Pesti Napló, 1855. május (6. évfolyam, 1542-1566. szám)

1855-05-30 / 1565. szám

1855. hatodik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postán küldve : Pesten házhoz hordva : Évnegyedre 5 írt. — kr. p.­­ Félévre 10 „ — „ „­­ Félévre 8 írt — kr. p. A havi előfizetés, mint a szá- Évnegyedre 4 írt — kr. p. monkinti eladás is meg­szűnt ! A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, anyagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő : egyetem-utcza 2-ik szám. 122-1565 Szerkesztési iroda: Orintcza 5-ik sz. 3-ik emelet 15-ik szám-Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőnktől fogadtatnak el. hirdetés: Hirdetések öt sohos petit sora 4 pgc kr.. czárjával számittatik. A be­igtatási s 10 pengő kvnyi külön bélyegdij előre lefize­tendő a PESTI NAPLÓ kiadó hiv Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőn és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás Junius — sept. négy hóna­pos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 50 kr. Budapesten házhoz hordással, 5 frt 30 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadó hivata­lában, egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénz­tárépület 1-ső emeleten. Pesti Napló kiadó-hivatala. GAZDÁSZATI ÜGYÜNKBEN. Hernádmellék, máj. 23. I. Szép hazánk, éghajlata, fekvése­ és földje minő­ségénél fogva, méltán Europa legtermékenyebb or­szágai közé soroztathatván, akkor, midőn minden czél­­szerüen müvelt földnek világos haszna mutatkozik, sőt a körülmények­ parancsolta parlagtérek, mocsárak is, jövendő hasznos rendeltetésüket tüntetik elő, az ezek miatt tusakodóban méltán azon gondolatot keltik fel. Minők lehettek azon akadályok, s minők azon fen­­álló nehézségek, melyek az általános gazdászatnak, e hazában lehető emelkedését gátolák s jelenlegi felvi­rágoztatását s jövedelmezését akadályozzák ? Sok helyest, sok czélszerűt írtak már e tárgyban; meglehet, hogy sok reform is keletkezett a szükség­­parancsolta események köréből; nem hiszem azonban, hogy elkéstem volna, e tekintetekre vonatkozólag, igénytelen nézeteimnek a nyilvánosság terén elsoro­lása, és megkísérlésével. Szerintem A kérdéses akadályok, főleg a régi institutiók egy­oldalú, áthágyatlan korlátok közé vont, egyes osztály kényelmeinek tömjénezni hitt kiváltságokban s az ennek körében létezett urbériség koros kinövéseiben, továbbá A szükségfelettinek mutatkozott gazdaképzettség hiányában kereshetők. Nem sok fejtörést igényel annak kimutatása, hogy az antidiluvianus időkben, midőn egy terjedelmesb birtokban annyi kéz, annyinemű fogat, százával a kapa, sarló működött, az élet, és bordézta a pajta­udvarokat, és pinczéket megtöltő, hogy akkor a jöve­delem, habár r­endetlenebbül vezetett gazdaságban is, a várakozásnak megfelelt, mert kérdem, minő drága pénzen szerzett gépek, minő tetemes költséggel elő­állított készletek, s mindezeknek nevezetes öszvegek hozzájárultával eszközlött folyamatban tartásuk, ké­pesek a költségen kívüli munkát felülmúlni, s a léte­zett jövedelem csökkentése nélkül kipótolni ?----­habár ily körülmények közt is, léteztek a honban gaz­daképző intézetek, mint a magyaróvári, keszthelyi rohonczi (a két utolsónak sorsa ismeretes), a legel­­sőbb említett uj szervezetnek örvendvén, legkevesebbé sem kétkedem czélszerüsége fölött; érdekelni fog azonban, ha az uj gyümölcsök minőségét örvendve szemlélhetem; de a gazdászati kifejlődés mindamellett is a kisebb gondok közé tartozott, s ha a birtoktulaj­donos, s illetőleg gazdatiszt elég éber volt, a régi rendszerű munkálatokat a maga idejében, s czélsze­rűbb rendelkezéssel felhasználni, s szorgalmasb után­­nézési tehetséget kifejteni, s