Pesti Napló, 1853. október (4. évfolyam, 1068–1098. szám)
1853-10-23 / 1087. szám
1853. negyedik évi folyam, ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 fr. — scr. p. Félévre 10 „ _ „ « A havi előfizetés , mint”» számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden kiülés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő mintáza8-dik szám. Szerkesztési Iroda: Orlntcza 8 is. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 k. p ..§7 Vasárnap,foc 23-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK, a 1 r d e t i s e k öt hasábos petit sora 4 pgő krajcírjával számittatik. A beiktatási e 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajcárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve ■ ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Jelen Folyó évnegyed első hónapja vége felé járván, azok számára, kik az előfizetéssel elkéstek, ezennel kéthónapos előfizetés nyittatik PESTI NAPLÓ novemberi s decemberi folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 frt 40 kr. pp. Kik azonban a folyó évnegyedre (oct.-dec.) a lapot teljes számban birni akarják, előfizetési ára vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással 4 frt p.p. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó-hivatalában uri-utcza 8. sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében uri- és kigyó-utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. BÜNTETŐ PERRENDTARTÁS. III. Az uj büntető perrendtartás második fejezete a büntető ügyekbeni bírói hatóságot s ezeknek hatáskörét általában (7—28 §.); harmadik fejezete az állodalmi ügyészség hatáskörét s a bíróságokhoz! viszonyát (29— 36. §.) negyedik fejezete a magánvádlók jogosítványait (37. §.) , ötödik fejezete a büntető bíróságok illetőségét (competentiáját) tárgyalja (38 — 51. §.) A büntető ügyekbeni törvényhatóságot első folyamodásilag a járási vagy szolgabirói hivatalok, s az első folyamodás (kerületi és megyei) törvényszékek gyakorolják. A kihágások feletti bíráskodás a járási bíróságokat, s némely helyeken, különösen nagyobb városokban, egyes, hozzájuk utasított kihágásokra nézve, a biztonsági (rendőri) hatóságokat illeti, mely esetben azonban ez utóbbiak is, bár nem rendes bíróságok, kötelesek ezen perrendtartás szabályai szerint járni el. A bűntettek és vétségek fölötti vizsgálati eljárás vezetésére rendszerint a kerületi és megyei törvényszékek egy sajátlag meghatározandó kerületre nézve, ezen kerületen kívül pedig, egy ismét sajátlag kitűzendő s rendesen több járást magában foglaló, kerületre nézve, a járási bíróságok hivatvák. A felségárulás, a felségesház tagjainak megsértése, s közcsendháboritás bűntetteire nézve kivétel létetik; ezeket illetőleg ugyanis mindenkor azon kerületi első folyamodási törvényszék a vizsgálatot vezető bíróság, hol a politikai országos hatóság, azaz, nálunk a helytartósági osztály székhelye van; p. o. ha közcsendháborítási bűn követtetik el Aradmegyében, vizsgálatot a nagyváradi törvényszék eszközöl, minthogy Nagyváradon van a helyi, osztály székhelye. Ezen bíróságok által a vizsgálati eljárás úgy gyakoroltatik, hogy a törvényszék főnöke egy, vagy a szükséghez képest több vizsgáló bírót nevez ki, a járásbíróságoknál pedig a járásbíró valamely segédhivatalnokot biz meg, kinek azonban a bírói hivatalra megvizsgált egyénnek kell lenni. Minden vizsgáló bírónak jogában áll oly vizsgálati egyes cselekvényekre nézve, melyek székhelyén kívül eszközlendők, azon helynek vizsgáló bíróságát kérni fel, hol a bírósági cselekvény teljesítendő. Általában a járásbíróságok úgy tekintetnek, mint segédhatóságok a bűntettek és vétségek feletti büntető törvényszolgáltatás tekintetében, melyek a