Pesti Napló, 1854. július (5. évfolyam, 1291-1316. szám)
1854-07-21 / 1308. szám
1854. Stedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve. Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — ,, ,, A havi előfizetés, mint a szemenkinti eladás is megszűnt. Pesten házhoz hordva Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapral fr. 30 kr.p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : uriutcza 8-ik szám. Szerkesztési iroda : Uri utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hi r d e tén e k öt hasábos petit-sora 4 pgő krajczárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánvíták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizendő a Péntek, júl. 21-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és inneputáni napokat — kivéve ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. — jelen Távirati magán sürgöny a PESTI NAPLÓ zerkesztőségéhez ! Elindult Bécsből, julius 20-kán 6 év. 30 p. este. Érkezett Pestre „ „ „ „ 45 „ „ Montenegróban lázadás történt, de az Dánilo, a vladika által rögtön elnyomatott, a compromittáltak menekültek. Kis-Oláhországnak ismét megszállása várható hír szerint legközelebb az oroszok részéről. (Azon esetre t. i. ha a törökök által megelőzőleg vissza nem nyomatnak.) Páris, júl. 12. (0) Azon pillanatban, midőn a nagy lapok legnagyobb része az egymásnak folytonosan ellenmondó tudósítások fölött kétségbeesve kiált fel : „mindenütt confusio és ellenmondás !“ - a „Patrie“ kinyilatkoztatja, „miszerint most sem alkudozásokról, sem fegyverszünetről nem lehet szó, miáltal Oroszország csak az alkalmas idő lefolyását szeretné eszközleni a szövetségesek hadműködéseire nézve.“ Azt mondja továbbá a „Patrie“, „hogy most a valódi alkudozik Napier admirál és St. Arnaud tábornagy. Egyetlen jegyzőkönyv, mit komolynak tekinthetni, az, melyet Francziaország és Anglia ágyúi Kronstadt és Szebasztopol lerombolt falaira irandnak.“ Másrészről Abd-el-Kader egy levelet ihmer pasának Brussából, 1854. jun. 18-dikáról, Mahomet utódai nagysága iránti fölhevült lelke teljes tüzével, melyben a pasát a gyűlölt moszkoviták elleni rettenthetlen harczra a következő szavakkal bátorítja: „Mindenütt, bár hova fordulandsz, győzelem és dicsőség fognak követni. Foglaltasd el csapataid által az ellenség táborait. Áldásom mindenhova követend téged. Az ellenségek elfutandnak előled, mint a sakálok (hyenák) s gyermekeink gyermekei örök időkre dicsőitendik a te nevedet. Ne hátrálj , mert a próféta győzelmedet akarja. Itt az idő, melyben a moszkvai gyaúroknak meg kell semmisittetniök.“ Hivatalos állítás szerint a Dzsurdzsevo melletti fényes csatában mintegy 18,000 angol-frank vett részt, s már ez ideig tetemes angol-franczia csapatok nyomattak elő a Duna felé. És így reméljük, miszerint rövid időn a francziák és angolok fényes fegyvertényeiről hajlandunk, mire oly feszülten várunk már régóta. A törökök már kivívták maguknak a polgári sult világ méltó csodálatát, sőt mondhatni, hogy eddigi magok viselete által jövőjöket is némileg biztosították, mert jaj a szegény törököknek, ha mindent számos hatalmas pártfogóiknak kellene köszönniök. Ha a nyugati hatalmak a törökökbe , ezeknek velük született bizalmatlansága mellett, minden idegen beavatkozás irányában bizalmat és tiszteletet akarnak csepegtetni, szükséges, hogy minél előbb fegyvertények által tüntessék ki magukat, mert bizony még eddig mind