Pesti Napló, 1855. augusztus (6. évfolyam, 1618-1642. szám)

1855-08-02 / 1619. szám

36-1619. 6-ik évifolyam. Szerkesztési iroda: Bri-utcza 5-ik szám, 3-ik emelet, 15-ik szám. Szerkesztő Szállása: Angol királynőhöz czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. szerkesztőséghez intézendő. Kiadó-hivatal, Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1855. Csütörtök, aug. 2. Előfizetés föltételei: FilUU MA 1- es résten, házhoz hordva! Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ Hirdpfmpnvok dija • 5 hasábos Petit sor 4 Pkr Bélyegdij, külön, 10 p. kr. —mrlletmenyek dija . Magán Tita 5 lm8áb03 petit sor 5 pkr Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p. Félévre...........................10 ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS, A TESTI NAPLÓ augusz—September két hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt 40 kr. Budapesten házhoz hordással , 3 frt 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, aug. 9. Ha a török birodalom területi épségének kimondása a nyugati hatalmak részéről kissé elhirtelenkedett dolog volt, mert Európa összes közreműködését gátolá, más oldalról még nagyobb hiba volt mindjárt a harcz kezdetén kimondani, hogy Oroszország területének megcsonkítása semmiképen nem czéloztatik. Méltán kérdezhetik igen sokan, hogy mire való tehát ez az egész mostani harcz, ha egy oldalról Törökországot az orosz hódítási vágy szakadatlan czélpontját erélyes ellenállásra képtelen rothadt állapotában megtartani, más részről Oroszországot is csonkítani nem kívánják, azaz maeghagyják birtokában eddigi támadó pontjainak, honnan mindig képes leend csapásait újból megkezdeni, s végre is az elgyengült török birodalmat halomra dönteni? Hát ezért forgatják ki a világot sarkaiból, ezért mészároltatnak le százezeren, adatnak ki számtalan milliók, ezért kell ezer meg ezer családnak bánat és nyomorba, s az egész európai társalomnak zavarba döntetnie, hogy végre is minden előbbi állapotára térjen vissza, azon állapotra, mely tarthatatlan, s mely épen azért idézé elő a mostani harczot is? Mi nem mondjuk ugyan, hogy a nyugati hatalmak fegyvereiket addig ne dugják hüvelyeikbe, míg Oroszországot természetes határai közé nem vetették vissza; de mégis nagy vigyázatlanság volt előre, kezeiket hacsak erkölcsileg is megkötni oly nyilatkozat által, mely, mint az események tanusítják, egy oldalról uj harctereket nem csalogatott, más oldalról többeket visszariasztott, s tétlenségre és lappangásra kárhoztatott. E nyilatkozat által Poroszország nem jön megnyerve ; Svédország, Perzsia, a független kaukázusi tartományok; Ausztria pedig, valljuk meg az igazat, Oroszország területi épségének jelszava alatt kardot aligha ránthatnak. Mert a területi épség az ellent támadóerejének birtokában meghagyná, s e megfoghatlan nagylelkűség benne hála helyett, könnyen boszúvágyat ébreszthetne föl. És tegyük fel, hogy a nyugati hatalmaknak végre csakugyan sikerülene Szebasztopolt és Krimiát elfoglalni: a „területi épség“ elvéhez ragaszkodva, ekkor is hajlandók lesznek a vérözönnel elfoglalt tartományt Oroszországnak visszadni, s az egész győzelmet csupán becsületbeli dolognak nyilvánítani ? Lehetne ennél nagyobb politikai baklövés? Nem fogna Oroszország, mely soha sem becsületből hanem kézzelfogható haszon miatt hódított, kinevetni, s lenézni oly elleneseket, kik nyereményeiknek nem tudják más hasznát venni mint azokat ismt visszaadni? Igaz, hogy nagyon hihető, miszerint a „területi épségnek“ kimondása a nyugati hatalmak részéről nem annyira becsületes megfontolatlanság, mint inkább megfontolt taktika volt, mintegy Ausztriára és Poroszországra irányzott palliatív eszköz lehetett ez, hogy e hatalmak, Lengyelországnak viszszaállítása kilátásba tétetvén, vissza ne riasztassanak. De