Pesti Napló, 1855. augusztus (6. évfolyam, 1618-1642. szám)
1855-08-04 / 1621. szám
38-1621. 6-ik évifolyama. Szerkesztő szállása: Szerkesztési iroda: mint sza A-ik szám , 3 -ik emelet, 15-ik szám. Angol királynőhez czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részit illeti minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, I-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. mraetmenyek atja: Magán Títa 5 hasáb ^«orw.’ 1' 1855. Szombath aug. 4. Előfizetés föltételei: ■uuuztric» Vidékre posta: Évnegyedre .. . . . 5 ft. p. p. Félévre . . . . .10 „ „ ___ _ r. |__ei_____ _ resicn , n a z n'o z borára: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS. FESTI NAFLO august—September két hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt 40 kr. Budapesten házhoz hordással , 3 frt 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. PEST, alig. 4. Egy stockholmi publicista, a „Times“hoz írt levelében a svéd népet és kormányt igazolja ama követelések ellenében, melyek a skandináv szövetségnek az orosz ellen fordulására nézve nyugatról koronként felmerülnek. „Nem mintha kedvünk nem volna az orosz ellen menni, a Lundot biztosítani Finnlandot visszanyerni, a világért sem, de félünk. A szomszéd különben is könnyen kész a „cur mihi turbidam fecisti“ kérdésre, hátha még valóban okot adunk neki erre? Biztosítsatok ti angolok és francziák az orosz hatalom akkénti megtöréséről, hogy a boszu órájától ne kelljen tartanunk, akkor megyünk veletek és ellene — de addig nem merünk.“— Ez lehetne kivonata a stockholmi levélnek, mely egész teljében következő. Habár a bécsi értekezletek megszakadásakor fellobogott katonai lelkesülés most már némileg le is lohadt, mi azért feszült érdekkel kisérjük a szövetséges hajóhad mozdulatait a balti tengeren s még mindig reméljük, hogy a jövő aug. hó nagyobb eredményt hoz, mint a múlt évi, Bomarsund bevétele, volt. Az, hogy a svéd zászló még nem lobog az angol és franczia egyesült zászlók mellett, nem tulajdonítható sem e nemzet állítólagos közönyösségének a polgárisulás e harczában a vadság ellen, sem pedig az orosz autokrat iránti rokonszenveknek a kormány részéről. Mig a függő kérdést tisztán keleti ügynek tekintik és nevezik, mig a nagyhatalmak a „négy pont“ fölötti végtelen jegyzőkönyvekkel foglalkoznak: egy épeszű ember sem kívánhatja uralkodónktól, hogy a svéd ifjúságot csatatérre küldje s az ország jólétének növekedését rögtöni és elkerülhetlen felakadásnak tegye ki. S valóban, mi érdeke van abban Svédországnak, nyitva vagy zárva e a Bosporus, mig a balti tenger orosz uralom alatt nyög a mig a kronstadti kikötőben félelmetes hajóhad horgonyoz ? A nemzet harczias szellemű bár, de a király eljárása a nép minden rétegében helyeslésre talál. Mi teljesen méltányoljuk politikáját, azt t. i. hogy szoros semlegességben akar maradni mindaddig, míg az angol és franczia kormány tényleges bizonyítékát nem adja abbeli szándékának, miszerint az orosz bitorlásnak északon ép úgy mint keleten határokat szabni kíván. Scandinávia jövőjének Angliát különösen kell érdekelnie, mert ha Oroszország a Sundot hatalmába kerül, ezáltal a német óceánon oly erőssé válik, hogy egész Európával fog daczolhatni. Mind a svéd-, mind a norvég partokon terjedelmes, mély s vagy egészen jégmentes vagy csak szigorú teleken pár hónapra befagyó kikötőkkel bírnak. Ezek főbbjei : Carlscrona , Carlstien, Landstrona, Norten (a christianiai öbölben) Christiansand, Bergen Trondheim s a varangeni öböl; ez