Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)

1854-05-09 / 1249. szám

1854. milli évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — ,, „ A. havi előfizetés , mint a g­ím­onkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek­ tárgyaz­ pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: Dri­nteza 8-ik szám. Szerkesztési iroda: Dri­nteza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgc kraj­cárjával számíttatik. A be­iktatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Kedd, május 9-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajcár­jával számíttatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás május-júniu­si két hónapos és május-septemberi öthónapos folyamára. Vidékre postán küldve két hónapra 3 írt. 20 kr. öt hónapra 8 fr. 20 kr. b­udapesten házhoz hordással két hónapra 2 ft 40 kr. öt hónapra 6 írt. 40 kr. p.p. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, úriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­utcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve k­ödendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. Heti szemle az angol közélet fölött. A múlt hét egyes apró esetekben gazdag, de nagyobb fontosságú eseményekben szegény volt, s csak a közel­i korábbi történtek utóárnyékának tekinthető. Ha törté­neti becsét keressük, ezt csak két, s csak is lehető ki­hatásában nevezetes eseményben találjuk fel : u. m. Kis Oláhországnak az oroszok által történt kiürítésében, és megdördültében Odessa falai előtt az első ágyulö­­vésnek, mely az éjszak-nyugoti ellenségeskedést vala­­h­ára tényleges háborúvá avatá fel. — Kis-Oláhország­­nak a megszálló éjszaki seregektől szabadulása vegyes oklőből származtatható. Okozhatók azt a törökök erős állása Kalafatnál, s a szomszéd Ausztria határsergeinek fenyegető magatartása, tehát az oroszoknak kedvezőtlen körülmények kényszer­ereje; vagy ellenben meglehet, hogy azt az oroszok részéről önkénytes, jól kigondolt hadászati tervekből, közvetlenül pedig a Dunán átkelt csapatok izmosítására végbevitt cselekvény. Mert ha erélylyel neki­fognak a háború herkulesi munkájának, az oroszok ma még könnyen hasznukra fordíthatják az alkalmat, melyet, határzó nagy eredménynek kevés ne­hézséggel kivivására, a nyugati hatalmak lassúsága, s egy helytelennek valósuló számításuk nyújt. E kormá­nyok u. i. azon hibás meggyőződésben, mintha az orosz hadnak teljes lehetetlen volna a Dundas­s Hamelin admirálok által megszállott tenger partjainak hosszában s irányában működni,Gallipolitszemelék ki a nagy későn küldött segítség kiszállási s gyálpontjául. Már pedig e városból a mint könnyen biztosítható fenyegető veszély idején a Dardanellák szorosa, s nagyobb nehézség nél­kül támogattathatik a török had, ha az ellenséges erő a Konstantinápolynak vezető közép­­utat választotta vol­na , úgy ellenben ez állásból, csak számos hátrányok elsimításával s időveszteséggel vethető a segédsereg Dobrudzsába s általában azon irányba, melyben az orosz, a nyugati hatalmak sejtelmeit kijátszva, sikerrel hatol előre. — Mindamellett mégis sokak véleményében, nem annyira stratégiai szükség vagy önkénytes czélok­­ból, mint inkább politikai számításból kifolyó Kis-Oláh­ország h­irtelen kiüríttetése. Ausztria t. i. értelmében a bécsi jegyzőkönyvnek is a Poroszországgal kötött szö­vetségnek, valamint ellenkezőleg a háború előtti közjogi állapotnál már