Pesti Napló, 1854. április (5. évfolyam, 1218-1242. szám)
1854-04-20 / 1233. szám
1854. ötödik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve, Pesten házhozhordva. Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 na . havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,nyagi ügyek tárgyaz, pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: nrl-utcza 8-dik szám. Szerkesztési Iroda: Url-uteza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . 8 „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fz. 30 krp. Csütörtök, april 20-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajozírjával számíttatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajozár- jával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás PESTI RAPEÓ második évnegyed april-janiusi folyamára. Vidékre postán küldve 5 írt. Budapesten házhoz hordással 4 frt. p.p. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadóhivatala. Pár is, april 14. Nagy péntek van nap, hol minden gyászban van; hol az ember végig megy a Golgotán. Fogjunk mi is helyet a térdre borult nép között. Nem emberi nagyság ez, melynek meghajlásod által gőgjét emeled; nem hamis bálvány, melyet imádva magad alázod le; egy pár egyszerű deszkaszál ez, mely az Isten koporsóját jelképezi.— Ez az, melynek fájából van vágva a kereszt, ez az, melyből minden ember koporsója lesz metszve. Szomorú szertartás! — Nézzünk vissza e gyász közt azon csúcsra, hol az Istenember leroskadt keresztfájával ; kisérjük őt tovább, zsoltárról zsoltárra, verítékről verítékre , hisz ez ösvény az emberek ösvénye... és csak nem a földön jár, csak Golgotán. Te boldog, ki ma a paradicsom küszöbére léptél, jöjj te is egy perezre ide, nézd, mennyien térdelnek itt, mennyien feküsznek itt, mennyien zokognak itt! nézd, hová érkezett isten fia a paradicsomból ?! Jól esik az embernek ama földön, hol istennek egykor nem volt egy napig oltára, a száműzött vallást igy üdvözölni. Hogy járnak a párisiak látogatni az úr koporsóját! reggeltől estig imádók zarándokolnak egyházról egyházra, a házak üresek, mint az utczák. Ma egyházban van Páris. Minden bolt alatt egy térd hajlik meg; minden pillanat hoz valakit; mi mindig igy tart, míg a kulcs este meg nem fordul az egyházajtó zárában. Itt sárga koszorúk, ott fris zöld ágak, amott gyász bokréták, miket többnyire szegények vásároltak. — Azonban az egyház is kizárja ma gazdagságait, és ezek valódi kincsek, mint a Madeleineben. Harmatozzuk be az úr koporsóját, és menjünk, az ember jobb, ha Golgotáról vissza érkezik. — Több püspök nyilvános imát tartott a keletre indult szövetséges sereg győzelméért. — Tegnapelőtt ment végbe a Mars-mezőn a híres hadiszemle, mit egy hét óta várt a közönség. A sasok szemléje óta, mond a Patrie, nem volt ily fényes szemle. 45 escadron, és 25 zászlóalj vett benne részt. Minden pontot néző sereg borított el, jelen volt Cambridgeig is. — Az angolok kiváltak a nézők közt büszkeségükben. Egy idő óta keletről, vészes hírek érkeznek a törökök részére, majd ha e szép sereg oda érkezik, megfordul tán a koczka. Ha a keleti csatákra gondolok, a tetemmel borított mezőkre, eszembe jut H. V. amna verse: Allah! qui me rendra ma redoutable armée, La voila par les champs tout entiére semée! (Ki adja vissza, Allah! rettentő hadam ? Ám a mező vele végig szemezve van!) Nem kiálthat-e fel egy balcsata napja után igy Omer pasa is ? — Mi a mars-mezei szemlét jobb szerettük volna