Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)

1855-09-18 / 1655. szám

13—1655. 6-ik évf folyam. Szerkesztő szállása: Szerkesztési iroda s­uri-utcza 5-ik szám, 3 ik emelet, 15-ik szám. Angol királynőhez czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ikszám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körül­i panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 sz. p. p. Félévre...........................10 „ „ 1855. Kedd, sept. 18. Előfizetés föltételei: Pesten, házhoz hordva. Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre­ 5 hasábos petit sor 4 p. kr. Bélyegdíj, külön, 10 p. kr. — Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A PESTI NAPLÓ October—december negyedévi folyamára. Vidékr­e postán küldve 5 frt. Budapesten házhozhordással,4 frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala. PEST, sept. II. A pillanat fölhevülésében könnyen történik, hogy több fontosságot tulajdonítunk egyes tények­nek, mint a higgadt ész ítélete szerint elfogadható volna. S nem csoda, ha a közelebbi győzedelmek is igen élénkké fokozták sok politikus képzelőerejét. Sept. 9-ke előtt szintén hallottuk, mikép az ujonczozás elöl nemcsak a lengyelek, de maguk az oroszok is szöknek, s a porosz széleken szá­mos menekedni akaró bolyong. Nem egyszer ír­ták, mikép vallásos lelkesedés helyett a szent Muszkaország népét csüggedés fogta el, félelem környezi, s nyugalom és béke utáni vágy ostro­molja. Hallottuk, hogy a kereskedők tömegesen hirdetnek csődöt, a forgalom frisen lejtő folyam helyett pangó mocsárhoz, mely semmi mozgást nem árul el, kezd hasonlítani, s a háború az ínsé­get és nyomort a megkímélt vidékekre is ragály­ként terjeszti. Maga az aristocratia, mely legin­kább örvendett az európai viszály keletkezésén , most már — mint mondák — sötét palotáiba sö­tét kedélylyel ül, eltávolítja magától a fényűzést és vigalmakat, a vallás és haza oltárára önként nem sok áldozatot hoz, s a jövendő gondjaitól sőt ré­meitől is fenyegetve, legnagyobb tisztelettel a czár lába elibe akkor borulna le, ha annak kezében látná a békeokmányt. Ily rajzot többször olvastunk már sept. 9-dike előtt is, de akkor eszünkbe sem jutott egyébként ítélni felőle, mint, hogy drasti­us és részint tor­zított festése oly állapotnak, mely minden ország­ban a hosszas háborúk alatt elő szokott kerülni, mely a jóllét fogyatkozására s némi kiábrándulásra mutat ugyan; azonban nem jelenti sem a nemzet erkölcsi és anyagi erejének megsemmisülését, sem a közvélemény azon imbecillitását, mely a rabság árán is könyörög békéért, s inkább akar porig aláztatni, mint erőfeszítéssel küzdeni. De sept. 9-ke után akadt elég journalista, ki ugyanezen adatokat olvasván, el­kezdi hitetni ma­gával és közönségével, hogy Oroszország nagy áldozattal is békét fog kérni, és semmi sem kön­nyebb, mint most számára föltételeket szabni. Ekkora hatást még egész Krisiia elfoglalásának is tulajdonítni annyi volna , mint magát Európát, mely a czárok politikája által szabadságát és füg­getlenségét érzé fenyegetve, megalázni, s mint tagadni azt, hogy Oroszország valóban nagy és a világeseményeknél döntő hatalom volt. Mi óriásnak tartjuk sept. 9-kének horderejét, de túlbecsülni még­sem szeretnék. Miért hirdetnék, hogy küszöbén állunk a béké­nek, holott egy újabb