Pesti Napló, 1854. szeptember (5. évfolyam, 1343-1367. szám)

1854-09-08 / 1349. szám

csapatok már a Praova völgyön áthaladtak és sept.5-én vonulnak be Bukarestbe. A tergovelli után a buka­­restiek két diadal ivet állítanak, melyeknél az ausztri­aiak az oláh fő­urak által fogad­atni fognak. Az ausz­triaiaknak a fővárosba bevonulása után minden tem­plomban Te Deumok fognak tartatni. Popov­it stbk legközelebb II. Szebenből Bukurestbe érkezett s 28-án a Porta cs. biztosa Dervis pasa által fogadtatott. Ő állí­tólag a város parancsnokául van kijelölve. A 11 e m a n cs. k. altligy is sept. 1-jén Bukarestbe érkezett. J­a­s­s­y­b­ó­l érkezett tudósítás szerint Osten-Sacken tbek a moldvai minisztériumnak jelenté, hogy az oroszok a fejedelemséget legközelebb oda fogják hagyni. Mint tudva van Oroszország részéről nem­rég szintén adatott ki ily hivatalos közlés a nélkül, hogy az az által kilátásba helyzett „önkénytes“ visszavonulás a Pruthon keresztül megtörtént volna; de hogy az a dolgok jelen állása mellett már sokáig el nem maradhatsz úgy sínes semmi kétségnek alája vetve, minthogy azt a legfontosb stratégiai tekinte­tek parancsolják. Fontosabb azon jelentés, hogy a moldvai militzia bekeblezése csakugyan megtörtént. Osten-Sacken tök összegyűjte a tisz­teket, s megismertető velük a czár parancsát, mely szerint az oláh militziának az orosz hadsereghez kell csatlakoznia, Oroszország elleneivel közösen küzdendő. A tisztek hallgattak, egyik sem merészelt a parancsnak ellentmondani, bárha ez erőszakos lépésre már régen el voltak készülve. Ekkor az orosz érzelmű hetman Maurokordatos szót emelt, s kijelenté a tábornoknak, mily szerencséseknek érzik magukat tiszttársai és az egész ország e különös czári megtiszteltetés felett. — Erre úgy látszik megtörtént az erőszakos bekebleztetés. Több tisztek, kik később e lépés felett nem tetsző nyi­latkozatokat ejtettek, befogattak, a többiek be akarják adni lemondásukat. A szilisztriai vár hős védelméről ismeretes tüzér­ez­redes Kracht Rustsukban cholerában meghalt.Ezernyi golyók fütyültek feje körül Szilisztria ostrománál; mind elment mellette, a nélkül, hogy egy is megsértené. Az ostrom fáradalmai után Ruszsukba ment testileg és lel­kileg magát megerősítendő, ekkor gonosz természetü dyssenteria ragadta meg, mely a sir szélére sodorta ; de erős természete megbirkózott a halálos ellennel s már kikerülte annak öldöklő kaszáját, midőn őt a cho­lera és typhus ragadta meg s a hideg sirba fektette. Ha­lála a török hadseregben mély sajnálatot keltett; ő néhány év előtt mint oktató tiszt ment volt Törökor­szágba. Általában a cholera mind nagyobb pusztításokat tesz. A legvéresebb csaták sem okozhattak volna na­gyobb szerencsétlenséget, s a Bulgáriában álló angolok és francziák sorait nem gyéríthette volna jobban. A 12,000 embernyi Canrobert-hadosztályból mintegy 3000 hullott el typhus és cholerában. Bulgária az oroszok sirja is volt s nem egy nyalka franczia és angol fogja még a Dobrudzsában életét kilehelni. De ez nem is lehet másként; csekély számítással legalább 25—30,000 orosz fekszik Bulgáriában; az időjárás a terjedő go­nosz természetű lázakat igen előmozdította; ehez járul még, hogy az orosz hullák roppant tömegei roszul van­nak eltakarítva és ezrenként feküsznek temetetlenül mo­csárok