Pesti Napló, 1854. szeptember (5. évfolyam, 1343-1367. szám)
1854-09-08 / 1349. szám
csapatok már a Praova völgyön áthaladtak és sept.5-én vonulnak be Bukarestbe. A tergovelli után a bukarestiek két diadal ivet állítanak, melyeknél az ausztriaiak az oláh főurak által fogadatni fognak. Az ausztriaiaknak a fővárosba bevonulása után minden templomban Te Deumok fognak tartatni. Popovit stbk legközelebb II. Szebenből Bukurestbe érkezett s 28-án a Porta cs. biztosa Dervis pasa által fogadtatott. Ő állítólag a város parancsnokául van kijelölve. A 11 e m a n cs. k. altligy is sept. 1-jén Bukarestbe érkezett. Jassyból érkezett tudósítás szerint Osten-Sacken tbek a moldvai minisztériumnak jelenté, hogy az oroszok a fejedelemséget legközelebb oda fogják hagyni. Mint tudva van Oroszország részéről nemrég szintén adatott ki ily hivatalos közlés a nélkül, hogy az az által kilátásba helyzett „önkénytes“ visszavonulás a Pruthon keresztül megtörtént volna; de hogy az a dolgok jelen állása mellett már sokáig el nem maradhatsz úgy sínes semmi kétségnek alája vetve, minthogy azt a legfontosb stratégiai tekintetek parancsolják. Fontosabb azon jelentés, hogy a moldvai militzia bekeblezése csakugyan megtörtént. Osten-Sacken tök összegyűjte a tiszteket, s megismertető velük a czár parancsát, mely szerint az oláh militziának az orosz hadsereghez kell csatlakoznia, Oroszország elleneivel közösen küzdendő. A tisztek hallgattak, egyik sem merészelt a parancsnak ellentmondani, bárha ez erőszakos lépésre már régen el voltak készülve. Ekkor az orosz érzelmű hetman Maurokordatos szót emelt, s kijelenté a tábornoknak, mily szerencséseknek érzik magukat tiszttársai és az egész ország e különös czári megtiszteltetés felett. — Erre úgy látszik megtörtént az erőszakos bekebleztetés. Több tisztek, kik később e lépés felett nem tetsző nyilatkozatokat ejtettek, befogattak, a többiek be akarják adni lemondásukat. A szilisztriai vár hős védelméről ismeretes tüzérezredes Kracht Rustsukban cholerában meghalt.Ezernyi golyók fütyültek feje körül Szilisztria ostrománál; mind elment mellette, a nélkül, hogy egy is megsértené. Az ostrom fáradalmai után Ruszsukba ment testileg és lelkileg magát megerősítendő, ekkor gonosz természetü dyssenteria ragadta meg, mely a sir szélére sodorta ; de erős természete megbirkózott a halálos ellennel s már kikerülte annak öldöklő kaszáját, midőn őt a cholera és typhus ragadta meg s a hideg sirba fektette. Halála a török hadseregben mély sajnálatot keltett; ő néhány év előtt mint oktató tiszt ment volt Törökországba. Általában a cholera mind nagyobb pusztításokat tesz. A legvéresebb csaták sem okozhattak volna nagyobb szerencsétlenséget, s a Bulgáriában álló angolok és francziák sorait nem gyéríthette volna jobban. A 12,000 embernyi Canrobert-hadosztályból mintegy 3000 hullott el typhus és cholerában. Bulgária az oroszok sirja is volt s nem egy nyalka franczia és angol fogja még a Dobrudzsában életét kilehelni. De ez nem is lehet másként; csekély számítással legalább 25—30,000 orosz fekszik Bulgáriában; az időjárás a terjedő gonosz természetű lázakat igen előmozdította; ehez járul még, hogy az orosz hullák roppant tömegei roszul vannak eltakarítva és ezrenként feküsznek temetetlenül