szerződésileg többre törekvő nyugati­­ hatalmakkal, — csak a status quo ante helyreállítására s csak akkor kész fegyverrel megvédeni a török biroda­lom megtámadott területét, ha ezt a német érdek is úgy kivánná. Már pedig a német érdeknek sértve érzésére, s ezért cselekvő fellépésre egyenesebben ösztönöztet­­hetők Anglia- s Francziaország által Ausztria mindad­dig, mig a háború szorosan határain, Kis-Oláhországban folyt. Hogy tehát német szomszédait a nyugati hatal­mak szüntelen zaklatásaitól megkímélje,­­ parancsolá a czár illető seregét Kis-Oláhország odahagyására. Ily értelemben véve fel ez országrész kiüríttetését, ez nem volna egyéb, mint egy kéznek a másik által mosatása; nem volna egyéb, mint jele az orosz és német udvarok közti egyetértésnek, vagy legalább szives oly kölcsö­nösségnek, melynél fogva: míg Ausztria s Poroszország saját és a czár érdekében semlegesek, addig Oroszor­szág ismét saját és a német szomszédainak javára al­kalmat­s ürügyet nyújt, további semlegességre. E com­­binatio valószínűségét azonban ama hír valósulása megrontaná, mely szerint Ausztria már elhatárza ma­gát. — Montenegro, Albánia s Herczegovina megszállá­sára a legközelebbi időben. — A múlt hét történeti becscsel bíró második eseményének, Odessa bombázta­­tásának tárgyában nem lehetnek igen elágazók a véle­mények. — A nyugati hatalmak gyors s rövid háborút akarnak, mely az eddigi éjszak-keleti közjogi viszonyo­kat, Európát a jövőre biztosítólag, átalakítsa. E kettős czél elérésére ma már nemcsak Odessának,hanem Sze­­basztopol s Kronstadtnak ostromoltatása sem volna idő­előtti. Azonfölül a Furious hadgőzösen ejtett sérelem hadbecsületbeli kötelessége is téve Odessa megtámad­­tatását, mely az oroszok előtörte után Dobrudzsában, egyszersmind égő szükség is, mert Gallipoliban vesz­tegelvén a nyugoti seregek, Odessának sietős elfogla­lása az egyedüli ut, az e városból élelmezett s támoga­tott oroszok győzelmeinek megakadályozására. — De mindezek daczára még is, ha az ostrom tüze nem az odessai fellegvár és sánczok ellen intéztetik, hanem a bombák a városra száratnak csak azért, hogy ötödfél milliónyi ki­­s beviteli évi üzlete megrontassék, s mert 70 ezernyi népessége a czárnak alattvalója, úgy ez nem nemes, nem dicső megkezdése a háborúnak. Azonban, az Odessa bombáztatása tárgyában vett eddigi híreink jóval átalánosabb s bizonytalanabbak, sem hogy határ­­zottabb tudósítások vételéig az ítélet felfüggesztésével ne tartoznánk. Taglalt európai becsén kivül, különösen Angliára nézve ott fekszik érdeke a múlt hétnek, hogy — az ün­nepeket nem ülő, s ezért azokról tiszta fogalommal sem bíró brit nép szólásmódja szerint — „hét vasár­napja volt.“ A kormány u. i, mint ezt az olvasó tudja, jónak látá a néppel imára, böjt s megalázásra szentel­tetni a hét egy­köznapját, és helyesnek itélé az egy­háznak e napon, Istennek segítségül, s biróúl hívása ál­tal szentesittetni a status által kijelentett háborút. És mégis felelt az egyház a felhívásnak S­avec revenge. Mert ha megboszulni akarta volna magát a statuson az­ért, hogy zsinatot nem tarthat s hatásköre a szószékhez kötött, hogy főnöke a királynő, s ura a parlament: ezt nem teheti vala czéljának inkább megfelelőleg, mint midőn múlt szerdán a háborút nem annyira a jog s igazság harczának, mint Angliát nemzete s egyeseinek bűneiért látogató Isten ítéletének hirdeté. Sőt voltak hosszú sorában