Pesti Napló, 1854. május (5. évfolyam, 1243-1267. szám)

1854-05-31 / 1267. szám

ről biztosan hisszük, hogy a nehéz feladatot sikerdúsan megoldják. Az ulóbbi népies olvasmányokban, s a há­rom divatlapokban tehát az időszaki irodalom elegen­­dőleg képviselve volna, de még mindig nélkülözünk egy „időszaki képes folyóiratot“, melynek fel­adata lenne ügyes vezérlet mellett kiérdemelni, hogy minden mivelt családnak házi lapjává váljék. 1848-dik évben Kassán Werner Károly nyomdájában Staut József szerkesztése alatt jelent meg hetenként két ivén egy „képes ujság“, de mielőtt az — a lap fentart hatására megkívántaib pártfogásban részesülhetett, — s magasabb tökéletességre vergődhetett volna, — meg­szűnt. Ily képes folyóirat minden mivelt nemzet irodal­mában méltó helyet foglal el, és mi nélkülöznék azt? Kiadóink irodalmunknak egy megbecsülhetetlen szol­gálatot tennének, ha egy becses belszerkezetű „k­é­­pes lap“ kiadására vállalkoznának. Ha széttekintünk irodalmunk mezején, szemünkbe tűnik: „hazánk történetének hű ecsetelése képekben“ s „egy újabb képes vállalat“ programmja, mely a jövő 1855-dik évre lát napvilágot; midőn ezeket az irodalom és művészet terén a legőszintébb örömmel üd­vözöljük, el nem mulaszthatjuk azon gyanúnkat — mely egyszersmind buzgó óhajtásunk is — kijelenteni, hogy V. I. munkás írónk lesz a legelső, ki az időszaki magyar irodalmat egy becses tartalmú képes újság­gal gazdagítandja. A múlt napokban a Zomborban megtelepedett Szabó Károly szintársaságából tizen Omoroviczára falusi kirándulást tévén, ott néhány előadást rendeztek. A bámuló közönség ezen néhány előadáson mindenkor szép számmal jelent meg, mint halljuk — az igazgató maga megvalló, hogy nagyobb jövedelmek volt az öt­ezer lakossal bird Omoroviczán, mint az ötszörösen na­gyobb népességű Zombor városban. Vegye tehát az igazgató ezt figyelembe, s máskor, ha — ígérete szerint — az egyszerű falusi közönséget meglátogatja, tegye azt egy jól rendezett színésztársasággal, s iparkodjék, hogy a közönség várakozásának, a színészet czéljának legalább valamennyire is megfeleljen, és kerüljön min­dent , mi a magyar színészet hervadására károsan hat. — Nem mulaszhatjuk el még megemlíteni, hogy a tár­saság egyik tagjában Árváiban egy jelesebb színi tehetséget tapasztaltunk eltemetve lenni. Vetéseink a hosszasan tartó szárazság után is, kö­zépszerű termésre mutatnak, ha néha—néha a fel­hők kapui megnyílnak — a gabona ára néhány kraj­­czárral mindig alább száll; minden gabona nemek kö­zött a zab leginkább tartja az árát, a búza, kétsze­res, kukoricza ára meglehetősen lejebb ment; a tegnap­előtti esőzés azt megint csökkentette. (Lapszemle). A W. Lloyd máj. 27-kei számában E. W. államgazdászatróli nézeteit egy újabb czikkben imígy adja elő : Az államjavak haszonbérbe adását leg­jobb módnak dicsérték föl arra nézve, hogy illően jöve­delmezőkké tétessenek. Mi nem is kételkedünk rajta, miszerint igen sok esetben a jószágok hasznosításának ezen módja jobb eredményt szolgáltat, mint ha maga az állam kezeli azokat. De mindenki beláthatja, hogy a jószágok egy nagy száma haszonbérbeadásra nem al­kalmas, hogy azok nem máskép, mint csupán oly bir­tokos által, ki nagy tőkéket fordít rájok, ki azokat mi­­velés által termőkké teszi, rajtok