nem tekintve azt, hogy politikában minden visszariadás czélszerűtlen, miután a történhető események előre ki nem számíthatók, s igy elvileg ki sem is rekeszthetők, e palliatív eszköz mind Ausztriára, mind Poroszországra kevés hatást gyakorolt ; e mellett a közvéleményt megzavarta, s a szerencsés kimenetrőli reményt lehangoló. Nehezen érnénk véget, ha elő akarnék számlálni mindazon lépéseket és cselekvényeket, melyek politikai hibákul tekintendők. Csak két szempontra teszszük olvasóinkat figyelmesekké, melyek gyálpontját képezik az egész kérdésbe tett ügynek. Nemcsak a Portával elhamarkodva kötött szerződés, hanem az elhamarkodott hadviseleti terv is már előre fölötte nehézzé tette a keleti kérdés becsületteljes, megoldását, s az összes Európa közreműködését. Ez utóbbi tekintetben a harczvonalt Oroszország ellen nem kellett volna addig előtolni , míg az összes európai nagyhatalmak az Oroszország ellen használandó módokban egyenlő fokozatra nem jutottak. Tudjuk, miszerint Oroszországnak előnyomulása a Balkán-vonal felé, nemcsak Ausztriának, hanem Poroszországnak fegyveres fellépését is maga után húzta volna. Miért nem igyekeztek tehát a nyugati hatalmak ez esetet előidézni, ha Ausztria és Poroszország közremunkálása előttök kívánatos volt ? A feleletet a fentebbiekben megtaláljuk. Ők saját erejökben túlságosan bíztak, s mások segítségét megvetették. Francziaország maga akart dicsőséget, s Anglia maga akart hasznot aratni. Sok tekintetben a keleti kérdés férfias megoldására talán kívánatosabb lett volna, ha az oroszok egészen Szambul falai alá nyomulnak. A dolgok jelen helyzetében a keleti kérdés eldöntését elhibázottnak kell tartanunk. Mert az orosz területi épség elvének felállítása, s az ismeretes 4 békepont mellett, legfeljebb is csak ideiglenes békét nyerhetünk, melynek élethossza nagyon kétséges. A franczia lapok dicsekedve emlegetik, miszerint Francziaország minden önző hódítási vágyat mellőzve, csupán a jogért, igazságért, és Európa egyensúlyáért ragadott fegyvert. De nem volt már Európában sokkal nagyobb jog és igazság, mely eltiportatott, anélkül hogy Francziaország ezekért csak szavát is emelte volna? És Oroszország területi épségének kimondása mellett mikép lehet az európai egyensúlyt helyreállítani, holott a mostani háború is azért keletkezett, mert Oroszország a szomszédállamok felett már tettleg túlsúlylyal bír? De más szempontból is kárhoztathatjuk a mostani hadjáratot. Mert a csekély erővel megkezdett, elhamarkodással és sok vigyázatlansággal, folytatott expeditio Szebasztopol ellen, csak távoli és egyoldalú harczpontot választott, s a keleti kérdés súlypontját oda helyezte, hol az teljességgel fel nem található. Hogy lehessen kívánni a középeurópai nagyhatalmaktól, hogy ily körön kívül eső harcztárgyért háborúba keveredjenek az oroszszál? Hiszen mint a dolgok jelenleg állanak, a háború kimenetele Szebasztopol előtt eldöntethetik ugyan, de a keleti kérdés sohasem. Ha a nyugati hatalmak eredményre akarnak jutni, vissza kell a hadjáratot természetes medrébe , Bessarábiába vezetni. Russel szavaiból tudjuk, hogy Ausztria nem tett akadályt a nyugatiaknak arra, hogy a Pruth vizén át ne menjenek, csak nem kötelezte magát, miszerint őket követni fogja. De akármi történik, Ausztria tettleges fellépését jogosan csak akkor várhatja Európa, ha a 150 mérföldnyi harczvonalon saját erejére nem hagyatva, a többi nagyhatalmak seregei által is hathatósan gyámolittatik. FÉNYES ELEK. A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAY MÓR ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. I. A halál és a nemte. Folytatás. *) — És most, szórt a deltiő, búcsuzólag intve kezével, nem kérek önöktől uraim egyebet, mint titoktartást, mélységes hallgatást a történtek felől. Tudják önök , aki