már kelet mezőin látni. — Egy szót a nagy iparműkiállításról. Nem kételkedünk, miszerint hazánkban is találkozandnak iparosok és művészek, kik az 1855-diki versenyre termékeikkel meg fognak jelenni. Hol a világipar előadásáról van szó, a magyar névnek sem szabad ezentúl hiányoznia. Versenyző honfiainknak is némely tudni való : a nagy iparműtárlat május 1-jén nyílik meg és october 31-én 1855-ben záratik be. A versenyző művek jan. 15-kétől kezdve mártius 15-ig fogadtatnak el. Függetlenül a Páriában székelő főbizottmánytól, a 86 departementben szinte külön bizottmányok fognak létezni, ezekhez az ipar egyéb központjaiban némely albizottmányok járulván. A külföldi kormányok meg vannak hiva részükről szinte saját bizottmányokat alakítani, miután semmi küldemény nem fogadtatik el, csak ily választmányok pecséte alatt. A termékek két rendűek : egyik az ipar, másik a művészethez tartozó. Az első27, a második csak 3 osztályt számít, úgymint a festészetet, metszést és lithographiát; azután a szobrászatot és érderapénzmetszést; végre az építészetet. — Nagy hét alatt az olasz színházban Alboni Stabat Matert éneklő. Cujus animam gementem! Wittenberg april 19. Kis városunkban is naponként mutatkozik az egész Poroszországon átvonuló szakadás az oroszok barátai és az oroszok ellenei (vagy amint igaztalanul neveztetnek , a törökök barátai) között. Ezek főleg találtatnak a tüzértisztek közt, kik leginkább polgári rendből valók ; azonkívül a független emberek és valóban mivelt tisztviselők nagyobb része az angolokhoz szít. De az oroszok ügye mellett szólnak a gyalogság tisztei (csupa nemes ember), a papság s a tisztviselők egy része. Mind a két párt fő személyek között talál gyámot. A király tudomásilag nem állapodhatik meg egy Oroszország elleni háborúban, részint atyja végrendeleténél fogva, mely főleg az Ausztria- és Oroszországgali barátságot ajánlja, részint a két uralkodóház közeli rokonsága miatt. De tudva van a gr. Wrangel tbk és a porosz kir. herczeg között történt beszélgetés is, midőn a tbk ennek köszönetet mondott uj méltóságáért. A gróf szavai ezek voltak: „Boldog én, hogy kir. fenségteknek a tisztikar nevében szerencsét kívánhatok, azon reménynyel, hogy ön dicsőséges vezérlése alatt nem sokára kardot ránthatunk halálos ellenségünk ellen a nyugaton.“ A válasz pedig így következett: „Hogyan tábornok úr? Ön meghatározni bátorkodik a kormánynak még ki nem nyilatkoztatott politikáját? A katona az ellen ránt kardot , ki ellen azt neki királyi ura parancsolja, és sajnálom , hogy ön ily példát ad tiszteimnek.“ S. G. Belgrád, april 12- Ismételve csend állt be a politikai világban. Azon hírek, melyek legújabban oly sokszor hallatszottak az ausztriai csapatok idejöveteléről, meggyérültek; a szerbekre nézve mindenesetre nagyon szokatlan lett volna házaikba katonaságot fogadni szállásra, miután az itt sohasem fordult elő. Az ország katonasága csekély számú, csupán Belgrád s Kragujeváczon tartózkodik , hol rendes katonai laktanyák léteznek; a polgárok tehát a katonai szállásolástól egészen mentek. Ámde ha az ausztriai seregek átlépnének a határon, a középületek nem lennének elégségesek a katonák befogadására, s így ma- I gányosak is kénytelenek volnának katonákat házaik-sba fogadni. Hogy az orosz alattvalóknak el kellett Szerbiából menni, ismeretes tény, melyet nem említenék, ha ezzel nem lenne még valami összeköttetésben. Az orosz alattvalók között. i. találtatik itten egy