Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)

1854-10-20 / 1384. szám

1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Pesten házhoz hordva : Félévre 1.­8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : uriutcza 8-ik szám Bérmentetlen Szerkesztési iroda : Uriutcza 8. sz levelet csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgő kraj­­czárjával számittatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számittatik.­­ A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Péntek, ot­t 20 áa HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és innep utáni napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás 44 tanyi m&wike october­ decemberi negyedik évne­­gyedi folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 frt. pp. A előfizetések elfogadtatnak minden es. k. posta­hivat­ln­ il, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, érinte a 8. sz. i- só emeleten az udvarban, és Emic­h Gusztáv könyvkereskedésében, mri- és kigyó­ateza s­zegletén-----Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Parti Napló kiadó­hivatala. Pest, oct. 19. Sz. G. IV. Szilisztriának az orosz seregek általi megszállása óta , az ausztriai kormány követelése Moldva és Oláhország kiürítése iránt mindinkább fag­­gatóbb­­ón és seregei napról napra fenyegetőbb állást foglaltak Erdélyben és Bukovinában. Visszaverve Szi­­lisztriától,­ az oroszok helyzete Ausztriával szemközt veszélyes lett. Csak egy futó pillantás is az abroszra mutatja, mikép, ha az ausztriai seregek előrenyomul­nak, az oroszok hátba vétetnek, a Dunának és két tűz közé szoríttatnak. Ily körülmények közt a pétervári kormány tanácsosnak tartá seregét a fejedelemségekből visszahúzni s azt a Pruth mögé állítani, „stratégiai te­kintetből“ mint azt ez egyszer igazán mondá. Az ausz­triai sereg elfoglald Moldvát és Oláhországot. Ez időperczig a szövetséges seregek csak gyüle­keztek; Várnában, Omer pasa oldala mellett, annak erkölcsi támaszt nyújtottak ugyan, de nem tettle­gest s az európai közvélemény fenhangon korhold ezen tétlenséget. Hogy valamit tehessenek, elébb együtt kelletett lenniök és pedig szép számmal, máskép azon magas várakozásnak meg nem felelhetnek, melyet a művelt világ irántuk táplált. És ime az oroszok kivonu­lásával a fejedelemségekből elérkezettnek hivék azon időt, melyben himevek s Omer pasa helyzetének kocz­­káztatása nélkül, a harcz színén tettleg léphetnek fel. Működésök tárgyául pedig Szebasztopolt tüzeli ki. Az angol-franczia hajóhad elfoglald a Feketeten­gert, hihetőleg, hogy azt soha többé el ne hagyja; uralkodását e tengeren pedig egyedül Szebasztopol megsemmisítésével alapíthatja meg. Nagyobb szolgála­tot a szövetségesek a­zultánnak sem tehetnek, mert Szebasztopol Konstantinápoly Zwing-Urija. Ez eszméktől vezettetve, egy szép septemberi nap reggelén a szövetséges hatalmak összes szárazföldi és tengeri hatalma Krimia felé vitorlázott. Vessetek reá egy pillantást, hasonlót a világ még nem látott! És nevezetes ország felé sietnek s a dzingis khanidák utol­só fészke felé, hol a világ legnagyobb hóditói, a ha­zánkban rettenetes emlékű Batu-khán maradékai szé­keltek. Krimi a alattok aranykorát élte, népessége tíz­szer felülhaladta a mostanit.Bakcsiazerai székhelyek, ak­kor a fény és öröm tanyája volt s most is még azon város, hol a nyugati utazó tiszta keleti népességet és életet talál; a­libánok palotája és kertjeik mint nevezetes ma­radványai az elmúlt nagy időnek, eredeti ősalakukban fentartatnak. Lépjetek