Pesti Napló, 1855. április (6. évfolyam, 1518-1541. szám)

1855-04-04 / 1520. szám

Előfizetési felhívás: a sn&g&é Április — június három hó­napos folyamára. Vidékre postán küldve 5 frt. Budapesten házhoz hordással, 4 forint Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivata­lában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich­ Gusztáv könykereskedésében, úri- és kigyóutoza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó-hivatala. Keleti tudomány. Pest, apr. 2. 20. A most vér- és pénz-áldozatokat nyerő háborúnak, s az utána következő háborúnak egyetlen valódi kérdése az: kinek befo­lyása alá kerüljön Európának dél­keletre és Ázsiának nyugota? Nem akarják s nem is lehet megengedni, hogy az orosz birodalom legyen az egyetlen, mely Eu­rópának dél-keletjére és Ázsiának nyugatára hasson. Már a többi résztvenni akarók között, hogy az osztrák birodalomnak is lenni kell, azt Párisban és Londonban nemcsak tudják, hanem óhajtják is. Mert ha közép és nyugati Európa hatni akar kelet felé, azt az osztrák birodalom nélkül, vagy ennek mell­őzt­ével nem bírja valósítani. A most vér- és pénz­áldozato­kat nyelő háborúnak s az utána következőnek feladata tehát : meghatározni és biztosítani az osztrák birodalom befolyását a Feketeten­ger és a Bosporus tartományaira. De az osztrák birodalom nem valami abstract fogalom, az több népek valóságos egyesülete; s a birodalom gyenge vagy erős volta ezen egyesült népek szellemi és anyagi képességé­től függ. Ha már hivatva van az osztrák biro­dalom, hogy kelet felé hatást gyakoroljon, kell hogy ezen hatást ne csak a politika , hanem az osztrák birodalmat alkotó népek ruganyos ké­pessége is gyakorolja; kell hogy erre nézve a politika irányozza és támogassa az egyesült né­pek anyagi és szellemi erőfejlesztését,­­ vala­mint kell, hogy a népek felfogják az egész bi­rodalom hivatását a keleti hatásra, s meg is fe­leljenek a politika várakozásának. Semmi korban nem lehetett tudomány és anyagi munka nélkül hatni idegen tartományok­ra , jelenben még kevésbé lehet azt tenni. Nem az hat idegen földre, a­ki attól csak venni, de adni nem akarna neki semmit. Műipar és keres­kedés a két része az úgynevezett anyagi mun­kának, mely teremti azt, mit idegennek adni le­het, s el is viszi az idegennek; minthogy mindig a jutalom nagyobb része azé , ki a fáradságnak nagyobb részét vállalta. De műipar és kereske­dés vajmi nagyon fogna vakoskodni az idegen földön, ha a tudomány ezer meg ezer módon nem világít neki. A biztos anyagi hatásra nél­­külözhetlen tehát a tudomány. Az osztrák biro­dalmi népek kötelesek a birodalmi politikát leg­inkább azzal súlyosbítani a keleten, hogy a ke­letre vonatkozó lehető nagy tudományt, műipart és kereskedést honosítsák maguk között. Mert ismételjük: a birodalom nem­ elvont fogalom, hanem népek valóságos egyesülete , s itt hozzá­tettük: a népek sem elvont fogalom, hanem számtalan egyesek foglalatja. Ennélfogva az egyesek tudománya, műipara és kereskedése teszi a népek tudományát, műiparát és kereske­dését; az súlyosítja a birodalom politikáját is. De a birodalom népei között váljon melyi­ket illeti leginkább azon szellemi és anyagi munka , melyet a keleti befolyás igényel ? Akárki mint lássa is a dolgot , lehetetlen tagadnia, hogy ezen munka nem illetné azon népet is, mely Erdélyt lakja, s melyet a Ti­sza és a Pozsonyon aluli Duna érnek; sőt föl­téve, hogy itt az anyagi és szellemi munka an­nyira ki volna fejtve, mint a birodalom erkölcsi súlya már­is követeli: lehetetlen volna tagadni, hogy a keleti befolyást súlyosító szellemi és anyagi munka leginkább Magyarországot, és Erdélyt illeti. A jelen háború