Pesti Napló, 1854. szeptember (5. évfolyam, 1343-1367. szám)
1854-09-16 / 1355. szám
1854. «I Mik h folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Velékre postán küldve, Pesten házhoz hordva. Évi gyedre 5 fr. kr. p. Fé évre 10 „ ., ,, A fiai előfizetés, mint a azt a vikind eladás is megszűnt. A lap politisz.is tartalmit illető minden közlés s SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : urlntcza 8-ik szám. Szerkesztési iroda : urlntcza 8. ix. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak^«1. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapral ti. 30 kr.p. HIRDETÉSEK 6» MAGÁNVITÁK. Hirdetések et ha»Aboa petit-sora 4 pgő krajezírjával szimlttatik. A beigtatisi s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a MagAnvitÁk öt hasító s sora 5 pengő krajezír- ríval számittatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre jeszendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innepntáni napokat — kivéve — Jeles ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. - —L—------------"--«agg&wm----------—--------- Távirati magán sürgöny. a „PESTI NAPLÓ“ szerkesztőségéhez! Elindult Bécsből 15-kén sep. 7 ó. 28 percz este. Érkezett Pestre „ „ 75. 29 „ „ Bécs, sept. 15-kén. Bukarestből, Laurin cs. kir. ausztriai főconsul részéről érkezett tudósítás szerint Derbisch pasa török cs.főbiztos, és Coronini gr. cs. kir. ausztriai töb urak által, közösen Stirbey oláhországi fejedelem hazatérésre szállíttatott fel. Pétervárott ismét ujonczozás rendeltetett, ezer lélekre tíz fő vettetvén ki. Párisban a császár hatvan ezer főnyi uj tartaléksereget rendelt szervezni. Budapest, sept. 15. I. A folyó hónap végével lapjainknak ismét egy évnegyedes időszaka lejárt. Ha tiszteli előfizetőink mostani számát, mely több mint négyszeresen megszaporodott szerkesztésünk alatt, a közvélemény próbakövéül lehetne tekinteni, úgy azt irányunkra s lapjaink kezelésére nézve kedvező ítélet gyanánt, s annak lekötelező jeléül kellene fogadnunk, hogy ez emelkedő részvétben a nemzeti műveltség félreismerhetlen ösztönén kívül, egyszersmind a szerkesztőség iránti bizodalom is aránylag nyilatkozik. De minél édesebb, minél buzdítóbb a jutalom, melyet a tény ily magyarázata az igénytelen öntudatnak nyújt, s annál inkább őrizzük a kötelességet, számot vetni önmagunkkal, várjon a közjó irányában tettünk-e annyit, amit a közönség tőlünk követelni fel lehet jogosítva ? Nyíltan akarunk számolni, s azért is, mielőtt e tekintetben nézeteinket kifejtenénk, ide iktatjuk azon programmot, melyet m. é. febr. 13-kán, midőn e lapok szerkesztőségét átvettük, a kitűzött irányunk ismertetése végett közrebocsátottunk: „Ugyanazon körülmények, melyek a magyar időszaki sajtó párttusait s elvharczait kettémetszék, bíztak reá engem , hogy a jelen viszonyok közt politikai hírlap élere álljak. Most, midőn nem alkotmányos reformok, nem pártok alakítása, nem országlási formák eldöntése, nem is választási mozgalmak vagy közjogi vitatások , hanem azon egyszerű, de fontos kérdés megfejtése foglalkoztatják hazaszerte a jóravaló elméket , mi a legsikeresb mód arra, hogy fajunk a közbirodalmi népcsalád közepett, az átalakulás olvasztó hatása mellett, ne csak virágozva fennállhasson, hanem léte és jövője önmagának öröm, a testvérnépfajokra áldás, a közbirodalomra szükségesség legyen? — most, mondom, meghajoltam a birodalom előtt, mely e lap szerkesztését reám ruházta, mert sorsának azon