be e kertbe. A kapu előtt két szökőkút áll, márványból, szebbet, mint az egyike, a keleten nem láthatták. És mi az amott a zugó szikla ­patak partján ? Pompás síremlék, egy szeretett khanné emléke, Potoczka Sophiáé, kit a khan, pusztítván Len­gyelországot, hazájából elrabolt, s ki szelleme és kecsei által magát megboszulva, a khant mint rabot lábaihoz borttá. Hallgassatok a patak babjai mormolására , az ősi idők szellemét susogják fülünkbe : hősi élet és lán­goló szerelem! Puskin, az oroszok legnagyobb költője andalgott itt, megérté a mormoló patak szavát s Potoczka Sophiát hőskölteményben halhatatlanná. Az öreg katona kávéjánál regényes álmokban elan­­dalgott! Vissza a hajóhadhoz, azon hősi sereghez, mely a fedezeten állva sötét pillantásokat vet Krimia part­jaira, pillantásokat, melyekben pusztítás és halál olvas­ható, de pusztítás és halál Európa, a világ érdekéért! Hamelin admiral Balaklavánál akart kiszállni, de St. Arnaud Lupatoriát választotta, mert Balaklava szűkebb, meredek hegyektől szerzett kikötője egy nagy sereg kiszállítására nem alkalmato kivált ha ellenségtől vé­detik. Menzikoff pedig érezvén a pont fontosságát, se­rege egy részével itt várta a szövetségeseket. Tehát Eu­­patoria felé vitorláztak, hol a térés sik s egy messze a tengerbe benyúló félsziget, a kiszállást elősegíték. Ne korholjuk Menzikoffot, hogy ezt nem gátlá, mert nem vala gátolható. Képzeljünk magunknak egy hosszú fél­szigetet, melynek tövénél, — elég mélység találtatván — a hajóhad jobbra balra helyt foglal, s az alatt, hogy a sereg annak csúcsán —­ ha abroszom nem csal Babra foknál — kiszáll, hatszáz 60 fontos ágyukból előre és keresztbe muzsikál. Hiszik-e t.olvasóim, hogy az orosz fülek ezen ördöngös symphoniát sokáig kiállhatták volna? Megköszönték a megtiszteltetést és inkább nem is jöttek. September 20. az almai csata vitatott, 45—50 ezer elsánczolt orosz három óra alatt szuronyrohanással szalasztatott meg. Ez oly esemény, mely a szövetséges sereg, s a civilisült világ felsőbbségét bizonyítja. Az almai csata után a szövetséges sereg Szebaszto­polt jobbra hagyva, balra kerítette meg és Balaklavát foglalta el , hogy onnan mint hasisából hadmű­­ködését Szebasztopol felé folytassa. Mi en­nek oka? Miért nem támadták meg Szebasztopolt oda érve azonnal éjszak felül? Mert ez hatalmas stratégiai baklövés lett volna. Pillantsunk csak az ab­roszra , vegyük szemre a helyzeteket. Ha Krimi a ha­jókkal körülvétetik, a Szebasztopolt felszabadító segít­ség csak a perekopi szoroson érkezhetik a hely­színére, tehát ha a szövetséges seregek Szebasztopolt éjszakról ostromolják, hátukban, s ha ezek munkálataikban elfoglalva, hátráló vonalukra nem ügyelnek és az oro­szok túlnyomó számra vergődnek, elvághatják Eupato­­riától, és menhelyüktől megfosztva két tűz közé szo­­ríthatja . Elhagyták tehát Eupatoriát s Balaklavába tették át básisukat, hova még maiglan us meg uj ezre­­dek érkeznek, rövidebb idő alatt mint Menzikoff segít­ségét Perekopon át nyerheti, úgy hogy azon idő alatt, melyben Szebasztopol bevétele rendes ostrom által esz­közölhető, az orosz szabaditó sereg elégséges erőre nem is szaporodhatik és Szebasztopolnak okvetlenül esnie kell. Ez eredményemmel e lapok tisztelt olvasói alkalma­sint meg lesznek elégedve, de kérdezni fognak: mi tör­ténik azután? Meghóditják-e a szövetséges seregek az egész Krimiát s megtartják-e a­zultán számára, és ha ez megtörtént, a cserkesz partok felé vitorlázandnak-e, hogy ott a törököket és Samylt segítsék, vagy