Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)
1853-11-22 / 1111. szám
1853. negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve, Pesten házhozhordva Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 . . ” ” ” A. havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő uri-utoza 8-dik szám. Szerkesztési Iroda: Dri-utoza 8 íz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . 8 „ — „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra lfr. 30 k. p Kedd, nov. 22-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgo krajczárjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magániiták öt hasábos sora 5 pengő krajczár- jával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában mindennap reggeli órákban. A „PESTI NAPLÓ“ December- mártiusi négyhónapos, úgy szinte december—júniusi héthónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik, úgymint: december, január, február s martiusi folyamra Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. december, január—júniusi héthónapos folyamra vidékre postán küldve 11 frt 40 kr. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó hivatalában uri-utcza 8. sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében ári- és kigyó-utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. NÉPNEVELÉS. S o my 6 v i d é k, nov. 13. V. A népnevelés nagy hátrányául említik azt is, hogy a gyermekek nem járnak rendesen iskolába, sőt az évnek legnagyobb részében üres az iskola. Ahol csakugyan így van, mindenesetre nagy baj. Annyi bizonyos, hogy jó módjával e tekintetben is sokra lehet menni. Vidékünkön p. o. az iszkázi plébániában van négy iskola, s kivéve a rendes szünidőt, ott bizony a gyermekek rendesen bejárnak, sőt azt tapasztaltuk, mit eddig még falun sehol, hogy világosan kinyert engedelem nélkül csak egy órára sem marad el a gyermek. S hogyan lehetett ezt kivinni? Szép módjával. A szülők felvilágosítása és a gyermekeknek édesgetése által. Ritka esetben kellett a papnak tekintélyét közbevetni és parancsolni. A gyermekekkel illően kell bánni; nekik az iskolában létett kellemessé, a tanulást könnyűvé kell tenni; s e végre egy kis áldozatot, s főkép időt nem lehet sajnálni. Volt eset, hogy a gyermek sírva ment engedelmet kérni a henn maradásra. Egy-két akaratos szülő mindenütt találkozik, azokat meg kell törni, ki kell rajtuk fogni. íme egy példa. Bizonyos apa egyátalán nem akarta fiát iskolába küldeni, hogy miért? maga is nehezen tudta. Egy ízben idézve jön és kikérdezve, miért nem küldi a gyermeket iskolába. Sok hitvány okot hozott föl, persze megcáfoltatott. Egyszer neki lobbanva azt mondja: „na ha olyan nagyon akarja, hogy fiam iskolába járjon, hát adjon neki a tur kenyeret.“ „Szívesen, jön a válasz. Jöjjön a gyerek naponkint és kap enni.“ „Azután meg, folytatá, mezétláb sem küldhetem, szégyellem, biz én pedig nem adok négy forintot csizmára, hogy az iskolába járásban elkoptassa.“ „Csak négy forint ? Azt gondoltam , hogy többe kerül. Hát ennyit is sajnál kezd a fiára költeni? Na se baj! Lesz csizma is!