Pesti Napló, 1855. augusztus (6. évfolyam, 1618-1642. szám)

1855-08-04 / 1621. szám

38-1621. 6-ik évifolyama. Szerkesztő szállása: Szerkesztési iroda: m­i­nt sza A-ik szám , 3 -ik emelet, 15-ik szám. Angol királynőhez czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részit illeti minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, I-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. mraetmenyek atja: Magán Títa 5 hasá­b­ ^«orw.’ 1' 1855. Szombat­h au­g. 4. Előfizetés föltételei: ■uuuztric» Vidékre p­o­s­t­­­a: Évnegyedre .. . . . 5 ft. p. p. Félévre . . . . .10 „ „ ___ _ r. |__ei_____ _ resicn , n a z n'o z borára: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS.­ ­ FESTI NAFLO august—September két hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 3 frt 40 kr. Budapest­en házhoz hordással , 3 frt 40 kr. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, alig. 4. Egy stockholmi publicista, a „Time­s“­­hoz írt levelében a svéd népet és kormányt igazolja ama követelések ellenében, melyek a skandináv szövetségnek az orosz ellen fordulá­sára nézve nyugatról koronként felmerülnek. „Nem mintha kedvünk nem volna az orosz ellen menni, a Lundot biztosítani Finnlandot vissza­nyerni,­­ a világért sem, de félünk. A szom­széd különben is könnyen kész a „cur mihi tur­­bidam fecisti“ kérdésre, hátha még valóban okot adunk neki erre? Biztosítsatok ti angolok és fran­­cziák az orosz hatalom akkénti megtöréséről, hogy a boszu órájától ne kelljen tartanunk, akkor me­gyünk veletek és ellene — de addig nem me­­rünk.“— Ez lehetne kivonata a stockholmi levél­nek, mely egész teljében következő. Habár a bécsi értekezletek megszakadásakor fellobo­gott katonai lelkesülés most már némileg le is lohadt, mi azért feszült érdekkel kisérjük a szövetséges hajó­had mozdulatait a balti tengeren s még mindig remél­jük, hogy a jövő aug. hó nagyobb eredményt hoz, mint a múlt évi, Bomarsund bevétele, volt. Az, hogy a svéd zászló még nem lobog az angol­ és franczia egyesült zászlók mellett, nem tulajdonítható sem e nemzet állí­tólagos közönyösségének a polgárisulás e harczában a vadság ellen, sem pedig az orosz autokrat iránti rokon­­szenveknek a kormány részéről. Mig a függő kérdést tisztán keleti ügynek tekintik és nevezik, mig a nagy­hatalmak a „négy pont“ fölötti végtelen jegyzőköny­vekkel foglalkoznak: egy ép­eszű ember sem kíván­hatja uralkodónktól, hogy a svéd ifjúságot csatatérre küldje s az ország jólétének növekedését rögtöni és el­­kerülhetlen felakadásnak tegye ki. S valóban, mi ér­deke van abban Svédországnak, nyitva vagy zárva e a Bosporus, mig a balti tenger orosz uralom alatt nyög a mig a kronstadti kikötőben félelmetes hajóhad hor­gonyoz ? A nemzet harczias szellemű bár, de a király eljárása a nép minden rétegében helyeslésre talál. Mi teljesen méltányoljuk politikáját, azt t. i. hogy szoros semlegességben akar maradni mindaddig, míg az angol és franczia kormány tényleges bizonyítékát nem adja abbeli szándékának, miszerint az orosz bitorlásnak észa­­­kon ép úgy mint keleten határokat szabni kíván. Scan­dinávia jövőjének Angliát különösen kell érdekelnie, mert ha Oroszország a Sundot hatalmába kerül­, ezáltal a német óc­eánon oly erőssé válik, hogy egész Euró­pával fog daczolhatni. Mind a svéd-, mind a norvég partokon terjedelmes, mély s vagy egészen jégmentes vagy csak szigorú teleken pár hónapra befagyó kikö­tőkkel bírnak. Ezek főbbjei : Carlscrona , Carlstien, Landstrona, Norten (a christianiai öbölben) Christian­­sand, Bergen Trondheim s