ezek által gazdászati kö­rében szabatosabb, s csinosabb elrendezést állítani elő, s a közvéleményben a tizenhárom próbás gazda nevet kiérdemlé. S bár továbbá tagadni nem lehet, hogy voltak idők, midőn egyes gazdászatokban különböző nemeit a ter­meléseknek figyelemre méltatták, különösebben egy idő a szeszgyártás körül szabatosabb eljárással látsza­tott foglalkozni, ámde részben a szakértetlenség, ki­tartáshiány, a költséges gépezetek gondatlanabb al­kalmazása , a czél elérésére egybevágni kellő körül­mények fontolatlan mellőzése , az új, e térem­ szabá­lyok váratlansága, e vállalatot is nagy részben annyira alászállíták, hogy annak alig mutatkoznak már itt ott némely jelenségei még ott is, hol a fa s jó víz alig számba vehető czikkeknek tekintethetnek. Ezek szerint csodálkozni alig lehet, hogy ha a gaz­­dászat korigényelte kifejlődésénél, a gazdai tehetsé­gek az elégnél kevesebbé valónak képviselve; különö­sen hatni látszott e tekintetre vonatkozólag azon sa­játságos körülmény is, hogy a nagyobb kiterjedésű birtokokban, hol a kezelés idegen kezekre bízatott, a gazdatiszti állomások egyes kivételeken kívül bizony talán jövendőnek valának s vannak kitéve s még a na­­gyobbszerü uradalmakban a fokozatos előmeneteleknél is alig számíthatott egy, bár az idő menete szerint tö­kéletességre vergődött, gazdatiszt igazgatói állomásra mert ezek többnyire a gazdászattal kevesebbé foglal­kozó ügyvédi kezek közé kerültek, mi nagyon termé­szetes, s akkor méltányosan meg is engedhető vala miután az ügyvéd főnökét nemcsak a pörökben, de minden más institutionális alkalmaknál is képviselni köteleztetvén, a kör, melyet betölt vala, érdekesebben hatott a tulajdonos igényeire, közelebb hozá a viszo­nyokat, s a bizodalmát hamarább megteremtő, mint a jövedelem egyforma mérlegével haladó, inkább a sors által adományozni látszó, s a teremtő erő örömeit még nem élvező száraz gazdászat meneténél. — Ezzel az általam mindig tisztelt ügyvédi kar érdeméből legke­vesebbet sem akarok levonni, sőt azon régi meggyő­ződésemet most itt a nyilvánosság terén is bátran ki­mondom , miszerint én, egy kellőleg kiképezett ma­gyarországi ügyvédet, minden színezetű állás betöl­tésére tökéletesen alkalmasnak tartok, de egyszers­­s mind­ezzel azt is akarom értetni, hogy a gazdászat kellő lehető fokra emeltetése, az idő szerint nem volt a birtok absolut előteendői közé sorozva. Azonban azon fontos körülmény sem kerülheti el figyelmünket, hogy hazai szerkezet köréből kifejlett sokoldalú constel­­latiók közt a birtokokra esetlegek­ előidézte neveze­­tes­ terhek nehezedtek s azok az institutionalis ős fa­lakon belől nemcsak nem kevesedtek, sőt szaporodtak az utóbb bekövetkezett, s máig le nem küzdhetett hátrányok s haladhatási gátak közt, jelenben főszere­pet játszanak, így pangott az áldott természet, s a véletlenségek ke­zei között, dús hazánk mezőgazdászata mindaddig, mig perzselésig erőszakolt körülmények , az urbériség fájának teljesen megértnek hitt gyümölcseit lerázák, s az 1848-ik év tavaszán, a mezőgazdászat megszokott munkaközei végkép kimaradtak; az előtódult várat­­anságok közepett, egyelőre észrevétlenül maradtak hiányok és sülyedések, melyek e téren óriási lépé­sekkel haladtak előre; minden higgadt keblű birtokos, hazai törvényes térre visszaeső körülmények kifej­lődésétől várva, s remélve, rögtön, bár üdvösnek hitt változtatásoknak elé nem nézhetett, s csak akkor, mi­dőn a megdöbbenést okozott nehéz köd a láthatárról ellebbentetett, vala észrevehető, hogy a birtokok egy­oldalú megmentésére előállított moratórium, azok fe­lett, a damoclesi kard kötelékén függ. — Nem készek ugyan némely jobbjaink