Pesti Napló, 1854. augusztus (5. évfolyam, 1317-1342. szám)
1854-08-02 / 1318. szám
1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve: Pesten házhoz hordva. Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés, mint a szemenkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagj tgyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : uriutcza 8-ik szám. Félévre . 8 ., — „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapral fr. 30 kr.p. Szerkesztési iroda : Uri utcza 8. sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések 51 hasábos petit-sora 4 pg5 krajcárjával számittatik. A be- Igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor elére lefizendő a Szerda, aug 2-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat — kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívások g'ES'E'K ü&g'&e) august-septemberi két hónapos folyamára előfizetés nyittatik, Vidékre postán küldve 3 írt. 30 kr. Budapesten házhoz hordással, 2 frt. 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, a Karcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, uri- és kigyóatcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve ki lendők. Pesti Naplóadó-hivatala ki. Pária, jul. 25. A keleti kérdés egy pillanatra háttérbe szorult, a spanyol események oly sebesen és váratlanul haladván előre, hogy e peresben mind az angol mind a franczia lapok nagyobbrészint azokkal foglalkoznak. Az uj spanyol kormány, mond a Times, alkotmány és szabadsá bölcsőjében született, ez volt szülője, alapja, gyökere, megszűnvén ezek, nincs többé oka létezni. A hadseregek nagyobb része a prononciamentohoz csatlakozott. Kristina elhagyta Madridot. Espartero lép a dolgok élére , kivel szemközt az úton alkotott minisztérium nehezen tarthatja meg állását. A Constitutionnel az oláhok lelkesedését felti a franczia sergek iránt , mely lelkesedés tetőpontra emelkedett, midőn a szövetséges seregeknek Omer hadaival egyesülése hírét hallották. Tegnap Vincennesben egész nap szólt az ágyú, mi sok párisit kicsalt a karriere Threne-on kívül.A tatári gyakorlat előtt a következő párbeszédet hallók : öné ezek a kis gyermekek ? — nem, uram. Az én gyermekeim nagyobbak; egyik Kronstadtban van. — Hogyan ? hát ön fia oroszoknál szolgál ? — Épen nem; a franczia tengerészetben. — Hogy lehet hát Kronstadtban ? — Ez az, mit meg nem foghatok, és mégis úgy van. Ha akarja ön, megmutathatom a bélyeges levelet, melyet tegnap fiamtól kaptam. — Kronstadtból ? — Mint mondom. — Talán ?------(itt félbeszakitá szavait a beszélő, nem akarván az apának fájdalmat okozni.) — Tudom, mit akar ön mondani; azt hiszi, hogy gyermekem fogoly ott ? — Ezt én is gondolom egy perezig, de biztosított egy grognard, miszerint ott a foglyok nem szoktak levelezni. — Hát hogy van mindez ? — Úgy van, barátom, hogy a franczia seregek Kronstadtban vannak. — Eddig a párbeszéd. Az egész titok abban lesz, hogy a franczia tengerész valahonnan Kronstadt körül vagy a kronstadti öbölből irt. — A színházak idei jövedelme 9 milliót tesz. A Franqais alább áll, mint a Gymnase jövedelemre, mi azt bizonyítja , miszerint a valódi művészet itt sem hoz legtöbb pénzt, 600,000 fr. jövedelme volt a főszínháznak,körülbelül annyi, mint a Porte St. Martinnek, legtöbb pénzt csinált az opera comique, hol az operát beszélik és a drámát éneklik. Ki ismeri ama sok titkos és tekervényes utat, melyen a színházak itt pénzt csinálnak, épen nem fog megütközni e roppant jövedelmen. Minden színháznak van egy pár mellékboltja,hol