stádiumában áll a nemzet, hol az elmék és indulatok vezetése nem tribünizgatás merész koczkajátékát, hanem teljesen kiábrándult, higgadt, és őszinte kebelt, és embereket igényel,kik az egyedül üdvös, s egyedül practicus térre leszállva, csupán az elérhető után törekesznek, nem vágyva egyéb jutalom után, mint amit tiszta öntudatának a siker feletti diadal nyújthat. S e siker bizonyos , ha mindazon javaslatokban, eszmékben és irányadlásokban, mikkel hontársaink irányában föllépünk, a tettleges viszonyok terére szorítkozva] az el nem vitázható tények pozitív álláspontjából indulunk ki: bizonyos a siker, ha eszközeink megválasztásánál saját szükségeinket a birodalmi népek közös és egyetemes jóllétével összeegyeztetni tudjuk, s a fejedelmi tróntól egyebet nem kérünk, mint a mit fajunknak életerős tovább fejlésére a testvér népfajok rövidsége s a birodalmi kapcsok veszélye nélkül megadhat. S e körvonal tömérdek teendőt foglal magában,mi több nemzedéken keresztül a magyar fajnak megfeszített szilárd és állhatatos igyekezetét veendi igénybe. Ide tartozik mezőgazdaságunk talpra állítása, az ipar kifejtése, a bel- és külkereskedés hálóinak kiterjesztése, s mindezekhez a szellemi képesség és ismeretek megszerzése, hogy e nélkülözhetlen factorokon állandóan virágzó nemzeti műveltség és jóllét gyökerezhessék meg. S ha be kell vallanom, hogy ily eredmény csak egyesült erővel érhető el, nem ismerhetem egyszersmind félre az erkölcsi situatiók nehézségeit, s jól tudom, mily akadályokat gördít a legnemesb hazafius törekvéseknek ebbe egy részről sok nemes ábránd s a szűk látkörből eredt elfogultság, más részről pulya elcsüggedés és sajnos pessimismus. Azonban a legritkább esetek közé tartozik, hogy önkint halálra éheztesse magát valaki, s fajunk nem leend oly dóré, hogy csupa életunalomból, vagy mivel házi szokásait s hagyományos szertartásait az események nyomán szomszédjához illeszteni kénytelen, kitűnő életereje, nevezetes képességei, s gazdag szellemi és anyagi tápszerek közepett gyáva önfeladással elevenen fekügyék a sírba. Ezt tennie sem szükség, sem kénytelen. A magyarnak élni kell, mert létezik, a gondviseléstől hivatva, nagy ősök nyomán, még hosszú időkön keresztül egyik kitűnő tagját képezni az emberiségnek ! S erre nemcsak hivatása, de ereje is növekedett. Növekedett azáltal, hogy az átalakulás nehéz görcsei közt a törvény előtti egyenlőség megszületett, a párttusák forrása bedugult, a hűbériség bilincsei szétfoszlottak, s nemes és nem nemes, jobbágy és földesur egyetlen és szétválaszthatatlan, tömött nemzeti testet képeznek, ugyanazon érdek, hivatás, és jövő által összeforrva. De növekedett az által is, hogy a birodalom határai között a közjóllét igényei egyenlők, s az ausztriai államtársadalmat képző testvérnépfajokat solidáris kötelesség fűzi öszsze, kölcsönösen támogatni közös czélra, az egyetemes és tartós boldogulhatásra irányzott törekvéseiket , úgy annyira, miszerint az egyik népfaj el nem sülyedhet, el nem szegényedhetik a társadalom érzékeny vesztesége nélkül. Ugyanazon egy ösztön tehát, s ugyanazon egy érdek az, mely a közbirodalmat s annak minden egyes népeit, öszhangzó irányban és szakadatlan haladásban tartja, s kételkedem rajta, hogy bármely politikai lap józanon más tanokkal léphetne fel. Ha tehát mi is lapjaink homlokára a „haladás“ jelszavát feltűzzük, rendeltetésünket csak az ausztriai államkormánynak természetszerű hivatásával hozzuk öszhangzásba, nem