Pesti Napló, 1853. október (4. évfolyam, 1068–1098. szám)

1853-10-23 / 1087. szám

1853. negyedik évi folyam, ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 fr. — scr. p. Félévre 10 „ _ „ « A havi előfizetés , mint”» számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden kiül­és a SZERKESZTŐ-HIV­ATALHOZ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő m­i­ntáza8-dik szám. Szerkesztési Iroda: Orl­ntcza 8 is. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 k. p ..§7 Vasárnap­,foc­­ 23-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK, a 1 r d e t i s e k öt ha­sábos petit­ sora 4 pgő kraj­­círjával számittatik. A be­iktatási e 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­­­sábos sora 5 pengő krajcár­jával számittatik.­­ A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve ■ ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban.­­ Jelen Folyó évnegyed első hónapja vége felé járván, azok számára, kik az előfizetéssel elkéstek, ezennel kéthónapos előfizetés nyittatik PESTI NAPLÓ novemberi s decemberi folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt 20 kr. Budapesten házhozhordással 2 frt 40 kr. pp. Kik azonban a folyó évnegyedre (oct.-dec.) a lapot teljes számban birni akarják, előfizetési ára vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz­hordással 4 frt p.­p. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó-hivatalában uri-utcza 8. sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében uri- és kigyó-utcza szeg­letén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. BÜNTETŐ PERRENDTARTÁS. III. Az uj büntető perrendtartás második fejezete a büntető ügyekbeni bírói hatóságot s ezeknek hatáskörét általában (7—28 §.); harmadik fejezete az állodalmi ügyészség hatáskörét s a bíróságokhoz! viszonyát (29— 36. §.) negyedik fejezete a magán­vádlók jogosítvá­nyait (37. §.) , ötödik fejezete a büntető bíróságok ille­tőségét (competentiáját) tárgyalja (38 — 51. §.) A büntető ügyekbeni törvényhatóságot első folyamo­­dásilag a járási vagy szolgabirói hivatalok, s az első folyamodás­ (kerületi és megyei) törvényszékek gyako­rolják. A kihágások feletti bíráskodás a járási bírósá­gokat, s némely helyeken, különösen nagyobb városok­ban, egyes, hozzájuk utasított kihágásokra nézve, a biz­tonsági (rendőri) hatóságokat illeti, mely esetben azon­ban ez utóbbiak is, bár nem rendes bíróságok, kötele­sek ezen perrendtartás szabályai szerint járni el. A bűn­tettek és vétségek fölötti vizsgálati eljárás vezetésére rendszerint a kerületi és megyei törvényszé­kek egy sajátlag meghatározandó kerületre nézve, ezen kerületen kívül pedig, egy ismét sajátlag kitűzendő s rendesen több járást magában foglaló, kerületre nézve, a járási bíróságok hivatvák. A felségárulás, a felség­­­es­­ház tagjainak megsértése, s közcsendháboritás bűn­tetteire nézve kivétel létetik; ezeket illetőleg ugyanis mindenkor azon kerületi első folyam­odási törvényszék a vizsgálatot vezető bíróság, hol a politikai országos ha­tóság, azaz, nálunk a helytartósági osztály székhelye van; p. o. ha közcsendháborítási bűn követtetik el Arad­­megyében, vizsgálatot a nagyváradi törvényszék eszkö­zöl, minthogy Nagyváradon van a helyi, osztály