mocsárok és vizekben, mi által a jég, minthogy e holttetemek rothadásba átmennek, megdögletesedett.Oláh- és Moldvaországban, valamint Bulgáriában még nem egy fog a halál angyalának áldozatul esni. Osten-Sacken tök felebbi jelentésével öszhangzó a brassói hírlap következő tudósítása, mely szerint az oroszok Moldvában visszavonulásukat gyorsítanák. Gortsakofság parancsára 2000 moldvai előfogatos kocsit reduiráltak, melyek az orosz podgyászt és a betegeket a Szerethtől a Pruthhoz átszállítandják. A hírlapokban olvasható ama hír, hogy az oroszok újólag ismét megkezdték a Szereth vonal erősítését — úgymond a brassói hírlap — képesek vagyunk valótlannak jelölni. Utasok, kik Moldvából Brassóba érkeztek s e tartományt minden irányban bejárták, az oroszokat, Galaczot kivéve, mindenütt visszavonulóban találták, és sehol sem tettek intézkedéseket, mely hosszabb tartózkodást gyanittatna. Megdönthetően igazság, hogy az oroszokat az ausztriai taktika bírta rá, a fejedelemségek odahagyására s Oroszországba visszatérésre. Az ausztriaiak bevonulása Oláhországba nemcsak politikai, hanem egyszersmind katonai tény. Várnából aug. 23-tól a Sid következő levelezést hoz : „Baraguay tábornagyra nézve nagy elégtételnek kell lennie, hogy 1854-ben Napóleon császár elé terjesztett hadműködési terve a keleti segédcsapatok számára — mint állítják — habár talán későb, végre fog hajtatni. Már a szinopei csapás előtt felszólíta a derék töok a hadihajóikkal tétlenül a Bosporusban álló admirálokat, hogy a Feketetengerre kivitorlázzanak, a török flottákat és parti pontokat a megrohanástól megóvandók. Ez okos felszólításnak, mint tudva van, nem feleltek meg, sőt az admirálok a szinopei csata napján a szerály hölgyek tiszteletére Konstantinápolyban egy színleges ütközetet rögtönöztek; csak később küldettek néhány hajóorvosok Szinopéba, hogy a megsebesült török katonáknak segélyt nyújtsanak. A segédcsapatoknak Gallipoliban történt kiszállása után a derék tbk azon javaslatot tette, hogy e csapatok a kaukázusi vagy anatóliai területre vitessenek, a harczot oda átjátszván, hol az orosz hatalmon a legnagyobb csorbát ejthetni. Erre nézve kettős ezért kötött össze: az orosz csapatok megtámadását, mielőtt ezek magukat öszpontosíthatták volna, s a lázadásnak a Kaukázus muzulmán népségei közti elterjesztését. E tervet helyeslék minden szakférfiak, de kicsinyes okoknál fogva nem lett végrehajtva, s fájdalom ez okok a leggyászosabb következményeket vonták maguk után. A segédcsapatok ennélfogva az angol-franczia tábornokok által nem vitettek az ellenség elé; ők ekkorig teljes tevéketlenségben a védelemre szorítkoztak, azaz : ők fegyverrel kezökben bevárták az oroszok vállalatait s még a basibozukok harczias tetteiben sem vettek részt. A tiszteket és legénységet nyugtalan elégületlenség fogta el, melyhez később a cholera s más kórok halálos látogatása társult. Hivatalos nyomozások szerint ekként a segédcsapatok egyötöde elveszett, anélkül hogy az ellent látták volna. Minden taktikusnak be kell vallani, hogy a segédcsapatok Várnában egy elveszett állást tartottak egész a vigasztalanságig megszállva. Nem a nyugati hatalmak e hadállása, hanem Ausztria politikai katonai magatartása támogatta a török hadsereget és gátolta Gorcsakoff liget hadi vállalataiban. Oláhországot Brailáig az oroszok már ki is ürítették; visszavonulásuknak Moldvából még ezután kell bekövetkezni, mert ez állás reájok nézve teljesen tarthatlan, s mert ez álláson a Bukovinán teljesen urkodik s minden folyók, melyek Moldvát beágazzák, a Kárpátok e nagy bástyázatában erednek, s azért hadállás ellen egy sem képezhet védvonalat. Csak a dunai deltánál fekvő várak birnak még nagy stratégiai fontossággal, mert innen mind II.