lévén forróbb óhajtásom, mint, hogy minden bűnös érdektől ment tiszta szándékommal s parányi tehetségemmel, a hazai nemes rokoneröktől támogatva, időnkint egyegy fövenyszemmel járulhassak e szép ország, e nemes faj hosszú boldogságának alapjához. S nem földterülethez, hanem a magyarhoz intézem jelen nyilatkozatomat, lakjék is az túl a Maroson vagy Lajthán, a Dráván vagy a Királyhágón. Mindenütt egy közös szent tartozás csatolja őket a fajhoz, melytől származnak, s az államhoz, mely nekik polgári értéket biztosit. — Se tartozással karöltve jár a felelősség a társadalom jólléte, a testvérfajok nyugalma, s a magyar nemzet becsülete és gyarapodása irányában. Ragadjuk meg az időt, mig az előttünk áll. Minden tanyán elszalasztott perez — örökre elveszett. Csak a munka az élet, a tétlenség — bizonyos halál! Kevéssel e programm szétküldése után, m. é. mártius 6-kán pótlólag még következőleg nyilatkoztunk : „Magyarország korszerű további fejlődése most nem párttusák és politikai súrlódások, hanem a honszerte egyenlő szeretettel felkarolt nemzetiség alapján előidézett szellemi emelkedés, s egyszersmind vagyonosságra törekvő, megfeszített, s a műveltséggel sikerben is gyarapodó practicus irány és munkásság által biztosítható. A „Pesti Napló“ tehát, mint azt józanul máskép nem is kívánhatja senki, azon körben, melyet számára a fenálló legfelsőbb sajtótörvények, a társadalom igényei, s irányelveink kiszabnak, s nem pártlap, hanem magyar lap reend. Magyar lap, mely fajunknak ősi hűségét törvényes Fejedelme iránt akarja képviselni. Magyar lap, mely e nemzetnek a testvérfajok iránt sz. István óta tanúsított rokon indulatait s nemes érzelmeit ápolni igyekszik. Magyar lap, mely a régi pártokat feledtetni, s fajunknak minden nemesb és haszonvehetőbb fiait a szeretett haza egyetemes javára egyesitett munkára ösztönözni óhajtja. Magyar lap egy szóval, mely a nemzet bajait és szükségét, múltját és jelenét ismeri, de jövőjét nem csodákban, nem társadalmi zivatarokban, s nem a birodalom határain kívül, hanem Széchényivel, az egy testre forrott fajnak nyugott, bölcs és komoly magatartásában, s birodalmi népfajokkal testvéri szeretettel versenyző szellemi és anyagi haladásában keresi. Lapjaink tehát nem fogják ugyan némelyeknek ártatlan előítéleteit s azon fogalmakat sértegetni, melyeket egyéni sajátság és látkör szabadon épit minden ember kebelében,de bálványozni nem fogjuk azokat. — Nekünk csak egy bálványunk van, s ez a hazafius kötelesség, melylyel a közbirodalmi viszonyokból a magyar fajnak, minél magasb és állandóbb jóllétet kifejteni tartozunk. E czél s e törekvés, úgy hisszük, kielégíthet minden józan, s minden becsületes embert. A kérdés már most az : megfeleltünk-e az e kettős programaiban kifejtett irányelveknek, s azon várakozásoknak, melyeket azokhoz a magyar közönség méltányosan köthetett? Igyekezni fogunk magunkat igazolni. Máramaros Sziget h. Augustus végén. Alkalomszerűség hiv föl arra, hogy némely tudnivaló dolgokat már mint megtörtént tényeket. szerkesztő úr hírlapja hasábjain közzé tegyek, s ez általa t ez olvasók becses figyelmét azokra kiterjesztetni törekedjem. Főgymnasiumunk osztályainak szigorlata múlt julius hó utónapjaiban végződött be ; kedvező siker és előmenetel koronázván mindenik osztály részéröl a tanár urak fáradalmait és lankadhatlan törekvéseit. A növendékek úgy szóbeli előadásai, mint írásbeli dolgozataiból egyiránt értelmiségi, alapos felfogás