szék­helye. Ezen bíróságok által a vizsgálati eljárás úgy gyakoroltatik, hogy a törvényszék főnöke egy, vagy a szükséghez képest több vizsgáló bírót nevez ki, a járás­bíróságoknál pedig a járásbíró valamely segédhivatal­­nokot biz meg, kinek azonban a bírói hivatalra meg­vizsgált egyénnek kell lenni. Minden vizsgáló bírónak jogában áll oly vizsgálati egyes cselekvényekre nézve, melyek székhelyén kívül eszközlendők, azon helynek vizsgáló bíróságát kérni fel­, hol a bírósági cselekvény teljesítendő. Általában a járásbíróságok úgy tekintet­nek, mint segédhatóságok a bűntettek és vétségek feletti büntető törvényszolgáltatás tekintetében, melyek a vizs­gáló bíróságok minden fölszólítását teljesítni, és oly eset­ben , midőn a tényállás kinyomozása , vagy más sür­gős hivatalos cselekvények maga az illető vizsgáló bíróság által kellő gyorsasággal nem teljesítethetnének, ezeket pótolni kötelesek. A járási bíróságok felett­i , részben folytonos felügyeletet gyakorol azon első folya- I m­odási törvényszék, melyhez a vizsgálat alatti bűntett v. vétség feletti határozás tartozik. Ott, hol a ténykérdések felett külön ítélő esküitek nincsenek, s a bíróság nem csupán a készen álló, con­­statkrozott, s az esküitek lelkiismeretének felelőssége alatt elibe állított tényre alkalmazza a törvény betűjét, hanem tény- és jogkérdésekről egybefoglalva határoz, kétségkívüli fontossága van a határozásra befolyó bí­rák számának, mert több szem többet lát, s több bíróból álló collegiumnál kevésbé lehet feltenni akár vastag té­vedést akár részrehajlást, mint egyes bírónál.­­ Ezért a büntető ügyekben ítélő bíróság rendszerint legalább három bíróból s egy jegyzőkönyv-vezető­ből álló senatusban tárgyal ■ határoz; ha pedig oly bűntett forog fenn, melynek büntetése halál, vagy öt évnél hosszabb börtön, ily esetben csak öt bíróból álló tanács határozhat.­­ A másod­ folyamodást büntető bíróságok (országos főtörvényszékek) ren­desen öt bíróból, .felségárulási s egyéb oly bűn­tettekre nézve pedig , melyekre halálbüntetés van szabva , kilenc­ bíróból álló gyülekezetben ítélnek. Végre a harmad- folyamodást büntető biróság, vagy­­is: legfőbb törvényszék rendesen hét , s az emlí­tett súlyos bűntettek fenforgása esetében tizenegy bíróból álló senatusban hozhat csak érvényes ítéle­tet, és ezen itt megállapított számnál a szavazó bírák száma sem több, sem kevesebb nem lehet.­­ Mert képtelenség s a biróság iránti bizalmat megölő fonákság volna, ha több tagú bírói testület ítéletét kevesebb tag­ból álló bírói testület felforgathatná. A határozványok hozatalát igen könnyíti, s az egész eljárás tisztaságát és világosságát lényegesen elő­mozdítja a 24-ik §. azon rendelete, hogy a befejezett vizsgálati eljárás fölötti szavazásnál azon kérdés: „várjon a vádlott perbe fogassék-e ?“ azon kérdéstől: „melyik törvényc­ikk szerint kelljen a perbefogásnak történni ?