Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)

1855-10-20 / 1684. szám

Hója, mely, de erélyesen kivitetik, Krimiét az oro­szoktól teljesen megszabaditandja, kik a hátukban működő hadsereg elöl mindenesetre hátrálni kény­telenek lesznek. E lehetőséget, vagy inkább valószínűséget kor­mányunk máris szemügyre vette s tegnap Ő Fel­sége visszajötte után, azonnal Bud­ grófnak volt audientiája, mely kétségkívül a keleti kérdésre vo­natkozott. Azon körülményből, hogy a külügyminiszter után Prokesch b. és Rechberg gr. bocsáttatott OF els.­elé, azt akarják következtetni, hogy az uj ausztriai követ a frankfurti gyűlés újólagos egybelépte alkal­mával (i. h. 25-én) csakugyan jelen leen, s talán a keleti kérdést is újra szőnyegre hozandja. Azt remélték, hogy a legújabb választások Poroszor­szág politikájára némi hatással lesznek , de e re­mény már ismét csökkenőben van, mióta a vá­lasztás eredménye a polgárság tudatlanságából s dupirozottságából számlázottnak hireszteltetik; pe­dig még igen nagy kérdés, ki fogta fel s ítélte meg helyesebben Poroszország valódi érdekét, azon megcsalt polgárság-e, mely szabadelvű kö­­veteket választott, vagy pedig azon csalhatlan urak, kik ama szabadelvű követekkel szemben a választásoknál megbuktak. Ebből természetesen nem azt fogják Berlinben következtetni, hogy a porosz kormány politikája nem népszerű, hanem—more consuete—csak azt hogy az az alkotmányosság, habár csak leggyen­gébb árnya van is meg, bizony nem ér semmit, s meglehet, hogy jövőben majd kinevezik a „nép­­képviselőket“ , hanem a különbség csak az lesz, hogy utóbbi esetben, ha majd a közvéleményre szorulnak, váratlanul fognak cserben hagyatni, míg most legalább sejthetik, mit várhatnak, ha maholnap politikusoknak gyámolitására puszta jegy­zékeknél, azaz toll, papiros és ténlánál egyébre is szükség lesz. Mária Terézia egyik okmány alá nevét írta e hozzátétellel: „Dorosz felsége mindenkor Ívű test­vére s barátja, de az én akaratommal soha sem szomszédja.“ Nagy Fridrik pedig számtalanszor mondta : „Oroszországnak barátja akarok lenni, de nem rabszolgája.“ Ausztriának ma sem kell pirulnia, ha­ nagy csá­szárnéja ama szavaira visszaemlékezik!­­És Poroszország?! PESTI NAPLÓ, Pest, oct. 20. Mai rovatunk nagyobb részét az ipar és forgalmi érdekeknek kívánjuk szánni. Jegyzeteink, a ke­vésbé érdekes napi események mellőztével, főleg azon események registrálására kíván mindig szorítkozni, mik a tudomány, irodalom, társas élet, ipar és kereskedelem te­rén, a lélek buvárlatainak, a szellemi munkásságnak, a szorgalomnak nyilatkozatai. Örömmel tapasztalhatta a kö­zönség, csak szerény jegyzeteink után is, miként mind­en­nek jeleire hazánk irodalmában , tudományos életében és iparában is akadhatunk, hogy alig múlt el egy nap, melyen egy újabb mű megjelenése felől ne értesíthettük, alig egy hét, mely alatt a hazai ipar köréből valami örvendetest ne közölhettünk volna. A társulati, egyleti élet, a jótékony­ság sok emelő tényben nyilatkozott és nyilatkozik egyre. Folytassuk tehát szemlénket közéletünk különböző terein. Mielőtt pedig szándékunk szerint az iparvilágban te­kintenénk szét, szóljunk irodalmunk, és az ifjúsági olvasmá­nyok egyik legújabb termékéről. Bucsánszky Alajos pesti könyvnyomdász és kiadó Beecher Stowe ,Ta­­­más bátya kunyhóját a gyermekek számára egy s 30 lapra terjedő kőtelkében dolgoztatta étkérdéses