Pesti Napló, 1855. január (6. évfolyam, 1445-1467. szám)

1855-01-14 / 1453. szám

1855. hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI föltételek. Vidékre postán küldve , Pesten házhoz hordva Évnegyedre 5 frt. — Gr. p. Félívre 10 „ — » .« A kevl előfizetés , mint a »iSmonklad­­e 1 a d S § is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKASZTÓ-HIVATALHOZ., anyagi ügyek­ tárgyerő pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : őrletei* 8-ik szám Félévre . 8 frt — kr. p. Évnegyedre 4 frt — kr. p. Egy hónapra 1 frt 30 fr.p 10-IS5S Szerkesztési iroda : Dríutexa­n 8. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Vasárnap, jan. 14- én-HIRDETÉSEK MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­sábos petit­ sora 4 pgc kraj­cárjával számittatik. A be­­igtatást ( 10 pengő krnyi külön bélyeget!) előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár- jával számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Hegyelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és innep utáns napokat kivéve — felet évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás. 1855-ik első félév­­folya­mára. Vidékre postán küldve, félé­vre január l-étöl junius végéig 10 frt. — Évnegyedre ja­nuár 1-étől martius végéig 5 frt pp. Budapesten házhoz hordással, félévre 8 frt. — Évnegyedre 4 frt pp. Az előfizetések elfogadtatnak mindet cs. k. postahivatalnál, és Pesten a lapok kiadóhivita­léban, uriutcza 8. sz.­l-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutera szegletén. — Az előfizetési leveleit bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó-hivatala. Budapest, jan. 13. Lapjaink jelen számában közöljük érdemes ügyfelünk, M­i­c­s­k­e­y mérnök ur ritka avatott­­sággal irt értekezésének zárszavait a „t­a­g­o­­s­i­t­á­s­o­k” gyakorlati keresztülvitele tárgyáb­an. Nyílt köszönetet mondunk neki a hazai jóllét minden őszinte akaróinak nevében, bár eléggé megjutalmazva érezheti magát azon öntudat ál­tal, hogy e nevezetes, országos érdekű kérdés­ben birtokosnak és községeknek, mondhatni te­hát százezereknek, felvilágosító vezéreszméket nyújtott. S hogy derék hazánkfia közhasznú szándékát még nyomosabban támogassuk, elhatároztuk be­cses értekezését nagyobb mennyiségben kinyo­matni , s azt a Magyar Gazdasági Egyesülethez tüzetesen felterjesztvén, ez után egyszerűmind a felsőbbs­ég szives figyelmébe is ajánlani. Az elkelendő nyomtatványok tiszti hasznát pedig a pesti magyar reáliskola legszorgalmasb növendékeinek jutal­mul fiiz.7.u­k­ Ifj. tipmí nyjrmu­tta­tásul arra, hogy a közelebbi nemzedék kor­szakában alig leend pálya, mely a képességnek hálásd mezőt, s magyar ifjaink nagy számának állandóbb s diszesb foglalkozást nyitna, mint a mathesis és a mérőasztal. A catastrális felmérések, melyeket az állam főleg a földadó alapos meghatározhatása végett­ eszközöl, — a statusquo egyszerű képét szol­gáltatják ; azon méréseknek feladása ellenben, melyek a tagosítások kivételére szükségesek,­­ oly alakban állítani elő az ország összes te­rületét községek és puszták szerint, a mint an­nak közgazdászati helyes elvek és szabályok mellett felosztva lenni kell. S valamint az ily tagosítási mérések vi­tele körül nem csupán mértani, hanem egy­szersmind köz- és mezőgazdasági vezérelvek szolgálnak zsinórmértékül, é­s valamint to­vábbá minden egyes községi tagosító mérés megindítására nemcsak számos, gyakran ellen­kező érdekek kiegyeztetése, hanem rendszerint tudományos mezőgazdasági szakavatottság is szükséges : h úgy önmagából következik, hogy ez országos nemzetgazdászati rendszabály ke­resztülvitele még több évtizedeket