Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)
1854-05-09 / 1249. szám
1854. milli évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — ,, „ A. havi előfizetés , mint a gímonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek tárgyaz pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: Drinteza 8-ik szám. Szerkesztési iroda: Drinteza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgc krajcárjával számíttatik. A beiktatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Kedd, május 9-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajcárjával számíttatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás május-júniusi két hónapos és május-septemberi öthónapos folyamára. Vidékre postán küldve két hónapra 3 írt. 20 kr. öt hónapra 8 fr. 20 kr. budapesten házhoz hordással két hónapra 2 ft 40 kr. öt hónapra 6 írt. 40 kr. p.p. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, úriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve ködendők. Pesti Napló kiadóhivatala. Heti szemle az angol közélet fölött. A múlt hét egyes apró esetekben gazdag, de nagyobb fontosságú eseményekben szegény volt, s csak a közeli korábbi történtek utóárnyékának tekinthető. Ha történeti becsét keressük, ezt csak két, s csak is lehető kihatásában nevezetes eseményben találjuk fel : u. m. Kis Oláhországnak az oroszok által történt kiürítésében, és megdördültében Odessa falai előtt az első ágyulövésnek, mely az éjszak-nyugoti ellenségeskedést valahára tényleges háborúvá avatá fel. — Kis-Oláhországnak a megszálló éjszaki seregektől szabadulása vegyes oklőből származtatható. Okozhatók azt a törökök erős állása Kalafatnál, s a szomszéd Ausztria határsergeinek fenyegető magatartása, tehát az oroszoknak kedvezőtlen körülmények kényszerereje; vagy ellenben meglehet, hogy azt az oroszok részéről önkénytes, jól kigondolt hadászati tervekből, közvetlenül pedig a Dunán átkelt csapatok izmosítására végbevitt cselekvény. Mert ha erélylyel nekifognak a háború herkulesi munkájának, az oroszok ma még könnyen hasznukra fordíthatják az alkalmat, melyet, határzó nagy eredménynek kevés nehézséggel kivivására, a nyugati hatalmak lassúsága, s egy helytelennek valósuló számításuk nyújt. E kormányok u. i. azon hibás meggyőződésben, mintha az orosz hadnak teljes lehetetlen volna a Dundass Hamelin admirálok által megszállott tenger partjainak hosszában s irányában működni,Gallipolitszemelék ki a nagy későn küldött segítség kiszállási s gyálpontjául. Már pedig e városból a mint könnyen biztosítható fenyegető veszély idején a Dardanellák szorosa, s nagyobb nehézség nélkül támogattathatik a török had, ha az ellenséges erő a Konstantinápolynak vezető középutat választotta volna , úgy ellenben ez állásból, csak számos hátrányok elsimításával s időveszteséggel vethető a segédsereg Dobrudzsába s általában azon irányba, melyben az orosz, a nyugati hatalmak sejtelmeit kijátszva, sikerrel hatol előre. — Mindamellett mégis sokak véleményében, nem annyira stratégiai szükség vagy önkénytes czélokból, mint inkább politikai számításból kifolyó Kis-Oláhország hirtelen kiüríttetése. Ausztria t. i. értelmében a bécsi jegyzőkönyvnek is a Poroszországgal kötött szövetségnek, valamint ellenkezőleg a háború előtti közjogi állapotnál már szerződésileg többre törekvő nyugati hatalmakkal, — csak a status quo