a flotta, mind a szárazi csapatok erkölcsi gyámolításukon kívül mit sem tettek. Valóban igen metsző irónia volna, ha mer pasa, mi egyébiránt nem épen valószínűtlen dolog, Bukarestet megszállaná a nélkül, hogy a segédcsapatok hadsergével egyesültek volna. Mi maradna akkor fen a francziák és angolok számára ? Talán Krimiát vagy Sebastopolt elfoglalni ? Valóban nehéz feladat ! S ha tekintetbe vesszük az időt, melyre az angol-franczia csapatoknak szüksége volt, hogy Gallipoliból Szambulba, onnan pedig Burgas és Várnába menjenek , legfölebb is azon meggyőződésre vergődhetünk, hogy az angol és franczia hadsereg- és flotta-vezénylők igen előrevigyázó parancsnokok s Fabius Cunctator iskolájának becsületére várnak. Ha már most a Krimiábaiszállásés Sebastopol megtámadásánál ugyanazon elővigyázatot használandják, melyet használtak Gallipoliból Várnába , nem hamarkodjuk el a dolgot, ha azt áruítjuk, hogy még három év is elmúlhat, mielőtt valamelyi csapásra kerülne a dolog. Bizony igen csekélység történnék a ,,groire‘‘fenntartásáért, ha St. Arnaud tábornagy ésRagan lord ez idei nyári hadjáratuk a Várna melletti táborbai szállással végződnék; minden egyes franczia lövésznek, minden egyes hegyi skótnak el kellene pirulnia Iskender bey legutolsó basi-bozukja előtt is. Mi azonban csak részrehajlatlan nézői vagyunk ezen tarka melodrámának; ki tudja, hogy miként osztották el a rendezők a szerepeket a színfalak mögött ? talán nemsokára kellemesen vagy kellemetlenül fogunk meglepetni. Nagy figyelmet gerjeszt itt egy könyv, melynek czíme: „La chasse au lion par Jules Gérard.“ Gérard Gyula, ezen Hercules ivadéka, ki ahelyett, hogy oroszlánbőrbe öltöznék, mint elődje, egy spahi csinos egyenruháját viseli, hadnagy Algírban, s most közzé teszi e könyvet, melyben hősies oroszlán-vadászatait írja le, melyekért neki az ókorban legalább is templomot építettek volna. A könyv telve van eredetiséggel és újdonsággal ; benne valóban a pusztát véljük látni, s hallani az oroszlánok ordítását. Ezen merész vadász több év óta űzi e veszélyes mulatságot, s többnyire teljes egyedül, éjszakának idején, borzasztó olvasni, miként lesi az oroszlánt január végével a puszta ligeteiben valamely fa tetején; mert ez az idő az oroszlán család szerelmeskorszakának ideje.Majd közeleg egy nőstény oroszlán, három vagy négy imádója kíséretében, kik egymással halálra várnak kedveltjök szép szemeiért, míg végre az egyik győztes a jutalmat elnyeri. Gérard oroszlánvadászata oly igazán, oly bűn, és mégis szerényen szól, hogy őt vadásznak sem tartanék; őszintén elbeszéli a veszélyeket, de azt is megvallja, hogy csak kevés oroszlánt ejt el. Bukarest, júl. 11. A Dunafejedelemségek és Oroszorság közti védjogi viszonyok megoldása első feltétele a jövendő békének, Oroszország véduralmának meg kell szűnni , és az orosz birodalmat kényelmes állásától, melyben az aranyszarvat kedvező pillanatban kezére ejthette, örökre meg kell fosztani! Valóban , ha a történészet komoly intéssel nem utalna a változás szükségességére, a körültünk levő elcsüggedés és nyomornak bátorrá kellene tenni, hogy e követelésnek szavakat kölcsönözzünk. De politikai kérdésnél mire való az emberiség értelmére hivatkozni , ha az eszély legközönségesebb törvényei ugyanazt parancsolják és az idő folyamában a csalódásokra több tér nem maradt fen. Oroszország a drámát a Dunafejedelemségekben ritka ravaszsággal értette