Pesti Napló, 1854. augusztus (5. évfolyam, 1317-1342. szám)

1854-08-02 / 1318. szám

dott, mert m­eggyőzőleg értesittetett a változást szük­ségkép előidézett indokokról; de miként fogadtatott e jelenlegi pénzügyi operatio, — melytől ugyan, midőn kellemetlen hatását megtette, némileg ismét eltértek — mindenki előtt ismeretes. És a nemes gróf az ily népszerűtlenitő hitelrontó kisebb nagyobb arányban alkalmazott kísérletekben, köztudomás szerint, többször találta kedvét. AUSZTRIAI BIRODALOM. Állami vasút a Sömmeringen­.*) B­é­c­s, jul. 18. A tegnapi nap, melyen a Sömmerin­­gen keresztül vezető hegyi vaspálya megnyittatott, s a közhasználatnak átadatott, nevezetes nap maradand mindenkorra. Ezen vasútnak legnyomasztóbb körül­mények közt megkezdett építetése és annak bevégzése a közbirodalom legújabb történetének egyik kitűrő darabját képezi, s magasztos érzelemmel tekinthet min­den ausztriai polgár az ausztriai tetterő e nevezetes emlékére, mint oly győzelemre, melyet bátorság, kitar­tás és tudomány vívtak ki a daczoló elemek fölött. Még mióta napjainknak ezen csodálatos közlekedési eszköze a forgalmat élénkíti, egy vaspálya sem épült, mely mind telepítésének nehézségeire mind kivitelének nagysze­rűségére nézve a semmeringinek oldala mellé állítat­hatnék. A keletkező magán-vaspályák Ausztriában, melyek­nek kiindulási pontja a székvárosban volt , a viszo­nyok nyomasztó súlya alatt vég­megszűnéssel fenye­gettek és segítségért az államkormányhoz folyamodtak ; az utóbbi az által lépett segedelem -­adólag közbe, hogy az ausztriai forgalomra nézve szükséges fővonala­kat meghatározta s azon már megkezdett pályadarabo­kat állami pályákkal folytatni s bevégezni elhatározta. Már akkor az államférfiu tiszta lelkében, ki a közép­európai közlekedés e fővonalát az éjszaki tengertől az Adriáig kijelölte, azon szükségesség tükrözte vissza magát, hogy a pályát a székvároson s a Sömmering alpesi házán keresztül, az ausztriai kikötő városba,­­ Triesztbe vezesse. — De ezen merész gondolat kivi­tele,még egy megoldandó probléma marad. Midőn az erre következő időközben vészthozó események vihara tört ki, midőn az ausztriai állam sarkköveiben ingadozni látszott, s mindenki, hogy az orkán elől menekülhessen, vállalatait csak a legközelebb fekvőre, csak a nélkülöz­hetlenre szorította : ekkor, — mi igen nevezetes — a kormány azon, legnyugodtabb megfontolást s terjedel­mes erőket igénylő hat­rozatot hozta, hogy egy moz­dony-vaspályát vezessen a Semmeringen keresztül; akkor a mérnök a tudományt azon soha meg nem kí­sérleti próbára téve, hogy a pályát meredek hegyormo­kon, légben függő karzatokon, irtózatos mélységek fölött vezesse keresztül. Midőn nemsokára a polgárháború a birodalom legszebb részében dühöngött,­­ lángjai egé­sz a birodalom székvárosáig szórták szikráikat,a kor­mánynak teljes erejét az égés eloltására kellett fordít­­nia, s még­is talált kitartást és eszközöket a rendkívüli pénzerőket igénylő semmeringi építkezésnek folytatá­sára. Az óriási építmény létrehozatalát azonban még az izgalmak és polgárháborúnál is nagyobb veszélylyel fenyegető a bátortalanság, az elcsüggedés s a különféle források által táplált rövidlátó korlátoltság, visszaretten­tek a vállalat nagyszerűsége elől, és semmi mézpálczát sem találtak annak még eddig elő nem forduló viszo­nyaira nézve; egyedül