ante helyreállítására s csak akkor kész fegyverrel megvédeni a török birodalom megtámadott területét, ha ezt a német érdek is úgy kivánná. Már pedig a német érdeknek sértve érzésére, s ezért cselekvő fellépésre egyenesebben ösztönöztethetők Anglia- s Francziaország által Ausztria mindaddig, mig a háború szorosan határain, Kis-Oláhországban folyt. Hogy tehát német szomszédait a nyugati hatalmak szüntelen zaklatásaitól megkímélje, parancsolá a czár illető seregét Kis-Oláhország odahagyására. Ily értelemben véve fel ez országrész kiüríttetését, ez nem volna egyéb, mint egy kéznek a másik által mosatása; nem volna egyéb, mint jele az orosz és német udvarok közti egyetértésnek, vagy legalább szives oly kölcsönösségnek, melynél fogva: míg Ausztria s Poroszország saját és a czár érdekében semlegesek, addig Oroszország ismét saját és a német szomszédainak javára alkalmats ürügyet nyújt, további semlegességre. E combinatio valószínűségét azonban ama hír valósulása megrontaná, mely szerint Ausztria már elhatárza magát. — Montenegro, Albánia s Herczegovina megszállására a legközelebbi időben. — A múlt hét történeti becscsel bíró második eseményének, Odessa bombáztatásának tárgyában nem lehetnek igen elágazók a vélemények. — A nyugati hatalmak gyors s rövid háborút akarnak, mely az eddigi éjszak-keleti közjogi viszonyokat, Európát a jövőre biztosítólag, átalakítsa. E kettős czél elérésére ma már nemcsak Odessának,hanem Szebasztopol s Kronstadtnak ostromoltatása sem volna időelőtti. Azonfölül a Furious hadgőzösen ejtett sérelem hadbecsületbeli kötelessége is téve Odessa megtámadtatását, mely az oroszok előtörte után Dobrudzsában, egyszersmind égő szükség is, mert Gallipoliban vesztegelvén a nyugoti seregek, Odessának sietős elfoglalása az egyedüli ut, az e városból élelmezett s támogatott oroszok győzelmeinek megakadályozására. — De mindezek daczára még is, ha az ostrom tüze nem az odessai fellegvár és sánczok ellen intéztetik, hanem a bombák a városra száratnak csak azért, hogy ötödfél milliónyi kis beviteli évi üzlete megrontassék, s mert 70 ezernyi népessége a czárnak alattvalója, úgy ez nem nemes, nem dicső megkezdése a háborúnak. Azonban, az Odessa bombáztatása tárgyában vett eddigi híreink jóval átalánosabb s bizonytalanabbak, sem hogy határzottabb tudósítások vételéig az ítélet felfüggesztésével ne tartoznánk. Taglalt európai becsén kivül, különösen Angliára nézve ott fekszik érdeke a múlt hétnek, hogy — az ünnepeket nem ülő, s ezért azokról tiszta fogalommal sem bíró brit nép szólásmódja szerint — „hét vasárnapja volt.“ A kormány u. i, mint ezt az olvasó tudja, jónak látá a néppel imára, böjt s megalázásra szenteltetni a hét egyköznapját, és helyesnek itélé az egyháznak e napon, Istennek segítségül, s biróúl hívása által szentesittetni a status által kijelentett háborút. És mégis felelt az egyház a felhívásnak Savec revenge. Mert ha megboszulni akarta volna magát a statuson azért, hogy zsinatot nem tarthat s hatásköre a szószékhez kötött, hogy főnöke a királynő, s ura a parlament: ezt nem teheti vala czéljának inkább megfelelőleg, mint midőn múlt szerdán a háborút nem annyira a jog s igazság harczának, mint Angliát nemzete s egyeseinek bűneiért látogató Isten ítéletének hirdeté. Sőt voltak hosszú sorában az egyházi szónokoknak, kik a szent írásból Oroszországot