az egyházi szónokoknak, kik a szent írásból Oroszországot európai uralomra s az izlám ki­irtására hivatottnak vallók; s voltak ismét mások, kik az ős zsidó szertartások korában élőknek képzelvén ma­gokat , nem a háboruróli nemzeti fogalom civilizá­­lásában keresék az ünnepnap czélját, hanem ezt olyannak tüntetők fel, melynek feladata Istent ke­gyelmi csoda utján egyenes interventióra bírni a kitört háborúban, korunk választott népe a Thames melletti Izraelnek javára, — és melynek értelme nem magasztosabb, mint: „adj Isten győzelmet, s mi adunk imádságot s böjtöt.“ — A papolt dolgok kábelében mégis legkitűnőbb volt azon irány, mely, mint emlitem, az e nemzetnek templomba járó 10 millióját arról igyek­­vék meggyőzni, hogy a háború , hasonlóan a dögvész 3 éhséghez, Isten sújtó ostora Anglia felett, mert megtűri keblében a katholicismust, a puseysmust, az anyaegy­­házbeli szakadásokat általában, a vasárnapokon­ járást­­kelést vizen és szárazon, a saecularis nevelést stb. Való­ban az angol egyetemek roppant hátramaradását, ko­runk gyorsan haladó szekere után sántikálását, semmi sem kiálthatta volna ki a nagy világnak inkább, mint ki­lármázták azt az ez egyetemekben nevelt papok múlt szerdán tartott egyházi beszédet. Ki figyelmét pazarló e beszédek átolvasására, mint azok a csütörtöki na­gyobb lapok hasábjain megjelentek, az legfölebb túlke­­ménynek, de nem alaptalannak ismerendő el az Exami­ner ez ítéletét: a megalázás napján megalázta nemze­tünket a clerus! A múlt héten a halál is dús aratást tartott. Meghalt Anglesey marquis, a Paget család egy nemes sarjadé­ka, a Waterlooi hősök s az e nagy nap emlékére éven­ként megújult Waterlooi banquet jeleseinek egyike s utolsója, ki a bátran vívott csaták után két ízben volt Izland helytartója, s ugyanannyiszor a táborszernagyi hivatal elnöke, a kimúlt Cockburn lord, a whig politika­­i irodalomban híres, ki a nem rég elhunyt Wilson és Jameson­nal emelé hazája fővárosát, Edinburghot azon kitűnő polczra, hol az ma áll; a túlvilágba költözők James Montgomery , 82 éves aggastyán, költő, ki 3 shilling s 6 percel jött gyermekkorában boltos legény­nek Londonba, s később kétszer bebörtönözött bajno­kává s út­törőjévé vált az akkoron még igen korlátolt angol sajtószabadságnak. B­e­l­g­r­á­d, május 3. A minapi levelemben említett montenegróiak fegy­verre kelését eszközlő Danilo vladikának felhívása, melyet a Dnevnik után közöltem, úgy látszik hírlapi kacsa leend, mert mindeddig a hír mitsem szól a mon­tenegróiak fegyverre keléséről, bár eddig elegendő ide­­jük lett volna felfegyverkezve összegyűlni. Létét e fel­hívásnak azonban tagadni én nem vagyok kész, mert a­mennyire előttem ismeretes, a Dnevniknek azon vidéke­ken meglehetősen biztos levelezői vannak. Meglehet, hogy a felhívás ki is jött, de nem foganatosíttatott a fe­jedelem részéről, mert talán akadályok gördültek eléje a foganatosíthatásban; a­mennyiben van a dolog, a jövő majd megmutatandja. Az oroszok elvonultak Szerbia határáról , és pedig, mint itten tudni akarják , politikai okokból, mert bal­gatagság volna gondolni, hogy más ok miatt oda hagy­ták volna oly állásukat, melyen annyi vért már eddig is kiontottak. Melyek legyenek e politikai okok, bizony­nyal nem lehet megmondani. Némelyek Ausztria kivo­natára történtnek mondják e visszavonulást, míg má­sok e tényt az oroszok kimélyének Szerbia irányában tulajdonítják , hogy