Pesti Napló, 1853. szeptember (4. évfolyam, 1043–1067. szám)

1853-09-17 / 1056. szám

1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva : Évnegyedre 5 fr. _ fr. , Félévre 10 _ Félévre 105« A havi előfizetés , mint a­z Évnegyedre 4 „ — „ számonkinti eladás is ! Egyhírnapra 1 fr. 30 k. p megszűnt. pétimTM A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyaz, pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő nrl-utcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: nri-utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, sept. 17-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­­sábos petit­ sora 4 pgő kraj­cárjával számittatik. A be- igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajcár­jával számittatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és i­nneputáni napokat kivéve­­— jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ NEGYEDIK ÉVNEGYEDI (october-decemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 5 fór. Budapesten házhozhordással 4 for. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó hivatalában uri-utcza 8. sz. a. i-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szeg­letén. Az előfizetési levelek bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. SZELLEMI TÉR. VIII. A szépirodalom minden fajai közt a regény az, mely nálunk a forradalom után legnagyobb kiter­jedésben miveltetik, s mely általában legalkalmasb, ha t. i. nemcsak talentummal, de higgadt világné­zettel és a viszonyok részletes ismeretével van el­látva — nőinket és a felsőbb köröket magyar ol­vasmányra szoktatni s vonzalommal tölteni el, min­den iránt, mi a magyar szellemmel kapcsolat­ban áll. Hazánkban egy regényi­é hivatása kitűnő s nem meritetik ki csupán a szép műtani követelések be­töltésével. Azonban mi most legkevésbé akarunk e kér­désről tüzetesen szól­ni. Csak mint örvendetes tényt említjük, miként régibb regényíróink közöl egy sem lépett le, sőt h­ozzájuk több új erők csat­lakoztak. S legalább mennyiségre nézve elég ter­mékenységet tapasztalunk. Mert annyi regény s nagyobb beszély jelent a folyó évben is meg, vagy van sajtó alatt, hogy hasonló bőséget a múltban föl nem mutathatunk. S­­­a e­­, a lángeszű nő, mondá: a nemzetek iro­dalmi életöket versen kezdik és regényen végzik. Ez inkább elmés mint mély nézet, sőt — mond­­hatnók — inkább ötlet mint eszme. Tény, hogy az igen fiatal népek lyrai ömlen­géseken és azon vallásos és történelmi mondákon kívül, melyekből később a nagy nemzeti hőskölte­mények alakulnak, másra még nem­ alkalmasak. Tény, hogy az öszves világirodalomban a regény keletkezése új dátuma, akár egy byzanti irót ve­gyünk kezdőnek, akár némi felszínességgel Turpin püspökben nyugodjunk meg. Tény, hogy minden egyes nemzetnél, a belső kifejtés ügyfolyama szerint, a drámaírónál is jó­val később szokott a regényíró fellépni. Sőt azon esetben is, ha egy nép miveit szomszédok közé ékelve, utánzáson kezdi irodalmát, úgy tapasztal­juk, miként eredeti regény-literaturája a lyrainál sokkal utóbb támad. De másfelől az nem igaz, hogy a valódi poesis megszűnnék, midőn a regény korszaka beáll. Ellen­kezőjére mutat egész Európa. Sőt Angliának Sha­­kespearen és Miltonon kívül minden nagy költői a nagy regényírókkal egyszerre éltek, s különösen lyrája legbájosabb Goldsmith idejétől Scott Wal­ter haláláig — tehát a regény-irodalom aranyko­rában — volt. Stael asszonynak a regényről mondott rövid íté­letében, ha azt lélektanilag bonczoljuk, még egy fallatin