európai uralomra s az izlám kiirtására hivatottnak vallók; s voltak ismét mások, kik az ős zsidó szertartások korában élőknek képzelvén magokat , nem a háboruróli nemzeti fogalom civilizálásában keresék az ünnepnap czélját, hanem ezt olyannak tüntetők fel, melynek feladata Istent kegyelmi csoda utján egyenes interventióra bírni a kitört háborúban, korunk választott népe a Thames melletti Izraelnek javára, — és melynek értelme nem magasztosabb, mint: „adj Isten győzelmet, s mi adunk imádságot s böjtöt.“ — A papolt dolgok kábelében mégis legkitűnőbb volt azon irány, mely, mint emlitem, az e nemzetnek templomba járó 10 millióját arról igyekvék meggyőzni, hogy a háború , hasonlóan a dögvész 3 éhséghez, Isten sújtó ostora Anglia felett, mert megtűri keblében a katholicismust, a puseysmust, az anyaegyházbeli szakadásokat általában, a vasárnapokon járástkelést vizen és szárazon, a saecularis nevelést stb. Valóban az angol egyetemek roppant hátramaradását, korunk gyorsan haladó szekere után sántikálását, semmi sem kiálthatta volna ki a nagy világnak inkább, mint kilármázták azt az ez egyetemekben nevelt papok múlt szerdán tartott egyházi beszédet. Ki figyelmét pazarló e beszédek átolvasására, mint azok a csütörtöki nagyobb lapok hasábjain megjelentek, az legfölebb túlkeménynek, de nem alaptalannak ismerendő el az Examiner ez ítéletét: a megalázás napján megalázta nemzetünket a clerus! A múlt héten a halál is dús aratást tartott. Meghalt Anglesey marquis, a Paget család egy nemes sarjadéka, a Waterlooi hősök s az e nagy nap emlékére évenként megújult Waterlooi banquet jeleseinek egyike s utolsója, ki a bátran vívott csaták után két ízben volt Izland helytartója, s ugyanannyiszor a táborszernagyi hivatal elnöke, a kimúlt Cockburn lord, a whig politikai irodalomban híres, ki a nem rég elhunyt Wilson és Jamesonnal emelé hazája fővárosát, Edinburghot azon kitűnő polczra, hol az ma áll; a túlvilágba költözők James Montgomery , 82 éves aggastyán, költő, ki 3 shilling s 6 percel jött gyermekkorában boltos legénynek Londonba, s később kétszer bebörtönözött bajnokává s úttörőjévé vált az akkoron még igen korlátolt angol sajtószabadságnak. Belgrád, május 3. A minapi levelemben említett montenegróiak fegyverre kelését eszközlő Danilo vladikának felhívása, melyet a Dnevnik után közöltem, úgy látszik hírlapi kacsa leend, mert mindeddig a hír mitsem szól a montenegróiak fegyverre keléséről, bár eddig elegendő idejük lett volna felfegyverkezve összegyűlni. Létét e felhívásnak azonban tagadni én nem vagyok kész, mert amennyire előttem ismeretes, a Dnevniknek azon vidékeken meglehetősen biztos levelezői vannak. Meglehet, hogy a felhívás ki is jött, de nem foganatosíttatott a fejedelem részéről, mert talán akadályok gördültek eléje a foganatosíthatásban; amennyiben van a dolog, a jövő majd megmutatandja. Az oroszok elvonultak Szerbia határáról , és pedig, mint itten tudni akarják , politikai okokból, mert balgatagság volna gondolni, hogy más ok miatt oda hagyták volna oly állásukat, melyen annyi vért már eddig is kiontottak. Melyek legyenek e politikai okok, bizonynyal nem lehet megmondani. Némelyek Ausztria kivonatára történtnek mondják e visszavonulást, míg mások e tényt az oroszok kimélyének Szerbia irányában tulajdonítják , hogy igy minden alkalom eltávolitassék az idegen seregeknek