Szimonovics nevezetű ur, ki jelenleg Szerbia iskoláinak főfelügyelője. E Szimonovics szerémi, kameniczai — Péterváradon felül — születésű, 1817-ben a pesti egyetemnél bölcsészettudori rangot nyert, később azután Oroszországba ment, hol 30 évnél tovább tanároskodott s pedig jó sikerrel, mert több jutalmakkal s érdemjelekkel jutalmaztatott buzgóságáért. A szerb kormány javítani akarván iskoláit, ezen utat kikérte e czélra a pétervári udvartól, kit az orosz udvar el is bocsátott Szerbiába, meghagyván neki az illető nyugdíj élvezetét. Szimonovics ilykér mégmegmaradt orosz alattvaló, de egyszersmind mint Szerbia tisztviselője is igényelheti a kormány pártolását. Az angol s franczia consulok elmenetelét sürgetik, a kormány nem igen kész erélyesen védeni emberét, s mivel ő—Szimonovics — nem hajlandó elhagyni Belgrádot, nem tudni, mi vége leend az egész pernek. Különben ezen Szimonovics tavaly évben újonnan szervezte az itteni gymnasiumokat s lyceumot, szervezésében Ausztria, de jelesen Oroszország intézeteit tartotta szem előtt; practikus irány a főelv, mely őt szervezésében vezette, s azért kizárvák a szervezetből a bölcseleti s elméleti tudományok — metaphysica, bölcseleti jog, — de vegytan, természetrajz stb. nyert benne nagy pártolást, úgyhogy a vegytan s a természetrajz a folyó iskolai évben különös tanszékeket nyertek. Az egészben az a furcsa, hogy a kormány nem látszik pártolni őt elég erélylyel, mert, ha pártolná, mivel tisztviselője irányában talán köteles is volna, úgy hiszem senki sem vethetne az említett főinspectornak legkisebb gáncsot is útjába. E napokban hir szerint Popov, volt belgrádi consulsági titoknok s ideiglenes consul, Zimonyban mutatkozott. Mily czélból jött legyen ide, senki sem tudja. Montenegróból hirek járnak, hogy ott türelmetlenül várják azon perczet, midőn a harczot megkezdendhetik. Az ausztriai kormány azonban figyelmeztette volna a vladikát, hogy vigyázzon a béke fentartására, s megtiltotta a hadiszereknak Ausztriából Montenegróba bevitelét. Fog-e itt s meddig a béke fentartatni, ezt a jövő mutatandja meg. (Lapszemle.) Az ostromállapotnak Magyarországban f. évi május 1 -jére kitűzött megszüntetésére vonatkozólag a budapesti politikai lapok nemhivatalos részének élén a követk. vezérczikket olvassuk: BUDA, april 16. 1854. Az ostromállapotot Magyarországban Ő cs. k. Apóst. Fölségének ápril 9-jéről kelt legkegyelmesb elhatárzása I. évi május 1-jével megszüntette. Ezen, az ország lakosaiban vetett fejdelmi bizalomnak hangosan szóló ténye oly pillanatban, midőn a birodalom délkeleti határai közelében két szomszéd állam közt a háború már megkezdve s a világbéke fenyegetve van, bizonyosan minden kebelt örömteljesen fog a hálás hódolat és tisztelet értelmével eltölteni ily meglepő ajándéknak legmagasb lovagias Adója iránt. Most már az utolsó emlékeztetés tűnik el az 1848 és 1849-ks vészteljes évek által parancsolt uralkodói kötelességre, melynek teljesítése nélkül béke és jóllét többé nem térhettek vissza. Az ország végleges szervezete ezen kegyelmi tény bekövetkezésére nézve, szükséges előfeltétel volt. Bármint alakuljanak most az időviszonyok, a mi dicső Fejdelmünk bölcs és erőteljes kormánya, népes sor SURVILLE EZREDES. Regény a császárság idejéből.