Pesti Napló, 1854. június (5. évfolyam, 1268-1290. szám)

1854-06-03 / 1270. szám

1854. ötödik évi folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve : Pesten hiízhezhordva: évnegyedre 5 fr. — kr. p. 1 Félévre . 8 „ Félévre 10 „ — „ „ | A havi előfizetés, mint a­z Évnegyedre 4 „ — „ számonkint­ eladée is | egyhónapra 1 fr. 30 kr p. megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyek­ tárgyat, pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő: url-utoza 8-ik szám/ Szerkesztési Iroda: Drl-stoxa 8. sz Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Szombat, jan. 8-án. HIRDETÉSEK és MAG­ÁN VITÁK. Hirdetések öt ha- : Magánvltík öt ha* síkos petit-sora 4 pgö kraj- i sébos sora 5 pengő krajozír­­szárjával szímlttatik. A he-­­ jéval szímlttatik. — A fölvé- Igtatísi s 10 pengő krnyl­­­teli díj szinte mindenkor elő­­kölön bélyegdíj előre len­ze- re lefizetendő a tendó a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Riegjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innepntíns napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás a junius-septemberi négyhónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 írt. 50 kr. Budapesten házhoz hordással «) frt. 30kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­­hivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyó­utcza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó­hivatala. B­é­c­s , jan. 1. ) Nem tudjuk, az itteni pénzvilág p­o­z­itív tudó­sítások nyomán indul-e, vagy pedig ösztönszerűleg érzi, hogy az eddigi pénzügyi műtétesek pénzviszonyaink javítására nem elégségesek, — de annyi bizonyos, hogy csaknem minden körökben erősen hiszik, miszerint a pénzügyi operatiók sora még korán sincsen bezárva. A továbbá várható rendszabályokra nézve természetesen száz versio kering, melyek közöl legalább is kilenczven­kilenc­, valószínűleg pedig mind a száz egészben vagy részben alaptalan. A legelterjedtebb versio egy nem so­ká létesítendő új kényszerkölcsönről szól , s e tekintet­ben mesés összeget — ötszáz milliót — emlit; e köl­csön egyes részletei az egyes községekre fognának ki­vettetni, ezek által pedig az egyes tagoktól beszedetni. Ámbár, miként mondtuk, e hit hitelességéről távolról sem kezeskedünk, börzénk magatartása mégis már vagy 10 nap óta azt mutatja, hogy ott is roppant fontosságú pénzügyi rendszabályt várnak, mert bárminő kedvező árkeretet telegrafh­oztak is London és Párisból, pénzcsarnokunk alig moccsant, s ámbár épen nem sírt, de nem is nevetett, s általában a várakozónak szerepét játsza. Ehhez járult még azon körülmény is, hogy a bécsi Lloyd — melyet ismételt defavoyáltatása daczá­ra még folyvást „ihletettnek“ tart a közönség — va­sárnapi számában igen határozott czikket hoz, mely annak megmutatásában fáradozik, hogy pénzállapotun­kon csak akkor segíthetni, ha három gyógyszer egyszerre alkalmaztatik; s ez : az államjószágok eladatása, az adó fölebbemeltetése és önkénytes, de kényszer-záradékkal (Zwangsklausel) ellátott kölcsön oly tetemes összegben, a­minő az még soha sem Ausz­triában, sem Ausztrián kívül nem köttetett; ezek a Lloyd saját szavai. Az államjószágok eladatása már a P. Naplóban is terjedelmesen vitatva jön, s így ezen első gyógyszert hallgatással