-Oláhországot mind a Dobrudzsát fenyegethetni. A katonai helyzetnek megfelelőnek látszik tehát, hogy Braila és Galacz váraknak nem semleges, hanem hadviselő haderők által kell megszállatva lenniök, épen mert a török álláspontokra nézve igen veszélyes debouchéet képeznek. Mindez események a Dunánál tehát Oltenitzától kezdve a gyurgyevoi tényig a segédcsapatok közreműködése nélkül történtek, és St. Arnaud frigynak csak most kell haditettei számára azon csataszínhelyek után körülnéznie, melyeket a derék Baraguay tbk kijelölt. Mi különben itt Várnában az angol franczia csapatok első támadó lökésétől a legjobb sikert reméljük, annál inkább, minthogy a pontusi flotta fogja állítólag a tulajdonképi kezdeményezést tenni s a szárazi csapatok eleinte az admirálok támadásait támogatandják s csak később fognak önállólag működni.“ Szambulból, aug. 28-ról érkezett tudósítások jelentik, hogy az expeditio Krimiába és Szeigasztopol ellen, a béke s a hazatérés zálogát keresendő, sept. 2 és 3-kán Várnát elhagyta s a már aug. 25-kén elment flotta-osztálylyal az orosz partokon fog egyesülni. Napoleon hg 27-kén Várnába elment s hadosztályát ismét átveszi, Cambridge hg, ki hasonlag lázzal jött Stambulba, 28-án szándékozott Várnába visszatérni. A lövegek érkezése Francziaország és Angliából egyre tart, egy részök Ázsiába szállíttatik, hol a törökök utolsó veszteségei folytán jelentékeny változások történnek a parancsnokságokban, minthogy az utolsó tudósítások szerint Khursid pasa (G . . . .) hasonlat oka e török veszteseknek. A ,,Chronicle“ feleslegesnek tartja a georgiai oroszoknak a tengeri részről történt megerősítése iránti hírt megcáfolni. Ismerve van, hogy a tudva levő erősítés ez év elején Moszkvából indult el s havakig tartó út után nem rég szárazon érkezett rendeltetése helyére. A „Presse“ jelenti, hogy a Kajia tartományban a Mentsch és Aidin szandzsákokban, melyek közöl az első Smyrnától délfelé, a másik a Marmora tengernél fekszik, jelentékeny lázadás tört ki; a fölkelés elterjedésétől tartanak, minthogy a hatóságokat részint leölték, részint elkergették. Éjszaknyugati csatatér. Sz. Pétervárról aug. 30-ról irják:Ugy látszik ismét Kronstadt megtámadtatására készülnek, mert a szabadságon volt tengerész tisztek és legénység, a Kronstadt helyőrségei is, ide gyakran tett kirándulásaikból illető helyeikre viszszahivattak s tüstént el is indultak. A szigeten levő csapatokat másokkal is felváltották s az evező flottillákat a part hosszában felállították. A czár s a cs. herczegek utolsó időben ismételve meglátogatták a flottát a kronstadti kikötőben, s egyszer ennek a legszélső erődéig ki kelle merészkednie, azonban csakhamar visszatért a Rizbank, Konstantin és Menzikoff erődök biztos mellvédei mögé. A telbuchini világító toronyról