vala megítélhető. S mi leginkább gyönyört és élheletet nyújta a szigorlatok szinte pár hétig tartó folyamában, az valódilag az Organisations-Entwurf értelme és szellemébeni fokozatos képzettség körül mutatkozott; minden tantárgy oly mérvben és oly eljárással adatván elő, ahogy kell és szükségeltetik állami gymnasiumoknál átálában. Bizonyságul szolgálhat ez arra nézve, hogy a máramaros-sziget.i ref. főgymnasium nemcsak kül, de beléletében is immár ott áll és van, hol egy nyilvánosságot élvező tanoda. Ezenkívül azon magas miniszteri kívánalmak, melyek a belszervezet kiegészítéséül véglegesen követeltetének, főleg az intézet tanáraitól, egészben teljesítvék, s igy nincs egyéb hátra , mint az, hogy főgymnasiumunk nyilvánossága kegyes megadatását a vallás és közokt. minisztériumtól bizton várjuk, és reményijük. Népnevelési mozgalmaink sem maradtak kellő hatás és eredmény nélkül. Mihelyt a vasárnapi iskola eszméje megpendíttetett, azonnal hozzájárultak többen annak pártolásához, elgondolva égrekiáltó szükségességét s jövőben a népre kiáradozó szellemi és anyagi felszámlálhatlan hasznait. És pedig e szép és nagyszerű eszmét mind a r.kath., mind a ref. egyház előkelő férfiai egyenlő lelkesedéssel karolták fel. A terv életbeléptetése haladék nélkül megkezdetett, s a nevezett egyházak részéről ünnepélyesen megnyittattak a vasárnapi iskolák, hová már az elsőbb leczke éráira elegendő számmal seregeitek össze hallgatók. A tantárgyak még most, a hely hitvallásuaknál leginkább vallás, írás, olvasás, számvetés és történelem, de majd ezekhez járuland még a fogalmazás, földrajz és némi természetismeret, jövő hivatásuk folytonos figyelembe vétele mellett. Mennyire kívánatos és óhajtandó volna ez, nemcsak városi de még faluhelyeken is, különösen az alsóbb néposztály számára. Sokan a szülők közös, alig járatják két-három évig iskolába gyermekeiket, azonnal kiragadják a tanítói ápoló és nevelő kezek alól, pedig még most lett volna legnagyobb szükségük a nevelésre. A nép nagy része kellő tudományismeret nélkül, a tudatlanság homályos éjjelében szendergvén: nem gondol arra, hogy gyermekének mily szép volna okosabb lenni együgyű apjánál. Üdüljenek azért mindazok, kik szülötteiknek egy vagy más okból nem adhaták meg a körükhöz mért képzettséget és növeltetést , siessenek azt ily kedvező alkalom nyílásakor rögtön kipótoltatni és helyrehozatni. Tartsák szemek előtt a vasárnapi iskolának fontos czélszerűségét, hol, mint nálunk is, a szegényebb növendékek ingyen, a tehetősebbek pedig igen csekély és jelentéktelen díj mellett nyerhetnek elegendő oktatást. Napirenden lévén az önkéntes államkölcsön , nem feledem el megemlíteni, miszerint ref. főgymnasiumunk küligazgatósági testülete is sietett a tanoda részéről ahoz járulni. Ámbár pénzügyi ereje mostani helyzetében csak annyira terjeszkedhetik ki, mennyi elégséges tanárai és egyéb hivatalnokai igen mérséklett évi fizetésére , mindazáltal a nagyszerű s magasztos ügy lebegvén szemei előtt, 1000 pengő forintot ajánlott fel állami önkénytes kölcsönül, négy éven keresztül részletekben fizetendőt. Mpil-Föld, aug. 20. Könnyű de ép oly gyarló dolog külszín után elhamarkodva ítélni, mint nehéz és derék, a viszonyok tökéletes ismeretét és átgondolását feltételező alapos ítéletet mondani. Ha az emberek nagy többsége nem tartaná kényelmesebbnek, árnyas vagy meleg szobák ablakain keresztül mosolyogni sőt megboszankodni is a zivatarral küzdők kínos