Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)
1854-10-20 / 1384. szám
1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhoz hordva : Félévre 1.8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : uriutcza 8-ik szám Bérmentetlen Szerkesztési iroda : Uriutcza 8. sz levelet csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgő krajczárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizetendő a Péntek, ott 20 áa HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és innep utáni napokat kivéve — jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás 44 tanyi m&wike october decemberi negyedik évnegyedi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 frt. pp. A előfizetések elfogadtatnak minden es. k. postahivatln il, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, érinte a 8. sz. i- só emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, mri- és kigyóateza szegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Parti Napló kiadóhivatala. Pest, oct. 19. Sz. G. IV. Szilisztriának az orosz seregek általi megszállása óta , az ausztriai kormány követelése Moldva és Oláhország kiürítése iránt mindinkább faggatóbbón és seregei napról napra fenyegetőbb állást foglaltak Erdélyben és Bukovinában. Visszaverve Szilisztriától, az oroszok helyzete Ausztriával szemközt veszélyes lett. Csak egy futó pillantás is az abroszra mutatja, mikép, ha az ausztriai seregek előrenyomulnak, az oroszok hátba vétetnek, a Dunának és két tűz közé szoríttatnak. Ily körülmények közt a pétervári kormány tanácsosnak tartá seregét a fejedelemségekből visszahúzni s azt a Pruth mögé állítani, „stratégiai tekintetből“ mint azt ez egyszer igazán mondá. Az ausztriai sereg elfoglald Moldvát és Oláhországot. Ez időperczig a szövetséges seregek csak gyülekeztek; Várnában, Omer pasa oldala mellett, annak erkölcsi támaszt nyújtottak ugyan, de nem tettlegest s az európai közvélemény fenhangon korhold ezen tétlenséget. Hogy valamit tehessenek, elébb együtt kelletett lenniök és pedig szép számmal, máskép azon magas várakozásnak meg nem felelhetnek, melyet a művelt világ irántuk táplált. És ime az oroszok kivonulásával a fejedelemségekből elérkezettnek hivék azon időt, melyben himevek s Omer pasa helyzetének koczkáztatása nélkül, a harcz színén tettleg léphetnek fel. Működésök tárgyául pedig Szebasztopolt tüzeli ki. Az angol-franczia hajóhad elfoglald a Feketetengert, hihetőleg, hogy azt soha többé el ne hagyja; uralkodását e tengeren pedig egyedül Szebasztopol megsemmisítésével alapíthatja meg. Nagyobb szolgálatot a szövetségesek azultánnak sem tehetnek, mert Szebasztopol Konstantinápoly Zwing-Urija. Ez eszméktől vezettetve, egy szép septemberi nap reggelén a szövetséges hatalmak összes szárazföldi és tengeri hatalma Krimia felé vitorlázott. Vessetek reá egy pillantást, hasonlót a világ még nem látott! És nevezetes ország felé sietnek s a dzingis khanidák utolsó fészke felé, hol a világ legnagyobb hóditói, a hazánkban rettenetes emlékű Batu-khán maradékai székeltek. Krimi a alattok aranykorát élte, népessége tízszer felülhaladta a mostanit.Bakcsiazerai székhelyek, akkor a fény és öröm tanyája volt s most is még azon város, hol a nyugati utazó tiszta keleti népességet és életet talál; alibánok palotája és kertjeik mint nevezetes maradványai az elmúlt nagy időnek, eredeti ősalakukban fentartatnak. Lépjetek be e kertbe. A kapu előtt két szökőkút áll, márványból, szebbet, mint az