fiókpénztárak nyitnak a balgák számára. Itt sokszor megtörténik, hogy a becsületes angol az 5 frankos jegyet egy aranyon fizeti és azt hiszi, hogy olcsóbban vette, mint a rendes pénztárnál. Azonban a rendes pénztárnál s itt van a speculatiók titka, ritkán van jegy, a jegyek titkon mind a fiókpénztárakba költözvén. Sokszor azt hittük, hogy e mellékcsatornák titkos összeköttetésben állnak a színház pénzszekrényével , mi ha úgy volna, igen sajnálnák, miután ez azérlet egyenesen a művészet kárával, s a közönség kizsebelésére történik. Sontagh, a sokáig ünnepelt énekesnő, meghalt. Épen útban volt Amerikából Páris felé, hol 10 év után ismét fel akart lépni. Az opera igazgatója még kezében tarta a nagy művésznő levelét, midőn az, a tenger moraja közt közönség nélkül, gr. Rossi férje karjában sohajta el hattyúdalát. Az opera ingó színfalai megjelentek még előtte, kinyújta még egyszer kezét a távozó közönség után, látta távolban a régi ismerősarczokat, felismerő a régi zenekart, ott volt Párisban, ott volt újra a szinpadon ! Oh mi szép a művésznő élete ! gondola magában, mi szép e világosság! e tömött háznevem nem feledték el, hangom oly tiszta mint tiz év előtt.. Sontagh ! halljátok Sontagh ! mindenütt, álmom nem csalt, diadalaimat folytatom, s midőn az utolsó virágköteg lehull elé — azt nem bírta többé elérni . . . Sebesebb volt a tenger hulláma. Igen! igy mennek el , utólsó perczig álmodva, művésznők művészek után s hiába egy élet lázas álmai, törekvései, küzdelme, vetélkedése erővel a kebelben, vágygyal a lélekben esik el hős és hősné i s gyakran megszakad a játék a színpadon rögtöni halál miatt; pótolni kell a színészt, s hányszor látjuk , hogy helye pó tohatlan! Az elitei mezókon a forróság daczára, forr a nép. Ott van, mint tavai, az ezer egy éjszaka regéivel, a négy caféban tant több térrel, és több virággal; ott a sok alamizsnás bódé; „az igaz mérleg,“ a jövendőmondó; a remegő zöldlombok, a játszó gyermekek, a székben sétáló aggok, a dajkák kimeríthetlen száma, ki tudná elmondani a sok tarka festményt, a sok öt lépésnyi színpadot, mely itt egymást felváltja ? Mutatvány mindenütt van Párisban, de itt olcsó mutatványok vannak, minden felvonás után jön a pénzszedő, s minden pénzszedő elöl távozik az ember. Itt ingyen mulatja magát a szegénység. A fasorok hosszában szakadatlan futnak a gazdag kocsik, melyekből gyakran ha á 1 fa tekint ki. A valódi police itt nőruhában jár, mely a fák háta megett árgusszemmel őrködő azék-tulajdosné, ki, ha csak a szék karját megfogtad, feljegyez. Háromszor elmegy melletted, mintha elhibázna , ne hidd , fel vagy irva mellényed gombjánál, keztyüd szinénél fogva , s egy óra múlva, akkor midőn egészen elfeledted őt , megérkezik mosolyogva. A széküzérnő , természeténél fogva minden haladónak ellensége , ők az egész emberiséget leültetnék. A széküzérlet egyike a legjobb pénzkeresésnek Párisban (a Boulevardokon, Tuileria-kertben 10— 15 ezer frank bért fizetnek évenként). Ma azonban a székes asszony dúlt arccal járt fel alá a tolongó közönség közt, keresett valakit, ki bizonyosan valamely kocsi után elsietett. Volt rajta valami a tigris ádáz dühéből, nem a 3 sous, hanem mint mondá : on trompait ma perspicacité alkalmasint ellhallgatá amaz öreg hegedűst, ki 20 év óta egy fa tövénél játszik, s ma új húrokat próbálgatott hangszerén. E siralmas játékot halva eszembe jutott Paganini, ki egyszer egy ily öreg koldus hangszerével egy pár ezer frankot hevenyészett a világtalannak kalapjába. A művész