czélját szem előtt tartván, kell hogy minden, a­mi mozoghat, vagy mozgást elő­idézhet, oda törekedjék, hogy a kelet számára műiparunk és kereskedésünk legyen. Azonban ezen munkára a közvetlen haszon is ösztönöz, s elég a figyelmeztetés, melyet a háború bőven juttat. De a­mit a közvetlen haszon, mely vajmi gyakran kiássa a fát, melynek gyümölcseit számos évig szedni akarta, könnyen be nem lát, arra kell inkább figyelmeztetni, s az a keleti tudomány. A keleti tudomány bizonyosan magában fog­lalja mind azt, mi a kelet országai és népei megértésére tartozik, s mi azok jövendőjét is találgatja. De a mi nélkül a keleti tudomány nem is gondolható ; minélkül tehát az igaz nyitját keletnek meg nem találhatni, az a keleti nyelvek és irodalmak tudománya. — Nehezen álmodik a közvetlen haszon arról, mi szoros összeköttetés van azon pattintszövő szék között, mely a kelet ízléséhez idomított tarka­barka szövetet készíti, s azon könyv között, mely valamely keleti nyelvre, például a tö­rökre megtanít. Pedig a kelme-szövés leg­biztosabb és legtartósabb sikerét az dönti meg, hogy a keletnek milyen tudománya vezérli azt, s annak részére dönti el, ki amannak legtelje­sebb tudományával bír. Ha pedig országunk, s Erdély lakosait is megilleti a keleti politikát gyámolító munka, úgy bizonyára a keleti t adomány, különösen a ke­leti nyelvek és irodalmak tudománya is az egye­sek feladatává válik. Ne higyük, hogy országunk emberei valaha annyit tehessenek keleten, men­nyi a birodalom arányából rájuk esik, ha a ke­leti nyelvek tudása ezentúl is csak annyi ma­radna közöttünk, mennyi eddigelé volt! Ebből magától következik, hogy ha a török, perzsa és arab nyelvek tanítása szükséges az osztrák birodalomban, az bizonyára szint oly szükséges a pesti egyetemnél is. Meg vagyunk győződve, a magas kormány ezen szükséget tartotta szeme előtt, midőn Repicz­­kyt az egyetemnél azon keleti nyelvek tanítá­sára felhatalmazta; s meg vagyunk győződve, azért újra is fog azok tanításáról gon­doskodni. A keleti nyelvek között legeslegszükségesebb reánk nézve a török nyelv, s ez egyik rokona a magyar nyelvnek. A török nyelvtanítás tehát különösebben is érdekli a magyar tudo­mányt, úgy hogy azt a pesti egyetemnél ta­nítani kellene, ha az egész, úgy nevezett, keleti kérdés nem volna is, s ha soha egy osztrák alatt­való sem érintkeznék is a törökökkel. Ezen tudományos szempontból nézve, sehol egész Európában annyira nem szükséges a török nyelvtanutás mint nálunk, de sehol annyi sikerrel sem taníttathatik, mint ná­lunk, ha az oly sok tekintetben rokon nyelven, t. i. magyarul tanittatik. A MAGYARORSZÁGI PROTESTÁNSOK VALLÁS­ÜGYE. Sopron, apr. 1. Szerkesztő ur! Sajnálom, hogy múlt hó 25-éről kelt s egyik szerkesztő társához intézett levelemet nem vették. A dolog fontosságánál fogva felhiva érzem magamat, Önt a dunántúli ág. hitv. egyházkerület bel­­életéről újra tudósítani. Szükségesnek találom azon­ban a dolog előzményeit megérinteni. A dunántúli egyházkerület, múlt évi no­­vemb. 28 és 29-én Sopronban gyűlést tartott, s tá­maszkodva a cs. kir. vallási és közoktatási m. minisz­tériumnak azon rendeletére, mely a magyarhoni pro­testánsok egyházi ügyeikbeni kihallgatását kegyesen ígéri,­­ cs. kir. Apóst. Felségét finn bizoda­lommal alázatosan felkérendőnek vélte, hogy ezen ki­hallgatást szabadon és minél számosabb képviselőkből alakítandó zsinat által méltóztassék foganatba venni és csak ezen zsinati tanácskozmány határozatainak értelmében az egyház rendezését elintézni, addig is pedig méltóztassék ő Felségének a protestánsokat az 1848-ik év előtt élvezett önkormányzati jogaik birto­kában kegyesen meghagyni. A gyűlés az