*) SUE JENŐ után 6er 6. (Folytatás.) XI. Az elválás. A mint Bracciano herczegnő tovább és tovább hallgatá férjét, eleinte zavart eszméi lassan kint tisztulni kezdettek; a szemfényvesztéseken keresztül, melyekkel a herczeg felékesítette volt beszédét, Johanna világosan belátá, hogy ő csak eszközt akar magának csinálni nejéből, mely a sors mindennemű esélyei közben dicsvágyának s rejtélyes szándékainak legyen szolgálatára. A férjétől tett egyenes nyilatkozatban Bracciano herczegnő a legalkalmasb ürügyet véle feltalálni nyomosabb vitatkozásra; több percznyi szünet múlva tehát igy felelt neki : — Nagyon sajnálom, uram, hogy terveit nem gyámolithatom; de kénytelen vagyok önt egyenesen felkérni , ne tegyen sem az én nevemben, sem a magáéban semmi lépést a császárné háztartásának főfelügyelői hivatala megnyerése végett. — És miért ne , asszonyom ? — Mert ha mindjárt holnap ajánlaná is azt nekem a császár, én el nem fogadnám. — Ön el nem fogadná! kiáltott a herczeg elámulva. Ön el nem fogadná ! Hiszen csak az imént már majdnem beleegyezését adta! ... Ön felbátorított engem (téve hozzá, gyanakvó tekintetet vetvén nejére), hogy kizárjam önnek minden terveimet, hogy elmondjam önnek legtitkosabb gondolataimat. . . . — Én önnek mit sem ígértem, uram. Ha félbe nem szakítom önt, ez csak azért történt, hogy látni akartam, mennyire képes önt jellemem nem ismerése vezetni.... *) Lásd Pesti Napló 1231. számát. — Mit akar ön ezzel mondani, asszonyom ? — Nyíltan szólva, uram, képesnek tart ön engem arra, hogy ön dicsvágyának eszköze legyek, hogy alattomos szándékaiban vagy hálátlan reménykedéseiben czinkosságot vállaljak? — Asszonyom, szólt hidegen a herczeg, elfojtván haragját, hogy csaknem elárulta magát, asszonyom, ön téved; látom, hogy meg nem értett engem. Aljas és gonosz lélek mindenkor tart az árulástól, melyet elkövetni ő maga képes, és a herczeg sokkal inkább félreismerte Johannát, semhogy ne félt volna, miszerint ez ne követhessen el kimélytelenséget azon tárgy iránt, mit neki a császár megbuktatásáról mondott volt. — Koránsem tévedek, uram. Ön határozottan azt mondá nekem, hogy, ha egyszer a császárné oldalán leszek, ügyességemmel annyi befolyást vívhatok ki magamnak felette, melynek segélyével az én s az ön kénye szerint fogok irányt adhatni azon felsőbbségnek, melyet ő maga bizonyosan kivívand a császár felett, hogy aztán, ha Napóleon majd megtalálna bukni a szövetkezett királyok összeműködése folytán . . . — Asszonyom! kiáltott a herczeg elsáppadva félelmében, egy szót se többet! Méltatlanul visszaélne ön pillanatnyi bizalmam és megadásommal .... — Uram, ön felejti, hogy én nem folyamodom bizalmáért. Ön csak azért mondta meg nekem titkait, mert képesnek tartott engem oly tervek gyámolítására, melyeket én létesíteni nem akarok . . . Egyébiránt nyugodt lehet ön, és bizton számolhat hallgatásomra. — Én többet teszek, asszonyom, én sokkal inkább számolok jóságára, s ha ki kell mondanom, kötelességeinek öntudatára, semhogy bizonyos ne volnék benne, miszerint ön elfogadandja azon helyet, melyért ön nevében egyenesen fogok is folyamodni a császárnál. Bracciano herczegnő ámulva tekintett férjére, s ekkér válaszolt: — Uram, ez újabb sürgetés legalább is igen különös. Ön sokkal okosabb, hogysem tovább is erőtesse a dolgot. — Asszonyom, szólt hidegen a herczeg, van szerencsém kijelenthetni önnek, hogy el fogja vállalni a hivatalt. — De, uram .... — Asszonyom, van szerencsém ismételve kijelenthetni, hogy el fogja vállalni .... — De , uram ! — • De, asszonyom, én úgy akarom. — Ön úgy akarja, uram! És mi jogon? és micsoda hatalommal fog ön engem szófogadásra