látván, hogy a koldus kalapja üres, és hogy az egyhúros öreghegedű gyakran művész hangokat ad , megáll, kiveszi kezéből a hangszert, és játszik. Néhány perc múlva a különös játékra, megállnak az emberek, csoportok gyűlnek , a közönség körülveszi a fát, tapsolnak, hull a pénz. Paganini a tele kalapot az öreg lábaihoz önté és eltűnt. Bécs, jul. 31. -21 Gortsakofflg mindazok után, miket hallani, ítélve, teljesen lemondott a reményről itteni tevékenységét sikerrel koronáztatva láthatni; egy tegnap este Sz. Pétervárra elindult futár az orosz kabinetnek ez irányban meglehetősen nyilt kijelentéseket vitt át. A tárgyalások menete gyorsan közelit végéhez. Oroszország érzi, hogy azok bevégeztetését nem tartóztathatja fel tovább s azon idő, mely a keleti kérdés legközelebbi új phasisának bekövetkeztéig lejárand, alig fog hetekre terjedni. Az itt létező oroszok közt nagy mozgás uralkodik; mindnyájan megtették előkészületeiket, hogy szükség esetében azonnal éjszaki hazájukba visszatérhessenek , mert „la situation est plus que grave“ monda egyike a legértesültebbeknek. A felette élénk sürgönyváltás, mely Bécs, Sz.Pétervár, Berlin és Bukarest közt létezik, bizonyságul szolgálhat egyszersmind amaz állítás helyességére nézve; szombaton a mondott városokból nem kevesebb mint 4 futár érkezett Gortsakoff hghez. Chalzsinszky igazgató tanácsos, az oláh közigazgatási tanács alelnöke, e napokban váratik Bukarestből ide. 3 nap előtt az itteni ottomán követség titkára, Szadik bej, ki innen Sumlába a musirhoz ment, hogy a főhadiszállás és Bécs közt gyorsabb összeköttetést létesítsen, Szambulon át ismét ide visszaérkezett. Ő egyszersmind a Sumlába küldött 3 ausztriai törzstiszt és Omer pasa közt folyt értekezleteknek a m. Porta tanácsosai által jóváhagyott eredményét a közösen követendő hadműködésekre nézve áthozta. Cserháti levelek nemzeti színházunk ügyében. XII. A nemes gróf szeret építkezni. Tán azért, hogy a gyakorló teremek elégtelenségéről állítását igazolja, a diszitmény raktárból — mely helyett, mint értesülünk, drága pénzen, fia nem csalódunk, mintegy 1000 pftnyi évi haszonbérrel vett föl raktáratt —, gyakorló termet alakíttatott. Nekünk nincs szerencsénk az egész színházi épület belsejét, minden zege zugát ismerni, de azt mindenki tudja, hogy nemzeti színházunk az előtt, a gyakorló vagy tanuló termek állítólagos elégtelensége időszakában, több újdonságot hozott szinte; valamint azt is, néhányszori, akár délelőtti, akár délutáni jegyváltásunk alkalmával tapasztalásunkból állíthatjuk, hogy a szóban forgó gyakorló vagy tanterem, ha néha állítólagos czéljára használtaik is, legtöbbnyire, télen nyáron pipa és kártyaszobául szolgál. Ez, alig hisszük, hogy az intézet első szükségei közé tartoznék, márpedig, ha nem tartozunk is azok közé, kik a színházi gazdászatot, a semmitköltésben látják helyesen alkalmazva, sőt ellenkezőleg, épen úgy vagyunk meggyőződve, hogy művészi intézeteknél, néha, csak később igazolható kiadásokkal is kell a czél valósítását eszközölni, azt mégis tudjuk, hogy a költsé- I geknek mindenkor valódi és nélkülözhetlen szükség ál- s tál kell indokolva lenni, kivált oly intézetnél, mely szellemi czéljai elérésére sem bír fölösleges eszközökkel. Mi senki mulatságát sem irigyeljük, kivált ha az mindenkinek saját erszényére megyen; mi több, épen nem tartanók fölöslegesnek színházunknál, mint minden nagyobbszerű szini intézetnél divatban van, egy díszes és kényelmes foyer (társalgó terem) létesítését, melyben művész, író, közönség, szellemi