eltávoliták azon kihivó gúnyjeleket, melyeket az angolok oda aggattak, valamint a tornyot magát az angolok több kellemetlen emlékeiből kitisztogatták. D a n z ig bői sept. 1 jéről írják a „M. Herald“nak : „Vasárnap aug. 27-én Baraguay tbk és Napier adm. Hang ő elé mentek. Szemeik előtt repiték az oroszok a várműveket levegőbe s húzódtak vissza Aboba, hol 15000 orosz áll. Abot a szövetségesek meg fogják támadni. A „Medin, Gorgon, Driver és Lightning“ hajóknak aug. 18-án Abonál 18 orosz ágyúnaszáddal ütközetük volt, melyek mindegyikén mintegy 50 ember volt, s négy gőzössel, melyben semmi veszteséget sem szenvedtek. Martin admirál kis hajórajjal a bothniai öbölbe felvitorlázott. A „Schl. Zig“ levelezője írja Parisból. Legnagyobb újdonságul írhatom önnek, hogy a Svézia csatlakozása iránti reményről lemondtak, s hogy komolyan gondolnak arra, hogy a keleti tengeren még ez évben nagy csapásokat hajtsanak végre, 25.000 fog e czélból legrövidebb idő alatt a keleti tengerre elindulni. — A „Kreutzig“ szerint a svéd kabinet kijelenté, hogy Ausztriát fogja mintául venni. Ellenben Hamburgból sept. 4-kéről jelentik: Helsingborgbanaug. 19.Bomarsund bevétele megünneplésére lakomát rendeztek, melyben minden osztályból mintegy 70-en vettek részt. A győzőknek szólt az első toaszt, akik az elesett harczosoknak, végre egy toasztban megemlékeztek XII. Károlyról, s hozzátevék, „hogy tetteiből valami, Svédország örökös ellensége ellen még egyszer ugyanazon vezérnév alatt ismételtethetik.“ (Vonatkozás Károly koronaherczegre, ki határozott orosz ellennek tartatik.) Általában az Aland szigetek megvétele Svédországban mindenütt a legnagyobb örömet idézte elő, s minden tudósítások azt mutatják, hogy a svéd kormánynak csatlakozása az Oroszország elleni szövetséghez, mihelyt a körülmények megengedik, a nemzetben a legnagyobb lelkesedést ébreszteni, királysága mindaddig állandó nem lehet, valameddig a nemzet régi szokása szerint a magyar sz. korona fejére nem tétetik, első gondját is annak visszaszerzésére forditá. Sikerült is Ottónak a cseh királytól országunk sz. zálogát és egyéb kir. ékszereket 1305— ben némi váltságdíjért visszanyerni. — Ottó, hogy I. Albert császár és Rudolf herczegnek az ellene hányt cseleket kikerülje, álruhába öltözve utazott Osztrákországon keresztül Csehországba. Ottó a koronát egy fakulacsba rejtvén, az országba sietett. Útközben az osztrák határon a korona elveszett, de szerencsésen megtaláltatott. A magyarok Károlytól ismét elpártoltak, s Ottót 1305-ben visszahozott koronával Székesfejérvárott Bencze veszprémi püspök által még ez év végén megkoronáztatták. De Károly nem nézte nyugton az új vetélytárs trónra emeltetését, újra a pápához fordult közbenjárásáért. V. Kelemen pápa hasonlókép melegen pártolván Károly ügyét, s igényeinek támogatására Albert császárt a segélyadásra szólta. Ily kétes kimenetelű körülmények közt a megrettent Ottó Apor Lászlóban, a hatalmas erdélyi vajdában keresett támaszt királyi székének, s e végre leányát nőül kérte meg. De Apornak a korona és leánya iránt más tervei voltak, hogy tehát a gyönge királyt kelepczébe keríthesse, leányát neki oda ígérte; de midőn jegyesének látogatására Erdélybe utaznék 1307-ben, a kényúr őt elfogatta, s a koronától, melyet