azonnal üdvös orvoslási esz­­közök előteremtésére munkálni, s az újabb megment­­hetés segédforrásait felkutatni, de mindenütt ezer akadály mutatkozott, s az általános gyógyszer felta­lálható nem vala, már csak azon mellőzhetetlen oknál fogva sem, hogy új átalakulási institutióink annyi feltolakodó érdekek figyelembe vétele, mellett, nem pillanatnyi akarattól függő óriási megoldása mutathat­ván ki az előhaladhatási ösvényt, egyelőre annak be­következte előtt, iránytűt csak messziről is kitalálni ehetetlen vala. Ezt is meghozá az idő; jövő kormányoztatásunk alakja id­ejesen, biztosittason. Az ősiségi bilincsek feloldattak. A birtokolhatási jogok felekezetekhez nem köttet­­vék, a birtokszerezhetésre nézve a concurrentia álta­­ánossá lön. Az örökre feloszlatott urbériségi váltság munkája folyamatba tétetett. — De mind­ezek mellett is pangó gazdászati ügyünk kevesbbé nyert élénkséget, — még tehát mindig akadályok? a jövedelmet a kiadások tel­jesen felemésztik, uj átalakításra semmi fen nem ma­rad, a birtokokra nehezült terhek nem hogy kevesed­­nének, sőt növekesznek, minden szegletből azt hall­gatni : Mi lesz a teendő ? Hogy kell a bajon segíteni ? Talán bérbeadások által? mondják ,de e czél elérhetlen, tehát okos és*tisztes­séges az elérhetlen czélról lemondani és más elérhető (itt alkalmasint Németország tetszése értetik) felé törekedni. Tehát, a­mit azon lapok Oroszországtól, a mindenünnen szorongatott Orosz­országtól követelni nem engednek, azt Ausztriától me­rik követelni . Ausztria vallja meg, hogy azon czélt, melyet magának kitűzött, mely felé két év óta hallatlan áldozatokkal törekszik, hogy ezen czélt el nem érheti, tehát hogy vagy a czél képtelenség, vagy ennek eléré­sére nincs erő. Ausztria tehát Európa előtt vagy szel­lemi vagy anyagi erőtlenségének vallomását tegye! Szép alternatíva! Ha ezt a Spree mellett „okos“n­ak és „tisztességes“-nek mondják, mi itten a Duna partjain ennek épen ellenkező nevet szoktunk adni. Ily sértő követelésekkel szemben pedig annál erősebben hiszünk kormányunk tántoríthatlanságában s örömmel pillantunk azon perez elé, melyben Ausztria is az írás szavaival azt fogja mondhatni: „A­kik én bennem hisznek, kudar­­c­ot nem vallanak.“ A két franczia jegyzéknek egyikét teljesen, mási­kát távirati kivonatban ismerjük; mind a kettő nem igen sok reményt nyújt arra, hogy Ausztria közbenjárási törekvései egyhamar czélhoz fognak vezetni. Jellem­ző, hogy az egész ügyben mindig Francziaország viszi a szót s Angliát nemcsak a krimiai, hanem még a di­­plomatiai harcrtéren is háttérbe szorította. Angliának okvetlenül tennie kell valamit, ha befolyását meg akarja menteni; kopott parliamenti manoeuvrereit már csak megvető mosolylyal fogadja a világ. Oroszország mind a két jegyzékében folyvást csak a régi nótát fúja: „barna Bandi, ne keseregj babádon“ mondja Német­országnak, ha Ausztria tőled elválik, terem neked ba­rát „más ágon“, csak szép csendesen maradj s ne makranczoskodjál ellenem ! Oroszország hangját már a porosz lapok sem merik „okosnak és tisztességesnek“ mondani s igen „sajnálják“, hogy Oroszország Német­országnak korlátot akar szabni, hogy közleményét — a politikai szokás ellenére — nem a szövetségi gyűlés elnökségéhez, sem pedig az egyes udvaroknál hiva­­talkodó orosz követek által az egyes udvarokhoz nem intézte, hanem az egyes udvarok frankfurti képviselői­hez. Ez által nyilván azt akarta elérni, hogy közle­ménye a szövetségi gyűlés előtt tárgyalás alá ne vo­­nassék, mi­által ezen tiszteletre méltó gyűlés irányá­ban mindenesetre igen nagy respectust tanúsított. Kö­szönjék meg azok, kiknek „okos és tisztességes“ po­litikája