vizsgáló bíróságok minden fölszólítását teljesítni, és oly esetben , midőn a tényállás kinyomozása , vagy más sürgős hivatalos cselekvények maga az illető vizsgáló bíróság által kellő gyorsasággal nem teljesítethetnének, ezeket pótolni kötelesek. A járási bíróságok feletti , részben folytonos felügyeletet gyakorol azon első folya- I modási törvényszék, melyhez a vizsgálat alatti bűntett v. vétség feletti határozás tartozik. Ott, hol a ténykérdések felett külön ítélő esküitek nincsenek, s a bíróság nem csupán a készen álló, constatkrozott, s az esküitek lelkiismeretének felelőssége alatt elibe állított tényre alkalmazza a törvény betűjét, hanem tény- és jogkérdésekről egybefoglalva határoz, kétségkívüli fontossága van a határozásra befolyó bírák számának, mert több szem többet lát, s több bíróból álló collegiumnál kevésbé lehet feltenni akár vastag tévedést akár részrehajlást, mint egyes bírónál. Ezért a büntető ügyekben ítélő bíróság rendszerint legalább három bíróból s egy jegyzőkönyv-vezetőből álló senatusban tárgyal ■ határoz; ha pedig oly bűntett forog fenn, melynek büntetése halál, vagy öt évnél hosszabb börtön, ily esetben csak öt bíróból álló tanács határozhat. A másod folyamodást büntető bíróságok (országos főtörvényszékek) rendesen öt bíróból, .felségárulási s egyéb oly bűntettekre nézve pedig , melyekre halálbüntetés van szabva , kilenc bíróból álló gyülekezetben ítélnek. Végre a harmad- folyamodást büntető biróság, vagyis: legfőbb törvényszék rendesen hét , s az említett súlyos bűntettek fenforgása esetében tizenegy bíróból álló senatusban hozhat csak érvényes ítéletet, és ezen itt megállapított számnál a szavazó bírák száma sem több, sem kevesebb nem lehet. Mert képtelenség s a biróság iránti bizalmat megölő fonákság volna, ha több tagú bírói testület ítéletét kevesebb tagból álló bírói testület felforgathatná. A határozványok hozatalát igen könnyíti, s az egész eljárás tisztaságát és világosságát lényegesen előmozdítja a 24-ik §. azon rendelete, hogy a befejezett vizsgálati eljárás fölötti szavazásnál azon kérdés: „várjon a vádlott perbe fogassék-e ?“ azon kérdéstől: „melyik törvénycikk szerint kelljen a perbefogásnak történni ?“ a végtárgyalás fölötti tanácskozásnál pedig a bűnösség kérdésének a büntetés kiszabása kérdésétől el kell választatni. Ha a vádlott többféle büntetésre méltó cselekvénynyel terheltetik, minden egyes tény felett különkülön kell a bűnösséget kimondani. Azon bírák, kik a vádlottat nem bűnösnek találták, nem tartoznak a büntetés feletti szavazásban részt venni, s ily nem szavazás esetében úgy tekintendők, mintha a többi szavazók által kimondott vélemények közöl a vádlottra nézve legkedvezőbbhez csatlakoztak volna. Az 1840-iki magyar törvényjavaslat külön bűnvizsgáló bírákat, perbefogó-s ítélőszékeket rendelt, s fő elvül mondáni, hogy a bűnvizsgáló bírák azon vádlottnak, ki ellen bűnvizsgálatot hajtottak végre, sem perbefogásában, sem elítélésében ; és ismét, a perbefogó szék tagjai azon vádlottnak , ki ellen perbefogatást határoztak, elítélésében részt ne vehessenek. Erre nézve azon törvényjavaslat, s jelen perendtartás közt lényeges a különbség. . . Itt a bűnvizsgálat elkülönöztetik ugyan, de a perbefogás és a bűntett feletti ítélés egyazon bíróság által gyakoroltatnak, s csupán a szavazás történik e külön momentumok felett elkülönözve. A 25-dik §. azon már a magyar törvényjavaslatban is elfogadott üdvös elvet mondja ki, hogy a büntető törvény előtt minden ember egyenlő; a büntető bíróságok hatósága, a kerületekben létező személyekre nézve minden kivétel, s a vádlott polgári állapotának különbsége nélkül kiterjed; s annak engedelmeskedni mindenki egyformán köteles.