lappang. Ő, úgy látszik, azt hitte, hogy a regény a költészet elerőtlenedése, elnemtelenedése. Ez aligha­nem alaptalan vád. A regény a szépirodalom minden nemei közt legkevésbbe bb­ szabályos és határozott formákkal, sőt széles alapeszméinél fogva olykor még a szép­­arányúság igényeinek sem tehet egészen eleget. Ennyit megengedünk. De tagadjuk, hogy a re­gényt csupán költészeti szempontból meg lehessen ítélni. A regény költői, bölcselmi és politikai elemek vegyü­letéből áll, hol az egyiknek hol pedig a má­siknak túlsúlyával. A regény közép­nem, átmenet a költészetből egészen más régiókba, s bár lénye­gében szépirodalmi mű, nem bíráltathatik meg sem az epos, sem a dráma különös szabályai szerint; mert ezen tisztán költői terményekkel szervezetére és alapeszméinek választására nézve ritkán bírhat még csak felötlő hasonlatossággal is. Azonban abból, mert a regény nem egészen poesis és a­mennyiben poezis is, nem engedelmes­kedik a dráma vagy epos számára szükséges tör­vényeknek , még nem következik, hogy romlott ízlés szüleménye és korcs­ termény volna. De ellen­ben az okvetlenül következik, miként az ítész tévedésre tévedéseket fog halmozni, ha a regényt akár drámai akár hőskölteményi szempontokból akarja megbírálni. S bizonyosan nem válik korunk kritikusainak nagy becsületére, hogy a szépiro­dalom legnépszerűbb és legáltalánosabban elterjedt fajának szervezeti törvényeit kibémleni s összeállí­tani nem tudták. Mily kevés dráma volt Aristote­les szeme előtt, midőn ő már észlelni birta egy színműben mind a czélszerűt, mind a mellőzhet­­lent! Az igaz, hogy sok oly conventionális sza­bályt hitt a színpadi illusio előidézésére szükséges­nek , mely későbbi kísérletek szerint feleslegesnek mutatkozott, — minő p. o. az időegység is —, de viszont az is kétségtelen , hogy a színműi és szín­padi hatásnak néhány általános és örökre fönma­­radó törvényét hozta tisztába, így, hogy mást ne említsek, nem hamar fog oly lángész támadni, ki a meseegység mellőzésével tudna oly rövid dialó­gokra felosztott, és a színpadon előadandó művet teremteni, mely csak akkora hatást is idézzen elő, mint egy szabályos, de a lángész ihletése nélkül írt színdarab. Fájdalom: a regényirodalom, noha legalább két század óta virágzik, még Aristotelesére nem akadt. Ennélfogva bátran mondhatja okos és badar a legtökéletesebb vagy korcs terménynek. Sem a magasztaló sem az ócsárló nem fog elfogadott né­zetekből indulni ki, s nem­ fogja magát megértetni. Mi Stael asszony minden reputatiója daczára is rendkívül örvendünk , hogy regényirodalmunk gaz­dag jövendőt igér. Mi szép műtani tekintetből is örvendünk, de — s ezt soha sem kell feledni — nyelvünk és nemzetiségünk iránti szeretetből szint­úgy. Mert ha a legdivatosabb olvasmány­­­nemet bizondjuk legtöbb szerencsével mivelni, d­e tény­ből logikailag következnék, hogy nyelvünk meg­­kedveltetésére és terjesztésére legsikereseb­ben jár­tunk el. Bécs, sept. 15. A török orosz ügy ismét egy hatalmas lépést tett a kezdetnek vége, vagyis a végnek kezdete felé. A czár a konstantinápolyi módosításokat visszautasította. Ezen újság, mely bizonytalan hir alakjában már néhány nap óta járta be az európai pénzvásárokat, s péld. ml nálunk az 5% metall. egy hét alatt 2%-k­ alábbszállását okozta, mindazáltal mély benyomást tett mindenütt, s még azok is, kik a béke fentartatása reményétől csak nehéz szív­vel válnak meg, kénytelenek megváltani, hogy a meg­oldatást mind a két részről sajnálatos szilárdsággal mindinkább