Pesti Napló, 1855. február (6. évfolyam, 1468-1490. szám)

1855-02-14 / 1478. szám

1855. hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva : Évnegyedre 5 frt. — kr. p.­­ Fálívre . 8 frt — kr. p. Fálávre 10 „ —­­ Évnegyedre 4 frt — kr. p. A havi előfizetés , mint a j R hónapra 1 frt 30 kr.n •cámpokintl. eUdS« I» ; * megszűnt A lap politikai tart.lmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek­ tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : arlutoza 8-ik szám 35-15­8 Szerkesztési Iroda : Urinteza 8. az. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt ha­sábos petit-sora 4 pgc kraj­­czárjával számíttatik. A be­­igtatási s 10 pengő krnyi külön bályogdíj előre lefize­tendő a M­a­g­á­n­v­i­tá­k öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár- jával számíttatik. — A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a Szerda febr. 14 én. HIRDETÉSEK ás MAGÁNVITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Slagjaién a PFSTI RAPI.Ő — hétfőn és finnep utáns napokat kivéve — jelen­évnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás. & nt!« wskw­&c) Február-márciu­s két hóna­pos és február—június öt hónapos folyamára. Vidékre postán küldve , két hónapra 3 frt. *.10 kr. öt hónapra 8 frt 20 kr. Budapesten házhoz hordással, 2 frt 40 kr. öt hónapra 6 frt 40 kr. pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivata­lában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiávé-hvatala. Pest, febr. 14. Sz. G. Mit morfondírozol te itt magadban, szomorú pofával, mintha kávé helyett keménymagos levest en­nél? szól a minap hozzám egy a kávéházba belépő ka­tonatárs Miért nem szólalsz fel ismét egyszer? Mikor semmi sem történik, felelém. A manóban­ viszonzá , hiszen, ha mint mondod, a világ fejed után forog, ennek csak magad vagy oka. Igen, de mikor magam sem lát­hatom át, mikép lehetne ez máskép. Lásd bajtárs! mi­dőn mi katonáskodtunk, Európa Napóleon suprema­­tiája ellen küzdött, Anglia izgatta fel Európát, s a continens engedett unszolásának, mert ez érdekében feküdt. Angliának szokásos politikája szövetségeket kötni világuralkodásra törekvő országok ellen, mert maga tengeri hatalom lévén, erre elégséges száraz­földi erővel nem bir. Oroszország ezt tudhatta, sőt bizonyosan tudta; de mint egyesek úgy országok fe­lett is olykor bizonyos sors uralkodik , mely az emberi akaraton felül áll. Oroszország fiatal óriás, ki egy szá­zad óta nő és terjeszkedik, szomszédjait meghódítva, elnyelve; ez nála állandó rendszer, mely fejlődése törvényeiből szükséges kép keletkezik s kár érte az épen uralkodó czárt felelőssé tenni ; ő annak csak végrehajtója. Szerencsénkre e keletről nyűgöt felé to­luló mozgalom ellen egy másik szegül ellene és pedig épen oly szükségkép. Európának érdekeit védnie kell, védni a szokásos módon, melynek teljes sikerét már Napó­leon elleni tapasztalta. Az Oroszországtól fennen hir­detett szláv suprematia, mely egyébiránt egyedül orosz suprematia a többi szlávok elnyomásával, annyira fel­lázította a müveit európai nemzetek vérét, hogy ön­kénytelenül harct, háborút kiáltanak. És méltán, az emberiség évezredes fejlődése a müveit európai né­peknek felsőbbséget szerzett a barbárok felett; a ha­ladó haditudomány és gépészettől segítetve, uralkodá­sukat kiterjesztették mind az öt világrészeken s ezen erkölcsi túlnyomóság napjainkban már oly döntő, hogy az angol