a tátongó mélységekre s az egek­be meredező sziklacsúcsokra gondoltak, nem az eszkö­zökre, melyek által ez akadályok legyőzhetők; kétségbe vonták a tudomány győzelmét, mivel nem hittek annak előhaladásában; fontolóra vették az építési költségek millióit, s nem vették figyelembe a milliók százait, me­lyeknek forgatása ez által lehetséges leend. A kormány azonban nem engedé magát megingattatni határozatának teljesítésében s szilárdul ellene szegülvén a fölmerülő balvéleménynek, morális győzelmet vívott ki, melynek becse annál magasabbra tehető, minthogy e harczban saját belátására s ellenállási erejére volt szorítva, őszinte szerencseüdvözletünket hozzuk Baumgar­­t­e­n lovag kereskedelmi miniszter úrnak, kinek, mint keveseknek, engedtetett meg, egy nagyszerű munka be­vezetését megkezdeni, s azt a legsúlyosabb pillanatok­ban is tanácsa, később pedig tökéletesen sükerült be­­végeztéig éltető behatása által előmozditni; de tisztelet és becsület illeti azon férfiút is, ki a vélemények és pártszakadások zavart tusájában is rendithetlenül állt, s erélyes tettereje által a művet a megsemmisüléstől megmentette. A föld el volt készítve s a mag elvette­tett, de a gyenge növény még ápoló kifejlődésre várt. De midőn a Gondviselés kegyelméből Ausztria sorsa fölött uj nap kelt, mely ifjú erővel eloszlatá a nehéz vészterhes felhőket, s tiszta fényében a birodalmat a hatalom és nagyság soha nem sejtett kifejlődéséhez vezette, éltető s termékenyítő sugarai a semmeringi építményre is esvén , azt csakhamar megérlelék. A Császár akarata döntött, s a felséges Fejedelem paran­csára, az építésben résztvevők mindnyájan buzgólkod­­tak egyesült erőkkel a nagyfontosságú jelmon­datot valóban meg is testesíteni. A tapasztalt művezető parancsára a szorgalmas munkások ezrei tördelték a szikladarabokat, egyengették a meredekről lehulló föl­det, óriási kőfalak emelkedtek, sz ívhez feszült, melyek széles völgyeket s tátongó mélységeket kötöttek egybe, az óriási hegy-előtárlatok fölnyiták a dolgok kezdeté­től fogva sötétségbe temetett testeiket a nap tiszta vi­lágának, s a két országba érő főtűnnel, egy angol mért­­földnyi hosszú, a pálya legmagasabb pontján, húsz havi hihetetlen rövid idő alatt megkezdetett s be is végezte­tett. Már kígyóztak a páratlan pálya vonalai a hegy minden kanyarulatain, az építés sükerülte már bizo­nyosnak voló tekinthető, de még egy igen komoly nehézséget kellett megoldani, mely az ellenszegülő­ket még akkor is megerősítő véleményekben, midőn a merész építmény a többi kétségeket mind elosz­latta. A szükségkép elfogadott emelkedéseknél, úgy­mint 1 : 40, az eddig minden vaspályán alkalma­zott mozdonyok néhány kocsit felvonhattak volna ugyan a hegyre, de egész kocsivonatok meggyőzésére, a­mint azt a mindinkább növekvő közlekedés kívánta, erejök nem volt elégséges. És itt ismét a technikát kel­lett előhaladásra kényszeritni. Igen gazdag s kecsegtető pályadíj tűzetett ki oly mozdonyok építésére, melyek a fenebb említett czéloknak megfelelnének. Mind bel­­mind külföldi gépészek ebben nagy rugóra találtak, hogy feltaláló tehetségeiket a mozdonyok javításában kimutassák.Az útan alkotott gőzkocsik hatalmas kolosz­­szai a kísérlet napján meg is jelentek. Németország minden részéből egybehívott itélőbírák azokat beható és részrehajlatlan vizsgálat alá vetették. A program