mellőzhetjük. A­mi az adó fölebbemeltetését illeti, a Lloyd szellemdús szerkesz­tője itt hamis, vagy legalább valónak még be nem bizo­nyított előzményből indul ki,azt mondván, hogy a biro­dalom adózási ereje már jelenleg is túl volna feszítve, az nem igaz, és nem egyéb mint puszta phrasis,­­é­s ev­vel punctum". Ezt szerkesztő úrnak nemcsak igy mint axiómát kellene odaállítani, hanem egyszersmind be is bizonyítania. Hogy Ausztria adózási képessége — ál­talán véve — még egyszer annyira emelhető, kétsé­get sem szenved, de a mos­tani viszonyok alatt nehezen vagy épen nem , mert meg kell fontolni, hogy nem minden neme az adónak áll oly helyes arányban a vagyonnal, mint példa a jövedelmi adó, így a kerese­ti adó ugyanaz marad, akár szerez valamit az illető adófizető, akár nem; ha kedvezőbbre fordul az idő, a szabó, ki most 20 ftot sem bír fizetni, 60—80 ftot is nem csak könnyen, de örömest is fizetend; mitevő lenne azonban, ha ugyanazon viszonyok alatt, melyek a 20 ft lerovását is nehézzé teszik, 30 f­tot rónának reá? Hogy bizonyos adózó osztályok, példa azok, kik a börzén néha egy nap alatt ezreket nyernek, sokkal nagyobb adót is elbírnak, evvel magunk is egyetértünk s ha a magas pénzügyminisztérium ilyféle foglalko­zásra — ha ezt foglalkozásnak mondhatni — tetemes adót szab, az egész közönség örömmel üdvözölné e rendszabályt. Az adózók többsége mindenesetre a har­madik eszközt, a terjedelmes kölcsönt, legszívesebben látná, először azért, mert abban mindenki az őt illető részletet egyszer mindenkorra fizeti; másodszor, mivel a repartitio egyedül a vagyonhoz képest történhe­tik s azon viszonyokhoz szabja magát, mik közt az adózó él. Igen örülnénk, ha az e tekintetben hallatszó intézkedés csakugyan alkalmaztatnék, mely abban állana, hogy a kölcsönbeni részvét a vagyon per­centjei szerint fogna szabályoztatni, de ezen percen­tekben is több fokozat lészen ; úgy hogy a gazdagabbak vagyonuknak több, a szegények kevesebb percentjei­vel járulandanak e kölcsönhöz. Mindezen híreket úgy adjuk, a­mint vettük, azaz lehetőknek, sőt épen nem való­színűtleneknek, de korántsem bizonyosaknak; azonban semmi esetre sem árt, ha egy kis áldozatra készülünk, — ha kívántatik, nem leszünk általa meglepve, ha nem kell, annál jobb ! *) Bruck báró nyilatkozata, miszerint Ausztria remél­hetőleg a nyugati hatalmakkal karöltve fog járni, a kö­zönségben mély benyomást tett; kiváncsiak vagyunk, mit mond rá a börze. Tévedés volna mindazáltal e nyi­latkozatból az ausztriai politika változtatását következ­tetni; ez mind e perczig önmagához hű és következe­tes maradt s míg a nyugoti hatalmak és Oroszország közt az első csata nem történt, minden tettleges ellensé­geskedéstől Oroszország irányában óvakodni fog. — Koburg­hy itt mulatásának — miként magától érte­tődik — politikai jelentést tulajdonítanak; miben álla­na azonban a herczeg küldetése, arról nem hallani sem­mit; azon néhány napig keringett hír, mintha Mayerho­­fer tábornok mint rendkívüli küldött Berlinbe menne, szintén elnémult. Az itteni zsidó község pénzt gyűjteni szándékozik jerusalemi hittársainak fölsegélésére, kik az ausztriai consulság legújabb tudósításai szerint oly szegények, hogy sokan 2—3 napig éhezni s gyermekeiket néhány