Pesti Napló, 1855. február (6. évfolyam, 1468-1490. szám)
1855-02-21 / 1484. szám
1851 hatóik évi hlym ,KlJ)¥l%ETÉSI KOl/i'KTHUÍX - Vidékre posta« küldve : Pesten házhoz hordva Évnegyaik« 5 frt. — kr. p. | Félévre . 8 frt - ter. p Félévre 10 „ — ,, j Évnegyedre 4 frt — kr. ;.. A havi allaretás , mint * . s hr.vnr v„ , fr, s,j kl.v teámon kin ti elad** U ; A lap politikai tartalmit illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyek tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő : urlutcza 8-ik szám Szerda, febr. 21 én feljelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és finnepaténs sípokat kivéve — feletovnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás. Február-mártius két hónapos és február—junius öt hónapos folyamára. Vidékre postán küldve , két hónapra 3 frt. 20 kr. öt hónapra 8 frt 20 kr. Budapesten házhoz hordással, 2 frt 40 kr. öt hónapra 6 frt 40 kr. pp. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóuteza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kíi.*ó-h<r-atní(t. Népesités. Budapest, febr. i 9. IV. Kiterjedt földbirtok és nagyobb uradalmak nemcsak Németországban léteznek, hanem az ausztriai birodalom azon részében is, mely nem Magyarország. A „Wanderer 11 ”. levelezője azonban ott, és pedig nagyon helyesen, a colonisatiót nem találja helyszerűnek, kívánatosnak, vagy szükségesnek, mert a ma nagyobbrészt jól instruált s illően jövedelmező jószágok tulajdonosai a status quo mellett igen jól érzik magukat. Egészen máskép áll a dolog Magyarországra nézve. Itt a nagybirtok tulajdonosai nem csekély zavarban vannak a forradalom óta, mert a megszűnt robot és duzma, ellenben a helyett bekövetkezett közteherviselet a régi kényelmes gazdálkodásmódnak nyakát szegte; s most nem kis feladás a hitel irtóztató drágasága mellett költséges beruházások által oly kárba hozni a birtokot, hogy ez az adón és kölcsön vett tőke busás kamatain kívül gazdáját úri módon eltartsa. Mi bizony elhisszük, hogy boldogulni akaró , határozottabb jellemű s szerencsés, véralkatú birtokosaink sok megszokott drága comfortról , és sok édes gondatlansággal űzött költekezésről kénytelenek lemondani, mert a jövő ivadéki nemzetségi fényét és állását ezúttal egyedüli nyárspolgárias takarékosság által menthetni meg. A nagybirtokunknak tetemes része azonban ez után sem boldogul, mert az úrbéri kárpótlás mérsékleti segélye, s a mezőgazdasági hitelbank hiánya miatt, meglábolhatatlan adósságcsinálás nélkül annyi pénzhez nem juthatnak, amennyi kiterjedt jószágaik oly felszerelésére kivántatnék, hogy azokat házilag haszonnal kezelhessék. Itt áll elő azon kérdés : vájjon hajlandóbb legyen-e ily nagybirtokos jószágainak kisebb nagyobb részét eladni, s ha azok árából valami megmarad, abból a fentartott jószágocskát rendezni, vagy hajlandóbb legyen-e azon részt, mit saját vállai meg nem bírnak, egyelőre bérbe adni, hogy a birtokot egy kis nélkülözés, a nagylábon élés vitorláinak szerény összehúzása által utódai számára fenntarthassa ? A Wanderer érdemes. levelezője a töprenkedőknek kétségkívül azon tanácsot fogja adni, hogy „a magyarországi nyers termelés szaporíthatása, tehát elvitázhatatlan állatugazdászati nyereség érdekében — minden fel nem szerelhető birtokaikat — népesítsék! Azonban hazánkban száz birtokos közöl legalább kilenczvenkilencznél azon meglepő tapasztalást nyerjük, hogy e jól megfontolt államgazdászati lecskét nem akarja