kt be volt töltve, s a pályadíj odaítéltetett. Mindamellett az eredmény , bár az adott esetben megfelelőnek, de egy szakadatlan, s tökéletesen biztosított üzletre nézve ki nem elégítőnek találtatott. Ekkor sikerült egy ausz­triai mérnöknek, a fenebbi kísérleteket folytatólag nyo­mozva az adhaesio erősbitésének s a könnyebb mozogha­­tásnak az említett kísérletekben felébresztett eszméjét egy hegyi mozdony szerkezetét feltalálni, mely a fen­­forgó szükségleteknek tökéletesen megfelelt, s jóllehet kisebb dimensiókban tetemes terhet nagy szabatosság­gal, kevés tüzelőszer felhasználásával, s határozott biz­tossággal szállított. — A jövő időknek marad fen ezen igen elmés találmányt messzeható jelentőségében tökéletesitni, s minden sinpályára gyakorlatilag behoz­ni. Mi pedig teljes örömünket fejezzük ki a fölött, hogy a haza földén föltalált hegyi mozdony által az üzlet a minden vaspályák közt legnehezebbikén számunkra biztosítva van. Az alpesek széles öve continensünket két félre oszt­ja : Dél és Éjszak saját képein alakban fejlődnek, s köz­tök az összeköttetés szárazon majdnem egészen meg volt szakitva. A századok hosszú sorozatán keresztül egyedül a teherhordó ló volt az, mely ezen összeköt­tetést, jóllehet elég nyomorúságosan eszközlé. Midőn ezen hegyfalak szorosai közt és nyergei fölött járható utak telepíttettek, fölemelkedett az ember s győzedel­meskedett a természet akadályai fölött. De a mindkább élénkülő közlekedés túlszárnyalta ezen állítólagos győ­zelmet, s feltünteté azon eszköz nyomom voltát, mely által néhány mázsányi terhet hosszú sorokkal kellett félénken vontatni a szorosok kigyódzó kanyarulatai között. Ez alatt a tenger partjain, s a sik lapályokon a gőzerő kifejté teljes hatalmát, s minden más mechani­­cai erők használatát jóval hátra hagyta maga után. — De még mindig visszarettent a hegység meredek sziklafalaitól; országát a közvélemény a síkra , s halkan emelkedő dombokra szorította.­­ A söm­­meringi vaspályán győzte le először a gőz az alpesek hátát, lesújtott minden akadályt, s országát Isten sza­bad világa fölött, a mennyire csak az emberek békés jobbot nyujtnak egymásnak, kiterjesztő. Ez azon szem­lélődés, mely a sömmeringi vaspályának magas jelen­tőséget kölcsönöz, mely tovább hat Ausztria határain s a kölcsönös közlekedésben álló egész világot illeti. Egy franczia király egykor, bizonyos szerződésre tá­maszkodván, e büszke szókat mondá ki: „Nincsenek többé Pyranéek.“ De a szövetség felbomlott s a Pyra­néek ismét feltornyosultak. Sokkal méltóbb joggal e­­meljük mi föl szózatunkat, s bekiálthatunk a távol vi­lágba: „Ausztriában nincsenek többé Al­pe­s­e­k,­ mint az országokat egybekapcsoló s jóllétet biztosító közlekedés akadályai . De igenis álljanak az égbetornyosuló alpesek egész a világ végéig s velök együtt századok hosszú sorozatán keresztül az elhirált római műveket mind nagyszerűségre, mind hasznosság­ra ezerszer felülmúló hatalmas viaduktjai s tünetei a semmeringi vaspályának, mint a tudomány győzelmé­nek tanujelei a holt erők fölött, mint a bátorság és ki­tartás,­­ mint Ausztria nagysága és hatalmának örök emlékei I. Ferencz József Császár kormá­nya alatt . A semmeringi vaspálya már a múlt évi november hó óta járható állapotba helyeztetett s azóta majdnem sza­kadatlanul áruk szállítására használtatott. Miután a sze­mélyvonatra