legombolyítani. Kezdetéből egy jelenet megérdemli a rövid fölfrisítést. Midőn az éleselméjü cs. kir. Internuntius Thugut báró, a kucsuk-kajnardzsii béke (1774. jun. 17.) föltételeit megtudta, miáltal Oroszország a Feketetengerhez lépett, s az egyszersmind Moldovát és Oláhországot orosz védhatalom alá állította, a békekötésről titkos jelentésében, hogy a bécsi kabinetet megnyugtassa, a többi közt ezt emeli ki : „Minthogy jövendőben Szambulnak meghódítását a Feketetengerről lehet végrehajtani, nem lehet föltenni, hogy Oroszország valaha még azon helyzetbe jőne, mint eddig, hogy hadműködéseinek színhelyét a Dniszer vagy Duna mellett válassza, hol saját határaitól messze távolban , egy nagy költséggel járó, több évi különös döntő hatás nélküli fáradságos háború keletkezhetik, ellenben a feketetengereni támadást az új orosz határokról (Krím) a főváros faláig pár nap alatt jövendőben végre lehet hajtani.“ Thugut báró átható elméjének daczára, a jövendő események megjósolásában tévedett. Oroszország terveiben nem merészen, hanem rendszeresen tör előre, kerüli a feltűnést, s 1774 után oroszok és törökök gyakran harczoltak a Dnister és Duna mellett, nevezetesen az 1788-92-, 1806-1812-, 1828-29-ki háborúk alkalmával, és 1833-ban egy hajóhad, csapatokkal megrakva, mint segéderő, vitorlázott ki a krími révből Konstantinápoly felé. Oroszország Törökország ellenében lassan, de mindig bizton haladott. Majdnem negyven év múlva, a kainardzsii béke után, 1812-ben, Bessarábiát hatalmába ejtette, és a Pruth vizét téve határául, és épen most ismét negyven évvel később, a többszöri hosszas megszállás által „Oroszországhoz szokott“ Dunafejedelemségek örökre a felettök függő védő kéz hatalma alá jutnának ? Mindaddig, míg Oroszország Törökországban, még az egyházi téren is, legkisebb jogot élvez, addig a viszály, mely határainkon dühöng, nincs befejezve, csak el van halasztva és nincs megszüntetve. A Duna mellől, jul. 17... E hó 16-káig a Dzsurdzsevo melletti két ellenséges hadsereg állásában változás nem történt. Tudni akarták, miszerint Omer pasa Musztafa pasának Kalarasnál álló, 30,000 főnyi hadtestét magához szándékozott vonni, hogy még nem volna elégséges lovassága és tüzérsége. A jul. 11 iki előőrsi csatározás a hadállásban változást nem idézett elő. A 8-diki csata részletei nem nagy érdekűek. A dzsurdzsevoi csatában aránylag az orosz tisztek legtöbbet vesztettek. C h r u- t e ff tábornokot a törökök kétszer fogták el, de mind a kétszer csapataitól nagy feláldozással szabadittatott meg. — Bukarestből jelentik, hogy Budberg báró útra készül. — Számi pasa jul. 8-kán Krajovába érkezett. Kis-Oláhország sok vagyonos lakosa ausztriai védelem alá akar állani. Sóvárogva várják az ausztriaiak benyomulását. Sárospatak, jul. 16. Épen most végzi be a tiszamelléki hely. hitvallású egyházkerületi küldöttség fontos eljárását a helybeli főiskola ifjúságának megvizsgálása körül. A küldöttség tanácskozásaiban ismét nyomokat lehet észrevenni azon magas rendelkezések megközelítéséhez, melyek a gymnasiumok szervezését illetik. Csak lassan, csak fokonként, de mégis szembetűnőleg, követtetik el minden lépés a rendszer megszilárdítására. Ily régi és hagyományos intézetnél ez nem is lehet másképen. Név szerint : mikép fogta volna mondhatni a főiskolai kormány némely tanárainak, kik a rendelkezés előtt jóval hivattak meg tanszékeikre, hogy másuvá tétetnek