“ a végtárgyalás fölötti tanácskozásnál pedig a bűnösség kérdésének a büntetés kiszabása kérdésétől el kell vá­lasztatni. Ha a vádlott többféle büntetésre méltó cse­­lekvénynyel terheltetik, minden egyes tény felett kü­lön­­külön kell a bűnösséget kimondani. Azon bírák, kik a vádlottat nem­ bűnösnek találták, nem tartoznak a bün­tetés feletti szavazásban részt venni, s ily nem szavazás esetében úgy tekintendők, mintha a többi szavazók által kimondott vélemények közöl a vádlottra nézve legked­­vezőbbhez csatlakoztak volna. Az 1840-iki magyar törvényjavaslat külön bűnvizs­­gáló bírákat, perbefogó-­s ítélő­székeket rendelt, s fő elvül mondá­ni, hogy a bű­nvizsgáló bírák azon vádlott­nak, ki ellen bűnvizsgálatot hajtottak végre, sem perbe­fogásában, sem elítélésében ; és ismét, a perbefogó szék tagjai azon vádlottnak , ki ellen perbefogatást határoz­tak, elítélésében részt ne vehessenek. Erre nézve azon törvényjavaslat, s jelen perendtartás közt lényeges a különbség. . . Itt a bűnvizsgálat elkülönöztetik ugyan, de a perbefogás és a bűntett feletti ítélés egyazon bíró­ság által gyakoroltatnak, s csupán a szavazás történik e külön momentumok felett elkülönözve. A 25-dik §. azon már a magyar törvényjavaslatban is elfogadott üdvös elvet mondja ki, hogy a büntető törvény előtt minden ember egyenlő; a büntető bírósá­gok hatósága, a kerületekben létező személyekre nézve minden kivétel, s a vádlott polgári állapotának különb­sége nélkül kiterjed; s annak engedelmeskedni min­denki egyformán köteles.— Semmi sem volt oly keser­ves hazánk lakosainak nagy többségére nézve, mint a törvény előtti egyenlőtlenség a büntető eljárásra, s büntetésekre nézve; semmi nem táplálta annyira az osz­tályok közti mérges gyűlöletet, az egységet , erőt gyil­koló gyászos idegenkedést! A teherviselésben­, hivatal­­képességbeni egyenetlenség is kétségkívül élesen fájt a páriák millióinak , de még sem metszett oly mélyen szi­vébe , mint azon látvány , hogy míg a garázda nemes a primae nonus védelme alatt magát szabadlábon védheté, s a telivér dongók a csak nemesek által választott bírák igazságszolgáltatásának pókhálóin sértetlenül áttörtek : a portömeg bot és korbács alatt, s végtelen előleges fogság szennyeiben , kínjaiban nyögött, és a gyenge le­gyek ugyanazon pókhálóban menthetlenül felakadtak. Bárminő legyen is a rendszer, mely elfogadtatik, de legalább ne dúljon különbség, törvény és igazság tekin­tetében, ember és ember között; s az igazság szentsége ne legyen castai kiváltság, hanem közös mindenkivel, mint éltető napsugár-Bécs, oct. 21. I J1 Azon körülmény, hogy a hivatalos Moniteur el­lene mond azon tudósításnak, miszerint Francziaország — hadsergének egy részét Törökhouba szállítani akar­ván— néhány Toulonban mulató hajónak készülési pa­rancsot küldött, — itteni tárgyavatott körökben semmi fontossággal nem birónak mondatik, azon egyszerű ok­ból, mivel itten azt akarják tudni, hogy ama parancs csak azért nem küldetett Toulonba, mert­­ már régen ott van. Minthogy Angolhonból hasonló hírek ér­keznek, aligha lehet kétség, hogy a nyugati hatalmak az orosz-török háborúban szükség esetén tettleg is részt fognak venni. Hallomás szerint a török városok a há­ború kitörtekor franczia és angol őrséget fognának kapni, a török katonák pedig az ellenség ellenébe menni; ezáltal nemcsak a honmaradt keresztények a fanatismus netaláni kitörései ellen utalmazva lennének, hanem az északi hatalmaknak sem szolgáltatnék am­így arra, hogy a nyugoti hatalmak tetleges beleavatkozása következtében a török-orosz harcrot európai gyanánt