gyarmatokat telepit, ott iparműveket alkot, válhatnak gyümölcsözőkké. — Azon ellenvetés, melyet az uradalmak eladására nézve tesznek, hogy t. i. ezen esetben csakhamar sem pén­zünk sem uradalmaink nem lesznek, kissé lenge állítás­nak tűnik fel előttünk. Az eladási öszveget kellően l­e­h­e­t használn , s miért kételkednénk benne, hogy aként is fog használtatni? Úgy hiszszük, jogunk van föltenni, hogy, ha a kormány az államjavak eladása rendszerét behozza, az czélszerű teend, hogy egyetlen jószág sem fog kelletinél olcsóbban eladatni, s a bejött öszveg nem máskép mint legkellőbb módon használtatni. E tekintetben, úgy látszik, teljes okunk van bizalmat helyezni azon buzgó és lélek­­ismeretes férfiakban, kik most az igazgatás élén állanak. — Való, hogy az államjószágok oly tulajdont ké­peznek, mely az államkincstárnak örök időkig hasznára szolgál. S mely ha évtizedeken át keveset gyümölcsöz is, de a későbbi nemzedékekben nagyobb hasznokat adhat, mint most. Tagadhatlanul helyes elv : tekintet­tel lenni az unokákra és utónemzedékekre , s oly örök­séget, mely távol századokra terjedhet át, a pillanatnyi szükségnek föl nem áldozni. Ezt előrebocsátván mind­amellett azon nézetünknél maradunk, hogy az államjó­szágok egy nagy részének lassan kinti eladását az irán­­tunk i­s késő utódaink iránti tekintetek parancsolják. Népgazdászati szempontból a tulajdonra nézve az a legóhajtottabb birtokos, ki legjobban ért annak hasz­nosításához. Az aligha szenved kétséget, hogy az ál­lam igen sok tulajdona ama jobb birtokosokat magá­nosokban fogná feltalálni, és mivel az állam minden nemzeti vagyonra nézve igényét megtartja, s egy ela­dott államjószág sem szűnik meg neki jövedelmezni, tehát nem következik, hogy az állam szegényebb lesz, mivel talán kevesebb uradalmai vannak, mint azelőtt voltak. Utódainknak nem leend okuk bennünket a megkevesbült jószággazdagság miatt vádolni, ha t. i. nekik ezért az adósság­teher megkevesbülése által kárpótlás adatik. Az államadósságok szintoly tartós természetűek lehetnek, mint a jószágok leírása, és ha mi képesek volnánk azokat egy bizonyos számú milliókra terjedő kamattehertől megmenteni, úgy tö­kéletesen kárpótolva vannak, ha ezért az állam javakbeli bevétel ezen észletnek fele részében elvesz. A köze­lebb lefolyt, egyetlen egy év deficitje példa az állam­nak több, — éven át fizetendő — kamatába kerül, mint mennyit a jószágaiból befolyt évi jövedelem valaha még tett. — Vegyük föl a következő esetet. Bizottmány neveztetik ki, hogy a jószágok közöl azokat kiválaszsza, melyek leírását az állam legkevésbbé tartja kívánatos­nak, nem lévén képes saját igazgatása alatt azokat kel­lőleg jövedelmezőkké tenni. E jószágok megbecsültet­nek s az eladásnál teljesen szabad és nyilvános concur­­rentia engedtetik. A becsüértéken alól természetesen egy jószág sem adatik el. Az eladás könnyebbitése vé­gett az eladandó jószágok egy részét lotterián lehet ki­játszani, minél a kisebb parcellák is nyereményekül jelenhetnek meg, melyek, ha művelésre alkalmasak, a kisebb, független mezei gazdák megtelepedését ott, hol azok leginkább szükségesek, fognák elősegíteni. Ily lotteria, a nélkül, hogy az államérdeknek legkisebb ártalmára volna, a nagy­közönségre nézve a minden eddig létezettek közt