Pesti Napló, 1854. március (5. évfolyam, 1192-1216. szám)

1854-03-28 / 1214. szám

1854. ötödik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr­p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, nyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: uri­ntcza 8-dik szám. 91 1314 PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Szerkesztési Iroda, Uri­ntcza 8. sz. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat kivéve — jelen évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­­czárjával számíttatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár Jávái számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Kedd, mart. 28-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Előfizetési felhívás a PESTI KAP tó második évnegyedi april-juniusi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással 4 frt. p.p. Az e­lő­fizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­utcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. Heti tájékozás. Pest, mart. 25. A viszonyok húrjai annyira meg vannak feszítve, hogy nem lehet belátni, miként múlhatnék el a legkö­zelebbi pillanat erőszakos megpattanás nélkül. Orosz­ország az utolsó kiegyenlítési javaslatra ismételte a maga hajthatatlan nem-ét; mi marad most Anglia és Francziaországnak egyéb hátra, mint nyilvánosan adott szavakat beváltani, s ezen „nem“-et Oroszország ré­széről hadüzenetnek venni ? S valóban ki tudja, fognának-e e végzetteljes vég­szóval oly sokáig késni, ha a semleges államok utóbbi megfontolásra nem szólítanának, ők s maguk viselete az utolsó mentőhorgony mindazokra nézve, kik a kitör­hető világháborúban a kereszténység és civilisatio el­bukását féltik. Az orosz diplomatiának meg kell adni, hogy egy ép annyira jogtalan mint veszélyes tervet ügyes ke­zekkel addig tudott bonyolítani, mig az eleitől fogva határozatlanokat, még határozatlanabbakká tette. Ez ál­tal azon nagy előnyt érte el, hogy felette drága időt nyert, s azon még nagyobbat, hogy elleneinek egy ré­szét legalább némi tartózkodásra birta. Mennél több államot tudott Oroszország a semlegességre megnyerni, annál kevesebb ellenei voltak — mert hogy az egyik vagy másik mellette álljon, e reményről már rég lemondott. Azonban figyelmét elkerülni látszott, hogy a semle­gesség , mely reá nézve előnyös, a másik harczos felet ki nem elégítheti, és hogy az, ki Oroszországot szigorú semlegességről biztosítaná, a­nélkül, hogy ellenes jogát erkölcsileg elismerje, sokkal inkább lenne az orosz tá­borban, mint a semlegesség terén. E fonák állásból Ausztria többször idézett nyilatko­zata által szerencsésen kiragadta magát; ugyanez tör­tént a skandináviai államok részéről, s Európa csak egy pontján, még pedig egyik legfontosabbikán lát­szik a mérleg nyelve a jobb és baloldal, kelet és nyu­gat közt ingadozni. — Poroszország az egyedüli nagy állam, mely ama nyilatkozata mellett, hogy Ausztriával akar járni, még éjszak felé is fordítja szemeit. Ez ál­lásból úgy látszik sem diplomatáinak meghiúsult mis­­siója itt, Anglia és Francziaországban, sem Ausztria férfias fellépése nem birt kiemelni. — Poroszország, úgy látszik, be akarja várni, míg sürgetősb intés nem érkezik hozzá. És ez is megjött most. — A francziák büszke csá­szárja kevés napok előtt kérdést intéztetett Berlinbe, hogy mily állást foglaland el Poroszország a bekövet­kezendő háborúban ? — S a válaszról csak annyit tu­dunk, hogy a porosz királynak egy új futárja indult is­meretlen tartalmú megbízásokkal Sz. Pétervárra. Nem lehet várni, hogy oly perezben, midőn Ausztria politikailag és erkölcsileg Oroszország ellen nyilatko­zik, midőn egy hatalmas angol flotta, a porosz