Pesti Napló, 1854. szeptember (5. évfolyam, 1343-1367. szám)

1854-09-16 / 1355. szám

1854. «I Mik h­ folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. V­elékre postán küldve, Pesten házhoz hordva. Év­i gyedre 5 fr. kr. p. Fé évre 10 „ ., ,, A fi­ai előfizetés, mint a azt a vikind­ eladás is megszűnt. A lap politisz.is tartalmit illető minden közlés s SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : urlntcza 8-ik szám. Szerkesztési iroda : url­ntcza 8. ix. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak^«1. Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapral ti. 30 kr.p. HIRDETÉSEK 6» MAGÁNVITÁK. Hird­etések et ha­­»Aboa petit-sora 4 pgő kraj­­ezírjával szimlttatik. A be­­igtatisi s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a MagAnvitÁk öt ha­sító s sora 5 pengő krajezír- ríval számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re jeszendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innepntáni napokat — kivéve — Jeles ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. - —L—------------"--«agg&wm----------—---------­ Távirati magán sürgöny. a „PESTI NAPLÓ“ szerkesztőségéhez! Elindult Bécsből 15-kén sep. 7 ó. 28 percz este. Érkezett Pestre „ „ 7­­5. 29 „ „ Bécs, sept. 15-kén. Bukarestből, Lau­­rin cs. kir. ausztriai főconsul részéről érkezett tu­dósítás szerint Derbisch pasa török cs.főbiztos, és Coronini gr. cs. kir. ausztriai töb urak által, kö­zösen Stirb­ey oláhországi fejedelem hazatérésre szállíttatott fel. Pétervárott ismét ujonczozás rendeltetett, ezer lélekre tíz fő vettetvén ki. Párisban a császár hatvan ezer főnyi uj tartaléksereget rendelt szervezni. Budapest, sept. 15. I. A folyó hónap végével lapjainknak ismét egy évnegyedes időszaka lejárt. Ha tiszteli előfizetőink mostani számát, mely több mint négyszeresen megszaporodott szerkesz­tésünk alatt, a közvélemény próbakövéül lehetne tekinteni, úgy azt irányunkra s lapjaink kezelésé­re nézve kedvező ítélet gyanánt, s annak leköte­lező jeléül kellene fogadnunk, hogy ez emelkedő részvétben a nemzeti műveltség félreismerhetlen ösztönén­­ kívül, egyszersmind a szerkesztőség iránti bizodalom is aránylag nyilatkozik. De minél édesebb, minél buzdítóbb a jutalom, melyet a tény ily magyarázata az igénytelen öntu­datnak nyújt, s annál inkább őrizzük a köteles­séget, számot vetni önmagunkkal, várjon a közjó irányában tettünk-e annyit, amit a közönség tőlünk követelni fel lehet jogosítva ? Nyíltan akarunk számolni, s azért is, mielőtt e tekintetben nézeteinket kifejtenénk, ide iktatjuk azon programmot, melyet m. é. febr. 13-kán, mi­dőn e lapok szerkesztőségét átvettük, a kitűzött irányunk ismertetése végett közrebocsátottunk: „Ugyanazon körülmények, melyek a magyar idő­szaki sajtó párttusait s elvharczait kettémetszék, bíztak reá engem , hogy a jelen viszonyok közt politikai hír­lap élere álljak. Most, midőn nem alkotmányos reformok, nem pár­tok alakítása, nem országlási formák eldöntése, nem is választási mozgalmak vagy közjogi vitatások , hanem azon egyszerű, de fontos kérdés megfejtése foglalkoz­tatják hazaszerte a jóravaló elméket , mi a legsi­­keresb mód arra, hogy fajunk a köz­birodalmi népcsalád közepett, az áta­lakulás olvasztó hatása mellett, ne csak virágozva fennállhasson, hanem léte és jövője önmagának öröm, a test­­vérnépfajokra áldás, a közbirodalomra szükségesség legyen? — most, mondom, meg­hajoltam a birodalom előtt, mely e lap szerkesztését reám ruházta, mert sorsának azon