“ „ A gyerek enni is kapott otthon, csizmája is lett, be is járt iskolába! Csak lehetetlenséget ne követeljünk. Az égő munka idején legyen szük idő, s ha egyik másik napon az apának elkerülhetlenül szüksége van fiára, adjuk neki oda egy napra; ha ágyban fekszik az anya, hagyjuk mellette egy két napig kis leányát, hogy legalább vizet adjon neki, hisz ezt mind úgy el lehet intézni,hogy a gyermek szellemi gyarapodására szolgáljon. Ha pedig épen oly oktalanok lennének a szülők, hogy minden jobb és szelídebb módok híjába kísértetnek meg vele, akkor ott van a magas kormány rendelete, melyben a járási hivatalnokoknak megparancsoltatik, hogy az ilyen szülőket ismételve is megfenyítsék. Egyébiránt pedig szükséges ügyelni, hogy a helységekben a szükséges pásztorok meglegyenek, s hogy a különben is tilalmas külön legeltetések megszűnjenek ; s átalában, hogy az üdvös rendeletek, melyek a papíron megvannak, az életbe is átmenjenek. Lelkemből mondom, hogy ha a tömérdek akadályokat átgondolom, melyek a népnevelés sikerét nemcsak nálunk, de mindenütt a világon föltartóztatják, csodálom, hogy még ennyire is vagyunk. Csodatévő hatalmuk az embereknek nincs, amit emberek gondolnak ki és kezelnek, tökéletes nem lehet, sem mindenkép kielégítő sikert nem eredményezend soha. Meglehet, hogy egyik. kollegánk még ezentúl is akad oly emberre, ki, midőn házszámát kérdezendi, a szűz alól húzza ki majd a táblát; de azért ne essék kétségbe, s ne kiáltson föl, hogy „hát nincs népnevelés.“ Hátha a jámbor somogyi atyánkfia úgy okoskodott, „hogy maga se felejtse el útközben a számot, meg az urak is elhigyjék, hát csak elviszi a táblát!“ .... Ne legyünk pessimisták, de optimisták se! — Tegyünk meg népünk nevelésére minden lehetőt; főkép pedig hassunk oda összesen is, egyenkint is, kiki a maga körében , hogy az általunk fölemlített, s fájdalom, el nem tagadható akadályok elhárittassanak. Bár nem szeretem az izetlen jajveszékeléseket, mégis szívesen eltűröm, sőt én magam hívok föl minden embert . Írjon a népnevelésről jeremiádákat, de mindannyiszor legalább egy kis szegény polgárt szereljen föl a szükségesekkel. Ne sopánkodjunk, hanem tegyünk. Pári, nov. 15. sb. A törvény házában vagyunk. Az egküttszék Francziaországnak egyik legkedvesebb intézménye, s a francziák szerint abbé lelkiismerete Isten és a nép előtt, a megtámadott ártatlanság menedéke, a bűn szégyenpadja, napfénye a bűntetteknek, egy testület ítélete nem annyira adatok, mint belátás után, s több mint félszázados szakadatlan gyakorlat után megszokott nemzeti institutio. Nem akarjuk állítani, miszerint az esküdtszékekben, a nemzet közerkölcsisége nyilatkozik , annyit azonban bátran állíthatunk, miszerint a törvényszéki krónikák egy második irodalma a nemzetnek, mely, mint egy lapon tele van folttal, úgy másikon tele fényvonásokkal. Itt látjuk az embert leplezetlenül. Jellemvonás, emberismeret, élettapasztalások iskolája. Ha a kor festője vagy, betekinthetsz a családi élet legtitkosabb rétegébe, s látni fogod, mi boldogok itt, mi kétségbeesőleg szerencsétlenek amott az egyes családok ! Mennyi szégyen, mennyi bűnvád, mennyi rettegés, és megkövült kebel lépett át e méltóságos küszöbökön , hol minden az igazság egyik alapja. Igen! e falak azok, melyek közt siket morajjal hangzott el anynyi halálos ítélet! ezen pad az, hol a hit és becsület elvérzenek; e korlát az, melybe az elbukott utésó erejével fogézik; ime sorompók azok, melyek előtt megerősödik, vagy elárulja magát az öntudat; hol lehullanak a választó falak, ma koldus jelenvén meg itt, holnap a szerencse kiváltságosai; ma a vádlott, holnap a biró. Szent épülete az igazságnak, mely fel van szentelve könyek, eskük, bűnbánat, és néha ártatlanok szenvedései által. Szent épület ez azért, mert ez a hely az, hol az emberek isten munkáját teljesítik, az ítéletet. Sokszor, midőn a biró kimondja az igent, egy