utóbbi már is felkelté szomszédunk mohó vágyait. E kikötők bármelyikét második Szebasztopollá lehet erődíteni — száz geographiai mértföldnyire az angol tengerparttól. Erdeink a hajógyártásra szükséges fának kimeríthetlen mennyiségével bővelkednek; lakosaink egy része ügyes ács, más része bátor tengerész. A parti lakosságból legalább is 100,000 halász és matróz telik ki, mindannyi gyakorlott, munkabíró s e tenger hajózásának minden részletében gyermeksége óta jártas ember. A tények ezen egyszerű sorozatából nem nehéz következtetést vonni. Erős hitem, hogy ha a szövetségesek a helyzet nehézségével nem szállnak komolyan szembe , a jövő nemzedékre végtelen bajokat fognak hagyni s Oroszország hatalmasabbá és terjeszkedőbbé válik, mint eddig volt. A bécsi conferentia szétoszlásával az angol és franczia kormány felszabaditá saját kezeit s a jövő alkudozásoknak oly alapot kereshet, mely éjszaknak ép annyira legyen biztosítéka, mint keletnek. E levél szűk határai közt lehetlen vizsgálat és összehasonlítás alá venni azon előnyöket, melyek egész Európára háramolnának, ha Svédország visszanyerné régi birtokait, vagy ha Finnland függetlenné válnék, vagy ha az alandi archipelaguson egy — Anglia, Franczia és Svédország közös birtokában lévő erősség állana fen, hasonló a német szövetség néhány közös várához. Mi svédek Angliát csupán ama veszélyre akarjuk figyelmeztetni, mely Európára vár, ha a békekötés alkalmával e nézlet mellőzve lenne. Mély meggyőződésem, hogy a szövetséges flották a skandináv hadsereg közreműködése nélkül csak részbeni sikerre vergődhetnek a balti tengeren; az éjszaki hatalmak azonban, mint fenebb említem, nem csatlakozhatnak a szövetséghez mindaddig, mig a kérdés európai jellemet nem ölt, — szóval, míg éjszak érdekei ép oly őszintén nem lesznek megvédve, mint keletéi s mig a háború czélja méltóvá nem válik a két nagy nemzethez, mely magát a polgárisulás és Európa függetlenségének lovagévá kiáltotta ki. BÉRCZY KÁROLY, Bécs, aug. 3. (Tájékozás.) A hírlapíró a történetírónak előmunkása ; ő hordja össze a világ minden zugából az anyagot, hogy ez majd építhessen; ő tükrözteti vissza a napnak közvéleményét, hogy a történetíró — miként a meteorológ az egyes napok időjárásából — abból egy korszak hangulatának képét vázolhassa. Ez okból részrehajló történetíró csak akkor képzelhető, ha részrehajlatlan hírlapírók megelőzik s hogy e kötelességünknek eleget tegyünk, ma oly nyilatkozatra irányozzuk olvasóink figyelmét, mely eddigi közléseinkkel némileg ellentétben áll, hanem a forrás tekintélyénél fogva mindenesetre említésre méltó. Több ízben utaltunk a frankfurti Postzeitungra, mint ausztriai ügyekben jól értesült közlönyre; elfogultság volna, e lap hitelességét épen akkor tagadni akarni, midőn a benne kifejtett nézetek a mieinkkel össze nem hangzanak. Ily nézeteket tartalmaz e lap egyik legújabb bécsi czikke , melyben mindenek előtt — alphától kezdve — bizonyíttatik, miről úgy sem kételkedett senki, hogy Ausztria a háború kezdete óta szakadatlanul a béke érdekében fáradozott. Midőn Oroszország a múlt év nyarán a 4 pontot visszautasította, a nyűgöt ezekhez ragaszkodni már nem volt köteles. Erre Ausztria a decemberi szerződést kötötte, hogy a nyugatot a 4 pontkorlátai közt tartsa. Ez, mennyire emlékezünk egészen új, még soha nem hallott indokolása a decemberi szerződés létrejöttének, s nem is tudjuk azt a nevezett szerződésnek szövegével öszhangzásba hozni, melyben nemcsak a nyűgöt, hanem Ausztria is szükség