egyike, a keleten nem láthatták. És mi az amott a zugó szikla patak partján ? Pompás síremlék, egy szeretett khanné emléke, Potoczka Sophiáé, kit a khan, pusztítván Lengyelországot, hazájából elrabolt, s ki szelleme és kecsei által magát megboszulva, a khant mint rabot lábaihoz borttá. Hallgassatok a patak babjai mormolására , az ősi idők szellemét susogják fülünkbe : hősi élet és lángoló szerelem! Puskin, az oroszok legnagyobb költője andalgott itt, megérté a mormoló patak szavát s Potoczka Sophiát hőskölteményben halhatatlanná. Az öreg katona kávéjánál regényes álmokban elandalgott! Vissza a hajóhadhoz, azon hősi sereghez, mely a fedezeten állva sötét pillantásokat vet Krimia partjaira, pillantásokat, melyekben pusztítás és halál olvasható, de pusztítás és halál Európa, a világ érdekéért! Hamelin admiral Balaklavánál akart kiszállni, de St. Arnaud Lupatoriát választotta, mert Balaklava szűkebb, meredek hegyektől szerzett kikötője egy nagy sereg kiszállítására nem alkalmato kivált ha ellenségtől védetik. Menzikoff pedig érezvén a pont fontosságát, serege egy részével itt várta a szövetségeseket. Tehát Eupatoria felé vitorláztak, hol a térés sik s egy messze a tengerbe benyúló félsziget, a kiszállást elősegíték. Ne korholjuk Menzikoffot, hogy ezt nem gátlá, mert nem vala gátolható. Képzeljünk magunknak egy hosszú félszigetet, melynek tövénél, — elég mélység találtatván — a hajóhad jobbra balra helyt foglal, s az alatt, hogy a sereg annak csúcsán — ha abroszom nem csal Babra foknál — kiszáll, hatszáz 60 fontos ágyukból előre és keresztbe muzsikál. Hiszik-e t.olvasóim, hogy az orosz fülek ezen ördöngös symphoniát sokáig kiállhatták volna? Megköszönték a megtiszteltetést és inkább nem is jöttek. September 20. az almai csata vitatott, 45—50 ezer elsánczolt orosz három óra alatt szuronyrohanással szalasztatott meg. Ez oly esemény, mely a szövetséges sereg, s a civilisült világ felsőbbségét bizonyítja. Az almai csata után a szövetséges sereg Szebasztopolt jobbra hagyva, balra kerítette meg és Balaklavát foglalta el , hogy onnan mint hasisából hadműködését Szebasztopol felé folytassa. Mi ennek oka? Miért nem támadták meg Szebasztopolt oda érve azonnal éjszak felül? Mert ez hatalmas stratégiai baklövés lett volna. Pillantsunk csak az abroszra , vegyük szemre a helyzeteket. Ha Krimi a hajókkal körülvétetik, a Szebasztopolt felszabadító segítség csak a perekopi szoroson érkezhetik a helyszínére, tehát ha a szövetséges seregek Szebasztopolt éjszakról ostromolják, hátukban, s ha ezek munkálataikban elfoglalva, hátráló vonalukra nem ügyelnek és az oroszok túlnyomó számra vergődnek, elvághatják Eupatoriától, és menhelyüktől megfosztva két tűz közé szoríthatja . Elhagyták tehát Eupatoriát s Balaklavába tették át básisukat, hova még maiglan us meg uj ezredek érkeznek, rövidebb idő alatt mint Menzikoff segítségét Perekopon át nyerheti, úgy hogy azon idő alatt, melyben Szebasztopol bevétele rendes ostrom által eszközölhető, az orosz szabaditó sereg elégséges erőre nem is szaporodhatik és Szebasztopolnak okvetlenül esnie kell. Ez eredményemmel e lapok tisztelt olvasói alkalmasint meg lesznek elégedve, de kérdezni fognak: mi történik azután? Meghóditják-e a szövetséges seregek az egész Krimiát s megtartják-e azultán számára, és ha ez megtörtént, a cserkesz partok felé vitorlázandnak-e, hogy ott a törököket és Samylt segítsék, vagy Besszarábiában szállnak ki, a Sulina torkolatnál vagy