Pesti Napló, 1854. április (5. évfolyam, 1218-1242. szám)

1854-04-27 / 1239. szám

ság hőse — eltűnt. Libériába vagy Oroszország bense­­jébe hurczoltatott. Családja vigasztalhatom, Hull-t és környékét a svéd kormány gyanúsnak jelenti ki. A svéd sajtó az egészet őrjöngésnek vagy orosz ármány­nak tekinti. Angliának ezt el kell tűrni, holott ez nyílt szövetségi tény Oroszországgal. Engedje ön, hogy e részleteket néhány megjegyzéssel fejezzem be. Ön és több hírlapíró a szárazföldi és északi népek késedel­mességét roszalja.De gondolják meg önök, hogy Anglia politikája több mint 100 év óta orosz volt; hogy Anglia a háború megszenése óta m­it sem tett, csak irt és fecse­gett . . . . ; hogy a fél világ még most is azt hiszi, hogy az egészből semmi sem lesz; hogy mindenki, ki az orosz ellen nyilatkozik, jelölt emberré válik . . . ; hogy minden állam, mely Oroszország ellen fenyegetőzni mer, el lehet készülve­ Oroszország legsúlyosabb bo­­szujára az első kedvező alkalommal, s hogy Anglia a rend ügyét Oroszországgal azonosítja. Ez a titka a jelen politikának Dániában, hol küszöbön áll az absolutiz­­mus, mert az angol kormány nem tiltakozik saját lon­doni szerződésének orosz sértései ellen. Ha Anglia azt akarja, hogy a többi államok szívélyesen csatlakozza­nak hozzá, biztosítania kell, hogy nem fogja 50-ed ízben azokat Oroszországnak elárulni. . . Míg ez meg­történnék, engedje ön, hogy a continens népeinek meg­ítélésében önnek több elnézést és engedékenységet ta­nácsoljak. ----------------“ Walter Savage Landor egy F lord Dudley Stuarthoz intézett nyílt levélben adakozásokra szólít fel, melyek a török hadsereg számára küldendő sarok vásárlá­sára fordíttassanak. „Én, úgymond, hál Istennek szegény vagyok, de még­sem oly szegény, hogy e czélra 5 f. ster­linggel ne járulhassak.“ Ónnal fejedelemség. Bukarest, april 16. Említve volt minap W­i­­­c­z­e­k ausztriai alattvaló befogatása; az ausztr. cs. k. főconsul azonnal a legmelegebb párt­fogásban részesite őt; kevés nap múlva tisztába hoza­tott az ügy; az egész félreértésen alapult. Az oro­szok t. i. a forradalmi propaganda egy emissáriusát üldözik, kinek személyleirása Wilczekhez nagyon ha­sonlított.­­ Tegnap itt egy kebellázitó jellenet fordult elő. Az itt létező török hadi­foglyok t. i. naponként orosz kísérettel a piaczra vezettetnek, hogy ott élelmü­ket bevásárolják, s az igazság kívánja ama megjegy­zést, hogy az oroszok emberségesen bánnak velök. Tegnap épen a crociati(önkénytesek)egy osztálya állt a piaczon, midőn a foglyok oda értek, s azok nem átal­lották a foglyokat leköpni s rajtok mindennemű bántal­­makat elkövetni, úgyhogy a kísérő orosz katonák kény­telenek voltak szuronyt szegezni s védenczeik megtá­­madóit erőszakkal szétkergetni. Jassyból ápril­­ i­kéről írják: A csapatátkelések Oroszország helyéből a Dunához még folyvást tartanak. . Eltartásuk városok­ és falukban keresztényi szeretettel ingyen történik. Azonban, úgy hiszem, e szeretetet nem annyira erkölcsi, mint kényszeritettnek nevezhetni. Né­mely katona nem elégszik meg az állomásom eltartással, hanem még újra is kíván fogyasztani valót s kárpótlás vagy legalább bogdaproste (Isten fizesse meg) helyett nem ritkán az ismeretes orosz Ököl-ütések az áll alá járnak ki s mégis mindig