át, mindaddig, míg az idő e részben is ki nem jelölé az utakat? Így ki kellett halni néhány tanszék tanárainak, hogy a felmaradó pénzerő az erősítendő gymnásiumra fordittathassék; s habár nehéz szívvel mond is le a felekezet azon büszkeségről, melylyel a jogakadémia felállása kecsegteti, de lemondott mégis — egy időre, hogy a felsőbb theologiai pályára kellően előkészíthesse, s elegendő tanerőkkel lássa el a gymnasiumot, így a pataki nagy gymnasiumban ezentúl tizenegy rendes és egy helyettes tanár fog működni, s a jövő septemberrel kezdődő évre a leczketerv is úgy készíttetni. Megjegyzendő ezen fölül, hogy a gymnasiumi taneszközök megszerzésére a múlt iskolai év alatt tetemes pénz és szokottnál több gond jön fordítva, könyvek, térképek, szépírászati s rajzi eszközökben. Továbbá a neveléstudományt, mint puszta elméletet az akadémiából kizárván az igazgatóság, helyette nagyobb mérvű intézkedést teszen, egy felállítandó praeparandiában, mely ma sokkal könnyebb sőt szükségesebbnek is mutatkozó , mint ezelőtt egy pár évvel. Látszik ebből, hogy a megszűnt jogi akadémia, egy erős gymnasiumban és egy oly annyira szükségelt praeparandiában fogja felszülni magát, s ha az hiány, ez növekedés , egynek elmúlása, másnak ujulása. Mert tulajdonkép mi köze is van a helyi hitvallású felekezetnek a jogi akadémiával, mikor ez annyi státusiskolában taníttatik ? Ezt belátva, többé nem erőlködünk egyéb lenni, mint a mi, az egyház pártolóinak kegyéből, lehetünk, a mivé lenni rendeltetésünk. Most csak az leszen hátra, hogy a praeparandia vezetőjévé egyén jelöltessék ki, ki bejárván a külföld efféle intézeteit, lelke egész ifjúságával ölelje hivatását, s alapot vethessen egy születendő , s néptanodáinkat újra szülendő intézetnek. Azaz találtassék egyén , ki szelid lelkűjét, kedélyes természet mellett, a tudományos kellő képzettségen kivül birjon a zene, szépirászat KÁRPATHY ZOLTÁN: Regény Irta Jókai Mór VIII. Gyásznapok. Folytatás. *) Mielőtt e vidám mulatságban részt vennénk, keressük fel regényünk egyik hősét, tekintetes Maszlaczky urat, ki szintén hivatalos oda, majd vele azután együtt eljöhetünk. Épen készül ő is. E perezben igen érdekes helyzetben találjuk. Borotválkozik.Előtte két szál faggyúgyertya, azok közt a sakktáblás tükör, melylyel szembeszállva Maszlaczky úr egész ügyszeretettel faragja érdemes ábrázatját, nagy kiszámítással és kellő gyakorlattal nyújtogatva nyakát és harapdálva alsó ajkát, az odavonatkozó részletek pontosabb tárgyalhatása végett. Orczájának egyik fele még be lévén kenve fehér szappanlével, csak a revers oldaláról ismerhető meg annak mivolta, szemközt nézve pedig igen elevenen emlékeztet arra az indián csodaszülöttre, kit a fehér hajóban mutogattak, fele fehér, fele fekete ábrázattal. Az óra épen kilenczet ütött, midőn sebesen vágtató szekérnek zörgése hallatszik az utczán végig, mely a kapu előtt megáll s rá sietséges csörtetéssel a lépcsőkön , a negyedik emeletbe; s a rögtön utána következő csöngetés tanúsítja, miszerint Maszlaczky úrhoz érkezett valaki. Hát csak hadd jöjjön: Maszlaczky úr egy cseppet sem zavartatja meg az által magát; csendes művészi nyugalommal fogja bal kezének két ujja közé orra hegyét s azt felfelé emelve értelmesen, a jobb kéz ujjaira fektetett borotvával szelídeden tisztogatja meg azt a tért, honnan a bajusz egy része kitiltatott, mi által az arcz sokkal fiatalabb kifejezést nyer. Pár percz