alázatos magyar szerkezetű felirat felterjesztésével egy kül­döttséget bízott meg. E küldöttség múlt hó 22-kén volt szerencsés Ő Felségénél audiensiát nyer­hetni, mely alkalommal ő Felsége a küldöttséget ke­gyesen biztosítani méltóztatott, hogy a protes­tánsok önkormányzati szabadságaik­ban, nevezetesen pedig a presbyteriá­­lis rendszer jogában meghagyatnak. A zsinatra nézve ő Felsége akkép nyilatkozott, hogy az nehézségekkel jár ugyan, azonban e kér­dést is m. minisztériuma által bővebben tárgyalni ke­­gyeskedendik. Hogy az egyházkerületek az új viszo­nyokból felmerült egyházi és iskolai kérdések fölött egyenként tanácskozhassanak, ennek semmi akadály sem áll útjában. Ő Felsége az alázatos feliratot eredeti magyar szövegben kí­vánta magának felterjesztetni, a m. miniszté­riumnak pedig a feliratot német fordításban nyúj­totta be a küldöttség. A magyarhoni protestáns te­hát újra bírja a m­a­g­a­s f­e­j­e­d­e­l­m­i szót, mely neki egyházi ügyeibeni önkormányzati jogát tökéletesen biztosítja. A küldöttség a következő napon kihallgatást nyert a közoktatási miniszter­­ excellentiájánál is, kinek ma­gas figyelmébe a már egészen a m. kormány tanterve szerint rendezett soproni nagy­gymnásiumot ajánlá, Ő excellentiája a legszebb biztatások közt bocsátá el a küldöttséget, s alapos reményünk van, hogy a so­proni főtanoda maholnap a nyilvános intézetek sorában fog diszleni. Ez alkalommal kötelességemnek tartom a közönség figyelmét a dunántúli egyházkerület buzgó fáradozá­saira, törhetetlen erélyére irányozni. Midőn a dunán­túli ág. hitv. egyházkerület mind az összes magyar­honi protestánsok legszentebb érdekei ügyében a fe­jedelmi trón zsámolyánál fiúi bizodalommal felszólal, mind pedig a kebelében létező tudományos intézeti ös szeretettel, kitartó buzgósággal gondoskodik: szelle­mi életének oly jeleit tanúsítja, amelyek a legszebb si­kernek és áldásnak örvendetes előpostái. UI. i. Épen e pillanatban hallom a soproni gym­nasium igazgatójától, hogy a nyilvánosság joga a va. kormány részéről csakugyan meg­adatott. Ausztriai birodalom Drouin de L’huys franczia külügyminisztert f. hó 7-kére várják Bécsbe, hol is a franczia követségi­ hotel­­ben veendi szállását. Bukarestből jelentik, hogy azon akadályok, melyeket az oroszok eddig a dunahajózás ebbe az alsó területen vetettek, most a semleges államokra nézve Pétervárról érkezett világos parancs következtében végérvénye­sen elhárítvak. Az orosz kabinet bizonyosan azt akarja bebizonyítani, hogy a szabad dunai hajózás elvét nem csupán elméletileg a bécsi conferentia kebelében ismerte el, hanem gyakorlatban is érvényesnek akarja vétetni, mit csakugyan szinte a béke előjeléül tekinthe­tünk. A ROM TITKAI­ Regény. Irta Eszt­­er, stb. szerzője. (Folytatás. *) Haragos Ilona. I. Czobor Istvánné nemcsak egyről egyik látta várait s kastélyait az utóbbi évtizedben, török, tatár seregek­től s másnemű martalóczoktól feldulatni, hanem ezen kívül, miként mondva volt, mostoha fiát is elvesztette. Mindazáltal a világ nem csekély bámulatára nem kö­vette azoknak példáját, kik e nehéz napokat és éve­ket nagy városokban, olykor külföldön is töltötték, hanem jószágai egyikében — Kenedváron élt, mely­nek neve azóta megváltozott, mint annyi más helysé­gé honunkban. Itt lakott ő, a leégett s kipusztult falunak közepette egy régi kastélyban, melyet a törökök felgyújtottak egykor s mely az utóbbi években is nem egyszer látta a vörös kakast födele gerinczein. E kastélynak egyetlen füst és koromlepett szárnya volt lakható. — Lakható tudniillik e különös nő igé­nyeihez képest, kivel nem sokára bővebben fogunk megismerkedni. A vidékben azt beszélték róla, hogy 