— Semmi sem volt oly keserves hazánk lakosainak nagy többségére nézve, mint a törvény előtti egyenlőtlenség a büntető eljárásra, s büntetésekre nézve; semmi nem táplálta annyira az osztályok közti mérges gyűlöletet, az egységet , erőt gyilkoló gyászos idegenkedést! A teherviselésben, hivatalképességbeni egyenetlenség is kétségkívül élesen fájt a páriák millióinak , de még sem metszett oly mélyen szivébe , mint azon látvány , hogy míg a garázda nemes a primae nonus védelme alatt magát szabadlábon védheté, s a telivér dongók a csak nemesek által választott bírák igazságszolgáltatásának pókhálóin sértetlenül áttörtek : a portömeg bot és korbács alatt, s végtelen előleges fogság szennyeiben , kínjaiban nyögött, és a gyenge legyek ugyanazon pókhálóban menthetlenül felakadtak. Bárminő legyen is a rendszer, mely elfogadtatik, de legalább ne dúljon különbség, törvény és igazság tekintetében, ember és ember között; s az igazság szentsége ne legyen castai kiváltság, hanem közös mindenkivel, mint éltető napsugár-Bécs, oct. 21. I J1 Azon körülmény, hogy a hivatalos Moniteur ellene mond azon tudósításnak, miszerint Francziaország — hadsergének egy részét Törökhouba szállítani akarván— néhány Toulonban mulató hajónak készülési parancsot küldött, — itteni tárgyavatott körökben semmi fontossággal nem birónak mondatik, azon egyszerű okból, mivel itten azt akarják tudni, hogy ama parancs csak azért nem küldetett Toulonba, mert már régen ott van. Minthogy Angolhonból hasonló hírek érkeznek, aligha lehet kétség, hogy a nyugati hatalmak az orosz-török háborúban szükség esetén tettleg is részt fognak venni. Hallomás szerint a török városok a háború kitörtekor franczia és angol őrséget fognának kapni, a török katonák pedig az ellenség ellenébe menni; ezáltal nemcsak a honmaradt keresztények a fanatismus netaláni kitörései ellen utalmazva lennének, hanem az északi hatalmaknak sem szolgáltatnék amígy arra, hogy a nyugoti hatalmak tetleges beleavatkozása következtében a török-orosz harcrot európai gyanánt tekintsék s előbbi semleges helyzetekből kilépjenek..... Ha az ember úgy egész higgadtsággal tekinti ezen keleti ügyet, nem lehet nem csodálkoznia annak különös, minden előrelátást kijátszó menetén. Míg a Porta még gyengébb volt s folyvást hajlandónak mutatkozott a béke fentartására, ha erre csak félig meddig elfogadható feltételek nyujtatnának, Oroszhon makacsul ragaszkodott követelményeinek nemcsak lényegéhez, hanem alakjához is, s azokból egy jogát sem akart engedni. Midőn a Porta hallatlan erőmegfeszítéssel hadseregét tiszteletet igénylő lábra állította, jogait méltóságteljes és mérsékelt államiratokban indokolta s Europa ítéletét felhívta, a czár mindezt figyelemre sem méltató, sőt minél erősebb lett az ellen, annál kevésbbé akart engedni, nehogy a túlhatalomnak engedni látszassák. Egyszerre a dolog más fordulatot vesz, a Czár Olmützbe jön, ottan, valamint Varsóban is, ismételve nyilvánítja, hogy a béke fentartását kívánja, hogy e végre egyetmást feláldozni is hajlandó , s az alakra nézve feltornyosult nehézségeket félrehárítani, sőt még a lényegre nézve is barátjainak tanácsát meg akarja fontolni, midőn így az egész ügy szépen a kiegyenlítés felé indulni látszik , azultán egyszerre azt mondja : most meg én nem akarok ! Hadat izén, seregeit előretolja s a czárnak az engedést teljes lehetetlenséggé teszi. — A dunai fejedelemségek elhagyatását kívánja, ámbár előre tudja, hogy erről szó sem lehet, az északi hatalmak tanácsát nem követi, ámbár tudja, hogy azok a békét kívánják s még háború esetére is — ha már pártot kell fogniok — inkább Oroszhon felé hajolnának. Franczia- és Angolország javaslatait sem hallgatja meg, ámbár