és vizekben, mi által a jég, minthogy e holtte­temek rothadásba átmennek, megdögletesedett.Oláh- és Moldvaországban, valamint Bulgáriában még nem egy fog a halál angyalának áldozatul esni. Osten-Sacken tök felebbi jelentésével öszhangzó a brassói hírlap következő tudósítása, mely szerint az oroszok Moldvában visszavonulásukat gyorsítanák. Gortsakofs­ág parancsára 2000 moldvai előfogatos ko­csit reduiráltak, melyek az orosz podgyászt és a bete­geket a Szerethtől a Pruthhoz átszállítandják. A hírla­pokban olvasható ama hír, hogy az oroszok újólag is­mét megkezdték a Szereth vonal erősítését — úgymond a brassói hírlap — képesek vagyunk valótlannak je­lölni. Utasok, kik Moldvából Brassóba érkeztek s e tartományt minden irányban bejárták, az oroszokat, Galaczot kivéve, mindenütt visszavonulóban találták, és sehol sem tettek intézkedéseket, mely hosszabb tar­tózkodást gyanittatna. Megdönthetően igazság, hogy az oroszokat az ausz­triai taktika bírta rá, a fejedelemségek odahagyására s Oroszországba visszatérésre. Az ausztriaiak bevonulása Oláhországba nemcsak politikai, hanem egyszersmind katonai tény. Várnából aug. 23-tól a Sid következő levelezést hoz : „Baraguay tábornagyra nézve nagy elégtételnek kell lennie, hogy 1854-ben Napóleon császár elé ter­jesztett hadműködési terve a keleti segéd­csapatok szá­mára — mint állítják — habár talán későb, végre fog hajtatni. Már a szinopei csapás előtt felszólíta a derék töok a hadihajóikkal tétlenül a Bosporusban álló admi­­rálokat, hogy a Feketetengerre kivitorlázzanak, a török flottákat és parti pontokat a megrohanástól megóvan­­dók. Ez okos felszólításnak, mint tudva van, nem fe­leltek meg, sőt az admirálok a szinopei csata napján a szerály hölgyek tiszteletére Konstantinápolyban egy színleges ütközetet rögtönöztek; csak később küldettek néhány hajóorvosok Szinopéba, hogy a megsebesült török katonáknak segélyt nyújtsanak. A segédcsapa­toknak Gallipoliban történt kiszállása után a derék tbk azon javaslatot tette, hogy e csapatok a kaukázusi vagy anatóliai területre vitessenek, a harczot oda átjátszván, hol az orosz hatalmon a legnagyobb csorbát ejthetni. Erre nézve kettős ezért kötött össze: az orosz csapatok megtámadását, mielőtt ezek magukat öszpon­­tosíthatták volna, s a lázadásnak a Kaukázus muzul­mán népségei közti elterjesztését. E tervet helyeslék minden szakférfiak, de kicsinyes okoknál fogva nem lett végrehajtva, s fájdalom ez okok a leggyászosabb következményeket vonták maguk után. A segédcsapa­tok ennélfogva az angol-franczia tábornokok által nem vitettek az ellenség elé; ők ekkorig teljes tevéketlen­­ségben a védelemre szorítkoztak, azaz : ők fegyverrel kezökben bevárták az oroszok vállalatait s még a basi­­bozukok harczias tetteiben sem vettek részt. A tiszte­ket és legénységet nyugtalan elégületlenség fogta el, melyhez később a cholera s más kórok halálos látoga­tása társult. Hivatalos nyomozások szerint ekként a segédcsapatok egyötöde elveszett, anélkül hogy az el­lent látták volna. Minden taktikusnak be kell vallani, hogy a segédcsapatok Várnában egy elveszett állást tartottak egész a vigasztalanságig megszállva. Nem a nyugati hatalmak e hadállása, hanem Ausztria politi­kai katonai magatartása támogatta a török hadsereget és gátolta Gorcsakoff liget hadi vállalataiban. Oláhor­szágot Brailáig az oroszok már ki is ürítették; vissza­vonulásuknak Moldvából még ezután kell bekövetkezni, mert ez állás reájok nézve teljesen tarthatlan, s mert ez álláson a Bukovinán teljesen urkodik s min­den folyók, melyek Moldvát beágazzák, a Kárpátok e nagy bástyázatában erednek, s azért hadállás ellen egy sem képezhet védvonalat. Csak a dunai deltánál fekvő várak birnak még nagy stratégiai fontossággal, mert in­nen mind II.