múlva bebukik az ajtón a késői látogató. Maszlaczky úr látja a tükörből, hogy a fráter Bogozy. A fráter nem kíván sem jó estét, sem jó egészséget, hanem egész röviden, még pedig rövid lélekzettel köszön be e szavakkal: •••• ' — Azaj megindult ma reggel Visegrád alatt! — Más ember azon helyzetben, miben Maszlaczky ur *) Lásd P. N. 1307. számát, volt, erre a szóra levágta volna a borotvával az orrát, vagy eldobta volna magától az egész szépitési eszközt, s félig fehér, félig veres orezával futott volna ki a házból. Maszlaczky ur mind ezt nem cselekedte, hanem nyugodt lélekkel elővette a fenőszijját, hozzá tente a borotváját, s a közben igen csendes hangon kérdezé a frátertől : — Beszélt Trommellal ? — El is hoztam magammal. Itt várakozik. — Ugyan küldje be kérem. Aztán menjen vacsorárul, de ne beszéljen senkinek, hogy hol járt ? A juratus eltávozott, s utána egy köpezes, köpönyeges hazafi sompolygott be az ajtón , kinek kövér , jól tartott képében sok hamis vonást hagyott a magát idehivatása felöl tájékozni nem tudás. Az egész arcz inkább piros volt, mint véres, csupa merő durva elhájasodott vonások, miknek laposságát nagyon segíti kitüntetni még az is, hogy szemöldei vagy nincsenek , vagy olyan világosak, hogy gyertyánál nem láthatni , minélfogva szemei úgy jutottak húsos, kövér homloka két felére, mint valamely becsületes tengeri fókáé. Látva, hogy a fiscalis ur késsel jár az orra körül, nem beszélt addig, míg az művét nem végezé , hanem lebocsátkozék szépen egy szék szegletére, nagy, súlyos, havas köpönyegével megkeresztelve a betakart porcsomagokat, a mikre ráült. Maszlaczky ur megtörté arczát, s kedves elégültséggel jártatá végig megsimult állán ujja hegyeit. — Kedves Trommel uram. Vannak magának ugye bár dereglyéi ? — Vannak. — Igen. — Vannak. — Felelt az érdemes úr, nagyon meggondolva a szót, mint a kinek az önfentartás ösztöne súgja, hogy ügyvéd kérdéseire valamit az igazságon vagy innen, vagy túl kell felelni. — Hány? — Kettő. Igen. Kettő. (Mégis könnyebben esett a lelkének, hogy egyet eltagadhatott). — Hát csónakja ? — Az van öt. Épen öt. Minek tetszik kérdezni ? — Tudna-e még többet is kibérelni egy pár napra? — Minek kérem a lássan? Minek? Két csórakázásra rosz idő van most. — Trommel uram, kedves, én egy igen hasznos vállalatot tudnék önnek ajánlani. Tudhatja ön : ez nem első és egy sem vált kárára. — Köszönöm a lássan. Tessék velem parancsolni. — Önnek legalább tizenkét dereglyét és csolnakot kell kibérelni és azokat a szükséges legénységgel ellátni, mert Pesten nem sokára nagy szükség leend rá. Az árvíz el fogja önteni a várost. — De könyörgöm a lássan. Ez a magistratus dolga. — Én nem mondom kedves Trommel uram, hogy ön nagylelkűséget cselekedjék; én önnek vállalkozást ajánlok, ahol ezer szásztolit lehet nyerni. — Értem már kedves tekintetes ut. De még sem értem. Sokba kerül ám az, öt forint kell mindennapra legénynek, tíz forint maga a csónak. Az ember kockáztat legalább hatszáz forintot. Aztán ki tudja: lesze belőle valami nagy szerencsétlenség? ha az ember jó nyereséget akarna látni, arra nézve szükséges volna, hogy ne csak a külvárosokat, hanem a belvárost is elöntse a víz, ahol a gazdag urak, a nagy kereskedők laknak, abból látszanék ki valami. Ezt pedig ki tudhatja előre ? — Én bizonyosan tudom, szólt Maszlaczky úr; a belváros csatornáiban már több helyen eddig is szinültig áll a víz, néhol