társalgás, eszmecsere, ismerkedésre találkozhatnék, de egy nemzeti költségen, próbaterem ürügye alatt létesített örökös kártyaszobát, melyben művészeink jobb és nemesebb élvekre használható drága idejöket élik el, teljességgel nem tarthatunk a fölértelmezett jogelvei egyértékűnek, sőt károsnak, illetlennek, s a hely megszentségtelenítésének tartjuk azt. Téli unalmas óráinkban néha magunk is egyesültünk, vidékünk egy egy érdemes lelkészével is, néhány whist parthiera, de nem emlékezünk reá, hogy valaha akármelyiket is láttuk volna, e mulatságot imaháza sekrestyéjében űzni. A szinház, a valódi művészre nézve oltár, melyen szellemi munkássága gyümölcseivel áldozik, és ilyen prózai kedvtöltések gyakorlatával nem lehet, nem szabad azt megfertőztetnie. Íme ismét egy adat, melylyel az intendáns gróf úr, az intézet mind erkölcsi, mind anyagi életerejét fogyasztotta, gyöngítette. Szólhatnánk még azon czéltalan, szükségtelen építkezésekről, melyek által léghúzó kürtök előre látható sükeretlenséggel építtettek, a földszinti nézőhely ülései úgy helyeztettek el, hogy most sokkal nehezebb hozzájuk jutni; páholy, erkély építtetett oly módon s az épület styljével minden szőnyeges czifrasága daczára is oly összeillőleg, mintha egy kristály-ablak kitört tábláját Itatós papirossal ragasztanák be. De hoszszasak nem akarván lenni , csak azon eszközöket akarjuk fölemlíteni, melyekkel a nemes gróf az ily szükség feletti költségeket, miután azok a szinház rendes jövedelmeiből ki nem teltek, akaró vagy gondolá fedezhetni. Hogy az, mi a réven elveszett, a vámon megkerüljön, jónak látta a nemes gróf a színházi évet a bérlők ellenében megrövidíteni, 12 hónap helyett tíz hónapra állapítván meg a bérleti időszakot, s a bérlet árakat is, különösen a páholyt használókra nézve, tetemesen fölemelvén. De az állítólag czélba vett kényelmi építkezésekre fenntartott két havi szünidő alatt, anélkül hogy e tekintetben valami történt volna, újabb adóval rótta meg a bérlő közönséget, mi csak újabb kedvetlenséget szülvén, az intézettől idegenkedést idézte elő s közbosszankodást gerjesztett a közönségben, mely méltán feljogosítva hitte magát egy nemzeti közintézet intendánsától, ily zsarolást eredményezett hitegetés helyett komoly szótartást követelni. A nemes gróf azonban, mint véletlenül értesülünk, a helyáraknak ily módon eszközölt fölemelését legfeltűnőbb érdemei közé sorozza. Mi közművelődési intézeteink jótékonyságának élvezhetését minél könnyebbé szeretnék tenni, s azért, ha nem zálogódunk is a szükség-parancsolta helyáremelések ellen, soha sem szűnhetünk meg kárhoztatni oly intézkedést, mely azok népszerűségét csökkenti, sőt legforróbb óhajtásunk volna, különösen e nemzeti intézetünket, oly gazdag segédforrásokkal megáldva látni, minél fogva, az, helyárait legszegényebb polgártársainknak is könnyen elviselhető fokra szállíthatná le. Mi jól tudjuk, hogy színházunk helyárai, annak megnyitása óta, az idő és körülmények szükségéhez képest, többször emeltettek, és a közönség nem zugoló KARPATHY ZOLTÁN. Regény Irta Jókai Mór. VIII. Gysznapok. Folytatás. *) Maszlaczky ur, mint egy bús bagoly, jelent meg a vidám társaságban, a heverőben levők siettek nála kérdezősködni. — Háromszáz hüvelyk az esés. Felelt a tisztelt ur. Akkor is a háromszáz forint volt az eszében. — Mi a patvar ? háromszáz hüvelyk ? Kiálta Tarnaváry, s kérlelhetlen kaczagásával oly zavarba hozta a fiscalist, hogy az alig bírta magát helyreigazítani, miszerint nem háromszázat akar