Pesti Napló, 1854. október (5. évfolyam, 1368-1393. szám)
1854-10-27 / 1390. szám
1854. ötödik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — kr. p. Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. Egy hónapra 1 frt 30 kr.p. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő urintcza 8-ik szám Szerkesztési iroda : Urinte szza 8. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasábos petit-sora 4 pgc krajczárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi dij szinte mindenkor előre lefizetendő a Péntek, őrt. 27-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és ünneputáni napokat kivéve — Jelenévnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás & rasin m±w& November-decemberi két hónapos folyamára. Vidéki© postán küldve 3 frt. 20 kr. Budapesten házhoz hordással, 2 frt. 40 pp. ki előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatal is, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, ari utca 8. sz. i-sö emeleten az udvarban, és Sinich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóticza 3 légiósén___Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. tiszt Napló kiadóhivatala. Az ausztriai nemzeti bank és az ausztriai pénzviszonyok. III. Mintha hallanék már ezen ellenvetést . ..Ami e czikkek másodikában a nemzeti bank vámkezelésére nézve mondatott, az a birodalom többi pénz- és hitelintézeteire nézve is áll.“ Igen ám, mert mindannyian a banknál fiatalabbak s ennek példáját követik; de épen ezért a javításokbani kezdeményezés is a bankot illeti. Javítás! A szó hamar ki van mondva, de a kivitel majdnem legyőzhetlen akadályokra talál. A váltók elfogadhatását a váltócensorok ítélik meg; ezek a legtekintélyesb kereskedők köréből választatnak, részint mert tőlök a legnagyobb részrehajlatlanságot várhatni, részint mert legtöbb helyismerettel bírnak s leginkább képesek meghatározni, ki mennyi hitelt érdemel. E censorok ingyen látják el hivatalukat, tanácskozmányaik titokban tartatnak, a szavazattöbbség határoz s a censor nem köteles, szavazatára nézve felelősséget vállalni. Mindez helyén van, ámbár e pontok egyike másika első pillanatra kissé gyanúsnak látszhatnék. A személyes hitel mindig igen kényes dolog. Hányszor történt már rajtunk is, hogy X-ről vagy Y-ről semmi positive kedvezőtlent nem mondhattunk s mégis akár egy garast sem adtunk volna neki kölcsön. Valakinek egész ügyletkezelésében lehet valami, bizalmatlanságot ébresztő, anélkül hogy azt szorosan elemezni tudnék. Ez mindenesetre egyéni nézet, de hisz a váltócensornál épen az egyéni nézet irányiadó, mert minden egyes kereskedőnek könyveibe vagy erszényébe be nem láthat. Már igen gyakran történt, hogy a bukáshoz közel álló kereskedők kettőztetett fényűzés által ámították el a közönséget, míg valamely sikátorbeli sötét boltocskának tulajdonosánál, kit — ha az utczán látjuk — majdnem alamizsnával kínálunk meg, lakásonként hever a százas és ezres bankjegy. E viszonyokat, ha valaki, egyedül a terjedelmes összeköttetésekkel bíró kereskedő ismerheti, e szerint fogja megítélni az egyik vagy másik ügytartó által kibocsátott váltózat, de véleményét nem fogja dobszó mellett kihirdetni, mert hivatása csak az , hogy az intézetet, mennyire lehet, veszteségtől megóvja, nem pedig, hogy másnak hitelét nyilvánosan lerontsa. Mindebből világos, hogy a censor egyedül saját lelkiismerete irányában lehet felelős, más irányban sohasem, mert hisz ő is ember s igy csalódhatik; ha mindannyiszor, valahányszor az intézet oly váltóból, melynek elfogadtatása mellett szavazott, veszteséget