nyugták adatnak ki, melyek úgy hangzanak, hogy minden kész pénzen fizettetett ki s a csapat magát illendően viselte, mint jó kereszté­nyekhez illik; de a mindenható tudja csak, mily pénz­zel fizettek nem egy moldva gazdát. Én sem erkölcsi sem természeti törvényt nem ismerek, mely azon kötele­zettséget róná reánk, hogy mindent, még azt is, mivel nem bírunk, ozmán birodalmi hitsorsosaink „megmen­tésére“ kellene fordítanunk, kiknek vérrokonai hazán­kat, csendünket és lelki nyugalmunkat mindennemű fenyegetések , önkénytes csapatok stb. által aláás­ták ! Nem ismerek törvényt, mely azt szabná reánk, hogy minden szenvedéseket eltűrjünk a keleti ke­resztényekért. Ha Oroszország elnyomott hitsorsosai­­nak Törökországban pártjára akar kelni, úgy ez igen dicséretes, de mi ezért nem érdemeljük azt, hogy hazánk enyészetbe döntessék. Mi erősen meg vagyunk győződ­ve, hogy azon keresztények, kikről orosz hitsorsosaik az Igát le akarják emelni, mostani szenvedéseinkért csak egy árva sóhajt sem bocsátanak az éghez ! Nem erköl­csi törvény, hanem az erősebb joga kényszerít bennün­ket idegen érdekért annyit szenvedni. De istentől s a világ azon hatalmaitól, melyek az igazságot védeni tu­­dandják, várjuk megszabadulásunkat. (így ír a bécsi „Presse“ moldvai levelezője.) Egy más tudósítás is hasonló hangon szól : „A me­­tropolita tegnap a varsói hg megérkezésekor,­­kivel több más katonai nevezetességeken kívül az orosz had­sereg főszállásmestere Troloff tlek, továbbá Galiczin, Schachowsky, Scheibersatoff, Soltikoff hgek, és Orloff, Denisoff, Rezewutski grófok, Krusenstern és Otschkin irodafőnökök, mind tábornokok, ide érkeztek) Moldva­ország nevében egy megszólítást olvasott fel, melyet az orosz irodában szerkesztettek s mely neki két nappal azelőtt adatott át. — 28-ára egy 6000 emberből álló dragonyos hadosztály van bejelent­ve, mely Bessarábiából jőve e fővároson fog keresztül­menni s útját Oláhországba haladék nélkül folytatni. Az elégületlenség itt általános s napról napra növekszik. A kereskedés pang, az üzletek megakadtak és a pénzhiány a gabnakiviteli tilalom folytán általánosan érezhető.­­ Az itteni önkénytes csapat, görög, bolgár és czigányok­­ból álló, Salos tlik által eszközölt megtisztítás folytán 70 egyénre olvadott. És ezek közöl is a legnagyobb rész már az első állomáson eltűnt; vezetőjük, Constande pap, 2000 aranynyal hasonlag elillant. Némelyek állít­ják, hogy emberei verték agyon s rabolták ki, mások szerint elillant, hogy a pénzeket a keresztes vitézek elől megmentse. Úgy látszik, megsúlyosodott rajta a kereszt, melynek vezetőjévé szegődött. Az első posta­­állomáson Jassytól a lovagok agyonvertek egy parasz­tot, mert ez lovát a szent ügyért nem akarta odaadni. Ketteje a bűnösöknek már bűnvádi törvényszék elé van állítva; az egyik az ismeretes okmányhamisító Chriso­­kephalos. Oroszország, S­z.­P­é­t­e­r­v­á­r, ápril 15. A belügymi­nisztériumnak a kormányzóságok főnökeihez intézett körirata szerint a császár a következőket rendeli: 1) Minden nemesek és szabadok, kiknek óhajtásuk a had­seregbe belépni, mind a lovas mind a gyalog tartalékba felveendők. 