Bessza­­rábiában szállnak ki, a Sulina torkolatnál vagy Odes­­sánál ? Barátim, én nem vagyok jós, hanem propheta hátra­fordult arc­c­al. Ázsiában szükség volna reájuk, annyi bizonyos, mert ott azon sok bazí­bozuk nem állja meg a rendezett orosz sereg ellen, a síkot, Samyl pedig pusztíthatja ugyan az orosz tartományokat, de nagyob­­bára lovasságból álló seregével az erősített Tiflist be nem veheti. A­meddig tehát Ge­orgiában egy rendezett sereg öreg ágyukkal fel nem lép, az orosz uralkodás­nak ott vége nem lehet; de hogy ez már az idén történ­jék, ez­t hinni Tamás vagyok, mert e roppant hegyű tartományban télen át nem lehet táborozni, de igen Bessarábiában. Megtartják-e tehát a szövetségesek már most Krimiát, vagy nem, azt nem tudom; de ha oda hagyják, s kezeiket zsebbe nem dugják, úgy Omer pasa besszarábiai táborozását kell támogatniok — ez világos előttem. És ezzel uraim a kérdéseknek vége, ámbár elég mondani valóm volna még. Kávémat is megittam, s tán rész is volt, a sok beszédben pedig kifáradtam, tehát Isten önökkel, holnap is áll még a világ ! Bécs, oct. 18.­­ A porosz viszonválasz a sept. 30-ai ausztriai jegyzékre még nem érkezett ide; tartalmára nézve nem­csak bizonyost nem tudhatni, hanem azt még sejteni sem lehet, minthogy a porosz közlönyök e tekintetben oly ellenmondó közléseket hoznak, hogy azokban sem­mikép sem lehet eligazodni. Egy részről azt állítják, hogy Ausztria határozott fellépése engedékenységre és csatlakozásra indítandja a porosz kabinetet, míg mások oda nyilatkoznak, hogy a porosz kormány e fordulat daczára is — „öntudatának palástjába burkolódzván“ — eddigi semlegessége mellett meg fog maradni. Utóbbi tekintetben leginkább a boroszlói újság „inspi­rált“ berlini levelezője tűnik ki s Poroszország eddigi politikáját egekig magasztalja. Ha azon közéleti elvet, miszerint „a kereskedő épen azon áruját szokta legin­kább dicsérni, melyen legörömestebben túladna,“ ha mondjuk, ez elvet a politikára alkalmazni szabad, azt kellene következtetni, hogy Poroszország is csak vala­mi jó módot keres, az eddigi politikán túladni. ” E mellett nagyon feltűnő, hogy a berlini félhivatalos lapok, ezeknek élén a „Zeit“ nem annyira az ausztriai jegyzék tartalmát bírálgatja ki, hanem azon módot, me­lyen az nyilvánosságra jutott. E tekintetben egyenesen azt állítják, hogy e jegyzék az ausztriai kormány ré­széről adatott át az ,OstD. Post.* szerkesztőségének,— épen az O. D. Postnak pedig csak azért, mivel e lap ellenzéki (?) színezeténél fogva a közönség legkevésb­­bé sem gyanítja, hogy a kormány részéről bizalmas köz­leményekben részesül. — Hanem — ezt még mindig nem mi mondjuk, hanem a porosz lapok — az ausz­triai kormány csak az időszámításra nézve követett el egy kis figyelmetlenséget, minthogy ama jegyzék az ,Ost. D. Post-ban oly gyorsasággal jelent meg, hogy alig hihető , miszerint az Berlinből érkezett a nevezett szer­kesztőséghez. — Alig hihető, de hát mégis hihető! S miért nem érkezhetett meg , ha föltesszük, hogy e jegyzék tán a berlini ausztriai követség valamely tagjá­tól — tán indiscretióból, tán meghagyásból — ama lap­pal közöltetett ? — És ha itten Bécsben vette a szer­kesztőség, mit csodálkoznak azon a berlini hirlapí­ók, midőn magok m­egvallják, hogy nem szokás ily irato­kat, mindjárt, mihelyt kibocsáttatnak, hírlapok által közzé tenni, midőn tehát magok átlátják, hogy a közzé­tételre — ha ez mégis valamely kormány érdekében áll — nem marad egyéb út, mint ily okiratot nem hiva­talos lap által