krajczáron a törököknek eladni kénytelenek. Mármaros-Sziget, máj. 23. A múlt iskolai év végével a mármaros-szigeti ref. tanodára vonatkozó igazgatói jelentést szives vala, tisztelt szerkesztő úr! lapjába fölvenni s azt közölni, melyből világosan látható volt e tanoda belügyének azon­­kori állapota. Azóta a magas minisztérium kivonatára, a küligazgatóságtól az alapérték is egész terjedelmében felküldetvén, az elegendőnek találtatott, s igy e tanoda egy lépéssel ismét közelebb vitetett czéljához. Azon­ban ez csak anyagi, vagyis kül­szerkezetét illeti a gym­­nasiumnak. Hogy tehát belszerkezete miként állásáról is a magas kormány tiszta tudomást vehessen, még pe­dig saját orgánuma által: e végből kiküldötte­k és To­­macsek Pál cs. k. kassakerületi protestáns iskolai fel­ügyelő urat, ki május 11 dik napja estvéjén hozzánk meg is érkezett. Legelső feladata volt, másnap reggeli 7 órakor a gymnasiumi osztályok egyenkénti látogatá­sa, mindenikben különkülön egy órát töltvén, azért, hogy a tanárok tanítási képessége s előadási modoráról magának teljes meggyőződést szerezzen, majd az egyen­kénti osztályok növendékeire nézve rendelt szigorú vizs­gálatot, a múlt- és ezen iskolai félévben eddig végzett tanszakokból. Mely vizsgálat négy napon keresztül folyvást tartása után, kinyilatkoztatta ő nsga a gymna­sium feletti általános megelégedését, úgyszintén a nö­vendékek előhaladása­, értelmisége­s fokozatos fejlett­sége körüli örömét. A vizsgálatok folyama közben, ő niga május 14-kén d. e. 11 órakor, a küligazgatósági testületet egybehívta, hogy a még netalán szükséges teendőkről, melyek a nyilvánosság megnyerhetésének előmozdító rugonyai, értekezhessek, felvilágosításokat adhasson és kérjen, hogy így a nyerendő felvilágosítá­sok és határozatok által, a magas kormány oly állás­pontban érezhesse magát,hogy semmi kétsége többé ne legyen , a nyilvánossági jognak e főgymnasium részére megadathatása felől, mit ő noga mind a tudomány, mind e vidék, mind a magas kormány érdekében szivéből óhajt, felőle nem is kételkedik annyival inkább, mivel e czéltól az intézet, már csak az eddigieknél fogva is, nincs nagyon távol. Sőt kijelentette, hogy ha adatait akképen gyűjtheti össze mihamarább, mint az ügy ter­mészete kívánja , még ez iskolai év végén , vagy a jö­vőnek elején, főgymnasiumunk a nyilvánossági joggal bizony­osan fel fog ruháztatni. Adja Isten, hogy mindazon törekvéseknek, melyek e főgymnasium nyilvánossága megnyerhetésére Valinak évek óta irányozva a küligazgatóság s tanári testület által, elvalahára óhajtott sikere legyen. Adja Isten, hogy azon sóvár remény, mely kecsegtető szinben le­begtette előttünk e tanoda átalakulása nehéz perczeiben a szebb jövőt s erőteljes felvirágzást, annyi kitartás, akaratkészség és nemes küzdelem után, a valóság terére vezessen ; s mi eddig csak hitünk szemeit legeltető: láthassuk és élvezhessük azt testi szemeinkkel is ! Nem mulasztom el ez alkalommal hálás szavakban nyilvánítani főgymnasiumunk részéről a köszönetét, melylyel tartozik azoknak, kik anyagi és szellemi ügyei czélpontja vezérlésében kellő mozzanatot adának, s je­lenleg is ernyedetlen buzgalommal fáradoznak szentsé­­ges érdekében. Éltesse Isten buzgó pártolóit, a józan haladás embereit; adja az ég, hogy e végvidéken létező s épen azért nagyfontosságu intézetet, gondjaik egyik legfőbb tárgyát, melynek megalapításában egykor erdő­­deik is tevékeny munkásságot fejtenek ki, s számos éveken keresztül fentarthassák,s nemes szivöknek jóté­kony áldásaival ez intézet minél tovább élhessen! Szarka József: Szászváros, máj. végén.