és nagyobb hadviselés be­járatánál lehetünk? Szebasztopol elfoglalása a közelebbi eventuali­­tásokra nézve csak ezen horoscopot adhatja ke­zünkbe : P­e­­­i­s­s­­­e­r tábornagy és Simpson tábornok egész erejöket fordíthatják támadó háborúra. Hátuk mögé az ellenség nem férkőzhetik, el­lenben roppant flottájok, melynek nem szükség többé a szebasztopoli öböl előtt horgonyozni, az alkalmas perezben Krimia minden részére oly praecisioval s oly mennyiségben tehet ki csapa­tokat , hogy — kivált miután Eupatoriában is jelentékeny sereg van — Gortsakoff her­­czeg soha sem lehet tisztában , hogy midőn a nyugotiakkal szembeszáll , oldalvást és hát­­mögött mekkora erő fenyegetheti. Neki — mi pe­dig okvetlenül szükséges — még biztos vissza­vonulási vonala sincs, ha az északi erődökkel kapcsolatban akarja mezei erejét tartani, s ha Sim­feropol, mely Krimiának kulcsa, kardcsapás nélkül nem hajlandó feláldozni. Ezt azonban nem teheti. Mert akkor Krimiát önként a nyugatiaknak adná csak azért, hogy a sereg oly gyalázattal retirál­­hasson ki, mi mellett a békekötésekkor Krimia visz­­szaadását sürgetni is ellenkeznék a szeméremmel. Gortsakoff tehát valószínűleg kapcsolatban tartva magát az északi erődökkel, volna kénytelen ütkö­zeteket adni vagy fogadni el, s egy szeren­csés győzedelem, mely a Csernaja jobb partján vivatnék, Pelissier tábornagyot azon rend­kívüli helyzetbe hozhatná, hogy elszakíthatná az orosz sereg zömét az erődöktől és Szimferopolon túl nyomhatná, midőn aztán az erődök nem tart­hatnák sokáig magukat, s Gortsakoff herczeg a perekopi szoroson igyekeznek menekülni, ha az őszi idő miatt fölbomlott utak és a flotta által ki­tett mellékcsapatok ezt nem gátolnák. Azonban történhetnek, hogy döntő csaták nem adatnának, vagy csak kétséges kimenetellel­ tör­ténhetnek, hogy positio-harczok váltanák fel egy­­mást s emésztenék a drága időt. Ekkor néhány hónappal később jutnának Krimia teljes birtokába a nyugati hatalmak; ekkor az eleség elfogyása, a hadkészletekben mutatkozó szükség, a hadviselet sanyarúságai, nélkülözései és kétségbeesései vin­nék az orosz sereg megsemmisítésében a fő­szerepet. Mert a rosszabb conjuncturák közt is majdnem kétségtelen, hogy tavaszig a szövetségesek Krimia uraivá fognak lenni. A korán beállott, erős és tartós tél, mely a köz­lekedést a Perokopon át is könnyűvé tenné, volna legbiztosabb segéde az oroszoknak, de ez is már aligha nyújthatna nekik elég támaszt, had­­készletet és mindenek fölött elég élelmet. Ez a Szebasztopol elfoglalásából vont horoscop egyik része, a másik az internationális viszonyok változásaira vonatkozik. Miről közelebbi alkalommal: KEMÉNY ZSIGMOND, Pest, septemb. 18. Néhány nap előtt — úgymond a bécsi Donau —­e czimmel : „Finis Poloniae“ Geibel Károly bizományában, Lipcsében egy négy nyom­tatott ívnyi röpirat jelent meg, mely Lengyelország is­­métt helyreállításának kérdését szorosan ausztriai szem­pontból tárgyalja, s a hajdani szláv nemes­ köztársaság restauráliojának lehetlenségét bebizonyítni igyekszik. Semmi más kérdés nem érdemli meg a jelen pillanat­ban, midőn az Oroszország elleni háború tulajdonkép még csak kezdetét veszi, oly­annyira meg a figyelembe vételt, s a minden oldalróli részrehajlatlan megvilágosí­­tást, mint a lengyel, miután az éjszaki nagyhatalom ellen minden