s nagy mennyiségű mérnöki tehetséget veene igénybe; de hogy azonban egyszersmind a vállalkozó mér­nökök közöl csak azok fognak alapos sikerű szolgálatokat tehetni, kik a mezőgazdaság tudo­mányának annyi ismeretével bírnak, a­mennyi a jószág­rendezés alapelveinek mérnöki alkal­­mazhatásához kivántatik. Ennyit jó különösen azon ifjú barátunknak tudniok, kik magokat eltökélték e pályán szol­gálni a hazát, s biztosítni jövőjöket. S ha majd ez után hazánk nomádi külseje átalakul, s a mivelés alá került parlag közlege­­lők uratlan földet az országban nem sejtetnek,­­ kiábrándulandnak azon cosmopoliták is, kik (mint közelébb Schleswig-Holsteinból olvasók,­ a németországi kivándorlásokat Amerika helyett Magyarország felé hiszik terelhetni, isten tudja mi mit van azon rögeszmében senyvedvén, mintha itt is, mint az óceánon túl, akármennyi urátlan prairie- és őserdő-rengetegek várnák holdan­­kint 2—3 dollárjával a munkasóvár kezeket. Százezerek éheznek a Kárpáthok gerinczein termőföld hiánya miatt; s ha a munkás kézre e honban valahol ingyen-föld várna,—nem azok közt osztanák-e ki azt, kik velünk évszá­zadokat jóban-roszban testvérileg együtt vi­seltek? Tömeges telepedéseknek s külföldi beván­dorlásoknak e honban nincs jövőjök. Gazdag nép­­ nem megy el hazulról, •h­a szegény miveltsé­­­­get sem hozna ide magával; s tudomány, gépek alkalmazása, birtok­rendezés és tagosítás — rövid évtizedek alatt a látszólagos közhi­ányt teljesen el fogják hárítani. Addig is bátorságot veszünk magunknak azon cosmopolitikus jóakaróink ellenében, kik az északi Németországban létező, s terjedelemre majdnem a magyarországival vetélkedő nemes és nemnemes nagy birtokot oly féltékenyen őrzik, s birtoktalan felesleg népüket mi­­nálunk birtok­ositani óhajtanák, — saját hazánkfiainak azon komoly tanácsot adni, mi­szerint minden jóravaló ember igyekezzék öröklött birtokát utódai számára megőrizni; — az pedig, kinek még birtoka nincs, keresménye megtaka­rított fillérein földbirtokot szerezni, bármily cse­kély legyen is az, mert a nemzeti mivel­t­­ségen kívül egyedül a föld szón édes ki­fogyhatatlan emlő, melyen fajunk számra és jóllétre a Gondviselés által kitűzött határig fel­gyarapodni s nemzetileg létezni képes. Bécs, jan. 12. X 1807-ki junius 24-kén a mostani orosz császár nagy­bátyja , a mostani franczia császár nagybátyját személyes találkozásra kérte fel s a két uralkodó ab­ban egyezett meg, miszerint másnap délután egy óra­kor mind a kettő a Niemen innenső és túlsó partjától el fog indulni s a folyó közepén találkozni. Minthogy azonban a habokban nem találkozhattak, la R­i­b­o­­­s­­siére franczia tábornok egy talp felállításával bíza­tott meg, melyen a két császár össze fogna jöni. A talp meglett, a két császár találkozott­, ölelkezett, meg­barátkozott , öt év múlva következtek a moszkvai ese­mények s Napóleon Szent Ilonában mint száműzött hunyta be szemét. Ez volt körülbelöl a niemeni talál­kozás végeredménye, azon találkozásnak, melytől min­denki a világbéke állandó helyrehozatalát várta. — A jelenlegi helyzet önkénytelenül is ama találkozásra emlékeztet és — szerény nézetünk szerint — a négy pontnak Oroszország általi elfogadtatásában nem lá­tunk egyebet, mint — ama talpot, melyen az el­lenfelek alkudozás végett találkoznak. Meglehet, hogy még ölelkeznek is s hogy a világ — miként 1807-ben a N­­­e­m­e­n két p­ártján egybegyült sokaság — öröm­­rivalgással üdvözli a kölcsönös megbarátkozás ezen jeleit; mi részünkről mégis napról napra erősebben hisszük, miszerint a világbéke nem oly hamar fog létre jönni, azaz nem­ szmnleges múlékony béke, mint