idejövetelére, s hogy mintegy gát vettessék a szerbek felkelhetésének. Melyik legyen igaz, ezt is a jövő fogja megmutatni. A keleti kérdés megoldását itten mindenki feszülten várja. Azon hit szállong, hogy az orosz udvar a török birodalom felbomlása felőli meggyőződését ugyancsak mindenkép életbe is kívánja léptetni, és pedig úgy, hogy az európai Törökországból 4 független államot képezzen, t. i. Görög, Oláh, Bolgár és Szerb államokat. Stambult szabad s független városnak nyilatkoztatván ki. Hogy e hit teljesen alaptalan, s csak egyes ábrándok szüleménye és tápláléka, az bizonyos. A fejedelem idejötte óta — úgy látszik — a kormány igen nagyon el van foglalva. Azon hírek, melyek szerint Szerbia bizonyos esetekre négy katonai kerületekre külön katonai parancsnokok alatt fogna osztatni, most úgy látszik életbe fognak lépni. Azonban nem négy, hanem több katonai kerület leszen, s ezen kerületek parancsnokságát viendik a katonai dolgokban jártas szovetnikok — fejedelmi tanácsnokok — kik közöl előlegesen említtetnek : a vitéz Knicanin, ki utolsó időkben hirhedetté len a szerbek vezénylete által, és a ki egyszersmind fővezérnek van kijelölve. , Nenadovic , Jefrem , Jeremic , Gaja , Trifunovic, Miljczo , Novakovic Ilia, az orosz és berlini katonai akadémiák növendékei, és Sztanojevic Jeremia. Általjában a szovetnikok nagyobb részének katonai szerep jutand részére; várjon azonban e kijelölt vezérek lehető háborúban megtartandják-e vezérségöket, nem egészen bizonyos, mert a szerbek az után fognak menni, aki legvitézebb, legszerencsésebb leend a hadban, s könnyen megtörténhető, hogy a köznépből egyik vagy másik fog emelkedni egészen a vezérségig anélkül, hogy arra lett volna kandidálva, föltéve természetesen, hogy ha a kormány nem lenne elég erős, a gyeplőt vezetni. Ezen szovetnik-vezérek mellé vannak kijelölve polgári tisztviselők is , kik a kanczellária dolgait vezetendik. Ez mind jele annak, hogy itt is készülnek esetlegekre; várjon azonban lesz-e, s mi következménye e készületeknek, az bizonytalan. Orsova, május 4-kén. N. A törökök Kalafatból 3.000 emberrel a krajovai uton fekvő Bailest falut múlt hó 29-én megszállották. A falu elöljárói keleti szokás szerint kenyeret és sót magokkal vévén a sereg elé mentek, s annak parancsnokát avval megkínálták, ki is a megkináltatást, mi a béke jele, elfogadván s őket csendre intvén avval a biztosítással bocsátotta el, hogy a hadi seregtől mitse tartsanak, ez hozzájok barátként nem pedig mint ellenség, mit minden bizonynyal az oroszok hirleltek, jön. A falu népe, kinél sem az orosz, sem a török rokonszenvet, nem talál, mert mind a kettőt egyformán gyűlöli, egyébként ha már egyet tűrnie kell inkább a törökhöz szít, eleve megjelent török küldönczök , minőt egyet még ápril 28-ra a portyázó kozákok Bailesten elfogtak s Krajovára vittek, által értesittetvén, hogy semmi bántalma sem leszen, ha csendben marad, a parancsnok adta biztosítás után szokott munkájához lát. Liprandi orosz tábornok vagy 14 ezer emberrel még London, máj. 1-én. 106—1249 — SUR VIELE EZREDES. Regény a császárság idejéből.