erősödésein és kapkodásaikon, mint csak egy kissé is belegondolni magát a gázoló szélrohamba: vajmi sok idétlenség nem lett volna és nem lenne szülője annyi méltatlan keserűségnek. Nemzetünk életrevalóságának és áldozatkészségének mérlegéül ha csupán csak azon feltünedező egyes jeleneteket vennék, melyek bár kedvesek, megnyugtatók, sőt felmagasztalók, annyi milliók jeles öszvegének erejéhez arányitva mégis csakugyan kicsinységek, ki- KÁRPATHY ZOLTÁN: Regény írta Jókai Mór XIV. A titok. Folytatás. E jéghideg szavak elűzték az álmot a szemről, a szívről. Eszébe juttaták Zoltánnak a kárpátfalvi szomorú jelenetet, rejtélyes fogadásával. Milyen messze elüldözte őt ez a rejtély. Egész testében reszketett, midőn fölkelt, mint a kit a láz gyötör. Megalázva, megtörve, földreverve érezte magát. . . . Egyszerre észreveve, hogy reszket, ő reszket! ki azt hive magáról, hogy bátor, hogy erőslelkű, reszket egy ismeretlen gondolattól, mint félénk gyermek az éjszaki hangtól. Ó, kit a tengeren midőn elővett a tengeri láz, azt mondható magának, én nem akarok, nem fogok beteg lenni, és fölkelt és nem lett beteg, ki ha elfáradt, ha nélkülözött, azt mondhatá magának, én megtiltom neked, hogy pihenj, megtiltom, hogy éhezzél! most ne mondhatná-e azt lelkének, én megtiltom neked, hogy félj ! Megkeményíté szívét, nem szabad remegni, de meg kell tudni, minő titok az, mely közte és a Szentirmay család között áll, szervébe kell nézni a hydrának s fejére gázolni annak, ha még akkora volna is. Hol kezdje? Egyetlen gondolatja sem volt még rá. Annyit tudott, hogy rögtön el kell utaznia Pozsonyból. A gőzös reggel indult, még azzal elmehetett. Hová? Pestig bizonyosan. Onnan talán tovább. *) Lásd a P. Napló 1354-dik számát. Sietve elkészült. Inasát hátrahagyta, hogy másnap holmijával kövesse. Ajtaját azalatt tartsa zárva s ne szóljon senkinek elutazása felől. Mig a gőzösig sietett, addig támadt egy gondolatra, még akkor csak tétova, kifejezetten eszme volt, de estig kifőzhette azt magában. Leült a lapátkerék elé, éra hosszant elnézve, hogy töri fehér porrá a hullámot a csattogó lapát, millió fehér gyöngyöt hajtva a víz alá, majd meg elnézte sokáig, hogy omlik a fekete füst a magas kémény korona alakú s kürtözete körül, sűrü, egymást hengeritő gomolyokat képezve a világos kék égen; azután elállt perczig a gőzerőmü mellett, mely szörnyeteg fejét le s felemelgeti, vas könyökeivel számtalan egymást kerülgető iját-fiját taszigálva. Az utazók között szép delhők is voltak, akik el nem tudták gondolni, mit nézhet egy ilyen szép elegáns fiatal ember órahosszant az unalmas hullám egyformaságon, az alaktalan füstfelhőkön, s a gőzgépek változatot nem szenvedő örök tüzködésén ? Pedig ő sokat látott és gondolt azalatt. Amint Pesten kikötött a gőzös, a legelső bérkocsiba vetve megát, Kovács szállására hajtatott. Kovács már ekkor egy év óta Pesten lakott, mint a Karpathy család ügyvédje. A régi öreg ügyvédet, ki János urat kiszolgálta, egy év előtt revocálták ama mennyei bíró elé, a kitől nincs többé appellata. Ő már intra dominium van, bírván azt a jószágot, mely egyedül vala biztosítva arról, hogy aviticitas utján tulajdonosától vissza nem pereltetik, tudniillik : a sir. A jövedelmes és nagyfontosságú állomásra nézve igen természetesen a legtöbben vágyódtak az igen tisztelt ügyvédi karból, s nagyon valószínű volt, miszerint a törvényes gyám, a méltóságos septemviver valami nagytekintélyű, tapasztalt, és