leghasznosabbá válhatnék , s évről évre ismételve , bel- úgy mint külföldön számnélküli részvevőkre találna. Azon esetben, ha most a bejött pénz arra használtatnék , hogy azon hihetőleg kevés évek alatt, melyekben az állam­kiadások az állambevételeket meghaladják, vele a deficit fedöztessék, akkor ez­által mind a most élő mind az utána jövő nemzedékeknek a legüdvösebb szol­gálat volna téve. Az elenyésző deficittel az államhitel szilárd bázisra lenne alapítható ; az állampénz folyó ér­téke normális maradna; a kölcsönök, melyek most sú­lyos áldozatok nélkül nem köthetők, ki fognának kerül­­tetni s maga az állam is nagy kamattehertől szabadulni. Valószínű, hogy az államjószágok kisebb részének eladása megtermendi ez eredményt, és hogy a nemzeti gazdagság a nemzeti vagyon jobb hasznosítása által fö­­lebb fokozva, az államnak ezenkívül még állandó kárpótlást is nyújtana a megtörtént birtok­változta­tásért. KÜLFÖLD, Németország, Frankfurt, május 25. A szövetség­­gyűlés tegnapi ülésében Ausztria és Poroszorság (mi­kép már táviratilag közölve volt) az ausztriai porosz szerződésre vonatkozó előterjesztéseket megtették. A gyűlés azokat köszönet és megelégedés kifejezésével fo­gadta s gyors vélemény-adás végett egy, két tagból álló bizottmánynak szolgáltatta át. Az ügy formaszerinti bevégzését legrövidebb idő alatt várják. A „Freiburger Zeitung“ f. hó 23-kai száma követ­kező közleményt tartalmaz : „Tegnap estre a vizsgáló bíróság az érsek ellen személyes letartóztatást határo­zott s legott lakosztályábani visszatartása a legkiméle­­tebb módon hajtatott végre. E rendszabályt, hallomás szerint az tévé szükségessé,mert az érsek, miután a f. hó 5-kei s az egyházi alapítványokra vonatkozó rendel­­ménye miatt ellene a bűnperi vizsgálat már megindítva volt, sem szűnt meg további intézkedéseket annak vég­rehajtására tenni s ekép bűnrészeseivel összejátszani. A bírói eljárás nem jött váratlanul s így nem is igen tűnt föl. Egy csoport mindkét nembeli henye fiatalság összecsődülését a főegyháztéren a fogsági rendelet tu­domásra jutása után, a közönséges rendőri és katona­őrség rögtön szétverte s a helyet rövid idő alatt kiürí­tette. Városunk folytonos nyugalomnak örvend.­­ A papság tegnap estre mindkét katholikus templomban a harangozást megszüntette és ma csak csendes mise (ének és harangszó nélkül) tartatott. A mai nyilvános bucsumenetnél sem éneklés sem harangozás nem tör­tént. Ellenben a városhoz tudomás szerint tartozó Her­­dern és Wichre községekben az isteni szolgálat és egy­házi körmenet szokás szerint tartatott meg. A község­­elöljáróság beavatkozott, követelvén, hogy a minden keresztény községben szokásos reggeli, déli és esti ha­rangozás ezentúl megtörténjék, mivel a székestemplom és a harangok elvitázhatlan tulajdona az itteni egyház­­községnek. Ma délben meg is szólaltak a harangok, s a megkisérlett demonstratiónak nem volt semmi ered­ménye.