tudja, hogy amannak politikája csak a körülmények, imeze csak önérdeke politikája.... Az ember azt hinné, hogy valami titokszerű fátum az, mi ez ügyet véget érni sehogy sem engedi, akit az Isten el akar veszteni, azt megvakítja ; de melyik részen van ez esetben a vakság , azt eldönteni nem merjük. Saphir igen találólag jellemzi a helyzetet, azt mondván, hogy ez épen úgy, mintha valaki másnak útjába fekszik, a másik pedig megbotlik rajta. Ejnye, kiált az egyik, hogy mersz te rajtam megbotlani. — Hát te hogyan mersz oda feküdni, hol én járok ! mond a másik. . . Mind a kettőnek igaza van vagy — egyiknek sincs! A zsidók birtokképességét illető legmagasb nyiltparancs igen nevezetes lépésre adott alkalmat. Hogy a Lloyd lefoglaltatott, mivel e rendszabályt kevés mérséklettel, de annál több hevességgel bírálgatta, már megírtam , ebből pedig E . . . . W ... és még egy pár ily tintahős (kiknek a kormány már annyiszor ujjakra koppantott, ha a túlbuzgó barátok szerepét játszották) azt következteték , hogy a kormány a másik szélsőséget tűrni fogja, s hallatlan daróczossággal kezdtek kikelni a zsidók ellen , s a fent említett parancsot, nem mint igazgatási, hanem mint vallási szempontból szükséges rendszabályt magasztalták. Ennek következtében alsó ausztriai helytartó dr. Emmninger úr Maiz tanácsos és itteni rendőrfőnökhöz egy erre vonatkozó kibocsátványt intéztek, mely ma minden helybeli szerkesztőkkel aláírás végett közölve jön. Helytartó úr ezen kibocsátványban megemlíti, miszerint a legfelsőbb rendeletek illetlen és mérsékletlen birángatása sehogysem tűrhető ugyan, de azért mégsem szabad azokat aljas és a kedélyeket fellázító kifakadásokra s a különbféle vallásfelekezetek közti gyűlölet élesztésére ürügyül használni. Valamint egyik, lap (a Lloyd) ama szélsőség miatt megintetett, úgy a rendőrség sajtószakmányának meghagyatik , minden szigorral azon lenni, hogy az ellenkező se történjék s nevezetesen hírlapok utján a vallási türelmetlenség és gyűlölet ne terjesztessék. Az egész kibocsátvány igen meleg hangon van írva s azon hatóságnak, melytől kiindult, nemcsak Bécs hanem az egész birodalom, sőt a világ szine előtt is dicséretére válik. A rendőrfőnök köteles ezen rendelvényt minden, a sajtófelügyelést kezelő hivatalnokokkal közölni , s a szerkesztőség aláírásait begyújtani. Az utóbbiak közöt, legelső, ki nevét aláirta, a véletlen különös játékánál fogva, ugyan az, ki ama rendelvény fő oka lehetett : a vallási türelmetlenség közlönye , a „Zuschauer“ elhírált szerkesztője — Ebersberg úr! — Reméljük, hogy a körrendelvényt figyelmesen átolvasta s a szerint cselekedni fog. Fájdalmas ugyan , ha az embernek csak haladottabb korában kell ilyeneket tanulnia , de jobb valaha , iránt soha ! (Lapszemle) Az „Őst. Correspondent“ oct. 21-kei számában imezt írja: A keleti kérdés Angliában jelenleg a nyilvános gyülekezetekben tanácskozások tárgyává lön , melyek minden hivatalos jelleget nélkülöznek ugyan, de oly országban, hol a támadó közvélemény oly sokoldalúlag és hatalmasan kap a közügyek hajtókerekébe , mindig birnik bizonyos jelentőséggel. — Ha mindjárt nem tagadhatni is, hogy e szózatok közöl némelyek tulcsapongók s rendkívül ellenségesen hangzanak , mikép az némely ottani szóvivőktől máskép nem is várható , vagy más részről a mérsékletség, józanság és állambölcseség örvendetes bizonyítványai sem hiányzanak , melyek amaz országban századok óta jelentékenyen mozdították elő annak rendkívüli emelkedését és nagyszerű világállását. Minden tekintetben találónak és jelesnek látszik előttünk azon beszéd , melyet Gladstone úr a kincstár-kancellár Manchesterben az ünnepelt Pee 1 szobrának fölleplezésekor tartott, melyben többek