meglett fiscalissal fogja e fontos helyet betölteni, különös ellenszenvvel viseltetvén minden fiatal ember iránt, mintha mindegyiknek az orráról látná, hogy ez is egy veszedelmes nyitó , aki a régi jó rendet fel akarja forgatni, aki vasúton akar járni, és adót akar fizetni. Annál meglepőbb lehetett tehát, midőn megtudták, hogy a hét személynök által ez állomásra alkalmazott egyéniség egy fiatal, most cenzurázott ügyvéd, akinek még semmi gyakorlata sincsen : valami Kovács, vagy kicsoda ? A fölületes vizsgálók ebben valami rendkívüliségre véltek akadni, s a tényt Tarnaváry jellemének egyéb különösségei közé sorozták, pedig az nagyon fölfogható volt : Tarnavárynál a heveskedés, gorombáskodás csak modor volt, azért ő valódi fogékonysággal bírt a becsületes, őszinte jellemek iránti tiszteletre, s ha szerette is a zsarnok szerepét, de egyesíté vele a pártfogóét. Azon ifjak közül, kik nála töltötték törvénygyakorlataik éveit, ha sok mulatságos ütéshajtás emlékeit vitték is el tőle magukkal, de később az életben minden alkalomnál tapasztalhatták, hogy a kemény indulatos ember saját előszeretettel hajlék hozzájuk. Ez előszeretet sehol sem lehetett annyira indokolva,mint a jelen esetben. Tarnaváry tarthatott tőle, hogy ha e rendkívüli pert, mely Zoltán ellen foly, egyikére régi ismerős ügyészeinek bízza, azok nem maradnak menten minden befolyásától azon aggodalomnak, mely őket egyéb ügyeikre nézve, Kőcserepy, mint tanácsos ellenében leszorítva tartja, mig ez eszes tudományos ifjú, kinek az első pere lesz , nemcsak hivatási ambitióból, de védencze iránti személyes előszeretetből is, teljes lelkével, hitével fog azon csüggeni. Még mielőtt Zoltán megérkezett volna, haza hivatá Kovácsot, Zoltán csak két hónappal későbben jött meg. Amint Pestre ért az ifjú, egyenesen Kovácshoz sietett, kit késő este is munkában talált. A fiatal ügyvéd őszinte örömmel látta megérkezni ifjú védenemét, kit még külföldön hagyott el! Zoltán mondá neki, hogy az ő szállásán fog maradni, ha szívesen látja. Kovácsnak nagyobb örömet nem is mondhatott volna. Az ifjú Kárpáthy már szinte egy hétig ott tartózkodott ügyvédje szállásán s még semmi készületet sem mutatott, hogy máshová akarna menni. Kovács egynéhányszor előhozta neki, hogy talán jó volna az ifjú báró számára állandó lakást bérelni ki, de ez mindig kitérőleg felelt, hogy ő jól érzi itt magát s úgy sem sokáig akar Pesten maradni. Nap közben gyakran bevetődött Kovács iószobájába s gyakran meglepte ügyvédét, midőn az, jöttének neszére, hirtelen eldugta írásait, s mindannyiszor igen zavarodottnak látszék. Zoltán úgy tett mindig , mintha nem venné azt észre; beszédet kezdett az ügyvéddel s szórakozottság színe alatt annak irományai közé iparkodott tekinteni. Hanem Kovács oly óvatosan dugott előre mindent, hogy soha sem vehetett észre semmit. Egyszer mégis oly véletlenül lepte meg az ügyvédet, hogy annak a nagy sietségben nem maradt ideje valamennyi irományt jól összenyalábolni s a mint azokat sebtében íróasztala fiókjába lökte, egy vékony csomag az asztal alá hullott belőle. Zoltán nagy készséggel sietett azt felvenni s mig a szerfölött zavarba jött ügyvédnek átnyujtá, hirtelen megtekinté a csomag czimzetét: Béla Karpathy, contra Zoltanum Karpathy et Rudolfum Szentirmay.“ Ah, ez hát a göcs! gondolá magában. — Micsoda pöröm van én nekem Abellino bátyámmal ? kérdé közönbösséget színlelve az ügyvédtől. (Folytatjuk.) a 12—1355 Szombat, sept. 16-kán.