“ A Freiburgban történt s már föntebb érintett esemé­nyekről a „Badische Landeszeitung“ f. hó 23-káról még a következő részleteket közli : Tegnap reggel az érsek sajátkezűleg irt leveleket küldött Frankfurtba a szövetséggyűléshez, Bécsbe az ausztriai csá­szárhoz, s Rómába a pápához. Estve 7 óra után a lakosok egyes csoportokban gyűltek össze a fő­egyháztéren , s a varg­iutczában , hova az érseki lak hátrésze kiszögel. A kandiák száma egyre növekedett s­o ha órakor sok száz kézműves, diák s a­t. volt egybe­­gyülve a palota körül. A rendőrség, mely ezen utczai csődülést békén nem nézhette , hazatérésre szól­ta föl az embereket; a palota előtt egy vadász-szakasz állít­tatott föl, mialatt gyalogsági őrjáratok vonultak minden irányban a főegyház terére , s a népet haza kergették. Hogy némely makacskodók elfogattak, magától értetik. 10 órakor minden utcza megüresült s a város nyugal­mas éjnek örvendett. — Az érsek , hallomás szerint, Schmitt és Lamey üdv.törvényszéki ügyvédeket válasz­totta védelmezőiül. Francziaország- Pár­is, máj. 25. A „Moniteur“ közli a két nyugati hatalom közt kötött szerződést a kö­zös martalékok felosztása fölött. Egy hir szerint, mely azonban még valósulásra vár, Hamelin admirál, saját kivonatára 25—40,000 főnyi szárazföldi sereget fogna kapni, hogy Sebastopolt mind a tengerről, mind a szá­razról egyszerre megtámadhassa. Honnan fogna ezen 25—40,000 ember jőni, egyelőre nem mondatik, miu­tán a Stambulból, máj. 15-kéről érkezett tudósítások szerint az angol segédcsapatok Várna felé indultak, a francziák pedig Gallipoliból szinte felkerekedtek a Balkánnak. — A tábornagyi pálczát, melyet a legköze­lebbi hír Hautpoul tábornoknak ígért, mint mondják, Napoleon hg nyerendi el. — Salvandy, egykor Lajos Fülöp minisztere, s a Bourbon-féle Jusio-párt feje, titkos kihallgatást kért a császártól, mit meg is nyert. A titkos beszélgetésről mi sem tudatik, de a tény már magában is igen fontos. A „Times“ párisi levelezője következő feltűnő tudó­sítást hoz : „Egy magánlevél Sz.-Pétervárról jelenti, hogy Nesselrode gróf a nép által bántalmakkal il­­lettetett. (?) Midőn t. i. a városon keresztül kocsizott, kipisszegték, sárral dobálták és fenyegetésekkel illették, úgy hogy kényszerülve látta magát egyik barátjának házába menekülni. Én ugyan­ezen levelet, mely e tényt közli, magam nem láttam, bizonyosnak álliták előttem, hogy az egy előkelő orosz úrhölgy tollából származott, ki barátnéjának ezen eseményt mint bekövetkező viha­rok előjelét, mély sajnálkozással és aggodalommal adja tudtára. Olaszország- Genuából jelentik f. hő 23-dikáról : „A vizsgálati per a speziai öbölben nem rég megkisérlett kiszállás tárgyában az itteni felebbezési törvényszék által megkezdetett. A genuai intendáns Buffa­ur ezen ügyre vonatkozólag házkutatást tétetett Ms. M . a­r­­ angolnőnél, kiről mondották volt, miszerint összekötte­tésben állana a kiszállottakkal. — Turinból jelentik f. hó 23-káról. A követkamra legutolsó üléseiben, egy törvényjavaslattal foglalkozott, mely által a már meg­levő büntetőtörvénykönyvön néhány változtatás czéloz­­tatik. Mentone és Roccabruno lakosai petitiót nyújtottak be az iránt, hogy Monaco hűsét Piemontba véglegesen kebeleztessék be.