szenved, e veszteséget meg kellene térítenie : ki akarna akkor még censor lenni ? Aki mindezeket higgadtan fontolóra veszi, át fogja látni, hogy az általunk lehetségeseknek állított visszaéléseknek mindenkorra elejét venni nem lehet. Régi igazság, hogy az egyéni meggyőződés uralma az önkényével határos, ahol ezen kimondás : „én azt tartom“ vagy „ez az én nézetem“ elegendő indokolás, ott minden vita megszűnik. E váltót elfogadják, mert jónak tartják, amazt visszautasítják, mert rosznak hiszik, a hol van a biró, ki ebben vétket láthatna, midőn a censornak az egyéni nézetnél egyéb zsinórmértéke nincs ? Kézzelfogható, hogy innen könnyen fejlődhetik ki némi monopólium, mely abban áll, hogy bizonyos váltók mindenkor elfogadtatnak, a többiek visszautasíttatnak; szintúgy nem csodálkoznánk, ha a censorok, kik maguk is kereskedők, legszívesben egymásnak váltóit fogadnák el, mert ezeket mindenesetre legbiztosabbaknak tartják. Ily körülmények közt azonban a 67 millió, mely a bank váltótárczájában hever, nem a nagy kereskedő közönségnek, hanem csak bizonyos privilegiált körnek hasznára válik s a forgalmat nem úgy segiti, miként kellene. E bajon, miként mondtuk, gyökeresen segíteni, aligha lehetséges; nemrég egyik oldalról azon eszeveszett javaslat létetett, hogy a censorok váltói tökéletesen kizárassanak; ez annyit tenne, mint azon kereskedőt, ki szívességből a censori hivatalt magára vállalja, e szívességért megbüntetni, mert oly előnyben, melyet nem censor ügytársai javában kizsákmányolnak, csak ő nem részesülhetne. Ha e rendszabályt ma életbe léptetik, holnap lámpával kereshetnek censort, oktalan volna, ki ily hivatalt magára vállalna ! De kisebbíteni lehet a bajt az által, hogy a naponkénti 1— 5 tagból álló censori gyűlést oly kereskedőkből állítjuk össze, kikről föltehetni, hogy magánérdekeik egymástól elágazók vagy épen egymással ellenkezők, s így egymást ellensúlyozzák. Még hathatóst eszköz pedig az lenne, hogy a censorok sorába kisebb, de elismert becsületességű s rendezett pénzviszonyok közt mozgó kereskedők választatnának, kik valódi ügyletet, az ipart és kereskedelmet szorosabb értelemben, a pénzhatalom irányában képviselnék. A nagyobb kereskedők még akkor is túlsúlylyal bírhatnának, de — minthogy utolsó instantjában az igazgatóságitél valamely váltó elfogadtatására nézve — ezen igazgatóság a kisebb kereskedőnek eltérő szavazata által legalább figyelmetessé tétetnék, s a dolgot érettebben fontolóra vehetné. Minthogy — e czikk bevezető soraira visszatérvén — a váltókezelés körüli visszaélések nemcsak a banknál, hanem más intézeteknél is lehetségesek, sőt tán valóban elő is fordulnak, igénytelen javaslatunkat higgadt megfontolásra ajánljuk , gondolkozzanak róla nemcsak a bank hivatalszobáiban, nemcsak Bécsben, hanem — másutt is ! Bécs, oct. 25. : „Bécsben folyvást azt mondják, hogy Poroszország oroszérzelmü. Miért lennénk mi oroszérzelmüek ? Poroszország 1813 és 1815-ben legalább is annyit tett, mint Oroszország, s igy ennek semminemű hálával nem tartozik. Másként áll a dolog Ausztriára nézve. Ausztria, az, mely három évvel ezelőtt Oroszországgal egyesülve Poroszország ellen lépett fel; mi lett volna Ausztriából, ha az oroszok öt évvel ezelőtt nem gyámolitják; tehát nem Poroszország, hanem Ausztria az, mely Oroszországnak hálával tartozik s melyet orosz érzelemről gyanúsítani lehet.