esetére még továbbra terjedő követeléseket tartott fenn magának. Nem emlékezünk, hogy Ausztria valaha azon nézet mellett felszólalt volna, melyet e czikk elég átlátszóan tüntet fel, hogy t. i. a békét minden áron helyre kell állítani. A decemberi szerződés „szilárd alapon“ nyugvó békéről szól s Ausztria béketörekvései épen azért találtak oly átalános lelkesedésre, mivel tudva volt, hogy e törekvések csak annyira fognak menni, mennyire ez — a becsület és méltóság csorbítása nélkül — lehetséges. Ausztria a decemberi szerződésben megígérte, hogy, „ha a béke a négy pont alapján létre nem jő, a szövetség czéljának elérésére vezető hatályos eszközök iránt tanácskozni fog “ E tanácskozmány eredménye — mondja ama czikk — a 3. pontra nézve tett ausztriai javaslat vala s így Ausztria ebbeli kötelezettségének is eleget tett!.... A szerződés betűjét tekintve, ez állítás ellen nem lehet kifogást tenni, de ha e nézet egyszersmind az ausztriai kormányé lenne, akkor a szerződés hordereje iránt csalódtunk, mert mi mindeddig nem annak betűjét, hanem szellemét fogtuk föl. A czikk végén még az is mondatik , miszerint Ausztria Németországgal szoros egyesülésre tör, hogy „mind Oroszország mind a nyugati hatalmak részéről jöhető minden eventualitásra készülve legyen“ Ha eddig ama czikk íróját a frankfurti lap jólértesült tudósítóinak sorában feltalálhatni véltük, e végszavak ama véleményünket teljesen megcáfolják. Amit a czikkíró itt mond, az nem lehet az ausztriai kormány nézete, mert Ausztria maga két ízben e nézet ellen nyilatkozott- Midőn 5 hónappal ezelőtt Frankfurtban a „hadkészültségi“ határozat hozatott, a porosz követ ezt oly értelemben kívánta vétetni, hogy Németország „minden irány felé“ harczra készen álljon; e nézet ellen Ausztria követe erélyesen felszólalt s kormányunk maga is az ama határozatot követő körözvényben határozottan óvást tett a szövetségi határozat ily értelembeni magyarázata ellen. Ezen öt hónap alatt mi sem történt a nyugati hatalmak részéről, miből Ausztria állásának ily feltűnő változását indokolni lehet s mivel — a fentebbi czikkre nézve — csak azon két tehetség közt kell választanunk, hogy vagy Ausztria állása megváltozott, vagy pedig a Postzeitung tudósítója roszul értesült; mindenesetre ezen utóbbi vélemény felé fogunk hajolni, s kézzelfogható, el nem tagadható tényeket követelni, mielőtt a kormány politikájának ily lényeges változását valószínűnek s hihetőnek tartanak. Ily bizonyítékokkal a frankfurti czikk adósunk maradt, a hitelre pedig akármit is odaadunk, csak meggyőződésünket nem! A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irt. JÓKAY MÓR. ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. II. Jött-ment (Parvenu.) Folytatás. *) Hagyjuk el egy kis időre azt a sok éhenholt képet, ezeket a nyomorúság bálványait, a koplaló, kuczorgó, hétrétbe gyűrt parasztnépet, és az ő viganós, vagy bajuszos nemzeit! Az embernek megunt a teste lelke ezt a sok lamentót hallgatni, mikor épen az a legfőbb baja az olvasónak, hogy Krimiában nem akarnak az emberek eléggé gyorsan halni: akkor álljon elő valaki és papoljon három hétig folyvást arról, hogy a felvidéken hogy hal meg egy pár falu éhségben! Az ilyen unalmas tárgyakaz igazság és az aesthesis szabályai szerint nem is volna megengedhető a regényírónak költői leírás tárgyaiul választani. Lássunk már mulatságosabb jeleneteket. Jeleneteket, ahol a vidám halandók örülnek az életnek, és nem törődnek a szomszédok bajával; ahol kiabálhat a koldus