2) Általában mindazon fiatalok, kik szolgá­latba akarnak lépni, a tartalékosztályok törzskarai által vizsgálatnak vetendők alá. 3) E vizsgálatok csak addig tartandók, mig a hadsereg hadi­lábon áll. — A 6 gya­log hadtest tartalékosztályainak törzskarai Kronstadt, Broesk, Litowsk, Kiev, Dubossary, Odessa és Moszk­vában vannak. A fényes kivilágítás azon orosz győzelmek folytán, melyekről a sz.­pétervári levelek tettek jelentést, igen szegényül esett ki. A járdákon kis szuroklángocskák égtek tányérokon, minden ház előtt kivétel nélkül egy. A kivilágítás parancsra történt s minden háztulajdonos­nak mintegy 50 képekjébe került. Az utczavilágitás lég­­szeszlángjai mellett ezen lángocskák majdnem teljesen eltűntek.­­ A császár külsejében félév óta igen ész­revehető változás történt; ő szemmel láthatólag örege­dett s meghajolva jár, de szokásaiban mit sem változta­tott. Miután igen korán felkelt s kabinetében már né­hány óráig dolgozott, 6­ órakor sétát tesz a várkas­télyon és kaszárnyán keresztül, mire szokott nyájassá­gával magánosoknak ad audientziákat.­­ Ezután ismét visszatér munkájához , mely majdnem egész délelőtt tart. D. u. 3 órakor, úgy mint a korábbi években, egy­szerű draskóban, két ló­fogattal, a leuchtenbergi hűnő­­hez kocsizni láthatni őt. — Az Osts. Zrg következő curiosumot hoz: „Egy ukáz rendeli, hogy a birodalom helyében utazó minden zsidónak útlevéllel kell ellátva lennie. Ki egy zsidót útlevél nélkül feltartóztat, maga vagy közel rokona helyett a hadseregbe állíthatja. Ez ukáz következménye általános vadászat jön útlevél nélküli zsidókra, s gyakran el is lopják útleve­­leiket, így nem rég egy két­ kapitány egy orosz-német tar­tományban egy erdőben segély­kiáltást hallott a sűrűből, s látá, mint ragadott meg egy öreg zsidó egy fiatal zsidót, ettől erőszakkal elveendő útlevelét. A k. kapitány mind a két zsidót hátul a szánjához kötözteté s úgy vitte be M. re, mialatt mind a kettőnek vágtatva kelle a szánja után szaladnia. Rövid kihallgatás után szabadon bocsáttatá a megtámadottat s a megtámadót 15 bot­ütésre itélé. De ez, egész hidegvérüséggel igy szólt birájához: „ Hisz már 50 botot is ígértek nekem és én nem fogadtam el, mint fogadjam el önnek 15 botütését?“ De a biró ekkor e szemtelenségen felindulva az előbb ítélt 15 bot helyett 50-et szabatott reá. A zsidó erre az ő megbízójának, ki neki egy útlevél nél­küli zsidóért 50 ezüst rubelt ígért, azt mondá, hogy ,,a biró goromba egy ember“ s ezt be is panasztá egy törvényszék előtt, mert büntetését gyertyavilágnál méreté reá, mit a törvény szigorún tilt, miután a testi fenyítéseket csak nappal szabad végrehajtani. (Anecdótának való.) Hadi mozgalmak Délkeleti csatatér. A Moniteur közli Omer pasának jelentését az oroszok átkeléséről. Az oroszok, úgymond, tetemes haderőkkel, melyekkel a Dunán bír­tak, s nagyszámú hajókkal rendelkezve 3 ponton jelen­tek meg, Pat- Basinál Matsin alatt, Tsatal-Burnunál Tul­sa felett, s egy más ponton e város alatt. A török katonák oly vitézül küzdöttek, hogy a Tsatalt megtá­madó első ezred utolsó emberig felkonczoltatott.Hason­­lag járt majdnem 2 utána jövő zászlóalj, de ekkor egy­szerre 15 zászlóalj támadta meg a török üteget. Pot- Basinál az oroszok háromszor vezettek vissza szurony­nyal s 1000 embernél többet vesztettek. Az oroszok át­hozott 6 ágyúját nem lehete a török üteg kereszttűzé­től s az orosz parti ütegek ságyunaszádoktól