követni, s pedig nemcsak az államgazdászat tudományában rendszerint igen járatlan magyar birtokos fogja az urnak legjobb szándékú tanácsát nem követni, hanem még azon tiszteletreméltó újabb hazánkfiai sem, kik nevezetes magyarországi birtokok vásárlása utján külföldön gyűjtött becses tőkéiket kamatozás s mezőgazdasági miveltségünk emelése végett hazánkba szíveskedtek átültetni, holott ezen újabb hazánkfiai, a dolog természeténél fogva inkább mint a laikus magyar birtokos , K. ar eszméinek életrevalóságát és horderejét felfoghatták és méltányolhatták volna. Pedig a magyarországi nagybirtokosoknak csakugyan kell előbb utóbb valamit gondolni, mert valóban a legkisebb rész van azon szerencsés helyzetben , hogy felszerezetten jószágain a naponta növekedő kiadások súlya alatt a házi kezelés sorsát megállhassa. Körülményeikhez képest el kell dönteniük : végkép túladjanak-e jószágaikon , vagy m úr tanácsán indulva, a gyarmatosítás magasztos ésáljaira szenteljék azokat, státusgazdasági magast) szempontokból szerényen megelégedvén azzal, ha jószágaik értékét a magokat ide költözésre elszánt telepedőktől §. nézete szerint mérsékleti annuitások utján idővel visszanyerhetik ; -7T- vagy végre 1s, ha a cosmopolitismus és philanthropia e fensőbb eszméivel s igényeivel !;önzéstelenűl megbarátkozni, s a „magyar földbirtokos 41 hiú nevéről és öntudatáról lemondani nem képesek — a „bérbeadás' triviális rendszabályához kell nyúlniok, habár ez ellen az igen érdemes Q. ur szerint szintén „több rendbeli kifogások vannak államgazdászati szempontból, miután a bérlő csak saját hasznát tartja szem előtt, s annál fogva (!) a föld okszerű mivelését elmulasztja!"». Ezen trilemma folytán legbizonyosabb az, hogy aki meggyűlt terhei miatt birtokát tovább megtartani nem képes, azt Isten nevében kénytelen lesz eladni, s megesketik, hogy ily dobra került jószágot vállalkozó státusgazdák, Magyarország jövője iránti legtisztább érdekből, az idly felette fontos gyarmatosítás eszközlése végett meg fogják vásárlani, mi ellen azután senkinek sem lehet észrevétele, mert hiszen mindenkinek szabadságában állott azon eladó jószágot saját számára megszerezni. Meglehet, hogy ily történhető jószágvásárlások esetében a gyarmatosítási vállalkozó státusgazdák élén ha nem is tőkékkel, legalább hathatós szavával a többi közt Németország egyik legkitűnőbb fiát, a nagy cosmopolitát, a szelemdusttingen-Walerstein bajor herczeget is (kinek vendégszerető, lovaglás, finom és lekötelező modorára müncheni napjainkból még mindig fris örömmel emlékezünk vissza, fogjuk tisztelhetni, ki hasonlóan a mindenfelé hírre kapott magyarországi néptelenség s uratlan parlagtérségek fogalmának befolyása alatt kevés napok előtt meleg részvéttel falvá fel a müncheni kamarák figyelmét és gondoskodását, a németországi kivándorlások azon új irányzására, melyet a német elam cultural missiójának keleten, de különösen Magyarország dunamellékein is vennie kellene. Az ily tömeges gyarmatosításokra természetesen a nagy földbirtok volna hivatva. Fogja-e ezt például tenni herczeg, kinek jószágai s uradalmai hazánkban közel 2000 mérföldet tehetnek? — Itt igazán a tisztelt K. által óhajtott „contiguitásban“ lehetne létesitni a telepeket, mert a köztiszteletben álló derék herczegi tulajdonos birtokai beutazása közben Horvátországtól Erdélyig nappali és éjjeli állomásait szakadatlanul saját jószágain tűzheti ki. A nagyszerű cosmopolitikai