10 év óta el nem hagyta e birtokát. Feje fölött gyújtották meg az agg moha borított zsindely­födelet, ott létében rabol­ták el ezüstjét, ékszereit, lovait, kocsiját, szóval min­denét , az utolsó vánkosig, az utolsó villáig. Senki sem kétkedhetett ezen; mert mind azok, kik ama viharos napok közben s a beállt béke után Kenedvárra vetőd­tek, a szobákat, néhány avult, rongyolt bútort kivéve, üresen találták, s mindenütt a rombolás nyomait; sőt *) Lásd „P. Napló“ 1518. u. Czobor Istvánné asztalán ezüst edények helyett czin­­tálakat és tányérokat láttak; hallatlan dolog a Czobor háznál! Miként történhetett, hogy e nő ki nem mozdult jó­szágából , legalább a vidékben mindenki ezt hitte róla: — Ki védte őt ennyi pusztulás közben, s miként lehet megfejteni, hogy alig távozott el a helység­ből az ellenség, Ilona megjelent egy öreg gondnoká­nak kíséretében, m­ig lovai voltak, lóháton, azután gyalog ? — Ez oly talány, mely a legélesb eszüek fo­galmait tévelyezte. Még azután is, hogy az agg kastélyban a födelek­nek nagy része a lángoknak áldozatja lön, a szobák közöl a gerendával födöttek beomlottak megtelve a pusztulás romjaival, s igy csak a boltozottak néhányai nyújthattak menedéket, nem egyszer pillantották meg Ilonát, kit rég elveszettnek hittek a vidékiek, a pusz­tán, égnek meredező tornyok egyikében — kémelve a messze láthatáron. A faluból magából a nép rég elköltözött, s csak két három hónappal, a hires passaroviczi béke után, kez­dett oda — Isten tudja honnan, kiéhezve, rongyokkal födve — visszaszállongni. Többen sohasem tértek vissza, mások évek múlva — török és tatár fogság­ból ; míg az életben maradottak lassanként uj lakokat hevenyésztek, a hogy lehetett, szenált gerendákból s a vissza nem foglalt házak romjaiból. Mi hatással volt e nőre fiának Elemérnek halála, meglátjuk. A ki neki e hirt meghozta, látta az ifjú hulláját s jelen volt, mikor az a halottak közárkába vettetett. Ilona e hirt azon merev érzéktelenséggel vette, mely őt jellemezte. Mindazáltal úgy érzett­e, miként azt mutatta?Moly közönyös volt-e szive, mint az arcz, melyet a gyászhirnök látott? ezt vakmerőség lenne elhatározni. Tudva volt, hogy Ilona férjével nem a legbékésebb házasságban élt; s voltak, kik erősítették, mikép Czo­bor István, maga is egy a leghevesebb emberek közöl, egyszer haragjában nejére is lőtt; mindemellett nehéz feltenni, hogy a nőnek haragja férje ellen, ha való­ban ilyet érzett, az atyáról annak fiára szállt volna át. Másrészt a női szív s kedély oly örvény, melyben szint annyi szeretet mint gyülölség megfér, s nem tar­toznak a soha sem látott jelenetek közé azon anyák, kik gyönyört találnak még saját gyermekeiknek is gyötrésében. Gyanitások ezek csak, s miután nagyjából Czobor Istvánnét, s a helyet, hol oly kitartással mulatott, em­legettük, ideje közelebb megismerkednünk mindket­tővel. Miként mondottuk, a kastély a helység közepében állt; tágas tér körözte azt, s egykor István úr életé­ben, nagy kiterjedésű gyümölcsös foglalta el e térnek egy részét, három oldalról körülölelvén a négyszögű épületét, melynek szárnyai közt udvar létezett s szög­leteit tornyok ékesítették. E kert s az egykor benne gyümölcsöző fák jelen­ben, azaz: 1719 első negyedében,hol történetünk tu­lajdonképi kezdetét veszi, nem léteztek. Az épület maga is éktelen kinézésű, főleg most mártius hó elején, mikor még itt-ott hósuvatagokat le­hetett tövénél látni. Épen eleje, tehát homlokzata nem birt födéllel, szöglet tornyocskáiból, minő négy volt egykor, most csak kettő állt a homlokzat két végén. Nem csak a magas csúcsos födél tűnt el ezekről, ha­nem a rovátkos párkányzatok egy része is, sőt egyik­nek