elfoglalni; estig helyükön maradtak. A török ütegeket az oroszok nehéz lövegei nagyon megrontván, a törökök nem tart­hatók többé magukat, s 48 órai csata után , melyben éjjel nappal nemcsak az ágyunaszádok, hanem 25 lö­­veg és 2 mozsár tüzét kelle kiállniok a szigetről és túl­partról, éjjel a tüzérséggel együtt visszahúzódtak. Mint mondva volt fölebb , az oroszok 3 ponton darabokra vágattak s rendkívül sok halottat vesztettek , de erejök a Dunán és másutt oly nagy volt, s a török álláspontok nagyon messze egymástól, úgy hogy egymást nem tá­mogathatták, minélfogva a török csapatok a kapott uta­sításhoz képest Karassuba visszatértek, így Omer pasa. A J. des Debats egy stambuli 10- ki levele erősíti, hogy a török rendes csapatok Matsin­­nál hősiesen küzdöttek. 2000-en közösök nem akartak visszavonulni, s kétségbeesett harczban, mely az oro­szoknak iszonyú veszteségeket okozott, utolsó emberig agyon löveték magukat. Tsatal-Burnunál egy zászlóalj hasonló hősi elszántsággal veszett el. Izaktsánál 2 zász­lóalj iszonyú túlerő ellen küzdött, csak 500 ember ma­radt élve, de ezek podgyászok és tüzérségekkel a leg­jobb rendben visszavonultak. Ily hősi elszántsággal védelmezték a törökök Dobrud­zsát, melyre a török fővezér nem helyzett oly nagy fon­tosságot­ képzelhetni, mily oroszláni dühhel s két­ségbeesett önfeláldozással fogják magukat az allen soraira vetni oly ponton, melyről a vezényszó azt kiál­­tandja a török katonához : „itt élned halnod kell.“ Az ozmán hadsereg e vitéz önfeláldozása mellett is azon­ban Szambulban, mint 10-éről írják, nagy nyugtalanság uralkodik a bulgáriai hadműködések miatt. Sumlából egyre futárok érkeznek oda. Várnából pedig 2-ról jelen­tés érkezett ugyanoda, mely szerint addig nagy csata nem vivatott, de egyes pontokon mégis véres össze­csapásoknak kellett történni, mert számos kocsik érkez­nek sebesültekkel Várnába. A Gazette du Midi pedig Stambulból 10 ről már azt íratja magának, hogy az oroszok Várnát fenyegetik, s miután csak 6000 őrsége van, a parancsnok kéré az admirálokat, hogy néhány ezer tengerészt szállítsanak partra; az admirálok azon­ban válaszul adták, hogy az ellen még messze van, Kasztendzse még nincs bevéve, s így e rendszabály czélszerűségét nem láthatják át. Mi történt azóta, várjon Karassa előtt 5 és 6-án, Kasztendzsénéllő­kén vivattak-e csaták— még ez iránt semmi erősítő tudósítások nem érkeztek. Egy bécsi nagykereskedő házhoz Várnából 9-ről jött tudósítás, az állapotokat a szilisztriai szandzsákban igen sötét szí­nekkel festi. A raják általános felkelését várják. A tö­rökök és keresztények közt napi­renden vannak a gyil­kossági jelenetek. Ki menekülni bír, menekül. Bazard­­zsik és Szilisztriából a legtöbb kereskedő Várnába ér­kezett, hogy az első hajóval Bulgáriát oda hagyják. Az orosz emiszáriusok egy idő óta merészebbek lettek, nyíltan hirdetik a szandzsákban a sz. háborút, s a gö­rögök többnyire védik őket a törökök ellen. Egy szam­buli 10-ei tudósítás pedig azt mondja, hogy a török rendetlenek rabolnak és gyilkolnak. Omer pasa annyit lövet agyon, mennyit lehet, de siker nélkül. Naponkint ir a kormánynak, hogy rendetleneket többé ne­ küldje­nek. De az oroszok sem tesznek különben. Az átkelés után megrohantak egy falut, hol oly garázdálkodásokat