“ Ez körülbelül veleje a berlini „Zeit“ legújabb czikkének, azon lapnak, mely, minden defavoyálás daczára is, a porosz kabinet titkos gondolatainak trombitája. Hanem mit akar mindez mondani ? semmi egyebet, mint azt, amit magunk is múltkori levelünkben fejtegettük, hogy t. i. Ausztria a közérdekeknek, Poroszország a személyes érdek politikáját követi. Ausztria Oroszországgal kezet fogott, midőn az állam érdekei úgy kívánták, de ezen kezet azonnal elbocsátotta, mihelyt az nyomasztólag nehezedett népei jóllétére. Poroszország pedig annak daczára is, hogy Oroszország iránta egyáltalában nem viseltetik oly ábrándos rokonszenvvel, „revient toujours a ses premiers amours“ s nem bír kibontakozni ezen fojtó ölelésből. A bécsiek 1813-ban azt mondták: a császárnak lehet veje, de a hazának nincs; Berlinben is azt kellene mondani: a királynak lehet sógora, de a hazának nincs! De ezt nem mondják ám ottan; a legújabb jegyzék legalább egészen másként hangzik. E nevezetes okiratot csak azért nem taglaljuk részletesebben, mert véleményünket elmondtuk róla, midőn még csak lényeges tartalmát tudtuk s az akkor kimondott ítéleten nincs mit változtatni. Valóban furcsa tünemény, hogy az ausztriai diplomatiai okiratok annál világosabbak, logikaiabbak és határozottabbak lesznek, minél homályosabbak, zavartabbak és határozatlanabbak a berlini jegyzékek. — ebből azon természetes eredmény szülemlik, hogy a világ Ausztriára nézve tudja, hogy mit akar ez, Poroszországra nézve pedig nem tudja s azért a porosz kormánynak tán még kedvezőtlenebb szándékot tol nyakára, mint a minővel ez valóban viseltetik. Ha tehát innen onnan már azon állítás is hallatszik, miszerint a két német hatalom közti szakadás elkerülhetlen, ezt mégis kissé túlzott aggodalomnak tartjuk. Németország nem fogja önmagát annyira megszégyeníteni, hogy ily roppant fontosságú ügyben, mely még a százados antipodokat — a két tengeri hatalmat is — egyesíteni bírta, egyes lenni nem tud ! Ha e szomorú esemény mégis valósulna, akkor önmagától be fog következni az, mire a Lloyd hónapokkal ezelőtt a mostani korszakot legalkalmasabbnak nyilvánította, be fog következni a német szövetség újjárendezése, de talán nem egészen oly alapokon, aminőket az eperpatvart előidéző és tápláló felek kívántak volna. A nagy és mivolt német nemzet becsülete érdekében kívánjuk ezért, hogy az ég áldása kisérje Pfordten bajor miniszter útját, ki hallomás szerint a Bécs és Berlin közti viszályban a közbenjáró szerepét magára vállalta, s hogy aztán Németország egyes és erélyes föllépés által cáfolja meg Sz. Istvánnak ama mondatát: „unius populi, uniusque linguae imperium imbecile est.“ Ha Szebasztopolról valami eldöntő hallatszanék, ez tán azonnal véget vetne a kétes helyzetnek, de az onnan érkező hírek igen soványak s még e sovány hírek is egymásnak ellentmondanak, úgy hogy még azt sem tudjuk, kezdődött-e már a bombáztatás és mikor ? A nyugoti hatalmak ez alatt is a porosz kabinetet bombázzák s ennek irányában igen komoly hangon szólalnak fel. Azon hír, miszerint e hatalmak részéről fenyegető jegyzék érkezett Berlinbe, miként hitelesen tudjuk, alaptalan; tökéletes igaz azonban az, hogy a franczia és angol követek szóbeli közleményeit, miket a porosz udvarhoz intéztek, oly valami lengi át, amit csak igen finom szőrszálhasogatás mondhat a fenyegetéstől különbözőnek. Bécs, oct. 25. Sz- Nem 13-kán, sem 15-dikén, hanem még csak 17-én vette kezdetét Szebasztopol bombáztatása, melynek eredménye igen fényes lett volna, miután, mint hirlik, a város nagyobb része halomra lövetett, s az oroszok vesztesége igen tetemes lenne. Az eddig köztudomásra jutott tudósítások orosz forrásból erednek; a Várnán át érkezendő jelentéseket még csak holnapra várják. Míg az orosz jelentések 500 halott- és sebesültről beszélnek , máris azt beszélik, hogy az oroszok vesztesége 1200 emberre rúgott volna. A halottak közt van Korni loff admirál, eddig önálló parancsnoka a Konstantin-erődnek. 