féltékenységében minden utam magával hordozott, megfosztotta. — Károly ügye most jobb fordulatot von. A magyar rendek jól tudták azt, hogy a pápának csak annyi joga hazánkhoz, mint nekik Rómához; de minthogy magok is megunván az országban eláradt viszályokat, az ország rendes őszute 12-én 1307-ben a Rákosra összegyűlvén, a római curia részén álló praelatusok hatalmas befolyásainak sikerül a nemzet nagyobb részéről Károlyt elismerni királynak. — Még inkább előmozdította Károly ügyét az, hogy Otto, miután a magyarok idegenkedését tapasztalná, 1308-ban az országból titkon eltávozott Bajorhonba, s többé nem is tért vissza. Minthogy ekkor még a sz. István koronája a pártütő erdélyi vajda kezében volt, Gentilis bibornok és pápai tövet, hogy Károly trónját annál inkább biztosítsa, pesti országgyűlésen a főrendek megegyeztével azt határozta : „Ha Apor vajda a sz. koronát egy hónap lefolyta alatt vissza nem adná, az minden erejét veszítse, s a király megkoronázására uj korona készíttessék.“ (Péterfy Con. Hung. 1. 154.) A mi mégis történt. A vajda, midőn a követeknek tagadó választ adna, egy uj korona készíttetett, megáldatott, megszenteltetett, s azzal nyárelő 15-én 1309-ben Károly a budai vártemplomban meg is koronáztatott. De ezen harmadszori koronázás sem adott nagyobb biztosságot Károlynak, s békét az országnak. A koronázás után kihirdetett egyházi átok az ellenféltől föl sem vétetett, s csak szorosabb összetartást szült közöttök. De sokkal nagyobb nyugtalanságot okozott a nemzetnek sz. koronánknak megszentségtelenitése. A nemesség nagy része rászalta a bibornok és a papság azon tettét, hogy a koronát, melylyel az előbbi királyaik megkoronáztatták, minden szentségtől megfosztották. Ez oknál fogva maguk közt elhatározták: mindaddig Károlyt valóságos és törvényes királynak el nem ismerendik, valameddig a régi sz. koronával magát meg nem koronázandja. Ennek következtében a főpapok, kik a nemzetnek ebbeli növekedő békétlenségét észrevették, egyszersmind látták,hogy még csak a sz. koronávali koronázás adhat az ügynek jobb fordulatot és békét ez országnak; e végből Tamás esztergomi érsek Erdélybe menvén, szép szavai és ígéretei által a vajdát reá birta a korona visszaadására. Most a király, midőn 1310-ben a rákosi országgyűlésen a visszanyert koronát a disztelekkel együtt a rendeknek megmutogatta volna, velök együtt Székesfejérvárra menvén, s nyárutó 27-én magát a sz. koronával is megkoronáztatta. (Ign. C. de Batthyányi Leg. Eccl. R. Hung. T. I. p. 464) Lajos, Zsigmond és Albert királyok alatt semmi nevezetes viszontagság nem érte sz. koronánkat. Már alattok elkészült a visegrádi vár, hol szoros őrizet alatt tartottak az ország díszjelvényei. Azonban Albert király halálával kezdődik ismét egy időszak, mely sz. koronánkra felettébb gyászos jön. Az ország nemessége 1439-ben a királyválasztásban két pártra szakadt. Egyik része Erzsébet özvegy királynénak, nemsokára férje halála után született László fiát kívánta a trónra ültetni; a másik fél ellenben úgy vélekedvén, hogy a veszélyes időben, midőn az ozmánok mind közelebb nyomulnak az országhoz, a kormányhoz erős férfikezek szükségesek, Ulászlót, Lengyelország ifjú derék fejedelmét választotta királylyá. De Erzsébet fia nevében nem