-Oláh­országot mind a Dobrudzsát fenye­gethetni. A katonai helyzetnek megfelelőnek látszik tehát, hogy Braila és Galacz váraknak nem semleges, hanem hadviselő haderők által kell megszállatva lenniök, épen mert a török álláspontokra nézve igen veszélyes debou­­chéet képeznek. Mindez események a Dunánál tehát Oltenitzától kezdve a gyurgyevoi tényig a segédcsapatok közreműködése nélkül történtek, és St. Arnaud frigynak csak most kell haditettei számára azon csata­színhelyek után körülnéznie, melyeket a derék Baraguay tbk kijelölt. Mi különben itt Várnában az angol franczia csapatok első támadó lökésétől a legjobb sikert reméljük, annál inkább, minthogy a pontusi flotta fogja állítólag a tu­lajdonképi kezdeményezést tenni s a szárazi csapatok eleinte az admirálok támadásait támogatandják s csak később fognak önállólag működni.“ Szambulból, aug. 28-ról érkezett tudósítások jelentik, hogy az expeditio Krimiába és Szeigasztopol ellen, a béke s a hazatérés zálogát keresendő, sept. 2 és 3-kán Várnát elhagyta s a már aug. 25-kén elment flotta-osztálylyal az orosz partokon fog egyesülni. N­a­­p­o­l­e­o­n hg 27-kén Várnába elment s hadosztályát is­mét átveszi, Cambridge hg, ki hasonlag lázzal jött Stambulba, 28-án szándékozott Várnába visszatérni. A lövegek érkezése Francziaország és Angliából egyre tart, egy részök Ázsiába szállíttatik, hol a törökök utolsó veszteségei folytán jelentékeny változások történ­nek a parancsnokságokban, minthogy az utolsó tudósí­tások szerint Khursid pasa (G . . . .) hasonlat oka e török veszteseknek. A ,,Chr­o­ni­cl­e“ feleslegesnek tartja a georgiai oroszoknak a tengeri részről történt megerősítése iránti hírt megc­áfolni. Ismerve van, hogy a tudva levő erő­sítés ez év elején Moszkvából indult el s havakig tartó út után nem rég szárazon érkezett rendeltetése helyére. A „Presse“ jelenti, hogy a Kajia tartományban a Mentsch és Aidin szandzsákokban, melyek közöl az első Smyrnától délfelé, a másik a Marmora tengernél fek­szik, jelentékeny lázadás tört ki; a fölkelés elterjedé­sétől tartanak, minthogy a hatóságokat részint leölték, részint elkergették. Éjszaknyugati csatatér. Sz. Pétervárról aug. 30-ról irják:Ugy látszik ismét Kronstadt meg­­támadtatására készülnek, mert a szabadságon volt ten­gerész tisztek és legénység, a Kronstadt helyőrségei is, ide gyakran tett kirándulásaikból illető helyeikre visz­­szahivattak s tüstént el is indultak.­­ A szigeten levő csapatokat másokkal is felváltották s az evező flottillákat a part hosszában felállították.