgy hivom , nem fogok tőle észrevétetni, egyszerre .“ „Nos ?“ „Egyszerre az ő szeme az enyémmel találkozok.... Képzeld, mennyire szégyenkeztem !“ „Azt hiszem“, mondá Bourgueil úr mosolyogva. „Ekkor aztán a lelkesedett kisasszony ott ült s nem merészelte többé felemelni szép szemét.“ * „Legalább néhány perczig nem. S midőn végre mégis újra felemelem , tudod-e, mi történt akkor ?“ „Ugyan mi!“ „Láttam, hogy a tábornok szeme még mindig rajtam nyugszik , hanem tekintete oly szelíd, oly jóakaró volt, hogy én .“ „Nos?“ „Te ki fogsz nevetni, édes atyám. De minek tagadjam ? Én szinte elérzékenyedtem.... De tulajdonképen miért ? Ezt kérdezem tőled.“ „Ezt, gyermekem, kérdezd anyádtól. Ő talán megmondja. ... De nem tudom, miért, ő — úgy látszik — nem osztozik véleményünkben a tábornok szép külsejére nézve....“ „Valóban , édes anyám ?“ „Gyermekem“, válaszola Bourgueil asszony, ki arczát hímző munkája fölé hajtotta s könnyeit kínosan elfojtotta volt, midőn azon leányát megható tekintetről hallá beszélni, melyet reá Roland tábornok vet vala : „gyermekem, én megvallom, nekem kevésbbé tűnt fel, mint neked és atyádnak, mindaz , a mi Roland tábornok külsejében oly szembeötlő.“ „Óh, a felett nem csodálkozom!“ kiálta Bourgueil úr csupa jószívűséggel. „Mindamellett, hogy már huszonegy éves nagy leányod van, te mégis oly szemérmes vagy, mint a neveidéből kikerült leányka, s erősen meg vagyok győződve , hogy a tábornokot sem nézted meg jobban , mint a többieket.... Hogy azonban visszatérjünk történetemre—mert valahára mégis csak végére kell jönnünk — tehát képzeljétek magatoknak — s ezen nem fogtok csodálkozni — képzeljétek magatoknak, hogy a tábornok csodaszép volt ifjúságában, s emellett a legcsábítóbb alak. Elég az hozzá, valamennyi leány bolondulásig szerette őt, s ez annyira ment, hogy bizonyos nő, ki mind- addig feddhetlenül.“