másik oda fen nemet mond, de ki hallja azt ? Ki hisz az elítéltnek ? Mégis az ártatlanság tekintetét ismernünk kellene, az oly tiszta, csalhatlan. Azonban a bírónak mindig igaza van, ő lelkiismeretét követi. Nézzünk körül a teremen. Az ajtóban komoly törvényszolgák állnak, kik, valamint az ügyvéd, kegyenctét, a roskadékat támogatni szokták. A terem közepén vészjóslatú asztal áll, melyet bírák ölelnek körül beszélve lelkiismereteikkel. A korlát előtt tanúk állnak várva neveiket. A közönség ott áll a bűnösök és bírák közt, bátorítani vagy kárhoztatni a vádlottat, mint meggyőződése mondja, mely ritkán csak suttogás, zaj, észrevételek minden oldalról. Egy méregkeverő felett függ az ítélet, kit minden körülmény vádolni látszik. Dumesnil szokatlan halvány, de tekintete nyugott öntudatot mutat. Feketébe van öltözve, mint családa, mely erdő tekintetével majd a birókhoz, majd az éghez könyörög. Alkalmasint el fogják ítélni, annyira valószinü bűnössége. Ellene van a meghalt családa, házi cselédek, vegytani könyvei, laboratóriuma, adósságai, titkos viszonya a holt egy rokonával, magánbeszédek, szóval minden. Senki sincs mellette, csak a nyílt tekintet és ügyvéde. Mit ér az ügyvéd védelme ? hisz neki kötelessége védeni a reménytelen ügyeket. Elmondja okait, melegen, a meggyőződés hatalmas szavaival; a közönség hisz neki, a bírák? kihallgatják őt. A vádlottnak ki vannak zsákmányolva szekrényei, mint ifjúsági évei, mit mondanak azok? bűnös! mit mondanak a tanúk? bűnös! — Hiába néz a büntelenség zavartalansága, hiába fuldoklik a vádlott neje, hasztalan zokognak Dumesnil gyermekei, a bírák nem hallják azt, nem szabad hallaniok. Sok adat szól — egy tekintet ellen! Nincs itt könyörület, mint nincs magánbosza; nincs emberi rézvér, mint emberi gyengeséjt. A bírákat védi a solidaritás. A mellékterembe távoztak, várjon mit fognak hozni, életet vagy halált ?-------Halotti csend van. Dumesnil asszony összekulcsolt kezekkel várja a nagy pillanatot, mely nevére szennyez, életére gyászt takar. — Az ajtó nyílik. Rövid szünet, után egy hang emelkedik, mely az ítéletet olvassa. Az ítélet nem hat, nem tiz évre szól. Dumesnil e pillanatban nem az Ítéletet hallgatja — neje jajait, kit el akar távolítani. Az ítélet az, mi Bocarmeé volt, halál. A közönség megindulást fejez ki. A bírák a közönség közzé vegyülnek .......... Mielőtt a törvényszéki sorompókat elhagynék, lehetlen a bíróságról átalánosan néhány szót nem mondanunk. A bírói szék a legfontosabb, legszentebb, legnehezebb polez az életben. A biró vagyonunk, életünk, becsületünk ura; a biró az Isten helyettese. Mit kíván azért a törvény minden bíróban? kíván először embert, ki senkit nem ismer, nem fél, nem szeret; másodszor búvárt, ki a lelkiismeret fenekére száll; harmadszor Pilátust, ki az ítélet előtt kezeit megmossa ; negyedszer tolmácsot, ki nem a betűt, hanem annak értelmét, nem a tanutételt, de a tanuk Bércz vonásait fürkészi; ötödször vallásos kebelt, ki Krisztus feszületére tett kezekkel mondja: fiat justitia! Miért akarja a törvény ilyennek a birót, mert a hullámzó sokaság, mely az ítéletet hallgatja, az igazság fülei; mert az ítélet — Isten szavai ember-ajkakon. Ha Francziaország törvényszéki krónikáit átforgatjuk, a franczia nemzet egyik dicsőségét, biráinak önállóságában, fogjuk találni. Napi eseményekről máskor. ^ „ Pária, nov. 17. * Elvégre megakadt a diplomatikus jegyzékek taktikája, és a háborús állapot, melynek végét alig