­­ A czár s a cs. herczegek utolsó időben ismételve megláto­gatták a flottát a kronstadti kikötőben, s egyszer ennek a legszélső erődéig ki kelle merészkednie, azonban csak­hamar visszatért a Rizbank, Konstantin és Menzikoff erődök biztos mellvédei mögé. A telbuchini világító toronyról eltávoliták azon kihivó gúnyjeleket, melye­ket az angolok oda aggattak, valamint a tornyot magát az angolok több kellemetlen emlékeiből kitisztogatták. D a n z i­g bői sept. 1 jéről írják a „M. Herald­“nak : „Vasárnap aug. 27-én Baraguay tbk és Napier adm. H­a­n­g ő elé mentek. Szemeik előtt repiték az oroszok a várműveket levegőbe s húzódtak vissza Aboba, hol 15000 orosz áll. Abot a szövetségesek meg fogják tá­madni. A „Medin, Gorgon, Driver és Lightning“ ha­jóknak aug. 18-án Abonál 18 orosz ágyúnaszáddal ütközetük volt, melyek mindegyikén mintegy 50 ember­­ volt, s négy gőzössel, melyben semmi veszteséget sem­­ szenvedtek. Martin admirál kis hajórajjal a bothniai­­ öbölbe felvitorlázott. A „Schl. Zig“ levelezője írja Parisból. Legna­­­­gyobb újdonságul írhatom önnek, hogy a Své­zia csat­lakozása iránti reményről lemondtak, s hogy komolyan gondolnak arra, hogy a keleti tengeren még ez évben nagy csapásokat hajtsanak végre, 25.000 fog e czél­­ból legrövidebb idő alatt a keleti tengerre elindulni. — A „Kreutzig“ szerint a svéd kabinet kijelenté, hogy Ausztriát fogja mintául venni. Ellenben Hamburgból sept. 4-kéről jelentik: Helsingborgbanaug. 19.Bomarsund bevétele meg­ünneplésére lakomát rendeztek, melyben minden osz­tályból mintegy 70-en vettek részt. A győzőknek szólt az első toaszt, a­k­ik az elesett harczosoknak, végre egy toasztban megemlékeztek XII. Károlyról, s hozzá­tevék, „hogy tetteiből valami, Svédország örökös el­lensége ellen még egyszer ugyanazon vezérnév alatt is­­mételtethetik.“ (Vonatkozás Károly koronaherczegre, ki határozott orosz­ ellennek tartatik.) Általában az Aland szigetek megvétele Svédországban mindenütt a legnagyobb örömet idézte elő, s minden tudósítások azt mutatják, hogy a svéd kormánynak csatlakozása az Oroszország elleni szövetséghez, mihelyt a körülmé­nyek megengedik, a nemzetben a legnagyobb lelkese­dést ébreszten­i, királysága mindaddig állandó nem lehet, valamed­dig a nemzet régi szokása szerint a magyar sz. ko­rona fejére nem tétetik, első gondját is annak vissza­szerzésére forditá. Sikerült is Ottónak a cseh királytól országunk sz. zálogát és egyéb kir. ékszereket 1305— ben némi váltságdíjért visszanyerni. — Ottó, hogy I. Albert császár és Rudolf herczegnek az ellene hányt cseleket kikerülje, álruhába öltözve utazott Osztrákor­szágon keresztül Csehországba. Ottó a koronát egy fa­kulacsba rejtvén, az országba sietett. Útközben az osz­trák határon a korona elveszett, de szerencsésen meg­találtatott. A magyarok Károlytól ismét elpártoltak, s Ottót 1305-ben visszahozott koronával Székesfejérvá­­rott Bencze veszprémi püspök által még ez év végén megkoronáztatták. De Károly nem nézte nyugton az új vetélytárs trónra emeltetését, újra a pápához fordult közbenjárásáért. V. Kelemen pápa hasonlókép mele­gen pártolván Károly ügyét, s igényeinek támogatásá­ra Albert császárt a segélyadásra szól­ta. Ily kétes ki­menetelű körülmények közt a megrettent Ottó Apor Lászlóban, a hatalmas erdélyi vajdában keresett tá­maszt királyi székének, s e végre leányát nőül kérte meg. De Apornak a korona és leánya iránt más tervei voltak, hogy tehát a gyönge királyt kelepczébe kerít­hesse, leányát neki oda ígérte; de midőn jegyesének látogatására Erdélybe utaznék 1307-ben, a kény­úr őt elfogatta, s a