stádiumában áll a nemzet, hol az elmék és indulatok vezetése nem tri­bün­­izgatás merész koczkajátékát, hanem teljesen ki­ábrándult, higgadt, és őszinte kebelt, és embereket igényel,kik az egyedül üdvös, s egyedül practicus térre leszállva, csupán az elérhető után törekesz­nek, nem vágyva egyéb jutalom után, mint a­mit tiszta öntudatának a siker feletti diadal nyújthat. S e siker bizonyos , ha mindazon javaslatokban, eszmékben és irányadlásokban, mikkel hontársaink irá­nyában föllépünk, a tettleges viszonyok terére szorít­kozva] az el nem vitázható tények pozitív álláspontjá­ból indulunk ki: bizonyos a siker, ha eszközeink meg­választásánál saját szükségeinket a birodalmi népek közös és egyetemes jóllétével összeegyeztetni tudjuk, s a fejedelmi tróntól egyebet nem kérünk, mint a mit fa­junknak életerős tovább fejlésére a testvér népfajok rövidsége s a birodalmi kapcsok veszélye nélkül meg­adhat. S e körvonal tömérdek teendőt foglal magában,mi több nemzedéken keresztül a magyar fajnak megfeszített szi­lárd és állhatatos igyekezetét veendi igénybe. Ide tartozik mezőgazdaságunk talpra állítása, az ipar kifejtése, a bel- és külkereskedés hálóinak kiterjesztése, s mind­ezekhez a szellemi képesség és ismeretek megszerzése, hogy e nélkülözhetlen factorokon állandóan vi­rágzó nemzeti műveltség és jóllét gyöke­rezhessék meg. S ha be kell vallanom, hogy ily eredmény csak egye­sült erővel érhető el, nem ismerhetem egyszersmind félre az erkölcsi situatiók nehézségeit, s jól tudom, mily akadályokat gördít a legnemesb hazafius törekvé­seknek eb­be egy részről sok nemes ábránd s a szűk látkörből eredt elfogultság, más részről pulya elcsügge­­dés és sajnos pessimismus. Azonban a legritkább esetek közé tartozik, hogy ön­­kint halálra éheztesse magát valaki, s fajunk nem le­­end oly dóré, hogy csupa életunalomból, vagy mivel házi szokásait s hagyományos szertartásait az esemé­nyek nyomán szomszé­djához illeszteni kénytelen, ki­tűnő életereje, nevezetes képességei, s gazdag szelle­mi és anyagi tápszerek közepett gyáva önfeladással elevenen fekügyék a sírba. Ezt tennie sem szükség, sem kénytelen. A magyar­nak élni kell, mert létezik, a gondviseléstől hivatva, nagy ősök nyomán, még hosszú időkön keresztül egyik kitűnő tagját képezni az emberiségnek ! S erre nemcsak hivatása, de ereje is növekedett. Növekedett az­által, hogy az átalakulás nehéz gör­csei közt a törvény előtti egyenlőség megszületett, a párttusák forrása bedugult, a hűb­ériség bilincsei szét­­foszlottak, s nemes és nem nemes, jobbágy és földesur egyetlen és­ szétválaszthatatlan, tömött nemzeti testet képeznek, ugyanazon érdek, hivatás, és jövő által ös­szeforrva. De növekedett az által is, hogy a birodalom határai között a közjóllét igényei egyenlők, s az ausztriai állam­társadalmat képző testvérnépfajokat s­o­l­i­d­á­r­i­s kötelesség fűzi öszsze, kölcsönösen támogatni közös czélra, az egyetemes és tartós boldogulhatásra irány­zott törekvéseiket , úgy annyira, miszerint az egyik népfaj el nem sülyedhet, el nem szegényedhetik a tár­sadalom érzékeny vesztesége nélkül. Ugyanazon egy ösztön tehát, s ugyanazon egy érdek az, mely a közbirodalmat s annak minden egyes né­peit, öszhangzó irányban és szakadatlan haladásban tartja, s kételkedem rajta, hogy bármely politikai lap józanon más tanokkal léphet­ne fel. Ha tehát mi is lapjaink homlokára a „haladás“ jelszavát feltűzzük, rendeltetésünket csak az ausztriai állam­kormánynak természetszerű hivatásával hozzuk