sejdíthetjük, beállott a keleten. De mi nem fogunk vesződni vele, minthogy köszönet nem volna benne; megtartjuk azonban a figyelmes néző szerepét, hogy annál élesben lássuk , mikép vágja ketté a hadúr kétélű kardja azon pandora-szelenczeféle csomót, melyet első Péter a nagy czár ügyes keze göngyölített a XIX századi diplomatia számára. S ki fog győzni ? kérdi valamelyik önök közöl: a török-e vagy az orosz ? válaszom a régi oraculum nyelvén igy hangzik: győzend az, ki erősebb , mert a mélyenlátó Machiavelli szerint a szerencse istennője mindig az erősebbel tart; továbbá győzend az, ki ügyesebb, s ki győzelembiztosító eszközökben jól választ; végül győzend az, ki a tudomány, a roszat rontó, és a jót éltető tudomány vezérlete mellett harczoland; in omni autem praesio non tam multitudo et vis indocta, quam ars et exercitium solent praestare victoriam. E győzelem-biztositó tényezők többsége kirészén áll ? a török-e vagy az orosz mellett? a statistika és újabb időbeli história kulcsot nyújtanak. Végső elemzésben a népek forró kivonata ott pontosul össze, miszerint azé legyen a győzelem, ki közvetve vagy közvetlenül a barbár világot aláaknázó XIX. század civilizatióját hathatósabban előmozdítja, vagy legalább kifejlődését kevésbbé gátolja. A győzelem tehát a többi közt azé leend, ki a tudomány vezérlete mellett harczoland. Ezen eszme önkénytelenül Franczhon hadierejére vezet bennünket, melylyel Napoleon oly nagy csodákat ten. A hadvezérek e legnagyobbika, egy baráti találkozásnál, Sándor, az orosz czár által kérdeztetvén, hogy min sarkallik leginkább ereje, felesé: „eszemen és vitéz harczosaim tudományán, melynek metropolisa a lecole polytechnique!“ Napoleon elhanyagolván a szerénység erényét, melyben sok embernél — köztünk legyen mondva — rendszerint jó adaga a képmutatóságnak rejlik, gyakran mondá: „ma tété est aussi une puissance — et l’école politechnique est ma poule aux peufs d’or,“ fejem szinte egy hatalom, — és a politechnikai tanoda arany-tojású tyúkom ! E világhírű tanoda az első franczia köztársaság III. évében, frimaire-hóban, vagyis az 1794-ki decemberben jött létre, mégpedig a híres Monge, és Fourcroy terve alapján, melyet a rendületlen jellemű Carnot is magáévá ten. A nemzetgyűlés egyhangúlag megszavazván az alapítványt, a bourbon-palotát jelölte ki székhelyül a polytechnikai tanodának. E maga nemébeni egyetlen intézet rendkívüli ünnepélyességgel nyittatott meg az 1795-ik évi május 24én, s ugyanaznap a „mécanique analytique“ lángeszű szerzője a tanárok s tanulók egyetemisége előtt tartá első felolvasását. 1805-dik évi november 11-kén áttétetett ezen intézet a navarrai palotába, jelenleges székhelyére. Homlokzatán ezen épületnek Minerva, s éjjel nappal föltűzött nemzeti franczia háromszinű lobogó árnya alatt Lagrange, Monge, Laplace, Bertholet és Fourcroy féldomború arcúszobrai szemlélhetők. E jeles férfiak, classicus munkáiban culminálnak az exact tudományok! A népkegyelte intézet évenkinti fölavatása november ötödikén kezdődik , s e nap döntő határidőt képez azon munkás ifjak életében, kik szigorteljes csőd utján szorgalmazzák bebocsáttatásukat ezen népszerű tanodába, melynek becsülettel kiállott tagsága biztosit az (tanulmány-végzett) ifjúnak tisztes életmódot s oly önállóságot, mely a czélszerű munkásságnak logikai következménye szokott lenni. Az „éléve de l’école polytechnique“ czime, melylyel e tanoda brevet-jével ellátott tagjai éltök folyamában méltán diszelgnek, az