Odessánál ? Barátim, én nem vagyok jós, hanem propheta hátrafordult arccal. Ázsiában szükség volna reájuk, annyi bizonyos, mert ott azon sok bazíbozuk nem állja meg a rendezett orosz sereg ellen, a síkot, Samyl pedig pusztíthatja ugyan az orosz tartományokat, de nagyobbára lovasságból álló seregével az erősített Tiflist be nem veheti. Ameddig tehát Georgiában egy rendezett sereg öreg ágyukkal fel nem lép, az orosz uralkodásnak ott vége nem lehet; de hogy ez már az idén történjék, ezt hinni Tamás vagyok, mert e roppant hegyű tartományban télen át nem lehet táborozni, de igen Bessarábiában. Megtartják-e tehát a szövetségesek már most Krimiát, vagy nem, azt nem tudom; de ha oda hagyják, s kezeiket zsebbe nem dugják, úgy Omer pasa besszarábiai táborozását kell támogatniok — ez világos előttem. És ezzel uraim a kérdéseknek vége, ámbár elég mondani valóm volna még. Kávémat is megittam, s tán rész is volt, a sok beszédben pedig kifáradtam, tehát Isten önökkel, holnap is áll még a világ ! Bécs, oct. 18. A porosz viszonválasz a sept. 30-ai ausztriai jegyzékre még nem érkezett ide; tartalmára nézve nemcsak bizonyost nem tudhatni, hanem azt még sejteni sem lehet, minthogy a porosz közlönyök e tekintetben oly ellenmondó közléseket hoznak, hogy azokban semmikép sem lehet eligazodni. Egy részről azt állítják, hogy Ausztria határozott fellépése engedékenységre és csatlakozásra indítandja a porosz kabinetet, míg mások oda nyilatkoznak, hogy a porosz kormány e fordulat daczára is — „öntudatának palástjába burkolódzván“ — eddigi semlegessége mellett meg fog maradni. Utóbbi tekintetben leginkább a boroszlói újság „inspirált“ berlini levelezője tűnik ki s Poroszország eddigi politikáját egekig magasztalja. Ha azon közéleti elvet, miszerint „a kereskedő épen azon áruját szokta leginkább dicsérni, melyen legörömestebben túladna,“ ha mondjuk, ez elvet a politikára alkalmazni szabad, azt kellene következtetni, hogy Poroszország is csak valami jó módot keres, az eddigi politikán túladni. ” E mellett nagyon feltűnő, hogy a berlini félhivatalos lapok, ezeknek élén a „Zeit“ nem annyira az ausztriai jegyzék tartalmát bírálgatja ki, hanem azon módot, melyen az nyilvánosságra jutott. E tekintetben egyenesen azt állítják, hogy e jegyzék az ausztriai kormány részéről adatott át az ,OstD. Post.* szerkesztőségének,— épen az O. D. Postnak pedig csak azért, mivel e lap ellenzéki (?) színezeténél fogva a közönség legkevésbbé sem gyanítja, hogy a kormány részéről bizalmas közleményekben részesül. — Hanem — ezt még mindig nem mi mondjuk, hanem a porosz lapok — az ausztriai kormány csak az időszámításra nézve követett el egy kis figyelmetlenséget, minthogy ama jegyzék az ,Ost. D. Post-ban oly gyorsasággal jelent meg, hogy alig hihető , miszerint az Berlinből érkezett a nevezett szerkesztőséghez. — Alig hihető, de hát mégis hihető! S miért nem érkezhetett meg , ha föltesszük, hogy e jegyzék tán a berlini ausztriai követség valamely tagjától — tán indiscretióból, tán meghagyásból — ama lappal közöltetett ? — És ha itten Bécsben vette a szerkesztőség, mit csodálkoznak azon a berlini hirlapíók, midőn magok megvallják, hogy nem szokás ily iratokat, mindjárt, mihelyt kibocsáttatnak, hírlapok által közzé tenni, midőn tehát magok átlátják, hogy a közzétételre — ha ez mégis valamely kormány érdekében áll — nem marad egyéb út, mint ily okiratot nem hivatalos lap által nyilvánosságra juttatni! S ha az ausztriai kormány