feleletekben s 15 fametszvénnyel adta ki. E kis művet a „Tamás bá­tya kunyhój­á“-nak teljes és számtalan képpeli kiadása követendi. Bucsánszky ur nyomdájában új évre még más művek is jelenendnek meg, mikről máskor szólandnak. A társas élet, valamint a felebaráti szeretet szintén örvende­tes tények által nyilatkozik e napokban. Ugyanis a Szent­ István-társulat tegnapelőtt tartott választmányi ülé­sében elhatároztatott, miként a társulat a pesti dologház, Rókus-kórház s a szegény ápoló intézet múlt évben alapí­tott könyvtárait saját kiadású ajtatos és épületes könyvei­vel évenként gyarapítani fogja. A pesti műegyletnek szintén e nap tartott választmányi ülésében pedig jeles mű­vészünk B­a­r­a­b­á­s Miklós felkéretett, hogy a jövő évek egyik műlapja részére egy nagyobb képet készítsen. Az ülésben jelen volt művész teljes készséggel ajánlkozott ez óhajtás teljesítésére. Már e körülmény is képes leend­emelni a mű­egylet iránti részvétet, melynek hazai művésze­tünk emelésére nézve már­is annyit köszönhetünk. Ez alka­lommal megjegyezzük, miként a jövő évi műlap Markó Károly nagy művészünk hazánkban levő egyik legjelesb műve után készíttetik s hogy a nagy művész által a műegylet részére készítendő mű a későbbi műlapok egyikeül jelöl­tetik ki. Már most ígéretünk szerint az iparérdekekről kel­lene szólanunk, ha közéletünknek egy újabb örvendetes jelensége nem igényelné mindenek előtt figyelmünket. — Ugyanis mint múltkor is kegyletes méltánylással említek, a hazafiak lelkessége és ügyszeretete a nemzeti szín­ház nyugdíjintézetének alapját annyira megnö­vesztő, hogy jótéteményeiben ismét egyike a nemzeti szí­nészet régi bajnokinak részesítethetik,mi annyival örvende­tes, mert a megérdemelt nyugdíjaztatás színészeink egyik legjelesbjének jövőjét, öreg napjait biztosítja. T­e­­­e­p­­­jeles komikusunk tegnap vett búcsút a közönségtől, Pro­spectus szerepében („A londoni koldusok'4 czí­­mű drámában]) A közönség fájdalommal vált meg kedvelt­­jétől, a megérdemlett nyugalomba öt azon óhajtással ki­sérvén , — hogy a közönség becsülése mellett vi­gasztalhassa meg őt azon intézet virágzása mindig, melynek egyik alapitó tagja volt ő is. — Most tér­jünk az iparra. Előbb azonban szóljunk azon szellemi fog­lalkozásról, mely az ipar igen fontos ágával, a papiros­­gyártással, igen szoros összeköttetésben áll. Ez által némileg kiegészítjük tegnapelőtti számunk tárczai czik­­kének igen érdekes adatait Az ausztriai birodalom hír­lapirodalmának emelkedését az évenként kiadott példányok növekedő száma után ítélhetjük meg. Tájéko­­zásul csak a birodalmi fővárosban megjelenő lapok éven­kénti példányszámairól szólunk. Míg 1848-ban a pos­tahivatal utján szétküldött lappéldányok száma csak 1,189,934-et tön, e szám 1849-ben már 7,168,273-ra, 1850-ben 8,538,749-re , 1851-ben 10,260,814-re emelkedett. A következő években e szám kisebb jön, azonban a múlt évben 13,390,151-re nőtt. Ez évben a naponként szétküldött példányok száma 60,000-t tesz, ennélfogva az évenkénti szám 18 millióra tétethetik. Saj­náljuk , hogy a hazánkban s a többi országokban megjelenő lapok példányszámait hitelesen nem tud­hatjuk. Igen természetes tehát , hogy ez élénkség az elfogyasztott papírosmennyiséget is az előbbi évek szükségleteihez képest nagy arányban megnövesztő; hogy e körülmény a papirosgyárak üzletét nyereségesbbé a pa­pirost drágábbá, a