akarván lemondani a királyságról, Szécsy Dénes bibornok érseket, Gara Lászlót, Ujlaky Miklóst, Kanizsay Imrét, Cilley Ulrikot* és másokat Székesfejérvárra gyűjtvén, három hónapos Csecsemőjét megkoronáztatta tavaszuta 15-én 1440-ben. Ulászló király, a magyar követek által már azelőtt elfogadván a királyságot, a királyné ellen hadat indított. Erzsébet Ulászló jöttéről értesülvén, fiával s a visegrádi várból titkon kézre kerített koronával Pozsonyba illant, elhatározva lévén fia jogát fegyverrel kivívni. — Ulászló király Magyarországba érkezvén, Budavárát elfoglalta. Most a megrendelt országgyűlésre nagy számmal jelentek meg, s köztök Gara László koronaőr is. A király őt el nem bocsátó mindaddig, valameddig a vár kulcsaival egyetemben a királyi díszjeleket is által nem adta kiküldött biztosainak. A király a főrendekkel Székesfejérvárra ment, magát megkoronáztatok De mily nagy volt meglepetésük, midőn a korona helyett a szekrényben más valami súlyra azzal egyenlő tárgyat leltek. A felbőszült rendek haragjától Garát, kinek a csíny tulajdoniítatott, csak a király védelme mentette meg. A koronázás mind e mellett is végrehajtatott a sz. István sírját ékesített koronával. (Petr. de Rava de Monarch. et S. R. Hung. Con. Cent. 5.) Erzsébet, hogy Ulászló ellen a háborút folytathassa, a koronát s több várost 26 ezer aranyért sógorának III. Frigyes császárnak elzálogosította; végre csecsemőjét is annak gyámsága alá adá. E közben I. Ulászló magyar király az Amurát török császárral fegyvernyugvást kötött Szegeden nyárelő 13-án 1444-ben, de a nagy segedelmet ígérő szomszéd fejedelmek, kivált Julián bibornok ingerlésére a békekötést, melynek megtartására a király esküt mondott, megszegte. Azonban Isten az esküt számon kéré, s pedig siralmas szomorúságával a magyar hazának. Elkövetkezett az iszonyú csapás, a várnai veszteség még ez évnek őszutó 10-én, mely sok magyar vérbe, egy derék, vitéz királynak életébe, sok vidéknek pusztulásába került. .. E szomorú történet ketté vágta ugyan a korona miatt támadott vitát. Albertnek már különben is megkoronázott fia László 1445-ben ismertetett el királynak. De minthogy az ifjú király az elzálogosított koronával együtt Bécsben tartatott, a nemzet Frigyestől mind a kettőt visszakövetelte, de a császár épen nem volt hajlandó Lászlót magától elbocsátani, és a sz. koronát visszaadni, mielőtt a zálogpénz, s a királyfi neveléséért követelt összeg le nem tétetik. E végre a Pestre gyürt nemzet 1446 ban Hunyady Jánost a király nagykorúságáig ország kormányzójául nevezte. E dicső férfiú, kit a gondviselés támasztott védelmül a hazának, ostorul az ellenségnek, hét évig ülvén az érdempolczon, Osztrákországot, hogy Frigyest a már 12 éves ifjú király és korona kiadására kényszerítse, fegyveres erővel megtámadta, de csakhamar fegyverszünetre lépett a megrettent császárral, s a török ellen indult. A Rigó mezőn történt szerencsétlen ütközet után a törökökkel három évi fegyvernyugvást kötött, s hogy az ellenséges indulatu hazafiak által szőtt ármányoktól megszabadulhasson, eltökélte magát megszabadítani Frigyes kezéből a királyt, és aztán kormányzói tisztét letenni, mi az osztrák, cseh és morva rendek szövetségében sikerült 13. A gyenge idejű és elméjű királynak sem tekintélye, sem elegendő hadiereje nem volt a sz. koronának visszaszerzésére, az isteni bölcs gondviselés Hunyadi Mátyásnak hagyta azon szerencsét. (Vége köv.) Magyar könyvészet. 