­­’ Időkorunkban csak egyszer voltak kapósabbak a politikai lapok, mint épen jelennen, — akkor a bonyo­dalmat egy gyorsan kifejlett vég érte, — most pedig a jövő mély üreg, mely nincs kivilágítva; — mindenki csak havezhireket kiván olvasni, s ha azokat keresztül­futotta falát mohósággal , lecsapja a lapot, reá üt öklével, — ismét felveszi, de csak azért nem — hogy az abba iktatott vidéki tudósítást is átszemelje. Ha Csokonai korában nem szerették az ,,É­l­ő­b­e­s­z­é­d­e­­k­e­t“ olvasni, csak megbocsátom; akkor azokban az író mindig énjéről s talentumáról locsogott, de hogy jelen­nen általánosan a lapokból az olvasóközönség csak is a havezhireket vadássza s mellőz minden tudományos iro­dalmi részt,­­ ez bűn; az ily egyénekből formálódik azután ki az a sok kappanpolitikus, kikkel egy órai idő­töltés valódi martyrság.­­ Ezen harczi tudósítás­ok haj­­hászata hozá elő, hogy az újabban felmerült nem poli­tikai tartalmú lapok és folyóiratokra, mint szintén más kiadandó irodalmi gyöngyszemekre nincs előfizető, nincs vevő; kivált épen a könyvvásárlás csaknem kiment e vi­déken a divatból; hajdan még a rosz könyvnek is vol­tak itt sok előfizetői, ma a remeknek is alig egy kettő. — A román polgártársaknál épen megfordítva van, ők a forradalom előtt — kivéve a kiveendőket — szinte mind ima és naptárakkal gazdagították alig tiz—tizen­két darabra menő könyvtárukat, most pedig a vidéken ép úgy mint nyomdákat biró városokon még a köz­nép is folytonosan vásárolja — a kijött könyve­ket­­ — előfizető, vásárló s lapjártatóban nincs hiány, csak kiadó és hzó van kevés. Kár, hogy az erdélyi ro­mán irodalom nyelvészeti szépség s annak formálódása, javítása, s kiegészítése körül két ágra látszik szakadva lenni; egyik épen mindent a latin nyelvből akar átül­tetni; a másik pedig a­helyett, hogy a bukaresti költők és írók csaknem kitisztított nyelvészetét venné be, maga gyúr az olasz és szláv nyelvekből uj szókat; az egészben az a főhiba aztán, hogy e két párt épen a két erdélyi­román vallás kivői, kik nyelvészeti szempontból egy­más irányában idegenek ma, s tán félszázad múlva érthetetlenek is lesznek egymás hangütése és be­szédéhez. — Az erdélyi szászok között az irodalom az „egylet“ kezében van, innen jön ki éven­­kint egy két kötet csak, de a mi világot lát, az teljes, ép, ajánlatra méltó — el is kel mind. — Ön­álló mű, egy pár iskolakönyv s törvény-magyarázato­kon kívül tán nem is látott világot ; Benigni és G­e 1t h halála után a napi sajtó s a folyóiratok is kellő érdekességekből sokat vesztettek. Egy első rangú sze­­beni könyvárus mondá nekem, hogy Szebenben a múlt évben annyi német könyvet árult el, mint azelőtt soha egy évben sem, többet egy évben, mint az azelőtti négy években öszvesen, persze nem szászok voltak csak az egyedüli vásárlók, de a tömérdek új hivatalnok. Örömmel írhatom, hogy a szomszéd koronaországok­ból ide áttett hivatalnokok