rongyszedést jövedelmezőbbé, a sze­métdombra kivetett rongydarabot is becsesbbé tévé; mert minden rongydarab bírt az előtt is saját és az ipar által meghatározott becscsel. De míg ezt hazánkban oly keve­sen tudják, míg a magyar faluk utczáin, udvarain, szemét­halmain rongy és csont mint hasztalan tárgy figyelemre sem méltattatik, addig az ipar e megvetett tárgyakat fel­szedi és mint más alkalommal bővebben kifejtettük, fensé­gesig, örömeink, kényelmeink eszközeivé alakítja át. így bánik a selyembogarak gubóink hulladékával, külső ritka szálburkával is, melyekből nemcsak a bőr tar­tósságával vetelkedő szöveteket készít, mint tegnap emlí­tők, hanem az úgynevezett selyempapirost is gyártja, ez által is pótolván a papirost. — Tán a papiroskimélés elvé­nél fogva félbe kellene szakítanunk e sorokat, de még az iparról több mondani­valónk van. — Mint ro­kon tárgyról folytatólag az éjszakamerikai papirosgyártásról szólunk. Az egyesült álla­mok 750 papirosmalmában évenként 270 millió font papi­ros gyártatik. Ennek értéke 27 millió dollár. E gyárt­mány 405 millió font rongyot igényel, melynek ára 16.200.000 dollár. A gyártás költsége 3 millió dollárnál többre megy. Mint látjuk az egyesült államok maguk több papirost fogyasztanak el, mint Franczia- és Angolország együtt. — Most térjünk a szeszégetésre. E tár­gyat azért választjuk jegyzetkeink tárgyául, mert tudtunk szerint aránylag ez iparág foglalkoztat hazánkban legtöbb munkaerőt s vesz igénybe legtöbb üzlettőkét. De erről mint iparágról a kezünknél levő statistikai adatok nyo­mán máskor bővebben szólandunk a­­ regáléról állam­­gazdászati szempontból is értekezendünk. — Debreczenből értesittetünk, miként a debrecze­­ni ref. egyházban, közelebbi időkben megürült lelkipász­tori hivatalok egyikére, szentesi ref. lelkipásztor R­é­­vész Imre, még a múlt septem­ber hó 36-kán elválasz­tatott ugyan; — de — hogy ezen hivatalt, mely csak jö­vő tavaszkor lenne általa megkezdendő, elfogadandja-e ? tudni még nem lehet; — valamint arról sem lehet még biztosan szólni, hogy az ő lehető eltávozása esetére, mos­tani hivatala, kivel lészen az illetők által betöltendő. — N a g­y-K á t á r ó ! Írják, miként a m. kormány ren­delete folytán az árvabizottmány Nagy-Kátán is fölállittatott. Az árvabizottmány tagjai f. h. 15-kén tették le esküjüket s működésüket megkezdék. A hivatalnokok s a bizottmány elnökének ismert erélyétől és ügyszereteté­től az illetők az árvaügyek kellő rendezését várják. Nemzeti színház. Oct. 17. „Zsidónő“, opera, zenéje H­a 1­e­v­y t­ó 1. Oct. 18. „Pünkösdi királyné.“ Oct. 19. Telepi György utolsó fölléptéül „Az ár­va fiú és a­­­ol­­doni koldusok.“ Telepi nyugal­­maztatván legjobb szerepeinek egyikében „Prospectus“­­ban vett búcsút a közönségtől, mely rokonszenvének, be­csülésének jelét ma több ízben tanusíta a lelépő jeles szí­nész iránt. A méltány az előadás végén borostyán koszo­rút nyújtatott egyik jeles­ színészünk keze által a megér­­demlett nyugalomra távozónak. A koszorú fekete szalagja a közönség s a pályatársak fájdalmát jelképezd. Az elválás e fájdalma legszebb bírálata Telepi érdemeinek. — Ma adatik: Hunyadi László. Ered. opera 4 felv. Hivatalos. A belügyi minisztériumnak s a keres­kedelmi-, ipar- és középitészeti minisztériumnak 1855. sept. 4 -én kelt rendelete, melylyel a magyarországi birodalmi utakhoz való országos közrejárulást tárgyaló szabály bocsáttatik ki oly czélból, hogy Magyarország­ban a legközelebbi jövőre az új birodalmi utak építése az ország kellő hozzájárulása által könnyíttessék és gyor­­síttassék, a belügyi, továbbá a kereskedelmi, ipar- és középitészeti minisztériumok következő határozatokat találtak kibocsátandóknak, melyeknek szoros megtartáás ezennel elrendeltetik, s­ egyszersmind megállapittatik, hogy azoknak hatályossága 1855. november 1-jén kez­dődjék s egyelőre három évig tartson. 