koronától, melyet féltékenységében min­den utam­ magával hordozott, megfosztotta. — Károly ügye most jobb fordulatot von. A magyar rendek jól tudták azt, hogy a pápának csak annyi joga hazánkhoz, mint nekik Rómához; de minthogy magok is megunván az országban eláradt viszályokat, az ország rendes ősz­ute 12-én 1307-ben a Rákosra összegyűlvén, a római curia részén álló praelatusok hatalmas befolyásainak sikerül a nemzet nagyobb részéről Károlyt elismerni királynak. — Még inkább előmozdította Károly ügyét az, hogy Otto, miután a magyarok idegenkedését ta­pasztalná, 1308-ban az országból titkon eltávozott Ba­jorhonba, s többé nem is tért vissza. Minthogy ekkor még a sz. István koronája a pártütő erdélyi vajda kezében volt, Gentilis bibornok és pápai tövet, hogy Károly trónját annál inkább biztosítsa, pesti országgyűlésen a főrendek megegyeztével azt ha­tározta : „Ha Apor vajda a sz. koronát egy hónap le­­folyta alatt vissza nem adná, az minden erejét veszítse, s a király megkoronázására uj korona készíttessék.“ (Péterfy Con. Hung. 1. 154.) A mi mégis történt. A vajda, midőn a követeknek tagadó választ adna, egy uj korona készíttetett, megáldatott, megszenteltetett, s azzal nyárelő 15-én 1309-ben Károly a budai vár­templomban meg is koronáztatott.­­ De ezen harmad­szori koronázás sem adott nagyobb biztosságot Ká­­rolynak, s békét az országnak. A koronázás után kihir­detett egyházi átok az ellenféltől föl sem vétetett, s csak szorosabb összetartást szült közöttök. De sokkal nagyobb nyugtalanságot okozott a nem­zetnek sz. koronánknak megszentségtelenitése. A ne­messég nagy része rászalta a bibornok és a papság azon tettét, hogy a koronát, melylyel az előbbi királyaik megkoronáztatták, minden szentségtől megfosztották. Ez oknál fogva maguk közt elhatározták: mindaddig Károlyt valóságos és törvényes királynak el nem isme­rendik, valameddig a régi sz. koronával magát meg nem koronázandja. Ennek következtében a főpapok, kik a nemzetnek ebbeli növekedő békétlenségét észrevették, egyszersmind látták,hogy még csak a sz. koron­ávali ko­ronázás adhat az ügynek jobb fordulatot és békét ez országnak; e végből Tamás esztergomi érsek Erdélybe m­envén, szép szavai és ígéretei által a vajdát reá birta a korona visszaadására. Most a király, midőn 1310-ben a rákosi országgyűlésen a visszanyert koronát a diszte­­lekkel együtt a rendeknek megmutogatta volna, velök együtt Székesfejérvárra menvén, s nyárutó 27-én ma­gát a sz. koronával is megkoronáztatta. (Ign. C. de Batthyányi Leg. Eccl. R. Hung. T. I. p. 464) Lajos, Zsigmond és Albert királyok alatt semmi ne­vezetes viszontagság nem érte sz. koronánkat. Már­­ alattok elkészült a visegrádi vár, hol szoros őrizet alatt tartottak az ország díszjelvényei. Azonban Albert király halálával kezdődik ismét egy időszak, mely sz. koronánkra felettébb gyászos jön. Az ország nemessége 1439-ben a királyválasztásban két pártra szakadt. Egyik része Erzsébet özvegy király­nénak, nemsokára férje halála után született László fiát kívánta a trónra ültetni; a másik fél ellenben úgy vé­lekedvén, hogy a veszélyes időben, midőn az ozmánok mind közelebb nyomulnak az országhoz, a kormányhoz erős férfikezek szükségesek, Ulászlót, Lengyelország if­jú derék fejedelmét választotta királylyá. De Erzsébet fia nevében nem