a kard hegye felé hajtják. Minél tovább tart ezen boldogtalan állapot, annál roszabb fordulatot vesz, m­ert annál lehetetlenebb a török kormányra nézve, a felcsigázott szenvedélyeket egyszerű parancs által szokott medrükbe utasítani. Az utolsó szál, melybe a békeremények végelmerü­lésök előtt még kapaszkodnak , a czárnak legközelebbi látogatása, melylyel az olmützi tábort meg fogja tisz­telni. Hogy ezen összejövetel, ha nem is a kimenetel módjára, de mindenesetre gyorsaságára nézve nagy be­folyással leend, kétséget nem szenved. A czár szemé­lyes értekezés útján legjobban meg fogja ismerhetni Ausztria indulatait, ha ezek terveinek nem kedvezők, szelidebb húrokat penditend m­eg; de ha kormányunk az oroszszal egyetért, ez utóbbi tettre sietend , s akkor az egész viszálynak nemsokára vége leend; — kinek hasznára, nem tudjuk; de mindenesetre közép és nyu­­goti Európa megmérhetlen kárára. . . . Az olmützi hadigyakorlatok egyébiránt igen nagy­szerűek lesznek, s méltók arra, hogy számos látogató Európa minden államaiból odazóduljon. A porosz ki­rály , kit egykét lap a vendégek sorában felemlített, nem leend jelen, de annál több franczia, spanyol és német katonai celebritás. Ezen ünnepélyek elmúlta után, azaz october elején Tulln táján vízi hadgyakorlatok fognak tartatni, mégpedig szintoly nagyszerű mérték­ben. Az ottani katonai iskola növendékei ez alkalom­mal, mikint tervben van, tökéletes hidat fognak rögtö­nözni a Dunán. A­mi azonban octobert még sokkal érdekesebbé teszi, az azon körülmény, hogy ama hó folytán több igen fontos administratív rendszabályt várhatunk, ne­vezetesen az új községrendet , mely az eddigi proviso­­riumnak véget vetend. A kormány a községeket saját, a­mennyire lehet, közvetlen befolyása alá helyezendi. A községfőnökök Bécsben Ő Felsége, a tartományok­ban a helytartók s a politikai hatóságok által fognak ki­neveztetni. Ugyanakkor az újra átvizsgált vámjegyzék is napvilágra fog kerülni. Iparosaink azon hírre, hogy e vámjegyzék még jobban el­tér a tilalmi rendszertől, mintt az eddigi, csakugyan megrettentek, s aggódva várják az új jegyzék megjelenését. Pedig avval is meg fognak barátkozni,­­ mennyivel tovább terjed ezen osz­tály keblében a valódi miveltség és értelmiség, annál inkább át fogják látni, hogy a kereskedelem és iparra nézve a szabad mozgás szintoly nélkülözhetlen , mint az embernek a szabad levegő. A­mit a múltkor a gab­­nakereskedésre nézve mondtunk , az e tekintetben is igaz. Mivel épen a gabnáról teszünk említést, figyelmez­tetnünk kell még azon eddigelé oly kevéssé tekintetbe vett körülményre is, hogy tulajdonképen csak a búza drágult meg, az úgynevezett kenyérmagvak pedig , ne­vezetesen a rozs, még most is sokkal olcsóbb, mint május havában. A­ki pedig pár tout fehér zsemlyét akar enni, az ne morogjon , ha valamivel drágábban fizeti, ha egyebet nem kívánna , mint ékességét csilla­pítani, bizony a rozskenyérrel is beérné ! Miként értel­mes kereskedőktől halljuk, Mosonyban még elég mult­­évi rozsunk van, mely már három hónap óta hever ottan; annak birtokosai először egy egy váltó forintot vesztettek minden pozsonyi mérő mellett, ké­sőbben pedig kis részletekben néhány g­a­r­a­s­n­y­i nyereség mellett kezdték eladni. Hol van itt a gabna­­uzsora? Hol a szűkölködés ? ! Annyi igaz, hogy a búza minősége ez idén nem igen kielégítő, s a bánsági búza, mely egyébkor 89—90 fontot, ad , ez idén 85, legföjebb 87 fontot adott, de ez oly csekély jelentőségű körülmény, hogy általa az