hadvezérek Keletindiában vagy Chinában tízszeres többséggel is szembeszállni merészkednek. És ezen százados tapasztalás után hajtson a műveit Europa gyáván, és legszentebb érdekeit védetlenül hagyva, éjszaki barbárok elött térdets föl? Ez, mint lá­­sd, lehetetlen, mert az emberi nem rendeltetése úgy hozza magával, hogy a műveltség százados diadalait ezentúl is ünnepelje. Józanul felfogva, Európa e helyzete egyébiránt egy­szerű és világos: gyors egyesülete a nyugati nemze­teknek a tavasz beállta előtt, s összes erővel a támadás annak beállta után, ez a czélhoz vezető eszköz, mely csalhatlan sikerű, és épen ez oknál fogva veszély­nélküli. És ezt, úgy hiszem, kiki át is látja, a szobatudóst ki­véve. Ennek okoskodnia kell, és a szobatudós okos­kodása mindig elüt a világember okoskodásától. Uraim, az öreg katona nem ül mindig reggeli kávéja mellett, hírlapolvasás közt katonai és politikai dolgok­ról elmélkedve , hanem ha bevégzi reggelijét és szi­varra gyújt, olykor philosophálni is bátorkodik. Azóta ugyan sok víz folyt le már a Dunán, hogy bölcselkedő honfitársait a német szemlélődő szobaphilosophia kép­zelgéseire figyelmeztette , ideje lesz tehát, hogy most már gyakorlati következéseit is felvilágosítsa. — Ne higyék, hogy a philosophia,mivel elvont tudomány, sem­mi befolyással ne legyen az életre.— Épen ellenkezőleg van a dolog. A philosophia az öntudatra jutott embert és nemzetet az emberiség legfőbb kérdései felett tá­jékozza, ebbeli meggyőződésünk tehát egész világ­szemléletünket határozza, mely megint munkásságunk elme és gyakorlatbeli irányára eldöntő befolyást gya­korol. Pillantsatok csak a németek szellemi életük fej­lődésére. Berlin most ezen Görögország Athenéje­ egyetemén,hol a porosz értelmiség képeztetik, Fich­te és Hegel hirdették bölcseségüket. Az első ad­dig ellentételezte a „n­e­m­ é­n !“ az „é­n n e­t,a­míg szerencsésen kihozta, hogy nemcsak a „n­e­m én (a világ)“ hanem az „én (ő maga)“ sem létezik, ezt (lásd összes munkái 2 kötete 245 lapját) nemcsak őszintén és világosan megvallja, hanem még oly fel­magasztalt lelkesedéssel is, hogy az iránt kételked­nünk sem lehet, mikép szegény boldogult philosopháló társunk ezen magasztos felfedezésébe halálig belesze­­retett. Hegel más eredményre jutott. Ő a tárgyat fo­galmával ugyanannak vagy azonosnak tartván , a való igazságot, a fogalom dialecticai mozgása által akarta létrehozni, ezen fogalmat dialectice addig moz­gatta magában, míg meggyőződött, hogy tulajdonké­pen nem ő mozgatja azt, (nem az egyén) hanem Spi­­nosa általános állománya vagy szerinte az „által­á­­nos lét,“ magyar hegelistáink kitétele szerint pedig a közvetetlen „Van,“ a pantheisticai isten bennünk s hogy mi szegény emberek csak akaratlan nézői va­gyunk mind annak, mit ezen „közvetetlen van“ bennünk gondolni és akarni méltóztatik. Ha meggon­doljuk, hogy Poroszország státusférfiainak nagy ré­sze, ezen korában magasztalt és csodált bölcseségben oktattatott, nem természetes­­, hogy ők is az európai mozgalmakat most csak nézik s a porosz állam tét­lenségében elszigeteltetik és csodálatos egyedül csak az, mikép ezen urak meg nem foghatják, hogy lehes­sen mind ez igy, bár Poroszország nagy hatalom és hogy ezt meg nem foghatják mind annak daczára, hogy Drouyn de L’huys azt nekik elég érthetőleg tudlokra adá és pedig a legvilágosabb franczia nyelven, hogy tudniillik mind­ennek csak magok okai! Poroszország