az ajtó előtt, mikor odabenn vidám társaság élvezi egymás rész életeit és a gazda jó baját, s az országot ért csapásokat csak a hírlapból olvassa, ebéd után emésztési mulatságul. Mintegy félnapi járásra attól a kisded falutól, melyben az oszlopos kastély emelkedik, a hol a kis ismeretlen czukorbáb, a parányi tündérke lakik, a ki a környék szenvedőiért megtagadta mennybéli lételét, s leszállt a * Lásd Pesti Napló 1619. sz. földre, és pedig a földnek legprózaibb, legkopárabb részére ; ottan látszik az erdők között Brenóczfalva. A házak, melyek a falvat képezik, úgy szét vannak szórva, mintha egyszerre megijedtek volna valamitől, s szétfutottak az erdőbe, kiki bújt, ahova látott, halmok mögé, sziklák alá, ott behúzták magokat nagy ernyőik alá s csak úgy pislognak elő félszemmel rejtekeikből. A mi pedig őket megijeszté, az valószínűleg nem egyéb , mint ama roppant épület ott a domb tetején, vas kapujával, arany czimerével, kiülő vaskosarakkal ablakain , nagy nyelczszögű toronynyal bejárása felett, s ócska griffmadarakkal felvonó hídja előtt, amiknek látása azt a fogalmat verheti a paraszt fejébe, hogy az előbb született urak ezekkel a soha nem látott állatokkal egy idejű világból vették eredetöket, s ha akarják, most is atyanságban állnak velük. Kívülről bástyái is vannak Brenóczvárnak, azokon egy pár hosszú kereketlen ágyú unja magát, miket a brenóczi grófok nem tartottak elégnek lánczczal odaköttetni a falhoz, midőn jószágaikat bérbe adták, hanem külön szerződvényben is biztosították tételeket, különben a haszonbérlő rég pálinkafőző üstöt öntetett volna belőlük. Brenócz vára valódi históriai emlékezettel bir. Ez emlékezet helylyel közzel nem egészen tiszteletreméltó, hanem a tisztelet a heraldicában úgy sem nyom semmit; itt csak a régiség számit. Épitetett ez még a tatárjárás alatt, a hatalmas Fulkó idejében, nem azon czélból, hogy a vidéket a tatárjárás ellen védelmezze, sőt inkább, hogy az ide menekvőket kevés vagyonkáiktól megfosztogassa. Abban a négyszegletű toronyban volt egy nagy harang, — kár hogy elrepedt, — esténként azt huzatták meg a vár urai, s a jámbor bujdosó, ki az üldöző tatárok elől az erdőkben bolyongott, követte a vigasztaló harangszót, mely öt keresztyén lakta helyre ígérte vezetni;a holott,azután megragadták, levetkőztették, s a vár hatvanéves bástyájáról alá taszigálták. Ők a brenóczi urak máig is büszkék ezen históriai emlékű bástyára. Nem minden család dicsekedhetik azzal, hogy ősei ez előtt hatszáz esztendővel vándorutasokat taszigáltak alá a sziklákról. Ezen rendkivüliségért azután a körüljáró vértörvényszék sorompókba idézte a főurakat, az lévén szabva a vádlottakra, hogy az ország bajnokával isten ítélete szerint egyenkint párbajt víjanak, gyalog, avagy lóháton, ahogy rangjuk hozza magával. A balgatag Falco, ki legtöbbet cselekvék, megszökött a rossz mulatság elöl, de a brenóczi Gerő gróf megállta magáért a sarat, s utódai máig is mutogatják azt a nehéz vaskertyűt, melylyel fogta azt a dárdát, a mivel az ország viadorát letaszította a nyeregből. Kár hogy azt a hombárt is nem mutogathatják, a miből Gerő gróf sáfárja sajtárral mérte az aranyat az ország viadarának, hogy ki engedje magát üttetni a nyeregből szép szerével s meg sem látszott a fogyaték a hombár tartalmán. Hajh bizony hatszáz év alatt szomorúan megfogyott az emlékezetes utón gyűlt kincstár, kiürültek az arany és ezüsttartó hombárok, az elfogadó terem tallérokkal kirakott padozata helyet adott egyszerűbb mozaiknak, a