országos háborúban az egykori Lengyel­­ország tartományai fognak az ellenséges seregek had­mezejét képezni, s az egyik vagy másik fél könnyen azon kisértetbe jöhetne, hogy amaz országok lakosai­nak nemzeti emlékezeteit saját előnyére zsákmányolja ki. Attól tarthatni, miszerint ez esetben oly lavina hoza­­tik mozgásba, melynek zuhanása szintoly romboló és vészteljes lenne a nyugatra és név szerint Közép-Európára nézve, mint egy orosz hódítási hadjárat. A fentebbi röp­­irat tehát már mint korszerű jelenet is teljes elismerést érdemel. A szerzőt, úgy látszik, tárnokainak rendezésénél főleg azon szándék vezette, hogy azon politikai idealistákat kiábrándítsa, kik azt hiszik, miszerint Ausztria, Galin­cziát és a Bukovinát olcsó áron oda fogja engedni egy felállítandó új Lengyelország részére, ha neki ezért a Dunafejdelemségekben kárpótlás adatik. E szándék a szerzőnek csak egy részben sikerült, miután az ő leyá­­lis ellenokai Lengyelország ismétt visszaállítására nézve oly mezőn mozognak, melyet egyenesen azon fél, mely ellen a röpirat intézve van, már egyelőre megtagad. El­lenben a mi véleményünk szerint azon argumentumok, melyek csak mellesleg idéztetnek, képezik a legnyomo­sabb főbizonyítékot Lengyelország bárminemű restaurá­­tiója ellen; mi itt azon veszélyt értjük, melyet egy ily ország felállítása Közép-Európának, Ausztria é s Német­országnak hozna. Egy Lengyelország, milyen a királyság határain belül 30 év előtt létezett, mint párt nélküli közbenső állam, egy életképesség nélküli semmiség volna; azonban arra mégis elég nagy, hogy Közép-Európa minden elégedetlen la­kosát vendégéül kebelébe fogadja, hogy minden irány­ban cselszövősködjék s összeesküvést forraljon, hogy szövetségben bárkivel, ki segélyt nyújtani látszik, az előbbeni lengyel tartományok visszafoglalását a németek, poroszok és ausztriaiak kezeiből megkísértse. — Ily öszszealakított Lengyelország , valamit csak fenáll , nyugtalan, pezsgő elemeül szolgálna a panszlavisti­us mozgalmaknak, mivel ezektől fogná a tengerpartok, imigy az életerőnek isméti visszanyerését reményleni.—Ki va­laha Lengyelországgal közlekedett, az tudja, mily ha­tárokat tűznek ki ott a jövőben felállítani szándéklott országnak; a szerényebbek Danzigot, Rigát, Königs­berget, Odessát kívánják s Slézia egy jókora részét, a merészebbek hozzá még a Hegemóniát egy egyetemes szláv köztársaság fölött; ők egy leendő szövetségre gon­dolnak a sajrokon oroszszal, s egy nagy Szerbország­nak az ilyi háromszögben ismért felállítására. Mint fogná Nyugat-Európa igy érdekeit biztosíthatni ? mint fogná Közép-Európa magát egy, jövőben oly kö­zel fekvő lengyelorosz szövetség ellen megvédhetni ? Megengedheti-e valaha Ausztria, és Németország ily állam megalakulását ? Megtűrheti-e Europa egy új „északi Colossus“-nak, egy új szláv universális monar­chiának keletkezését? Feláldozhatja-e Ausztria Gali­­cziát, Északkelet vagy­is a Kárpátok felé szolgáló ter­mészeti védbástyájának síkterét, valamig benne az élet­nek egyetlen egy szikrája van? Akarand-e Németország bármikor is önmagának gyilkosa lenni, hogy egy törté­nelmi igazsága romantikus eszmét valósítson, s számos legjobb férfiainak szülőföldét ajándékul engedje az ide­geneknek ? TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET „Mezei gazdaság könyve.