anyanyelvünket igen tanul­ják, s maguknak nyelvmestert tartanak, s a szótár s nyelvtan segedelmével már is sokra mentek. Ilyek egyi­ke a helybeli megyei törvényszéknek is elnöke. Nálunk főbeszédtárgy az életbe lépendő organisatio, mely hogy az új kormányzó bejöttekor életbe lép, re­méljük , ez által az „ideiglenességből“ belépünk az „á­ll­a­n­d­ó­s­á­g­b­a,“ melynek szükségességét Er­dély rég érzi. Egy pár országos vásáron voltam jelen, melyekről annyit írhatok, hogy merő pangás minden ; ezer az árus s egy a vevő ; feltűnő drágaság az ipar, kézművek és élelmi­szerek körül. Időjárásunk változó, hévnap, hi­deg est, szél vagy eső; egy héten át feltűnik martius, május és junius. Az al­gyógyi fürdő is már nyitva áll meleg forrásaival; kár, hogy városunkban nincs meleg fürdő,— hajdan volt kettő, s még zuhany is; ma semmi, pedig a város népesedett jövevényekkel ; mondják, lesz a városon is kívánt fürdő ; — ily helyekben nincs is hiány. A gyorsszekerek tele vannak Oláhországból mene­külőkkel; egyik napon egy ily járműben ül egy ősz bojár, kinek öltönye és arcza magára vonta a kanéi utcza­ né­­pet; mig az előfogat változott, nagy népcsoport foga körül, mire az agg bojár kilép hintájából s a szegény gyermekek s több ügyefogyottak közt több mint 30 dr. huszas és ezüst pénzt osztott ki; egy bánatos arczu ifjú czigánynőnek pedig, ki karján beteg kisdedet tartótokét dr. cs. aranyot adott. Ez aggnak fájdalmas érzetei és viszemlékei lehetnek. Isten kísérje vándorutjain. Egy más oláhországi utas, ifjú, csinos külsővel, termettel, és elegáns ruhában, a mint leszáll hintájából, a város fő­­utczáján tart szemlét és sétautat; a távolban vonzó szép leányt lát, — feléje tart s midőn szemben van­nak: „beszél-e kegyed francziául?“ kérdé az ide­gen; — a hajadon nem felelt, nem érte francziául. „De hát tud-e németül?“ „Igen monsieur“ viszonzá a kis leány. „Hol van­­— folytatá amaz — nekem kegyed tetszik — legyen nőm, üljön mögém a gyorsszekérre, épen Párisba utazunk, — nekem van pénzem s becsü­letem!“ A polgárlány elpirult, lesüti szemeit, nem felel s bekap egy sikátoron, — az utas a faképnél marad. — Igazán angolosan. . Csak követni kellett volna. Sze­gény lány, hogy eljátsza szerencséjét vagy kijátszá sze­rencsétlenségét. — Sajnálom azon idegent, még rosz hírnevét viszi e városnak, melyben nem tudott még fele­séget is kapni, pedig itt annyi férjhez mennivaló van, hogy hajószámmal jutna még Californiának is. — Kö­rünkben mulatott P­o­s­o­n­i Alajos ur szinésztársulata , N. Enyedre utazott. Velük van a kedves ifj. L­e­n­d­­­vay is. Ez év elején írtam volt, hogy dr. Fodor András és Brúz Lajos „Erdély ritkaságai és természeti neveze­tességeit“ fogják több kötetben kiadni, s egy időre abban maradt, mert dr. Fodor, miután a kiadni szándé­kolt műnek újra kidolgozáta szinte vége felé járt, az e műhöz csatolt s átadott számos igen finom rajzai úgy archaeologiai mint más idetartozó tudományos irata s jegyzetei eladása felett már régebben ajánlatot tévén felsőbb helyre, azon rész, mely magában is egy egész, dr. Fodortól felkéretvén, az jelennen a bécsi régiségi akadémiánál van vagy megtartás vagy visszaküldés mellett. Kenyérvizy. (Lapszemle). Az „U. D. Post“ vezérczikke azok­hoz, kik az orosz