ezen hegeli zavara az egyszerű keleti kérdést szövevényessé teszi. Poroszországnak nagy befolyása van Németországra, sőt Dánia és Sve­ziára is, pedig összes európai szövetség nélkül Anglia eredeti terve a béke sebes és hathatós helyreállítására, csak törpén létesülhet. Mind­az, mi most a Duna mel­lett vagy Krimiában történik, vagy nem történik, mel­lékes, sőt filléres. A tavasz közeledik, hat hét után a cselekvés órája áll be , addig Európának egyesnek, késznek kell lennie. E zavart csak a diplomatia szün­tethetvén meg, most övé a világ, nem a stratégia és taktikáé, s a­ki e perezben mind­azt, a­mi a csata­tereken történik, a hadtudománynak rója fel bűnül, nem helyesen fogja fel a viszonyokat, mert e perezben a taktika a diplomatiának uszályhordója. A legfontosabb, mi történt: az angol minisztérium bu­kása. Azon perezben, midőn Oroszország a négy ponto­kat elfogadja s látszólag a béke küszöbén állunk, lelép Aberdeen s Palmerston veszi át az állam kormányát azon kötelezéssel, hogy a háborút ezentúl erélyeseb­ben folytatandja. A diplomába béketekintetben, prae­­destinálva látszik mindig ellenkezőjét eredményezni annak, a­mit létesíteni szándékozik. Palmerston az angol minisztérium élén a világháború végséig. Aberdeen hivatását teljesítette; neki sikerült az európai szövetség alakulása, ha azt nem is végezhette be, mi nem is oly könnyű, mert ez nem kevesebb mint a világtörténet máskép-alakítása. Eddig a világ kelet­ről nyugat felé mozgott, most a mozgásnak meg kell fordulnia, nyugatról kelet felé. Ez ellen rokonságok, nagyhatalmak hagyományai, régi rokonszenvek és be­leélt szokások csatáznak. És mégis mindezen ellenté­teleknek rövid hat hét lefolyta alatt ki kell egyenlít­­tetniök. A história alakulása most Porosz és Német­országoktól függ. Ha ti az orosz óriást csak talpán akarjátok csipkedni, a Duna mellett vagy Krimiában, azt ő nem igen fogja érezni, a főtámadást közepére, azon vonalra kell intézni, mely a balti tengertől a Du­náig terül el. Ausztria azonban biztosan előre nem nyomulhat Poroszország nélkül, melynek balszárnyát kell fednie s Németország nélkül, mely tartalékául szolgál; de ezekkel egyesülve, eldöntheti a jövő nyár alatt Európa sorsát-Hogy fog ez alakulni? Az öreg katona nem próféta, ez ellen már előbbi levelében tiltakozott, most sem örömest bocsátkozik jóslatokba, annyit azonban nyíl­tan megválthat, hogy a békéhez kevés reménye van. Ez ellen, mind a két részről, titkos természethatalmak esküdtek össze, miknek az emberi akarat öntudatla­nul hódol. De üssön bár­ki a háború, ne féljünk na­gyon tőle! Az európai egyesülés Hegel dialecticai processusa daczára is, úgy hiszem, meg fog alakulni s ekkor eredménye nem kétséges. Az üreg katona álta­lában kétségbe nem esik az emberiség sorsa felett. Történjék bár­mi, a jövő be fogja bizonyítani, a­mit a múlt századok óta hirdet, hogy a világural­­kodásra csak a műveit haladó nemze­tek vannak hivatva! Bécs, febr. 10. Már régóta kívánatosnak látszott, a katonai osztályt büntetőjogi tekintetben is a codificatio jótéteményében részesíteni. De ennek szüksége mindinkább érezhe­tővé kezdett válni az újabb időben, midőn a biroda­­lomszerte életbe léptetett általános büntetőtörvény­­könyv, az ezzel okszerű és okozati kapcsolatban álló eljárás és a mindkettesöknek alapul szolgáló emberi elvek, czélba vett üdvös hatásukat gyakorolni el nem mulasztották. A legújabban közzétett és jövő július 1-sején ha­tályba lépendő katonai törvénykönyv azért egyhangú örömkiáltással fogadtatott, üdvözöltetett nemcsak a legközelebb érdeldettektől, a katonáktól,­­ hanem a többi állampolgároktól is, kiket kivált annak a biro­dalom hadereje "elleni bűntényekről szóló harmadik része szintén közelről, kell, hogy érdekeljen.