1. §. Jelen szabály tárgyát Magyarországban azon út­vonalak képezik, melyek már birodalmi utaknak nyilvá­níttattak, melyekre nézve tehát a költségek az álladalmi útépítési pénzalapból fedeztetnek, nemkülönben azok, melyek ezen rendelet tartama alatt a kereskedelmi, ipar­és középítészeti minisztérium által a belügyminisztérium­mal egyetértőleg a birodalmi utak sorába fölvétetnek. 2. §. Ha valamely az 1. §. szerint birodalmi útnak nyilvánított útvonalra nézve annak új építése forog fönn, az úgynevezett durva munkákat, jelesen lényegileg min­dennemű földmunkákat, továbbá a fedezetül szolgáló anyag termelését és szállítását az ország köteles telje­síteni; ellenben a műmunkákért, mint: hidak, átjárások, támasz- és magaslati kőfalak, karfák, sorompók, czölö­­pök stb. előállításáérti költségek az álladalmi kincstár által viseltetnek. De ezen műmunkáknál is, ha ezek sa­ját hatósági kezelés alatt vizetnek véghez, a szükséges fuvarosokat és napszámosokat az ország köteles kiál­lítani. 3. §. A birodalmi utak számára szolgáló természetbeni munkatételekre való köteleztetés, az álladalom irányában nem az ország egyes lakosain vagy a marhatartókon, hanem a községeken fekszik. 4. §. Minden tárgyalás alá kerülő útépítésnél, vala­mint a körülményekhez képest az egyes úti tárgyak te­kintetében is, az ország lakosainak a 2. §-ban kijelölt munkákhoz és szolgáltatásokhoz­ járulását a helytartó­sági osztály, az illető községek által más közc­élokra teljesítendő természetbeni szolgáltatások terjedelmének és idejének figyelembe vételével , fogja kimondani; ugyanaz fogja az építészeti hatóságok által kimutatandó szükséglet alapján, az igénybe veendő munkák összes mennyiségét is, a távolabbi közrejárulók által teendő út­nak a nekik megtérítendő munkába való beszámítása mellett meghatározni. A közrejárulásnak meghatározott községekre­ kiter­jesztése fölött, s az összes munkamennyiségnek ezen községek közötti elosztása fölött , a községek hely­fekvésének és saját gazdászati szükségleteknek (p. o. aratás idején stb.), nemkülönben az azokban létező munkaerőknek kellő figyelembe vételével, a megyei ha­tóság határoz. Az átcsinálásokra kiállított közrejárulási munkák és fuvarok közvetlen vezérlete, nem különben a közrejá­­rulásra kötelezettek közvetlen ellenőrzése a középíté­­szeti szolgálatnak az építés vezetésére kirendelt közlö­nyeit illeti, kik is a közrejárulás teljesítésében észre­vett hanyagságokat az illető szolgabírói hivataloknak följelenteni tartoznak. Ezen közlönyök kötelesek , az egyes építkezések te­kintetében a helytartósági osztály és a megyei hatósá­g által tett közrejárulási intézkedéseket hathatósan és minden kitelhető gyorsasággal pontosan és haladéktala­nul végrehajtani, s szükség esetében a politikai hatósá­­goknak intézkedéseik és határozataik végrehajtása vé­gett engedett hivatalos hatalom alkalmazása által fog gondoskodás történni arról, hogy a munkák a közrejá­­rulásra hivatott községek által valóban, annak idejében és kellőleg teljesíttessenek. 