tekintsék s előbbi semleges helyzetekből kilépjenek..... Ha az ember úgy egész higgadtsággal tekinti ezen ke­leti ügyet, nem lehet nem csodálkoznia annak különös, minden előrelátást kijátszó menetén. Míg a Porta még gyengébb volt s folyvást hajlandónak mutatkozott a béke fentartására, ha erre csak félig meddig elfogadható felté­telek nyujtatnának, Oroszhon makacsul ragaszkodott követelményeinek nemcsak lényegéhez, hanem alakjá­hoz is, s azokból egy jogát sem akart engedni. Midőn a Porta hallatlan erőmegfeszítéssel hadseregét tiszteletet igénylő lábra állította, jogait méltóságteljes és mérsé­kelt államiratokban indokolta s Europa ítéletét felhívta, a czár mindezt figyelemre sem méltató, sőt minél erő­sebb lett az ellen, annál kevésbbé akart engedni, ne­hogy a túlhatalomnak engedni látszassák. Egyszerre a dolog más fordulatot vesz, a Czár Olmützbe jön, ottan, valamint Varsóban is, ismételve nyilvánítja, hogy a béke fentartását kívánja, hogy e végre egyetmást felál­dozni is hajlandó , s az alakra nézve feltornyosult nehéz­ségeket félrehárítani, sőt még a lényegre nézve is ba­­r­átjainak tanácsát meg akarja fontolni, midőn így az egész ügy szépen a kiegyenlítés felé indulni lát­szik , a­zultán egyszerre azt mondja : most meg én nem akarok ! Hadat izén, seregeit előretolja s a czárnak az engedést teljes lehetetlenséggé teszi. — A dunai fejedelemségek elhagyatását kívánja, ámbár előre tudja, hogy erről szó sem lehet, az északi hatal­mak tanácsát nem követi, ámbár tudja, hogy azok a bé­két kívánják s még háború esetére is — ha már pártot kell fogniok — inkább Oroszhon felé hajolnának. Fran­czia- és Angolország javaslatait sem hallgatja meg, ámbár tudja, hogy amannak politikája csak a körülmé­nyek, imeze csak önérdeke politikája.... Az ember azt hinné, hogy valami titokszerű fátum az, mi ez ügyet véget érni sehogy sem engedi, a­kit az Isten el akar veszteni, azt megvakítja ; de melyik részen van ez esetben a vakság , azt eldönteni nem merjük. Saphir igen találólag jellemzi a helyzetet, azt mond­ván, hogy ez épen úgy, mintha valaki másnak útjába fekszik, a másik pedig megbotlik rajta. Ejnye, kiált az egyik, hogy mersz te rajtam megbotlani. — Hát te hogyan mersz oda feküdni, hol én járok ! mond a má­sik. . . Mind a kettőnek igaza van vagy — egyiknek sincs! A zsidók birtokképességét illető legmagasb nyiltpa­­rancs igen nevezetes lépésre adott alkalmat. Hogy a Lloyd lefoglaltatott, mivel e rendszabályt kevés mér­séklettel, de annál több hevességgel bírálgatta, már meg­írtam , ebből pedig E . . . . W ... és még egy pár ily tintahős (kiknek a kormány már annyiszor ujjakra koppantott, ha a túlbuzgó barátok szerepét játszották) azt következteték , hogy a kormány a másik szélsősé­get tűrni fogja, s hallatlan daróczossággal kezdtek ki­kelni a zsidók ellen , s a fent említett parancsot, nem mint igazgatási, hanem mint v­a­ll­á­s­i szempont­ból szükséges rendszabályt magasztalták. Ennek követ­keztében alsó ausztriai helytartó dr. E­m­mn­i­n­g­e­r úr Maiz tanácsos és itteni rendőrfőnökhöz egy erre vo­natkozó kibocsátványt intéztek, mely ma minden hely­beli szerkesztőkkel aláírás végett közölve jön. Helytartó úr ezen kibocsátványban megemlíti, miszerint a legfel­sőbb