következtében a dolog ennyire juthatott ! Fájlaljuk, hogy ezt a szép pünkösd­hétfőt ily kevéssé derült gondolatokkal kell magunknak elkeserítenünk, de épen mivel e szép kék ég, e gyönyörűen zöldelő természet oly kirívó ellentétet képez a világesemé­nyekkel, önkénytelenül elszomorodunk és elhangol­­tan tesszük le tollunkat, melyet epébe kell mártanunk, míg a természet illatos ibolyákkal és emlényekkel írja tele az év legszebb lapjait, tagjai. Minthogy azonban Gibson motivja, ha vitatás alá kerülendett, napfényre hozta volna a kormánybani egyenetlenséget; minthogy továbbá a prudentes és cir­­cumspecti peeliták még nem látják idejét titkos béke­­osztajok nyilt lengetésére; minthogy végre ily körül­mények közt a „megadok“ Gibson mottója tüzetes sző­nyegre kerültével, parliamenti megveretést szenvedtek volna : a mottó szépszerű félretétele égő szükséggé­lön.E szükség érzetének súlya alatt lakomáztak együtt szombaton a palmerstoniak, peelek és aberdeenek, s veték ki tervét, s vázlatát a hétfői játéknak. — A par­liament pedig — mely — voltak idők, midőn hatalma nem volt mythologia, — szokott türelmével nézte végig a háromnak ügyetlen szerepléseit. A Dundonald tervének megvizsgálására kiküldött tudományos bizottmány, kedvező ítéletet hozott a tárgy­ban, s az admirál tervét bizonyos feltételek mellett el­fogadhatónak ismeri el. B­é­c­s, máj. 28. Az utóbbi napok igen termékenyek voltak hiva­talos nyilatkozmányokban; e napokban nem kevesebb mint hét diplomatiai okirat majdnem egyszerre lépett a kabinetek rejtélyes félhomályából a nyilvánosság napvilágára, három — Ausztria, kettő — Francziaor­szág és kettő Oroszország részéről. Az ausztriai államiratokról, miként rendesen, úgy most is, legke­vesebbet tudunk, hiteles szövegekkel még sehol sem találkoztunk s létezésüket is egyedül egyik másik avatott hírlaplevelező ujj­mutatásából gyaníthatjuk. Ezen ujjmutatásokból tudjuk meg, miszerint mind a há­­rom ausztriai jegyzék neheztelő hangon szól : az egyik Francziaország ellen, mert Drouin de Lhuys-t elbocsátotta; a másik Anglia ellen, mely a bécsi con­­ferentia jegyzőkönyveit időelőtt nyilvánosságra hozta; a harmadik Oroszország ellen, mely a német szövet­ség kormányaihoz intézett körsürgönye által — mind ennek tartalma, mind a közlés formája által — sértő botlást követett el. E három jegyzék — bár ha annak tartalmát csak egész általánosságban ismerjük — mégis tökéletesen jellemzi Ausztria pillanatnyi helyzetét; e hatalom a villongó felek közt áll, egyikkel sincs feltét­lenül megelégedve, azért határozottan és tettlegesen egyikhez sem csatlakozhatik, de elégületlensége még­sem oly nagy, hogy egyik vagy másik fél irányában nyílt ellenségeskedésre vezetne. Ily helyzet az i­d­e­­iglenesség bélyegét hordja homlokán, és nem lehet egyéb mint átmenet más határozottabb helyzetbe. Minő teend ez utóbbi, senki sem mond­hatja, s e perezben tán még az ügyek közvetlen vezetésével megbízott férfiak sem tudnák megmon­dani, mert az eldöntés a körülményektől függ, eze­ket pedig senki előre meg nem határozhatja, csak azon egyre esküdhetnénk meg , hogy azon szere­pet Ausztria soha sem fogja játszani, melyet a porosz lapok vele játszatni akarnának. „A mi Németországhoz való, az Németországhoz álljon — mondja a berlini „Zeit“ — ergo Ausztria Németországhoz álljon s akaratának a magáét vesse alá ! Szép logika ! A kapitány századához való , ha tehát századának egy része ezt vagy amazt akarja , a kapitány­nak engedelmeskednie kell. . . . Hogy tetszik a pél­da ? S aztán a kapitány legalább azt tudja , hogy emberei vele és mellette tűzbe mennek , ha kell, mit német szomszédainkról távolról sem lehet föltenni. De ezen barátaink logikája még sokkal különb szülé­sekre is erőlödik. „Ausztria politikájának volt czélja“ London, máj. 23. 