partok előtt a Keleti tengeren létezik, Poroszország oly politi­kát kövessen, mely által, midőn Németország egy részét magával ragadja, Közép-Európa állását megzavarja. Ausztria semlegessége természetesen egyik mint a másik oldalon lehetlenné válnék, ha Poroszország tett-­leg az éjszakkal tartana, nem tekintve , hogy a berlini kabinetnek ily határozata a Németországban is szakadást idézne elő , melyet a háború előestéjén senki más nem óhajthat mint Németország nyugati szom­szédja, senki előtt kivánatosb nem lehet, mint Franczia­­ország előtt, mely a háború nagy gyümölcséül az 1815-i szerződések revisioját látszik elérni akarni. A franczia kormány már­is kitűzte a párisi cs. ál­lamnyomdából a közvélemény hévmérőjét, mert egyéb valaminek a „la révision de la charte de l’ Europe“ czímű röpiratot nem tarthatni. Francziaország és An­glia mint állítják, egyelőre maguk számára semmit sem kívánnak , de Oroszországot körülnyitni szeretnék, Finnlandot, Lengyelországot és Besszarábiát attól el­vonván. E felosztásnál a franczia röpirat nem feledkezik meg Ausztriáról sem, valamint hogy általában Ausztriáról nagyon hízelgő hangon szól. — Párisban valószínüleg igen jól tudják, hogy Ausztria Oroszországnak Török­ország rovására semmi területi tovább terjeszkedést meg nem engedne, de azt is látszanak sejteni, hogy Oroszorszá­g reductioja ily terv szerint hasonlag határo­zott ellenzésére találna. Váljon azonban az angol kormány által közrebocsá­tott titkos levelezésekből világosabban kimerült tervei s czéljai az orosz kabinetnek nem fogják-e az összes európai udvarok hangulatát s állását átalakítani, s a középeurópai államokat fenyegetett függetlenségek biz­tosítása végett határozottabb lépésekre bírni, — azt úgy hisszük, már a legközelebbi napok eldöntik. Bécs, mart. 24.­­ Az ezüst-agio folytonos emelkedése s az állam­papír árának alábbsülyedése azon tárgy, mely mint a keleti ügy legközvetlenebb jelensége — a közfigyelmet itt leginkább magára vonja; ama két körülményt rende­sen együtt szokták emlegetni, pedig bárminő összefüg­gésben áll is az ezüstagrp foka az állampapír értékével — mégis igen nagy különbség van a kettőnek gya­korlati jelentősége közt. Előre megjegyezzük, hogy azokról, kik az állampapírral „speculálnak,“ nem szó­lunk, ha azokat veszteség éri, nem baj; de ha egy állam pénzügyét aljas nyerészkedés vagy merész játék tárgyá­vá tenni nem átallják, csakugyan megérdemlik, hogy időről időre egy kis lecskét kapjanak; a közönség na­gyobb része pedig megtakarított pénzéből, melyre min­dennapi szükségeinek fedezésére nincsen szüksége, ve­szi az államkötelezvényt s igy reá nézve mindegy, akár 60-al, akár 90-el áll az 5 % metalliques; ha én 90 fttal vettem s évenként 5 ft kamatot húzok, pénzemet 5 % %-el tőkésítettem, akárhogy veszik vagy adják ama papírt a börzén. Máskén áll a dolog az ezüstagró­­val; ez mindennap megteszi a maga kárát, először azért, mivel Olaszhonban a tisztviselőket s katonákat ezüsttel kell fizetni, minthogy a bankjegy kényszerkerete a lomb­­­vel. tartományra nem terjed. Igaz, hogy az olasz adó­ját s nyilvános járulékait szintén ezüstben fizeti, de ez aránylag igen csekély összeg, a­mit bécsi vagy más tar­tománybeli kereskedőtől vesz, azt papírpénzzel fizeti, azt a­mit elad, ezüstben fizetteti ki magának. Hasonló­­lag áll a dolog a külföld irányában s igy könnyen ma­gyarázható azon általános óhaj, vajha minél előbb leg­alább a papír és érez közti arány valamivel kedvezőbb alakot öltene, másrészről pedig magyarázható az is, hogy még a nép alsóbb rétegeiben is — vagy tulajdon­kép ezekben leginkább — leirhatlan elkeseredés nyil­vánul azon hatalom irányában, mely