követtek el, hogy a lakosok fellázadtak, azonban a túl­erő mind lekonczolá őket. Ily körülmények közt természetes, hogy várva vár­ják a segédseregeket, de ekkorig hasztalan; ápril 1-jén néhány száz angol és franczia, többnyire tengerészek, csolnakokon Várnába jöttek ugyan, de néhány nap múlva ismét a flottához visszatértek. Gallipoliba 10-kéig mintegy 7—8000 angol franczia érkezett, s 11-én a Bangoroe és Steamer megérkezett oda Máltából. Bonat tbik tüzérség , lovak , és nagyszámú lőszerrel jött oda, ámde mi ezadtantamsitim? Különben azt hiszik, hogy ez állomást mielőbb elhagyandják, mert a vidék egészségtelen és lázas s nagyon messze is állnak a harcztértől. De még mind nem tudni, várjon a segéd­hadtest Várnába fog-e szállíttatni, vagy pedig, mi va­lószínűbb, a főutat, mely Gallipoliból Drinápolyba és Zófiába vezet , választandja-e hadműködési vonalul ? A segédseregeknek e Törökország szivébe vonulásával,hol a legtermékenyebb és legegészségesebb tartományok léteznek, mindenesetre politikai és stratégiai előnyöket lehetne elérni. A török hadsereg jobb szárnya a flották, S a balszárny Vidin-Kalafattal 100,000nyi segédsere­gekkel lenne fedezve. Kérdés, mily harczias eredmé­­ményeket fog Omer pasa a rendkívül erős állás által a Balkán vonalon kivívni. Azonban úgy látszik, hogy a segédcsapatok egyelőre a keleti kérdés legújabban is­mét diplomatiai útón megindított megoldására, s főleg Ausztria elhatározására várnak. Különben Szambulban a török-egyiptomi flotta a kiindulásra készen áll s csak a gőzösök megérkezését várja. A Banshee Francziaország és Anglia hadüzene­tét meghozta, s azonnal sürgönyökkel az admirálokhoz ment. Az orosz flotta két osztálya, mindegyik 3 sorha­jóból álló elhagyta Szebasztopolt s Balura és Ineboli felé vette irányát. Gyanítják, hogy ennek czélja az egyesült flottákat Várna alul elcsalni s Várna felett vagy alatt csapatokat szállitni partra. Az admiráloknak a Feketetengeren hadműködéseikre nézve teljes szabad­ságot adtak; csak kormányaiknak felelősek; ez azon vi­­szálkodás következménye, mely lord Redcliffe és Dun­­das admirál, Aberdeen kegyencze közt fenforgott. Aberdeen épen Dundassal akarja lord Redcliffe sürge­­téseit ellensúlyozni. A brit admirál lord Redcliffe két levelét, mint a követ taktikájának példányait elküldő Londonba. Az egyikben azt kívánja a követ, hogy a ve­szélyes martiusi viharok alatt Szebasztopolt meglődözze. Azonban mint mondják, a segédseregek megérkeztével csakugyan tervben van, Odessát bevenni és Szebaszto­polt bombázni. Az oroszok egyébiránt folyvást indítnak csapatokat Odessába. — Az Ajaccio franczia állomás­hajó elment Heraklába a Feketetengerre, ott t. i. kő­szénbányák vannak, mert a kőszén ára igen nagy s a szállítási költségek már is rendkívüliek. Éjszaknyugati csatatér: Páriából jelentik, hogy Napier admirál jelentést küldött Londonba, melyben az orosz hajóhad és tengeri kikötők megtá­madását, melyeket hadihajók és zátonyok védenek,nagy áldozatokkal járónak írja le s azért azon óhaját fejezi ki, hogy a franczia balti flotta mielőbb oda érkezzék. Cowley lorol közlé Ducassal e levelet, s a miniszter azon biztosítást ad­,hogy e hajóhad legfelebb e hó vé­géig fel lesz szerelve. Kopenhágából ápril 10-ről írják, hogy midőn a finn