nézve is a kellő intézkedések megtétettek, s a kereskedelmi miniszter ur személyes vezetése alatti első személyvonattal a szokásos egyházi beszentelés után Ócs.k. Felségeik, a Császár és Császárnő, a Felső császá­ri ház több tagjai, a miniszter urak s több notabilitások mentek volt végig e pályán, tegnap megnyittatott a kö­zönséges személyi és áruközlekedés számára az illető hirdetvényben foglalt határozat szerint, egyszerű, s a vállalat fontosságához illő módon. Az utazók oly szá­mosan sereglettek egybe, az alpesek ormain teendő festőileg szép utazásban részt veendők, hogy a menet Gloggnitzban megoszlott, s az első nyolcz kocsiból álló vonathoz egy másodikat kellett adni két kocsival. — Baumgartner lovag kereskedelmi miniszter ur, ki­nek kíséretében valának Geringer b. miniszteri he­lyettes ur, C­z­e­r­n­i­g b. osztályfőnök úr, valamint e pálya építője G­h­e­g­a b. miniszteri tanácsos úr, az üz­letigazgatóság vezetőivel, részt vett ezen utazásban, a­mely alkalommal a főtunnel mindkét nyitása földbe he­lyezett s Gassner szobrász által készített metszvé­­nyek mintái szemle alá vétettek. Valamint a hegyi moz­dony úgy a Gloggnicz és Mürzzuschlagban levők is, a­melyhez hasonló rendszer szerint építvék, virágokkal valának földisztje, s az említett két pályaudvaron sí­nekből mesterségesen szerkesztett obeliszkek emel­kedtek zászlókkal és jelvényekkel feldíszítve. — Mürzzuschlagban sűrü néptömeg örömmel várta az érkezőket. — Az utazásra a többszöri megállás da­czára is odamenőben alig volt szükség két óra, vissza­felé pedig Bayerbachba nem egészen s­t­a óra. Az utazás bevégeztével a miniszter úr az építé­szetnél részt vett mérnököknek, közvetlenül eredmény­dús munkásságuk terén általadó az ó cs. kir. Apóst. Felségétől számokra átvett kitüntető jelvényeket, a többi mérnököknek is, kik magoknak az építészet körül érdemeket szereztek, elismerését fejezé ki. A leg­­fensőbb s magas megelégedés ezen nyilvánulását a részt­vevők szolgálata,­sál, kiket mindnyájokat azon magasz­tos érzelem lelkesíte, hogy oly fontos s századokon át tartó mű előteremtésében részt vehettek, derült lakoma követe, mely alkalommal miniszter úr poharat emelt felséges Fejedelmünk egészségéért, nyomatékosa ki­jelentette, hogy ezen nagy mű csak a császári jelszó követése által, egyesült erőkkel létesülhetett. Háromszoros éljen­ harsant meg a jelenlevők keblé­ből a szeretett Fejedelemért, kik szerencséjüknek tartották, hogy erejöket, kiki tehetsége­s részvéte sze­rint, ily nagyszerű munka létesítésére áldozhatták. KÜLFÖLD. Németország. A „Brest. Zeitung1* e távirati sürgönyt közli: „Berlin, julius 29. Anglia és Francziaország­­nak egy bizalmi s viszonnyilatkozata érkezett ide. Esze­rint következő föltételek képeznék az új alkudozások alapját. Azonnali kiüríttetése a Dunafejedelemségeknek, azok fölötti közös védnökség, melynél Ausztriára esnék a végrehajtás. Továbbá közös védnökség Törökország valamennyi nemmusulmán alattvalója fölött, a pálma­vasárnapi jegyzőköny határozványa szerint. Szabad ha­józás a Dunán és Feketetengeren egy szabad kikötővel együtt az utóbbin. Megtérítése a hadiköltségeknek.