rendeletek illetlen és mérsékletlen birá­ngatása sehogysem tűrhető ugyan, de azért mégsem szabad azokat aljas és a kedélyeket fellázító kif­akadásokra s a különbféle vallásfelekezetek közti gyűlölet é­lesz­­tésére ürügyül használni. Valamint egyik, lap (a Lloyd) ama szélsőség miatt megintetett, úgy a rendőrség sajtószakmányának meghagyatik , minden szigorral azon lenni, hogy az ellenkező se történjék s nevezetesen hírlapok utján a vallási türelmetlenség és gyűlölet ne terjesztessék. Az egész kibocsátvány igen meleg hangon van írva s azon hatóságnak, melytől kiindult, nemcsak Bécs hanem az egész birodalom, sőt a világ szine előtt is dicséretére válik. A rendőrfőnök köteles ezen rendelvényt minden, a sajtófelügyelést kezelő hivatalnokokkal közölni , s a szerkesztőség alá­írásait begyújtani. Az utóbbiak közöt, legelső, ki nevét aláirta, a véletlen különös játékánál fogva, ugyan az, ki ama rendelvény fő oka lehetett : a vallási türelmet­lenség közlönye , a „Zuschauer“ elhírált szerkesztője — Ebersberg úr! — Reméljük, hogy a körrendelvényt figyelmesen átolvasta s a szerint cselekedni fog. Fájdal­mas ugyan , ha az embernek csak haladottabb korában kell ilyeneket tanulnia , de jobb valaha , iránt soha ! (Lapszemle) Az „Őst. Correspondent“ oct. 21-kei számában imezt írja: A keleti kérdés An­gliában jelenleg a nyilvános gyülekezetekben­ tanács­kozások tárgyává lön , melyek minden hivatalos jelle­get nélkülöznek ugyan, de oly országban, hol a támadó közvélemény oly sokoldalúlag és­ hatalmasan kap a köz­ügyek hajtókerekébe , mindig birnik bizonyos jelentő­séggel. — Ha mindjárt nem tagadhatni is, hogy e szó­zatok közöl némelyek tulcsapongók s rendkívül ellensé­gesen hangzanak , mikép az némely ottani szóvivőktől máskép nem is várható , vagy más részről a mérséklet­­ség, józanság és állambölcseség örvendetes bizonyítvá­nyai sem hi­ányzanak , melyek amaz országban száza­dok óta jelentékenyen mozdították elő annak rendkívüli emelkedését és nagyszerű világállását. Minden tekintet­ben találónak és jelesnek látszik előttünk azon beszéd , melyet Gladstone úr a kincstár-kanc­ellár Manchester­ben az ünnepelt P­e­e 1 szobrának fölleplezésekor tar­tott, melyben többek közt az orosz-török viszályról is a kép emlékezett, hogy az a tárgynak szintoly mély mint gondos, szintoly értelmes mint gyakorlati felfogását ta­núsítja. Mialatt a szónok nyíltan a török államélet bi­zonyos tagadhatlan hi­ányait emlité meg s a Porta fele­ségiségét történelmileg megállapította: mialatt ő azon részvétel, melyet Törökország keresztény népségeinek sorsa minden a szent kereszt hitvallását követő népek részéről teljes joggal igénybe vesz , lángszavakkal ki­emelte ; mialatt ő végre a politikai egyensúly axiómáját annyiban határzottan érvénye­íté, mennyiban azt hazá­jának érdeke föltételezi, egyszersmind kinyilatkoztatta , hogy Anglia kormánya, melynek ő is egyik tagja, azon el­vet fogadta el, miszerint „kötelessége, minden remény el­lenére vagy minden reményen túl is, mindenesetre pedig mindaddig, míg valami alapja a reménynek még mutat­kozik, a béke fentartásán működni.