*) SUE JENŐ után 6erm. (Folytatás.) XX. Forster Herman. Néhány perczig e jelenet három szereplője mélyen hallgatott. A lámpa gyengén s téveteg lobogással világított; kán a szél üvöltött; az eső az ablakok üvegeit verdeste. Johanna, rémületének martaléka, ez utolsó és rettenetes csapástól megtörötten, térdre esett volt. Barna selyem ruhája még ijesztőbbé tette sápadtságát. Herman fenállva, még mindig kezénél fogva tartotta őt; a szerencsétlen nő karja ellentállás nélkül engedett. Johanna haldokolni látszott. Herman arczvonásai egészen felfordultak: ezen oly tökéletes szépségű kép visszataszítóvá lön; undok rángatódzás következtében felső ajka bőre felgördült; szorosan összeálló fogai közt látható volt a düh tajtéka ; kerek szemei borzasztólag feltárultak, s az összehúzott szemgolyók közül egy fehér, de vérrel befutott karikát lehetett észrevenni. Herman oly keményen szokíta ólomkörmű, rövid, véres kezével Johanna gyenge karját, hogy ennek színe fehérből pirosra változott. Herman homlokán úgy összetolult a legocsmányabb érzelmek kifejezése, mint a vihart megelőző komor fellegek az égen, mely elébb tisztán és derülten mosolygott. Ijesztő vonásokban látszottak rajta gyűlölet, boszú, düh. Némán, merően tekintett Johannára. Ez utóbbi térdelve, félig előre görnyedten, hátraha l) Lásd Pesti 1248 Napid, számát nyatlott fővel, félig nyitott ajakkal, szintén rá függesztő merő tekintetét. úgy látszott, mintha megigézte volna őt ez embernek borzasztó tekintete, kiről szemét levenni képes nem vala. Herbin Péter fiz asztalnál ült s jobb kezében tollat tartott, melyet népszerűleg felvett volt Hermannak beszélgetése közben; bal kezével, melyet kinyitva felfelé nyújtott, mély elámulását fejező ki. Nyakát előrenyujtva, szemét kimeresztve, hihetlen meghökkenéssel nézett a herczegnőre. Ezen embernek arczulata, bár Joszat jelentős visszataszító volt, mégis azt látszik kifejezni, hogy szíve fájdalmasan van megindulva. Arcza vonásai több ízben összehúzódtak, mintha belsejében erős küzdelmet vívna önmagával. A hallgatást Herman szakíta meg első, rettentő hanggal kiáltván Johannára: — Minek jött ön ide ? bennünket kikémleni? Bracciano herczegnő nem felelt; a borzalomtól szinte fuldokolt. Csak egy tagadólagos és csengő mozdulattal fejeze ki válaszát. Márványozott orczáin két könycsepp pergett alá. Herman dühödten toppantott lábával s Johanna kezét durván megrázva , hozzátéve: — Most már jól tud ön mindent, ugye bár ? — Kegyelem ! kegyelem ! mormogott a boldogtalan nő, kibontani törekvőn karját Herman szorító markából. — Csak csendesen, Herman, mérsékeld magadat, szólt ekkor hevesen Herbin Péter, ki nyeressége daczára sem helyeslé pajtása durva bánásmódját. — Üljön lel mond Herman gorombán eleresztve Johanna kezét. Herbin Péter — könyörülőbb mint pajtása — segítségére volt a szegény asszonynak, hogy leüljön. Herman ezalatt nagy léptekkel járt fel s alá a szobában. Nem tudta magát mire határozni. Pillanatig azon gondolkodott, hogy megkísérli még Johannát megcsalni, mondván, miszerint ő tudta, hogy itt van, s hogy Herbin Péterreli beszélgetése nem volt egyéb, mint kegyetlen játék. . . . Hanem e mesét nem lehetett volna elhitetni. Látván kétségbeesett ügyeit, a legborzasztóbb forrongás keletkezett lelkében. Valamint nemes lélek csak végső esetekben nyilatkozik teljes fényében, szintúgy a romlott lélek is csak az eldöntő perczekben emelkedik a bűn legmagasabb fokaira. Herman fejében ezer meg ezer zavaros terv váltogatá egymást. — Mit csináljunk most ? mit csináljunk ? ezt kiáltá végre, rögtön megállván Herbin Péter előtt. Bracciano