nyilvánosságra juttatni! S ha az ausz­triai kormány ez utat választotta, nem mutatta-e meg ez által legvilágosabban, miszerint a berlini udvar irá­nyában a „decorumot“ nem akarja megsérteni, sem nem „demonstratiót“ tenni, hanem czélját oly után el­érni, mely ily panaszra semmi ürügyet nem adhat! A berliniek azonban — a­mint mi együ­gyű eszünkkel a dolgot felfogjuk, — nem a közzététel módján, hanem általában magán a közzétételen boszankodnak. Ebből pedig Ausztria kettős előnyt várhatott: először azt, hogy a világ a bécsi kabinet valódi szándékaival megismerkedik;másodszor,hogy a közvéleménynek újabb alkalmat ad őszinte nyilatkozásra, a porosz kabinetnek pedig az e közvéleménynyeli megismerkedésre. Ha a po­rosz sajtó ebben is erkölcsi nyomást irt, l ám legyen, de akkor ne azokra haragudjék, kik ez erkölcsi nyomást gyakorolják, hanem azokra, kiknek „erkölcsi nyomás“ kell, hogy a közvéleménynek engedve, józan és egész Európa által helyeselt politika útjára térjenek. — Fur­csa, hogy a „Spree melletti bölcsek“ kik folyvást a nyilvánosság, közvélemény, őszinteség csengő szavait szájokban forgatják, megfoghatlan következetlenséggel ez elveket mindannyiszor megtagadják, valahányszor azok kényelmükre nincsenek, inkább azt kellene monda­­niok: szeget szeggel! Tegyék közzé a porosz viszonvá­laszt s a közönség szintoly lelkesedéssel fogja azt fogadni, ha — tartalmában a lelkesedésre okot talál ! Ausztria ezalatt tántoríthatlanul járja útját; a német kormányokhoz intézett kérdésében a sept. 30-ai jegy­zék vezéreszméit — hallomás szerint — még szabato­sabban állította előtérbe s határozott választ kiván, várjon akarják-e a szövetséges államok, hogy Ausztria egymaga a szövetségi gyűlésen a keleti kérdésre vonatkozó előterjesztéseket tegyen vagy sem ? Ha nem, Ausztria ezentúl cselekedni fog, a­nélkül, hogy a szövetséget további lépéseiről értesítené.­­ Ezt jól értesült körökben beszélik s Ausztria eddigi eljárása után az ily határozott szólásmód nem lehet meglepő. Krimiából új eseményekről nem hallani sem­mit , de az ottani állapotra nézve igen részletes hírek érkeztek ide, részint az orosz, részint más köve­tekhez. E hírek az oroszokra nézve igen levetőleg hangzanak s maguk az orosz barátok is felhagynak azon reménynyel, miszerint a krimiai csatatéren az orosz fegyverek számára tetemes­ mennyiségű babér­zöldség fogna teremni, melylyel dicsvágyuk jóllak­hatnék ! Bácska, oct. 14. E hóban lépnek életbe megyénkben a legfelsőbb helyen elrendelt tűzoltási rendszabályok, melyek sze­rint a községek nagyságukhoz képest magukat elegendő tűzoltó eszközökkel (milyenek a vizipuskák, lajtok, bőr­­vödrök, lajtorják, csáklyák stb.) ellátni tartoznak; eze­ken kívül minden helységben egy tűzoltó bizottmány KÁRPATHY ZOLTÁN. Regény irta Jókai Prór XIX. Egyik holló, meg a másik. Folytatás. *) Miután elolvasta a levelet a tanácsos, vállat voní­tott és visszaadta. Vállat vonitottl Hát mit akar ez jelenteni? — Tetszett olvasni ? Mi ez kedves barátom ? Mit jelent ez a levél ? A tanácsos mosolygott. Olyan furcsán mosolygott. mint mikor valaki azt akarja mondani másnak: „Én nekem most módomban volna igen gorombának lennem, hanem én a helyett mosolygok, mert ez nekem jobban illik. Én tégedet mostan pofon is üthetnélek, mert megérdemelnéd, és módomban is volna, hanem én in­kább mosolygok, mert tudom, hogy az te neked még jobban fáj, hogy az téged kétségbe ejt, ijeszt és boszant egy iz­omban. — Kedves barátom uram. Én meg nem foghatom. Hebegé Mapzlaczky