foglyok megérték , mikép hazaérkezik esetére a flottában kellett volna szolgálniok, örömüket fejezték ki fogságuk felett; csak attól tartottak, hogy kénysze­ríteni fogják őket az angol flottán szolgálni, és hogy mint foglyoktól holmijokat elveendik ; mindkettő iránt meg­nyugtatva hálájukat fejezték ki a kapitánynak s igen vi­dámak voltak. Egészben 16-an vannak, s többnyire csinos legények. Az elvett hajók és rakományaik érté­két 48,000 ft síre becsülik. A Tribun és Alban hajóknak parancsuk van a kjegei öbölbe menni s a hajókat a Lun­­don és Kategaton át Angliába vinni. Az ,Alt.Merk.‘ a hadi zsákmányokban visszatorlást lát azon angol hajó elin­dulásának meggátlásáért, mely Sz.-Pétervárról lord Seymour holmiját volt elhozandó. Egyező tudósítások szerint a keleti, sőt az éjszaki tengeren is egy három árboczos hajhászután, mely Londonban orosz száma­dásra lőszert rakott fel, ekkorig hasztalan volt e rop­pant tengeri vonalon minden keresés; nevét nem tudják a hajónak, némelyek szerint Flavio Giojának nevezik. Kopenhága ápril 21. Kjőgéből egy érkező hajót vettek észre, melyet egy az angolok által meglőtt keres­kedőhajónak tartottak. Két angol gőzös ma a kjőgei öbölből kiindult. Bornholmból egy 16 sorhajó, 4 fregatt és 7 gő­zösből álló hajóhadat láttak elhaladni kelet felé; egy gőzös délkelet felé vált, talán Riga, Memel és Reval előtt portyázásokat teendő. JUDOSÁST ÉS IRODAL01 Tájékozások, ujabbkori lantos­ költészetünk körül. .. A­mit eddigi czikkeinkben még nem eléggé emel­tünk ki, azon két balirányra vonatkozik, melyekben az újabb lantosköltészet népies iránya főképen nyilatkozik. Ezen balirányok egyikét általában nevezhetnék petőfi­­majmolásnak; másika az úgynevezett tájköltészet mű­szörnyetege. Midőn Nagy Sándor birodalma szétomlott, fenhé­­jázó tábornokai osztoztak benne, kiknek mindegyike telve volt a macedón király gőgjével, de kiknek egyike sem örökölte tőle nagy tulajdonait, így körülbelül tör­tént Petőfi költészetével is. Az „imitatorum túrba“ neki esett a költő irigylett és elhagyatott mezejének , amaz ezt, ez amatt igyekvők tőle eltanulni, hanem el­tanulták mindnyájan gyengeségeit. Mesterek élt a lyra jogával, s költői egyéniségét előtérbe állitá, de gyakran prózai túlzásokra vetemedett, s megsértett hiúságában a közönség előtt expectorálta magát, épen nem költőileg, habár érdekesen , a tanítványok azt hiszik, költeményt csinálnak, ha mindennapi — akár való, akár képzelt — bajaikat rész rímekben, s még rosszabb verstagokban fűnekfának elpanaszolják. S benne voltak kü­lönczkö­­dések, hóbort, nyerseség; lyrikusaink azt hiszik, hogy ezen tulajdonok nélkül nem lehetnek geniális költőkké. A puszták eszményesítője olykor a bölcsészet tömkele­gébe is betévedt, hol természetesen eltévedvén, csak a kétségbeesés , embergyűlölet hangjait hallatható; most már a világfájdalom affectatiója adja meg saját sorsát minden költeménynek. Azt kell mondanunk, a követők messze felülmúlták a mestert—hibáiban, melyeket meg­annyi szépség gyöngyeinek látszanak nézni; de valódi szépségeit, melyeknek csak mázát vehették át, ferde és felületes felfogás, sok tekintetben pedig túlzás követ­keztében , rútságokká alakították. Petőfi tájfestési re­meklése, mely mindig a legtisztább lyra maradt, mert mindig a