közt az orosz-török viszályról is a kép emlékezett, hogy az a tárgynak szintoly mély mint gondos, szintoly értelmes mint gyakorlati felfogását tanúsítja. Mialatt a szónok nyíltan a török államélet bizonyos tagadhatlan hiányait emlité meg s a Porta feleségiségét történelmileg megállapította: mialatt ő azon részvétel, melyet Törökország keresztény népségeinek sorsa minden a szent kereszt hitvallását követő népek részéről teljes joggal igénybe vesz , lángszavakkal kiemelte ; mialatt ő végre a politikai egyensúly axiómáját annyiban határzottan érvényeíté, mennyiban azt hazájának érdeke föltételezi, egyszersmind kinyilatkoztatta , hogy Anglia kormánya, melynek ő is egyik tagja, azon elvet fogadta el, miszerint „kötelessége, minden remény ellenére vagy minden reményen túl is, mindenesetre pedig mindaddig, míg valami alapja a reménynek még mutatkozik, a béke fentartásán működni.“ E nyilatkozat ily jeles államférfi ajkairól nem fog hatástalan elhangzani. Abban azon biztosítás nyilvánul, hogy a fenforgó viszály békés kiegyenlítésével jószándék, melytől a szónok az egész kabinetet vezérlettnek mondja, fenmaradni és hatni fog, még akkor is, ha a helyzethez újabb nehézségek EGY MAGYAR NABOB XVII. Szegény asszony! Folytatás. *) Fanny az öröm, a meglepetés reszketegségével várta bejelentett vendégét. Mintha csak jelszóra érkezett volna, amidőn épen róla beszéltek, a midőn magasztalával volt elfoglalva minden szív, midőn ő lelkében a hallottak szerint egy képzelet-alakot iparkodott idomitni.... Minő leendő képzelt arcza valóban ? Úgy dobogott az ifjú nő szive, midőn a léptek mind közelebb jöttek ajtajához, s hallá, hogy Karpathy mily élénken beszél valakihez, most nyílik az ajtó. És belép rajta, nem azon arcz, azon alak, mit Fanny képzeletében alkotott, hanem egy magas, száraz, meghatározhatlan életkorú delnó, hamis vuklikkal, hamis arczszinnel, hamis fogakkal és hamis szemekkel, viseletében a legdivatosabb tarkaság. Szörnyű kalapja nagy virágbokrokkal egészen elveszi a kilátást mindenről, ami háta mögött van. Köpenye félválláról le van csúsztatva, ami hősi, amazoni tekintetet ad alakjának, neveli e hatást a mélyen kivágott öltöny, mely az ijedelemig engedi láttatni a sovány vállakat és a nyakperecz kiülő csontjait; összefüggésben áll vele a két rendkívüli sovány kéz, melyek csuklóban, nem tudom mi okból, a szörnyű hattyúprém karmantyúkkal vannak felékesítve, s miután kezeit nem tudja megmozdítani a nélkül, hogy valamit ne beszéljen hozzá, és ha beszél, akkor szokott mindig mosolyogni, és ha mosolyog, akkor nemcsak az *) Lásd Pesti Napló 1086. számát, egész felső sor fogait (Raktár, Paris, Rue Vivienne, Nroll.Dr. Legrieuxnél),hanem egyúttal az egész Ínyét is megmutatja, ennél fogva a társaság figyelmét folytonosan képes lekötve tartani könyöke, ínye és várpereczei iránti borzalommal. Egy perezre szinte megrettent Fanny, ki egy kedves, szeretetreméltó alak elfogadásához készült, aki elé őszinte örömmel fog futni, megölelni, megcsókolni, ah ez nem az. Hátul jön ő, nagynénje, a tiszteletőr háta mögött, kit előre bocsátott, s maga enyelegve hátul maradt Karpathyval. — Gróf Szentirmay Marion, kisasszony gróf Szentirmay Rudolfné, — nem. . . . Sietett János ur a hölgyeket egymásnak bemutatni. Gróf Szentirmay Marion kisasszony a legtökéletesebb, s minden kifogáson felül álló bókolattal ütívözte a háziasszonyt, a közben figyelmesen tekintve rá, várjon hogyan tudja ő e hókot viszonozni ? Kiz az ügyetlenke volt szegény. Alig tudott mit mondani, oly zavartunk, oly elfogódottnak látszók, s annyira el volt merülve Marion kisasszony Ínyének bámulatában , hogy Flórát alig jutott ideje láthatni. De nem is volt itt arra nagy