öszhangzásba, nem lévén forróbb óhajtásom, mint, hogy minden bűnös érdektől ment tiszta szándékommal s parányi tehetségemmel, a hazai nemes­ rokoneröktől támogatva, időnkint egyegy fövenyszemmel járulhassak e szép ország, e nemes faj hosszú boldogságának alap­jához. S nem földterülethez, hanem a magyarhoz in­tézem jelen nyilatkozatomat, lakjék is az túl a Maro­son vagy Lajthán, a Dráván vagy a Királyhágón. Min­denütt egy közös szent tartozás csatolja őket a fajhoz, melytől származnak, s az államhoz, mely nekik polgári értéket biztosit. — Se tartozással karöltve jár a fele­lősség a társadalom jólléte, a testvérfajok nyugalma, s a magyar nemzet becsülete és gyarapodása irányában. Ragadjuk meg az időt, mig az előttünk áll. Minden tanyán elszalasztott perez — örökre elveszett. Csak a munka az élet, a tétlenség — bizonyos halál! Kevéssel e programm szétküldése után, m. é. mártius 6-kán pótlólag még következőleg nyilat­koztunk : „Magyarország korszerű további fej­lődése most nem párttusák és politikai súrlódások, hanem a honszerte egyenlő szeretettel felkarolt nemzetiség alap­ján előidézett szellemi emelkedés, s egyszersmind vagyonosságra törekvő, megfeszített, s a műveltséggel sikerben is gyarapodó practicus irány és munkás­ság által biztosítható. A „Pesti Napló“ tehát, mint azt józanul máskép nem is kívánhatja senki, azon körben, melyet számára a fenálló legfelsőbb sajtótörvények, a társadalom igényei, s irányelveink kiszabnak, s nem pártlap, hanem magyar lap r­eend. Magyar lap, mely fajunknak ősi hűségét törvé­nyes Fejedelme iránt akarja képviselni. Magyar lap, mely e nemzetnek a testvérfajok iránt sz. István óta tanúsított rokon indulatait s nemes érzelmeit ápolni igyekszik. Magyar lap, mely a régi pártokat feledtetni, s fajunknak minden nemesb és haszonvehetőbb fiait a szeretett haza egyetemes javára egyesitett munkára ösztönözni óhajtja. Magyar lap egy szóval, mely a nemzet bajait és szükségét, múltját és jelenét ismeri, de jövőjét nem csodákban, nem társadalmi zivatarokban, s nem a birodalom határain kívül, hanem Széchényivel, az egy testre forrott fajnak nyugott, bölcs és ko­moly magatartásában, s birodalmi népfajokkal testvéri szeretettel versenyző szellemi és anyagi haladásá­ban keresi. Lapjaink tehát nem fogják ugyan némelyeknek ár­tatlan előítéleteit s azon fogalmakat sértegetni, melye­­ket egyéni sajátság és látkör szabadon épit minden em­ber kebelében,de bálványozni nem fogjuk azokat. — Nekünk csak egy bálványunk van, s ez a hazafius kötelesség, melylyel a közbiro­dal­mi viszonyokból a magyar fajnak, minél magasb és állandóbb jóllétet kifejteni tar­tozunk. E czél s e törekvés, úgy hisszük, kielégíthet minden józan, s minden becsületes embert. A kérdés már most az : megfeleltünk-e az e ket­tős programaiban kifejtett irányelveknek, s azon várakozásoknak, melyeket azokhoz a magyar kö­zönség méltányosan köthetett? Igyekezni fogunk magunkat igazolni. Máramaros Sziget h. Augustus végén. Alkalomszerűség hiv föl arra, hogy némely tudni­való dolgokat már mint megtörtént tényeket­­. szer­kesztő úr hírlapja hasábjain közzé tegyek, s ez általa t ez­ olvasók becses figyelmét azokra kiterjesztetni tö­rekedjem. Főgymnasiumunk osztályainak szigorlata múlt julius hó utónapjaiba­n végződött be ; kedvező siker és előmenetel koronázván mindenik osztály részé­röl a tanár urak fáradalmait és lankadhatlan törekvé­seit. A növendékek úgy szóbeli előadásai, mint írásbeli dolgozataiból egyiránt értelmiségi, alapos felfogás vala megítélhető. S mi leginkább gyönyört és élheletet nyúj­­ta a szigorlatok szinte pár hétig tartó folyamában, az valódilag az Organisations-Entwurf értelme és szellemé­­beni fokozatos képzettség körül mutatkozott; minden tantárgy oly mérvben és oly eljárással adatván elő, a­hogy kell és szükségeltetik állami gymnasiumoknál átá­lában. Bizonyságul szolgálhat ez arra nézve, hogy a máramaros-sziget­.