­­ Az olasz lapok még mindig a speziai forradalmi kikötési kísérlettel foglalkoznak, s jelentik, hogy még mindig hozatnak be az ebben résztvevők, kik e miatt már a múlt években compromittálva valának. — Ge­nuából írják 24-dikéről, miszerint „Francisco de Assisi“ spanyol kir. hadi fregát Mária Amália királynővel fe­délzetén Cadixből jőve, az ottani kikötőben megérke­zett. — 23-kan 71/2 órakor reggel „Lepanto“ spanyol hadigőzös Genuába megérkezett Barcelonából, hova, hir szerint, a Genuában levő spanyol flotilla is menen — A piemonti követkamra 24—26-káig egy törvény­­javaslattal foglalkozott a nyilvános biztonság organi­­satióját illetőleg. A első hat czikk elfogadtatott. — Ro­mából 24-kéről kelt tudósítások szerint a földrengés egész Umbriában iszonyú kárt okozott. Néhány nap előtt tétettek közzé az 1848 és 1849-diki, anconai véres eseményekre vonatkozó ítéletek. Hét bűnös, kik közöl kettő meghalt, egy elillant, részint valósággal, részint in contumaciam halálra ítéltetett. Nagybritannia. A felső ház május 25-én nem tartott ülést. — Az új bécsi jegyzőkönyvnek létrejötte, mely itt „négyélűnek“ vagy pedig „négyes jegyző­könyvnek“ neveztetik, a „Times“ szemeiben igen ör­vendetes esemény. Ezen cselekvény által ugyanis az bizonyíttatott be, hogy a német hatalmaknak nincs szán­dékukban conventiójukat más hasisra fektetni, mint az angol és francziára, s maga Poroszország sem tarta ta­nácsosnak visszalépni, midőn ezen rendelkezés bevég­zésére az ő aláírása is kivántatott. Az eredmény — úgymond a Times—némileg anomál, s nem volna kön­nyű dolog egy második esetet találni föl, hol négy ha­talom egyenes s kölcsönös kötelezettségeket vállal ma­gára oly pillanatban, midőn e hatalmak közöl kettő egy ötödikkel háborúban áll, a másik kettő pedig békében él. A német hatalmak ennélfogva azon igen különös helyzetben vannak, hogy a nyugati hatalmak háború­ját Oroszország ellen sanctionálják a­nélkül, hogy ma­guk hadüzenetet bocsátottak volna ki. A német hatal­mak Oroszország ellenségeivel szoros szövetséget köt­nek , s habár az éjszaki hatalmak diplomatiai viszonyai nincsenek is még felfüggesztve, mégis nyilvánosan oly rendszabályokhoz nyúlnak, melyeket bátran ellenséges lépéseknek mondhatni. Ha az orosz czár nem volna már is, köszönet saját becsvágyának, oly nagy zavar­ban ezen combinatio által, mely őt szövetséges nélkül hagyja Európában, akkor ily kétértelmű, vagy­is az igazat megmondva, fenyegető bánásmódhoz nem alkal­mazkodnék. Nincs nagyobb bizonysága gyengeségének, mint azon mód, mely szerint előbbi szövetségeseinek rászalását sőt hadkészületeiket is eltűri. Mindennek da­czára az orosz udvar nem hívja vissza követeit Bécs­ és Berlinből, sőt inkább minden irányban cselszövényez, hogy a többi Európa szövetségét felbontsa. Az orosz párt legnagyobb megfeszítéssel mindent elkövetett, hogy az ausztriai-porosz szerződésnek a conferentiávali köz­lését meghiúsítsa, de nem sikerült neki, sőt úgy lát­szik, hogy Alvensleben grófnak Bécsbei küldetése a porosz politikán inkább javított mint rontott. — Le­hetetlen azon érdekek és rendszabályok ősz vegét, — melyeket a német hatalmak magok s a hadviselő szövetséges hatalmak közt most megalapítottak, — a semlegességi rendszerrel, — melyhez előbb tartoztak, vagy általában más, mint ellenséges viszo­nyokkal Oroszország irányában öszhangzásba hozni. Ezalatt — úgy végződik a czikk — mindezen diplo­matiai megveretések daczára, Oroszország folytonosan nyomul előre a Dobrudzsában, sőt talán még Szilisz­­tria elestére is készen lehetünk. De akkor az ausztriai kabinet késlekedéseinek véget kellene érni, s Bécsben be kellene látni,miszerint itt az ideje a tettleges