szükség, hogy akár ő, akár más valaki a társaságban nagyon keresse a szavakat, sőt inkább, ha volnának is azok valakinél, el kelle dugni, mert Marion kisasszony hord magával mindig annyit, amennyi elég egy igen népes társaságnak. Azt is meg kell pedig adni a jeles kisasszonynak, hogy amit ő beszél, az soha sem üres fecsegés, mendemonda, szószaporítás, amint más korabel, ifjú amazonoknál szokott lenni, hanem az mind jól kiszámított czélszerű és czélba találó lövés, vágás és szurkálás, melylyel így egész társaságot képes oly jelesül elmulattatni, mintha különkülön mindenkit egyegy hangyafészekre ültettek volna. S ezen tekintetben tehát csak annyiban nem hasonlít az érdemes kisasszony a csalánhoz, a mennyiben a csalán csak azokat csípi meg, a kik hozzáérnek, míg ő szíveskedik fölkeresni még a legtávolabb rejtezkedőket is s a ruhán, és a pánczélon és a szíjon keresztül képes csípni. — Tessék helyet foglalni tisztelt úrnőim. Flóra nagyság ide a nőm mellé, ide ide. Marion kisasszony — — ezerszer bocsánat. . . . János urat egy tekintet a delnő arczára meggyőzte arról, miszerint ő sokkal jobban tudja, hova kell ülnie, minthogy azt mondassa magának. Egy mellék fautouilbe bocsátkozék le, a melyből embertől észre nem vehető módon sikerült Varga uramnak eltűnni. Az is meglehet különben , hogy szemünk láttára ment el a jámbor, meglehet, hogy legalább hatszor meghajtotta magát és igen alázatosan köszönt is személy szerint mindenkinek. Ki venne ilyesmit észre ? — Megbocsát, kedves szomszédnő, kezdé a félbehagyott szót Marion kisasszony valami oly mesterséges hangon, melyet a szónoklattan még nem határozott meg, s mely örökké azt a gyanút gerjeszti az emberben, hogy a beszélő valamit forgat a szájában, a mit restell lenyelni. — Megbocsát kedves szomszédnő, chere volaine, — mert mi itt lakunk a Karpathi család jószága mellett (értsd: ez nem a te jószágod, nem is a férjedé, hanem a Karpathi családé) hogy oly bátrak valónk önt becses foglalkozásiban háborítni (mivel tudnál te foglalkozni?), mert ámbár nekünk be kellett volna várnunk, hogy Karpathy János úr mutassa be nálunk előbb szeretőre méltó nejét, ez a rendes szokás (ezt te talán nem is tudod, hogyan tudnád? ) minthogy azonban utunk, épen erre vezetett (tehát ne gondold, hogy ide indultunk), nekem különben is egy régi perem van Karpathy János úrral (tehát nekem köszönöd, hogy bennünket látsz és a pernek, nem Rudolfné jóságának, ahogy gondolod) bizony régi per már, még én akkor fiatal voltam, alig gyermek, haha. Tanácsolták, hogy úgy vessünk véget a pernek, hogy én menjek nőül Karpathyhoz de még fiatal voltam, csak nem gyermek, haha, nem vehettem rá magamat, haha, hibáztam, milyen gazdag volnék most, jó partié ! (értsd : János úr már akkor is vén ember volt, mikor én a te idődben voltam, de én nem adtam el magamat gazdagságért, mint te.) No de ön is szerencsés kópé Karpathy, valóban önnek semmi panasza sem lehet a sors ellen. Ily szeretem méltó nő, mint az öné, oly kincs a minőt ön soha sem érdemelt meg.Bízd el magadat ostoba. Ne gondold, hogy azért dicsérjük szépségedet, mintha az érdem volna; szegyesd magadat, hogy szépséged tett úrnővé. Itt egy kicsinyt elszalasta a beszéd fonalát Marion kisasszony, mely álkalmul szolgált Flórának oda hajolhatni Fannyhoz, s gyöngéd, biztató hangon fülébe súghatni. — Én régen óhajtottam kegyeddel találkozhatni s naponkint készültem ide. Fanny hálásan szokta meg a kezébe tévedett gyöngéd kezet. Egy jótékony köhögési roham meggátlá Marion kisasszonyt a beszéd fonalát újra felvehetni, mely alatt János urnak ideje maradt tréfásan évődhetni szép vendégnőjével. (Lehető félreértés kikerülése végett megjegyezzük , hogy Flórát értettük itt.)