által meg vagyok bízva, azt csak elrettentené, ha jótéteményei napfényre jönnének ; képes volna elhagyni a földet, ha megismernék a földön. Azért uraim titoktartást kérek. A táblabiró urak kezet adnak a felszólításra s oly szent és törhetetlen titoktartást fogadtak e tekintetben, mintha a szabadkőművesek nagy gyűlésén esküdnének az 1. p. d. betűk titkos és rémséges értelmére emberijesztő fogadásokat. — Nekünk még elébb egy beteg családot kell meglátogatnunk, szólt az alispán a búcsuvétel után. — Beteg család! kiálta fel a hölgy. És ezt nekem nem mondták önök előbb uraim. Hogy lehet azt előlem elhallgatni. Hisz minden kötelességek közt legelső az, melylyel a betegek irányában tartozunk; a beteg előtt minden ajtónak meg kell nyílni, a beteg mindenkinek rokona; a beteg szolgának kérelme parancsolat az ő urára nézve; a betegség a legellenállhatlanabb tekintély, mely a gyermeket az öregek fölé emeli, és az együgyüt a hatalmasok fölé. E dicséretes phrasisok mellett újra leszállt a delhő a *) Lásd Pesti Napló 1615. sz. szekérről, s formaszerinti nehezteléssel fordult az alispánhoz. — És szeretném tudni, mi módon segítenének önök betegeken ? Van önök között orvos, vannak önöknek gyógyszereik? értenek önök a gyógyászathoz? A táblabiró urak nagyon meg voltak rezzentve. Csak az alispánnak jutott eszébe valami mentség hamarjában. — Egyszerű mérgezési eset forog fenn, s rendesebb orvosi segély érkezteig eczettel, olajjal, tejjel vagy mivel gondolom azt enyhitni. — Eczettel! olajjal! tejjel! szólt nemes páthosszal a delnő; pfuj, pfuj , allopathia! moslék keverés, mérget a méreg közé; ha fáj a láb, el kell vágni, ha forr a vér, ki kell ereszteni! saignare, purgare, postremo clysterum dare , ha nem használ resaignare, repurgare, reelysterum dare! Ez a nagy tudomány! Nézzék önök ezt a pici kis ládikát itt kezemben, ezekkel az apró üvegcsékkel. Mi van ezekben ? apró mákszemek. És ezen mákszemekkel én, egyszerű tudatlan nő, a halhatlan Hahnemann utasításai nyomán száz meg száz szenvedőt gyógyítok meg évenkint, kiket decoetumok, emplastiumok és cataplasmák rég a föld alá vittek volna. Járok vele vidékről vidékre. A láblabirák egy bókot akartak a dicséretes működésre mondani, de az úrhölgy megelőzte őket. — Kérem, az mind nem az én érdemem, hanem a halhatlan Hahnemanné, ki egyedül érdemel dicsőítést. Én csak szerény neophita vagyok, csak a hívők egyike. A derék úrhölgy nem akart legkisebb érdemet is magán száradni engedni. Azzal a kis lakikát hóna alá véve, a facultasnak teljesen megfelelő léptekkel járult az alispán úr oldalán a mérgezett család laka felé, csalhatlan bizalmával Hohnemann ellenállhatlanságának. Fájdalom, hogy ezúttal sem a homeopathia , sem az allopathia nem szégyenítheti meg egymást kölcsönös csodatételeivel. A szerencsétlen szenvedők sokkal erősebb adagot vettek be a méregből, s bajuk jobban el volt már hanyagolva, mint hogy a segély későn ne érkezett légyen számukra. Mire az urak visszatértek, már akkorra ők kiszenvedtek valamennyien. Ott feküdtek eltorzult arczokkal, összezsugorodott tagokkal a földön. Némelyik még tán vonaglott, de a tapasztalt delnő amint rá nézett, amintaterét megtapintá, tudta, hogy az nem az élet mozdulata többé, hanem az elkésett halálkíné. — Ez a facies hypocratica ... szólt a felölelt haldoklónak arczát a lámpa fénye felé fordítva, melyet az ifju ügyész tartott kezében; ez a viaszkép a halál munkája. Egyiken sem lehetett segíteni többé. — Contra vim mortis nulla medicamina in hortis ; *) szólt Hahneman derék tanítványnője , szomorúan kapcsolva össze ládikáját. Az alispán pedig vett egy papirt, belehajtogatott egy darabot a vadóczos kenyérből, s azt mindhármuk gyűrűikkel lepecsételve magához véve. — Volt e a haldoklóknál gyóntató pap ? Kérdé az ősz táblabiró Popáknétól, ki az ajtóban állt meg a többi aszszonyokkal. Fölvették e a halál szentségeit? — Ah! uram! felelt az asszony felsóhajtva, ha az egész vármegye mind pap volna, s ez az egész folyó mint szentelt viz volna, még sem lenne elég azokat mind beszentelni, a kik itt a környékben meghalnak. *) „Halál ellen nincs orvosság.