állandó drágaságteli aggo­dalmat egyáltalában nem igazolhatni. . . . Hogy ismét valamivel szellemibb tárgy felé fordul­­junk, egy tényre figyelmeztetünk, mely itt mondhatlan sensaliót okozott, nevezetesen katholikus körökben. Tudva lévő dolog, hogy Németország kath. egyietei kormányunk engedelmével itt Bécsben nem sokára köz­gyűlést fognak tartani. A fuldai Pius-egylet gyűlésre Dr Malkinus kanonokot akarta ide küldeni; de midőn ez utóbbi a kasseli minisztériumhoz útlevélért folyamo­dott, a minisztérium ezen útlevelet megtagadta Az illetők itt igen kiváncs­ik tudni, várjon a tisztelendő úr személyét vagy utazásának czélját illeti-e ezen meg­lepő szigor. Tegnap óta ismét egy rettentő bű­ntett képezi a napi társalgás tárgyát. Részleteket nem közlünk , minthogy a rendőrség az itteni lapokat is fölkérette , miszerint e tárgyról egyelőre ne szóljanak, hogy a bírói vizsgá­ltot időelőtti közlemények által ne nehezítsék! New­ York, aug. 27. Amerikában a benszülöttek titkos gyűlöletet táplálnak a bevándorlóit iránt. Amerika táplál, amely hü­lnép vé­rén, kül anyagi erők által elősegítve, megvásárlóit sza­badsága gyümölcsét csak saját éléskamrájába tömni, a bevándorlottnak orrát koppintani, szemeit pedig lehul­lott sárga falevéllel kitörülni igyekszik, nem tekintvén, hogy a jövevény, új honának felvirágoztatásában, na­gyobb szerepet gyakorol s inkább fáradozik, mint a ben­­szü­lött, ki, erényét, eszét s képességét ezen egyszerű négy szóban képzeli öszpontosítva lenni: J a­m­a natív. Az életben gyakran halljuk : a szerencsétlen­ség nem egyedül já­r­, ennek kinövései nagyobb vagy kisebb alakúak, sartalmai ölök, vagy tűrhetők, a ez utóbbi neme a balsorsnek kezdi körülhálózni az ál­lamok elnökét; de hogy mennyire rendítendi meg ennek hitét, ezt a jövő fátyola fedi. Mennyi balsors érte már ezen urat, mióta a népbizalom kezébe adta a kormány­­gyeplőt, s mennyi viszontagsága lesz még ha a történet folyása ily színben halad elő? Alig ült az elnöki székbe, alig vonult a „white house“ falai közé, már­is a hiva­talvadászok roppant tömege majd­nem megfálasztó, s történetesen ha O'Neil — az elnök sergeant-ja — nagy hosszú tömött bajuszával az ajtót mindig nem őrzi, bi­zonyosan szegény Pierce már halott, kire a jury ver­­dict-je így hangzanék: „történetesen meghalt nyarantás és fuladás következtében, előidézve a tömérdek hivatal­vadászó honfiak példátlan buzgó hazafiságától.“ ■ De, mint tudjuk, a telivér-amerikai ember legyőz­­hetlen ellenszenvvel viseltetik a bajusz iránt, és O’Neil bajusza , mitől bizonyosan irtózattal hökkentek a láto­gatók vissza, úgy tekinthető, mint az elnök éltének megmentője. A szerencsésen elhárított szerencsétlen­ségből, nagyobb szerencsétlenség keletkezett. Az agyon nem nyomott, ideg nem feladt elnöknek hivatalt s állo­másokat kelle osztogatni, hanem a hivatalvadászó sok volt, a kiosztandó hely pedig kevés, így kilencz tized rész megcsalatva jön reményében. Ezen eseményt azonban szerencsétlenségnek még nem nevezhetnék ; bizvost el­­hihetik önök, miszerint ha a hivatalnokok száma még két­harmad része vonatnék le, szintoly tökéletesen, sőt talán még jobban , mozogna a kormánygép ,­­ hanem a hivatalvadászó egyénekre ez balsors, miből ismét azon szerencsétlenség támadt, hogy kik előbb az elnök nyílt baráti valának, s buzgó, tettleg elősegítői megvá­lasztatásának, és baráti, támogatói az administrationak, most látják , hogy Pierce nem azon ember, mint a­mi­lyent ők kívántak, vagy őt lenni h­ozzájuk gondolták. Ők hivatalt akartak, de üresen bocsátottak el, pedig ők valának az unió mentői s a demokrata elvek előmozdí­tói; s mivel hazafiságuk neiv­lön megjutalmazva, tehát Pierce elnök nem hazafi, és mint nem hazafi-elnök kü­lönösen veszélyes, s igy szükségesnek gondolják az unió mentői, a demokrata elv pártolói, a hazafiak, a whigek, az abolitionisták, freespilerek s­ég tudja még kik, ellenzéki pártot képezni az elnök eljárásai ellen, mert „The Union must and shall be preserved.