illamgazdászati eszme valósítására azonban a herczeget fájdalom a legjobb akarata mellett is képtelenné teszi az elsőszülöttségi s hitbizományi jogviszony, mely roppant birtokának egy arasznyi részét sem engedi elidegeníteni. Okvetlenül kénytelen lesz tehát a herczeg jószágainak időszerű helyes kihasználhatása tekintetéből más alkalmas módokról gondoskodni. Mert annyi igaz, hogy a herczegi majorátusban, a jelen csekély jövedelemhez képest, még egy egész majorátus van elásva, mely kincshez azonban a herczegi jószág-igazgatóság jelen javíthatatlan HIUOKTáSfch 4. WATÁWVITÁJá. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalába« Szerkesztési iroda : Drinteza 8. s% Hív de t «uk 6t ha«4bi!» pethteora 4 pgS kr*l’ stíl'ifrii irHaplitulli. A letgtatáa! » 10 pengő árny! kfilöt! bélyeg dlj előre lefkelA»idő * MagiDvItlk St fcsíkos sora 5 pangó krajealilával számíttatik. — A fölvételi dl! szinte mindenkor előre letkethntő a A NŐK PARADICSOMA Francija regény Fával után fordította G erő. (Folytatás. *) MÁSODIK KÖNYV Az utazás. Chiffon és Loriot. Ez az 1852-dik évi September végén történt. Drámánk első jelenetei óta tizenhét év pergett le. Chiffon és Loriot tizennégy nap óta uton valónak Páris felé. Egy-egy napi ttjuk rövid és nem egyforma volt, a mint a körülmények inkább vagy kevésbbé kedveztek, a mint vándorlási kedvök nagyobb vagy kisebb volt. Jó napokon, ha szíves fuvarosok helyt adtak nekik szekerekön, tíz óra járásnyi földet is haladtak; máskor, ha boszos fuvarosokkal találkoztak, kénytelenek voltak rövidebb úttal is beérni. Fiatal kalandoraink tizennégy nap óta valának után, s még alig tettek hetven vagy nyolczvan mérföldet. És Loriot fáradt és csüggeteg volt; a kis Chiffon ellenben soha sem veszte bátorságát. Mintha sohasem bírna elfáradni. Járása könnyű és szökellő volt, mint elindulásuk alkalmával; szél és eső daczára vidáman s jókedvüleg haladt a végetlen országút hosszában. — Add ide kezedet, Loriot, mondá, ha barátja hátramaradozott. Már csak félórányi út van hátra. Loriot csüggedve pillantott a távolba. — Ezt már két órája mondogatod, sohajtá. — Egyfolytában csak megyünk, s még csak tornyot sem látni. — Csak türelem. Az eső miatt nem látni semmit. A toronynak amonnan kell előbukkanni a fák mögül, hiszen tudod, azt mondják, hogy a város erdőben fekszik. Éjszaka is lesz már, viszonzá Loriot, kinek hangja mind siránkozóbb jön. Sötétben kell majd az erdőn keresztül mennünk Chiffon felkaczagott. Talán bizony attól félsz, hogy a zsiványok kirabolnak, édes Loriot? Loriotnak sehogysem volt kedve tréfálni. — Ne emlékeztess szegénységünkre, monda homlokát ránczolva. — A Bretagneban legalább volt mit ennünk. — Hát az után éhhel haltunk-e ? szakitá őt félben a bátor Chiffon. Ah, borzasztón megsoványodtunk! mondá Loriot, megtapogatva Chiffon telided karját. Ekkor viaszvászon köpenybe burkolt s magas kalaposparasztember lovagolt el mellettük. Hé, kiálta Chiffon, mennyire van még innen Maintenon ? (* Lásd „I. Naplé“ 1482. n. — Annyira innen, mint onnan ide , válaszolt a kamasz vissza sem tekintve. Te kis majom, urnák is szólíthattál volna. Chiffon ökölre szorító markát ellene. Loriot azt mondá: — Nálunk nem oly gorombák az emberek. A paraszt elkoczogott. Csak kék harisnyáját s hoszszan lelóggó botját lehet látni a viaszvászon köpönyeg alól. — Majd meglátod, mondá Chiffon, csak egyszer Párisban legyünk! — Mit fogok látni ?