“ Megne lepje az újabb kori és az idegen olvasót, hogy nálunk a delnők is tudtak latinul; ez régibb időkben nem volt ritkaság. Ezt a jegyzést ajánlhatom azon lipcsei lap figyelmébe, mely olvasói mulattatására előszedi a „böhmische Kolatschen“ tisztes vénségre jutott adomáit, a azokat magyarokra travesztálja, mindazon balgaságokat, a mik a csehekre vannak költve, mi ránk aggatva, igy a többek között azt is, hogy a beteg, orvosa azon kérdésére, vájjon appetitussal evett-e ? azt felelé, hogy nem azzal, hanem fokhagymával. A Magyar ember mindig ismerte a jó appetitust, kivált a régibb időkben. Az urak szomorúan hagyták el a halál tanyáját, ahonnan úgy kihalt szemeik láttára mindenki, hogy még csak az sem maradt, aki a többieket megsirassa. A vén garabonczás a kis szűk ablakon nézett be a szobába, s nagy elégülésére szolgált, mikor látta az urakat vigasztalanul eltávozni. — Ezeken még sem tudtak segíteni! A megye küldöttei további rendelkezéseiket az ifjúnak nevezett bíróra hagyva, együtt elkísérték a delnőt szekeréig s ugyanazon nyaktörés után, melyen idáig jöttek, felmentek azon helyig, a hol hintáikat elhagyták. Itt újra elbúcsúzék tőlök az urhölgy, legnagyobb tiszteletéről biztosítva a táblabiró urakat, melyet azok szinte azon módon viszonoztak. Kisült azonban, hogy midőn azok is felültek hintóikba, épen azon az úton volt haladásuk, melyen a dene szekerének ilyenformán ismét együtt maradtak minden búcsúvétel daczára, a mi az érdemes urhölgynek nem csekély aggodalmára szolgált. A holdvilág már magasan járt a fenyők felett, s kifehéríte az utat az erdők sötétjéből; bár lassan, de bizton lehetett haladni. Egy helyen két felé vált az út, az egyik út vezetett le a völgybe, másik hegynek fel. A válaszútnál megállitá a delhő szekerét s elöl hagyva járatni az urak hintóit, még egyszer, harmadszor is melegen, forrón elbucsúzók tőlök, a midőn ismét kölcsönösen megígérték, hogy egymást nem fogják elfeledni, s ha valahol még az életben találkoznak, egymásra ismernek. Csak akkor kezdett azután csodálkozni mind a két fél, midőn a táblabirák elöl hajtatva, ugyanazon a völgyi uton haladtak lefelé, a melyen a delnő szekere, ugyanazon hegyes tornyu falu felé, melynek bádog fedeles nyele olyan meghivólag ragyogott a hold fényében. A falu közepén állt egy hosszú emeletes kastély, melynek fehér oszlopzatos előcsarnoka kivált az árnyékos háttérből; körüle a kis nádfedelü paraszt házak mind olyan bizalmasan füstölögtek. Ah! semmi sem PESTI NAPLÓ. Pest, aug. 2. C1 ar k ur terve szerint még ez évben fog a budai hídfő közelében egy gőzgép fölállíttatni, melynek segélyével egy óra alatt 3500 akó vizet lehetene a várba vezetni. Mint több szőlőtulajdonosok állítják, a Budapest körül fekvő szőlőhegyek a jelenlegi tartós meleg napok mellett igen bő szüretet ígérnek. A szőlőszemek gyorsan fejlődnek, s már most is oly teljesek, mint különben csak augusztus közepén szoktak lenni. Mint a birodalom többi fővárosaiban, nálunk is fognak hivatalos vizsgálatok létezni a cholera terjeszkedési anyagát illetőleg, különösen azon házakban, melyekben ezen betegség leginkább uralkodott. Az eredmény összehasonlítás végett Bécsbe lesz intézendő. — Az ismeretes magyar gyorsíró Hajnik Károly összegyűjtő eredeti és igen jellemző adomáit, melyeket egy 8 —10 évnyi füzetben szándékozik kiadni. — Örvendetes a jégszeszvilágítás ügyében! Így kezdi az „Ung. P.