a jelen krízist, a drágaság szülőjét előidézte; ezen emberek közt gyakran sokkal logikaibb megjegyzéseket hallhatni, mint némely nagy politikai hírlapban s a publicista itt egyik másik becses adatot gyűjthetne a jelen krízis gyakorlati oldalának megismertetésére. így például sokan azt mondják, hogy a jelen drágaság alatt csak az szenved, ki határozott évi vagy havi fizetésre van utasítva, a többi pedig, ne­vezetesen a kereskedő és iparos áruit annyival drágáb­ban adja, a­mennyivel többe kerül neki magának az élet. Ez sophisma; a drágaság természetes következménye az, hogy mindenki a legszükségesb kiadásokra szorít­kozik ; ha máskor két kabátot csináltattam magamnak, melyek mindegyikénél 10 ftot, tehát összesen 20 ftot szerzett a szabó s most csak egyet csináltatok, ez egy mellett, habár drágábban adja, csak nem nyerhet annyit mint hajdan a kettőnél; az áru árának emelkedése és a kelet fogyása egyenes viszonyban áll, — a háború ki­törése — a komoly eldöntő háborút értjük — kétség­kívül mind e calamitásoknak véget vetend s ezen el­döntést most annál gyorsabban várhatjuk, minthogy tud­va van, hogy a nyugati hatalmak egész erélylyel látnak hozzá. Azon kétségek, mik Ausztria magatartására néz­ve utóbbi napokban itt ott feltűntek, teljesen alaptala­nok ; hitelesen mondhatjuk, hogy Ausztria mind e per­­czig Oroszországgal egyet nem ért s azon hidegség, melylyel némely orosz államférfiak Ausztriára nézve nyi­latkoznak, világos tanúsága annak, hogy kormányunk eddigi ösvényétől egy hajszálnyira sem tért el. Alapta­lan továbbá azon hir is, hogy Francziaország demon­­stratiót tervez a német hatalmak irányában s hogy e miatt Ausztria részéről 100,000-nyi hadsereg vonatnék össze a svejezi határon, miként ezt a Presse tegnape­lőtti börzetudósításaiban olvastuk; kezeskedhetünk róla, hogy az ilyféle rendszabályról illető helyen még egy árva szócskát sem tudnak. Végül curiosum gyanánt megemlítem azon az itteni közönségre nézve jellemző tényt, hogy az esti lapok kelete két hét óta megnégyszeresedett; a Presse most 24,000, a Wanderer 12000 példányt nyomtat; mind­egyik kétszer szedeti az esti lapot; a többi lapok ke­lete e kettőével semmi arányban nem áll! V i d i n , mart. 13. U. Gy. XX. Néhány nap óta a dunai hadsereg bal­szárnyán nagy élénkség uralkodik. A hadcsapatok egy­mást érik, s azonnal Kalafátra átszállíttatnak. Rendes gyalogság (nizám), honvédőrség (redif), önkéntes (ha­si bázuk), és amnanta egymástól alig mozoghatnak. Ezen eddig elő nem tapasztalt élénkség minden esetre bekövetkezendő komoly eseményeknek előjele. Bátran állíthatni, hogy a törökök nem sokáig fognak kalafati hadállásukban maradni, s minden ponton előnyomulnak. Az idő is kedvezni látszik. Három nap óta majdnem hő­ség uralkodik, mit a török könnyebben kiáll, mint a hi­deget, mely közöttök alig pár héttel oly pusztítólag zsarnokoskodott. Mely pontokon fognak pedig előtörni ? még nem bi­zonyos, s csak a végrehajtás után lehet tárgya a hírlapi közleményeknek. Előre megírni: mikor és hol lesz csa­ta,— nem lenne egyéb, mint gyermekes könnyelmű­ség — és árulás. Levelező mindkettőtől óvakodni fog. Annyit azonban megmondhat, s azt hiszi, hogy vele ártani nem fog , miszerint a kalafati hadsereg néhány nap alatt 40—50.000 közt álland. A létszám legalább ezt mutatja. A jövő vasárnapig e létszám tökéletesen pótolva lesz. Mint pótlékot várják a Csajkovszky-féle kozák ezred iga századát is, mely — hallomás szerint — csütörtökön fogna megérkezni. Már érintettem volt, mikép a törököknek a Duna bal­partján csak Kalafat és Csupercsin nevű falu volna bir­tokában. Mi Csupercsint illeti, ezt az oroszok gyakran megszállják, s