­i ref. főgymnasium nemcsak kül, de beléletében is immár ott áll és van, hol egy nyil­vánosságot élvező tanoda. Ezenkívül azon magas mi­niszteri kívánalmak, melyek a belszervezet kiegészíté­séül véglegesen követeltetének, főleg az intézet taná­raitól, egészben teljesítvék, s igy nincs egyéb hátra , mint az, hogy főgymnasium­unk nyilvánossága kegyes megadatását a vallás és köz­okt. minisztériumtól biz­ton várjuk, és reményijük. Népnevelési mozgalmaink sem maradtak kellő hatás és eredmény nélkül. Mihelyt a vasárnapi iskola esz­méje megpendíttetett, azonnal hozzájárultak többen annak pártolásához, elgondolva égrekiáltó szükséges­ségét s jövőben a népre kiáradozó szellemi és anyagi felszámlálhatlan hasznait. És pedig e szép és nagyszerű eszmét mind a r.kath., mind a ref. egyház előkelő fér­­fiai egyenlő lelkesedéssel karolták fel. A terv életbe­léptetése haladék nélkül megkezdetett, s a nevezett egyházak részéről ünnepélyesen megnyittattak a vasár­napi iskolák, hová már az elsőbb leczke éráira ele­gendő számmal seregeitek össze hallgatók. A tantár­gyak még most, a hely­ hitvallásuaknál leginkább vallás, írás, olvasás, számvetés és történelem, de majd ezekhez járuland még a fogalmazás, földrajz és némi természetismeret, jövő hivatásuk folytonos fi­gyelembe vétele mellett. Mennyire kívánatos és óhaj­tandó volna ez, nemcsak városi de még faluhelyeken is, különösen az alsóbb néposztály számára. Sokan a szü­lők közös, alig járatják két-három évig iskolába gyer­mekeiket, azonnal kiragadják a tanítói ápoló és nevelő kezek alól, pedig még most lett volna legnagyobb szük­ségük a nevelésre. A nép nagy része kellő tudományis­­meret nélkül, a tudatlanság homályos éjjelében szen­­dergvén: nem gondol arra, hogy gyermekének mily szép volna okosabb lenni együgyű apjánál. Üdül­jenek azért mindazok, kik szülötteiknek egy vagy más okból nem adhaták meg a körükhöz mért képzett­séget és növeltetést , siessenek azt ily kedvező alkalom nyílásakor rögtön kipótoltatni és helyrehozatni. Tartsák szemek előtt a vasárnapi iskolának fontos czélszerűsé­­gét, hol, mint nálunk is, a szegényebb növendékek in­gyen, a tehetősebbek pedig igen csekély és jelentékte­len díj mellett nyerhetnek elegendő oktatást. Napirenden lévén az önkén­tes államkölcsön , nem feledem el megemlíteni, miszerint ref. főgymnasiumunk küligazgatósági testülete is sietett a tanoda részéről ahoz járulni. Ámbár pénzügyi ereje mostani helyzeté­ben csak annyira terjeszkedhetik ki, mennyi elégséges tanárai és egyéb hivatalnokai igen mérséklett évi fize­tésére , mindazáltal a nagyszerű s magasztos ügy le­begvén szemei előtt, 1000 pengő forintot ajánlott fel állami önkénytes kölcsönül, négy éven keresztül részle­tekben fizetendőt. Mpi­l-F­ö­l­d, aug. 20. Könnyű de ép oly gyarló dolog külszín után elha­markodva ítélni, mint nehéz és derék, a viszonyok tö­kéletes ismeretét és átgondolását feltételező alapos íté­letet mondani. Ha az emberek nagy többsége nem tar­taná kényelmesebbnek, árnyas vagy meleg szobák ab­lakain keresztül mosolyogni sőt megboszankodni is a zivatarral