“ Az „Alig. Zeitung“ Bécsből és Berlinből azon öszhangzó jelentést tartalmazza, hogy az orosz választ az ausztriai sommatiora, a bécsi kabinet a londoni és pá­risi udvarokkal, pártoló értelemben közlötte. (Mi e tudósítást nagy tévedésnek tartjuk. Sz.) Spanyolország. Párisból, júl. 27-kéről Írják : A ma­dridi posta ma kimaradt. Egy sürgöny szerint E­­­p­a­r­­tero még 23-kan nem ért Madridba, mit azonban eléggé fölvilágosít az, hogy ő fájdalmas betegségben szenved, minek következtében csak kis utazásokat te­het , s lóra alig ülhet. Átalánosan hinni látszanak O’D­onnel és Espartero egyetértését; az utóbbi e szerint a mozgalom fővezére fogna lenni, a Madridban sok szenvedélyt és sok elkeseredést talál, sőt a Times levelezései azt állítják, hogy bajos lenne neki a király­nőt trónján megtartani. A legszélső pártnak egy pro­­gressista clubban fölolvasott következő proclamatiója mutatja, hogy az izgatottság azon pártban mennyire növekedett : „II. Donna Izabella mint nő és anya fiatalságáért, azon befolyásokért, melyek gyermeksége óta környezték, azon számtalan veszélyekért, melyek őt fenyegetik, bizonynyal részvétünkre méltó, de képte­lenné vált az állam további kormányzására. Becsüle­tünk és a szabadság ezt nem engedik.“ (Itt következ­nek a legsértőbb nyilatkozatok a királynő magavisele­téről. Azután ez áll :­­ „A királynő nem akarja fölfog­ni, hogy a nép volt az, mely őt a keserű két éves há­borúban az absolutismus ellen fentartotta. Létezése, jövendője szorosan összecsatolva valának az alkotmány fenállásával, melyet mi magunknak adtunk. Ő a sajtót bilincsbe verte, a szabadság védelmezőit üldözte, a szószéki vitát megfojtotta, a legkitűnőbb államférfiakat a legbátrabb táborun­kokat száműzte, kik véröket on­tották, hogy őt gyámolítsák; ő az adót, a cortesek megegyezése nélkül fölemelte és behajtotta, röviden: Spanyolország törvénye ellen minden lehetőt elkö­vetett. A szabadság győzelme, az ország méltósága és üdve parancsolólag kívánják rögtöni letételét vagy legalább leköszönését leánya részére Espartero tábornok régenssége mellett.“ Ezen kiáltvány egyhan­gúlag elfogadtatott. ” La Presse nek írják Madridból : A felkelők jul. 18 kán Garrigo ezredest börtönéből kihozták, és katonai kormányzóvá nevezték; mindjárt ezután San Domingo piaczra ment,hol a nép 16 óra óta a csendőrség­gel harczolt, s ott a tüzelés megállít­ását eszközölte. Eltá­vozása után azonban a csendőrség utólag elkezdte és foly­tatta a tüzelést. 41­2 órakor Q­u e­s a­d­a­tlk a csend­őrökkel, kevés gyalogsággal és tüzérséggel, melynél 2 ágyú volt, összesen mintegy 400 emberrel, a főutczá­kon átvonult és a harczot folytatta. A csapatok 7 óra­kor a napkaput és a hat közellevő utczát megszállották, és a katonák mint vadászok alkalmaztattak. Ekkor a sevillai utón torlaszt emeltek, és éjszaka minden utczán építettek. Júl. 19 -én reggel a harcz ismét elkezdődött. A többi csapatok nagy része a csendőrökhöz csatlakozott és a harcz esti 6 óráig tartott; e nap állítólag 50 halott és 100 sebesültbe került. Néhány gondatlan az erkélye­ken lövetett agyon vagy sebesíttetett meg. A királynő 6 órakor a tüzelés megszüntetését parancsolta, s ezt, va­lamint Esparteronak miniszterelnökké neveltetését a népnek tudtára adatta. Megegyeztek, hogy a nép Espartero és O’D­onnel megérkezéséig állását megtartsa. Az azt kívánta, hogy a csapatok fegyverei­ket tegyék le, s mindazok, melyek harc­oltak, Madri­dét azonnal hagyják el. A csendőrség ezt megtagadta, és a napkapunál ismét puskalövések történtek. Az éj a harcznak