4» Soha bűnösebb játék nagy nemzettel nem űze­tett, mint minőt ma Angliával pártjai űznek. Mintha a hatalom emberei erőnek erejével tragoediává akarnák kifejteni a brit s európai ügyállás drámai csomózatát. A felsőház ma egy hete, Ellenborough indítványá­nak alkalmával az ingó kabinetet megszilárdította; a whig olygarchák leszavazák a reform zászlaját ki­tűzött tory lordokat. Tegnapelőtt pedig az alsóházban — a „gentlemanek gyülekezetében, a hol egy idő óta rút személyeskedés, alaptalan vádaskodás, rágal­mazás van napi­renden , szörnyű ügyetlen kártyake­veréshez nyúltak a commonerek. Nem lesz érdektelen leírnom e jelenetet, mely a westminsteri színpad rit­­kábbjai közé tartozik. — Szombaton, a királynő szü­letésnapján , Palmerston lord asztalához következő vendégek hivattak meg: Newcastle bg, Aberdeen lord, Sidney Herbert, Gladstone, Harry Vane lord. Hétfőn pedig az alsóházban következők történtek: Minde­nekelőtt Sidney Herbert megkérdi a miniszterelnököt, vájjon van-e még remény egy Ausztria közbenjárása által kieszközlendő békére ?; a kérdezett a bécsi con­­gressust felfüggesztettnek, de azért szét nem oszlott­nak vallja, mely feleletét D’Israeli paródia kaptafájára vonván megjegyzi: „hogy a nemes lord azt mondá, hogy ő azt hiszi, mikép állíthatja, hogy feltehető, mi­kép nem lehetlen, hogy a bécsi kísérletek békét hoz­zanak ;“ most feláll Gladstone, és „a miniszterelnök imént tett kijelentésének alapján, hogy az alkudozá­sok végleges véget még nem értek, s ezért a köz­érdeknek nevében“ felhívja Gibson­t, állana el e napra bejelentett indítványától; e szívére vett fel­szólítás után szót emel Harry Vane lord, az in­dítványnak leendett seconder-je, s visszavonja az in­dítvány támogatására adott ígéretét; erre azután Gib­son is megegyezek abban, hogy indítványa pünköst utánig elnapoltassék,azaz adgraecascalendas relegál­­tassék. Ez története a feszült figyelemmel várt hétfői ülésnek, melynek, mint az olvasó láthatja, a premier szombati vendégei valának hősei. Philosophiája pedig az ülésnek igez : a kormányban szakadás van, egyik része háborút akarna ugyan, hanem csak szép szavak­ra képes, mint a premier e legújabb jelmondata: „bé­két becsülettel, vagy háborút győzelemmel“; másik része pedig élén Russel lorddal, ki nem rég még a há­ború championja valt, de ki Drouin de Lhuysval együtt Bécsben megtért, s Oroszországban ismét a conserva­­tiv nagyhatalmat ismerte föl, békét óhajt, békére tör­­nek ezenfölül, még­pedig minden ároni békére, a man­chesteri iskolának „megadok“ pártjává alakuló tanít­ványai Gibson és Bright vezetése alatt, végre békepo­litikát szeretnének űzni a parliament Aberdeen-peelita Kaposvár, május 18. Tarlózatok teendőink mezején. Melyik század képes fölmutatni évtizedet, hasonlót a mos­tanihoz, melyről a történelem annyi korszakképző eseményt följ­egyezhetett? Igaz, hogy korunknak eltö­­rülhetlen jellege a csalódás, a jelen nemzedék minden rétegét ide értve; de az is igaz, hogy az em­beriség egén e rövid idő alatt átviharzott erőszakos rázkódások azt legalább félszázaddal törekvésében érettebbé, a múltak fölötti szemlészetében higgadtabbá, a jövőre óvatosabbá tették. Mennyi bizar­rágy, mennyi vérmes remény fészkelte meg magát milliók keblében csak e két utolsó évben is! s miként az ese­mények keleten változtak, oly eseményszerűen ezek is horderejükben emelkedve majd előtérbe nyomultak, majd néha teljesen elmosódtak. Legyen ez intő jel mindenkinek, hogy elfogultság­­i félszegségéből kiábrándulva az elérhetlenek végte­lenében