békepárt működéseitől, a német ha­talmak közbenjárásától s Szilisztria bevételétől a pé­­tervári udvar részéről engedékenységet s igy békekö­tést reméljenek, a következő kérdéseket intézi: „A béke, melyet Oroszország jelen szorongatott helyzetében kötni kénytelenítetnék, bírna-e tartósságra kilátással? Behegeszthetné-e Szilisztria bevétele a se­bet, melyet Oroszország történelmén a jelen év ejtett? El fogja-e feledni Oroszország , hogy a török hadsereg épen nem megalázva, sőt emelkedetten merült ki e há­borúból? Helyre fogja-e hozhatni keleten elvesztett be­folyását? Mellőzendi-e azt, hogy fegyver­riadását a tö­­rök-szláv tartományok egy völgye sem viszhangozta ? Hogy az egyetlen állam, mely részére állott, ama ve­szélynek tette ki magát, miszerint elfoglaltatván két idegen hatalom által kezeltessék? Nem fogja-e a cser­­keszföld elvesztését s ottani évek óta folyó ember­emésztő munkáit és harczait megboszulni akarni? Nem akarjuk állítani, hogy ha mindjárt kész volna 13 Oroszország a békekötésre, a nyugati hatalmaknak a Feketetengerre és a Dardanellákra vonatkozó követelé­sei a háború folytatására kényszerítenék azt; — tegyük fel, hogy beleegyeznék a Pontus megnyitásába, van-e arra kilátás, hogy ez csak öt évig is így maradjon? Nem, ha Oroszország most békét kötne, ezt csak féld­­zet­vétel végett tenné, hogy újra ama nagy harczra ké­szülhessen, mely az 1854 évet történelméből kiterült. S e közel jövő, e küszöbön álló nagy harcz tudata Eu­rópát a fegyverszünet s a látszólagos béke kurta idő­szaka alatt is folyvást lesben, izgalomban s kezével a kard markolatán tartaná. Olyszerü béke lenne ez, mely roszabb, háromszor roszabb a háborúnál, mert a kimerült és vére­ vett álla­mok utóljára sem fognák elkerülni a háborút s már csak bágyadtan és erőtlenül léphetnének a küzdtérre, mig most teljes erejökben virágoznak. Egy év lefolyta alatt tapasztalhatók, mily gonosz betegség a fél-béke; borzasztó volna, ha ily állapotnak több évig tartása va­lószínű lehetne. Tízszer jobb az erélyes amputatio a hosszadalmas sintődésnél. — A bécsi Presse jun. 1-sei számában ismét foly­tatja államgazdászat körüli ellensúlyozó értekezéseit s többek közt igy nyilatkozik. Népgazdászati szem­pontból — ezt mondják nekünk — valamely jószágra nézve az a legóhajtottabb birtokos, ki legjobban ért annak hasznosításához. Ámde a földbirtokot nem hasz­nosíthatni jobban, mintha azt lehető legjobb föltételek mellett haszonbérbe adjuk. Miután pedig az állam szintoly kedvező föltételek mellett adhat jószágot ha­szonbérbe, mint adnak magánszemélyek, tehát nem lát­hatjuk át, miért ne lehessen Ausztriában az állam, népgazdászati szempontból, szintoly óhajtott birtokosa a földtulajdonnak, mint p. o. talán Lichtenstein vagy Ko­burg herczeg. Ha pedig az állítatnék, hogy valamely föld­birtok legjobb hasznosítása nem a h­aszonbérbe-adás­­ban áll, hanem annak saját kezelésében, úgy kérdez­zük, miben létezik arra nézve jótállás, hogy az állam­­jószágos­ vásárlói nem fogják azokat haszonbérbe adni, hanem önmaguk kezelni, vagyis azokban a gazdálkodást vinni ? Haszonhajtóbb legyen-e valamely jószágnak vég­­képem­ es­t vagy csak haszonbérbe­ adása, ez nagyrészben a tulaj­donoknak­ különös viszonyaira való tekintetektől van