véget vetett, az utczákat kivilágították, és a nép torlaszait megerősítette. Júl. 20 ka reggel harcz nélkül telt el. Délután 2 órakor azon hadcsapatok, melyek a kormányzó palotáját megszállva tartották, ca­­pitulálni kívántak. A népjunta San Mi­guel elnöké­vel oda ment. A csapatok először fegyveresen akartak elvonulni, de végre engedtek, s még a tisztek is fegy­vertelenül vonultak el. Erre katonaság­i nép legszívé­­lyesebben fraternizált, és harangkongás jelenté a pa­lota átadását, melybe a nép bement, s elvette az ott talált lőszert és fegyvereket. Az ablakokat most zász­lók ékesíték, s éjszaka az egész város ki volt világítva. A laktanyában hátramaradt csendőrség egy része ugyan még vonakodott fegyverét letenni, és a tüzérség­i mér­nöktest még nem adta volt meg magát. A tüzérség még folytonosan megszállva tartotta az alcalai kaput a Pradon, Izabella és Krisztina palotáit, ezre­desük azonban kijelentette, hogy nem fog tüzeltetni, ha a nép őt meg nem támadja. A torlaszok egész éjen át őriztettek. A csapatok, melyek magukat megadták, többnyire a polgároknál kaptak szállást; ezek minden veszély nélkül járhattak ide s tova az utczákon. Július 21-kén, a tüzérség, kivéve a Krisztina palotájában levőt, magát megadta, álgyait kilőtte és a népnek át­adta. Azonnal általános harangzúgás volt hallható. A torlaszokon három franczia esett el. Madridban azt hi­szik, hogy Krisztina szerencsésen Portugálba me­nekült. Egy ismeretes úrhölgyhez intézett madridi levélből kitetszik, miszerint Izabella királynő palotája oly szorongatott helyzetben vala, hogy a királynő is egy napig éhezett. A csapatoknak ki kellett törni, hogy eleséget szerezzenek. A párisi Moniteur, Madridból, jul. 21-kéről eze­ket közli : „Evariste San Miguel tábornok, Espartero tábornagy megérkezéséig , hadügymi­niszterré neveztetett, és az esküt a királynő kezébe le­tette. A dipl. testület jul. 20-kán a palotába hivatott. Francziaország követe, Anglia ügyvivője és Nápoly kö­vete enap ott megjelentek. A többi követek későn érte­­sittetvén jul. 21-kén siettek megjelenni. Espartero t eigy jul. 22-kére váratik.“ A többi párisi lapok követ­kező sürgönyt hoznak: Bayonne, jul.23. és M­a­d­r­i­d jul.23. A nép magaviselete folytonosan ugyanaz. A nem­zetőrség úgy szerveztetek, mint 1843-ban. Espar­tero még nincs itt, gyanítják azonban, hogy Alcala­­ban volna, hol O’D­o­n­n­e 11-el tanácskozik. Izabella királynő palotájában lakik, egy kis csapattól környezve. (A Moniteur távirdai tudósítása szerint Espar­tero jul. 29-kén Madridba bevonult.) Nagybritannia London, júl. 28. A felsőház jul. 27-ei ülésében néhány bili vita nélkül ment át. A többi között a bizottmány elfogadott egy rendszabályt, mely az alsóházban egy hét alatt háromszor olvastatott föl : ez tudniillik a skót szombat­ törvény utánzása. A júl. 27-ei alsóházi ülésben az oxfordi egyetemi bili iránti felsőházi módosítványok egy kivételével nagy többséggel fogadtattak el. Az engedélyezési bizottmány­ban 13,400 ft str. megszavazása fölött vitatkoztak, mely öszveg Konstantinápolyban fölállítandó consuli hiva­tal, kórház és fogházra lenne fordítandó. A Herrald ellenzéket és kormányt egyformán éle­sen bíráló mai irányczikkének következő összevont tar­talma : A szégyen és szomorúság páratlan értelmével fordítjuk vizsgálódásunkat azon 3.000.000 ft szerk. meg­szavazása