e század első két évtizedében szinte több ízben meg­köttetett, hanem valódi és állandó béke, mely legalább is addig tart, mint az, melyet Metternich herczeg létre­hozott. Ily béke közel helyreállásában nem hiszünk, még pedig két okból, először azért, mert a jelenleg szóban forgó békének nemcsak azon feladata van, hogy a jelen háborúnak — az anyagi háborúnak, a verekedésnek, vérontásnak, lődözésnek — véget vessen, (e czélnak elérése nem oly rendkívüli nehéz­séggel járna), hanem e peretben oly békekötésre van szükség, mely az erkölcsi vagy — ha jobban tet­szik — a szellemi háborúnak az eszmék és elvek háborújának eldöntését is magában hordja; — világo­sabban szólva, oly békekötésre, mely nagy Péter hagyományos politikájának alaposan véget vet s ennek további követését lehetlenné teszi; oly békére, mely Oroszországnak világ- vagy legalább európai ura­lomra irányzott terveit megsemmisíti, mely ezen állam folyvást fenyegető állását megmásítja, mely kö­zép- és nyugoteurópa szabad elveken alapuló fejlődé­sét a kelet befolyásától függetlenné teszi s a mivelt­­ségnek a barbárság feletti diadalát biztosítja;— szóval: oly béke, mely Oroszország teljes politikai lényegét megváltoztatja, eddig hozott áldozatainak semmi gyü­mölcsét nem remélteti s Oroszországot eddig bitorlóit kiváltságos helyzetéből a többi európai nagyha­talmakkal egy sorba állítja. De épen ez utóbbiba nem egyezhet Oroszország; sajátszerü helyzetében eddig egyedül állott s igy nagy tekintélynek örven­dett ; a többi nagyhatalmakkal egy sorba állván, az összehasonlítás által csak veszthetne. Ha a nyájas ol­vasó ezen csak így­­utólagosan körvonalazott eszmé­ket érettebb fontolásra méltatja, úgy hisszük, velünk együtt azon nézethez fog pártolni, miszerint Oroszor­szág ily körülmények közt őszinte, Nyugati és Közép­­európa kívonataival megegyező békét nem köthet, te­hát nem marad egyéb hátra, mint csalfa, szm­leges bé­két kötni, vagy pedig a küzdelmet életre halálra foly­tatni. Amaz utat tán örömestebb választaná a sz.­pétervári kabinet, de ellenei nem oly tapasztalatlanok, hogy rászedetik magukat s az orosz késedelmezési poli­tikát még saját körökkel gyámolitanák. így tehát Orosz­ország nem tehet egyebet mint a háborút erélyesen folytatni és — ha el kell vesznie — legalább hősileg el­veszni, azon öntudattal, hogy mindent megtett az általa helyesnek talált politika következetes keresztülvite­lére. Második ok, mely alapos béke létrejöttét kétsé­gesnek tünteti fel, Poroszország magatartása; e hata­lom még folyvást semleges , sem a dec. 2-ki szerző­déshez nem csatlakozott, sem — Ausztria kivonata szerint — hadserge mozgóvá tétetését nem rendelte, sőt miként legújabban hallatszék, azt sem akarja meg­engedni, hogy alattvalói az angol „idegen légióba“ lép­jenek, míg Oroszországnak százankint átengedi a kato­naorvosokat , kikben Oroszország még sokkal inkább A KŐK PARADICSOMA Franczia regény. Fé­r­fi után fordította­k e­r­ő. (Folytatás. *) ELSŐ KÖNYV: A forgótűz. IV. A­m­o­r­g a 11. Touril János harmincznyolcz éves, alacsony zömök termetű férfi volt. Arcza széles, de élénk s erős ki­­nyomatú. Első pillantásra becsületes földmivelőnek lát­­szék. Közösleg megnyírt haja simán függött le. A pa­rasztok csodálták tudósságát, mert ő minden betegét kigyógyító, a­ki meg nem halt. Vasárnap feketeszinti gyapjúdolmányban ment a misére. A parasztoknak és lovaiknak tizenkét sollert vágott eret; a béreseknek csak fél annyiért, a koldusoknak pedig épen csak hat fillérért. Ő tehát koránsem volt felebaráti szeretet nélkül. Azon időben, míg a morgatt fölött zsarnokoskodok, jobb volt, mint jelenleg. És