kedély hangulatának képét tükrözteté vissza, nem lett egyébbé másoló tájkép-festésnél, prózai rész­letekkel, felesleges, érdektelen szószaporitással. Azon népies szellem, mely amazt komolyan áthatja és ihleti, követőinél csak álarcz, mely mögé pesti urfiak bújtak, kik jó tréfának tekintik a népkezi leereszkedést. Ter­mészetes következése aztán e magára hazudott szerep­nek, mely a valódi eredetiség hiányából ered , hogy a mi a lángelménél erő , az utánzóknál csak erőködés ; mi ott merész jellemzés, náluk legénykedő póriasság; mi ott az érzelmek csapongása, itt az érzelgés kicsa­pongása ; mi ott kedves naivság , itt ügyetlen gyerme­kesség, néha bárgyúság; mi ott művészeti vonások ará­nyos egészlete, itt — kiszélesítve, széthúzva, összetör­­pitve — torzkép .... de oly torzkép , mely nem akar az lenni. A hol nincs gondolatok gazdagsága, nincs ízlés, ott az utánzat lelketlen marad s élő alakok helyett kí­sérteties viaszrémeket hoz elő. A holt külsőnek megvan színe, máza, mely azonban annál undorítóbb, mert nincs a belseje. „Oh pulchra species , cerebrum non habet!“ Ezen utánzatra , melyet legújabb lantoskölté­szetünk ezer meg ezer változatban mutat fel, vonatkoz­tak azon jellemző szavak, melyeket egy nem rég elhunyt író mondott volt a petőfieskedés egyik első képviselő­jének : „Ön úgy utánozza Petőfit, mint a majom az embert.“ A másik balkrány, melyet még meg kell említenünk, az úgynevezett tájköltészet. Józan ember a tájköltészet fogalmát nem veheti egyébnek, mint a táj­festészet pár­huzamosának , azaz a festő költészetnek. Azonban egé­szen mást szokás érteni alatta: tájköltészetnek mond­ják most azon modort, melynek czélja tájszólásokat ál­­talánositni, tájszokásokat rajzolni, tájviseleteket leírni — versekben. Ezen költészetben tehát a költészetet eszközül használják oly czélra, mely maga nem költészet, mert a népismei, népszemléleti, s általában nyelvtani adalékokat mindenki ethno- és topographikus munkák, közmondási gyűjtemények, népadomák kiegé­szítő részeinek fogja tekinteni, költői művek szerkeze­tében helyet foglalhatnak olykor mint szükséges gép­darabok, mint szolgáló tagok, szóval: a művész felhasz­nálhatja, ha erősebben akar jellemezni vagy színezni; de kinek juthat eszébe, mindezen ,kelmeszerű adalék­ot magában véve költészetnek vallani ? Nem lehet, és mégis megtörtént. „Oly költészet született meg“, mond a múzeumi értekező, „mely súlypontját a költészet fo­galmán kívül keresi. Külsőség, az anyag lépett a szellem helyére, mely képtelen uj genre-t alkotni, s nem nyújthat semmit, mi akár a költőnek, akár az Ítész­nek szempontul szolgáljon. A népköltészet sem tájszó­lás, sem népisme : valamivel több, mert költészet... Nem költészet az, mely művészi alakítás helyett tájszavak és szokások registrálásával akar hatni, s a népdal nevét nem érdemelheti meg azon költemény, melyet csak commen­­tárral lehet megértenünk, s ha megértettük, lelkesülés fejében megtanulunk egy tájszót vagy tájszokást. Az egész tájköltészet, mint ilyen, egyetlen hangot sem adott, mely uj dallamként vegyült volna a magyar nép­­költészet harmóniájába, s ha alkalmazni fogjuk az uj tant a költészet minden nemére, előállanak palócz re­gények, barkó drámák, hiencz eposzok, írni fogunk hatféle táj­szóláson, s lassan lassan eljutunk oda, hol költői nyelvünk az irodalom keletkezte előtt állott. A tájköltészet nem egyéb, mint a népdein sülyedése, köl­tők szeszélye, kik, nem birván eredetiséggel, eredetisé­get hajhásznak, hiú erőködés az ízlés ellen, mely meg­­boszulja magát, játékszer, nagy gyermekek játékszere.