kényszeríteni ? — Akaratommal, asszonyom. — Akaratával! . . . , Uram, a gőg eszeveszetté teszi önt! — Mégsem annyira, mint ön hiszi. S hogy bebizonyítsam önnek, miszerint eszem nagyon is helyén van, hallgassa meg jól, asszonyom, a mit mondani fogok. — Most harmadéve feleségemül vettem önt , s hála nekem, családa nagy jószágai önnek visszaadattak; hála nekem, önnek száműzött rokonai visszatértek a hazába. ... Ez kevés, ez semmi, nem bánom. . . . Ön régi nemességgel bír; én Morisson János vagyok, saját tetteim fia. A császár összeolvasztó rendszerénél fogva, néhány oly házasság által, mint a mienk, a császárságot egybe akarta kapcsolni a régi kormányzattal; e tisztán politikai tekinteteknek köszönhetem, hogy szerencsém jön férjévé lehetni. Én ezt nem tagadom. Házasságunk első idejében már jól tudom, hogy ön ellenszenvvel viseltetik irántam. S mit tettem ? mutattam-e azért a legcsekélyebb boszuságot ? Koránsem. Kimélyesen önmagam távolitom el magamat s önt egészen szabadjára hagyom; azt, mit ez ellenszenv következtében szenvedtem, sohasem árulom el, ön sohasem tudá meg. Ön nem hiú , asszonyom, de van mégis tudata saját érvéről ; elkiendi tehát, hogy nem nagyitok semmit, ha azt mondom, hogy nekem roszul, kínosan esett magányosan, elszigetelten élnem, holott szép és fiatal nem volt. Tudom, hogy hajdanában kivált nagy urak között , az efféle életmód, hol a két fél egészen el van különítve egymástól, egészen közönyösek egymásra nézve , nagyon is közönséges volt, hanem én, asszonyom, én most élek, én a nép fia vagyok, s utoljára mégis túlságosan urnagyiasnak találhatnám önnek brántami magaviseletét. — Mit akar ön mondani, uram ? — Mindjárt megtudja. . . . Minthogy már meg kell tudnia, tudja meg hát, hogy én meguntam végre csak magam részéről hozni áldozatokat, meguntam semmibe sem vétetni saját házamban, meguntam elszigetelten élni. Most e kettő közöl, asszonyom, meg kell történni : vagy megosztja ön velem életét a császár udvarában; vagy pedig én azonnal lemondok hivatalaimról, s mindketten önnek valamely mezei birtokaira költözünk, ott csendesen élendők, nehogy jövőnket valamikép kockáztassuk. Szóval, vagy helyzetemet fogom biztosítani azáltal, hogy ön elfogadja, amit ajánlok, vagy lemondok a pályáról, mely legfényesebb külszíne daczára sem nyújt elég biztosítékokat arra, hogy hozzá kössük a jövendőt. ... Ez utolsó szavam. . . . Bracciano herczegnő titkos reménynyel véve észre, hogy férjévek párbeszéde az ellenmondogatások útjára tér. Kedvezőnek tartván a perczet arra, hogy szóba hozza azon tervet, mely benne — hogy úgy mondjuk — repesett, Johanna igy szólott a herczeghez : — Köszönöm, uram, hogy ily kereken elém állítja a dolgot. Az őszinteséget hasonló őszinteséggel fogom viszonozni. Kereken kinyilatkoztatom, hogy semmiféle helyet sem fogadok el a császárnénál. — Ön szabódik, asszonyom. . . . Vigyázzon magára ! — Uram, én tökéletesen belátom e megtagadás minden következményeit. — Jól van, asszonyom, mond a herczeg keserű mosollyal. Tehát legyen! Nekem nincs jogom panaszkodni, mert a jövőben , mely számomra megmarad, a lehető legkedvesebb kárpótlásokat fogom találni: életem minden perezét ön mellett tölteni, a családi boldogság közepett a dicsvágy hiúságairól megfeledkezni, s végezetül mindjárt most élvezni, önnek benső viszonyban, azon csendes jövendőt, melyet csak öreg napjaimra gondoltam fentartva lenni, s mindez utoljára sem egyéb, mint a hazug világszerencsét valódi boldogsággal felcserélni. . . .