5. §. A közrejárulás útján teljesített útépítési munká­latokért, az álladalmi utak számára rendelt javadalma­zásból, méltányos kárpótlás adatik; ez megszabott fize­tés alakjában, jelesen oly maximumban fog adatni, mely a helytartósági osztály indítványa folytán a belügyi mi­nisztériumnak s a kereskedelmi, ipar- és középitészeti minisztériumnak közös határozata által lesz megállapítva s mely a hely­tartósági osztály által a kárpótlási egység­nek az építészeti hatóságok által indítványozandó kisza­básánál fogva át nem hágathatik. 6. §: A megállapított szabott fizetés határozandja meg az egy gyalog- és egy szekeres-nap után járó maxi­mum összegét. Jelen rendelet hatályosságának tartamára, a­mennyi­ben netalán a minisztériumok határozata által (5 §.) a fizetés a helytartósági osztály egész közigazgatási te­rületére vagy annak egyes részeire nézve le nem szál­­littatik vagy föl nem­ emeltetik, a kárpótlás egy gyalog­napért tizenöt krnyetárban, s egy kétfogatú szekeres­napért egy forintban állapittatik meg. Ezen, valamint a netalán jövendőre megváltoztatott kárpótlási összeg azonban nem a napszámosok, jelesen az épen megjelent munkások és a szolgáltatott fuvarok száma után, hanem a végzett munkák mennyisége után fog adatni. Ennélfogva minden építési tervben (4. §.), az előfor­duló munkák nemére, a lakosság s a rendelkezése alatti szerszámok és igás marhák minőségére, különösen pe­dig a lakhelyeknek a munkahelyektől­ távolságára s az ezekhez jutás nehézségeire stb. tekintve kitudandó, hogy a munkának egy bizonyos mértékre, p. o. egy köb­ölnyi földmunkára vagy ily mennyiségű kavics ter­melésére és szállítására hány napszámos vagy hány fu­var szükséges, s a kárpótlás csak e szerint számítandó és fizetendő, m­ég akkor is, ha arra tettleg több munkás vagy fuvar fordíttatott volna. 7. §. A közrejárulásra vonatkozó rendelkezéseket a község belsejében legközelebb a községelöljáróság te­szi a szolgabirói hivatal ellenőrködése alatt; ugyanazon ellenőrködés alatt veszi át a községelöljáróság különö­sen a teljesített munkáért járó kárpótlást is. 8. §. Az aligazgatóság irányában a községek által teljesítendő természetbeni munkatételek megváltása meg nem engedhető, a községeknek azonban szabadságában áll, az egyes lakosokkal a reájuk eső természetbeni munkatétel alóli fölmentés iránt egyességre lépni, mi­által azonban a községnek a hozzá utasított munka tel­jes véghezvitelére, köteleztetése semmi változást sem szenved. 9. §: A politikai hatóságok által jelen rendelet foly­tán hozandó határozat elleni folyamodványok , minden egyes esetben azon hatóságnál nyújtandók be, melynek határozata ellen a folyamodás történik. A megyei hatóságok határozatai elleni folyamod­ványok ezen hatóságok által kellő kísérvényezés­­sel a helytartósági osztály elé, az ezen utóbbi által hozott határozatok elleni folyamodványok pedig a bel­ügyi minisztérium elé terjesztenénk, mely is azok fölött a kereskedelmi, ipar- és középítészeti minisztériummal egyetértőleg határozandó 10. §. A folyamodási határidő nyolc­ napra, a hely­­tartósági osztály elleni folyamodásoknál pedig tizennégy napra határozatik, a kézbesítés napjától kizárólag szá­mítva ; a pos­tai föladás napja szintúgy a folyamodvány benyújtása napjának