348(577). Platon munkái. Fordította Hunfalvy Pál. (Hellén és római remekírók könyvtára.) Pest, 1854. Emsch Gusztáv könyvnyomdája. Első kötet. Második füzet. IV és 210—579 1. 8 rét. (Ára e második füzetnek 2 rft, az egész első kötetnek: 3 ft pp.) * *) Cilley (Comitatus Cilleiensis) hajdan egy ausztriai grófság volt a Száva és Dráva közt, ebből a házból származott Borbála, Zsigmomd császár második neje, Erzsébetnek édesanyja. Fővárosi és vidéki újdonságok. Budapest. Figyelmeztetjük az olvasó közönséget, hogy Szalay László remekül kidolgozott magyar történelméből épen most jelent meg a negyedik kötet, mely a mohácsi vésztől a linczi békekötésig terjed (1526 —1645). Ezen, történelmünkre nézve oly fontos korszak mily kimerítőleg tárgyaltatik a jeles szerző által, kitűnik már csak abból is, hogy az 600, sűrűen nyomott nyolczadrésűt lapot foglal el. Ára e negyedik kötetnek 4 pft. A munka, mint tudjuk, Lipcsében nyomatik, s Geibel Károly ottani könyvárus tulajdona. A még hátralevő korszakok tárgyalása, mint halljuk, még két kötetre fog terjedni. — Jövő hétfőn lesz a nemzeti színháziján László jutalomjátéka. A jeles művész Augier Emil és Sandeau Gyula „Próba kő“ czímű öt felvonásos jellemrajzát választó jutalomjátékául. Magyarra fordította Bulyovszkyné asszony. Az említett színmű Francziaországban pályadíjt nyert, s először adatott a theatre francaisban f. évi jan. 30-dikán. Bizonyosak vagyunk benne, hogy közönségünk számos megjelenése tanúskodni fog azon méltányos elismerés felől, melyre Lászlót évek hosszú során keresztül bebizonyított kedves játéka, művészeti avatottsága és ernyedetlen szorgalma legnagyobb mértékben érdemesítik. Számos közönségre pedig annyival inkább okunk van számolni, mert a művész legédesebb jutalmát s legbuzdítóbb ösztönét azon közrészvét s közelismerés képezik, melylyel alkotásai iránt az összes közönség viseltetik. És aszó , kinek annyi derült estet, annyi kedves élvezetet köszönünk, az összes közönség közrészvétére, közelismerésére mindenkép méltó. — Azon örvendetes újdonságot tudathatjuk budapesti olvasóinkkal, hogy Deák Ferencz, kehidai jószágát gr. Széchenyi Istvánnénak eladván, még e hó folytában Pesten veendi állandó lakását. Ideiglenes szállása, mint halljuk, az Európához czimzett szálloda leend. — Fóthról szomorú hirt vettünk. Tegnap temették el gr. Károlyi Ede másfél éves fiát a kegyes gr. Károlyi István hasonnevű unokáját. A temetési szertartást, mint halljuk, Magyarország herczegprimása s bibornoki eminentiája személyesen végezte. — A fóthi templomot illetőleg, ez befejeztetéséhez közeledik s jövő aug. 15- dikén, Boldogasszony napján fog fölszenteltetni. Különösen magasztalják gyönyörű falfestményeit. — Oláh László, kit a közönség törvénytani munkáiról s zeneszerzeményeiről ismer, Burkhardt, eperjesi pezsgőbőrgyár tulajdonosának fiatal leányát vezeti oltárhoz. A német költő rég elmondá : wer nicht licht Wein, "Weiber und Gesang, der bleibt ein Narr sein Lebelang s ha az élet költészetét bor-, szerelem- és zenébe helyezzük , úgy tehetséges írótársunknak valóban a költőibb