nehéz arany és drágakövekkel rakott serlegek, felhordó tálak, a lecsavarható nyakú egyszarvúkéért ezüstből, mik mosdó edényül szolgáltak az asszonyoknak, a csoda alakokkal kivert gerezdes tányérok, a hólyagos kulacsok, a szenteltvíztartók, mind elvándoroltak ismeretlen világokba, kérlelhetlen ötvösök kezei közé , kik azokból evőkanalakat, és fülönfüggőket csináltak circumspectus polgárok és polgárleányok számára. Elmúltak a boldog idők is, ahol a vándor héber ivadék ingyen balittal és prémes bőrökkel szolgált az útját elzáró apró királykáknak; megfordult az idő; az ismaelita lett úr és ő szedi a száraz fáról a gyümölcsöt. Megveszik az úri adósságot is s egy vaskertyüs poflével nem lehet ezer márkit lefizetni. A brenóczi grófok jelenleg idegenek az ő hazájokban. Csak úgy hírükből hallani, hogy most itt, majd amott laknak. Mi dolguk olyan messze? azt nem tudja senki; de annyit mindenki tud, hogy roppant uradalmaiknak alig van már annyi jövedelme, mint a mennyire adósságaik kamatra rúg. A jövedelem egyre kevesebb, az adósság egyre nagyobb lesz : a mostan élők iparkodnak elkölteni az unokáiktól beszedendő hasznot is, s olajat facsarnak a kőből. A nagy brenóczi várban nem ők többé az urak, hanem a haszonbérlő. Egy jött ment, így nevezi a magyar népnyelv a parveniket. Talán azért, mert nem tudja senki, honnan jöttek, hová mennek, de azt igen, hogy mikor jöttek, nem hoztak semmit, mikor mennek, elvisznek valamit. Mert nem köti őket sem vidékhez, sem országhoz semmi érdek, csak a haszon ; jönnek , mennek , nem óhajtják azt a földet, melyen laknak. Nagyságos Krénfy úr nem igen régi nemes ember Magyarországon. Valamelyik korábbi országgyűlésen eszközölte ki számára ezt a kegyet valamelyik brenóczi főúr, kinek öt esztendőre előre kifizette a haszonbért. Krénfy úr azóta kinyerte az indigenatus taksáján a vámmentességet, kiváltságot s kibékült ez aranypénzekbe kerülő megtiszteltetéssel. Azért neki választói joga van, s instellatióknál ő is sorba állhat a maga hintájával a diszmenet közé. A brenóczi kastélyban pedig oly unnak érezheti magát, mintha Giskra uram idejében a vitéz Tallóczi az ő elődeit füstölte volna ki a várból a zsebrák barátságért. A brenóczi urak csupán csak egy szárnyát tárták fel az ősi várnak saját rendelkezésökre , melynek termeiben a család azon ereklyéi tartatnak, a miket hatszáz esztendő alatt nem lehetett pénzzé tenni. (Folytatjuk.) -•uwWjBin- PESTI NAPLÓ, Pest, aug. 4. Szathmári Károly „Gyulai árvízkönyv“ czim alatt Arany J.,Bérczy K., Csengeri A. , Degré A., B. Eötvös J., Gyulai P., Jókai M., B. Kemény Zs., Lévai J., Lisznyai K., Petőfi L., Szász K., Tompa M., Tóth K. stb. közremunkálásával az árvíz által ínségre jutott gyulaiak javára egy szépirodalmi emlékkönyvet szerkeszt és adand ki. E munkára hívja fel a közönség részvétét, 2 pfttal előfizetést nyilván. „Kit azon tény, miszerint Gyulán, 990 lakházat, határában közel 50,000 hold gabonavetést s 800 gazdasági épületet boritott els tett nagy részben semmivé a tavaszi árvíz,a kárvallottak iránti részvétre nem buzdít és a felebbi írói névsor a könyv megszerzésére nem ösztönöz,azt a rábeszélés legszebb szavaival is hiába igyekeznénk az ügynek megnyerni.