mondani, hanem csak tizenkettőt. Ah, tehát mégis igazat mondott Zoltán, tehát csakugyan megfordult a veszély. Ennek az örömére valódi keresztényi kötelesség örvendeni. Az inasok széttárják az ebédlő ajtait, a férfiak karjaikat nyújtják a delnőknek , s átvonul e vidám társaság a gazdag lakomához. Az ízes ételek , a lelkesítő bor poharai mellett elmúlik utolsó ösztöne is a vak félelemnek. Ide benn lenni jó. Nem az ős, patriarchális magyar lakomák egyike ez, hol minden ember tisztességesen asztalhoz ül, kinek kinek el leven rendelve a maga helye , elkezdik a levesen és végig folytatják az egész fogáson, házi úr és asszony agyonfáradnak a kínálkozásban. A haladó korszellem más módot hozott be, asztal csak az ételek számára áll, ott van felhalmozva, mi szemnek és szájnak tetszik, mellettük kanalak, viták, kések és tányérok mind egy halomban , kiki vesz magának a mire szüksége van, ott kezdi, ahol akarja, eszik, iszik kínálás nélkül s letelepszik, ahol helyet talál, a legszemesebb, a legizletesebb falat, a legkényelmesebb hely, senki sem fűszerezi kínálkozásival a vendégséget, az emberek úgy esnek át rajta , mintha rabolták volna, s félnének, hogy egy másik társaság rajtuk üt és elhordja orruk elől. *) Lásd a P. Napló 1310-dik számát. Némely finomabb arszlánnak sikerül többek társaságában kanalat, villát requirálni, s egy egy elhagyott szoba látogatlanabb szögletében magát külön etablirozni, hol fesztelenebbül végezheti étkezését, szabadon beszélgethet egymással, s nem kénytelen más szavára figyelni, itt ott szelidebb suttogás, nevetés vegyül a titkos tányér-csörgés közé, pár fiatal lyánka vonult egy szögletbe s egy tányérról esznek holmit valami fiatal gavallérral, s beszélnek Isten tudja miről. Báró Berzy az erkélyt foglalta el Ilvay Matilddal, másnak nem jött volna eszébe e gondolat, mert ott most még hideg van ; de Matild át van melegülve s jól esik hevült arczának a hideg éji szellő: a genialis báró fagylaltot hozott oda számára. A kisasszony orvosai régen megtiltották neki a fagylaltot, s óvták a szellőtől, minélfogva ő mind a kettőt meglopta, a hol lehetett s báró Berry sokkal geniálisabb ember, minthogy valakit ily apró öngyilkolásokban megakadályozzon. Míg azonban ők a társaság zajától különválva fecsegtek az erkélyen, alant az urtéren sajátságos zajgás kezdte magukra vonni figyelmét. Egész csoport emberek álltak meg itt amott és valamit figyelmesen látszottak nézni. Matild szerette volna megtudni, hogy mit néznek ott? Tivadar lekiáltott egy azon menőre, hogy mi az ? „ Szökőkút !“ volt alulról a rejtélyes felelet. A válaszadó sietve haladt odább. — Mi az a szökőkút? szólt Tivadar, örült ez az ember, vagy ittas ? Azzal odakiáltott egy inast s felkérte, hogy menjen le a térre s tudja meg, mit néznek ott? Az inas visszajött néhány percz múlva s azt hozá válaszul, miszerint az uj téren számtalan kis apró szökőkutak vannak, az embernek csak a pálezáját kell leszúrni a földbe s egyszerre mintegy fél láb magasnyira szökik fel utána a viz. — Ah, az érdekes lehet, szólt a báró, ilyesminek még hírét sem hallottam. Szökőkút a leszúrt páleza után, Mózses története a bibliából. Engedelméből nagyság, e felől szemeimmel kell meggyőződnöm. Ez grandies lehet. Matild maga biztató, hogy csak menjen s ő maga a nyitott erkély-ablakon kihajolva nézett utána, fedetlen kebellel, a csipős hideg éjszakában. A báró eltávozásáról ott benn nem tudtak még semmit. Neki különben is szokása volt elmenni, a nélkül hogy a társaságot zavarná, a kis