fölötti hétfői és keddi parl­amenti vitákra, mely azon bohózat folytatására van szánva, melyet a kabinet háborúnak szeret nevezni. Mi ebben nem viseltetünk semmi pártszenvvel, mert valóban nem tudjuk, hogy a ház melyik oldala van nagyobb szégyennel borítva. Ha a coalitio magát a miniszterelnök nem- angolos be­széde és később lord John Russellnek pirulás nél­kül visszavett Szebasztopol elleni csattanó hatása által magát lealacsonyította, mit gondolhassunk mi az úgynevezett conservativ ellenzéki tagokról, kik azon kísérletet, hogy a minisztérium 6 hónapra tényleges despotismus teljhatalmával ruhá­zassék föl, nem aka­dályozták , sőt lord Dudley Stuart indítvá­nyától gyámolításukat megtagadták, azon nyomorú ürügy alatt, hogy a nevezett lord radikál volna ? Mr. Disraeli, mint tudjuk, azon conservativeknek, kik őt vezéreknek tekintik, ezen kötelesség-feledéseket na­gyon roszalja. Ezen gyáva csuszásmászás gyakorlati eredménye, mint megmondták,­­ az, hogy a coalitio Anglia vagyona­, vére és becsületével orosz czélokra hat hónapig kénye-kedve szerint gazdálkodhatik. Minő tanácsos volna, a minisztereknek ily teljhatalmat adni kezökbe , kitetszik annak összehasonításából, mit a belügyi nemes titkár hasonló körülmények között 1853 és 1854 ben mondott. A múlt évi ülés utolsó napján, 1853 aug. 20-kán, Mr. Monckton Milnes lord J. Rus­sel távollétében a belügyi titkárt kérdezte : vájjon a külügyek jelen állásában a parliament elnapolása ta­nácsosnak látszanék-e. Erre lord Palmerston bi­zalmát fejezte ki a czár becsületérzése iránt, s biztos meggyőződését jelentette, miszerint a czár Törökor­szággal levő dipl. versengésének eligazítása után sietni fog a fejedelemségeket kiüríteni. (A H­e r a­­­d e nyilat­kozatot szóról szóra adja.) 1854. júl. 24 -én az elna­polás hasonló körülmények közt hozatik szóba, és lord Palmerston ismét a vak bizalom mellett szól, és biztosan meggyőződve van az iránt, hogy a par­l­ament ha előbb vagy később összeül, a miniszterek részére ajándékozott bizalmat nem fogja sajnálni. Bi­zalom és ismét bizalom! Azon gondolatnélküli „hall­juk, halljuk,“ melylyel ezen nyilatkozat üdvözölteték, — mutatja, hogy előbbi ígéretek nem teljesítése a házat minő kevés mértékben világosította föl. A fölhozott szavakból azonban annyit láthatunk, miszerint a coali­­tio (egy kivétellel) egyes, és remélhetőleg többé nem halljuk azon esztelenséget, hogy a kabinetben anti­­orosz párt léteznek. A kabinetben nincs semmi anti­­orosz párt, jóllehet van egy, melynek aljas természete, ily érzelmeket hazudni, hogy orosz czélokra annál in­kább hathasson. H­i­lord Aber­dje ennek nincs egyéb érdeme, az ő presbyterianus nevelése legalább attól megóvta, hogy oly érzelmeket nyilvánítson, melye­k rá nézve idegenek. Mit mondjunk lord Clarendon pal­­merstoni becsületességének bizonyítványa után? Lord Clarendon, ki a parliamentben ünnepélyesen erősítő, miszerint a fejedelemségek kiürítése minden alkudozás sine qua non előföltételét képzi, s egy pár nappal az­után oly javaslatok fölött alkudozik, melyekben sine qua non-ról legtávolabbról sincs szó? Lássuk, hova visz bennünket a parliament szolgálatkészsége. Nekünk van kormányunk, mely jóllehet tehetséges és tapasztalt em­berekből van összeállítva, erkölcsi poshadtsága által semmire sem képes, mint veszélyes, majdnem hazaáruló külügyi