tekintendő. A politikai hatóságok által közérdekben kibocsátandó intézkedések a folyamodási határidő eltelte előtt is vég­­rehajtandók, a­hol a megyei hatóság vagy a helytartó­sági osztály által jelen rendelet szerint hozott határo­zatnál ezen eset forog fönn, jelesen ha a határozat a középítészet érdekében tüstént hatályba léptetendő, ezen körülmény a határozatban világosan kiteendő. A folya­modványnak, a­mennyiben a tárgyra nézve a halasztás nem ártalmas, kivételesen föltartóztató hatály engedtet­hetik akkor, ha különben a folyamodó félnek helyre nem pótolható s a folyamodvány netaláni kedvező eldöntése által jóvá nem tehető kár okoztatnék. 11. §. A birodalmi utak jó karban tartására s a már létező birodalmi uldarabok töltésszerű javítására a fen­­nebbi határozatok egyelőre nem alkalmazhatók, és Lornan grófnő közt, mintha ezt Olivér érdeke kí­vánná, ki elég oktalanul Marcellet akarja elvenni, mit mindenkép meg kell akadályozniok. Santis asszony jól elintézi e megbízást, Lornan grófnő még ma meglátoga­­tandja Susannet, Susanne még ma meg fogja alázni Olivért, mert egy jó hírű nő fog látogatást tenni nála, mert rész hírbe fog keverni egy nőt, kit Olivér becsül és talán szeret is. Susanne diadalérzettel fogadja a nála összegyülekező társaságot, Vernieres asszonyt, ki bo­­szankodik, hogy Olivér unokahugát elrontotta s rá­bírta egy társalgói állomás elfogadására, Raymondot, ki bol­dog szerelmes és a nász napjáról beszél, Olivért, ki Hipolyt barátjával lép be és sejt valamit Susanne csel­­szövénye felől. A szolga Lornan grófnőt jelenti be. Oli­vér dühbe jő s kirohan, hogy megakadályozza Lornan grófnő belépését. „Mit tett ön ? kérdi Raymond a visz­­szatért Oliviertől. „Megmondtam Lornan grófnőnek, hogy nem akarom, mikép ide belépjen.“ „Mi oknál fog­va?“ „Azon oknál fogva, mely szerint a becsületes em­­ber tartozik ballépésektől megőrizni a becsületes nőt.“ „Különösen, midőn e becsületes nő kedvese ama becsü­letes embernek — közbevág Susanne. „Ön hazudik asz­­szonyom ! kiált föl Olivér. Ekkor Raymond föllép védeni leendő nejét és párbajra hívja Oliviert. Susanne diadalt ül, de egy közbejött körülmény ismét fenyegetni kezdi házassági tervét. Thom­erins marquis levelet küld hozzá, melyben ez áll: Ön megcsalt engem, ön elbolondítá Raymondot, s az általam lehetlennek nyilatkoztatott há­zasságot végre akarja hajtani. Egy órát adok önnek an­nak szétszakítására. Ha ön erre egy óra alatt nem talál módot, minden fel fogok fedezni Raymondnak.“ Susanne megdöbben.“ Magam vallok meg mindent — kiált föl — nem, küzdeni fogok mindvégig, nyerjünk időt, ez a fő­­dolog.“ Ezzel leül és ír. Raymond meglepi s tudni akar­ja, mit ír, mi van abban a levélben, melyet úgy rejteget. Susanne vonakodik. A felizgatott Raymond erővel fa­csarja ki kezéből a levelet és elolvassa. A levél Thom­­erins marquishoz szól, melyben Susanne felkéri a mar­­quist, hogy hallgasson, hisz az nem bűn, hogy őt szereti Raymond s ő viszont szereti; legyen ke­gyelmes , ha Raymond megtudja az igazat , ő meg fog halni szégyenében. Ekkor Susanne mindent felfed Raymond előtt. Elmondja, hogy egy nagy ifjúsági téve­dése van, hogy nem báróné, hogy férje soha sem volt s hogy egész vagyona Thom­erins marquis ajándéka, s kéri Raymondot, hogy hagyja és feledje el örökre. Ray­mond tovább vallatja. Susannenak nincs több vallandója s megesküszik, hogy Olivérrel soha sem volt szerelmi viszonyban. S a jó afrikai mit tesz? Szereti, még most is szereti Susannet s csak azon áldozatot kéri tőle, hogy Thom­erins marquisnak küldjön vissza mindent. Susanne megteszi. „Ali Susanne — kiált föl Raymond — magam sem tudom mennyire szeretem önt!