úr, — félelmében úgy a vállai közé húzva a fejét,hogy még egy araszszal kisebbnek lát­szott, mint azelőtt. Én nem tudom, én nem képzelem, hogy mit véthettem olyan nagyot ? Én egy levelet ír­tam a méltóságos asszonynak, de hiszen abban semmi sértő nem volt. Itt van nálam a fragmentuma. A­míg Maszlaczky úr zsebeiből előkereste az idézett rondízmányt (impurum), az alatt a tanácsos folyvást galvanizálta a kicsiny izgékony embert rá függesztett szemeivel, változatlan mosolyával, egyik lábát szép csendesen rázogatva. — Ismerem, olvastam, monda azután, midőn az irat előkerült a fiscalis úr valamelyik kiforgatott zsebéből. — Méltóztatott ? Igen is. A nagyságos asszony is említi, hogy levelemet megmutatta nagyságodnak. — Igen természetes. Hasonló leveleket minden h­ű és erényes feleség legelőbb 13 férjével szokott közleni. *­ Lásd a P. Napló 1383-dik Máriát. ’ A hű és erényes szavak különösen meg voltak nyomva. A jámbor fiscalis most kezdett csak el világosan látni. — Uram, Kedves nagyságos úr, csak nem méltóz­tatik arra a gondolatra jönni, hogy én............. — Kedves Maszlaczky, én előttem ez a dolog rég­óta nem titok. Én szoktam tudni mindent, a­mi körü­löttem történik, azért ha nem beszélek is róla. Minden szó, a­mit ön nem előtt mondott, előttem tudva volt azon órában. Nem régóta sejté azt, a­mit ön ma írott levelében elárult. — De az Istenért, kedves tanácsos úr, hát nem mél­­tóztatott őt felvilágosítani ? — Nem értem. Hogyan? — Uram! kedves uram! kedves tanácsos úr! én hi­tem szentségére esküszöm, hogy távol volt tőlem min­den gondolat, a­mivel ily aljasságot elkövethettem volna. A nagyságos asszony nem jól értett engem. — Már m­egbocsásson, édes Maszlaczky, ha előttem nem szavának sokkal több súlya van, mint más bár­kiének. Ez nálunk férjeknél nagy gyöngeség, hogy nő­inket tiszteljük meg legnagyobb bizalmunkkal, de olyan gyöngeség, a mi nekünk jól áll. Kőcserepy úr mester volt a beszéd félrecsavarga­­tásában. — De uram teremtőm! Hiszen méltóztatik tudni, hogy engemet egészen más vágyak, más remények csatolnak nagyságod becses családjához, hiszen én Vilma kisasszony kezét kívántam megérdemelni, s ebbe méltóztatott kegyesen megegyezni. — Annál gonoszabb uram, annál gonoszabb. Ön a barátság álarczával férkőzött szivem közelébe ; én ro­konomul, fiamul vettem fel önt házamba, s ön azon tö­rekedett, hogy a bizalomért engem meggyalázzon. Le­ányom kezét kérte s nőmet akarta elcsábítani. Ne szól­jon uram , nem akarom mentségét hallani. Ez olyan tény, melynél megszűnik minden barátság, minden te­kintet , mely szétszakít minden köteléket, s nagyon csalatkozik, a ki azt hiszi, hogy Kőcserepy , azért mert csendes, udvarias ember, ennél a pontnál engedékeny­séget ismer. Ez az eset törvényen kívül áll! A­hol en­gem férfi-becsületemben megsértettek, ott én nem va­gyok sem udvarias ember, sem jó barát, sem tanácsos, ott én csak férfi vagyok, s legyen az tulajdon édes testvérem , a­ki megbántott, lelövöm, vagy kétfelé hasítom­­ . . . Maszlaczky úr ijetl­en ugrott hátra , a­mint a taná­csos az asztal felé lépett, azt hitte, hogy a papirosnyirő ollóval szándékozik őt rögtön kétfelé hasítani. Rettenetes dolog az, mikor az ember hosszú eszten­dőkön át valakivel a legbensőbb barátságban állt, a kinek az arczát soha sem látta másként, mint moso­lyogva, a kinek kegyei által elhalmoztatott, attól egy­szerre, mint a száraz mennykőtől megrohantatni, s azt hallani tőle, hogy ketté akarja hasítani! A tanácsos észrevette szavainak hatását, s