élet mosolyog. — Herschelt „Ariadnél”-ja tehát mégsem vándorol ki az országból. Konstantinidesz úr , helybeli nagykereskedő, vette meg azt 1200 porton. A nevezett művész is, mint minap megírtuk, csakugyan Pesten marad, s jelenleg néhány magyar író és művész arczképén dolgozik, melyek a jövő havi műtárlatban közszemlére fognak kitétetni. — Farkas énekest a krakói színház igazgatósága szerződtetni akaró, de siker nélkül; meglehet azért, mert a nevezett művész Londonba is kapott meghívást. Elfogadja-e ezt, még nem tudjuk. Farkas mindenesetre, mivel a színházi kenyérkeresetre nincs szorulva, könnyen válogathat ; de épen azért hisszük, hogy ő — különösen mint hazánkfia — nálunk szerényebb igények mellett is szerződtethető volna, mint mások, kik őt hangjukkal bizonyosan fel nem érik. — Alter Antal váczi utczai boltjának kapuzata s kirakata diszességre nézve minden helybeli kapuzatainkat s kirakatainkat felülmúlja, s vetekedik a párisiakkal. Figyelmeztetjük a feliratra is. — Bortermesztőink, eddig igaz meg vannak elégedve a septemberi időjárással, s ha ez továbbra is ily kedvező marad, nem ugyan sok, de legjobb borra lehet kilátásunk. — A műegylet bizottmányának sept. 5—ki ülésében a jelen havi kiállításból 5 kép vásároltatott meg sorshúzásra, tudniillik : Haar en G. (36 sz.) „Tájkép“-e , Minguet (39 sz.) „Sz. Jakab temploma Antwerpenben.“ Mayerheim (42 sz.) „Falusi jelenet“-e; Raffalt (43. sz.) „Tájképe;“ Ránti (45 sz.) „Nyugalma.“ A bizottmány 1854-re jutalmi képül „Árpád fejedelemmé választását“ határozta. Közintézet Nemzeti szinház. September 6-kán, Munkácsy Flóra kisasszony első föllépteül : Choisy kisasszony. Vigj. 2 felvonásban. Saint-Georges és Lopez után fordította Egressy B. — Munkácsy Flóra k. a. fellépése ismét azon szerencsés véletlenek vagy véletlen szerencsék egyike, melyikben a nemzeti szinház művezérsége már többször részesült saját érdemén kívül. Oly gyönyörű színpadi alak, minővel Munkácsy Flóra k. a. bír, a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, s ez csábítá el a közönséget, hogy tisztelt vendégét ne csak első kijöttekor, de mindannyiszor élénk tapsokkal üdvözölje, valahányszor más-más öltözékben lépett elő. Nem vesszük rész néven, mert a szépség önkénytelen hódolatra ragad; s a közönség ezenkivül a kisasszony játékát is nagy tetszés jeleivel, tapsokkal s kihívásokkal kiséré. — Munkácsy kisasszony hivatott, ügyes és eléggé gyakorlott színésznőnek bizonyitá magát; különösen sikerült neki járáskelése s általában a taglejtésével természetbűn visszaadni a leánynak öltöztetett fiatal férfit. Hangja szép és csengő, minthogy azonban elég terjedelemmel, különösen mélységgel nem bír, sajnáljuk, hogy épen először fiúi szerepben kelle a kisasszonyt látnunk, ki sehogysem hitethető el hangjával, hogy nem nőt akar képviselni.Ebből aztán különös ellentét fejlődött a mozdulatok s taglejtés férfias, s a hanglejtés tisztán nőies jelleme között. Női szerepekben bizonyosan tökéletesen kielégítendi a kisszony azon várakozásokat és reményeket, melyeket a műértők méltán táplálnak iránta; s örülnénk, ha őt mielőbb rendes tagul mutathatnék be a magyar közönségnek. — Váradiné asszony ujabbi felléptetését nem tudjuk helyeselni. Előadásában elevenség, jellemző marguirozás