akarván lemondani a királyságról, Szécsy Dénes bibornok érseket, Gara Lászlót, Ujlaky Miklóst, Kanizsay Imrét, Cilley Ulrikot*­ és másokat Székesfejérvárra gyűjtvén, három hónapos Csecsemőjét megkoronáztatta tavaszuta 15-én 1440-ben. Ulászló király, a magyar követek által már azelőtt elfogadván a királyságot, a királyné ellen hadat indított. Erzsébet Ulászló jöttéről értesülvén, fiával s a visegrádi várból titkon kézre kerített koronával Pozsonyba illant, elha­tározva lévén fia jogát fegyverrel kivívni. — Ulászló király Magyarországba érkezvén, Budavárát elfoglalta. Most a megrendelt országgyűlésre nagy számmal jelen­tek meg, s köztök Gara László koronaőr is. A király őt el nem bocsátó mind­addig, valameddig a vár kul­csaival egyetemben a királyi díszj­eleket is által nem adta kiküldött biztosainak. A király a főrendekkel Szé­­kesfejérvárra ment, magát megkoronáztatok De mily nagy volt meglepetésük, midőn a korona helyett a szek­rényben más valami súlyra azzal egyenlő tárgyat leltek. A felbőszült rendek haragjától Garát, kinek a csíny tu­­lajdoniítatott, csak a király védelme mentette meg. A koronázás mind e mellett is végrehajtatott a sz. István sírját ékesített koronával. (Petr. de Rava de Monarch. et S. R. Hung. Con. Cent. 5.) Erzsébet, hogy Ulászló ellen a háborút folytathassa, a koronát s több várost 26 ezer aranyért sógorának III. Frigyes császárnak elzálogosította; végre csecse­mőjét is annak gyámsága alá adá.­­ E közben I. Ulászló magyar király az Amurát török császárral fegy­vernyugvást kötött Szegeden nyárelő 13-án 1444-ben, de a nagy segedelmet ígérő szomszéd fejedelmek, kivált Julián bibornok ingerlésére a békekötést, melynek megtartására a király esküt mondott, megszegte. Azon­ban Isten az esküt számon kéré, s pedig siralmas szo­morúságával a magyar hazának. Elkövetkezett az iszo­nyú csapás, a várnai veszteség még ez évnek őszutó 10-én, mely sok magyar vérbe, egy derék, vitéz ki­rálynak életébe, sok vidéknek pusztulásába került. .. E szomorú történet ketté vágta ugyan a korona miatt támadott vitát. Albertnek már különben is megkoro­názott fia László 1445-ben ismertetett el királynak. De minthogy az ifjú király az elzálogosított koronával együtt Bécsben tartatott, a nemzet Frigyestől mind a kettőt vissza­követelte, de a császár épen nem volt haj­landó Lászlót magától elbocsátani, és a sz. koronát visszaadni, mielőtt a zálogpénz, s a királyfi neveléséért követelt összeg le nem tétetik. E végre a Pestre gyürt nemzet 1446 ban Hunyady Jánost a király nagykorú­ságáig ország kormányzójául nevezte. E dicső férfiú, kit a gondviselés támasztott védelmül a hazának, osto­rul az ellenségnek, hét évig ülvén az érdempolczon, Osztrákországot, hogy Frigyest a már 12 éves ifjú ki­rály és korona kiadására kényszerítse, fegyveres erővel megtámadta, de csakhamar fegyverszünetre lépett a megrettent császárral, s a török ellen indult. A Rigó mezőn történt szerencsétlen ütközet után a törökökkel három évi fegyvernyugvást kötött, s hogy az ellensé­ges indulatu hazafiak által szőtt ármányoktól megsza­badulhasson, eltökélte magát megszabadítani Frigyes kezéből a királyt, és aztán kormányzói tisztét letenni, mi az osztrák, cseh és morva rendek szövetségében si­került 13. A gyenge idejű és elméjű királynak sem te­kintélye, sem elegendő hadiereje nem volt a sz. koro­nának visszaszerzésére, az isteni bölcs gondviselés Hu­nyadi Mátyásnak hagyta azon szerencsét. (Vége köv.) Magyar köny­vészet. 