a varangeni öböl; ez utóbbi már is felkelté szomszédunk mohó vágyait. E kikö­tők bármelyikét második Szebasztopollá lehet erő­díteni — száz geographiai mértföldnyire az angol tengerparttól. Erdeink a hajógyártásra szükséges fá­nak kimeríthetlen mennyiségével bővelkednek; lako­saink egy része ügyes ács, más része bátor tenge­rész. A parti lakosságból legalább is 100,000 halász és matróz telik ki, mindannyi gyakorlott, munkabíró s e tenger hajózásának minden részletében gyermeksége óta jártas ember. A ténye­k ezen egyszerű sorozatából nem nehéz következtetést vonni. Erős hitem, hogy ha a szövetségesek a helyzet ne­hézségével nem szállnak komolyan szembe , a jövő nem­zedékre végtelen bajokat fognak hagyni s Oroszország hatalmasabbá és terjeszkedőbbé válik, mint eddig volt. A bécsi conferentia szét­oszlásával az angol és franczia kormány felszabaditá saját kezeit s a jövő alkudozások­nak oly alapot kereshet, mely éjszaknak ép annyira le­gyen biztosítéka, mint keletnek. E levél szűk határai közt lehetlen vizsgálat és összehasonlítás alá venni azon előnyöket, melyek egész Európára háramolnának, ha Svédország visszanyerné régi birtokait, vagy ha Finn­land függetlenné válnék, vagy ha az alandi archipela­­guson egy — Anglia, Franczia­ és Svédország közös birtokában lévő erősség állana fen, hasonló a német szövetség néhány közös várához. Mi svédek Angliát csupán ama veszélyre akarjuk figyelmeztetni, mely Eu­rópára vár, ha a békekötés alkalmával e nézlet mellőzve lenne. Mély meggyőződésem, hogy a szövetséges flot­ták a skandináv hadsereg közreműködése nélkül csak részbeni sikerre vergődhetnek a balti tengeren; az éjszaki hatalmak azonban, mint fenebb említem, nem csatlakozhatnak a szövetséghez mindaddig, mig a kér­dés európai jellemet nem ölt, — szóval, míg éjszak ér­dekei ép oly őszintén nem lesznek megvédve, mint ke­letéi s mig a háború czélja méltóvá nem válik a két nagy nemzethez, mely magát a polgárisulás­ és Európa függetlenségének lovagévá kiáltotta ki. BÉRCZY KÁROLY,­­ Bécs, aug. 3. (Tájékozás.) A hírlapíró a törté­netírónak előmunkása ; ő hordja össze a világ minden zugából az anyagot, hogy ez majd építhessen; ő tükröz­­teti vissza a napnak közvéleményét, hogy a történet­író — miként a meteorológ az egyes napok időjárá­sából — abból egy korszak hangulatának képét vázol­hassa. Ez okból részrehajló történetíró csak akkor kép­zelhető, ha részrehajlatlan hírlapírók megelőzik s hogy e kötelességünknek eleget tegyünk, ma oly nyilatkozatra irányozzuk olvasóink figyelmét, mely eddigi közléseink­kel némileg ellentétben áll, hanem a forrás tekintélyénél fogva mindenesetre említésre méltó. Több ízben utaltunk a frankfurti Postzeitungra, mint ausztriai ügyekben jól értesült közlönyre; elfogultság volna, e lap hitelességét épen akkor tagadni akarni, mi­dőn a benne kifejtett nézetek a mieinkkel össze nem hangzanak. Ily nézeteket tartalmaz e lap egyik leg­újabb bécsi czikke , melyben mindenek előtt — al­­phától kezdve — bizonyíttatik, miről úgy sem ké­telkedett senki, hogy Ausztria a háború kezdete óta szakadatlanul a béke érdekében fáradozott. Mi­dőn Oroszország a múlt év nyarán a 4 pontot vissza­utasította, a nyűgöt ezekhez ragaszkodni már nem volt köteles. Erre Ausztria a decemberi szerződést kötötte,­­ hogy a nyugatot a 4 pontkorlátai közt tart­­s­a. Ez, mennyire emlékezünk egészen új, még soha nem hallott indokolása a decemberi szerződés létrejöt­tének, s nem is tudjuk azt a nevezett szerződésnek szö­vegével öszhangzásba hozni, melyben nemcsak a nyű­göt, hanem