“ tegnapi számában napi eseményeinek rovatát, és biztos kútfő után tudatja, miszerint a városi községtanács és a vállalkozók között a végleges értekezések a gazometerre nézve befejeztettek, minek folytán ennek építése az új baromvásár-téren azonnal meg fog kezdetni. Általában az egész ügy igen erélyesen karoltatott föl, és most már nem kételkedhetünk benne, hogy végre mégis lesz légszeszvilágításunk. Adja Isten, de minél előbb. — Hogy az olvasó közönség lássa, miszerint akkor, midőn a Fáncsy család javára kiadandó albumra előfizet, a mellett, hogy a kitűzött szent czélra áldozik, még sok érvet ígérő olvasmányra is számolhat, közöljük itt azon íróink neveit, kik e vállalatot dolgozataikkal elősegítik : Arany János, Balázs Sándor, Beöthy László, Bérczy Károly, Berecz Károly, Bernát Gáspár, Bujcsu Károly, Bulyovszky Gyula, Bulyovszky Lilla, Császár Ferencz, Degré Alajos, Dienes Lajos, Fekete János, Feleki Miklós, Gyulay Pál, Jókay Mór, Kemperen Rita, Lauka Gusztáv, Lévay József, Lisznyai Kálmán, Majthényi Flóra, Megyes Lajos, Szathmáry Károly, Szelestey László, Szigeti Jósef, Szilágyi Virgil, Tompa Mihály, Tóth Endre, Tóth Kálmán, Vajda János, Vadnay Károly, Zalár stb. — Felsőbb helyről valamennyi megyei főnökségek utasítanak , hogy az idei aratás eredményéről pontos kimutatást készítsenek, mint mennyiség, mint minőségi tekintetben. — Reinának holnapután leend jutalomjátéka, mely alkalommal igen érdekes operai egyveleg fog adatni „Sevillai borbély“-, „Ernani“-, és „Rohan Máriá“-ból. — Am. államigazgatóság megerősíti a dunagőzhajózási társulat által megállapított tizenharmadik részvénykibocsátványt 12.000 darab részvény alapján 6 millió forint értékben. Az előbbi kibocsátványok tulajdonosai feljogosítják ezen 13 fb kibocsátványban is részt venni, és 3 részvényt mindenkor egy fix/% részvényt pedig fél új részvénnyel, vagy egy egész részvényt harmadrész részvénnyel cserélni be. De a részvényharmad nem adatik ki, hanem a befizetés után mindenkor három részvény egy részvénnyé iratik át. Egyes részvények tulajdonosai szövetkezhetnek egymással. Az uj részvény kiadása alam történik. A betételek 1. évi September 1-jén kezdődnek, és 10, 50 frtos részletben 1857. junius első napjáig tartanak. — Tatáról írják, hogy nemsokára nekik is lesz vaspályájuk; lovak fogják ugyan tovavonni a kocsikat, de igy is jó. A komáromi erődő építéséhez szükséges kő Szomodról szállittatik, mely helység, valamint Tata, gróf Eszterházy Miklós birtoka. A várépitészeti igazgatóság Szőnytől, meddig a bécs-győri vasút fog vizetni, egy pályavonalt akar a szomodi kőbányákig huzatni, s ettől szándékozik az érintett gróf a szemlei kőszénbányákig egy külön lovaspályavonalt vezetni. Most már erélyesen hozzá akarnak fogni az Eszterházyféle szénbányák miveléséhez, melyek eddig nem igen lévén kizsákmányolva, belőlük évenkint fél millió termékre számíthatni, mig eddig, kelendőség hiányában a termelés csak 300,000 mázsát tön. — Selmecz, jul. 26. Tegnap méltóztatott Hildegárd föherczegnő , cs. k. fensége Selmecz városát magas látogatásával szerencséltetni. A szliácsi fürdőről oda déltájban érkezett meg föudvarmestere gróf Eltz altábornagy és Thun Hohenstein grófnő kíséretében. A Dillai kapu melletti erdőtanintézeti épület előtt Russenegger lovag fogadá a magas vendéget. Ö cs. k. Fensége megtekintvén az érintett tanintézetet, a hold, szűzről elnevezett templomba ment, s onnan a kamarai épületbe, hol megszállni méltóztatott. Rövid reggelizés után ő Fensége megtekintvén a cs. k. bánya- és erdészeti tanegyetem vegyészeti műhelyét a vegytanár néhány kísérleteit végignézte, azután fölment a kastélyba (Schlöszl), onnan az egész város fölött szemlét tartani. Windschacht-nál szép sorban röpködő lobogókkal, zenekarral és szívélyes üdv-kiáltásokkal az egyenruházott bányaszemélyzet fogadó e Fenségét; ezután meglátogatá a bányamérési hivatalt.