beavat­kozásnak. — A „Times“ igazolja azon állítást, miszerint Bunsen úr Bernstorf úr megérkezése után bennünket azonnal elhagyana. — A ,,N­erald“nak Konstantinápolyból május 11-éről írják : „A nap diplomatiai nagy és nehéz kérdése Ausztria hadkészülete. Szerbia fejedelme ez iránt egy igen erélyes (?!) jegyzéket intézett a Portához. A Porta minden diplomatiai követ megmozdított, hogy erre nézve kielégítő választ nyerhessen, de hasztalan. Erre a szerb kormány egy hosszú emlékiratot küldött be, melyben mindennemű benyomulás ellen tiltakozik. Ezen okmány meglehetős hosszú s általában azt akarja bebi­zonyítani, először, hogy Szerbia nem nyughatatlan tar­tomány; másodszor, hogy Oroszország által a benyomu­lás ellen határozott biztosítást nyert. (Hogy Oroszor­szág e részben szótártó leend, az iránt — mint ezt a „Herald másutt mutatja ki — kezeskedik a körülmény miszerint ez esetben nem kerülhetné el az Ausztriávali összezörrenést.) Aziz pasa, kit a belgrádi kormányzó Bécsbe küldött volt, most különös küldetéssel jött ide s egy hét előtt egy jegyzéket nyújtott be, melyben meg­jegyzi, hogy a Kis-Oláhországbóli kivonulás után orosz részről Szerbiának mitől sincs tartania. Resid pasa helyesli e jegyzék tartalmát s tegnap e tárgyról Bruck báróval hosszan értekezett. A kérdés legnagyobb fon­tosságú s remélhető, hogy valamely befolyásos parlia­menti tag komoly figyelmet forditana Szerbia hely­zetére. Habár az orosz hadiflották házi áreszomban vannak, a kormány még­is nagy szorgalommal erősitteti az an­gol partok minden megsebezhető pontjait. A liverpooli kikötő északi csúcsának erődítései már már bevégezvék s körbe rakott tiz ágyús erős ütegből s két négyszögű toronyból állanak, melyekre 4 nehezebb ágyú jő. Sun­derland kikötő bástyázatai szintén több üteggel fognak elláttatni s a Dower várdája jelentékeny terjedelmű bás­tyákkal és tornyokkal erősittetik meg. Törökország, Stambul. (A keleti egyház egyesítésének a rómaival megkisértése) A Constit­uti­onnel utolsó tudósításai igen fontosak. E lapnak írják, hogy Leo armeniai ág legközelebb Ró­mába fog menni, a pápai kormánynyal a keleti egy­háznak a rómaival egyesülése iránt alkudozandó.Ezen a keleti egyház legelőbb kelő fiai egyike által kezébe vett ügy, mint írják, csak sikeresen végződhetik. Leo arme­niai ág, az armeniai uralkodó családok unokája és örö­köse fiatal, szellemdús és bátor szivü férfiú s nem ké­telkedhetni, hogy ő mindazon akadályokat le fogja győzni, melyek a két egyház egyesülését gátolják. Ez összeolvasztás, mely a keleti keresztényeknek oly sok hasznot hajtana , azonfelül, ha létesül, korunk legna­gyobb eseménye. Dunafejedelemség- Bukarestből máj. 20-dikról jelentik.A belga consul bevonta lobogóját s Ausztriába megy. E meglepő lépés folytán nem­csak a belga, hanem a számos franczia védenczek is egyedül Isten utalmára vannak hagyva. A franczia con­­sulok elmentükkor védenczeiket a belga consul alá he­­lyezék azon hiedelemben, hogy a szigorúan semleges hatalom nem jöend összeütközésbe az orosz hatóságok­kal. Csalódtak, de ez esemény okát még ez óráig nem tudni. Görögország­ (A görögországi krízis). A nyu­gati hatalmak ultimátuma több napi minisztertanácsokra adván alkalmat, miután ezek eredményhez nem vezet­tek, a külügyminiszter jegyzéket