Ausztria is szükség esetére még továbbra terjedő követeléseket tartott fenn magának. Nem em­lékezünk, hogy Ausztria valaha azon nézet mellett fel­szólalt volna, melyet e czikk elég átlátszóan tüntet fel, hogy t. i. a békét minden áron helyre kell állítani. A decemberi szerződés „szilárd alapon“ nyugvó békéről szól s Ausztria béketörekvései épen azért találtak oly átalános lelkesedésre, mivel tudva volt, hogy e törekvé­sek csak annyira fognak menni, mennyire ez — a be­csület és méltóság csorbítása nélkül — lehetséges. Ausztria a decemberi szerződésben megígérte, hogy, „ha a béke a négy pont alapján létre nem jő, a szövet­ség czéljának elérésére vezető hatályos eszközök iránt tanácskozni fog “ E tanácskozmány eredménye — mondja ama czikk — a 3. pontra nézve tett ausztriai ja­vaslat vala s így Ausztria ebbeli kötelezettségének is eleget tett!.... A szerződés betűjét tekintve, ez ál­lítás ellen nem lehet kifogást tenni, de ha e nézet egyszersmind az ausztriai kormányé lenne, akkor a szerződés hordereje iránt csalódtunk, mert mi minded­dig nem annak betűjét, hanem szellemét fogtuk föl. A czikk végén még az is mondatik , miszerint Ausz­tria Németországgal­ szoros egyesülésre tör, hogy „mind Oroszország mind a nyugati hatalmak részéről jöhető minden eventualitásra készülve legyen“ Ha eddig ama czikk íróját a frankfurti lap jólértesült tudósítóinak sorá­ban feltalálhatni véltük, e végszavak ama véleményün­ket teljesen megc­áfolják. A­mit a czikkíró itt mond, az nem lehet az ausztriai kormány nézete, mert Ausztria maga ké­t ízben e nézet ellen nyilatkozott- Midőn 5 hónappal ez­előtt Frankfurtban a „hadkészültségi“ határozat hoza­tott, a porosz követ ezt oly értelemben kívánta vétetni, hogy Németország „minden irány felé“ harczra készen álljon; e nézet ellen Ausztria követe erélyesen felszólalt s kormányunk maga is az ama határozatot kö­vető körözvényben határozottan óvást tett a szövetségi határozat ily értelembeni magyarázata ellen. Ezen öt hónap alatt mi sem történt a nyugati hatalmak részéről, miből Ausztria állásának ily feltűnő változását indokolni lehet s mivel — a fentebbi czikkre nézve — csak azon két tehetség közt kell választanunk, hogy vagy Ausztria állása megváltozott, vagy pedig a Postzeitung tudósítója roszul értesült; mindenesetre ezen utóbbi vé­lemény felé fogunk hajolni, s kézzelfogható, el nem ta­gadható tényeket követelni, mielőtt a kormány politiká­jának ily lényeges változását valószínűnek s hihetőnek tartanak. Ily bizonyítékokkal a frankfurti czikk adó­sunk maradt, a hitelre pedig akármit is odaadunk, csak meggyőződésünket nem! A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irt. JÓKAY MÓR. ELSŐ RÉSZ. Isten csapásai. II. Jött-ment (Parvenu.) Folytatás. *) Hagyjuk el egy kis időre azt a sok éhenholt képet, ezeket a nyomorúság bálványait, a koplaló, kuczorgó, hétrétbe gyűrt parasztnépet, és az ő viganós, vagy ba­juszos nemzeit! Az embernek megunt a teste lelke ezt a sok lamentót hallgatni, mikor épen az a legfőbb baja az olvasónak, hogy Krimiában nem akarnak az emberek eléggé gyorsan halni: akkor álljon elő valaki és papol­jon három hétig folyvást arról, hogy a felvidéken hogy hal meg egy pár falu éhségben! Az ilyen unalmas tárgyakaz igazság és az aesthesis szabályai szerint nem is volna megengedhető a regény­írónak költői leírás tárgyaiul választani. Lássunk már mu­latságosabb jeleneteket. Jeleneteket, a­hol a vidám halandók örülnek az élet­nek, és nem törődnek a szomszédok bajával; a­hol kia­bálhat a koldus az ajtó előtt, mikor