“ E nyilatkozat ily jeles államférfi ajkairól nem fog hatástalan elhangzani. Abban azon biztosítás nyilvánul, hogy a fenforgó viszály békés kiegyenlítésével jószándék, melytől a szónok az egész kabinetet vezérlettnek mondja, fenmaradni és hatni fog, még akkor is, ha a helyzethez újabb nehézségek EG­Y MAGYAR NABOB XVII. Szegény asszony! Folytatás. *) Fanny az öröm, a meglepetés reszketegségével várta bejelentett vendégét. Mintha csak jelszóra érkezett volna, a­midőn épen róla beszéltek, a midőn magasztalával volt elfoglalva minden szív, midőn ő lelkében a hallot­tak szerint egy képzelet-alakot iparkodott idomitni.... Minő leend­ő képzelt arcz­a valóban ? Úgy dobogott az ifjú nő szive, midőn a léptek mind közelebb jöttek ajtajához, s hallá, hogy Karpathy mily élénken beszél valakihez, most nyílik az ajtó. És belép rajta,­­ nem azon arcz, azon alak, mit Fanny képzeletében alkotott, hanem egy magas, száraz, meghatározhatlan életkorú delnó, hamis vuklikkal, ha­mis arczszinnel, hamis fogakkal és hamis szemekkel, vi­seletében a legdivatosabb tarkaság. Szörnyű kalapja nagy virágbokrokkal egészen elveszi a kilátást minden­ről, a­mi háta mögött van. Köpenye félválláról le van csúsztatva, a­mi hősi, amazoni tekintetet ad alakjának, neveli e hatást a mélyen kivágott öltöny, mely az ijede­lemig engedi láttatni a sovány vállakat és a nyakperecz kiülő csontjait; összefüggésben áll vele a két rendkívül­i sovány kéz, melyek csuklóban, nem tudom mi okból, a szörnyű hattyúprém karmantyúkkal vannak felékesítve,­­ s miután kezeit nem tudja megmozdítani a nélkül, hogy valamit ne beszéljen­ hozzá, és ha beszél, akkor szokott mindig mosolyogni, és ha mosolyog, akkor nemcsak az *) Lásd Pesti Napló 1086. számát, egész felső sor fogait (Raktár, Paris, Rue Vivienne, Nro­ll.Dr. Legrieuxnél),hanem egy­úttal az egész Ínyét is megmutatja, ennél fogva a társaság figyelmét folyto­nosan képes lekötve tartani könyöke, ínye és várpereczei iránti borzalommal. Egy perezre szinte megrettent Fanny, ki egy kedves, szeretetreméltó alak elfogadásához készült, a­ki elé őszinte örömmel fog futni, megölelni, megcsókolni, ah ez nem az. Hátul jön ő, nagynénje, a tiszteletőr háta mögött, kit előre bocsátott, s maga enyelegve hátul maradt Kar­­pathyval. — Gróf Szentirmay Marion, kisasszony­­ gróf Szent­­irmay Rudolfné, — nem. . . . Sietett János ur a höl­gyeket egymásnak bemutatni. Gróf Szentirmay Marion kisasszony a legtökéletesebb, s minden kifogáson felül álló bókolattal ütívözte a házi­asszonyt, a közben figyelmesen tekintve rá, várjon ho­gyan tudja ő e hókot viszonozni ? Kiz az ügyetlenke volt szegény. Alig tudott mit mondani, oly zavartunk, oly elfogódottnak látszók, s annyira el volt merülve Ma­rion kisasszony Ínyének bámulatában , hogy Flórát alig jutott ideje láthatni. De nem is volt itt arra nagy szükség, hogy akár ő, akár más valaki a társaságban nagyon keresse a szava­kat, sőt inkább, ha volnának is azok valakinél, el kelle dugni, mert Marion kisasszony hord magával mindig annyit, a­mennyi elég egy igen népes társaságnak. Azt is meg kell pedig adni a jeles kisasszonynak, hogy a­mit ő beszél, az soha sem üres fecsegés, mendemonda, szószaporítás, a­mint más korabel, ifjú amazonoknál szo­kott lenni, hanem az mind jól kiszámított czélszerű és czélba találó lövés, vágás és szurkálás, melylyel így egész