­­ A NŐK PARADICSOMA Franczia regény. F é­v a 1 után fordította Gerő. ELSŐ KÖNYV. A forgótűz. XIV A juhász vacsorája. (Folytatás. *) Ezalatt Gandeau Péter tizedes Trégurben tanyázott embereivel, mert a kis Sulpicenak saját lakát rendelték fogságul. Sulpice és bajának részese Toto Gicquel kötözve feküdtek a kunyhó egyik zugában. — Gandeau Péter s a többi zöldkabátosok jóízűen ették a Sulpice patron számára készített levest. Ez végtelen fájdalmat okozott a különben is mélyen elszomorodott Toto Gicquelnek. Ő mintegy óra­ hosz­­szat egyedül lévén a kunyhóban, legalább is hatvan­­szor kisértetbe jött, hogy magának egy tányér levest merítsen s éhező gyomrát lecsillapítsa. Toto éhezett, s a húsos fazék oly étvágygerjesztően illatozott. Fél óra lefolyta után Toto a szalonnát s egy marok sót vetett a levesbe. A só megolvadván, a leves még étvágygerjesztőbben illatozott; Totónak önmegtaga­dása minden erejét össze kelle szednie, hogy a kisér­tésnek ellentállhasson. Ott volt előtte minden, mi éhes embert elszédithete : kenyér, almabor, pálinka, és a lábas, melyben Toto könnyű­szerrel féltuczat lepényt is süthetett volna magának. De mindezek Sulpice patron számára valók voltak, Toto még csak ujját sem mártotta a leveses fazékba. — Most pedig az epedve várt patron helyett a zöld­kabátosok jöttek, kötélben hozva magukkal a kis Sul­­picet! Hát Toto csak Fricandeau és ennek czimborái miatt böjtük­ legyen ?! . . . Megbánta önmegtagadását (* Lásd „P. Napló“ 1476. sz. ) és sötét arczczal nézte a zöldkabátosok jó étvágyát,­­ kik az ízes levest nyalánkan költögeték s az almabo­­j­tos kancsót csufolódva ürilgeték.­­ — A kópé nem nagyobb, mint a csizmám, és máris úgy tud hazudni, mint valami meglett ember! mondá Gandeau Péter, ki épen derekas kortyot ivott az alma­boros kancsóból. És az ital, mit szerzett, bizony jó.. Hol kapta el ezt, öcsém ? Sulpice nem felelt. Mozdulatlanul és némán guggolt a zugban. Toto Gicquel mellette a falhoz támasz­kodott. — És azt állítja, hogy nem vár senkit ez éjjel! téve hozzá a tizedes. Mondd csak, ficzkó, minden estre ily vacsorád szokott lenni ? Semmi válasz­ — A kis Sulpice alig hitt lélegzeni, sáppadt volt mint a halott. A zöldkabátosok ismét enni kezdettek s egyről másról csevegtek. — Nagyon erősen vagy megkötözve? suga Sulpice bajtársához. — A kötél húsomba vág, viszonzó Toto. — Nem mozdulhatsz ? — Nem. — Brrr! mondá Gandeau tizedes, ujjait fuvogatva. Itt istentelenül hideg van. . . . Te Pista, hozz ide csak egy bárányt, hadd melengessem magamat. A hat kedvenc­ bárány egy másik zugban aludt. Pista előczipelt egyet, aztán meg egy másikat, mert­­ minden zöldkabátos melengetőül akará használni az állatokat. Azután ügyetlen, besározott lábukat bedug­ták a puha, fehér gyapjúba, é­s a jószivű állatok, félig felébresztve, az asztal alatt csakhamar ismét elaludtak. A kis Sulpice homloka, csupa veritek volt. Lélegze­tét visszafojtva, legnagyobb feszültségben figyelt min­den neszre, mit kívülről hallani lehete. A tenger tá­volból hangzó morajlása mintha titokteljes