18-kán a bombázása tengeri oldalról megszüntetett, a szárazi részről azonban folytattatott. Ez eseményekről biztos részleteket, — mint mondók — legfölebb két nap alatt várhatunk. Legközelebb képesek voltunk azon rokonszenvekről tudósítni, melyekre a szövetséges hadsergek a tauriai félszigeten találtak. E jelentés orosz részről is megvalósul. Krimit lakosai a legkielégítőbb módon látják el a szövetséges hadserget, mind szarvasmarhával, mind egyéb élelmiszerekkel , e mellett azonban ezen tatárok és czigányok, — amint ezt orosz részről jelentik — a legnagyobb kegyetlenségeket követik el a keresztény lakosok , különösen a tatár zsidók ellen, kiknek vagyonát oly iszonyatos módon pusztítják, hogy Menzikoffig kénytelen volt egy kiáltványt bocsátni ki, melynek értelme szerint minden ember, kire rábizonyul, hogy az ellenséggel egyetértve cselekszik, azt bármi segélyben részesíti, rablást vagy gyilkosságot követ el, a kötél által végeztessék ki. Oroszországban, — mint tudva van — nincs halálos büntetés; még a legsúlyosabb büntettek is, a törvények szerint testi büntetéssel, vagy pedig Szibériába küldetéssel büntetetnek. — Egy nap sem múlik el, — így tudósítnak tovább bennünket, — melyen a lakosok közöl néhányan be ne fogatnának a kozákok által, a vizsgálat végett a főhadiszállásra ne kísértetnének. Valamint a szövetségesek,úgy az oroszok részéről is folytonosan vonatnak össze erősítések Krimiában ; az orosz hadsereg, hír szerint, máris tetemes számra rúgott, de a szövetségesek is folytonosan kapnak erősítéseket Stambul és Várnából, s a Krimia birtoka fölötti harcz nemsokára a legnagyobb mértékben fog kifejlődni. Miklós és Konstantin nagyherczegek megérkezése Odessába, kik oda 15. és 16 ka éjjelén érkeztek meg. KARPATHY ZOLTÁN: Regény irta Jókai Mór. Folytatás. *) XXI. Egy követválasztás hajdan. Az elnök lemorzsolá a lemorzsolandókat. Elmondá az összegyűlés okait, a napi kérdés tárgyát, mindezt szép halk hangon, mint a ki igen jól tudja, hogy neki sem kötelességében sem érdekében nem áll a tüdejét megerőtetni. Beszéd után egy kicsinyt megint éljeneztek neki, amire ő egy kicsinyt meghajtotta magát, tulajdonképen a titkárjának kellett volna magát meghajtani, mert a beszédet ő szerzette, hanem más részről ő tőle meg elég szép volt, hogy azt megtanulta. Ezt a fáradságot senki sem volna képes oly megilletőleg méltánylani, mint talán a pesti nemzeti színház énekesei, akik legjobban megmondhatnák, milyen nehéz feladat valami egészen idegen nyelven betanulni valamely szerepet, s a tartalom ismeretének kellő hiányában, csak a megfelelő utasításokból (instructio) tudhatni, hol kelljen mosolyogni, hol a kezet megmozdítani, a hangot felemelni s több efféle ? Nem is szólt ezután semmibe az elnök úr ő méltósága, hanem bizta a tekintetes karok és rendekre, hogy csináljanak a kérdéssel, amit akarnak , csakhogy egyszerre ketten ne beszéljenek; maga pedig beburkolózott asztrahános palástjába s az egész gyűlés alatt gyémánt solitakjaival játszott , észrevehető volt rajta, mennyire unja ezt az egész előadást. A szerepek igen czélszerűen voltak kiosztva : az ellenzék indítványát egy általunk ismeretlen s bennünket kevéssé érdeklő fiatal szónoknak kelle előhozni, ki felől nyilt titok, hogy a Pesti Hírlap vidéki levelezője s minthogy ügyesen tud formulázni, azért bízatott rá a megelőzött