küzdők kínos erősödésein és kapkodásai­kon, mint csak egy kissé is bele­gondolni magát a gá­zoló szélrohamba: vajmi sok idétlenség nem lett volna és nem lenne szülője annyi méltatlan keserűségnek. Nemzetünk életrevalóságának és áldozatkészségé­nek mérlegéül ha csupán csak azon feltünedező egyes jeleneteket vennék, melyek bár kedvesek, megnyugta­tók, sőt felmagasztalók, annyi milliók jeles öszvegének erejéhez arányitva mégis csakugyan kicsinységek, ki- KÁRPATHY ZOLTÁN: Regény írta Jókai Mór XIV. A titok. Folytatás. E jéghideg szavak elűzték az álmot a szemről,­­ a szívről. Eszébe juttaták Zoltánnak a kárpátfalvi szomorú jelenetet, rejtélyes fogadásával. Milyen messze elül­dözte őt ez a rejtély. Egész testében reszketett, midőn fölkelt, mint a kit a láz gyötör. Megalázva, megtörve, földreverve érezte magát. . . . Egyszerre észreveve, hogy reszket, ő reszket! ki azt hive magáról, hogy bátor, hogy erőslelkű, reszket egy ismeretlen gondolattól, mint félénk gyer­mek az éjszaki hangtól. Ó, kit a tengeren midőn elő­vett a tengeri láz, azt mondható magának, én nem aka­rok, nem fogok beteg lenni, és fölkelt és nem lett be­teg, ki ha elfáradt, ha nélkülözött, azt mondhatá ma­gának, én megtiltom neked, hogy pihenj, megtiltom, hogy éhezzél! most ne mondhatná-e azt lelkének, én megtiltom neked, hogy félj ! Megkeményíté szívét, nem szabad remegni, de meg kell tudni, minő titok az, mely közte és a Szentirmay család között áll, szervébe kell nézni a hydrának s fe­jére gázolni annak, ha még akkora volna is. Hol kezdje? Egyetlen gondolatja sem volt még rá. Annyit tudott, hogy rögtön el kell utaznia Pozsonyból. A gőzös reggel indult, még azzal elmehetett. Hová? Pestig bizonyosan. Onnan talán tovább. *) Lásd a P. Napló 1354-dik számát. Sietve elkészült. Inasát hátrahagyta, hogy másnap holmijával kövesse. Ajtaját azalatt tartsa zárva s ne szóljon senkinek elutazása felől. Mig a gőzösig sietett, addig támadt egy gondo­latra, még akkor csak tétova, kifejezetten eszme volt, de estig kifőzhette azt magában. Leült a la­pátkerék elé, éra hosszant elnézve, hogy töri fe­hér porrá a hullámot a csattogó lapát, millió fehér gyöngyöt hajtva a víz alá, majd meg elnézte sokáig, hogy omlik a fekete füst a magas kémény korona alakú s kürtözete körül, sűrü, egymást hengeritő gomolyokat­­ képezve a világos kék égen; azután elállt perczig a gőzerőmü mellett, mely szörnyeteg fejét le s felemel­geti, vas könyökeivel számtalan egymást kerülgető iját-fiját taszigálva. Az utazók között szép delhők is voltak, a­kik el nem tudták gondolni, mit nézhet egy ilyen szép elegáns fiatal ember órahosszant az unalmas­­ hullám egyformaságon, az alaktalan füstfelhőkön, s a gőzgépek változatot nem s­zenvedő örök tüzködésén ? Pedig ő sokat látott és gondolt azalatt. A­mint Pesten kikötött a gőzös, a legelső bérkocsiba vetve megát, Kovács szállására hajtatott. Kovács már ekkor egy év óta Pesten lakott, mint a Karpathy család ügyvédje. A régi öreg ügyvé­det, ki János urat kiszolgálta, egy év előtt revocálták ama mennyei bíró elé, a kitől nincs többé appellata. Ő már intra dominium van, bírván azt a jószágot, mely egyedül vala biztosítva arról, hogy aviticitas utján tu­lajdonosától vissza nem pereltetik, tudniillik : a sir. A jövedelmes és nagyfontosságú állomásra nézve igen természetesen a legtöbben vágyódtak az igen tisztelt ügyvédi karból, s nagyon valószínű volt, miszerint a törvényes gyám, a méltóságos septemviv­er valami nagytekintélyű, tapasztalt, és