“ Az ötödik felvonásban Olivér párbajra készül. Hyp­­polit barátja hi­ába erősíti, hogy e párbaj tehetlen. — „Csak azt kell bevallanod Raymondnak — igy szól — hogy Susanne kedvese voltál s el van intézve minden, mert Raymond kinyilatkoztatta, hogy ha ezt szemébe mondod, kezet szorít veled és soha sem fogja többet látni Susannet.“ Azonban Olivér szerint meg kell tör­ténnie a párbajnak, mert itt többé nem Susannéról van a kérdés. A készület foly­ós karddal fognak vívni. Mi­dőn Olivér épen távozni akar, megjelen Marcelle, hogy búcsút vegyen tőle, mielőtt elhagyná Párist. Olivér tit­kolja előtte a pá­bajt, de m­egvallja, hogy szereti. Olivér távozássa után Susanne lép be és felfedezi Marcellenek, hogy Olivér párbajt ment vívni. A megrémült Marcelle imádkozik, Susanne pedig cselszörényen töri fejét. Ha Olivér meghal, semmi baj, de ha Raymond halna meg miért ne lehetne ő tovább is Olivér kedvese s talán neje is, hátha Olivér mindent csak féltékenységből tett? Ezért Marcellenek azon ajánlatot teszi, hogy várják be Olivért ki mind­kettőjöknekiszereknet vallott s kinek valódi haj­lamáról meggyőződniük most a legjobb alkalom nyílik. Ezért vonuljon egyikük a mellékszobába s hallgassa ki a másik beszélgetését. Ezen egyiknek szerepét termé­szetesen Susanne vállalja el. Kann kocsirobogás. Olivér lép be is megsebesítve. „Mi történt Raymonddal — kér­di Susanne. „Meghalt — felel Olivér, s egyszersmind m­egvallja neki, hogy mindazt, a­mit tett, féltékenységből tette, mert őt szereti. „Utazzunk el—kiáll karjaiba dűlve Susanne. Az ajtó megnyílik s épen, egészségesen Ray­mond lép be, ki mindent hallott s ki végre meggyőződik arról, hogy Susanne c­akugyan hitvány nő. Susanne oda van. Raymond azzal vigasztalja, hogy a Thom­erins mar­quisnak visszaadott vagyonát kárpótolni fogja. „Én nem vagyonára vágytam, hanem nevére — kiált föl Susanne, egy óra múlva ide hagyom Parist, holnap túl leszek Francziaországon.“ „De önnek semmije sincs, mindent visszaadott a marquisnak — mond Olivér. „Nem tudom mikép történt, de a vagyonomat illető iratok egy része asztalomon maradt.“ Tehát a szép nő mégis elég óvatos volt nem tenni koc­kára mindent. Olivér mindent meg­nyert és Marcellet nőül veszi. A jó afrikai is minden megnyert , csak Susannet nem, de nő helyett talált egy jó barátra, ki érte megsebesü­lette magát, s kit a világ legbecsületesb emberének tart. Ennyi a mű tartalma inkább az eredeti, mint a fordí­tás szer­int, mely sem nem hű, sem nem szabatos, s telve oly közbeszúrásokkal, melyeket a fordítónak aligha ifj. Dumas megköszönne. A tartalom ily terjedelmes közlé­sét talán unják is olvasóim. Valóban h­ó nem tehet ro­­szabbat, mint a midőn untatja olvasóit, kivált ha még a mellett el is késik, mint én, ki nem egészen ön­hibám miatt nem először követem el e legnagyobb journalis­­tikai bűnt. De tehetek-e róla, ha szükség kényszerű­ ily részletesen elbeszélni a tartalmat, mert csak így lehet érthetően kimagyaráznom azon eszmét, mit e mű ben­nem felköltött. S mi eszme az? Nem új, sem eredeti. Kemény e lapok hasábjain „Szinmüvészetünk“ czimü czikkeiben már