föltételezve. Magánszemélyek sokszor kénytelenek egy vagy más jószágot eladni, mivel hitelezőik a tőkepén­­zeket fölmondják s­ok pénzt a visszafizetésre vagy épen nem. Vagy pedig csak rendkívül nagy kamatokra kap­­nának kölcsön. Az államnak e tekintetben kedvezőbb heel­zete van, mint van a magánosaknak, mert neki rendszerint adósság­levelei, azaz kötelezvényei föl nem mondathatnak. Igaz, vannak esetek, midőn magános ember az által tetemesen emelheti jövedelmét, hogy P. D. jószágát, melyet tőle egy 4­0 centes bérlet-érték aránya szerint megvenni szándékoznak, s ugyanannak egy nagy részére az érték 5 pcentjével tartozik, készebb eladni, mintsem megtartani. De épen ezen esetben — pedig ez legfontosabb azon esetek közt, melyek vala­­­mely földbirtok eladása mellett szólhatnak — az állam nem teheti ugyanazt, mit a magános ember. Akadnak talán vevők 4 pcenttel egyes tárgyakra; de ha egy­szersmind sok milliónyi értékű jószágok bocsáttatnak eladásra , ha oly pillanatban, midőn Magyarországban a moratórium megszüntetése számos magán földbirto­kost mezei jószágának eladására kényszerít, még az állam is uradalmaival mint eladó lépne a vásárra, akkor a magán­eladók ínségét csak növelné, a­nélkül hogy azzal magának használjon, mert a concurrentia csak­hamar az árakat oly annyira le fogná nyomni , hogy nyereséges jó eladásról általában többé szó sem lehet­ne. Még más ok is van, mely miatt a jószágok eladá­sára nézve alig lehetne valamely időpont kedvezőtlenebb a mostaninál, s ez­­ a magas kamatláb. Egy földnek eladási értéke rendszerint ugyan mi egyéb, mint annak egy bizonyos kamatláb szerinti bérlet­értékét a tőkéhez emelni? Ha tehát az általános kamatláb 5 p centről 6ra emelkedik, úgy egy jószág csak %-dal fog olcsóbban eladathatni, mint azelőtt. Ugyanez most az eset, és államkölcsönök még 6 p centes kamat mellett köttetve is eb­be teendők a száztól hatos kamattal számított jó­szágeladásoknak. Mert ha az eladással csak egy pár évig akarnánk várni, a kamat önmagától ismét 5%-re szállna le,sőt még ennél is alább, s a váltságöszlettel a kölcsönt vissza lehetne fizetni s a tőkénél 20% volna nyerve. — Általában alig kiván bármely állam­gazdá­­szati kérdés is oly alapos és sokoldalú vizsgálódást, mint az uradalmak lehető legjobb hasznosítását illető. Különösen alkalmas arra, hogy jutalomkérdésül tűzes­sék ki, s mindenkép méltó, hogy az ország legjobb ka­­pacitásait pályázásra egyesítse. A pénzügyigazgatás tűzzön ki mérsékelt díjt legjobb megoldására azon pro­blémának : mily módon kezelendők és értékesítendők az államjószágok mint a financ­ziára mind pedig a nép­­gazdászatra nézve legjobb sikerrel, s mint lehetne azo­kat egyszersmind eszközül használni az állam ideigle­nes pénzszükségleteinek kielégítésére. *) Ha a közbirodalom oly állapotba jőne, mely a polgárok megfeszített áldozatkészségét tenné szükségessé, — két­ségtelenül minden öntudattal bíró hazafi sietni fog tartozását a közjó oltárán leróni, akár adó, akár kölcsön alakjában tűzessék is ki a módja, —­ csupán abban nem értünk a bécsi Lloyd tisztelt szerkesztőségé­vel egyet, hogy e tekintetben az államjószágok eladása hasznos vagy czélszerű legyen. Azonban e kérdést tü­zetesen fogjuk tárgyalni. s z e r k. 127—1210

Next