lett. A fényes vonal, mely a látkör nyugati szé­lén naplemente után még sokáig látható, mindinkább elenyészett a sötétségben. A tenger hullámai most már kétszáz lépésnyi távolban a szikláktól verődtek vissza. A sziklafokon túl a félhold szállt alá. Egyszerre rikító vereses fény borult a nedves szik­lákra. A mélyedésekben visszamaradt kis pocsolyák rubinokkal látszottak elhintve, s a tetőn a torony ho­mályos alakját lehete meglátni. A világító tűz meg­­­gyujtatott. A biborfény forgott, a rubinok tánczoltak, árnyékok mozogtak. Azután néhány perczre min­­* '*en kisötétült, meg újra felvilágult, és újra homályba borult. Touril János és Asztreu egész nyugalommal cse­vegtek. Touril egy kiugró szirten ült, ölében Asztres,­s János durva keze a leány szép fürteivel játszadozott. — Családot fogunk alakítani, monda Touri azos hanggal, melyet akkor használunk, ha légvárakat aka­runk építeni. Te férjet választasz magadnak tetszésed szerint, férjed engem bácsinak fog nevezni,­­ in ke­zelem a pénztárt... Hová fogunk menni ? — Párisba, mond a morgott ábrándosan. — Oly messze!... Parisban drága az élek *) Lásd „P. Napló“ 1452. sz. Asztrea mosolygott. Ajka megnyílt, és önkénytele­­nül ismétlé: — Párisba! — Te Parisban is, mikép itt, a legszebb nő leszesz, mond a kuruzsló, csodálkozással nézdelvén őt a vilá­gítótorony váltakozó fénye mellett. — Azt remélem, felelt a morgatt. Egyszerre azonban fölriadt álmodozásából és hom­loka elsötétült — A vámőröknek ez éjjel lőniök kell, monda. — Miért? kérdezé Touril. — Hétszázezer frank nagy díj, mond Asztrea s meg­­simitá homlokát. Én tudom, hogy én nem bánom meg. A kuruzsló gondolkodott e rejtélyes szavak jelen­tése fölött. — Csitt! mond a morgatt. Sirni hallom őt ott a bar­langban. A szél panaszhangokat hozott a csüllő-barlang felöl. — De mit vétett ő neked ? kérdé Touril János. — Jobban szeretem őt, mint nénjét Magdolnát, vi­­szonzá Asztrea. Ők mindketten boldogok voltak, mig én nyomorogtam. Valahányszor kend engem vert, ha­ragom mindig nagyobb lett irántok. Asztrea fölkelt s szeme fölé tartó kezét, hogy job­ban láthasson. A világító torony fénye most a tengerre esett. Egy kis hajó kifeszített vitorlával nyílsebesen közeledett a parthoz. Nem volt durva, nehézkes parti czirkáló; messziről inkább hadi briggnek lehetett volna tartani. — De ugyan mely felől jöhetnek? szólt Touril Já­nos, ki a közeledő hajót a „flambart“-nak tartá. Asztrea gyorsan karon ragadá őt. — Saint-Maloból jönnek, monda titokteljesen. Ez az őrhajó. A kis jármű vitorlái máskép helyeztettek el, hogy a fredcli fokot meg lehessen kerülni. — Tedd, a­mit parancsoltam, szólt a morgott, ki egészen sáppadt volt. Én nem akarom magamat meg­öletni. Kiálts az őrhajóra, s ne félj, hogy a toronyból meghallják; a szél megfordult. — Hohó, őrhajó! kiáltott Touris János sztentori hangon. Kiirtására hangcsön keresztül feleltek. — Hó, hó! Ezután következett a kérdés : — Ki szól? ! Touril János a morgottra nézett, ki ezt sugá : — A frehelfoki állomás hadnagya. — A frehelfoki állomás hadnagya! kiáltott Touril János. Az őrhajó oly mozdulatokat kezdett tenni, hogy szél és hullámzás daczéra kiköthessen. — Mondd nekik, susogá a morgott, hogy a flambart Saint-Cast mögött van. Touril János mindkét kezét ajkához emelé s újra kiáltani kezdett: — Fordulajtok! . . . Eltévesztettétek az irányt. . .. Hajózzatok Saint-Cast felé! — Köszönet! hallatszék a hangcsőből — Nincs miért, mormogd a kuruzsló. Hallani lehetett, mint osztá parancsait a tiszt az őrhajó fedélzetén. A kis hajó megfordult s rézsut Saint-Cast felé vitorlázott. A morgatt a nyílt tengerre