deszkából kénytelenítettek gégéket építeni az emelkedő viznek. Azokban meglátszik, mennyivel magasabb az ár a földszinénél. És még magasabb is lesz. Én igen jó vállalatnak tartom, amit ajánlottam s kész vagyok ennek az összeg felét átadni. — S veszteség esetére nem kivánja azt tőlem viszsza a tekintetes ur ? — Egy fillért sem. — Hát ha nyerni találunk ? Maszlaczky úr erre egy kész szerződés-levéllel felelt, melyben meg volt irva, miszerint ő és Trommel János uram közös vállalatra csónakokat béltettek ki, melyek szükség esetén a közlekedést a két város között fentartsák a mérsékelt vitelbérért. Értsd alatta, oly dijért, aminőt egy halálrettegésben levő embertől ki lehet csikarni. Utálatos rablás! Kizsákmányolása a közelgő szerencsétlenségnek ! És ez is tény. Talán a legszomorubb az egész catastroph alatt. Volt aki előreszámított, hidegen , meggondoltan a közelgő részből eredendő üzletre. A két becsületes ember megértette egymást. Trommel uram átvette az előlegezett összeget Maszlaczkytól, a szerződés párját nála hagyva. — Már most rögtön siessen ön a dolog után. Mert a munka még az éjjel elkezdődik. A hajós kupecz elhordta magát nagy sietve. Maszlaczky úr pedig csendesen fütyörészve köté fel fehér nyakra^***emm ui.....ül ... valóját s tökéletes elegantába téve magát, elküldött egy bérkocsiért s néhány percz múlva a hétszemélynök lakása elé hajtatott, melynek hosszú ablaksora ünnepélyesen világított a kivül oly sötét éjszakába. A középteremből zongoraszó hallatszik elő. — Nagyböjt lévén az idő, más zenét hallatni nem szabad. A szép Ilvay kisasszony zongoráz, kinek az orvosok megtiltották a tánczot. Maszlaczky úr itt egy futó komplimenttel keresztülhalad. A táncz neki sehogy sem áll, nem szokott benne részt venni. Különben is sokkal több psychológiája van, minthogy ne tudná, miszerint czélszerűbb a szülők kedvében járni, mint a kisasszonyokéban, ha az embernek komoly czéljai vannak. Tehát egyenesen oda siet, ahol a hétszemélynökné, Kőcserepy úr és neje whiszteznek. Negyediknek szalma-ember-képen odaültették Misztizlávot, és egyre porolnék vele, mert nagyon szórakozott és minden számítás nélkül hányja a kártyákat. — Én meg nem foghatom, ma minden ember oly confusus! Kiált Tarnaváry úr, ki szüntelen jár kel alá s fel a termekben , mint a görög philosophusok horgas atomása a chaoszban. Az inas elejti a tányérokat, a szakács a kemenezébe teszi a fagylaltot, a tánczszobában összezavarják a quadrillt, s Misztizláv barátunk treffet ad ki, mikor pikket hivnak. Mi lehet ma ? Oh mi lehet ma! Irgalomnak Istene légy velünk! Maszlaczky ur édesen ragyogó orezával érkezik meg s kezet csókol a két delnőnek, a mi nem volna különben szokásos. — Csakhogy jön, szól örvendve Eveline, kinek szenvedélye a whiszt, ming márt elfoglalhatja Misztizláv helyét ; felmentjük önt Misztizláv. Úgy is látszik, hogy a félszive a táncszobában van. — Egészen ott volna, ha Vilma kisasszony távol nem lenne. Zavarában olyan bakot mondott az egyik asszonyságnak, amivel a másikat megbántotta, kinek három kisasszonya tánczol ott benn. Pedig nem szórakozottság az, hanem a hideg borzalom ! Elűzhetten félelem sápadt alakja ül a mulatozók mellett, s ott ben a táncteremben sápadva mondják egymásnak a lejtő pártok: milyen hideg van, talán nem fűtenek itt ? A borzalom az, a lélekfagyasztó, a szivreszkettető borzalom. Isten keze függ mindenki felett! (Folytatjuk,) 165—1308