néhány óra múlva ismét elhagyják. A csupercsiniek közelebbről a vezénylő török tábornok által fölszólíttatva, hogy vagy az oroszokhoz menjenek, vagy pedig Vidinbe költözzenek át, az oláhok az alter­natíva utolsó részét választották, s most nagy számmal láthatni őket átseregleni, marháikkal s minden búto­raikkal. Szomorú dolog, egy ily átköltözött családot a Duna partján letelepedve látni, s még szomorítóbb len­ne, ha sokáig igy maradnának, azonban mint hallom, a kormány intézkedést ten, hogy az ily családok mielőbb elhelyeztessenek. Mart. 8-ka és 9-ke óta az oroszok nem jöttek elő, a törökök is csendesen viselték magukat, s egymást nem boszanták. O­m­e­r pasának ismét érkezett egy hadsegéde, fon­tos sürgönyökkel. Az angolok közöl Thompson lovas százados, és Crowe, az „111. News“ rajzolója tegnap Sumlára utaztak. ■ S t a m b u 1, mart. 13. : A hellének megkezdett műveket folytatják; e rész­beni legbiztosabb kútfők után szerzett tudomásunk a „Journal de Constantinople“ mart. 9-iki értesítéseivel egészen megegyező. A rabló csapatok, melyek most már a görög szolgálatból kilépett rendes tábornokok és tisz­tek által szerveztetnek és vezényeltetek, hallatlan bor­­zasztóságokat követnek el az általuk megszállott török terület nemcsak muzulmán lakosságán, de vad dühök hatalmát éreztetik saját hitsorsosaikkal is, kik elég me­részek a­zultánt törvényes uraknak bevallani; rablás, gyilkolás, és tűzzel vassali pusztítás véres nyomait hagyva maguk után Janina és Larissát fenyegetőleg e két pont felé látszanak terjeszkedő erejöket öszponto­­sitani; itt azonban hihetőleg pórul járnak, mert kormá­nyi rendelkezés folytán aligha ideje korán már oda nem érkezett a lázangok ellen indított rendes sorkatonaság, és a harczszomjas kurdok két ezrede, és akkor jaj annak a gyáva orgyilkosok és rablókból fegyver alá összesereglett csőcseléknek, mely Leonidás utódai czi­­mét bitorolni vakmerő, megszentségtelenítvén a hajdan hős hellenek példányképének dicső emlékét! Folyó hó 4-én az athéni angol és franczia követurak kormányaiktól utasításokat nyerve siettek azokról egy kemény hangú jegyzékiratban értesíteni a görög kor­mányt, egyszersmind személyesen en grande uniforme jelentek meg Otto királynál, kinek kormányaik nevében keserű szemrehányásokat tőnek a görög kormány nép­jogellenes eljárása miatt.­ A király egyedül védelmez­te kormányát, mert a külügyminiszter e két nagyhata­lom képviselőinek audientiájára diplomatiai szokás elle­nére,­­talán azért, mert rész fát tett a tűzre, legközelebb egy a gyülevész lázadókhoz intézett iratában azzal ke­csegtetvén Görögország fiait, hogy egy kitűnő egyén ma­ga álland élére a seregnek, mely hivatva lenne, felszaba­dítani a pogány járom alól orthodox hitsorsosaikat, és helyreállítani a bizánczi trónt,­ meg sem jelent. „Kor­mányom“ úgymond „alaptalanul vádoltatik , nem vesz az semmiben sem részt; a történteket és történendőket pedig meggátolni sem hatalmam, sem képességem nincs!“ Hogy ha ezen nyilatkozatnak interventio leend követ­kezménye, azon természetesen alig lehetene csodál­kozni. Múlt heti levelemben érintem néhány szóval báró Bruck­­ exc. tevékenységét és hatékonyságát a Portá­nál, valamint azt is, hogy épen azon napon újólag a Portánál volt; ottlételének sok mindenféle czélokat tűztek ki; a való azonban ez: a múlt csütörtök volt a kitűzött nap, melyen Anglia, Francziaország és a Porta között megállapított szövetségi szerződés aláírandó leendett az illetők által. A szerződési pontok között legfontosabb az, hogy a Porta szövetségesei közbejöve­tele nélkül semmi egyezkedésbe nem ereszkedhetik a czárral ; bár­ Bruck e excja kinyilatkoztatván, hogy