nagylelkű biztonsággal monda: — E helyen védi önt a vendégjog , küszöbömön be­löl, házi oltárom előtt bármi ellenségem sérthetlennek érezheti magát; de másutt kerüljön ön, mert ha talál­kozunk még valahol a világban, az csak golyó­val lesz! E mérges szavakkal ott hagyta a tanácsos a kedves barátom uramat, ki sem fiúnak, sem leánynak nem érezte magát e perezben, sőt annyira meg volt rémülve, hogy hinni kezdé, miszerint csakugyan elkövette azt a vétket, a­mivel vádoltatik, s annál fogva tökéletesen megérdemli, hogy őt a tanácsos megigadja gallérjánál fogva s kidobja az ajtón , mikor aztán egyszer kinn van, akkor fegyverrel essék neki. Szerencséjére megtalálta a kilincset és kalapját, ki­futott a folyosóra, le a lépcsőkön, ott hagyta Bogozyt­, süket Tamást és a porköpönyeget, mind a hármat saját sorsukra bízva, felugrott a kocsijába. Ígért tíz pengőt a fuvarosnak, ha lóhalálában elviszi Tiszafüredig, s el­­kivágtatott a kárpát­falvi kastély udvarából, hogy még vissza sem tekintett; csak a vadas kerten túl mert hát­ra pillantani, ha nem jön e utána lóháton a tanácsos puskával, hogy meglője ? Tiszafüredig itatni sem engedett a kocsisnak, még mindig nem lévén megnyugodva a felől, hogy a dühödt férj nem érheti-e utol ? sajnált volna ilyen fiatal korá­ban áldozatul esni egy sajnos félreértésnek. De még Tiszafüreden sem éreze magát biztonságban, futtatott át Poroszlóra, eltagadta a nevét a vendégfogadás előtt, bezárkózott a szobájába s csak akkor kezdett lassan kint magához téregetni. És a mint azután magához tért s nyugodtan végig gondolta, a mik vele történtek, csak akkor látta át, hogy milyen nagy szamár volt ő, hogy olyan nagy lovat engedett magából csinálni I Hogy elriasztották abból a házból, a mit az ő fur­­fangja szerzett meg a mostani birtokosnak s milyen szépen megszabadult Kőcserepy attól az ígérettől, hogy leánya kezét ő neki adja I Hogy kifizették őket apró pénzzel, a legapróbb pénzzel a világon. Még örülhe­tett, hogy a bőrét elvitte onnan szerencsésen. Ohé, nagyságos uram, nem addig van az; itt van a zsebünkben nagyságod levele, melyben ígéri, hogy az ügyvédi jutalmul ígért ötszázezer forint elengedéséért a Karpathiak elleni per megnyerése után leánya kezét kedves barátja urának adandja. Ám tessék tehát ját­szani a megsértett férj tragoediáját, hanem az ötszáz­ezer forintot fizesse ki. Ezt megírta még Poroszlóról Kőcserepynek Masz­laczky, s alig ért haza Pestre, midőn a választ is meg­kapta rá. A tanácsos igen szép levelet írt neki; elmondá, hogy csakugyan komolyan hozzá akarta leányát adni nőül, de miután Maszlaczky úr annyira visszaélt barátságos leereszkedésével, azt igen természetesnek találandja, hogy olyan embernek nem adhatja a leányát, a­ki nejét akarta elcsábítani; a­mi azonban az összeget illeti, az csak azon világos esetre volt ígérve, ha Maszlaczky úr a kérdéses pe­r megnyeri , úgy de nem nyerte meg, mert abban ítélet sem hozatott, az alperes jószántából egyezett meg nagybátyjával, sőt még a per maga is elenyészett és arra hivatkozni sem lehet; a Karpathi jószágok birtokváltozása tehát nem tulajdonítható az ő fáradságának, hanem inkább Karpathy Zoltán atyafisá­­gos érzelmének. Egyébiránt is neki nem volt ügyvéde Maszlaczky úr, hanem Karpathy Abellinonak; ha tehát hiszi, hogy valami követelése van, forduljon azzal ő ellene. Maszlaczky úr közel volt hozzá, hogy a negyedik emeletből kiugorjék az ablakon. Még­is azt hiszem , hogy a nagyobb holló kivájja a kisebb holló szemét. (Folytatjuk.) 241-13­4

Next