iránytalanul tévedező vágyak helyett saját helyzete körül tiszta öntudatra ébredjen — mert hisz Európa népeinek jelen államkörülményei an­nyira korlátolják, hogy a világ ügyeinek elintézé­sére bizony közvetlenül befolyást nem gyakorolhatnak. Igen eszélyesen mérte ki műkörét a felelős napisajtó, napjainkban az eszmék ez egyedüli közlönye, midőn e helyzet nehézségét jól átértve komoly föladatául tűzte ki magának különösen azon kérdések megoldását, me­lyek az ember-család jövő jólétének, fajunk boldogsá­gának tényezői; de melyek közöl még ma is több rá­gódik gyógyíthatlan sebként annak életén. Korunkban a csendzavarások, a vagyon- és élet­­biztonság elleni merényelt fájdalom,még folyvást napi­rendűek. A bünzök kevés kivétellel pásztorok. Ez álta­lánosság csalhatlanul tanusitja, hogy e kinövésnek közvetlenül ama néposztály helyzetében kell gyö­k­e­­reznie. Megczáfolhatlan igazság, hogy mind azon bűntényeknek, melyek a közbátorság ellen intéztet­nek, fő rugói a neveléshiány; — a leküzd­­hetlen anyagi szükség; — s igen sok­szor a megkonokult renyheség. — Ki a pásztor életmozzanatait, s rétegeit figyelmesen vizs­gálja, meg kell győződnie, hogy e szerencsétlen nép ama hármas alternatívának általánosan, és egyenkint majd kivétel nélkül osztályrészese. A bűnt Isten keze utoléri, s ritkán is marad az bün­tetlenül. Ott hol a társalom gyarmattal rendelkezik, az ily veszélyes kinövések irtására üdvösen alkalmaz­­tatik a deportatio. Nálunk a kényszerűség két nemét találta föl a megtorlásnak: a rögtön halált, vagy ellentétesen — a hosszas börtönzést. Május 15-kén a rögtönítélet ismét egy életet oltott, s ugyan­akkor, asztalnál ültemben hallom, kongani a halál harangot, nép tolongott az áldozat r megbámulására,kit az­tán a bakó keze a fohászok halmán alig fél óra múlva az enyészet dermesztő karjai közé taszított. Ha meggon­dolom, miként ez már ez évben is nálunk harmadik áldozat, önkénytelen borzadás száll meg, hány sze­rencsétlenben lakóinak még meg az unokák a múlt idők félszeg intézményeiért, az ősök szűkkeblűségéért ? — Hogy a hatalom a vértörvényhez, különösen újabb idő­ben, nem ritkán folyamodik, menti főleg azon kénysze­rűség, hogy a bűnt, mely napjainkban oly gyakori, szi­gorún megbüntetve mindenkinek visszarettentő példát adjon. A fenyíték másik neme­­ a hosszas börtönzés, bár a jelen rendszer mellett nem egészen czélra vezető, de kellő javítások után üdvös lehetend. A büntetésnek nem egyedüli czélja a bűn megfenyítése, hanem, és­pedig különösen a bünzőnek me­gj­avulása. A központosítási rendszer mellett székhelyi börtöneink­ben 380—390 fegyencz található. E nagyszámú sze­rencsétlenek helyzete szánandó; nem értem az anyagi felügyeletet, hanem szellemi pangásukat, lelki elhagya­­tottságukat. Tény, hogy a nép alsó rétegeiben a vallás igéi, nem esvén egészen sziklára, az óhajtott gyümöl­csöt megtermik , s mégis fegyenczeinknek nem nyuj­­tatik vigasztalás, bünhődésök ideje alatt csak egyszer is lelki oktatást nyerhetni. Másutt tán e kór már orvo­solva van, nálunk nincs. Ő vajha azon érdemteljes bi­zalmi férfiak, kiket a m. kormány széles hatáskörük élére hitt meg, a szenvedő emberiség nevében, e hé­zagot is gyorsan betöltenék. Kettős természetű lény az ember, s ha a főn kijelölt czélt megközelítni, vagy épen elérni akarjuk, kettős természetére egyaránt kell hatnunk­ kell, hogy az anyagi nélkülözések szellemi oktatással pótoltassanak, annál is inkább, mert azonkí­vül, hogy a büntető törvények a szenvedés idejét hosszú évekre kinyújtják, a jelen börtönrendszer mel­lett, a fegyenczek nagy száma, főleg helyiség hiánya miatt 8—10, néha több is ugyanazon négy fal közé

Next