egész Franczhonban sőt ennek határain kívül is mindenütt a műveit világban egyéb czimeket fölülmúló nagy tekintéllyel bir. Mint érintők, az évenkint tartani szokott csőd utján ujonczozzák magukat e tanodának tagjai. Rendszerint e tagságnak elnyeréséért 800—1000 ifjú pályáz, és minthogy csak 150—180 vétetik fel, világos, hogy a nyilvántartatni szokott fölvételi próbatét szigorteljes, s hogy az azt kiállott ifjak mind észre, mind tudományra, de lélekre nézve is, mely ily nehéz pályára szánja magát, derék fiuk. Föltételei a fölvétnek következők: a) fölteendőnek született vagy honosított francziának kell lennie, ki 16-dik éven alul, és 20-kon túl nem lehet; b) jártasnak kell lennie az exact tudományok alsóbb s felsőbb stádiumában , jelesen az arithmetika és Algebra minden ágában, továbbá az elméleti mértan- s trigonometriában, végül a staticában vagyis a súlyegyentanban ; c) avatottnak kell lennie a természettan-s rajzban. Feltételeztetik, hogy az illető az újabb időbeli történetekben, geographia- és statistikában nem idegen. Ezen tudományokra alapuló polytechnikai folyam két évig tart s minden huszonnégy órában — az ünnepnapot kivéve — tiz órai időt igényel, azaz minden huszonnégy órában tiz óra az elméleti és gyakorlati tanulmányoknak szenteltetik. Hány magyar ember állaná ki Őszszel ménét a földbe, — hűs rögek Hullottanak rád és meleg könyűk. Meghűlt a köny már : dérré változott, Ej és hideg van hol mostan lakói, A néma lant, kihűlt szív és könyűk Gyászos de hő emléket keltenek. És fölvezet mély sírodból elénk, Angyal gyanánt, a jó emlékezet. S miként először láttunk hajdanán : Ifjan, vidáman látunk újólag. Halljuk baráti, nyájas szózatod : Nemesi törekvés és a szeretet Benső hevétől nyer zománczot az. Szemünk előtt áll a szegény fiú, Csak jövevény a dús földön, kinek Meleg szivét kivéve — semmije. De boldog ő, mert érez és szeret, S van fényes álma, s a tündérvilág Szép csarnokának bírja kulcsait . . . Szegény fiú! Te a gyors éveket Nem éled , inkább általálmodod. De álora-é hát a családi kör, M !! A nő szerelmes ölelései, Kis gyermekid siralma, öröme ? Vagy álom-é a gond, kenyér miatt, A szenvedés, a kór, mely ágyba vet, S ágyhoz bilincsel gyakran holdakig? Ott is kezedben tolladottan is, Mint hó alatt a szép tavaszvirág,. Érzelmeid virági fejlenek. S kórágyadon tavasz-késebben át : Feledtető a szenvedéseket. Kikelsz unalmas párnáid közöl. Hová a nap vidám sugára süt, Széket helyeznek künn ajtód elé , Hogy ott melengesd bágyadt tagjaid. Ott is kezedben tollad — ottan is, Mint napsugáron a díszes virág, Dúsan teremnek dalvirágaid . . Jó ismerősed látogatni jő, — Te műgyönyörrel és közlékenyen Uj dalvirágod tűzöd keblire. Más ismerőd jő . . . Ám azóta te A csinos utczán, tarka nép között, Kézen vezetve serdülő fiad, Lélekderítő kedvtöltést találsz . . . Fölváltva , kín és gyógyulás között, így múlnak élted bájosb évei, Mígnem közös, mély gyötrelmünkre, a Leküzdhetetlen kór sűrű köde Föl nem derűlő éjjel vesz körűl, S homályba veszti szemvilágodat . . Fáj halkpanaszló szódat hallanunk, Fáj szenvedésid látnunk . . S ime az Emlékezetnek halvány angyala, Ki felhozott imént a föld alól, Könycseppet ejt, a hő részvét könyét, S karján emelve lankadt testedet Ismét a sírba visz , hogy szenvedés Helyett nyugodni tudjunk ezután. Pályád nehéz, de dicsteljes vala. S bár sok nyomorral kelle küzdened , Te a világnak kincseket hagyál : Dús szellemednek fényes kincseit, Yachott Sándor*