szókat in­tézne hozzá. Gandeau tizedes, nem tudván elég hamar fölm­ele­­gedni, körültekintett a kunyhóban. — Hol van fád, öcsém ? kérdező. — Nekem nincs fám, viszonzó Sulpice, azonban jobbat gondolva hozzátéve : Megengedik-e önök, hogy kissé melegedjem? Nagyon fázom. — Nem vagyunk mi pogányok, öcsém. . . . Megen­gedjük, hogy melegedjél. — A lisztes láda mögött, folytasd Sulpice, van jó száraz venyige. A zöldkabátosok a lisztes láda mögé nyúltak. Né­hány percz múlva vidám tűz lobogott a tűzhelyen­ Gandeau tizedes rátöltött pipájára, nem akarta magá­tól megtagadni egyikét sem érzéki élvezeteinek. — A mai éjszakáról egész életemben meg fogok emlékezni! mondá, hátradőlve ülőhelyéből. Míg meg­virrad, alkalmasint nem egy halottat fog lehelni ta­lálni a sziklák között. ... Az őrmester csapatja rette­netes lövöldözést vitt végbe amott túl, Roche-Guyette felé. — És a csüllőbarlang körül, téve hozzá Eusztach. — A csempészek is bizonyosan viszonozták a lö­véseket, mond Pista. Az aubigny-i nagy halász-saj­kához tartozó legények voltak. — Vagy pedig a „Flambart“ legénysége, mely az erős szél közepett is labodázott. . . . Annak a földön­futónak, a­kire a mezőn, nem­ messze az állomástól, lőttünk volt,h ólom labdacsónak kell testében lenni, majd meglátjuk holnap. A kis Sulpice fölegyenesedék, a távolban, nyugat felé, lövés történt. — A vámőrök is egy darab ideig mindnyájan némán és hallgatózva figyeltek. — Ez a lövés amott, Rostán háza környékén esett! nyilatkoztatá ki Gandeau Péter. A juhász fiúnak könyek tolultak szemébe. Mond­­hattan aggály fogta el szivét. Ez volt az óra, midőn apjának a mezőn kell vala keresztül haladnia. Tudjuk, hogy a nagy Rostán nem Sulpice patron ellen irányozta volt első lövését. — Ott kinn ismét minden elcsöndesült. — Önök megígérték nekem, hogy a tűz mellé bo­csátanak, mondá a kis Sulpice reszkető hangon. — Melegedjél, ha kedved van, viszonzá Gandeau Péter. — Nem léphetek. — Igaz lesz az. . . . Vidd őt a tűz mellé, Pista. . . . Hiszen ez a gyerek szinte összefagy, úgy reszket. Pista fölemelő a fiút s a tűzhelyhez vitte. Sulpice megköszönő. Ezután a zöldkabátosok ismét elkezdtek inni, s mindegyikük megtevő észrevételét a vámügyi igazga­tóság legutóbbi rendeletéről, melynek erejénél fogva — tekintettel a csempészet szerkivüli elharapózására — a tengerparti őröknek kötelességükké tétetett, hogy bizonyos esetekben és elöljáróik útmutatásához képest fegyvereiket használatba vegyék. — Hát te, öcsém, meg akarod-e magadat sütni ? kérdé Gandeau tizedes, hirtelen félbenszakítván a be­szélgetést. Oly bűzt érzek, mintha égne valami. A vámőrök körülnéztek. A szobában pörzs­szag terjedt, s a juhász fiúnak egész hála füstölgött. Sul­pice ugyanis egészen észrevétlenül a tűzhely közvet­len közelébe vonszolta magát. A kötél, melylyel két keze össze volt szorítva, lángolva égett s a szegény fiu keze a szó teljes értelmében megsült. De ajka egyetlen jajszót sem hallatott. Toto Gicquel ijedten elfordult.