“ Mi hiszszük, hogy a közönség jótékonyságának ezúttal is adandja jeleit; hisszük, hogy senki sem sajnáland a derék gyulaiaktól néhány szót, főkép midőn ezért egy mindenesetre becses és tartalmas emlékkönyvet is szerzend. Előfizetést minden emberbarát gyűjthet; a gyűjtött előfizetés a szerkesztőhöz Békésre sept. 20-dikáig beküldendő. Szerkesztő a vállalat anyagi kezeléséről a békés-csanádi megyei hatóságnak adand számot, a megvizsgált számadást a könyv végén kinyomatván. — Baksay Istvántól a Rimaszombatban egyesült protestáns gymnasium igazgatójától, mint könyvészeti rovatunk jelentő, több európai uralkodóház nemzetségi táblázata jelent meg ívalakban egy lapon, legfőbb figyelemmel a koregyenlőségre. E lapon a Heristalli Pipin, Árpád, kasztíliai kir.ház, az Osmanház, a Romanov származási táblázata és történelmi érdekű összeköttetései állnak. Az időszakokat jelölő vonalak némi akadályul szolgálnak az úgyis szövevényes származásbani tájékozásnál. Ily fárasztó művet mi egy önálló történelmi munka függelékéül óhajtanánk kiadatni. A nyomtatás csinos. — Szepesi Imre „szívemelő és derítő énekek“fit adott ki, melyeket zongorakisérettel Thill Nándor látott el. A 9 éneket tartalmazó I. füzet ára 32 pkr. Ez énekek négy hangra is tétették. — Felejthetlen G a r a y n k tisztelői és ezek közt azok, kik a hazaszeretet és az erény lelkesült dalnokának sírját nem óhatták megfeleletlenül, emlék nélkül hagyatni és az árvák részére küldött szeretetáldozatok mellett a költő síremlékére is áldozanak, tudjuk megelégedéssel és örömmel értesültek arról, miként a síremlék Garay hamvai felett már áll, hogy a kegyelet fellelheti a sírt, hol a haza költője nyugszik, mert azt a tisztelet megjelölé ez emlékben zárkövét téve le azon oltárnak, melyen oly lelkesülten áldozott nem régen a magyar. A Gerenday úr vésője által készített lobor (pyramis) alakú síremléken megkoszorúzott lant áll , míg a lobor tövében félkörmélyedésben könyvek jelölik az elhunyt életpályáját. Az emléken e szavak állanak : „Garay János hamvainak tisztelői.“ A szép síremlék rajza kőmetszetben megjelent. A magyar Garay árvái iránt tanusitott részvéte által érettségének, emelkedettségének adá a miveit világ előtt jeleit, mely tisztelettel hajol meg a nép előtt, mely tiszteletben tartja jelesljeinek emlékét. E tisztelet jele e síremlék is. De e tiszteletnek, de érettségünknek egyik legfőbb jele az , ha műveit bírjuk a jeleseknek , ha ezáltal gondolatainak, érzéseinek osztályosaivá kívánunk lenni. E tekintetben is örvendetes jelenség az, hogy Garay költeményeiből könyvárusi utón alig kapható egy két példány. De Garaynak tisztelői nemcsak azok, kik költeményeinek e gyűjteményét leírják , és Garay munkássága, szellemi ereje nemcsak e költeményekben nyilatkozott. Kell hogy e munkásságot egész teljében leírjuk, hogy egy olcsóbb kiadásban e művek is a nemzet sajátjaivá váljanak. Ezért csak örömmel kell fogadnunk azon értesítést, miként a költő derék özvegye ráliratá magát Garay összes műveinek kiadására a költő barátainak felügyelete mellett. A mint e tárgyról többen tudandunk, értesitendjük a t. közönséget. — Holnap, u. m. f. hó 5-kén a nemzeti muzeum csarnokában tartatik a hangászegyleti zenede növendékeinek hangversenye. A t. közönséget értesitök már a felöl, miként e hangverseny jövedelmének fele a nemzeti színház nyugdíjintézetének alapját illeti. Ennélfogva most el kellene mondanunk, hogy a műélvsóvár közönség ne mérje áldozatkészségét a remélhető műélvtől; fel kellene említenünk a hangversenynek azon érdekét, mely több tehetség felismerésében, a zenede hasznainak ezúttal is bebizonyulátában keresendő, és leginkább fel kellene említenünk a nemzeti színház nyugdíjintézetének fontosságát sat. stb. De minek tegyük ezt? Tapasztaltuk-e eredményét a lapok figyel-