intézett a két követ­hez a kitűzött határidőnek máj. 21-éig történendő meg-­ hosszabbításáért, mire a követek igen laconice azt fe­lelték, mikép tudják, hogy a kért határidő csak arra való, hogy a már összegyűlt önkényteseket a határra szállíthassák; de mi ellen a követek kényszer-rendsza­bályt alkalmazni elhatározták. Tüstént e felelet után egy más jegyzéke a követeknek jelente a külügyminisz­ternek, hogy az angol-franczia hajóosztály parancsot kapott, a nyílt tengeren találtató minden görög hadi­hajót elfogni s Máltába vinni, minek folytán a görög hadihajó-kapitányok azonnal utasítást kaptak, hogy a kikötőt el ne hagyják. A király el lenne hatá­rozva, nem engedni. Még a bécsi és müncheni intések is hatás nélkül maradtak reá. Hallik, hogy ta­gadó választ fog adni, s a minisztériummal egyik határ­­városba menni, ott az események további fejlődését bevárván. Itt mindenre el vannak készülve , a minisz­térium azonban egy más levelező szerint nincs egy vé­leményen ; 3 miniszter a föltétlen odaadás mellett van nyugati hatalmak részére,3 más még lavírozni akar,vagy­is inkább Ausztria és Poroszországtól határozottabb vá­laszt bevárni; a hadügyminiszter tagadó válasz mellett van; a békeszerető­­ miniszter, ha vélemények ke­resztül nem hat, le akar köszönni. A Moniteurnek Th­ess­áliából máj. 5-ről ír­ják : A hellenek, kik a síkot fenyegetők, visszavonulási mozdulatukat folytatták s most a görög határon állnak. Ezen mozdulat oly gyorsan történt, hogy a salonichi raják azt inkább Görögországból jött parancsoknak, mint a török csapatok működéseinek tulaj­doniták. A hellének a Zagora és Aja hegyeket s az Olympus nyu­goti lejtőjét még mindig megszállva tartják. Hadi mozgalmak Délkeleti csatatér. Említik tegnap , hogy a volt bukaresti angol és franczia consulsági hivatalnokok, ekkorig Brassóban tartózkodván, parancsot kaptak siet­ve V­i­d­i­n­b­e menni, ott a Zófián át érkező segédsere­geket elfogadandók. Egy b­u­k­ar­e­sti máj. 19-ki tu­dósítás pedig mondja, hogy a törökök az oroszok visz­­szavonulása által nem engedék magukat álláspontjaikból kicsalogatni, sőt Omer pasa szigorú parancsot osztott, hogy mindaddig védőleg tartsák magukat, míg a segéd­seregek megérkeznek. Biztos­zófiai tudósítás szerint máj. 22-éig egy angol-franczia hadtestnek Vidinbe kell érkeznie, mire a török sereg egyesülve a segédcsapa­tokkal támadásra fog átmenni. Egy vidini 23-ki le­vél is erre vonatkozólag mondja, mikép : „még mindig úgy hiszik, hogy az­ oroszok II. Oláhországot oda fogják hagyni, a Pruthot választván hadműködéseik központ­jává, minthogy oly látszatot vett fel az események phy­­siognomiája, hogy legközelebb a Feketetenger partjain fog az eldöntés kivivatni. Ezért a segéd­seregek ide érkezte csakugyan főfontosságú lenne, mert ha a törö­kök kellő erővel Krajovából oldalba vehetnék az orosz sereget, míg Omer az alsó Dunánál erélyes védelemre szorítkozik, úgy az oroszok helyzete Oláhországban mindenesetre nagyon kedvezőtlenné válnék. Ezen ala­pul a strategikusok azon véleménye, hogy az oroszok teljesen vissza fognak vonulni Besszarábiába s legkö­zelebb a Dobrudzsát is odahagyni, hol mint tudva van az oroszok a hosszabb tarthatásra semmi előkészülete­ket nem tettek.