­­ Mialatt a vám­őrök felugráltak, a mezőn egy második lövés történt, s Randonneau vonítani kezdett. Most Sulpice szintén felugrott, egy égő eszköz ra­gadott kezébe s fegyver gyanánt forgatá azt. Keze csuklója fekete és véres volt, de ő megszabadult bé­kéiből. Egyenest a vámőrök közé vetette magát, kik előle kitértek, aztán egyetlen ugrással az ablakba szökött, és eltűnt. Randonneau, nyakszijját eltépve, utána ugrott, s kí­­vülről nemsokára behallatszott ugatása, mint a vizsláé, ha rátalált a vad nyomára. (Folytatjuk.) Tartalmi tekintetben az új katonai törvénykönyvet méltán megilleti a hely Ausztria halhatatlan érdemű törvényhozói, például egy II. Józsefnek legdicsőbb művei között, a mennyiben a katonai erények fentar­­tására s az ezekkel összeütköző vétkes cselekvények fenyítésére nemcsak igen hatásos, hanem oly eszkö­zöket is vetet foganatba, melyek az emberiség, mél­tányosság és a szelidebb elvekre visszavitt jog kívá­nalmainak teljes mértékben megfelelnek, így a vesszőzés bélyegző büntetése örök időkre el­töröltetett ; a párbajra, a tisztikar sajátságos állásá­nak tekintetbevételeivel, megfelelő bü­ntetés szabatott; az úgynevezett közönséges bűntények iránt eddig fenállott határozatok az általános büntetőtörvény­­könyvvel öszhangba hozattak, a­hol t. i. az ettőli el­térést a katonának saját állása és a jogbiztosságral különös ügyelet, a törvényhozó előtt tanácsosnak nem láttatták. Ha a katonaságnak vitéz császári vezéréhez, fel­tétlen ragaszkodása és iránta viseltetett lelkesedése az eddiginél nagyobb mértékben még fel volna fo­kozható , úgy annak múlhatlanul meg kellene történni ezen büntető törvénykönyv életbeléptetése és az irán­­tai legfelsőbb bizalomnak, úgy­szólván, minden lapon fellelhető tanúsítása által. Buda, febr. 10. Az 1853—ik évi jul. 29. kiadott s múlt 1854-iki oct. 28. vagyis az uj bírósági szervezet életbeléptének napjától hatályossá lett fenyitó eljárás X-ik fejezete értelmében rendelt szóbeli végtárgyalás a budai cs. kir. orsz. tör­vényszék előtt eddigelé már huszonegy tartatott , ide nem számítva természetesen azon bűnügyeket, melyek­ben a törvény rendeletéhez képest megszüntetési vagy fölhagyási határozvány hozatott, meg azokat, melyek iránt a vizsgálat a régibb eljárás szerint vezettetvén, mint ilyenek intéztettek el. A tárgyalások nyelvét illető­leg megjegyzem, hogy a magyar vádlottaknál a magyar, a németnyelvűeknél a német használtaik , a vizsgálat fo­­lyamábani kihallgatások, és vallomások fölvétele is ahoz képest történvén. — E fényes eredmény a halmozott különnemű teendők közepett ezen törvényszék erélyes tudományos és páratlan munkássága elnökének R­o­­mers Henrik Manó a­r őméltóságának és az ennek példáján indult tiszti személyzet eszmélködésének tulajdonítandó. A fenn tisztelt elnökben a törvényszék gondos és humánus vezetői, az ország pedig, melynek nyelvét ernyedetlen szorgalma folytán már is magáévá tevő, magas állását kellőleg felfogó fő­hivatalnokot nyert, annyira, hogy mindezeket tekintve kötelességünk­­nek érezzük legmélyebb hódolattal hálás köszönetünket kifejezni a cs. kir. Apostoli Fölsége atyáskodó kegyel­mének ezen ujabbi tanúsítványáért. Lapszemle, A bécsi Presse február 10-kei számát következő czikkel nyitja meg: A hivatalos „Wiener Zeitung,“ mikép már utolsó esti lapunkban jelentek, T­o­g­g­e­n­­burg lovag, velenczei helytartónak keresk., ipar és középitészeti cs. miniszterré kineveztetését közli. Ez által füstbe oszlanak minden hírek ezen minisztérium sz­ándéklott megszüntetése s az illető ügyeknek részint a bel-, részint a pénzügyi departementba leendő so­­roztatása felöl, mikép huzamos­ idő óta a közönség­nél fölmerültek. — Mi sohasem óhajtottuk, hogy az igazgatási hivatalnokok száma régió legyen, sőt inkább számuk lehetségig leszállítalását, mennyiben t. i. az.

Next