“ Stephens Henry „The Book of the Farm“ czímű munkája nyomán a hazai körül­ményekhez alkalmazva kiadják Korizmics László, B­e­n­k­ő Dániel, Morócz István. Megjelent az első kötet.“ Előfizetett-e már ön a „Mezei gazdaság könyvére ?“ — kérdezem néhány hónappal ezelőtt egy gazda isme­rősömtől, a­ki még a 43-diki országgyűlés alatt velem együtt tett ügyvédi vizsgálatot, s rövid hivatalpálya után gazdálkodásra adta magát. — Mit tart ön felőlem ? szólt némi nehezteléssel is­merősöm. Csak nem fogok könyvből gazdálkodni. A gazdasággyakorlati foglalkozás; az életből tanuljuk azt, nem könyvekből. — Könyve válogatja, mondom én. Bocsásson meg ön, de részemről nagy korlátoltságot látok gazdáink idegen­kedésében mindaz iránt, a mi e­­­m­é­l­e­t. Mi az elmélet? Följegyzése épen annak, a­mit az élet, a tapasztalás igaznak, helyesnek mutatott. Önök is a mások tapaszta­latait követik : szántanak, vetnek, a­mint őseiktől tanul­ták. Az elmélet azonban szélesebb körből gyűjti adatait. Nem egy két nemzedék, nem egyes helyiségek, nem is csupán a gazdák tapasztalatait írja egybe. Följegyzi mindazt, a­mit századokon által tapasztaltak minden népnél, s hasznára fordítja az állat- növény- és vegy­­tudósok, földészek (geológok) és egyéb természetvizs­gálók észleleteit, fölfedezéseit. Pótolhatja-e ezen isme­reteket egyes vidékek, sőt egész országok öröklött gyakorlati bölcsesége ? Nem azt látjuk-e, hogy azon ország, mely az ősi gyakorlat kerékvágásában jár szün­telen, sokkal hátrább maradt minden gazdasági viszo­nyaiban, míg a­hol elméleti miveltség, szakértés támo­gatta a gyakorlatot, a fejlődés oly virágzó állapotára emelkedett a földmivelés. Például Anglia. . . . — És Magyarország! egészíté ki ismerősöm. Ah, de ön elfeledkezik régibb birtokviszonyainkról, s annyi egyéb körülményről, melyek e szép országot akadályo­zók fejlődésében. S az én barátom már neki fogott, hogy egy hoszu értekezést tartson előttem mezei gazdaságunk mindazon akadályairól, melyek egykor vezérczikkeink napi tár­gyait tevék, a midőn egy alkusz közbejövetele, a­kivel épen reperetermésére szerződött, félbeszakító párbeszé­dünket. Sajnálom, mert sok mondani­valóm volt, a­mi rég nyomta telkemet. El akarom mondani, hogy a­mióta megszűntem ve­zérczikkeket írni ... a populo longe lateque remotus ... nem törlődtek ki emlékezetemből régibb nemzetgaz­dasági tanulmányaim. Most is szintúgy ismerem, mint egykor, mi akadályozza fejlődésében földmivelésünket. De azt is tudom, hogy mindezen akadályok daczára me­zei gazdaságunk a közelebbi időkben nagyon emelke­dett. E részben most már adatokkal is állhatunk elő. Azon számadásból, melyet a mezei gazdaság könyve első kötetében olvasunk, láthatjuk, hogy száz évvel ez­előtt még 18/10 denár volt egy hold pusztai föld haszon­bére, s egy köböl búza ára 4 hold föld tőkeértékének, egy akó boré közel 8 holdnak, egy tehéné pedig 33­3 holdnak felelt meg. Mi roppant változás azóta! A föld becse, szemben a búza mostani értékével, legalább is harminc­szor akkora, s a többi tárgyakkal szemben 40 —60, sőt többszörte nagyobb lett. S mi ezen kedvező fordulat oka? Egyéb tényezők mellett, melyeket az idéz­tem munka kiemel , bizonyára az értelmi fejlődés is, s ennek következtében a munka nagyobb okszerű­­s­é­g­e és eredménye. Még inkább igazolva