(Folytatjuk.) 90—1233 fát azok javára tudandja intézni, s a felséges Fejdelem bizonyára tökéletesen biztosítva lehet azon általános készségről, mit alattvalói kötelesség elénk szab, a szeretet pedig iránta szívesen teljesíttet. Hogy a magyar, ki magát mindig mint a monarchiai elv rendíthetlen hívét tünteté ki, örömmel sietend elő, az minden kétségen felül áll; mert sokfelől merített meggyőződésből azon teljes bizonyosságot fejezhetjük ki, hogy őszintén óhajt alkalmat nyerni, mint a nagy Mária Terézia idejében, hűségét tettleg bebizonyítani, megmutatandó, hogy a Felsége atyai gondoskodása mennyire hálás elismerésre talál, és a fejdelmi bizalom a nemes érzelmek egész fenségében mennyire igazoltatik. KÜLFÖLD. Németország. Lübeck, april 11. A hadi csempészáruk kivitele, melyek a harczviselő hatalmak vagy alattvalóiknak vannak szánva, itt is egy ma közzétett senatusi határozat által eltiltatott. Hamburgból egy távirati sürgöny jelenti, hogy minden dugáruk kivitele a harczfolytató hatalmak számára megtiltatott. A ,Moniteur'ehez hozzáteszi, mikép a franczia kormány reméli, hogy minden semleges államok követendik a hanzavárosok példáját. Franciaország- Páris, ápril. 15. A „la Presse“ a Dunafejedelemségekből kapott levelezései után e tartományok szomorú helyzetét rajzolja, melybe azok az orosz foglalás által jutottak ; hinni akarjuk azonban, hogy e rajz kissé sötét színekkel van festve. A többi közt ezt mondja : „Tudjuk, hogy a fejedelemségekben nincs más pénz, mint az, melyet terményeikért kapnak. A gabnakivitel pedig a múlt évben tetemesen csökkent az orosz hatóságok által a Szulina torkolata ebbe gördített akadályok következtében. Ma a kivitel teljes lehetetlen, úgy hogy több mint két év óta majd semmi pénz sem jött az országba, s a pénz majdnem egészen el is tűnt s a fizetések mind felfüggesztvén Több galaczi s brailai ház bukást hirdetett. A kereskedők gabnája a hambárban rothad el. 160 hajó , melyek a Szulina torkolaton átmentek, s Braila és Galaczba jöttek, hogy gabnával rakodjanak, kénytelen volt ismét üresen térni vissza. Az országnak ily módon okozott kárt több mint 80 millió frankra teszik. A haszonbérlők kinyilatkoztaták, hogy árendásokat nem fizethetik. A parasztok, az iszonyatos robotok következtében, melyek őket marháiktól megfoszták, sem nem vethetnek, sem nem szánthatnak. De ezen kívül még más szerencsétlenség is érte az országot. Nemrég egy, Oroszország unszolására, Jassyban alapított hetariáról szólottunk, mely régi phanariota családok, mint Morusz, Mauropeni stb. befolyása alatt áll. Eddigelé ezen hetariát igen ártatlannak tartották, sikerült annak mégis 6000 emberből álló hadcsapatot alakitni, mely nagyobbrészt idegen csavargókból áll, s kereszttel kezükben fanatikus papok vezetése alatt elözönlik Moldvát, hol közeledőknek már puszta hite is bizonyos jele a bekövetkezendő rablás, gyilkolás és gyújtogatásnak.“ Straszburg, ápr. 11. — Főtisztelendő püspökünk egyházmegyéje papságához a következő körlevelet intézte : „Az Oroszország elleni háború el van határozva. A császár, miután a nemrég oly mélyen megingatott társadalmi rendet ismét helyreállította, s erős karjával mindazon gonosz szenvedélyeket, melyek a haza földén nyilatkoztak, leverte, külfelé is fen akarja tartani az igazságosság törvényeit, melyek egy oly monarcha által, ki nem átallotta Európát lángba boritni, hogy dicsvágyát kielégítse , oly vak-