“@ TÖRÖKORSZÁGI LEVELEK Damaskus, sept. 7. Múlt levelemben megígérem , mikép még némely dolgokat közlendek a mekkai bucsújárásról, később az újabbkori eseményekre áttérendő. Damaskus, mint már említem, a hadsehik vagyis za­rándokok gyülekező helye Szyriában. Itt őriztetik a sandsehak scherit (szentelt zászló.) Ezt nem kell összezavarni a próféta zászlajával, mely Szambul­­ban tartatik. Damaskus polgári kormányzója egyszers­mind Emir el had­ich (a bucsujárás herczege), neki kell személyesen a karavánt Mekkába vezetni.­­ A kivonulás napján a szentelt zászló nagy ünnepélyes­séggel a mecsetből kihozatván, a Serai előtt kitű­zetik. Jóllehet mindig változatlanul marad , s minden évben közszemlére tétetik ki, mégis úgy látszik, mintha azt egy damaskusi lakos sem látta volna még soha, a nép úgy hullámzik és szorong az utczákon; de legki­­váncsiabbak természetesen az asszonyok, s a fehér le­pedők , tarkás virágos folttal az arcz tájékán , szokták leginkább az utakat elzárni. A tolongás más­nap reg­gel még inkább növekszik, s azon hosszú és többnyire széles utczákon, melyek a soraitól a város kapujához vezetnek, az emberek feje fölött lehetne járni a sűrűség miatt. Ézt az egész menetet akartam látni, miért is a katonai kormányzó meghívását, hogy őt kisérjem, szép móddal visszautasitom, s már napfelkelte előtt kilova­­goltam egy emelkedettebb helyre, melyre szinte már iszony­os néptömeg sereglett össze, s innen igen jól lát­határa a menetűik­­a városbóli kivonulását. Azon rendes csapatok, melyek a karaván fedezetére parancsoltattak ki, már egy nappal előbb kivonultak. A helyőrség maradványa csak a város kapujáig kíséri a zarándoklók csapatát. A kapun kívül hozzájuk csatla­kozott a rendkívüli lovasság , mely a menetet egész Mekkáig szokta kísérni, részint spahik, részint b­a­­s i-b­u­s­u­kok , tarka öltönyeikben, különféle fegyver­zettel , többnyire igen jó lovasok, csakhogy náluk a rendnek legkisebb nyoma sem található fel. Legérde­kesebb volt azonban a mintegy 200 ra menő anesi (beduin) csoport , kik különféle puskákkal, egy részt égő kanóczczal gyújthatókkal voltak felfegyverezve; ültek vala pedig dromedárokon, mi a jelenetnek még különösebb szint kölcsönzött.­­ A teherhordó tevét az arabok dscheme­­-nek, a francziák c­h­a­in­e­a­u-nak, a lovaglásra használtat pedig az arabok h­e d­s­c­h­i­rí­nek, a francziák d­r­o­ma­e d­ai­r­e-nek nevezik. Mind a két tevefajnak csak egy púpja van , de a dschernel sokkal nagyobb, a hedsehin ellenben finomabb és tanulékonyabb , s úgy viszonylik az elsőhöz , mint egy telivérű arab kancza a stájer sörkocsijához. A hed­sehin gyorsan fut , fáradhatatlan, s mesével határos történeteket beszélnek , mily hihetlen nagy utat tett már ily teve gyakran bámulandó kis idő alatt. S mi a legcsodálatosb, sokkal könnyebbek lesznek , mint a lo­vak, s én az említett csapatot a serai udvarban oly for­dulatokat láttam tenni , melyek ily állatoktól majdnem lehetetleneknek látszanak, még pedig nem sorban vagy szakaszonkint, hanem csak