— Nem bízol bennem, Loriot? — Bízom én, viszonzá a fiú, de hiszen te magad sem tudod, mit fogunk látni. Chiffon csintalanul mosolygott, s kísérőjére oldalvást lepillantva, azt mondá: — Hiszen Páris a nők paradicsoma ! — Én nem vagyok nő, felelt Loriot. — Az való, mondá Chiffon félig tréfásan félig komolyan , de férfi sem vagy ám ! — Miért nem ? — Ha férfi volnál, megbüntetted volna azt a goromba kamaszt, ki engem majomnak nevezett. Loriot rákvörös lett. Ökölre szórta két kezét s utána iramodni készült a parasztnak. Chiffen visszatartóztatá. — Igen, igen, susogá, és csintalan pillantása szerelmessé lett, te férfi vagy, kedves Loriotom, s a nők paradicsomába a férfiak is beletartoznak, különben igen unalmas volna az élet. Nem, legalább nem kellene oly paradicsom, hol te hiányzanál. Chiffon megállott s megcsókoló őt Loriot nagyon szívesen hagyott magával enyelegni, s ezenkívül örvendve értesült, hogy a nők paradicsomából a férfiaknak sem szabad kimaradni. — Nézd csak! kiábó körül tekintve: itt egész sereg kocsi jön. A nyugoti láthatár kiderült- A hanyatló nap elősugárzott a felhők mögül s fényes világot terjesztett, melyet a fákon függő számtalan esőcseppek visszatükröztetének. Az országút hegysíkon vezetett. A napból kilövellő tűztengerben mintegy hat kocsi sötétes körrajza mutatkozik, melyeknek valóban valami tündéries, kísérteties látszatuk volt. A lovak patkói olvadt tűzben látszottak mozogni, s gyorsan haladó lábaik a rézsűt eső, vakító fényben borzasztó bosszúknak mutatkoztak. Chiffon és Loriot megálltak, hogy a kocsisort maguk mellett elhaladni lássák. Az első hintó, mely mintegy ötven lépésnyivel a többiek előtt haladott, a mansi gyorskocsi volt. Benne legelöl látnivaló volt egy utazó kereskedősegéd büszke arcra, egy nővel együtt, kinek bizonyos korossága mellett katonai tartása volt. A hátsó rekesz ajtajából néhány csinos csintalan arczocska mosolygott. Ezek tucatszámra érkeznek Mansból. A körönd teli volt igénytelen emberekkel, kik közöl különösen kitűntek egy vigadanoló tengerész, s egy csodálatos kifejezésü fiatal ember, ki a rázás daczára is szorgalmasan harisnyát kötött. A tengerésznek fülfüggői voltak szép kis törökkel, melyek kék inggallérjáig lecsüggtek. A körönd többi lakosai nagy figyelmet tanúsítanak ezek iránt. A mansi gyorskocsi után jött a bresti postaszekér, mely egészen el vola zárva, hogy eltitkolja utasokban hiányát Ezt követő díszes úti hintó szép lovakkal. Kis vándorainktól huszonöt lépésnyi távolban a postaszekér utólérte a gyorskocsit. Az úti hintó a postaszekerét készült utolérni. — A gyorskocsiból minden utas kidugta fejét. A szerény körönd, a belső rekesz a csintalan mosolygó arczokkal s étvágygerjesztő cervelatkolbászokkal, az előrekesz, hol a „Péter és Gambard ház“ képviselője Sailloux asszonynyal, mérnökkari őrnagy özvegyével irodalomról, bölcsészet-és, Zenéről beszélgetett, — szóval mind kifelé néztek. A vendéglők ne... drágábbak, mint másutt, mondá az utazó kereskedősegéd : nyáron egy dinnye egy frank huszonöt centimeba kerül. Hét, nyolczezer franknyi jövedelemmel, viszontá Sailloux asszony, házat vihet az ember s az előkelő társaságot látogathatja — Minden bizonynyal, — csakhogy húszezer livrenyi kamatból jobban elég az ember. — Ha igy veszi ön, mond az asszonyság, úgy egy milliomos még sokkal jobban elélhet. — Amint veszszük, ha az ember mindenben részt akar venni, sok a kiadás. Én ismertem milliomosokat, kik folytonos pénzszorultságban voltak. — Az való, kivált ha az ember kocsit és lovat kénytelen tartani. . . .