politikának követésére. Benn sem jó sem rész jelentékeny rendszabályt keresztül nem vihet. Nekünk van ellenzékünk irány, czél, következőleg hatalom nél­kül. Kormány és nép megoszlanak oly tárgyban, mely Európa békéjét és Anglia becsületét foglalja magában. Van nekünk egy puseysta felsőházunk és egy pad püs­pökünk, kik közöl többen a pápaságra hajlanak. Van aristocratiánk , minek semmi rokonszenve sincs a nép, de annál több a miniszterelnök törekvése iránt. Példa erre P­a­h­­­e­n gróf. Roppant pénzáldozattal két hajóhadat tartunk a fekete és keleti tengeren, hol ed­dig mit sem tettek, és Berkeley admirál csodálatos nyilatkozata szerint mit sem tehetnek, ha tenniök sza­bad volna is. De mi azt állítjuk, hogy nem szabad. Hét orosz sorhajó és több fregate, melyek most Sweaborg falai mögött rejtőznek, a váron alul jég között feküdt, midőn hajóhadaink oda érkeztek. Nehéz gőzöseink hozzájuk lőtávolságnyira jöhettek és elpusztíthatták volna, de nem volt szabad. Plumridge admi­rál hajóhadának tisztei tagadják, ha tehetik.Abban fog­ják hagyni.Bizonnyal vezéreiknek utasításaik voltak, me­lyek ha tudva volnának, a parliamentet kényszeritenék a miniszterek vád alá helyezésére. Van vitéz hadsere­günk Várnán, mely mint a czethal­oviczkél az apályos vízben, mely nem képes segélyt nyújtani a lovagias szövetségeseknek, kik alig 100 ang. m. földnyire élethalálra küzdenek, mivel minden szükséges előkészü­letet czélzatosan húznak volnak, hogy későn érkez­zenek. Hogy állunk Európában és Ázsiában? Oroszor­szággal csak névszerinti háborút folytatunk. Poroszor­szág félig ellenségünk, Svédország nem bízik bennünk. Törökországnak még semmi segélyt sem nyújtottunk, és a cserkeszek visszautasítják segélyünket, míg Persia őszinteségünkben­ bizalom hiánya miatt, tétlenségben tesped. Francziaország hogy keveset mondjunk, gya­nakodó, és kényszerítve látja magát, Európa minden pontján, hol szinleg vele együtt­működünk, a miénk­nél nagyobb haderőt tartani. Spanyolor­szág féktelenség állapotában van, Belgium és Portu­gál pedig igyekeznek a zavart saját hasznokra és Oroszország hasznára kizsákmányolni. Angolok, hogy tetszik a kép ? E. C. Görögország. Athénből írják a Timeswekf. hó 16-ról: A politikai láthatár itt mindinkább beborul, a minisztérium minden fáradozásainak daczára, az utolsó túlrohant mozgalom utófájdalmait elhárítani. Az udvar elleni reactio már elkezdődött s ennek bizonyságául tudósító egy valóban nevezetes petitiót közöl a minisz­tériumhoz, melyet a mozgalom 3 főnöke, Grivas T. Tzami Karatassos és Papacosta Tzamalas, mindazok nevében aláírtak, kik őket az epirusi, thessaliai és ma­cedóniai fölkelésben követték. „Mi köszönetet mon­dunk — így szól a kérvény — a kormánynak minde­nekelőtt, hogy a görög nemzetet a két védhatalom ha­ragjától megmentette, s minket előbbi állásainkba is­mét visszahelyezett. Mi a határon átmentünk, hogy testvéreinket a török járom alól kiszabadítsuk, s e lé­pésre az ösztönzött bennünket, hogy a volt hadügyiül­ *) A déli vaspályavonalnak keresztülvitele a Semmeringi hegyen az újkori ausztriai vállalatok egyik legnagyob­bika, melylyel Európában e nemben egy sem mérkőzik. Mind e mű iránti bámulatunk, mind az olvasó közönség érdeke egyiránt kötelességünkké teszi e nagyszerű válla­­tot az „Ausztria“ után lapjainkban is megismertetni. 8­a­e­r­k.

Next