herczegnő, képtelen csak egy szót is kiejteni, két kezébe rejtvén arczát időről időre görcsös zokogást hallatott. — Hogy mit csináljunk ? mond Herbin Péter. Azt az ördög tudja. Átkozott legyen az a részeges kapus, ki egy szót sem szólt nekem arról, hogy itt van valaki; akkor legalább nem beszélgettünk volna úgy, amint beszélgettünk. Az asszonyság nem értesült volna semmiről. Amit az ember nem tud, csak annyi, mintha nem is volna, s ha csínján viseled magadat irányában, még sokáig megmarad csalódásaiban. Most azonban magam is hiszem, hogy habozni fog, s hogy felőled nem leszen a legjobb véleménynyel. — De mégse mondhassa senki, hogy én mindenről lemondok akkor, midőn épen mindennek sikerülni kellett volna ! Ha pedig kénytelen vagyok lemondani, sorsomért meg fogom magamat boszélni . . . akárkin . . . E szavakat mondva, Herman dühösen toppantott lábával. — De még egyszer, kérdő Herbin Péter, hát mit akarsz cselekedni ? — Azt még nem tudom, hanem ez itt, az én hatalmamban van. S a pokolra esküszöm, hogy lépését, mivel minden reményeimet felforgatta, hasznomra kell fordítanom, . . . majd meglátom, mikép ... Ha nem boldogulok, akkor legalább — még egyszer mondom — meg fogom magam boszulni ! — Meg fogod magadat boszulni! mond Herbin Péter. Meg fogod magadat boszulni.... rajta ? Herbin Pétert felbőszítő Herman esztelen és vak kegyetlensége. — Először is, kezdő ismét Herman, ő nem fog innen távozni. Holnap reggel megtudják, hogy elhagyta lakását , már ez is foltot fog vetni reája. Herbin Péter vállat vonitott. — No ugyan sokra megy azzal, úgymond. Az asszony egyébiránt nem fog akarni itt maradni, ... s ha majd keresni fogják. . . . — Ha majd keresni fogják, ide nem jönnek őt keresni ; mert azt hiszik, hogy azon ezredesbe szerelmes, kit az isten verjen meg! Johanna hallván, miként rendelkezik e két ember az ő sorsa felett, ijedelme daczára, figyelemmel kezdő kisérni beszélgetéseket. — De kiáltani fog, mond Herbin Péter. — Ha egyszer benn lesz a rejtekben, mit eleve elkészittetünk számára , hogy ott elvonja magát mindenki szeme elől (mikorra megegyezését adandná, hogy férjét elhagyja) , akkor már kiálthat; kiáltozásai hasztalanok lesznek. . . . — Kárhozat! kiáltott Herbin Péter, összecsapván kezét. Hát a másikkal mit csinálunk ? — Micsoda másikkal ? — Az ezredes küldönczével! — Ah, erről egészen megfeledkezem. — De biz én is megfeledkezem róla.... tegnapelőtt éjjel óta nem adtam neki enni. . . . Ezt mondván Herbin Péter, felkelt s a kamrába szaladt, melyből a szerencsétlen Boisseau fogházi rejtekébe szolgált az ajtó. — Megállj csak ! mond Herman. Hát mit csinálunk vele ? Ő mindent ki fog beszélni. . . . — Szerencsétlen ember 1 Az éhség bizonyosan kimérítette őt I — És mit ! Annál jobb 1 Ha meghal, legalább megszabadulunk tőle 1 — Vigyázatlan I — Hah ! kiáltott Herman rémületes dühnek rohamában, érzem, a lelkemet emésztő boszúvágyban érzem, hogy én bűn és vérontás idejében születtem. Úgy van s én véres, balvégzetes befolyás alatt születtem : bölcsőmet atyám vére fecskendező.... Én képes vagyok mindenre, képes vagyok ez asszonyt megölni, képes vagyok magamat megölni, ... ha terveimet meghiúsítva látom ! — Herman, te megijesztesz engem, mond Herbin Péter, ki önkénytelenül elsápadott, midőn látá a düh és vadság kifejezését, mely Herman arczulatát görcsösen eltorzította. (Folytatjuk.)