348(577). Pl­aton munkái. Fordította Hunfal­vy Pál. (Hellén és római remekírók könyvtára.) Pest, 1854. Emsch Gusztáv könyvnyomdája. Első kötet. Második fü­zet. IV és 210—579 1. 8 rét. (Ára e második füzetnek 2 rft, az egész első kötetnek: 3 ft pp.) * *) Cilley (Comitatus Cilleiensis) hajdan egy ausztriai gróf­ság volt a Száva és Dráva közt, ebből a házból szár­mazott Borbála, Zsigmomd császár második neje, Erzsé­betnek édes­anyja. Fővárosi és vidéki újdonságok. Budapest. Figyelmeztetjük az olvasó közönséget, hogy Szalay László remekül kidolgozott m­a­g­y­a­r t­ö­r­­ténelméből épen most jelent meg a negyedik kötet, mely a mohácsi vésztől a linczi békekötésig terjed (1526 —1645). Ezen, történelmünkre nézve oly fontos korszak mily kimerítőleg tárgyaltatik a jeles szerző által, kitűnik már csak abból is, hogy az 600, sűrűen nyomott nyolczad­­résűt lapot foglal el. Ára e negyedik kötetnek 4 pft. A munka, mint tudjuk, Lipcsében nyomatik, s Geibel Károly ottani könyvárus tulajdona. A még hátralevő korszakok tárgyalása, mint halljuk, még két kötetre fog terjedni. — Jövő hétfőn lesz a nemzeti színháziján László ju­talomjátéka. A jeles művész Augier Emil és Sandeau Gyula „P­r­ó­b­a k­ő“ czímű öt felvonásos jellemrajzát választó jutalomjátékául. Magyarra fordította Bulyovszkyné asszony. Az említett színmű Francziaországban pályadíjt nyert, s először adatott a theatre francaisban f. évi jan. 30-dikán. Bizonyosak vagyunk benne, hogy közönségünk számos megjelenése tanúskodni fog azon méltányos elismerés felől, melyre Lászlót évek hosszú során keresztül bebizo­nyított kedves játéka, művészeti avatottsága és ernyedetlen szorgalma legnagyobb mértékben érdemesítik. Számos kö­zönségre pedig annyival inkább okunk van számolni, mert a művész legédesebb jutalmát s legbuzdítóbb ösztönét azon közrészvét s közelismerés képezik, melylyel alkotá­sai iránt az összes közönség viseltetik. És­­ a­s­z­­­ó , ki­nek annyi derült estet, annyi kedves élvezetet köszönünk, az összes közönség közrészvétére, köz­elismerésére min­denkép méltó. — Azon örvendetes újdonságot tudathatjuk budapesti olvasóinkkal, hogy Deák Ferencz, kehidai jószágát gr. Széchenyi Istvánnénak eladván, még e hó folytában Pesten veendi állandó lakását. Ideiglenes szállása, mint halljuk, az Európához czimzett szálloda leend. — Fóthról szomorú hirt vettünk. Tegnap temették el gr. Károlyi Ede másfél éves fiát a kegyes gr. Káro­lyi István hasonnevű unokáját. A temetési szertartást, mint halljuk, Magyarország herczegprimása s bibornok­i eminentiája személyesen végezte. — A fóthi templomot illetőleg, ez befejeztetéséhez közeledik s jövő aug. 15- dikén, Boldogasszony napján fog fölszenteltetni. Különö­sen magasztalják gyönyörű falfestményeit. — Oláh László, kit a közönség törvénytani munkáiról s zeneszerzeményeiről ismer, Burkhard­t, eperjesi pezs­­gőbőrgyár tulajdonosának fiatal leányát vezeti oltárhoz. A német költő rég elmondá : wer nicht licht Wein, "Weiber und Gesang, der bleibt ein Narr sein Lebelang s ha az élet költészetét bor-, szerelem- és zenébe helyezzük , úgy tehetséges írótársunknak valóban a