Ausztria is részt kíván venni e szövetségben, ezért nem jöhetett még most létre ezen aláírás— miután némi fölvilágosítások követeltettek ő excellentiájától, me­lyekre utasítása nem lévén, határidőt kért, míg kormá­nya részéről kellő utasítást nyerene! A kormány bölcs intézkedése ismét egy résztől mente meg a főváros lakosságát, az üzérkedő pénzvál­tók zsarnokságától — hat pénzváltó-boltot nyitván a kormány szombaton a város különböző részeiben, ahol jövőre nem 20 száztélit, hanem csak 1 % fizetendőnk. (Lapszemle.) A W. Lloyd mart. 26-kai számá­nak fő czikkében W. E. többek közt imigy nyilatkozik: Nincs semmi tanulságteljesebb; semmi, mit németeknek, különösen pedig német lovagoknak, annyira szivekre venniök illenék, mint orosz császár ő felségének 1853. jan. 14-kén Seymour angol követhez intézett arany szavai : „Én most önnel mint barát és gentleman aka­rok beszélni; ha Anglia és én oda juthatunk, hogy egymással ez ügyre nézve egyetértünk, úgy keve­set törődöm a többivel mindnyájával, közönyösen veszem, hogy a többi mit cselekszik vagy gondo­l.“ Valóban a középál­lamokra nézve hízelgő lehet, ezen őszinte biztosítást olvasni. 1834-dik évben a sz. pétervári kabinet Német­országban levő követeihez egy körsürgönyt menesztett, mely később kellemetlen módon nyilvánosságra jutott, s melyben ki van mutatva és fejtve, hogy Oroszország természetes védnöke a német szövetségnek, — azon szövetségnek, melyhez Ausztria és Poroszország is tar­tozik. E hízelgő nézet, úgy látszik, az orosz fővárosban egész a mai napig változatlanul fentartá magát. — A most közzétett levelek a brit minisztérium titkos fiók­jaiból oly hangon szólnak, melynek fontos értelmét semmiféle kommentár nem teheti világosabbá. Az orosz politika titkos gondolatai itt nyilvánosan lepleztetnek föl. Oroszországnak Ausztria és Poroszország iránti kü­lönös barátsága, e hatalmak európai jelentékenységének elismerése, s különösen nagy befolyásuk a keleti ügyre oly módon vannak felderítve, mely kétségtelenül a mi államférfiaink és vezetőink keblét igazságos büszkeség­gel tölti el. — Vannak előítéletek jobbra is balra is — Imigy zárja a W. Lloyd — melyeket amaz államiratok el fognak oszlatni. John Bull e levélváltásnál tökélete­sen becsületes szerepet játszik. Albion itt nem járt el perfidiával. Russell és Clarendon becsületes állam­férfiak voltak. Kis sürgönyöket olvassa, annak többé nem fájhat, ha egy régi szövetségestől elszakaszkodunk s ha egy korábbi ellenesünknek bizalommal kezet nyúj­tunk s szövetségét elfogadjuk.“ így hangzik a Lloyd vezérczikke. A Wanderer, mart. 26. számában a következő figyelemreméltó passusokat találjuk: „Magára egész Európára nézve nagy nyeremény: azt tudhatni, hogy a társadalomra és műveltségre nézve még egészen más veszélyek léteznek, mint a bizonyos oldalról eddig oly élénken és aggasztólag rajzolt „veszélyek.“ Az északi nagyravágyás vulkáni kitörése oly földrengés, fel­forgatás, rázkódás, melynek a váratlan explossénál néhány világrészt összezökkentenie, és néhány nem­zedéket önállóságától megfosztania kell, a­nélkül hogy elégséges bizonyítványokat lehetne ily iszonyú katasz­trófának közelgésére nézve még idő előtt felhozni, s a­nélkül hogy azokat előre ártalmatlanokká lehetne tenni.