odabenn vidám tár­saság élvezi egymás rész életeit és a gazda jó baját, s az országot ért csapásokat csak a hírlapból olvassa, ebéd után emésztési mulatságul. Mintegy félnapi járásra attól a kisded falutól, mely­ben az oszlopos kastély emelkedik, a hol a kis ismeret­len czukorbáb, a parányi tündérke lakik, a ki a környék szenvedőiért megtagadta mennybéli lételét, s leszállt a *­ Lásd Pesti Napló 1619. sz. földre, és pedig a földnek legprózaibb, legkopárabb ré­szére ; ottan látszik az erdők között Brenóczfalva. A házak, melyek a falvat képezik, úgy szét vannak szórva, mintha egyszerre megijedtek volna valamitől, s szétfutottak az erdőbe, kiki bújt, a­hova látott, halmok mögé, sziklák alá, ott behúzták magokat nagy ernyőik alá s csak úgy pislognak elő félszemmel rejtekeikből. A mi pedig őket megijeszté, az valószínűleg nem egyéb , mint ama roppant épület ott a domb tetején, vas kapujával, arany czimerével, kiülő vaskosarakkal abla­kain , nagy nyelczszögű toronynyal bejárása felett, s ócska griffmadarakkal felvonó hídja előtt, a­miknek lá­tása azt a fogalmat verheti a paraszt fejébe, hogy az előbb született urak ezekkel a soha nem látott állatokkal egy idejű világból vették eredetöket, s ha akarják, most is atyanságban állnak velük. Kívülről bástyái is vannak Brenóczvárnak, azokon egy pár hosszú kereketlen ágyú unja magát, miket a brenóczi grófok nem tartottak elégnek lánczczal odaköt­tetni a falhoz, midőn jószágaikat bérbe adták, hanem külön szerződvényben is biztosították tételeket, külön­ben a haszonbérlő rég pálinkafőző üstöt öntetett volna belőlük. Brenócz vára valódi históriai emlékezettel bir. Ez em­lékezet helylyel közzel nem egészen tiszteletreméltó, ha­nem a tisztelet a heraldicában úgy sem nyom semmit; itt csak a régiség számit. Épitetett ez még a tatárjárás alatt, a hatalmas Fulkó idejében, nem azon czélból, hogy a vidéket a tatárjárás ellen védelmezze, sőt inkább, hogy az ide menekvőket kevés vagyonkáiktól megfosztogassa. Abban a négyszegletű toronyban volt egy nagy ha­rang, — kár hogy elrepedt, — esténként azt huzatták meg a vár urai, s a jámbor bujdosó, ki az üldöző tatárok elől az erdőkben bolyongott, követte a vigasztaló harang­­szót, mely öt keresztyén lakta helyre ígérte vezetni;­a holott,azután megragadták, levetkőztették, s a vár hat­­vanéves bástyájáról alá taszigálták. Ők a brenóczi urak máig is büszkék ezen históriai emlékű bástyára. Nem minden család dicsekedhetik azzal, hogy ősei ez előtt hatszáz esztendővel vándor­utasokat taszigáltak alá a sziklákról. Ezen rendkivüliségért azután a körüljáró vértör­vényszék sorompókba idézte a főurakat, az lévén szabva a vádlottakra, hogy az ország bajnokával isten ítélete szerint egyenkint párbajt víjanak, gyalog, avagy lóháton, a­hogy rangjuk hozza magával. A balgatag Falco, ki legtöbbet cselekvék, megszökött a rossz mulatság elöl, de a brenóczi Gerő gróf megállta magá­ért a sarat, s utódai máig is mutogatják azt a nehéz vaskertyűt, melylyel fogta azt a dárdát, a mivel az or­szág viadorát letaszította a nyeregből. Kár hogy azt a hombárt is nem mutogathatják, a miből Gerő gróf sá­fárja sajtárral mérte az aranyat az ország viadarának, hogy ki engedje magát üttetni a nyeregből szép sze­rével s meg sem látszott a fogyaték a hombár tar­talmán. Hajh bizony hatszáz év alatt szomorúan megfogyott az emlékezetes utón gyűlt kincstár, kiürültek az arany és e­­züsttartó hombárok, az elfogadó terem tallérokkal kirakott padozata helyet adott egyszerűbb mozaiknak, a nehéz arany és drágakövekkel rakott