mint egy nyájban. A ve­zető egy kis kanczán lovagolt előre, s mindazon görbe vonalakon s körökben, melyeket ő a legvágtatóbban irt le, követte őt az egész tömeg, mint valami iszonyú kígyó. Az állat főalakja mindig egy, s ugyan­azon marad ugyan , csakhogy a hedsehi tagjai , s nevezetesen a fej sokkal finomabb idomú , ani által­a különben utálatosnak látszó állat kellemes alakú­nak tűnik föl. A tevékre használt nyereg majdnem a magyar bundás nyereg alakjával bir , csakhogy sokkal nagyobb, s a púp két oldalaira alkalmazott szal­­mavánkosokon , épen annak tetejébe van helyezve. Sokkal inkább szokásban van a lovaglásnál a tevék általi vontatás. A kocsik, melyek e czélra használtatnak, taehtervua­n-nak (járó deszkának) neveztetnek. Az egész készület 2 darabból áll; alól lapos hely van, a két oldal pedig sátor módjára borul össze. Vánkosok­ és szőnyegekből ülések készítvék négy vagy több sze­mély számára, s nyugalom állapotában az ember meg­lehetős kényelmesen érzi magát benne; de ha egyszer ezen veszedelmes locoulativ mozgásnak indul, s majd a jobb, majd a bal oldalával egy egy ölnyire csapódik félre , a szegény utasok önkénytelenül is oly kanyarula­tokat tesznek, hogy ezeknek már látása is szédülést idézhet elő. Sokkal kényelmesebbek, ha nem drágábbak s és azért ritkábbak is a két teve által hordozott zsel­­lyeszékek. Minthogy pedig sok előkelő és gazdag szo­kott együtt vonulni ki a hadsebikkal, igen sok ily tevé­ket lehetts látni. A Damaskusbéli kivonulás alkalmával minden össze vissza volt zavarva, de lassankint mind inkább inkább rendbe jő a menet, s Meserib­ től kezdve nemzetiségek szerint telepednek le. A katonai kíséret után jött a kisérő tábornoki kar, előtte a törzstizsteki, aranynyal hímzett egyenruhában.­­ Ezt követte a drága zöld szövetből készült aranyozott­­ sátor, melyben éjen át a szentelt zászló szokott őriztet­ni, egy óriási nagyságú tevén, ezután jött szinte egy ily nagy és gazdagon fölczivierzett teve, mely a szent zász­ló hordozóját vive hátán, körülvéve a zászló hat őrétől fényes jelmezben. Bezárá a menetet az Emir­el hasdelt, fényes kíséretével. A karaván összesen mint­egy 5000 zarándokot számolhatott. Meseb­bnél azonban, hol mintegy 8—10 napig szokott mulatni, tetemesen szaporodik, részint a körülfekvő vidékről, részint oly zarándokok által, kik gőzösökön érkeznek éjszakról. Egy zarándokra rendesen egy tevét szoktak számitni. De ennek csak egyik részét birja a zarándok tu­lajdonul. A legtöbb tervet a drúzok s anesik ál­lítják ki, s fizetés mellett vizet és eleséget vál­lalnak el. A karaván nem megy a saját képein pusztán, hanem nagyobbrészt az anesik legelőtanyáikon ke­resztül, melyeken állandó lakhelyek nem található­k, azért is már előre szerződvények köttetnek, melyeknél fogva ezen néptörzsek tartoznak bizonyos időben hatá­rozott mennyiségű élelmiszereket megrendelni s elő­­készíteni. S ebből áll saját képen a Meserib és Oschida közötti lakosság évi szolgálata , s ezenkívül sem adót, sem tizedet nem fizetnek. A karaván Meseribtől Mek­káig , mintegy 40 napig utazik, s azon teve, mely a szentelt zászlót hordozó, visszatértükkor ünnepélyes szertartások közt leöletik. Térjünk most már át újabb eseményekre. * * * A harczias hirek, melyek egész Törökországot befu­tották, igen természetesen itt Damaskusban is viszhang­­zottak, jóllehet városunk jóval távolabb fekszik a biro-­­­dalom egyéb részeitől. — Minden, mit eddig tudunk, puszta hírekben, gyanításokban, remények-s rettegésben

Next