régebben érinté ezt, midőn kimondotta, hogy a drámairodalom mindenütt hanyatlik s ennek egyik­­ oka a regény, mely elnyelte az eposzt s fenyegeti a drá­mát. A legújabb franczia drama­­­iskola mindenesetre igazolja e nézetet. Ki ez iskola termékeinek tartalmát és alakját részletesen vizsgálja, meggyőződhetik arról, hogy a Hugo Victor által alapított drámai iskola kiment divatból. A franczia ítészek azt már többször megje­gyezték, Untalan ismétlik , hogy a közelebbi harminc­ év alatt a franczia dráma két nagy változáson ment át. 1825 —1835-ig, az irodalmi újjá­születés­e nagy mozgal­mában, mely néhány jeles művet hozott létre, a színpadot a történészet vagy jobban mondva a phantasia foglalta le. A költő a hatás és meglépés minden eszközét igénybe véve a múlt vagy jelen eseményeit akarta a tömegre vi­tatni. Az idők megváltoztak. A mostani drámaköllök kevésbé találékonyak, de annál többet elmélkednek, s álmok hüvelyezése helyett, mindent összegyűjtenek, mi a salonban, utczán vagy bárhol található. A színpad többé nem követeli, hogy a társadalom az ő képére te­remtse magát, megelégszik, ha a társadalom hű képe le­het. Ez mind igaz, de a régibb és újabb franczia drámai iskola közt a különbség nem csak ennyi. Mit tett Hugo Victor, midőn m­eguyita a franczia drámát? Azt monda, hogy a klassikus dráma, inkább egy pogány, mint ke­resztény társadalom kifejezése. Ezért nem a görög és római történetből vette tárgyait, hanem a középkorból. E mellett széttépte a franczia classikusok merev drámai szabályait, az idő és hely egységét, mit az angol iroda­lomban Shakspeare már rég megtett Nem említve az el­lentétek elméletét s más részleteket, melyek Hugo egyéni költészetéből folynak, innez lényege a franczia romantikának. De mindezen újítások daczára megtar­tani igyekezett a szoros drámai formát, cselekvényt és jellemzést. S mit tesz az újabb franczia dráma? Tartal­mára nézve csaknem kizáróan a jelenre vonatkozik s itt is oly tárgyakat választ, melyek az úgynevezett modern regények tárgyai s ez utóbbinál fogva kénytelen feldúlni a valódi drámai formát,cselekményt,jellemzést. A franczia dráma tulajdonkép nem egyéb,m­int dialogban írott regény, vagy jobban mondva regénykivonatdialogban. A színpadon szüntelen regényeket látunk, melyek drámáknak hazud­­ják magukat és sem drámák, sem regények nem lehet­nek. Mit bánom én akár regény, akár dráma, mit érde­kel engem a pedáns Ítészet forma körüli aggodalma, ha a mű élvezetet nyújt — mondhatják a nézők. Úgy van mondhatják és mondják, de hogy sokáig fogják-e mon­dani, kérdés, s épen itt a bökkenő. Mert m­ért gyö­nyörködjék sokáig a közönség oly drámában, melyet re­gényben százszor szebben, százszor jobban olvashat ? Érdekelheti eléggé oly tárgyak drámai feldolgozása, melyek természetöknél fogva csak regényben kifejthe­­tők, érdekesek, sőt érthetők is? Fog-e előbb utóbb az, ki tisztán művészi élvet óhajt egyébért járni színházba, mint az opera és balletért s ha igen,fogja egyéb mulattatni, mint a nők szemcsövezése és társalgás szomszédjával? Midőn néhány kontár a kitűnő ir­ók öt hat kötetes regé­nyeit dramatizálni kezdte, sokan megi­tödtek s úgy te­­kinték e jelenséget, mint a dráma hanyatlását, talán nem egészen ok nélkül, talán túl aggodalmasan. Most sok­kal több ok van az aggodalomra, mert valódi költők ál­lottak elő, kik majd mind oly tárgyakat dolgoznak föl

Next