conferentián az inditványtevés. Ez azután ismét leül és vele semmi dolgunk többé; hadd írja gyorsírászati jegyeit békével. Erre a túlsó félen egy agg táblabiró kel fel, hosszú nyusztprémes Zrínyi kabátban, melynek hosszú ujjai úgy eltakarják a kezeit, hogy csak olykor-olykor látszik ki *) Lásd a P. Napló 1389-dik számnál. a prém közöl valamelyik ujja hegye; hasonló sorsa van tompa, elkopott hangjának is, mely úgy egymásba folyik, mintha valaki egy üres hordóba beszélne bele. — Csak a jobb oldaliak éljenzése végzett beszéd után engedi sejtetni az idegen hallgatóval, hogy a szónok az indítvány ellen beszélt. A jártasabbak ismerik az öreg urat, mint a megfontolt hazafiak ősét, ki tiszteletes örökségül maradt az új ivadékra, minélfogva az első szó mindenkor neki adatik. Most feláll Szentirmay Rudolf; a nyüzsgés, forrongás egészen elcsillapul a teremben ; mindenki ünnepélyes figyelemmel hallgat el, minden arcz felé van fordulva. Beszéde halk, csendes menetű, semmi színpadi fogások, semmi mesterséges ömlengés, egy tökéletes logical egész az elejétől végig, mely épen egyszerűségénél fogva hat; egy kristály prizma, mely minden oldalról átlátszó s minden oldalra szivárványt vet. Velős mondatai meggyőzők, határozottak, állításai hozzáférhetlenek. Nem mond többet, mint amennyit épen kellett, nem sérti, nem vágja elleneit, de meggyőzi. Nem kaczérkodik a karzatokkal, nem iparkodik emphatikus kitérésekkel meghódítani a tömegek ítéletét; úgy beszél, mintha rajta és ellenfelein kívül csak egy megvesztegetlen bíró volna jelen, aki ítéljen közöttük •, az a megfeszített Jézus ott a terem legmagasabb polczán! Midőn beszédét elvégezte, az ember azt gondolná : mi szükség itt tovább beszélni ? ezek megcáfolhatlanok. A tömegek lassú mormogása bizonyítja a hatást, amit rájuk gyakorolt, az egyiket megszilárdítá, a másikat megingatta. Nyertnek és veszettnek látszik innenről és tűbről a csata. De halljuk Kőcserepyt, ő meg fogja menteni a diadalt. Mint mosolyog , örökké mosolyog. Végig mosolyog párthívein, hogy lelkeiket újra felevenítse, és ellenfeleit is, pedig azok nem is óhajtották. Gyönyörű színjátszó, azt meg kell vallani felőle; művész a maga szakmájában. Tud sírni, tud elfogultan szívére utalni; ismeri, minő hatása van a fokonkénti hangemelkedésnek, biztosan kezeli az átjáratokat egyik indulatból a másikba; mikor keserű kezd lenni, azt hinnéd, hogy egy egész fájdalommal leküzdött élet beszél belőle; mikor látnoki hévbs jön, mintha egész Magyarország súlya fekünnék keblén, mintha azt a hármas halmot és kettős keresztet mind ő viselné ! Könyörög ellenfeleinek, mint aki testvérileg szereti őket, feltárja keblét, mindenét felajánlja, ami legdrágább előtte, csak hazáját engedjék neki megmenteni; a mellett nem kiméri a legmerészebb sophismákat, mindenről beszél, ami rettenetes, csak a tárgyról nem; száz okot felhoz, mely állításait igazolja, bárha a kérdéshez épen nem alkalmazható egy is, s midőn székét ismét elfoglalja, úgy ül le, mint egy martyr, mint egy próféta, ki látta hazája veszedelmét, fel is áldozta volna magát érte örömmel, ha az önzés, a részakarat és pártviszálkodás nagy munkáját mindenütt meg nem nehezité vala .... A karzatokról taps, a teremből éljenek zengése kiséri a szónokot s a hazája sorsát igazán szivén viselő ellenfél is teljes mélytánylattal sóhajt fel e remek beszéd hallatára : miért nem lett Kőcserepy ur szinész ? most ott állhatna, ahol egy Kean, egy Macready, s mennyi dicsőséget szerezhetne magyar nemzetének! A tömeg részvéte könnyen megvesztegethető, a pathosz, az