— Házat a városban, villát a falun . . . — Tiszttartót, házfelügyelőt. . . . — Nagy ebédeket. . . — Bálokat. ... Efféle beszélgetések rendkívüli ingerrel bírnak a „Pétel és Gambard ház“ képviselőjére nézve. Sailloux asszony igen is szereti az efféléket. Ily módon elfecseghet az ember napokig, anélkül, hogy megingatná a társadalmi épületet, vagy szőnyegre hozná a nagy állami kérdéseket . Párisban tesz az ember amit akar, mondá egy kipiperézett báb a gyorskocsi helyében. Ott senki sem tudja, csirke á la marengo vagy kétgarasos kolbász-e az ebédem A másik két piszeorrú azt kérde, mi az a csirke á la marengo. Ebből kitűnt, hogy hármasok közöl csak egyik olvasta volt Paul de Kock erkölcsi tanulmányait. Ezen egyiket Virginiának hívták. Regények olvasása túlfeszíté fiatal kedélyét. Barátnői, Pauline és Georgette nem tudtak olvasni, de szerettek tánczolni és lakomázni. * Párisban kétgarasos kolbászszal élni mondá Pauline, felelve Virginia utolsó szavaira , úgy inkább itthon is maradhatnánk. Tudvalevő, viszontó Georgette, hogy vannak kilencven cratime-os ebédlők, hol az ember kap levest, kétféle húsételt, főzeléket, csemegét, egy kis üveg bort és kávét czukorral. — És kenyerei , amennyi tetszik, téve hozzá Pauline. Virginia sajnálkozva pillantott reájok. — Tehát ezért mentek ti Parisba? kérdezi. A köröndben a tengerész oktatói hangon s fontoskodva így szólott : — A dolog következőképen áll. A muzulmánok keleten és a levantei kikötők közöl bizonyos Mohamed nevű prófétát tisztelnek, kiről önök is már bizonyosan hallottak valamit. Ezen emberek több feleséget vehetnek, a törvény azt megengedi nekik, s ha egész életükben mulatoztak s pompásan és örömben éltek, még sirjokban is mulatozni akarnak. Ők úgy gondolják maguknak a paradicsomot, mint egy örökké zöld, s mindenféle virágokkal diszlő virányt, s ők ott ülnek ás török dohányt színak hosszú szárakból, melyeket csibuknak neveznek, s akárhova néz az ember, mindenütt gyönyörű szép nőket lát, kiket huriknak neveznek Sem igen hideg sem igen meleg nincs, mert a szökőkutakból mindig tiszta viz folyik alabastrom medenczékbe, hol aranyhalak, hattyúk és szirének úszkálnak. . . . Nemde úgy van, Toto ? — Úgy ám komám, viszonzá a szegény ördög, ki oly szorosan foglalkodott a harisnyakötéssel. A körönd összes társasága figyelemmel hallgatott. A nakót folytató: — Azért nem is lehet csodálni, hogy a fővárost a nők paradicsomának nevezik, mert tengerészek és idegenek ott szerelem dolgában mindennemű és fokozatú gyönyöröket találhatnak, s a matróz szintúgy mint a parancsnok kényük szerint mulathatnak. Onnan van az is, hogy a Palais-Royalban a café de la rotonde előtt mind a négy világrészből, sőt még Ausztráliából is találni embereket. . . . Nemde, Toto ? — Úgy van, komám. A matróz tovább akart beszélni, de rögtön megakadt s szemét száját eltátotta. Épen most haladt el mellettök a postaszekér. Utána jött a díszes úti hintó, melyben négyen ültek. — Nézd csak, Toto! mond a tengerész, s erősen rázogatá a harisnyakötögetőt. Az utóbbinak arcza legmélyebb csodálkozást fejezett ki. Megkezdett harisnyakötése kiesett kezéből. Hamar biztosíts engem, hogy nincs szememen hályog, mond a tengerész, szemét dörzsölgetve. Nincs szemeden hályog, koma, viszonzá az alkalmazkodó Toto. — Valóban az a nő volt az ? S valóban az a lórfi volt az? (Folytatjuk.)