igy minden alkalom eltávolitassék az idegen seregeknek idejövetelére, s hogy mintegy gát vettessék a szerbek felkelhetésének. Melyik legyen igaz, ezt is a jövő fogja megmutatni. A keleti kérdés megoldását itten mindenki feszülten várja. Azon hit szállong, hogy az orosz udvar a török birodalom felbomlása felőli meggyőződését ugyancsak mindenkép életbe is kívánja léptetni, és pedig úgy, hogy az európai Törökországból 4 független államot képez­zen, t. i. Görög, Oláh, Bolgár és Szerb államokat. Stam­­bult szabad s független városnak nyilatkoztatván ki. Hogy e hit teljesen alaptalan, s csak egyes ábrándok szüleménye és tápláléka, az bizonyos. A fejedelem idejötte óta — úgy látszik — a kormány igen nagyon el van foglalva. Azon hírek, melyek szerint Szerbia bizonyos esetekre négy katonai kerületekre külön katonai parancsnokok alatt fogna osztatni, most úgy látszik életbe fognak lépni. Azonban nem négy, hanem több katonai kerület leszen, s ezen kerületek parancsnokságát viendik a katonai dolgokban jártas szovetnikok — fejedelmi tanácsnokok — kik közöl előlegesen említtetnek : a vitéz Knicanin, ki utolsó időkben hirhedetté len a szerbek vezénylete által, és a ki egyszersmind fővezérnek van kijelölve. , Nenadovic , Jefrem , Jeremic , Gaja , Trifunovic, Miljczo , Novakovic Ilia, az orosz­ és berlini ka­tonai akadémiák növendékei, és Sztanojevic Jeremia. Általjában a szovetnikok nagyobb részének katonai szerep jutand részére; várjon azonban e kijelölt vezérek lehető háborúban megtartandják-e vezérségöket, nem egészen bizonyos, mert a szerbek az után fognak menni, a­ki legvitézebb, legszerencsésebb leend a hadban, s könnyen megtörténhető, hogy a köznépből egyik vagy másik fog emelkedni egészen a vezérségig a­nélkül, hogy arra lett volna kandidálva, föltéve természetesen, hogy ha a kormány nem lenne elég erős, a gyeplőt ve­zetni. Ezen szovetnik-vezérek mellé vannak kijelölve polgári tisztviselők is , kik a kanczellária dolgait ve­­zetendik. Ez mind jele annak, hogy itt is készülnek esetlegekre; várjon azonban lesz-e, s mi következmé­nye e készületeknek, az bizonytalan. Orsova, május 4-kén. N. A törökök Kalafatból 3.000 emberrel a krajovai uton fekvő Bailest falut múlt hó 29-én megszállották. A falu elöljárói keleti szokás szerint kenyeret és sót magokkal vévén a sereg elé mentek, s annak pa­rancsnokát avval megkínálták, ki is a megkináltatást, mi a béke jele, elfogadván s őket csendre intvén avval a biztosítással bocsátotta el, hogy a hadi seregtől mit­­se tartsanak, ez hozzájok barátként nem pedig mint ellenség, mit minden bizonynyal az oroszok hirleltek, jön. A falu népe, kinél sem az orosz, sem a török rokon­­szenvet, nem talál, mert mind a kettőt egyformán gyűlöli, egyébként ha már egyet tűrnie kell inkább a törökhöz szít, eleve megjelent török küldönczök , minőt egyet még ápril 28-ra a portyázó kozákok Bailesten elfogtak s Krajovára vittek, által értesittetvén, hogy semmi bán­­talma sem leszen, ha csendben marad, a parancsnok adta biztosítás után szokott munkájához lát. Liprandi orosz tábornok vagy 14 ezer emberrel még London, máj. 1-én. 106—1249 — SUR VIELE EZREDES. Regény a császárság idejéből.