“ Midőn ekként a folyó tudósítások egy nagyobb had­­működésnek bekövetkeztét Kisoláhországból gyanittat­­ják, egy vidini máj. 27-ki távirati sürgöny teljesen leveri e nézetet, jelentvén, hogy: „Kis Oláhországból tetemes török csapattömegek, köz­tük számos lovasság és tüzérség , Kalafaton át Vidinbe ér­keztek.Futár futár után érkezik Sumlából Vidinbe. A közön­ség közt még semmi sem hallatszik e gyorsfutárok tömeges megérkezéséről. Szilisztria még mindig vitézül tartja magát.“ E szerint tehát Omer pasa, ahelyett hogy erősítné kis­­oláhországi álláspontját, jelentékeny erőt von magához a balszárnyról, mert a Kalafaton át Vidinbe érkező csa­patok ott bizonyosan nem fognak megállapodni. Kala­­fatból mint tudjuk 30,000 török vonult az oroszok után. Ez erő hosszabb időre tétlenné leendett, mióta az oroszok egészen átmentek az Oltón, s ezért Omer pasa 45—48.000 embert ott hagy figyelőhadtestnek, a másik felét Sumlába vonja, annál inkább, miután a Liprandi hadtest nagyobb része útban Oltenitza és Ka­­laras felé, s csak Baumgarten tboknak kell a jobb szárnynyal a hosszú vonalat az Olttől, az­az Szlatinától Turnuig tartani; az általa vezénylett csapattest nem na­gyobb 15,000 embernél. Egy bécsi lap nagyszebeni levelezője megc­á­­folja a sumlai csatáról szóló colossalis hazugságot, m­int, hogy mily óvatossággal kelljen az erdélyi lapok a képzeletdús levelezőinek tudósításait fogadni; maga pedig igy folytatja : ,,A támadás Szilisztria 4 várfoka­s homlokzata ellen a vizi részről meglehetős távolság­ból történt; az orosz partiütegek a bal parton s a kö­zép szigeten a török lövegeket 19 —20-án demontiroz­­ták s az említett erőművekbe rést lőttek. 21-én aztán rohamot intéztek; mindkét fél sokat szenvedett, s erre Szilisztria átadása iránt alkudozásra léptek. Musza pa­sának 24 órai gondolkozási idő adatott a megadási föl­tételek elfogadására; e határidő holnap jár le, s ha addig Musza pasa meg nem adta magát, úgy a táncz újra kezdődött.“ Megemlékezvén azonban a tegnapi számunkban közlött török tudósitásról, mely a roham vitéz visszavezetéséről tesz jelentést, valamint a fölebbi máj 27-ki vidini távirati sürgönyről, mely azt mondja, hogy Szilisztria még mindig vitézül tartja magát, lát­juk, hogy e levelező is, midőn a colossalis hazug­ságokat megrója, s mégis Szilisztria megadása iránti alkudozásokról beszél, azok számát valóban nem apasztja, annál inkább, mert Ezzel ellentétben a Satellitnek az Alsó-Du­­n­áró­l máj. 18-ról írják: „16-án három órányira Szi­­lisztriától a Lüdersféle hadtest s 18,000 török közt egyesülve 4500 francziával véres ütközet fejlődött ki, mi által Szilisztria az ostrom alól fölmentetett, (azaz természetesen csak szárazi részről) és az orosz zárló hadtest a Dobrudzsába visszahúzódott. Véres nap volt ez. Az ütközet egész alkonyatig tartott a mindkét rész nagy veszteségeket szenvedett. A megsebesült orosz katonák száma, kik Braila és Galaczba vitettek, igen nagy. Ezek közt van 38 alrendű tiszt, 7 százados s 4 őrnagy.“ Szilisztria vára ekként a dunai csatatér mintegy köz­pontjává válván, érdekes annak védműveivel és állapo­tával a következő czikk által megismerkedni: „Szilisztria városa a bombázás folytán ugyan sokat szenvedett s a házak nagy része összelövetett vagy fel­­gyujtatott, ámde ez nem sokat mond. A legtöbb ház

Next