látjuk ez állítást, ha a magyar­­országi főbb irodalmak rendezése történeteit kissé rész­­letesbben vizsgáljuk, úgy találjuk, hogy volt oly időpont, midőn eltérve a régi rendszertől, új ösvényt kelle törni, s az uj rende­zésben mindenütt az elmélet, a tudomány volt tanácsadó. Az érintett irodalmak igazgatói, az átalakítás idejében, mindenütt nagy műveltségű szaktudósok voltak, kik kö­zöl néhányan becses czikkekkel és nagyobb munkákkal is gazdagították az irodalmat. Klauzál Imre s a su­­rány-megyeri urodalom rendezője, a­mily páratlan juh­­tenyésztő és kitűnő jószágrendező, oly jeles volt, mint gazdasági író. S bizonyára nem tévedünk, ha nagy elméleti miveltségének tulajdonítjuk azon bá­mulatos könnyűséget, melylyel e geniális szellem mun­kálkodásaiban eljárt. A tudomány biztosságot szerez, míg a­ki csupán gyakorlat után indul, többnyire tapo­gatózik. Mennyire kedvelte Klauzál az elméletet, mu­tatja azon igyekezet, melylyel azt terjeszteni törekvék. Olvassuk felőle, hogy ő volt a rohonczi iskola teremtő szelleme. Mennyire kedvelte a tudományt, tudhatják, a­kik roppant könyvtára árverésén megjelentek. T­é­r­e­y Károly, a gróf Károlyi György-féle javak jeles igaz­gatója szintén alapos előismeretekkel lépett gyakorlati pályájára. A keszthelyi georgiconban kezdte, s Geisler, Thaer és Feilenberg gazdasági intézeteiben fejezte be tanulmányait. S míg Klauzál az irodalomban, Térey a keszthelyi tanszékről hirdette azon elméletet, melyet az értelmetlen gazda lenéz, de a melyet oly dúsan gyümöl­csözőnek tanúsított e férfiak gyakorlati pályája. Említ­hetném még az ürményi uradalom rendezőjét, Appel Károlyt, a­ki a külföldi intézetekben szerzett ismeretei­vel oly virágzó karba hozta az érintett uradalmat; em­líthetném K­ley­le Károlyt, a­ki a magyar­óvári uradal­mat az újabb körülmények és gazdasági kellékek szerint rendezvén, csak azon elveket alkalmazta, melyeket be­cses munkájában maga kifejtett a jószágrendezésről. Ha tehát kérditek, mit hozhatok föl az elmélet, a tu­domány becsének kiemelésére : legyen elég azon virág­zó uradalmakra mutatnom, melyek a nevezett „tudós“ gazdák igazgatása alatt jutottak fejlődésök jelen fokára. Ott vannak a Károlyi György-féle javak, ott van a su­­rány-megyeri, ürményi, magyar-óvári uradalom. S meg vagyok győződve, hogy végig mehetnék ekkor hazánk minden fejlettebb gazdaságán, és mindenütt azon tapasz­talással találkoznánk, miszerint komoly tanulmány és szakavatott képzettség a természeti akadályokon is gyakran diadalmaskodik, míg szakértelem nélkül korlá­tolt hasznúak a legkedvezőbb körülmények is. Honnan tehát a gazdák egy részének idegenkedése az elmélettől? Honnan bizalmatlanságuk általában a köny­vek iránt ? . Részint indolentiából, mely szerint sokan kényelme­sebbnek tartják a járt után haladni, amúgy „more pa­­tria“, mint fáradsággal, mi nélkül tanulmányt sem sze­rezhetünk, új utat törni. Mások viszont előismerettel sem bírnak a gazdasági könyvek megértésére. S indolentia és tudatlanság egyiránt örömest leplezi magát a gyakor­lati bölcseség­ látszatába. — Ide járul, hogy gazdasági rendszerünk általában a gazdatiszteknek sem teszi ér­­dekévé a folytonos tanulást. A tudomány kedvelése pedig csak keveseknél válik szenvedélylyé , a­mely pó­tolja az érdek sarkalását. Van végre egy kis