érzelem hamar utat talál a szívekhez; többen az asztalon keresztül kezeiket nyújtogatják Kőcserepy urnak: nagy szükség van rá, hogy Kárpáthy Zoltán felálljon. Amint az ifjú szép, nemes alakja kiemelkedik a tömeg közöl, egyszerre, mintegy jelszóra, a legviharosabb üdvkiáltás támad eléje. Itt jön a nép kegyencze a mindenkitől bálványozott szónok, ki hallgatóit odaragadja, ahova neki tetszik, kinek ritka ötletei, ragyogó mondásai örök emlékül maradnak fenn a zöld asztalok hívei között. Ah, mint tud ez bánni a szívekkel. S valóban érzi a mit mondott, szenvedélye, indulatai nem állanak hatalmában, elragadják őt magukkal és elragadnak vele együtt mindenkit, hogy a sűrű éljenzéstől alig lehet beszédjét elvégezni, s midőn végmondataiban bátor önérzettel veszi fel az ellenei által elhajított keztyűt, a felriadó zajtól megrendül a terem, hölgyek kendőikkel, férfiak kalapjaikkal integetnek az ifjú szónok felé, ki, miután feladatát végző mint hős, visszavonul mint szemérmes szűzleány, pirulva és szemleszetve. A tömeg már belejött a zajongásba s a Zoltán után felállt báró Berrynek ugyan csak kell könyörögni, hogy egy kis kihallgattatáshoz juthasson. Sok halljukozás után végre belekaphatott a geniális báró óhajtott dictiójába, melynek folytán bőséges alkalma nyilt hetethavat összehordani az angol meetingek, a dán volksthingek, a spanyol cortesek, a yankee congressek, a frank parlamentek, a mongol korultájok és a kaffer vigvangok természetei felől, melyekhez hasonlítva nagyon sok furcsaság és hiányosság tűnik fel a magyar táblabiró gyűlések szokásaiban; elmondá azt is, hogy a nagytekintélyű Pitinek és Foxnak micsoda véleményei voltak a kérdésben forgó tárgy felett, hogy kivánta azt alkalmaztatni Necker és Beccaria , s több afféle nevezetes férfiak, kik ő neki mind személyes barátai voltak. Ezzel még nem elégelte be, hanem egyúttal alkalmat vett magának közrebocsáthatni, micsoda jótétemény az Arcansas és déli Virginia lakóira nézve, nem különben Otahayd, Új-Wales, és a Carolina szigetek vadembereinek, hol náluknál civilizáltabb népek gondoskodnak ruházataikról, a kik nélkül mai napig tetőtül talpig mezítláb járnának s soha magok eszétől fel nem találták volna a harisnyakötés mesterségét, annál fogva semmi sem volna nevetségesebb, mintha azt mondanák most, hogy elzárják piaczaikról az idegen gyárművek termékeit, és hogy ez a hasonlatosság milyen szépen illik magyar hazánkfiaira, és több effélét, amelyekből senki sem lett okosabb, mint azelőtt volt. Erre az exoticus beszédre csak elhallgattak a tekintetes rendek, annyira helyen, időn és eszmejáráson kívüli halmaza volt az mindenféle münchhauseni csodadolgoknak, hogy egy hirtelen senki sem birta magát beletalálni az eszmék ellenhelyzetébe. . E rövid időköz alatt feláll az asztal túlsó végén egy kék kurtadolmányos öreg bátyám uram s egész tréfás naivsággal azt kérdezi a geniális bárótól : — Nagyságos uram, mivelhogy olyan sok földet összejárt, meg tudná e mondani, hogy mi fán terem a lencse ? E minden várakozáson kívül eső ostobaságra, mely primitiv együgyűségével minden hosszadalmas czáfolatnál maróbb hatást gyakorolt a geniális báró fitogtató beszédjére, egyszerre oly átalános hahota támadt az egész teremben, mely mind a két párt embereit egyiránt magával ragadta, s melyből öt álló perczig nem bírt a tekintetes gyülekezet magához térni; s ez által oly dühbe hozta Tivadart, hogy az felkelt az asztaltól, felrúgta a székét s keresztül vágta magát a sokaságon az ajtóig, rögtön kocsira ült és elhajtatott Pestre. (Folytatjuk.) 247-1390