*) SUE JENŐ után 6­e­r­m. (Folytatás.) XX. Forster Herman. Néhány perczig e jelenet három szereplője mélyen hallgatott. A lámpa gyengén s téveteg lobogással világított; kán a szél üvöltött; az eső az ablakok üvegeit ver­­deste. Johanna, rémületének martaléka, ez utolsó és rette­netes csapástól megtörötten, térdre esett volt. Barna selyem ruhája még ijesztőbbé tette sápadtságát. Herman fenállva, még mindig kezénél fogva tartotta őt; a szerencsétlen nő karja ellentállás nélkül engedett. Johanna haldokolni látszott. Herman arczvonásai egészen felfordultak: ezen oly tökéletes szépségű kép visszataszítóvá lön; undok rán­­gatódzás következtében felső ajka bőre felgördült; szorosan összeálló fogai közt látható volt a düh taj­téka ; kerek szemei borzasztólag feltárultak, s az össze­húzott szemgolyók közül egy fehér, de vérrel befutott karikát lehetett észrevenni. Herman oly keményen szokíta ólomkörmű, rövid, vé­res kezével Johanna gyenge karját, hogy ennek színe fehérből pirosra változott. Herman homlokán úgy összetolult a legocsmányabb érzelmek kifejezése, mint a vihart megelőző komor fel­legek az égen, mely elébb tisztán és derülten mosoly­gott. Ijesztő vonásokban látszottak rajta gyűlölet, bo­­szú, düh. Némán, merően tekintett Johannára. Ez utóbbi térdelve, félig előre görnyedten, hátraha­­ l) Lásd Pesti 1248 Napid, számát­ nyatlott fővel, félig nyitott ajakkal, szintén rá függesztő merő tekintetét. úgy látszott, mintha megigézte volna őt ez embernek borzasztó tekintete, kiről szemét levenni képes nem vala. Herbin Péter fiz asztalnál ült s jobb kezében tollat tartott, melyet népszerűleg felvett volt Hermannak­ be­szélgetése közben; bal kezével, melyet kinyitva felfelé nyújtott, mély elámulását fejező ki. Nyakát előre­­nyujtva, szemét kimeresztve, hihetlen meghökkenéssel nézett a herczegnőre. Ezen embernek arczulata, bár Joszat jelentő­s vissza­taszító volt, mégis azt látszik kifejezni, hogy szíve fáj­dalmasan van megindulva. Arcza vonásai több ízben összehúzódtak, mintha belsejében erős küzdelmet vívna önmagával. A hallgatást Herman szakíta meg első, rettentő hang­gal kiáltván Johannára: — Minek jött ön ide ? bennünket kikémleni? Bracciano herczegnő nem felelt; a borzalomtól szinte fuldokolt. Csak egy tagadólagos és csengő mozdulattal fejeze ki válaszát. Márványozott orczáin két könycsepp pergett alá. Herman dühödten toppantott lábával s Johanna ke­zét durván megrázva , hozzátéve: — Most már jól tud ön mindent, ugy­e bár ? — Kegyelem ! kegyelem ! mormogott a boldogtalan nő, kibontani törekvőn karját Herman szorító markából. — Csak csendesen, Herman, mérsékeld magadat, szólt ekkor hevesen Herbin Péter, ki nyeressége daczára sem helyeslé pajtása durva bánásmódját. — Üljön lel mond Herman gorombán eleresztve Jo­hanna kezét. Herbin Péter — könyörülőbb mint pajtása — segít­ségére volt a szegény asszonynak, hogy leüljön. Herman ezalatt nagy léptekkel járt fel s alá a szobában. Nem tudta magát mire határozni. Pillanatig azon gondolkodott, hogy megkísérli még Johannát megcsalni, mondván, miszerint ő tudta, hogy itt van, s hogy Herbin Péterreli beszélgetése nem volt egyéb, mint kegyetlen játék. . . . Hanem e mesét nem lehetett volna elhitetni. Látván kétségbeesett ügyeit, a legborzasztóbb for­rongás keletkezett lelkében. Valamint nemes lélek csak végső esetekben nyilat­kozik teljes fényében, szintúgy a romlott lélek is csak az eldöntő perczekben emelkedik a bűn legmagasabb fokaira. Herman fejében ezer meg ezer zavaros terv válto­­gatá egymást. — Mit csináljunk most ? mit csináljunk ? ezt kiáltá végre, rögtön megállván Herbin Péter előtt. Bracciano