meglett fiscalissal fogja e fontos helyet betölteni, különös ellenszenvvel viseltet­vén minden fiatal ember iránt, mintha mindegyiknek az orráról látná, hogy ez is egy veszedelmes nyitó , a­ki a régi jó rendet fel akarja forgatni, a­ki vasúton akar járni, és adót akar fizetni. Annál meglepőbb lehetett tehát, midőn megtudták, hogy a hét személynök által ez állomásra alkalmazott egyéniség egy fiatal, most cenzurázott ügyvéd, a­kinek még semmi gyakorlata sincsen : valami Kovács, vagy kicsoda ? A fölületes vizsgálók ebben valami rendkívüliségre véltek akadni, s a tényt Tarnaváry jellemének egyéb különösségei közé sorozták, pedig az nagyon fölfog­ható volt : Tarnavárynál a heveskedés, gorombáskodás csak modor volt, azért ő valódi fogékonysággal bírt a becsületes, őszinte jellemek iránti tiszteletre, s ha szerette is a zsarnok szerepét, de egyesíté vele a pártfo­góét. Azon ifjak közül, kik nála töltötték törvénygya­korlataik éveit, ha sok mulatságos ütéshajtás emlékeit vitték is el tőle magukkal, de később az életben min­den alkalomnál tapasztalhatták, hogy a kemény indula­tos ember saját előszeretettel hajlék hozzájuk. Ez elő­szeretet sehol sem lehetett annyira indokolva,mint a je­len esetben. Tarnaváry tarthatott tőle, hogy ha e rend­kívüli pert, mely Zoltán ellen foly, egyikére régi isme­rős ügyészeinek bízza, azok nem maradnak menten min­den befolyásától azon aggodalomnak, mely őket egyéb ügyeikre nézve, Kőcserepy, mint tanácsos ellenében leszorítva tartja, mig ez eszes tudományos ifjú, kinek az első pere lesz , nemcsak hivatási ambitióból, de védencze iránti személyes előszeretetből is, teljes lelké­vel, hitével fog azon csüggeni. Még mielőtt Zoltán megérkezett volna, haza hivatá Kovácsot, Zoltán csak két hónappal későbben jött meg. A­mint Pestre ért az ifjú, egyenesen Kovácshoz sie­tett, kit késő este is munkában talált. A fiatal ügyvéd őszinte örömmel látta megérkezni ifjú védenemét, kit még külföldön hagyott el! Zoltán mondá neki, hogy az ő szállásán fog maradni, ha szí­vesen látja. Kovácsnak nagyobb örömet nem is mond­hatott volna. Az ifjú Kárpáthy már szinte egy hétig ott tartózko­dott ügyvédje szállásán s még semmi készületet sem mutatott, hogy máshová akarna menni. Kovács egyné­hányszor előhozta neki, hogy talán jó volna az ifjú bá­ró számára állandó lakást bérelni ki, de ez mindig ki­­térőleg felelt, hogy ő jól érzi itt magát s úgy sem so­káig akar Pesten maradni. Nap közben gyakran bevetődött Kovács i­ószobájába s gyakran meglepte ügyvédét, midőn az, jöttének ne­szére, hirtelen eldugta írásait, s mindannyiszor igen zavarodottnak látszék. Zoltán úgy tett mindig , mintha nem venné azt észre; beszédet kezdett az ügyvéddel s szórako­zottság színe alatt annak irományai közé iparkodott te­kinteni. Hanem Kovács oly óvatosan dugott előre min­dent, hogy soha sem vehetett észre semmit. Egyszer még­is oly véletlenül lepte meg az ügyvé­det, hogy annak a nagy sietségben nem maradt ideje valamennyi irományt jól összenyalábolni s a mint azo­kat sebtében íróasztala fiókjába lökte, egy vékony cso­mag az asztal alá hullott belőle. Zoltán nagy készséggel sietett azt felvenni s mig a szerfölött zavarba jött ügyvédnek átnyujtá, hirtelen megtekinté a csomag czimzetét: Béla Karpathy, contra Zoltanum Karpathy et Ru­­dolfum Szentirmay.“ Ah, ez hát a göcs! gondolá magában. — Micsoda pöröm van én nekem Abellino bátyám­mal ? kérdé közönbösséget színlelve az ügyvédtől. (Folytatjuk.) a 12—1355 Szombat, sept. 16-kán.

Next