ez utat választotta, nem mutatta-e meg ez által legvilágosabban, miszerint a berlini udvar irányában a „decorumot“ nem akarja megsérteni, sem nem „demonstratiót“ tenni, hanem czélját oly után elérni, mely ily panaszra semmi ürügyet nem adhat! A berliniek azonban — amint mi együgyű eszünkkel a dolgot felfogjuk, — nem a közzététel módján, hanem általában magán a közzétételen boszankodnak. Ebből pedig Ausztria kettős előnyt várhatott: először azt, hogy a világ a bécsi kabinet valódi szándékaival megismerkedik;másodszor,hogy a közvéleménynek újabb alkalmat ad őszinte nyilatkozásra, a porosz kabinetnek pedig az e közvéleménynyeli megismerkedésre. Ha a porosz sajtó ebben is erkölcsi nyomást irt, l ám legyen, de akkor ne azokra haragudjék, kik ez erkölcsi nyomást gyakorolják, hanem azokra, kiknek „erkölcsi nyomás“ kell, hogy a közvéleménynek engedve, józan és egész Európa által helyeselt politika útjára térjenek. — Furcsa, hogy a „Spree melletti bölcsek“ kik folyvást a nyilvánosság, közvélemény, őszinteség csengő szavait szájokban forgatják, megfoghatlan következetlenséggel ez elveket mindannyiszor megtagadják, valahányszor azok kényelmükre nincsenek, inkább azt kellene mondaniok: szeget szeggel! Tegyék közzé a porosz viszonválaszt s a közönség szintoly lelkesedéssel fogja azt fogadni, ha — tartalmában a lelkesedésre okot talál ! Ausztria ezalatt tántoríthatlanul járja útját; a német kormányokhoz intézett kérdésében a sept. 30-ai jegyzék vezéreszméit — hallomás szerint — még szabatosabban állította előtérbe s határozott választ kiván, várjon akarják-e a szövetséges államok, hogy Ausztria egymaga a szövetségi gyűlésen a keleti kérdésre vonatkozó előterjesztéseket tegyen vagy sem ? Ha nem, Ausztria ezentúl cselekedni fog, anélkül, hogy a szövetséget további lépéseiről értesítené. Ezt jól értesült körökben beszélik s Ausztria eddigi eljárása után az ily határozott szólásmód nem lehet meglepő. Krimiából új eseményekről nem hallani semmit , de az ottani állapotra nézve igen részletes hírek érkeztek ide, részint az orosz, részint más követekhez. E hírek az oroszokra nézve igen levetőleg hangzanak s maguk az orosz barátok is felhagynak azon reménynyel, miszerint a krimiai csatatéren az orosz fegyverek számára tetemes mennyiségű babérzöldség fogna teremni, melylyel dicsvágyuk jóllakhatnék ! Bácska, oct. 14. E hóban lépnek életbe megyénkben a legfelsőbb helyen elrendelt tűzoltási rendszabályok, melyek szerint a községek nagyságukhoz képest magukat elegendő tűzoltó eszközökkel (milyenek a vizipuskák, lajtok, bőrvödrök, lajtorják, csáklyák stb.) ellátni tartoznak; ezeken kívül minden helységben egy tűzoltó bizottmány KÁRPATHY ZOLTÁN. Regény irta Jókai Prór XIX. Egyik holló, meg a másik. Folytatás. *) Miután elolvasta a levelet a tanácsos, vállat vonított és visszaadta. Vállat vonitottl Hát mit akar ez jelenteni? — Tetszett olvasni ? Mi ez kedves barátom ? Mit jelent ez a levél ? A tanácsos mosolygott. Olyan furcsán mosolygott. mint mikor valaki azt akarja mondani másnak: „Én nekem most módomban volna igen gorombának lennem, hanem én a helyett mosolygok, mert ez nekem jobban illik. Én tégedet mostan pofon is üthetnélek, mert megérdemelnéd, és módomban is volna, hanem én inkább mosolygok, mert tudom, hogy az te neked még jobban fáj, hogy az téged kétségbe ejt, ijeszt és boszant egy izomban. — Kedves barátom uram. Én meg nem foghatom. Hebegé Mapzlaczky úr, — félelmében úgy a vállai