költőibb élet mosolyog. — Herschelt „Ariadnél”-ja tehát még­sem vándorol ki az országból. Konstantinidesz úr , helybeli nagykeres­kedő, vette meg azt 1200 porton. A nevezett művész is, mint minap megírtuk, csakugyan Pesten marad, s jelenleg néhány magyar író és művész arczképén dolgozik, melyek a jövő havi műtárlatban közszemlére fognak kitétetni. — Farkas énekest a krakói színház igazgatósága szer­ződtetni akaró, de siker nélkül; meglehet azért, mert a nevezett művész Londonba is kapott meghívást. Elfogad­ja-e ezt, még nem tudjuk. Farkas mindenesetre, mivel a színházi kenyérkeresetre nincs szorulva, könnyen válo­gathat ; de épen azért hisszük, hogy ő — különösen mint hazánkfia — nálunk szerényebb igények mellett is szer­ződtethető volna, mint mások, kik őt hangjukkal bizonyo­san fel nem érik. — Alter Antal váczi utczai boltjának kapuzata s ki­rakata diszességre nézve minden helybeli kapuzatainkat s kirakatainkat felülmúlja, s vetekedik a párisiakkal. Figyel­meztetjük a feliratra is. — Bortermesztőink, eddig igaz meg vannak elégedve a septemberi időjárással, s ha ez továbbra is ily kedvező marad, nem ugyan sok, de legjobb borra lehet kilátásunk. — A műegylet bizottmányának sept. 5—ki ülésében a jelen havi kiállításból 5 kép vásároltatott meg sorshúzásra, tudniillik : H­a­a­r e­n G. (36 sz.) „Tájkép“-e , M­i­n­­­guet (39 sz.) „Sz. Jakab temploma Antwerpenben.“ Mayerheim (42 sz.) „Falusi jelenet“-e; Raffa­lt (43. sz.) „Tájképe;“ Ránt­­i (45 sz.) „Nyugalma.“ A bizottmány 1854-re jutalmi képül „Árpád fejedelemmé választását“ határozta. Közintézet Nemzeti szinház. September 6-kán, Munkácsy Flóra kisasszony első föllépteül : Choi­­sy kisasszony. Vigj. 2 felvonásban. Saint-Georges és Lopez után fordította Egressy B. — Munkácsy Flóra k. a. fellépése ismét azon szerencsés véletlenek vagy véletlen szerencsék egyike, melyikben a nemzeti szinház műve­­zérsége már többször részesült saját érdemén kívül. Oly gyönyörű színpadi alak, minővel Munkácsy Flóra k. a. bír, a legnagyobb ritkaságok közé tartozik, s ez csábítá el a közönséget, hogy tisztelt vendégét ne csak első kijöttekor, de mindannyiszor élénk tapsokkal üdvözölje, valahányszor más-más öltözékben lépett elő. Nem vesszük rész néven, mert a szépség önkénytelen hódolatra ragad; s a közönség ezenkivül a kisasszony játékát is nagy tetszés jeleivel, tapsokkal s kihívásokkal kiséré. — Munkácsy kisasszony hivatott, ügyes és eléggé gyakorlott színésznőnek bizonyitá magát; különösen sikerült neki járáskelése s általában a taglejtésével természetbűn visszaadni a leánynak öltözte­tett fiatal férfit. Hangja szép és csengő, minthogy azonban elég terjedelemmel, különösen mélységgel nem bír, sajnál­juk, hogy épen először fiúi szerepben kelle a kisasszonyt látnunk, ki sehogysem hitethető el hangjával, hogy nem nőt akar képviselni.Ebből aztán különös ellentét fejlődött a moz­dulatok s taglejtés férfias, s a hanglejtés tisztán nőies jelleme között. Női szerepekben bizonyosan tökéletesen kielégí­­tendi a kisszony azon várakozásokat és reményeket, me­­l­­yeket a műértők méltán táplálnak iránta; s örülnénk, ha őt­­ mielőbb rendes tagul mutathatnék be a magyar közönség­­­­nek. — Váradiné asszony ujabbi felléptetését nem tudjuk­­ helyeselni. Előadásában elevenség, jellemző marguirozás

Next