társaságot képes oly jelesül elmulattatni, mintha különkülön mindenkit egyegy hangyafészekre ültettek volna. S ezen tekintetben tehát csak annyiban nem hasonlít az érdemes kisasszony a csalánhoz, a mennyiben a csa­lán csak azokat csípi meg, a kik hozzáérnek, míg ő szíveskedik fölkeresni még a legtávolabb rejtezkedőket is s a ruhán, és a pánczélon és a szíjon keresztül ké­pes csípni. — Tessék helyet foglalni tisztelt úrnőim. Flóra nagyság ide a nőm mellé, ide ide. Marion kisasszony — — ezerszer bocsánat. . . . János urat egy tekintet a delnő arczára meggyőzte arról, miszerint ő sokkal jobban tudja, hova kell ülnie, minthogy azt mondassa magának. Egy mellék fautouilbe bocsátkozék le, a melyből embertől észre nem vehető módon sikerült Varga uramnak eltűnni. Az is meglehet különben , hogy szemünk láttára ment el a jámbor, meglehet, hogy legalább hatszor meghajtotta magát és igen alázatosan köszönt is személy szerint mindenkinek. Ki venne ilyesmit észre ? — Megbocsát, kedves szomszédnő, kezdé a félbe­hagyott szót Marion kisasszony valami oly mesterséges hangon, melyet a szónoklattan még nem határozott meg, s mely örökké azt a gyanút gerjeszti az emberben, hogy a beszélő valamit forgat a szájában, a mit restell le­nyelni. — Megbocsát kedves szomszédnő, chere volai­­ne, — mert mi itt lakunk a Karpathi család jószága mellett (értsd: ez nem a te jószágod, nem is a férjedé, hanem a Karpathi családé) hogy oly bátrak valónk önt becses foglalkozásiban háborítni (mivel tudnál te fog­lalkozni?), mert ámbár nekünk be kellett volna várnunk, hogy Karpathy János úr mutassa be nálunk előbb sze­retőre méltó nejét, ez a rendes szokás (ezt te talán nem is tudod, hogyan tudnád? ) minthogy azonban utunk, épen erre vezetett (tehát ne gondold, hogy ide indul­tunk), nekem különben is egy régi perem van Karpathy János úrral (tehát nekem köszönöd, hogy bennünket látsz és a pernek, nem Rudolfné jóságának, a­hogy gondolod) bizony régi per már, még én akkor fiatal vol­tam, alig gyermek, haha. Tanácsolták, hogy úgy vessünk véget a pernek, hogy én menjek nőül Karpathyhoz de még fiatal voltam, csak nem gyermek, haha, nem­ vehettem rá magamat, haha, hibáztam, milyen gazdag volnék most, jó partié ! (értsd : János úr már akkor is vén em­ber volt, mikor én a te idődben voltam, de én nem ad­tam el magamat gazdagságért­, mint te.) No de ön is szerencsés kópé Karpathy, valóban önnek semmi pana­sza sem lehet a sors ellen. Ily szeretem méltó nő, mint az öné, oly kincs a minőt ön soha sem érdemelt meg.­­Bízd el magadat ostoba. Ne gondold, hogy azért dicsér­jük szépségedet, mintha az érdem volna; szegyesd ma­gadat, hogy szépséged tett úrnővé. Itt egy kicsinyt elszalas­ta a beszéd fonalát Marion kisasszony, mely álk­almul szolgált Flórának oda hajol­hatni Fanny­hoz, s gyöngéd, biztató hangon fülébe súg­hatni. — Én régen óhajtottam kegyeddel találkozhatni s naponkint készültem ide. Fanny hálásan szok­ta meg a kezébe tévedett gyön­géd kezet. Egy jótékony köhögési roham meggátlá Marion kis­asszonyt a beszéd fonalát újra felvehetni, mely alatt János urnak ideje maradt tréfásan évődhetni szép ven­dégnőjével. (Lehető félreértés kikerülése végett meg­jegyezzük , hogy Flórát értettük itt.)

Next