serlegek, felhordó tálak, a lecsavarható nyakú egyszarvúkéért ezüstből, mik mosdó edényül szolgáltak az asszonyoknak, a csoda alakokkal kivert gerezdes tányérok, a hólyagos kulacsok, a szen­­telt­víztartók, mind elvándoroltak ismeretlen világokba, kérlelhetlen ötvösök kezei közé , kik azokból evőkana­lakat, és fülönfüggőket csináltak circumspectus polgá­rok és polgárleányok számára. Elmúltak a boldog idők is, a­hol a vándor héber iva­dék ingyen b­alittal és prémes bőrökkel szolgált az út­ját elzáró apró királykáknak; megfordult az idő; az ismaelita lett úr és ő szedi a száraz fáról a gyümölcsöt. Megveszik az úri adósságot is s egy vaskertyüs poflé­vel nem lehet­ ezer márkit lefizetni. A brenóczi grófok jelenleg idegenek az ő hazájokban. Csak úgy hírükből hallani, hogy most itt, majd amott laknak. Mi dolguk olyan messze? azt nem tudja senki; de annyit mindenki tud, hogy roppant uradalmaiknak alig van már annyi jövedelme, mint a mennyire adós­ságaik kamatra rúg. A jövedelem egyre kevesebb, az adósság egyre na­gyobb lesz : a mostan élők iparkodnak elkölteni az uno­­káiktól beszedendő hasznot is, s olajat facsarnak a kőből. A nagy brenóczi várban nem ők többé az urak, ha­nem a haszonbérlő. Egy jött ment, így nevezi a magyar népnyelv a parveniket. Talán azért, mert nem tudja senki, honnan jöttek, hová mennek, de azt igen, hogy mikor jöttek, nem hoztak semmit, mikor mennek, elvisznek valamit. Mert nem köti őket sem vidékhez, sem országhoz semmi érdek, csak a haszon ; jönnek , mennek , nem óhajtják azt a földet, melyen laknak. Nagyságos Krénfy úr nem igen régi nemes ember Magyarországon. Valamelyik korábbi országgyűlésen eszközölte ki számára ezt a kegyet valamelyik brenó­czi főúr, kinek öt esztendőre előre kifizette a haszon­bért. Krénfy úr azóta kinyerte az indigenatus taksáján a vámmentességet, kiváltságot s kibékült ez aranypén­zekbe kerülő megtiszteltetéssel. Azért neki választói joga van, s instellatióknál ő is sorba állhat a maga hintájával a diszmenet közé. A brenóczi kastélyban pedig oly unnak érezheti ma­gát, mintha Giskra uram idejében a vitéz Tallóczi az ő elődeit füstölte volna ki a várból a zsebrák barátságért. A brenóczi urak csupán csak egy szárnyát tárták fel az ősi várnak saját rendelkezésökre , melynek termei­ben a család azon ereklyéi tartatnak, a miket hatszáz esztendő alatt nem lehetett pénzzé tenni. (Folytatjuk.) -•uwWjBin- PESTI NAPLÓ, Pest, aug. 4. Szathmári Károly „Gyulai árvíz­­könyv“ czim alatt Arany J.,Bérczy K., Csengeri A. , D­e­g­r­é A., B. E­ö­t­v­ö­s J., G­y­u­l­a­i P., J­ó­k­a­i M., B. Kemény Zs., Lévai J., L­i­s­z­n­y­a­i K., Petőfi L., S­z­á­s­z K., T­o­m­p­a M., T­ó­t­h K. stb. közremunkálásával az árvíz által ínségre jutott gyulaiak javára egy szép­­irodalmi emlékkönyvet szerkeszt és adand ki. E munkára hívja fel a közönség részvétét, 2 pfttal előfizetést nyilván. „Kit azon tény,­­ miszerint Gyulán, 990 lakházat, határában közel 50,000 hold gabonavetést s 800 gazdasági épületet bo­­ritott el­s tett nagy részben semmivé a ta­vaszi árvíz,a kárvallottak ir­á­n­t­i r­é­s­z­vé­t­­re nem buzdít és a felebbi írói névsor a könyv megszerzésére nem ösztönöz,azt a rábeszélés legszebb szavaival is hiába igyekeznénk az ügynek megnyerni.