szökőkutakról ott a ház előtt senki sem tudott a konyhákon túl semmit. Pedig az borzasztó jelenség volt akkor! A Visegrád alatt áttörő zaj érkezett meg ez órában s néhány percz alatt két lábnyival magasabbra növelte az áradatot, hogy az irtóztató nyomás miatt keresztül hatott a viz a föld alatt s a kövezetlen téren önmagától kezdett felbagyogni. Ekkor volt tizenegy óra éjfél előtt. Ott benn durrogtak a pezsgős palaczkok. Néhány éltesebb férfi, köztök a septemvir, és a tanácsos, félreverte magát egy csendes benyílóba, a honnan nem hallatszik elő a lárma s ott egész fesztelenül engedé át magát szilaj vigalmainak. — Igyatok urak, be van zárva az ajtó ! kiálta a házi ur, kinek barna arczán fényesen ragyogott már a borszülte izzadság. Nem megy ma innen el senki. Akik megpróbálták nyitogatni a szomszéd teremekbe vezető ajtókat, tapasztalák, hogy azok csakugyan be vannak zárva. A kulcsokat a házi úr eldugta. A tanácsos úr komolyan szabódott, hogy neki haza kell menni. Maszlaczky úr is támogató ebbeli nézetét, okul adván, hogy a kisasszony beteg. — Félsz, hogy leiszlak ! ordita Tarnaváry, megragadva a távozni akaró kezét. Félsz, hogy az asztal alá iszlak, ha nem félsz, maradj itt, ha nem félsz, hogy leiszlak, maradj itt és igyál tele engem. A tanácsos leveti e szóra felöltönyét, melyet már magára vett s odavágva magát az asztalhoz, monda: — Jól van, tehát leiszlak én téged.— Elvárlak, elvárlak! kiáltozott Tarnaváry, erős öklével ütögetve az asztalt, miközben szemei égő parázsként villogtak. Maszlaczky úr szepegve vonta magát magas pártfogója és barátja karszéke mögé. — Nem ér semmit a bor, monda Köcserepy , ezzel soká tart a vita. Adass rostopsiut. Ezzel hamarább elkészülünk. A szolgák előhozzák az erős lengyel pálinkát. Köcserepy szinültig tölté vele poharát. — A te egészségedért barátom, összekaczintottak. A tanácsos egy hajtással beönté az égető nedvet, s arcza nem változott el utána, épen úgy mosolygott, mint azelőtt, két könyökét az asztalra téve. Tarnaváry szemei könyezni kezdtek utána, hangja észrevehetőleg rekedt volt, bár váltig köszörülte. Újra poharat töltöttek. — Legújabb pered jóvoltára! hahaha! koczinta felköszöntve a septemvir. De annak elibe állunk. A két pohár nedve egyszerre Hint el. Hirtelen újra töltött a tanácsos. Mondhatatlan gúnyült édeskedő arczán. — A te kedves gyámfiad egészségére ! Maszlaczky úr elnevette magát. A septemvir cordialiter felkapta poharát, de fele útjában megállt vele. Szemei a legnagyobb ijedelem kifejezését veszik fel. Arczán nagy veríték cseppek kezdtek gyöngyözni. Mintha valamit hallott volna; valami távoli zúgást, valami névtelen morajt, suhogást, hasonlatost okoz, minőt álmában hall valaki, ha fülébe sugdosnak. És senki sem vette azt más észre. — Nos barátom. Sokallod a poharat. Tedd le, ha félsz tőle, gúnyolódék a tanácsos. A te kedves . . . Mi volt ez! ! Jóságos irgalom Istene, ne hagyj el. Az álló föld megrendült alattunk, a falak megrázták tömör vállaikat, az ajtók, az ablakok dörögtek, mintha láthatatlan kezek ráznák azokat kívül s felriadt szellemek akarnának szabadulni kivülről belülről kétségbeejtő morajjal. Hah, mint elsápadt egyszerre minden arca, hogy hallgatott el minden hang a földrengés rettentő jelenetére, hova lett a kérkedés, hova lett a kihivó dacz, az Istenről elfeledkező elbizottság ? Künn a várfokon három mennydörgő lövés zavarta fel az éjt. A Duna átszakasztó gátjait s megrengetve a félelmes földet, ömlött ki medréből a város két oldalán. (Folytatjuk.) 175-1318