“ Reméljük, hogy már a tájköltészet műszörnyetege is szintúgy haldoklik, mint a petőfi-majmolás: ezt legalább valószínűvé teszi azon körülmény, hogy mindkét, rövi­den jellemzett bálirány legújabb lantos költészetünkben felemelkedett a véglet netovábbjához, a­miről azonban alább még meg fogunk néhány szóval emlékezni. Valódi életet azonban nem élt, valódi érvényt nem vívhatott ki magának egyik irány sem, s ha „argumen­tum ad hominem“-mel akarjuk az új iskola képtelensé­gét, tarthatlanságát bebizonyítani, csak arra kell emlé­keztetnünk a lantolókat, hogy az uj iskolának egyet­lenegy gyártmánya sem ment át a nép életébe s igy a kikiáltott népiest a nép maga is visszautasítja.......... Hogy mivel vigasztalják magukat ily buktató kritérium előtt a jó urak? Még hangosabban kiáltozzák,hogy ne­kik van igazuk, kölcsönösen felmagasztalgatják egymást, olykor-olykor szerényen önmagukat is, és tovább írnak, mindig többet és mindig vadabbakat, hogy a közönség csak annál bizonyosabban meggyőződjék a sületlen­ségükről. A FŐVÁROSI A VIDÉKI ÚJDONSÁGOK. Ó cs. kir. Apostoli Felsége a külügyek és a cs. ház miniszterét B­n­o­t-S­c­h­a­u­e­n­s­t­e­i­n Károly grófot legfensőbb Leopold-rende nagykeresztével s a vallás és oktatásügyi minisztert T­h­u­n Leo grófot a vaskorona első oszt. rendével legkegyelmesebben felhiszitni méltoz­­tatott. — Említek a múltkor, hogy Kolosvártt a Garay-ár­­vák javára tánczmulatság rendeztetett. A részvét azonban az árvák iránt más után is kívánt nyilatkozni s Er­dély lelkes hölgyei, élükön egy nagyon tisztelt úr­nővel , kinek nevét jól ismerik a szegények és ki abban keresi gyönyörűségét, ha részvétével előmozdít­hatja az irodalom ügyét, és Erdély fiai, e tiszta ma­gyar faj, melynek ajkain otthonos a magyar szó, mely megtakarított pénzen szerzi meg a magyar műveket, e de­rék testvérek adakozást gyűjtöttek az árvák részére s 138 p.­sztot küldtek e czélra hozzánk. El kell hallgatnunk a gyűjtő és az adakozók nevét. De e tényt ismerjük s tud­juk, hogy a nem bővelkedő Erdély nem keres okot, hogy a részvétlenség mentséget találjon, hanem hogy ott ki nem­ hamvadt a meleg tűz, mely mellett irodalmunk újra életre kel, hogy ott a költőnek árvái testvérre s rokonra találnak. Szívből üdvözöljük kedves testvéreinket. — Szilágyi Pál a nemzeti színház nyugalmazott tagja, ki 45 évet töltött el a nemzeti színészet szolgálatá­ban, hosszas tapasztalatát, érdekes élményeit beszély alak­ban adja át a közönségnek. A művész-pálya történetéből­­ merített elbeszélések érdekes adatokat fognak nyújtani, s hisszük, nemzeti színészetünk történetéhez, jelenle­szine­ Magyar Könyvészet. 100—101 (329—330). Magyarország törté­nete, az olvasó közönség számára. Irta P­á­­­k­ö­v­i (Pal­ko­vics) Antal, a s. pataki főtanodában a történettan, latin és német irodalom oktatója. Sárospatak, 1852—4. 8-rét. Első kötet: XVI. és 320 1. Második kötet: 376 l. (Rend­kívül olcsó ára mindkét kötetnek együtt­­ írt 30 k. p.p.) .

Next