“ Mi hisz­­szük, hogy a közönség jótékonyságának ezúttal is adandja jeleit; hisszük, hogy senki sem sajnáland a derék gyu­laiaktól néhány szót, főkép midőn ezért egy minden­esetre becses és tartalmas emlékkönyvet is szerzend. Elő­fizetést minden emberbarát gyűjthet; a gyűjtött előfizetés a szerkesztőhöz Békésre sept. 20-dikáig beküldendő. Szerkesztő a vállalat anyagi kezeléséről a békés-csanádi megyei hatóságnak adand számot, a megvizsgált száma­dást a könyv végén kinyomatván. — B­a­k­s­a­y Istvántól a Rimaszombatban egyesült pro­­testáns gymnasium igazgatójától, mint könyvészeti rovatunk jelentő, több európai uralkodó­ház nemzetségi táblázata jelent meg ívalakban egy lapon, legfőbb figyelemmel a koregyenlőségre. E lapon a Heristalli Pipin, Árpád, kasz­­tíliai kir.­ház, az Osmanház, a Romanov származási táblá­­zata és történelmi érdekű összeköttetései állnak. Az idő­szakokat jelölő vonalak némi akadályul szolgálnak az úgyis szövevényes származásbani tájékozásnál. Ily fárasztó művet mi egy önálló történelmi munka függelékéül óhaj­tanánk kiadatni. A nyomtatás csinos. — Szepesi Imre „szívemelő és derítő éne­kek“­­fit adott ki, melyeket zongorakisérettel Thill Nándor látott el. A 9 éneket tartalmazó I. füzet ára 32 pkr. Ez énekek négy hangra is tétették. — Felejthetlen G a r a y n k tisztelői és ezek közt azok, kik a hazaszeretet és az erény lelkesült dalnokának sírját nem óhatták megfeleletlenül, emlék nélkül hagyatni és az árvák részére küldött szeretetáldozatok mellett a költő síremlékére is áldozanak, tudjuk megelégedéssel és öröm­mel értesültek a­rr­­ól, miként a síremlék Garay hamvai felett már áll, hogy a kegyelet fellelheti a sírt, hol a haza költője nyugszik, mert azt a tisztelet megjelölé ez emlék­ben zárkövét téve le azon oltárnak, melyen oly lel­kesülten áldozott nem régen a magyar. A Gerenday úr vésője által készített lobor (pyramis) alakú síremléken megkoszorúzott lant áll , míg a lobor tövében félkör­mélyedésben könyvek jelölik az elhunyt életpályáját. Az emléken e szavak állanak : „Garay János hamvai­nak tisztelői.“ A szép síremlék rajza kőmetszetben megjelent.­­ A magyar Garay árvái iránt tanusitott rész­véte által érettségének, emelkedettségének adá a miveit világ előtt jeleit, mely tisztelettel hajol meg a nép előtt, mely tiszteletben tartja jelesljeinek emlékét. E tisztelet jele e síremlék is. De e tiszteletnek, de érettségünknek egyik legfőbb jele az , ha műveit bírjuk a jeleseknek , ha ezáltal gondolatainak, érzéseinek osztályosaivá kívánunk lenni. E tekintetben is örvendetes jelenség az, hogy Ga­ray költeményeiből könyvárusi utón alig kapható egy két példány. De Garaynak tisztelői nemcsak azok, kik költe­ményeinek e gyűjteményét leírják , és Garay munkássága, szellemi ereje nemcsak e költeményekben nyilatkozott. Kell hogy e munkásságot egész teljében leírjuk, hogy egy olcsóbb kiadásban e művek is a nemzet sajátjaivá váljanak. Ezért csak örömmel kell fogadnunk azon érte­sítést, miként a költő derék özvegye ráliratá magát G­a­ray összes műveinek kiadására a költő bará­tainak felügyelete mellett. A mint e tárgyról többen tu­­dandunk, értesitendjük a t. közönséget. — Holnap, u. m. f. hó 5-kén a nemzeti muzeum csar­nokában tartatik a hangászegyleti zenede nö­vendékeinek hangversenye. A t. közönséget értesitök már a felöl, miként e hangverseny jövedelmének fele a nemzeti színház nyugdíjintézeté­nek alapját illeti. Ennélfog­va most el kellene mon­danunk, hogy a műélvsóvár közönség ne mérje áldozat­­készségét a remélhető műélvtől; fel kellene említenünk a hangversenynek azon érdekét, mely több tehetség felisme­résében, a zenede hasznainak ezúttal is bebizonyulátában keresendő, és leginkább fel kellene említenünk a nemzeti színház nyugdíjintézetének fontosságát sat. stb. De minek tegyük ezt? Tapasztaltuk-e eredményét a lapok figyel-

Next