töredék, mely viszont a gazdaság gyakorlati fogásait is könyvekből akarta megtanulni; megelőző gyakorlat nélkül adta magát az elméletre, s a könyveket sem válogatva meg elveket sajátita el, melyek körülményeink közt, az alkalmazásban módosítást kíván­nak, de a melyeket ő ilyes módosítás nélkül akart vég­rehajtani. Természetesen siker nem koronázta törek­véseit, s az indolentia és tudatlanság indokokat talált a meghiúsult kísérletekben a tudomány ellen. Nem a tudomány volt hibás, hanem alkalmazása. Al­kalmazása az író és gazda részéről. Áttekintve gazdasági irodalmunk bibliographiáján, úgy találjuk, hogy irodalmunk ezen ága sok részben szaporodott fordításokkal, s e fordítások, keveset véve ki, merev ragaszkodással az egészen más körülmények­hez szabott eredetihez,gyakran szakmányban készültek és lelketlenül gyártattak. Nagy hatással volt hazánkban különösen a szomszéd német föld irodalma. S ez iroda­lom útmutatásait itt amott nagyon is szigorúan alkal­mazták hazánknak Németországéitól sokban eltérő kö­rülményeire. Például említi az előttünk fekvő könyv a vörös lóherének termesztése körüli törekvést hazánk oly vidékein is, hol, az égalj és a föld szárazsága miatt, e különben áldott növény sehogy sem honosulhat­ meg. Csoda-e aztán, ha az oly könyvek, melyek éghajlati viszonyainkat, s egyéb körülményeinket nem vették figyelembe, szintén bizalmatlanságot ébresztettek az iro­dalom és tudomány iránt? E bizalmatlanság megszüntetését, a tudomány tekin­télyének visszaállítását mindenek fölött sürgeti mező­­gazdaságunk érdeke. A robot eltörlése, az adó behoza­tala s annyi egyéb reform birtokviszonyainkban lénye­ges változást von szükségkép maga után összes gazda­sági viszonyainkban. Kisebb és nagyobb földbirtokosra egyaránt kiáltó szükséggé lett gazdaságuk újrarende­zése, az uj viszonyok közt. S e rendezésben nem adhat tanácsot a helyi hagyomány; a tudományt kell megkéz­deni, minő eszközökkel pótolhatni legczélszerűbben a megszűnt ingyen napszámokat s a munkás kezek hiá­nyát ; a tudomány mondja meg, miként emelhetni azon föld jövedelmét , mely többé nem adómentes; a tu­domány tanítja meg gazdáinkat tagosított birtokuk okszerű rendezésére, az ad tanácsot, hogy birtokukon mily termékeket, minő arányban, termesszenek, s hogy az egyes terményc­ikkek mivelése miként történik leg­­okszerűbben, mint jár legtöbb haszonnal. Nem is emlí­tem a gazdászat egyéb ágait, különösen az állattenyész­tést, mely eddig , nagyában, sovány k­ö­zlegelőkön ten­gett nálunk stb. Mindent egybevéve, úgy találjuk, hogy Anglia mező­gazdasága legvirágzóbb Európaszerte. A gazdaságtan is Angliában van leginkább kifej­lődve. A mezőgazdaság azon virágzó állapotát, a tudomány ezen állását kell tehát irodalmunknak is szem előtt tar­tania , ha azt akarjuk, hogy a könyv, melyet gazdáink kezeibe adunk, több legyen egy gazdasági naptárnál, mely a kelet évével elavul, s ha oly nyomokat akarunk kijelölni a jelen ivadéknak, melyeken a jövő nemzedék is haszonnal haladhasson. Miként az eszménynek a mű­vész előtt, akként kell egy magasabb czélnak lebegni a gazda szeme előtt, ha folytonos fejlődés helyett megint tespedni nem akar bizonyos ponton, izzadva, fáradva, de mindig csak egy körben mozogva, mint a nyomtató állat. Midőn azonban a tudomány egyfelől szárnyakat fűz az

Next