a kis szobácskák közöl, melyek e tornyok felső emeletét képezték, ablakai szétzúzva függöttek egy­­egy sarkon, egész zivataros éjek hosszában csap­kodva a falakat, a­nélkül, hogy valakinek eszébe jutna azokat kiszedni a rozsdás sarkokból. Benn a roszul kövezett udvarban, egyedül a kút volt némi épségben. A még lakható szárny balra nyúlt a homlokzattól; fedelét a lángok talán a sűrű moha­­szőnyeg miatt, mely azt ellepte, megkímélték. E szárny még néhány fényvesztett, szen­telt ablakkal birt, s a bejárást egészen új, nehéz vaspántokkal vértezett ajtó jelölte. A többi három szárnyon a szél kalandozott át bal­jóslatú süvöltéssel, mint a pusztulás danájával. Nem volt itt egy ablak, egy ajtó, egy bútor! Mindent fel­emésztett volt a tűz, s a padlón nem egyszer vér- és borittas kalózok és martalóczok tüzet raktak, hogy egy lopott juhot, vagy borjút megsüssenek. Most csendes éjeken, ha a vihar hallgatott, a hold és csillagok kísérletien világították a fedeletlen tágas tetemeket, a kanyargó, csorba csigahágcsókat, s csak olykor csattogott egy füles bagoly a sivár tanyán ke­resztül, talán pár perczre egy kandalló párkányán, vagy az éktelen füstkerített ablakrésen pihenvén meg, s hallatván egyes mély huhogásait. Ilyen volt c­sak vagy inkább r­o­m. De lépjünk be az új ajtón, melyet aligha­nem tegnap függesztettek a réginek rozsdás sarkaira. Egy folyosó, kővel lemezeit, hideg és üres, veze­tett a széles hágcsóhoz, mely lassan ereszkedett le a felső, egyetlen emeletből. Jobbra balra a folyosóba szobák nyíltak, ezeknek is, egy kettőn kívül — félig lesorvadtak ujjaik s tág te­kintetet engedtek a lakatlan hézagokba, öreg rozzant bútoraikkal. Ilona, úgy látszik, az emeletet választotta lakásul. Azon pillanatban, mikor a hágcsónak alsó lépcsőjét elértük, egy férfiút látunk azon felhaladni. Öltözete az akkori divat szerint — a magyart ért­vén — csípőn alól, mintegy arasznyira leérő zöld mentéből állt, melyet farkas torok kerített; fekete na­drágát magas csizma fejezte be, mely jobb napokat látott talán egykor; mert arany zsinór, most inkább ólom szegélyhez hasonló, kerítette azt, felül kaczér bojttal végződő. Az öreg ember első tekintetre 60 évesre mutatott. Közép nagyságú volt termete, kijelölt vonásai, kes­keny összeszorult ajkai valami Harpagonra sejtettek, míg fürkésző nagy barna szemei, lekonyult feje ha­sonlítottak a lesben álló vadászéhoz, ki épen most in­dul meg, hogy valami sűrű bokron át közel juthasson a vadhoz. — Az egész emberen, simára borotvált ál­­lával, nyírt ősz bajuszával látszott, hogy tart valamit magáról, mint szintén, hogy ezen egyébiránt ép fér­fiú, valamikor igen szép lehetett. 77-1520 1855. hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva : Évnegyedre 5 frt. — kr. p. | Félévre 10 „ — „ „ | Félévre . 8 frt — kr. p. A havi előfizetés , mint a | évnegyedre 4 frt — kr. p. siSmonklad­­e 1 a d­í s 1« ; megsszin­t I . Szerkesztés Iroda , Drintoza 8. az. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTO-HTVATALHOZ, __________________________ anyagi ügyeit tárgyazd pedig a kiadóhivatalhoz Intézendő k­orlntoza 8-ik szám Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések­et ha­sábos petit-sora 4 pg6 kraj­­czárjával számíttatik. A be­­igtatási s 10 pengd krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánvitik dt ha­sábos sora 5 pengd krajczár­jával számíttatik. — A felvé­­­teli díj szinte mindenkor eldu­re lefizetendő a Szerda, apr. 4-én HIRDETÉSEK és MAGÁNYITÁK. PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. S megjelen a PESTI HAPLÓ — hétfőn és finneputáns napokat kivéve — ,ele­­vnyi alakjában, mindennap reggeli diákban.

Next