közé húzva a fejét,hogy még egy araszszal kisebbnek látszott, mint azelőtt. Én nem tudom, én nem képzelem, hogy mit véthettem olyan nagyot ? Én egy levelet írtam a méltóságos asszonynak, de hiszen abban semmi sértő nem volt. Itt van nálam a fragmentuma. Amíg Maszlaczky úr zsebeiből előkereste az idézett rondízmányt (impurum), az alatt a tanácsos folyvást galvanizálta a kicsiny izgékony embert rá függesztett szemeivel, változatlan mosolyával, egyik lábát szép csendesen rázogatva. — Ismerem, olvastam, monda azután, midőn az irat előkerült a fiscalis úr valamelyik kiforgatott zsebéből. — Méltóztatott ? Igen is. A nagyságos asszony is említi, hogy levelemet megmutatta nagyságodnak. — Igen természetes. Hasonló leveleket minden hű és erényes feleség legelőbb 13 férjével szokott közleni. * Lásd a P. Napló 1383-dik Máriát. ’ A hű és erényes szavak különösen meg voltak nyomva. A jámbor fiscalis most kezdett csak el világosan látni. — Uram, Kedves nagyságos úr, csak nem méltóztatik arra a gondolatra jönni, hogy én............. — Kedves Maszlaczky, én előttem ez a dolog régóta nem titok. Én szoktam tudni mindent, ami körülöttem történik, azért ha nem beszélek is róla. Minden szó, amit ön nem előtt mondott, előttem tudva volt azon órában. Nem régóta sejté azt, amit ön ma írott levelében elárult. — De az Istenért, kedves tanácsos úr, hát nem méltóztatott őt felvilágosítani ? — Nem értem. Hogyan? — Uram! kedves uram! kedves tanácsos úr! én hitem szentségére esküszöm, hogy távol volt tőlem minden gondolat, amivel ily aljasságot elkövethettem volna. A nagyságos asszony nem jól értett engem. — Már megbocsásson, édes Maszlaczky, ha előttem nem szavának sokkal több súlya van, mint más bárkiének. Ez nálunk férjeknél nagy gyöngeség, hogy nőinket tiszteljük meg legnagyobb bizalmunkkal, de olyan gyöngeség, a mi nekünk jól áll. Kőcserepy úr mester volt a beszéd félrecsavargatásában. — De uram teremtőm! Hiszen méltóztatik tudni, hogy engemet egészen más vágyak, más remények csatolnak nagyságod becses családjához, hiszen én Vilma kisasszony kezét kívántam megérdemelni, s ebbe méltóztatott kegyesen megegyezni. — Annál gonoszabb uram, annál gonoszabb. Ön a barátság álarczával férkőzött szivem közelébe ; én rokonomul, fiamul vettem fel önt házamba, s ön azon törekedett, hogy a bizalomért engem meggyalázzon. Leányom kezét kérte s nőmet akarta elcsábítani. Ne szóljon uram , nem akarom mentségét hallani. Ez olyan tény, melynél megszűnik minden barátság, minden tekintet , mely szétszakít minden köteléket, s nagyon csalatkozik, a ki azt hiszi, hogy Kőcserepy , azért mert csendes, udvarias ember, ennél a pontnál engedékenységet ismer. Ez az eset törvényen kívül áll! Ahol engem férfi-becsületemben megsértettek, ott én nem vagyok sem udvarias ember, sem jó barát, sem tanácsos, ott én csak férfi vagyok, s legyen az tulajdon édes testvérem , aki megbántott, lelövöm, vagy kétfelé hasítom . . . Maszlaczky úr ijetlen ugrott hátra , amint a tanácsos az asztal felé lépett, azt hitte, hogy a papirosnyirő ollóval szándékozik őt rögtön kétfelé hasítani. Rettenetes dolog az, mikor az ember hosszú esztendőkön át valakivel a legbensőbb barátságban állt, a kinek az arczát soha sem látta másként, mint mosolyogva, a kinek kegyei által elhalmoztatott, attól egyszerre, mint a száraz mennykőtől megrohantatni, s azt hallani tőle, hogy ketté akarja hasítani! A tanácsos észrevette szavainak hatását, s nagylelkű biztonsággal