mutatott kezével. A hold végsugarai mellett, melyek a habokon végig simultak, más tárgy len láthatóvá a tengeren. — Ez a flambart, mond a morgatt. Sulpice patron jól érti mesterségét. — Ha a vámőrök lerázták volna nyakunkról a mar­­quist, . . . kezdé a kuruzsló. A morgatt vállal vonitott. — Akkor, úgymond, akkor Magdolna és Viktória volnának az örökösök. Megmondta volna-e nekünk a plouesnoni lelkész, hol vannak a tallérok ? Ezután ismét a kuruzsló ölébe ült, hogy kényelme­sebben lehessen. — Csak mégis szeretném tudni, hányadán vagyok, morgott Touril János. — Még van időnk, szólt Asztrea félbenszakítólag. E helyt kell maradnunk. — Miért? — Mert a flambart­ot is úgy el kell távolítanod, mint az őrhajót, ha tudniillik előbb érkezik meg, mint­sem Viktória elment. — Egy ! monda Touris János elbámulva. Most mond­­ el nekem mindent, egyedül vagyunk. — Röviden elmondhatom. Nevetve nézett rá. — Én marquisné akarok lenni, szólt kegyeskedve. — Valóban! monda Touris János nagy meglepetés­sel, de azonnal hozzáteve : Ezt igen megfoghatónak találom. — Még a véletlen is azt akarja, mond a morgatt. Mert ha Viktoria öt percznél tovább marad otthon, úgy megkapja a levelet, mely neki a marquis megér­kezését jelenti. A levél megjött, a postalegény átadta. Mink, a várban, két levelet kaptunk : egyet a mar­­quistól, egyet Sulpicetől. A marquis levele ma estére jelenti megérkezését (feltéve, hogy előre nem látott akadályok nem jönnek közbe), s felszólított bennün­ket, hogy Sulpice tengerész levelét ügyesen kezükbe játszik a szehelfoki vámőröknek. — A vámőrök kijátszása végett ugy­e? kérdé Touril János, ki sokat tartott éles belátására. —­ Természetesen. ... És ezen levelet mutattam meg a kis Viktóriának. — Most már nem csodálom, hogy olyan volt mint a halott, midőn vele beszéltél ! — Ha a levelet nem mutatom neki, folytatá Asztrea, úgy szavamnak nem adott volna hitelt. Sulpice pa­tronnak jó ötlete volt. — De hiszen, veté közbe Touril, ha marquisné akarsz lenni, úgy Antal marquisra van szükséged. — Vagy rá, vagy másra------Az örökség­et illeti jog szerint, övé tehát az előny. — Igen , az legbiztosabb.... De Antal marquisval nem mehetsz Párisba. . . . — Azért, hogy el van ítélve? kérdé a mozgott büszke mosolylyal. Én mindezt jól meggondoltam. Jersey szigetén összekelünk, s én azonnal Grand­­ville-ba megyek. Gyászfátyolba burkoltan a király lá­bához borulok. A fekete csipke nekem igen jól fog állani; halvány arczom megindítja a királyt, s a mar­quis kegyelmet nyer. Egész Páris a fiatal Maurepar Rostán marquisnőről fog beszélni, s ha majd a mar­quisnő visszahozza férjét a száműzetésből, az úri ter­mekben mindenütt ő lesz a legkeresettebb hölgy. Touril János ásitott. Nagyon közönyös volt előtte, a­mit a morgatt beszélt. — Ha későbben egyenetlenség támad közöttünk , folytatá Asztrea , akkor férjemet hálátlannak fogják tartani, s az ő részén lesz az igaztalanság. — De hiszen, veje ellen a kuruzsló, a marquis nem miattad jön ide. — Viktóriáját már nem találja, szólt a morgott ret­tentő nyugalommal. — De keresni fogja, ha szereti. — Úgy hiszem, szerette, hanem ennek már kilencz hónapja , s a férfiak hamar felejtelek. .. . Holnap ko­rán reggel ismét hajóra kell szállnia. Addig elbánom vele. — De ha nem kellesz neki ? — Azt egy óra alatt megtudom, viszonzá a mor­gott. Ezt ő ugyancsak megbánja ! A hold, mely első negyedében állt, lement az alsó­­bretagnei távol dombok mögött. A tengeren mély sö­tétség honolt; a világító torony annak csak előterét világítá fel pereznyi időközökben. Nem volt már lát­ható sem a flambart, sem az őrhajó. A parton mély csend.

Next