herczegnő, képtelen csak egy szót is kiej­teni, két kezébe rejtvén arczát időről időre görcsös zo­kogást hallatott. — Hogy mit csináljunk ? mond Herbin Péter. Azt az ördög tudja. Átkozott legyen az a részeges kapus, ki egy szót sem szólt nekem arról, hogy itt van valaki; akkor legalább nem beszélgettünk volna úgy, a­mint beszélgettünk. Az asszonyság nem értesült volna sem­miről. A­mit az ember nem tud, csak annyi, mintha nem is volna, s ha csínján viseled magadat irányában, még sokáig megmarad csalódásaiban. Most azonban magam is hiszem, hogy habozni fog, s hogy felőled nem leszen a legjobb véleménynyel. — De mégse mondhassa senki, hogy én mindenről lemondok akkor, midőn épen mindennek sikerülni kel­lett volna ! Ha pedig kénytelen vagyok lemondani, sor­somért meg fogom magamat boszélni . . . akárkin . . . E szavakat mondva, Herman dühösen toppantott lá­bával. — De még egyszer, kérdő Herbin Péter, hát mit akarsz cselekedni ? — Azt még nem tudom, hanem ez itt, az én hatal­mamban van. S a pokolra esküszöm, hogy lépését, mi­vel minden reményeimet felforgatta, hasznomra kell fordítanom, . . . majd meglátom, mikép ... Ha nem boldogulok, akkor legalább — még egyszer mondom — meg fogom magam boszulni ! — Meg fogod magadat boszulni! mond Herbin Péter. Meg fogod magadat boszulni.... rajta ? Herbin Pétert felbőszítő Herman esztelen és vak ke­gyetlensége. — Először is, kezdő ismét Herman, ő nem fog innen távozni. Holnap reggel megtudják, hogy elhagyta laká­sát , már ez is foltot fog vetni reája. Herbin Péter vállat vonitott. — No ugyan sokra megy azzal, úgymond. Az asszony egyébiránt nem fog akarni itt maradni, ... s ha majd keresni fogják. . . . — Ha majd keresni fogják, ide nem jönnek őt ke­resni ; mert azt hiszik, hogy azon ezredesbe szerelmes, kit az isten verjen meg! Johanna hallván, miként rendelkezik e két ember az ő sorsa felett, ijedelme daczára, figyelemmel kezdő ki­sérni beszélgetéseket. — De kiáltani fog, mond Herbin Péter. — Ha egyszer benn lesz a rejtekben, mit eleve elké­­szittetünk számára , hogy ott elvonja magát mindenki szeme elől (mikorra megegyezését adandná, hogy férjét elhagyja) , akkor már kiálthat; kiáltozásai hasztalanok lesznek. . . . — Kárhozat! kiáltott Herbin Péter, összecsapván kezét. Hát a másikkal mit csinálunk ? — Micsoda másikkal ? — Az ezredes küldönczével! — Ah, erről egészen megfeledkezem. — De biz én is megfeledkezem róla.... tegnap­előtt éjjel óta nem adtam neki enni. . . . Ezt mondván Herbin Péter, felkelt s a kamrába sza­ladt, melyből a szerencsétlen Boisseau fogházi rejte­­kébe szolgált az ajtó. — Megállj csak ! mond Herman. Hát mit csinálunk vele ? Ő mindent ki fog beszélni. . . . — Szerencsétlen ember 1 Az éhség bizonyosan kimé­­­rítette őt I — És mit ! Annál jobb 1 Ha meghal, legalább meg­szabadulunk tőle 1 — Vigyázatlan I — Hah ! kiáltott Herman rémü­letes dühnek rohamá­ban, érzem, a lelkemet emésztő boszúvágyban érzem, hogy én bűn és vérontás idejében születtem. Úgy van s én véres, balvégzetes befolyás alatt születtem : bölcső­met atyám vére fecskendező.... Én képes vagyok min­denre, képes vagyok ez asszonyt megölni, képes vagyok magamat megölni, ... ha terveimet meghiúsítva látom ! — Herman, te megijesztesz engem, mond Herbin Péter, ki önkénytelenül elsápadott, midőn látá a düh és vadság kifejezését, mely Herman arczulatát görcsö­sen eltorzította. (Folytatjuk.)

Next