monda: — E helyen védi önt a vendégjog , küszöbömön belöl, házi oltárom előtt bármi ellenségem sérthetlennek érezheti magát; de másutt kerüljön ön, mert ha találkozunk még valahol a világban, az csak golyóval lesz! E mérges szavakkal ott hagyta a tanácsos a kedves barátom uramat, ki sem fiúnak, sem leánynak nem érezte magát e perezben, sőt annyira meg volt rémülve, hogy hinni kezdé, miszerint csakugyan elkövette azt a vétket, amivel vádoltatik, s annál fogva tökéletesen megérdemli, hogy őt a tanácsos megigadja gallérjánál fogva s kidobja az ajtón , mikor aztán egyszer kinn van, akkor fegyverrel essék neki. Szerencséjére megtalálta a kilincset és kalapját, kifutott a folyosóra, le a lépcsőkön, ott hagyta Bogozyt, süket Tamást és a porköpönyeget, mind a hármat saját sorsukra bízva, felugrott a kocsijába. Ígért tíz pengőt a fuvarosnak, ha lóhalálában elviszi Tiszafüredig, s elkivágtatott a kárpátfalvi kastély udvarából, hogy még vissza sem tekintett; csak a vadas kerten túl mert hátra pillantani, ha nem jön e utána lóháton a tanácsos puskával, hogy meglője ? Tiszafüredig itatni sem engedett a kocsisnak, még mindig nem lévén megnyugodva a felől, hogy a dühödt férj nem érheti-e utol ? sajnált volna ilyen fiatal korában áldozatul esni egy sajnos félreértésnek. De még Tiszafüreden sem éreze magát biztonságban, futtatott át Poroszlóra, eltagadta a nevét a vendégfogadás előtt, bezárkózott a szobájába s csak akkor kezdett lassan kint magához téregetni. És a mint azután magához tért s nyugodtan végig gondolta, a mik vele történtek, csak akkor látta át, hogy milyen nagy szamár volt ő, hogy olyan nagy lovat engedett magából csinálni I Hogy elriasztották abból a házból, a mit az ő furfangja szerzett meg a mostani birtokosnak s milyen szépen megszabadult Kőcserepy attól az ígérettől, hogy leánya kezét ő neki adja I Hogy kifizették őket apró pénzzel, a legapróbb pénzzel a világon. Még örülhetett, hogy a bőrét elvitte onnan szerencsésen. Ohé, nagyságos uram, nem addig van az; itt van a zsebünkben nagyságod levele, melyben ígéri, hogy az ügyvédi jutalmul ígért ötszázezer forint elengedéséért a Karpathiak elleni per megnyerése után leánya kezét kedves barátja urának adandja. Ám tessék tehát játszani a megsértett férj tragoediáját, hanem az ötszázezer forintot fizesse ki. Ezt megírta még Poroszlóról Kőcserepynek Maszlaczky, s alig ért haza Pestre, midőn a választ is megkapta rá. A tanácsos igen szép levelet írt neki; elmondá, hogy csakugyan komolyan hozzá akarta leányát adni nőül, de miután Maszlaczky úr annyira visszaélt barátságos leereszkedésével, azt igen természetesnek találandja, hogy olyan embernek nem adhatja a leányát, aki nejét akarta elcsábítani; ami azonban az összeget illeti, az csak azon világos esetre volt ígérve, ha Maszlaczky úr a kérdéses per megnyeri , úgy de nem nyerte meg, mert abban ítélet sem hozatott, az alperes jószántából egyezett meg nagybátyjával, sőt még a per maga is elenyészett és arra hivatkozni sem lehet; a Karpathi jószágok birtokváltozása tehát nem tulajdonítható az ő fáradságának, hanem inkább Karpathy Zoltán atyafiságos érzelmének. Egyébiránt is neki nem volt ügyvéde Maszlaczky úr, hanem Karpathy Abellinonak; ha tehát hiszi, hogy valami követelése van, forduljon azzal ő ellene. Maszlaczky úr közel volt hozzá, hogy a negyedik emeletből kiugorjék az ablakon. Mégis azt hiszem , hogy a nagyobb holló kivájja a kisebb holló szemét. (Folytatjuk.) 241-134