­­ Most a katasztrófa beállott, egész megrendítő nagy­ságában, az ellenállásra­ hatalmas felhív­ással minden független, minden „jobb“ nemzethez. A titkos levele­zés közzététele orvosolhatlan törés Nyugat és Kelet, Anglia és Oroszország, Oroszország és a Porta közt. Az kiáltó felhívás a szövetkezett nyugati hatalmakra nézve, hogy ily állapot, ily veszély megújulását le­hetlenné tegyék, és az szintoly erős kényszerűség a középeurópai nagyállamokra nézve, hogy ily világ­történeti processusnál közreműködjenek, s meggátol­ják az önkényes, egyoldalú és jogellenes „ország-fel­osztás“ elvének megtestesülését. AUSZTRIAI BIRODALOM, B­é­c­s márt. 20. A Frankfurtban teendő nyilatkoza­tokat illetőleg utólagosan még azt hallhatni, hogy azok­nak czélja többek közt az is, hogy a feltételek tárgyal­tassanak, melyek alatt a szövetségnek egy fegyverzett semlegessége elrendelendő volna. — A keleti kérdés jelen prázisáról következő versio kering, melyet azért közlök önnel, mivel jó forrásból ered, a nélkül, hogy annak alaposságára nézve kezességet vállalnék. Orosz­ország t. i. kéz alatt csakugyan­ értésül adta volna, mi­szerint nem idegenkednék a Törökországbani kereszté­nyek egyenjogúsítása alapján új békejavaslatokat elfo­gadni s tanácskozás alá venni, és Poroszország ez iránt Páris és Londonban a szükséges jelentéseket állítólag megtette. Azonban a nyugati hatalmak azt nyilatkoztat­ták volna, mikép a keleti kérdés megoldásánál annak nemcsak vallási oldalát, hanem politikai jelentősé­gét is figyelembe kell venni, és hogy — a­mint a vi­szonyok most alakultak — egy új békejavaslat csak a következő föltételeken alapulhat: 1) hogy a különle­ges orosz protectorátus a dunai fejedelemségekben meg­­szüntettessék, s az valamennyi nagyhatalom védursága által váltassák föl; 2) hogy a Feketetenger, valamint a dunai fejedelemségek a megszállásalól fölmentessenek, és 3) hogy Törökország keresztény alattvalói az egyen­­jogosítás alapján rendeztetvén, azok hasonlóan vala­mennyi nagyhatalom védnöksége alá helyeztessenek. Lehetséges, sőt valószínű, hogy azon állítás, miszerint Oroszország hajlandó legyen a keresztények egyenjo­gosítása alapján a diplomatiai alkudozások ismétt föl­vételébe egyezni, nem alapos, ámde annyi bizonyos, hogy a nyugati hatalmak eltökéltek csak az imént érin­tett három föltétel alatt új békejavaslatok fölött tanács­kozni. A­mi a német nagyállamoknak e­ három követel­mény irányábani maguk tartását illeti, úgy látszik, Po­roszország azokra nézve nem ért egyet, messzemenők­nek jelölvén azokat, mialatt Ausztria azok alkalmassá­gát a császári államra nézve elismeri, s nehezen is fog a valósítás útjába akadályt gördíteni, ha mindjárt egye­lőre cselekvőleges beavatkozásra nem hajlanék is. KÜLFÖLD. Németország- L­i­n­d­h­e­i­m tirknak Sz.Pétervárra kül­detése felöl a „Schl. Zig“-nak ezt írják Berlinből: A tá­bornok, tudomás szerint, Pétervárott szívesen látott férfi; az orosz czár még a boldogult király idejéből kedveli őt. Ez okból választották őt e mm­ásivra is, és pedig milyenre? Mikép értesültek itt tudni akarják, Oroszor­szág a végső pillanatban kivezető utat keres a bonyo­dalmakból.­­ A czár a belgák királyának azt írta vol­na, hogy az események csakugyan fejére nőttek, és félig meddig értésül adja, miszerint egy ügyes közben­járás, talán a belgák királya álul, reá nézve nem lenne kellemetlen. A czár ezen békésbbé vált hangulatáról Berlinben tudomást szereztek, és most itt sietnek azt új békeegyezkedésekre használni. Ez okból küldetett volna L­i­n­d­h­e­i­m tábornok, és különösen ő , Sz. Pé­tervárra. Francziaország, Páris, márt. 20. — A hadügymi­niszter utódja, Vaillant marsall hivatalos jelentést tett a császárnál a franczia hadseregnél eddig elő életbelép­tetett harczkészületekről a jövő hadjáratot illetőleg. Jóllehet a tervezet félre nem ismerhető, mely e készü­leteknek bázisul szolgál, a hadügyminisztériumban­ ad­ministratív munkásság még­sem tartott egyenlő lépést a mostani szükségletekkel. Még igen sok hiányzik, mit most egész sietséggel kell beszerezni, sőt a csapatok

Next